Békés Megyei Népújság, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-17 / 40. szám
a 1979. február 17., szombat NÉPÚJSÁG TELEX • DELHI Az indiai parlament alsóháza elnökének meghívására február 14-én Péter Jánosnak, az országgyűlés alelnö- kének vezetésével magyar parlamenti küldöttség érkezett Indiába. Az új-delhi repülőtéren fogadásukra megjelentek az indiai parlament vezetői. A nap folyamán a küldöttséget fogadta K. Sz. Hegde, az alsóház elnöke, majd Morardzsi Deszai miniszterelnök. Este az alsóház elnöke fogadást adott a delegáció tiszteletére. • NEW YORK Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter kanadai kollégája, André Ouellet meghívására egyhetes tanulmányutat tett, és tárgyalásokat folytatott Kanadában. Ábrahám Kálmán hazautazása előtt az MTI tudósítójának adott nyilatkozatában igen hasznosnak, eredményesnek minősítette a kanadai és a magyar szakemberek második beható eszmecseréjét. • GENF Faruk Kaddumi, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet politikai osztályának vezetője pénteken Genf ben kijelentette: reméli, szoros kapcsolat alakul ki a PFSZ és az iráni forradalmi kormány között. A PFSZ politikai osztályának vezetője — aki azért érkezett Genfbe, hogy a svájci szociáldemokrata párt vezetőivel tárgyaljon — Szadat egyiptomi elnököt „rossz kártyásnak” nevezte, aki „kijátszotta az összes aduit”. • BONN Egy stuttgarti bíróság pénteken két és fél évi börtön- büntetésre ítélte Klaus Croissantot, a „terroristák ügyvédjét”. A vád szerint Croissant 1973 és 1976 között üzeneteket közvetített a „vörös hadsereg frakció” szélsőséges szervezet bebörtönzött tagjai között, és tevékenyen részt vett újabb terrorakciók előkészítésében. • HANOI Nyolc súlyos határincidenst provokáltak február 10-e és 15-e között kínai fegyveres egységek a vietnami határon. Cao Bang tartományban a szóban forgó időszakban a kínai határprovokátorok két polgári lakost és két katonát meggyilkoltak, továbbá öt személyt, zömmel nemzetiségi lakosokat elraboltak. A tartományi határ teljes hosz- szában feszült helyzetet teremtettek a kínai katonai egységek, jó néhány lakóépületet és gazdasági létesítményt megrongáltak. • DAR ES SALAAM Egy tanzániai kormányközlemény szerint csütörtökön „nagy csatára” került sor tanzániai és ugandai csapatok közt, a két ország határán. A Dar Es Salaamban csütörtökön nyilvánosságra hozott kommüniké azt állítja, hogy ugandai alakulatok támadást kezdtek Tanzánia ellen, de a tanzániai csapatok — a támadóknak komoly veszteséget okozva — visz- szaverték a harckocsikkal és tüzérségi erőkkel felvonuló ugandaiakat. • • • TOKIÓ A japán fővárosban péntek este befejeződtek a szovjet—japán és a japán—szovjet gazdasági együttműködési bizottság vezetőinek háromnapos tárgyalásai. Ivan Szemicsasztnov, a Szovjetunió külkereskedelmi miniszterének első helyettese és Nagano Sigeo, a japán kereskedelmi és iparügyi kamara elnöke emlékeztetőt írt alá a felek által egyaránt hasznosnak ítélt megbeszélések eredményeiről. A Pentagon elfogadta a fegyverkérelmeket Kivégeztek négy iráni tábornokot <• Pénteken mintegy 10 ezer emberből álló békés tüntető menet követelte Khomeini teheráni főhadiszállása előtt a sah hadseregének feloszlatását és népi hadsereg felállítását. A tüntetők javasolták, hogy hozzanak létre „forradalmi bizottságokat azokból a katonákból, akik a nép javára munkálkodtak”. Ugyanakkor a monarchia hadserege parancsnokának kivégzését követelték. Mint arról már korábban beszámoltunk, pénteken Teheránban kivégeztek négy iráni tábornokot. A kivégzésről szóló rádiójeientés szerint a tábornokokat — köztük a hírhedt titkosrendőrség, a Savak vezetőjét — „kínzások, tömeggyilkosság, hazaárulás és korrupció vádjával ítélték halálra, s az ítéletet az iszlám fegyveres erői azonnal végrehajtották”. A jelentés beszámolt arról is, hogy a kivégPéntekre virradóra újabb holttesteket találtak a Varsó