Békés Megyei Népújság, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-07 / 31. szám
Micsoda vásár! 4 Eladóként a Centrumban Öt város lakáselosztásáról tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága ■■■iHmBHmBmBmHHHmMiHHmmmHiHmHmBBBHmBHHmBmmmmmmMHHBBmmi Február 5., hétfő. Nem különleges világnap. Az időpont mégis nevezetes: ma kezdődik az idei ruházati téli vásár. Izgatottan készülődöm, ugyanis egy napig eladó leszek a békéscsabai Centrum Áruházban, s gyanítom, az elkövetkezendő 10 órát aligha unatkozva, álmosan töltöm. A madzag a legbiztosabb Nyolc óra előtt 10 perccel a portán már nyugalom van. Nem így az áruházban. A glédába rakott áruk még a legkényesebb szemet is el- gyönyörködtetik. Vajon, mi lesz itt egy óra múlva? Az eladók, pénztárosok, csomagolok elfoglalják a helyüket. Az utcán, a lehúzott redőny mögött embertömeg várakozik. Szlávik Lajos igazgató röviden tájékoztat: — Mintegy 4,5 millió forint értékű ruházati terméket, cipőt vontunk be az engedményes vásárba, ebből 1,7 milliót tesz ki a felsőruházat. Biztos vagyok benne: a huszonöt nyugdíjassal és kisegítővel megerősített eladógárda kitesz magáért a két hét alatt. Kinyitják az ajtót, s a tarka sokaság betódul az áruházba. Most hova menjek? — kérdezem magamtól, aztán irány az emelet, ahol a női és a férfikonfekciót árulják. Téblábolok a vevők között, bizonytalanul szemlélem a sötét és világos öltönyöket. De nincs időm elmélkedni, elém toppan egy magas idősebb férfi és sűrűn a feleségére pillog. — Sötét öltönyt szeretnék — szólal meg végül —, azt hiszem 52-es a méretem. Gyorsan . megnézem a kabátra erősített háromszöget, s úgy állok, mint Bálám szamara. Millió szám, csak éppen az 52-es hiányzik. Leveszem a vállfáról és ráadom az öregre, ami biztos, az biztos. Közben egy középkorú asszony madzaggal a kezében méregeti a zakók vállát. — Nézze, két centivel nem stimmel. Megvegyem? Nem tudok válaszolni, mert valaki megfogja a könyököm. — Volt itt egy fiatal eladó, félre tette nekem a kockás öltönyt. Nem tudja, hol van? Visszatérek a bácsihoz, aki felpróbálta a nadrágot és szomorúan mormolja: nem jó a derékbőség. A madza- gos néni viszont leblokkol- tatja a halványcsíkos öltönyt. Üjabb vásárlók érkeznek, én meg a mérettáblázatot tanulmányozom. Szándékom nemes, de a végrehajtáshoz ez édeskevés. Lassan, a tömegbe vegyülve eloldalgok az osztályról. Ami az asszonyoknak tetszik A földszinten, a bejárattal szemben egymás kezéből kapkodják a gyermek, a női és a férfi kötöttárut. A fejek fölött hadonásznak, teregetik a blúzt, a kardigánt. A másik oldalon a méterárut veszik, mint a cukrot. Beállók a pult mögé. Lesz,- ami lesz! Mindjárt feladja a leckét a fekete vállkendős öregasszony. Pulóvert keres az unokáinak. — Hány évesek a gyerekek — érdeklődöm. — öten vannak aranyoskám, egyik kicsi, másik nagyobb. Mindegyiknek szeretnék valamit venni. Csak ezek a színek ne lennének ilyen rondák — mondja és sarkon fordul. Mellettem Polgár István, első segéd keze motollaként jár. Csak úgy puffannak a végek a pulton. Egy bőrsapkás férfi kiszúr magának. Nadrágnak való anyagra lenne szüksége. Leszedeti szinte az összes tekercset, mustrálgatja, ujjaival szakértőként simogatja a szövetet. Legalább félóráig. Végül üres kézzel távozik. Megtorlóm a homlokom, a kiszáradt torkomnak jólesne egy pohár víz. Felmászom a létrára, az egyik vég ruha a fejemre esik. Nem történt semmi, mosolygok. A románul beszélő, hevesen mutogató asszonyságot átadom Pistának és a határozottnak látszó hölgy felé fordulok. Mint később kiderül, vesztemre. Válogat, válogat az öltönynek valók között, a testes férj pedig ugyancsak hallgat mellette. Megszólítom: — És önnek sem tetszik? — Én 5 perc alatt elintézném