Békés Megyei Népújság, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-16 / 39. szám

1979. február 16., péntek Halló, itt a felnőttnevelési stúdió! » Oktatás, képzés, nevelés üzemben, iskolában és művelődési házban Képmagnós előadás a gyulai vízügy gépműhelyében Fotó: Gál Edit Munkaruhás férfiak gyü­lekeznek az ebédlőben. Az üvegfal mögött edénycsö­römpölés, mosogatás zaja, nemrégiben ért véget az ebédeltetés. Az asztalok kö­zött zsinór tekereg, nem tű­nik fel senkinek az apró szerkezet, a mini tévékészü­lék, amelyet az áramhoz köt­nek a kábelek. A gyulai víz­ügy gépműhelyének ebédlő­jében vagyunk, egy kísérle­ti előadássorozat színhelyén. Krasznahorkai Géza mun­kásművelődési felügyelőt kérte fel a szervezésre a Népművelési Intézet nevé­ben a megyei művelődési központ. A szemléltetőesz­közökről a felnőttnevelési stúdió gondoskodik. Kép­magnó segítségével idézik fel az Iskolatévé természet- tudományi adásait „A mi világunk”-ról. Az előadó ta­nár, Domb vári József gya- gyorlott felnőttoktató. Tudja, hogy a technika nagy segít­ség, de a tanár jelenléte, magyarázata nélkül nem so­kat tanulnának az emberek. Az arcokon, a szemekben látja, ki, mit nem ért, miről kell beszélgetni az adás után. Dudás István üzemvezető mesélte, hogy ezt a harminc embert a szocialista brigá­dok küldték ide, s ezeken az előadásokon a közművelődé­si vetélkedőre is készülnek. Igaz, hogy fáradtak a 'mun­ka után, de mégis izgatja, érdekli őket az élet keletke­zésének, a természet fejlő­désének problémája. Misem bizonyítja jobban, mint az, hogy az egyik előadás más­napján még mindig a hal­lottakról vitatkoznak. tár­gyalták a többiekkel, lesz-e világvége vagy sem, hogyan is keletkezett a Föld? Bekapcsolják a képmag­nót, kezdődik az adás az élő és élettelen világról. Az egyik néző kezében a Min­denki iskolája hetedik osz­tályos tankönyve. Hallgatják az Oparin-elméletet, figyel­nek, gondolkodnak, mire kérjenek magyarázatot Dombvári Józseftől. ' Kinek tetszik, kinek nem, amit a tévében lát, egyesek értik, másoknak mintha idegen nyelven beszélnének. Mikor elbúcsúzunk tőlük, arról tart a vita, hogyha a mai körül­mények között alakulna ki az élet, vajon milyen for­mája lenne? Szoros, szinte elválasztha­tatlan láncot alkot az okta­tás és a közművelődés, meny­nyire egymásra kell épülnie e két területnek! A kap­csolatok egyik formája a Kulturális Minisztérium ál­tal támogatott felnőttnevelé­si stúdiók kialakítása a köz- művelődés intézményeiben, mint Békéscsabán, a megyei művelődési központban. 1977-ben született meg ez a stúdió, ideálisnak egyáltalán nem nevezhető körülmények között. Aki járt már a mű­velődési központban, tudja, hogy egymást érik a szak­köri és klubfoglalkozások, a különböző képzések, saSág- vári utcai klubhelyiség csak kicsit enyhít a bajon. Ebben az átalakított régi házban kapott átmeneti otthont a felnőttnevelési stúdió mé­regdrága és korszerű audio­vizuális felszerelésével. Ugyan ki hinné el az ide betérők közül, hogy máris milyen széles körű tevékeny­séget folytat a művelődési központ tudományos „le­ányvállalata”? Mondják, hogy más megyékben 6—8 tagú „stáb” dolgozik egy-egy hasonló stúdióban, nálunk a vezető mellett