középpontjában álló banképület romjai között. A reggelig kiadott jelentések szerint az épületben eddig ismeretlen okból bekövetkezett csütörtöki robbanás 41 halálos áldozatot követelt. A holttestek egy részét még nem sikerült azonosítani; 38 személyt részesítettek elsősegélyben és 77-et kórházban ápolnak. Miután a romeltakarítási munkák még mindig folynak, ezek az adatok sem tekinthetőit még véglegesnek. zett tisztek vagyonát kisajátították. Hírügynökségi jelentések szerint abban az épületben, ahol a kivégzés történt, más katonai vezetőket és volt minisztereket is fogva tartanak, így Sapur Baktiart, a sah által kinevezett utolsó kormányfőt, valamint Amir Abbasz Hoveida volt miniszterelnököt. A Forradalom Hangja elnevezésű rádióállomás pénteken hírül adta, hogy szombaton a teheráni repülőtereken újra megindul a légiforgalom. Ibrahim Jazdi miniszterelnök-helyettes pénteken felhívást intézett a Perzsa-öböl néhány országához, hogy tartóztassák le azokat az irániakat, akik a hét végi hatalomátvétel óta menekültek el az országból és adják át őket az iráni hatóságoknak — jelentett a Forradalom Hangja rádióállomás. összezúzott Wútorok roncsai. A mentőknek pedig sietniük kellett, hiszen a sebesültek életben maradásának esélyeit minden percnyi késés csökkentette a mínusz 10—15 fokos hidegben, amelyet viharos erejű szél és meg-meg- újuló hófúvás tett szinte elviselhetetlenné. A varsói főpolgármester, Jerzy Majewski által felállított különleges bizottság vizsgálja a katasztrófa okait. Harold Brown amerikai hadügyminiszter pénteken reggel háromnapos izraeli látogatását befejezve Kairóba utazott. Indulása előtt a repülőtéren Brown elmondotta: „nagyon gyümölcsözőnek” nevezte a látogatást, amelynek eredményeiről az izraeli hivatalos körök is mélységes elégedettséggel nyilatkoztak. A nyugati hírügynökségek értesülései szerint a Pentagon elfogadta Izrael új fegyverkérelmeit: a következő ö‘ évre szóló szállítások értékét hét és fél milliárd dollárra becsülik. A hírek szerint Washington abba is beleegyezett, hogy fedezi a Sí- nai-félszigeti izraeli légitámaszpontok Izraelbe történő áthelyezésével járó költségek nagy részét. A katonai segélyek programjának kidolgozására egyébként a Pentagon szakértőinek egv csoportja Tel Avivban maradt. Mélyek a sebek Másodízben is tárgyalt csütörtökön Mexikóvárosban Carter amerikai és Portillo mexikói elnök. Háromórás megbeszélésükön szó volt az Egyesült Államokba irányuló mexikói olaj- és földgázszállítások kérdéséről is, és Carter később azt mondotta, hogy a tárgyalások „igen jól haladtak”. Megvitatták az Egyesült Államokban jogellenesen dolgozó mexikói munkások problémáját, valamint a kereskedelem, a kábítószercsempészet elleni harc és az atomenergia fejlesztésének kérdéseit. Mindkét államfő elismerte, hogy az illegális mexikói bevándorlók ügyében „mélyek a két ország nézeteltérései”. Varsó gyászol A robbanás csütörtökön, nem sokkal déli 12 ór,a után történt. Az épület, amely aligha kerülhette el a Varsóban járt turisták figyelmét, a Marszalkowska áruházsora és a Fórum Szálló között állt. A kör alakú épületet acél keretekbe foglalt üvegtáblák borították. A robbanás pillanatában az üvegtáblák kirepültek, ami a város egyik legforgalmasabb útkereszteződésében növelte a sebesültek számát. A katasztrófa bekövetkezte után perceken belül a helyszínen voltak a tűzoltók, a mentők, a rendőrség, s kivonultak a néphadsereg alakulatai is. A mentést rendkívül megnehezítették a leszakadt mennyezetdarabok, az össze-vissza görbült vasgerendák és ablakkeretek, az Továbbra is ítéletidő tombol az NSZK-ban, Hamburg környékén: A város északi részén valamennyi autósztrádát lezártak. A képen: veszteglő járművek (Képtávírónkon érkezett) Phnom Penh első vendége Pénteken megérkezett Kambodzsába a demokratikus forradalom januári eseményei, a hazafiak győzelme után az első magas rangú kormány- küldöttség. A delegációt Pham