a vásárlást, de ha az asszonynak nem jó... Tudja, 35 éve örök hűséget esküdtem neki. Pont most hagyjam cserben? — Hiába fűzi — replikázik a feleség —, úgy is az lesz, amit én akarok... Legyen neki, ha meghalok Nemsokára dél. Fogom a derekam és átbaktatok az önkiszolgáló részleghez. Kosarakba, lábakba botlom. Fullasztó a meleg. Megszólal a hangszóró: „Kérjük kedves vásárlóinkat, hogy a nagy forgalomra való tekintettel fokozottan vigyázzanak értéktárgyaikra...” A pénztárosnőt figyelem. Kosárhegyek közt, vevők gyűrűjében üti a számokat, olvassa a pénzt, arra sincs ideje, hogy felnézzen. Arató Mihályné, a nyugdíjas eladó, férfiingek, pizsamák között válogat. Hozzá szegődöm. Olyan kedves, hogy szinte meglepődöm. Pedig nem csoda, hiszen harminc éve kötődik az áruházhoz, türelemmel, megértéssel a vevőkhöz. Beszélgetésünket egy hosszú kabátos, fejkendős néni szakítja meg. Táskája lehuppan a földre, ő meg a pultra támaszkodik. — Beteg vagyok, magas a vérnyomásom — suttogja és rámutat a 41-es flanell- ingekre. Elé rakok egy halmot, turkál benne, aztán kiböki: — Mind ilyen csiricsárés? Az öregem kivág vele együtt, ha hazaviszem. Na jó, megnézem mennyi pénzem van — s a kopott irattárcából 500-ast húz elő. — Kettőt viszek belőle, legyen neki, ha meghalok... Egy hosszú fekete hajú lányra figyelünk fel. Kosarában harisnyával, egyéb árukkal komótosan elsétál a pénztár előtt. Az eladók figyelmeztetik: itt fizetni is szoktak! Legombolja a pénzt és sietve távozik. Találgatom: vajon mi volt a szándéka? A szolgálatos rendőr meséli: a nő egyik társát az Ifjúsági Áruházban már lefülelték, piperecikkeket lopott. Megdőlt a rekord Megfájult a fejem. Beveszek egy Demalgont és munkához látok a cipőosztályon. Délután 4 óra, kezdődik a második roham. Sokan női csizmát, férfi bundacipőt keresnek. Sajnos ezekből nincs megfelelő választék. Félcipőkből viszont jó az ellátás. — Segítsen rajtam — jön hozzám egy kucsmás férfi. — Én? — Vagy maga nem eladó? — De — hebegem és leveszek a polcról egy 45-ös cipőt. Felhúzza, zoknis lábán ugrálva elémtoppan és mondja, hogy megveszi. Elsápadok: ez nincs is leértékelve! Amikor közlöm vele elhúzza a száját: — Ugye mondtam, hogy nem kereskedő... Elkeseredem, még szerencse, hogy közeleg a záróra. Az eladók kíváncsian várják munkájuk eredményét. Sajgó lábam tapogatom, miközben Oláh Lajos, áruforgalmi oszr tályvezető örömmel újságolja: megdöntötték a két évvel ezelőtt felállított rekordot. Az áruház ezen a napon egymillió 240 ezer forint forgalmat bonyolított le, 30 száza-, lékkai többet, mint tavaly. És holnap kezdődik minden elölről... Seres Sándor (Folytatás az 1. oldalról) Az elmúlt esztendőben Békéscsabán 4626, Békésen 460, Gyulán 1680, Orosházán 1366, Szarvason 296 volt á lakásigénylők száma. Nagy a feszültség minden városban, de főleg Békésen és Szarvason az alacsonyabb jövedelműek tanácsi bérlakás iránti igények kielégítésénél van. Megyénk városai tanács- rendelettel szabályozták a lakások elosztását, a lakásigények társadalmi elbírálását. Hét—tizenöt tagú társadalmi bizottság létrehozását határozták el. A kiadott tanácsrendeletek összhangban vannak az országos lakásügyi jogszabályok rendelkezéseivel’. E szerint a tanácsi bér-, vagy tanácsi értékesítésű lakáskiutalásban a vagyon- és jövedelmi viszonyaik figyelembevételével az arra rászorulók igénylése alapján részesülhetnek. \ A városi tanácsok az igázságos és érdemi elbírálás segítéseként meghatározták a családon belül az egy főre számított jövedelem határait. Az orosházi és a szarvasi Városi Tanács tovább differenciált, aszerint, hogy az igénylő egyedülálló, vagy fiatal házas. Békéscsabán, Békésen szükségesnek tartják a jövedelemhatárok módosítását — Gyulán 