két technikus, társadalmi munkában a fel­nőttnevelési munkabizottság, és a különböző munkacso­portok végzik feladtukat. Két helyiség jelenti a stúdiót, az egyik az eszköztár (8—10 em­ber fér el itt), a másik pe­dig az előadóterem, amely 40 hallgató befogadására alkal­mas. Az eszköztárban kivá­ló minőségű magnetofonok, hangos- és némavetítők, írás­vetítő, epidiaszkóp, diaflex, vetítősátor, diavetítő, kép­magnó, lemezjátszó, színes és fekete-fehér televízió vevő- készülék biztosítja a „techni­kát”. A felügyeleti és társ­szervek képviseletében a fel­nőttnevelési munkabizottság segíti a stúdió folyamatos munkáját. Több mint 30 peda­gógussal tartanak rendszeres kapcsolatot. A felnőttoktatá­si munkacsoport feladatla­pokat, hangszalagokat, fólia­rajzokat, transzparenseket készíttetett a felnőttoktatás­ban részt vevőknek és a ma­gánvizsgákra készülőknek. Munkacsoport alakult még a munkástovábbképzés, a kö­zösségi nevelés, a felnőttne­velők képzése érdekében is. A Kulturális Minisztérium irányelvei szerint a stúdiók feladata az iskolán kívüli, a közművelődési intézmények­ben megvalósuló felnőttokta­tási formák, módszerek fej­lesztése. Az önművelés tá­mogatása mellett az iskolai végzettség megszerzésére kell ösztönöznie az embereket, szervezni a különböző to­vábbképzési programokat, s alakítani a kötetlen művelő­naton. És érdekes, mindig történik valami. Olyan is van, amikor nincs csattanó­ja a történetnek, mint egy jól szerkesztett elbeszélés­nek, mégis nagyon sokat mond. Gyorsvonaton igen előke­lőén viselkedünk! Van, aki nem is köszön, amikor lete­lepszik. Jobbik esetben be- x lemerül az olvasásba, de leg­többször az önmaga mivoltá­ba. Annál otthonosabbak, meghittebbek a vicinális járatok. Egy egész táj prob­lémáját, örömét, de még az emberek magatartását is, egymáshoz, munkához — tükrözik az elhangzott sza­vak. Mondanivalóm most még­sem ehhez, hanem a Körös- expresszhez „kötődik”. Hely­jegyes, párnás, tehát előkelő a vonattársadalomban. Ezen a téli kora estén, amikor felszállók Gyulán, már két férfi ül a fülkében. Egyik idősödő, a másik olyan ja­vakorabeli. Dé mindkettő „jól öltözött”, és látszik, hogy nem fizikai munkát végez­nek. Amíg csak el nem fá­radt a lélek, a szavak, és fel nem tűntek a főváros fényei, egyfolytában a ka­száról beszélgettek! A kaszáról, ami valami­kor a mi portánkhoz is hoz­zátartozott, s amit, persze, csak úgy ismertem, hogy ... a kaszás után szedtem a markot, mint diák is, mert minden mezei munkában részt kellett vennem. A ka­dés közösségi formáit. Mit tud megvalósítani a stúdió a felsorolhatatlanul bő fel- adatcsoportból ? Mindenekelőtt felmérést készítettek a megye műve­lődési házaiban folyó fel­nőttoktatásról. Feladatlapo­kat, szemléltető anyagokat csináltak, konzultációs órá­kat, vizsgaelőkészítőket szer­vernek a dolgozók általános és középiskoláinak. Diapozi- tíveket szerkesztenek a vál­lalati munkásművelődési programok színesítéséhez, felnőttnevelési kísérleteket terveznek, nyári bentlakásos tanfolyamokat szerveznek. A Népművelési Intézet kísér­letsorozatait összekapcsolják a megye szocialista brigád­jainak közművelődési vetél­kedőjével. Amennyire elválaszthatat­lan az iskolarendszerű