Van Dong, a Vietnami Szocialista Köztársaság miniszterelnöke vezeti. Érthető, hogy a kambodzsai—vietnami tárgyalások iránt nemcsak a térségben, hanem valamennyi földrészen nagy érdeklődés mutatkozik. A Pol Pot-rezsim bukását világszerte Kína első komoly politikai kudarcának könyvelték el. Vitathatatlan, hogy a maoizmus kísérleti laboratóriumát — sokan és okkal így nevezték a népirtó kambodzsai rendszert — Peking mindenekelőtt Vietnam szüntelen zaklatására használta fel. A kínai vezetés évek óta arra törekszik, hogy Indokína országai és népei között békétlenséget szítson. Ehhez kapóra jött Pol Pót és leng Sary, akik — az anarchista elemeket a maoizmus tanaival elegyítve — e veszélyes politika, a kínai hegemonis- ta célok első számú zsoldosául szegődtek. Nyilvánvaló, hogy Vietnamot kezdettől fogva aggasztotta a kambodzsai határon kialakult helyzet, az egyre nagyobb erők bevetésével folyó határháború. Az sem kétséges, hogy a Pol Poték- kal szemben álló erők — a szülőföldjükről elűzött kambodzsaiak, köztük vietnami nemzetiségűek is — a határ túlsó oldalán, Vietnamban nemcsak átmeneti otthonra, hanem megértő támogatókra, olyan szövetségesekre találtak, akik az elnyomó rendszer elleni felkeléssel szolidaritást vállaltak. Indokína népei az elmúlt évtizedekben közös erővel küzdöttek szuverenitásukért és önrendelkezési jogaikért. Vietnam tör_ ténelmileg rövid idő alatt most harmadszor nyújtott testvéri segítséget a szomszédos Kambodzsának, hogy megszabadítsa népét a kínaiak bábrendszerétől. Ebben az összefüggésben is rendkívül jelentős Pham Van Dong és a kambodzsai kormányzat képviselőinek első hivatalos tárgyalása. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy a megbuktatott Phnom Penh-i rendszer újabb és újabb kísérletet tesz a kambodzsai konszolidáció fékezésére. Újólag azon „fáradoznak”, hogy a biztonsági tanácsnál kierőszakolják: tűzzék ismét napirendre az úgynevezett kambodzsai kérdést. Ilyen kérdés azonban voltaképpen nem létezik. Az országban győzött a nép, elűzték a gyűlölt vezetőket, s most szeretnének hozzálátni a teljesen szétzilált társadalmi é§ gazdasági élet helyre- állításához, a dzsungelekben rejtőző, a megsemmisített Pol Pot-féle hadsereg tagjaiból verbuválódott bandák fölszámolásához. Vietnam — az indokínai népek testvéri szolidaritása, a közös ellenség ellen folytatott sikeres harc jegyében — az országépítő munkában Kambodzsa mellett áll. Pham Van Dong kormányfő Phnom Penh-i látogatása a két nép testvéri barátságának kifejezésre juttatása mellett Vietnam és Kambodzsa kapcsolatépítésének első fontos állomása. Gyapay Dénes HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Donát napja A Nap kél 6.48 — nyugszik 17.10 órakor A Hold kél 22.43 — nyugszik 9.07 órakor ÉVFORDULÓ Százhatvan évvel ezelőtt, 1819. február 17-én született, és 1896 januárjában halt meg Komáromban Beöthy Zsig- mond költő, elbeszélő és jogi szakíró. — ÜJ CSERETELEPEK. Az elmúlt évben a DÉGÁZ 4 pbgáz-cseretelepet létesített megyénk területén. Ezzel a fogyasztók nagy többsége lakásához közel veheti át az új palackokat. Az ellátás további javítására az idén tíz gázcseretelep átadását tervezik. — MEZŐBERÉNYBEN a Kettős-Körösnél levő tisztítótelep napi 1200 köbméter kapacitással működik, de ez még nem teljesítményének felső határa. Ha százszázalékos kihasználtsággal üzemelne, akkor jelentős mértékben csökkenne a talaj belvíztelítettsége is. — ISKOLA, SZAKMA, IFJÚSÁG. Oktatási témákkal foglalkozik február 19-én, hétfőn délután az SZVT megyei szervezetének munkagazdasági csoportja. A szakközépiskolai, gimnáziumi és szakmunkásképzői reformról, illetve a fiatalok szakmatanulási lehetőségeiről dr. Becsei József és Novák Pál tartanak előadást a Körös Szállóban. — GYÓGYSZER MÉHVIASZBÓL. Román gyógyszervegyészek újfajta gyógyke- nőcsöt állítottak elő méhviaszból. A készítmény reumás fájdalmak, fejfájás, zúzódá- sok, rovarcsípések, bőrirritációk, valamint