1977-ben már megtörtént. A megye tanács végrehajtó bizottsága is egyetért azzal, hogy a tanácsrendeletek még helyesebben juttassák érvényre a népesedés politikai, családvédelmi, egészségügyi, szociálpolitikai országos célkitűzéseket, indokolt lenne megyénk lakossága jövedelmi viszonyainak figyelembevételével a jövedelemhatárok felülvizsgálása és további differenciálása. A társadalmi bizottságokat 2—4 évre bízták meg. A bizottság tagjai részt vesznek az igénylők körülményeinek vizsgálatában Békéscsabán, Gyulán az ügyfél- fogadás feladatainak ellátásában, környezettanulmányok elkészítésében, melyeknek alapján elbírálják az igényjogosultak sorrendiségét. így kétéves lakáselosztási tervek figyelem- bevételével elkészítik a lakáskiutalási és vevőkijelölési névjegyzéktervezetet. Megyénkben a lakásügyi társadalmi bizottságok gyakorlata megfelel a lakástörvény célkitűzéseinek. A bizottságok összetétele, tagjainak felelős tevékenysége biztosítéka a döntések széles körű előkészítésének, a társadalmi célokat szolgáló igazságos lakáselosztásnak. Békéscsaba és Gyula város tanácsrendelete a lakásoknak legalább 60 százalékát a fizikai és a termelést közvetlen irányító műszaki dolgozóknak, 30 százalékát pedig fiatal házasoknak juttatja. Ezt az arányt a szarvasi Városi Tanács 50, illetve 10 százalékban határozta meg. Békés és Orosháza Város Tanácsa úgy rendelkezett, hogy a lakások többségét fizikai dolgozó, 10, illetve 20 százalékát fiatal házasoknak juttatja. Ezzel szemben a kiutalt lakásokat általában az előirányzottnál magasabb arányban adják fizikai dolgozóknak, illetve fiatal házasoknak. Az MSZMP Politikai Bizottságának 1973. évi határozata és az azt követő állami intézkedések alapján a városi tanácsok úgy rendelkeztek, hogy a 3, vagy ennél több gyermek eltartásáról gondoskodó igényjogosultak számára a kérelem benyújtásától számított 2 éven belül lakást kell biztosítani. A városi tanácsok 1976—78. évben 322 három- és több gyermekes családnak juttattak lakást. Ez az elosztott lakásoknak 9,1 százaléka. Békéscsabán az ilyen családok lakáskielégítésének kétéves időtartama lényegesen lerövidült. A többi városban az OTP-s lakások tekintetében érvényesül, de tanácsi bérlakás esetében nem. Jelentős ugyanis azoknak a több gyermekes családoknak a száma, akik az összkomfortos lakásokat a magas rezsiköltség miatt nem tudják vállalni, alacsonyabb komfortfokozatú lakás pedig nem üresedik meg megfelelő számban. Mindehhez hozzájárul, hogy az állami bérlakások építésének ütemezése — a jelenlegi építési rendszerben — nem folyamatos. A gyermekeiket egyedül nevelő szülők számára többnyire előnyt tudnak biztosítani városainkban a lakásigények elbírálásakor. Ez esetben is akadályozó tényező, hogy igen kevés az alacsony bérű lakás. Megállapítható tehát, hogy a három- és a több gyermekes családok lakásgondjai két éven belüli megoldását az állami bérlakások szakaszos átadása is gátolja. Jelenleg még valós- gondot jelent, hogy a családok egy része nem tudja vállalni a magas komforfokozatú lakásokkal együtt járó költségeket. Az utóbbi időben végrehajtott nagy arányú városrekonstrukció következményeként az állami bérlakások jogos lakásigénylők lakásproblémáinak megoldása általában késésben van. A testület azt is megállapította, hogy az épülő lakások szobaszáma nem minden városban felel meg az igényeknek. Több 1+2 félszobás, 2+ egy félszobás, 2 szobás +étkezős, 3 szobás lakás kellene. Városainkban több alacsonyobb komfortfokozatú lakások építésére lenne szükség, az alacsony jövedelmű, idős, nyugdíjas, egyedülálló igénylők részére, akik új, korszerű, de magas rezsiköltséggel járó tanácsi bérlakásokat nem tudják elfogadni. Hasznos kezdeményezés volt Békéscsabán a