fel­nőttoktatástól a stúdió mun­kája, olyannyira összefügg munkaterve a megyei mű­velődési központéval is. Az intézményben folyó egyete­mi előkészítők, kiscsoport- és művészeti csoportvezetők (if­júsági klub, bábjátékos, dí­szítőművészeti szakkörveze­sza tehát természetes volt, de senki nem tartott róla előadást. Olyan volt, mint az embernek a keze, arca, hozzátartozott az élethez. De, eme beszélgetést mag­nóra kellett volna venni, mert a szavak hangulatát, ízét, ahogyan beszélték, em­lékeztek róla, betűkkel ár­nyalatában lehet csak visz- szaadni. — Volt olyan kasza, ame­lyiknek pengéje sima volt. Ez olcsóbb volt. A drágáb­bik halpikkelyes volt! — Az edzés a legfontosabb művelet, állítom. Ha jól sikerült, akkor a kasza re­mek ... De ... amelyiknek vagy a sarka, vagy a hegye, vagy éppen a közepe ke­mény volt, azt a legjobb ka­szás is hiába kalapálta! Az a . legjobb, amelyik egyfor­mán edzett. Sem nem lágy, sem nem kemény. Ezért a kaszavásárlás művészet volt. A hangjáról kellett megál­lapítani, melyik a jó. — Akármit is mond, de... zenehallás is kellett hozzá! Nagapám mesélte, hogy kő­höz, ha az nem volt, akkor a csizmapatkóhoz, vagy ép­pen ajtósarokhoz koccint- gatta, hogy „szóra bírja”, így hallotta meg, hogy... öregen, vagy fiatal lányhan­gon, vagy csak rendes fér­fihangon szól-e az a kasza. — Állítom, hogy Magyar- ország használták a legna­gyobb kaszát. Általában het­ven-, kilencvencentist. Volt hatvancentis is, az széles, vastag pengéjű volt. Emlék­VONATON Sokat jövök-megyek vö­tök, színjátszók) képzésében technikai eszközeivel, mód­szerkutatásaival, szervezéssel segít. A Balassi fotóklub amatőrt ilmes-tagozatát is lét­rehozták, s a jövőben a me­gye népművelői itt ismerhe­tik meg a legkorszerűbb au­diovizuális eszközöket. A felnőttnevelési kísérle­tek tervei már készen vár­ják az Országos Közművelő­dési Tanács anyagi támoga­tását. Három izgalmas terü­letet kutatnak majd; közü­lük az egyik a „családi kfub” kísérlet. Ebben a csa­ládok felől szeretnék a kul- turálódás kérdéseit megköze­líteni. A család minden tag­ja köznapi érdeklődésének, társas kapcsolatszükségleté­nek megfelelően szerveznék a programokat ezekben a klubokban. A békéscsabai vá­sárcsarnok lesz a kísérletek másik színhelye. Becslések szerint egyes szombati vá­sári napon 12 ezer ember fordul meg a csarnok terü­letén. A hagyományos is­meretterjesztési formák itt nem alkalmazhatók, viszont a művelődési központ felál­lítana egy programot sugár­zó audiovizuális pavilont. Közérdekű kereskedelmi in­formációk közvetítése mel­lett például táplálkozási szo­kásokról, háztartási gépek kezeléséről, más gyakorlati tudnivalókról tájékoztatnák az arra járókat. A harma­dik kísérleti terület a ház­tartási gazdálkodási szoká­sok és magatartások alaku­lása lenne, például a med- gyesegyházi „Október 6”-la- kótelep 32 családjánál. A felnőttnevelési stúdió gondja sok más mellett az is, hogy hatása még nem sugárzik, az egész megyére. Ez nehéz is lenne, hiszen szinte az eseményekkel egy időben alakul ki egy-egy fel­adatköre. A stúdió egész lé­tezése még maga is kísérle­ti, de hogy nem haszonta­lan, azt a gyulai példa is bizonyítja. Bede Zsóka szem, még