testi és lelki kimerültség kezelésére alkalmas. Nyugtató és fájdalom- csillapító hatása szinte azonnal észlehető, és igen hosz- szan tartó hatású. — A MEZÖKOVÁCSHÁZI járási hivatal az elmúlt évben 16 mezőgazdasági, 3 ipari, fogyasztási, lakás- és takarékszövetkezet, valamint 4 társasház törvényességi felügyeletét látta el. A tapasztalat az, hogy a gazdálkodási szerveknél sokat javult a törvényességi munka. — GYULÁN, az Erkel Művelődési Központban február 20-án, a közművelődési szabadegyetem keretében Papp István igazgató tart előadást „Valóságfeltáró törekvések a mai magyar filmművészetben” címmel. — ZSUZSA BUDAPESTRŐL. A moszkvai operettszínház a napokban mutatta be a „Zsuzsa Budapestről” című új operettjét, melynek szerzője A. Zsurbin, szövegkönyvét L. Zsuhovickij írta, a dalszövegek pedig az ismert költő, Robert Rozsgyesz- venszkij művei. Az operett története fiatal szovjet művészek között játszódik, ahol a rövid látogatásra betoppanó vendég, Zsuzsa jó néhány bonyodalmat kavar. — DÁMVADTELEPlTÉS. A MA VOSZ vadgazdálkodási főosztálya és a vadászok Békés megyei intéző bizottsága többszöri megbeszélés után megegyeztek, hogy érdemes megpróbálni a dámvad betelepítését megyénkbe, a Geszt, Mezőgyán, Sarkadkeresztúr, Körösladány és Bélmegyer által határolt térségben. A sikeres betelepítés után az értékes vad újabb vonzerőt jelenthet a vadászok számára. Felhős idő Várható időjárás ma estig: eleinte felhős, időnként erősen felhős idő, elszórtan eső, záporeső, később országszerte erősen megnövekvő felhőzet, többfelé eső, északon havas eső, hó. Főként éjszaka és reggel helyenként köd. Megélénkülő, helyenként megerősödő északkeleti, északi szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3—plusz 2, legmagasabb nappali hőmérséklet északon 0, délen 5 fok körül. — UTAK, HIDAK FELÚJÍTÁSA. Békéscsabán, a városi tanács ez évben több mint 18 millió forintot fordít a megyeszékhely útjainak, hídjainak felújítására. Egyebek között korszerűsítik az Irányi utcát, megkezdik az István-malom előtti parkoló építését, s megerősítik a Kazinczy utca burkolatát. — VONATPÓTLÓ AUTÓBUSZOK. A MÁV tájékoztatja az utazóközönséget, hogy február 22-én Mezőbe- rény és Csárdaszállás állomások között a 6623-as és 6622-es vonatok közlekedését pályaépítési munkálatok miatt szünetelteti. Az utasforgalmat autóbuszokkal bonyolítják le, s emiatt esetleges kisebb késéssel is számolni kell. Az autóbuszokon a vonatra megváltott jegyek érvényesek. Ezen a napon Békéscsabáról a 13.30 órakor induló, Budapest Keleti-pályaudvarig közlekedő gyorsvonat helyett 14.25 perces indulással közlekedtetnek vonatot. Bővebb felvilágosítást a vasútállomások adnak. — BÉKÉSEN még ebben az évben megkezdik az 55 millió forintba kerülő kilenc- tantenmes kisegítő iskola és a 80 személyes kollégium építését a Szánthó Albert utcában. Az anyagiakat az Oktatási Minisztérium biztosítja. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a IV. kerületi Dallos Ida Művelődési Házban megtartott 7. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 13, 24, 42, 81, 84 Olimpiai sportlottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a nemzetközi olimpiai sportlottó III. húzásán öttalálatos szelvény nem volt. Négy találata 9 fogadónak volt, nyereményük egyenként 297 989 forint, három találatot 1524- en értek el, nyereményük egyenként 880 forint, két találata 49 088 fogadónak volt, egyenként 30 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — ÍTÉLETIDŐ. Péntek reggeli jelentések szerint a hideg idei második támadása eddig 7 halálos áldozatot követelt az NSZK-ban. Mintegy 200 községben második napja nincs áram, és jó néhány a külvilágtól elvágott településen ellátási zavarok támadtak. Az NDK-ban a Keleti-tenger közvetlen partvidékén és a szigeteken a legnagyobbak a nehézségek. A Rostock környéki utak járhatatlanok, és szünetel a hajóforgalom is.