szobabérlők házának felépítése. A 83 lakrészt fiatal házasok, vagy egyedülállók kapták. A kedvező tapasztalatok alapján célszerű a többi városban is a fiatal házasok, egyedülállók, nyugdíjasok lakásproblémájának hasonló módon történő ideiglenes, vagy végleges megoldása. Végül a jelentést a felszólalásokkal együtt a megyei tanács végrehajtó bizottsága elfogadta és megállapította, hogy jelenleg városainkban még mindig a lakás mennyiségi növelése az elsődleges feladat. A lehetőségek határain belül azonban mindinkáb figyelembe kell venni a minőségi igényeket és fokozatosan ki kell alakítani az ésszerű lakáscsere lehetőségét is. Elsődlegesen szükséges a célcsoportos lakásépítés számszerű növelése. Úgyszintén a lakásgondok enyhítésére a nagycsaládosok részére üresen álló családi ház vásárlása. A Miniszter- tanács felhatalmazása alapján 1976—1978-ban a megyei tanács elnökének engedélyével a városokban Békéscsabán 4, Békésen 32, Gyulán 2, Orosházán 40 lakást vásároltak kedvezményesen a három- és több gyermekes családok az állampolgárok tulajdonában levő, üresen álló családi házat. Ennek a rendelkezésnek kiterjesztése hasznos lenne kisebb településekre is. A továbbiakban dr. Sar- nyai Ferenc megyei főorvos, egészségügyi osztályvezető a megye lakosságának táppénzes helyzetéről adott tájékoztató jelentést. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a táppénzes helyzet alakulásáról, a táppénzfegyelem megszilárdítása érdekében tett intézkedésekről szóló előterjesztést elfogadta. Utasította az egészségügyi osztály vezetőjét, hogy a feladati részben foglaltaknak megfelelően kiegészítve a testületi ülésen elhangzottakkal, a folyamatos végrehajtásról gondoskodjon. Végül a testület bejelentéseket vett tudomásul és személyi ügyekben hozott határozatot. —r. Reklám Előrebocsátom: nem vagyok reklámellenes. Gyakran megnézem, s néha igen jól szórakozom a televízió egy- egy szellemes reklámfilmjén. (Még mindig derülök például a bontottcsirke-reklámon.) Előfordul azonban, hogy bosz- szankodom naivságán. Bevallom, már a könyökömön jön ki a „Minden szinten szinte minden”, vagy az „Üdítő üdítő a Pepsi” jelmondata. Nem hinném, hogy a reklám célja az, hogy akár pozitív, akár negatív érzelem formájában mindenáron észrevétesse magát. A jó bornak nem kell cégér — tartja a közmondás. A jó árut reklám nélkül is megveszem, a rossz azzal együtt sem kell. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség reklámra. Az áruk sokféleségében segít eligazodni, bemutat egy-egy új terméket a vásárlóközönségnek. Ez lenne az egy mondatban meghatározható funkciója. Csakhogy kezdünk átesni a lé túlsó oldalára. Lassan fűt-fát reklámozunk. Mindezek megírására egy vasárnap délutáni reklámfilm késztetett. Talán nem egyedül bosszankodtam nézésekor. A „cselekmény” a következőképpen zajlott: Egy férfi kilép a falusi ház ajtaján, az udvaron álló személy- gépkocsiba száll, elindul. A következő képsoron az autó megáll egy kétes funkciójú fabódé előtt. A vezető kiszáll, bemegy. Ezzel vége a filmnek. Nem vagyok gyengébb szellemi képességű az átlagnál, de nem értettem, mi volt a cél. Feltételezhetően a tévé előtt ülők többsége sem. A következő film alatt végig azon törtem a fejem, mit jelenthetett e talányos reklám. Aztán megjelent egy mondat a képernyőn: takarékoskodjunk az energiával. Hát persze! — gyulladt- ki agyamban a fény, s nyomban megfogadtam, hogy ezután sem fogok az illemhelyre autón járni. Igaz, hogy nincs is autóm. A film azonban elgondolkodtatott. Ha már energiatakarékosságról van szó: vajon mennyibe kerülhet egy ilyen reklámfilm? — gubuez — Igen népszerű Békéscsabán, a Tanácsköztársaság útja— Trefort utca sarkán álló szobabérlők háza Fotó: Veress Erzsi