olyan süvölvény fiú voltam, amikor a gazda­ság — nálunk egy tógazda­ság van — hozatott száz ilyen rövid kaszát, aztán... mind ellopták. De nem ka­szálni, hanem ... kaszakés­nek. Tudja, amivel a zöldet vágták a rucáknak ... — Igen, egy öl volt a ka­szanyél hossza. Egy- és két- mankós — koccsos —, vidé­kenként más és másképpen hívták. A tiszántúli egykocs- csos volt. Erre értékelték a kaszát. Ügy állították be, hogy a kocstól a kaszahe­gyig egy karhosszú legyen az öle. Ha aratásra állítot­ták, akkor ettől hosszabbra, ha fűkaszálásra, rövidebbre. Mert ez a távolság hatá­rozta meg, hogy nagyot „ha­rap jon”-é, vagy kicsit? — De jó is volt aratni az álló, nem gazos búzát! Na, meg... a jó, régi füvet! — Azt azért nem volt könnyű! Elcsúszott könnyen a kasza. A szikifűn, vagy „szőrfűn” meg lehasalt. Más­képpen kellett felékelni, hogy az éle „nekiálljon”. — A kalapálás se volt ku­tya! Azt mondták a régiek: aki jól kalapál, sétálva ka­szál. Volt terméskő, smirgli­kő, márványkő. Melyik ka­szához milyen kellett. — Kalapálás után a „fen- kővel” hosszant kellett fenni, hogy a „sorját” lekaptassuk. Mondanom sem kell, hogy mindez csak a beszélgetés lényege, nem az út és idő fogyott el, hanem a sorok, amibe bele kellett gyömö­szölnöm a kasza, a kaszálás íratlan törvényét. Ami mára csak történelem. Bertalan Ágnes Óvodai felügyelők tanácskozása Szarvason Háromnapos szakmai ta­nácskozáson vettek részt a szarvasi óvónőképző intézet­ben a négy megye — Békés, Csongrád, Heves és Szolnok — óvodai felügyelőnői. A tanácskozás témája a játék gyermekre gyakorolt személyiségfejlesztő hatása volt. E témához kapcsolódó feladatok megvalósítása két tanéven át lesz országszerte az óvónői testületek kiemelt feladata. A játék az óvodai nevelés legfontosabb területe. Ez a tevékenységforma a legter­mészetesebb a 3—6 éves gyermek számára, oly any- nyira, hogy az óvodai neve­lés másik két területét, a munkát és az oktatást is át­hatja a játék, a játékosság..-.- Más és más a tartalma azr egyes életkorokra jellemző játékformáknak, ennélfogva a gyermek érzelmeinek, tes­ti és értelmi képességeinek különböző területeit tudja a játékkal, illetve ezáltal fej­leszteni a jól felkészült, ját­szani tudó, szerető óvónő. Elismeréssel szóltak arról, hogy milyen alaposan készí­tik fel elméletileg a hallga­tókat az óvodai nevelő-okta­tó munkára, ezen bélül a já­tékirányításra. De azt is el­mondták, hogy a szakgya­korlaton levő hallgatóknak, de a friss diplomával rendel­kező óvónőknek is bizony ne­hézséget okoz az, hogy a te­rületen levő óvodákban nem 25, hanem sokszor 38—40 gyermek játékát kell figye­lemmel kísérni, irányítani. Gondot jelent valamennyi óvoda, óvónő számára, hogy a tartalmas, a gyermek sze­mélyiségét fejlesztő játékhoz ötletes játékszerekre, ezek megvásárlásához pedig nem is kevés pénzre lenne szük­ség. Hogy kevés pénzből, de sok ötlettel felhasznált kar­tonból. textilből — némi idő és munka ráfordításával — mi mindent készíthet a gyer­mekek játékához az óvónő, azt az intézet könyvtárában megrendezett játékkiállítás bizonvította. A kiállításon A három nap alatt hango­sított diaképsorozatok, kép­magnófelvételek vetítésével szemléletessé tett előadáso­kat hallgathattak a tanács­kozás résztvevői, amelyeket az intézet tanárai tartottak. Az egyes előadások után az előadás témájához jól kap­csolódó játékbemutatókat te­kinthettek meg a felügyelők a gyakorlóóvoda négy cso­portjában. Valamennyi elő­adást. illetve a bemutatót konzultáció követte, amelye­ken megbeszélték a látotta­kat, és elmondhatták a saját munkájuk során az óvónők és a szakmai gyakorlaton le­vő hallgatók játékirányításá­val kapcsolatban szerzett ta­pasztalataikat. játéktémánkénti elrendezés­ben csupa olyan játékeszkö­zöket láthattak a felügyelő­nők, amelyeket a hallgatók, illetve a gyakorlóóvoda óvó­női készítettek saját csoport­juk gyermekei játékának még tartalmasabbá, élvezete­sebbé tételéhez. A kiállítás célja az ötletadás volt, amit — a résztvevők szerint — sikerült is elérnie. A tanácskozás Bencsik Endre intézeti igazgató zár­szavával ért véget. A továb­bi hasznos együttműködés re­ményében köszönte meg a felügyelőnőknek azt a mun­káját, amellyel nagymérték­ben hozzájárulnak a hallga­tók eredményes képzéséhez. Chlebik Márta Algériai napok Orosházán A Magyarországon tanuló algériai diákok orosházi csoportja háromnapos ün­nepséget rendez az algériai kőolaj- és földgáz államosí­tásának hatodik évforduló­ja alkalmából. A gazdag program február 23-án, dél­után 3 órakor az orosházi mezőgazdasági szakközép- iskolában az Algériát bemu­tató kiállítás megnyitójával kezdődik. Másnap, február 24-én, délután 3 órakor pe­Mai tv-ajánlatunk: A kard „Igazi, vérbő ötletes víg­játék” — írta a filmről a kritika, amikor bemutatták a mozikban. A 20.20-kor kezdődő film alapötletét Jé- kely Zoltán „A 212. műtárgy leírása” című költeménye adta az alkotóknak. A nem mindennapi történet hőse Böjti Sándor, aki hazafias felbuzdulásában egy bécsi árverésen — történelmi ku­riózumot fedez fel. Egy kar­dot, amellyel annak idején lefejezték a Wesselényi ösz- szeesküvésben részt vett Zrí­nyi Pétert és Frangepán Kristófot. Elhatározza, hogy a hazai hivatalos szerveze­tek és hatóságok segítségé­vel megszerzi a kardot va­dig előadásra kerül sor „Al­géria szerepe a harmadik világban” címmel. A prog­ram este fél 7-kor kulturá­lis bemutatóval folytatódik. Február 25-én, délelőtt 10 órakor sportvetélkedőre ke­rül sor az algériai és magyar diákok között. Délután a program Ki mit tud? vetél­kedővel folytatódik. A téma: Algéria. Este a vendéglátók és a vendégek diszkóműsor­ban szórakozhatnak. lamelyik nagy múzeumunk számára. Ám hiába minden kilincselés, esdeklés. Az idő rövidsége arra készteti, hogy saját erejére támaszkodva vásárolja meg az annyira óhajtott nemzeti ereklyét. A következményekért azon­ban viselnie kell mindenfé­le megpróbáltatást. Á tár­sadalom ugyanis gyanakvás­sal fogadja hősünk egyál­talán nem tipikusnak te­kinthető áldozatkészségét és ennek megfelelően bánik el vele. Dömölky János rende­ző ebben a filmben a vígjá­téki ábrázolás törvényeinek keretei között, a karikatúra eszközeivel ábrázolja társa­dalmunk fonákságait, az emberi gondolkodásmód torzulásait, amelyen nem feltétlenül kell nevetnünk. A tanácskozás részt vevőinek egy csoportja Fotó: Toszavári Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom