Békés Megyei Népújság, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-30 / 24. szám

1979. január 30., kedd Téglagyári tudósítás Jaminából Állandó önképzést igénylő hivatás Beszélgetés a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola pedagógusaival Minden szakmának megvan a maga hagyománya, de öröksége is. A (kultúra terü­letén is, ám ahogyan a világ halad, változás mutatkozik az emberek képzettségében, szokásaiban, érdeklődési kö­rében, s nemcsak műszaki té­ren. Bár való igaz az, hogy az összefüggés szoros, hi­szen a termelés körülmé­nyeinek alakulása egy csomó új követelményt állít a dol­gozók elé. Így van ez a tég­la- és cserépipari vállalat esetében is. A művelődési ház 1972-ben végzett felmé­rése — nyolcszázan töltötték ki a kérdőívet — szerint ak­kor a fizikai létszám 30 szá­zalékának nem volt meg az általános iskolai végzettsége. Ez az arány azóta évről évre csökkent, s hogy az ideális szintet mégsem lehet elérni, annak oka: mindig lépnek be olyan fiatalok, akik a nyolc osztályt nem járták ki. Igen ám, de az is tény, hogy fel- szabadulás előtt a téglagyári munkások 40 százaléka anal­fabéta volt. Ilyen mélyről in­dult ez a nagyüzem, s ha ezt tudjuk, akkor lehet való­ban értékelni a mostani ál­lapotokat, az eddig elért eredményeket, a közművelő­dés vállalati helyzetét. Ma már az olvasás a dol­gozók többségének napi szük­séglete; még aki könyvet alig olvas is, napüapok, és valamelyik képes hetilap nél­kül nem tud meglenni. S míg 8—10 évvel ezelőtt a színházat ki kellett vinni a gyárba, a mostani évadra 247 bérletet váltottak a Jókai Színházba. A bérleteseken kívül számosán vannak még. Mai tévéajánlatunk: Sztálingrádi csata Az elmúlt héten bemutatott „Moszkvai csata” dokumen­tumműsora után ma dél­után 18.35-töl a sztálingrádi csatára emlékezik a televízió. A vetítésre kerülő dokumen- tumfilm-kockák a történelmi jelentőségű — 1942 szeptem­berétől 1943 februárjáig tar­tó — Volga menti városban folyó véres ütközet momentu­mait eleveníti fel egy har­mincperces összeállítás ke­retében. „A szovjet filmesek, eredeti dokumentumfilm- ányagok felhasználásával ké­szítették el ezt a sztálingrádi epizódsorozatot — mondja Székely Sándomé, a televízió filmosztályán. — Ez a doku- mentumfilm-összeállítás nem is annyira a harcokról, mint inkább a lakosság határtalan szenvedéseiről tesz tanúbi­zonyságot. Zokogó anyákat, halott gyerekeket, elpusztult otthonokat látunk. Fájdal­mas, de lírai hangvételű me- mentó. A jövő. héten egy újabb filmösszeállításra ke­rül sor, amely már arról a hétről szól, amikor bezárult a szovjet hadsereg gyűrűje Paulus tábornok csapatai kö­rül, és megkezdődik a hitle­rista erők felszámolása.” Bessenyei Antal Törökszent- miklóson Egy héttel ezelőtt nyitották meg Törökszentmiklóson, a városi művelődési központ pódiumtermében Bessenyei Antal Szarvason élő festőmű­vész A török félhold alatt című sorozatát, mellyel a mohácsi csata 450. évforduló­jára emlékezett két esztendő­vel ezelőtt. A már több városban be­mutatott sorozat Törökszent­miklóson nagy érdeklődést keltett, valamint a tárlat má­sik része is, mely a paraszti életből meríti témáját. A megnyitón a művész tár- •latvezetést tartott, részlete­sen ismertetve a török-soro­zat születését, majd további terveiről szólt. akik alkalomszerűen egy-egy, mások által dicsért darabot néznek meg. És még na­gyobb számú lenne a tégla­gyári közönség, ha a színház műsora színesebb, izgalma­sabb volna. Kint az üzem­ben „csak” irodalmi műsorok alkalmával találkoznak a színművészekkel. Ma már ott tart a közmű­velődés, hogy úgy emlékszik vissza Vári Jánosné, a kul- túrház igazgatója a nem is olyan régebbi helyzetre: kü­lönösen a komoly zenében és a képzőművészet terén volt a legnagyobb a lemaradás. De ezekben is frontáttörést csináltak; a fordítottját al­kalmazva színházi politiká­juknak. A tárlatokat vitték ki az üzembe, hogy ott ba­rátkozzanak a műalkotások­kal a dolgozók, ahol legköze­lebb érik el, s arról is gon­doskodtak, legyen kéznél ér­tő magyarázó, mint legutóbb is Koszta Róza és Sülé Ist­ván kiállítása alkalmából. A művelődési ház legna­gyobb bázisa a szocialista brigádok klubja, amelyet 1972-ben azért hoztak létre, hogy a sokrétű kulturális le­hetőség valamelyikébe a ta­gok bekapcsolódhassanak, megszeressék, megkedveljék. És valóban, gerincét képezik ők a háznak, saját rendez­vényeik által, vagy kis cso­portokban, klubokban, s ter­mészetesen a közművelődési vetélkedőben is. Ezek a ver­senyek az üzem égisze alatt folynak, az utóbbi esztendők­ben kétévenként, hogy az érdeklődést fenntartsák. De a lyukas év sem marad üre­sen, mert tavaly például részt vettek a „Kell a jó könyv” olvasómozgalomban, és az építők szakszervezeté­nek jubileumára rendezett bizalmivetélkedőn. Mégpedig nemcsak Békéscsaba vagy Békés megye gyáregységei, hanem mindhárom formában a Csongrád megyeiek is, hi­szen a vállalatban a két te­rület gyárai egyesültek. Jól beváltak ezek a saját rendezésű közművelődési ve­télkedők, általában 80—90 szocialista brigád jelenti be részvételét. Az idei verseny témaköreit és az ajánlott irodalmat az éves kulturális programmal együtt e hó vé­gén kapják meg. S aztán kezdődhet a felkészülés a gazdaságpolitika, közgazda­ság, irodaiam, zene, képző­művészet egy-egy meghatá­rozott területéből. Melyhez — segítségképpen — a művelő­dési ház programjának tete­mes része igazodik. Az élet minden területére érvényes elv, hogy a diplo­mák megszerzésével nem ér­het véget a tanulás. A kor­szerű tudományos ismeretek­kel csak állandó önművelés­sel lehet lépést tartani. S hogy ez mennyire fontos, azt neves gazdaságtörténészünk, Berend T. Iván a követke­zőként fogalmazta meg; „Az új körülményekhez és lehe­tőségekhez való gyors alkal­mazkodás az „emberi té­nyezőn” múlik, s elválaszt­hatatlan oktatási rendsze­rünktől. A jövőben a képzés fejlesztése határozhatja meg a gazdaságfejlődést.” Ennek a megállapításnak egyik ré­sze oktatásügyünk szerkeze­ti, tartalmi korszerűsítésének szükségességét sürgeti, de eleve feltételezi az ismerete­ket átadó pedagógusok, a kor követelményeinek meg­felelő, naprakész tudását. Hogyan is állunk hát az önképzéssel a középiskolák­ban? Ahol az egyre növek­vő információáradat miatt a diákok ismeretszerzési lehe­tőségei egyre kevésbé kor­látozódnak az iskolai okta­tás kereteire, s éppen ez a tény követeli meg a pedagó­gusoktól is a mind szélesebb körű tájékozottságot. De ho­gyan képesek ennek az elvá­rásnak a reggeltől estig tar­tó, sokrétű iskolai elfoglalt­ság mellett eleget tenni? Ezekre a kérdésekre keres­tünk választ a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Szak- középiskolában. Az iskola tantestületének 24 éve tagja Asztalos Gyula, biológia—kémia szakos ta­nár. Néhány évvel ezelőtt az egészségügyi szakközépisko­lai képzés bevezetésekor új helyzet elé került. Asztalán most is ott hevernek az új szaktárgyaihoz kapcsolódó orvosi szakkönyvek. — Néhány évvel ezelőtt speciális helyzetbe kerültem. Régebben biológiát, kémiát tanítottam, aztán az egész­ségügyi szakközépiskolások­nak anatómiát és kórtant. Ez természetesen rákényszerített az adott tudományterületek alapos tanulmányozására. De ettől függetlenül természetes követelmény, hogy a pedagó­gusnak állandóan képeznie kell magát. Hogy mikor? Minden szabad percet ki kell használni. A szakmai folyóiratokat érdemes bön­gészni, a gyerekeket is igyekszem a tantárggyal kap­csolatos új, tudományos eredményeket feltáró cikkek elolvasására inspirálni. Az információrobbanás egyéb­ként is mindenkit állandó lépéstartásra kényszerít. Hát még a fiatal generáció tu­dását megalapozó pedagó­gust! Asztalos Gyula 20 éve tag­ja a gyulai TIT-szervezet- nek. Rendszeresen tart kí­sérletes esteket, amelyek az iskolaitól eltérő felkészülést, tudást igényelnek tőle. — A TIT-előadások más­fajta feladatok elé állítanak, az ott végzett ismeretter­jesztő munka másfajta gon­dolkodásra is készteti az em­bert. Én úgy érzem, az elő­adásokkal maga az előadó nyer legtöbbet. Szívesen csi­nálom. Lindeisz Ferenc matemati­ka—fizika szakos tanár, s 1949 óta tanít a gyulai gim­náziumban. Nem szívesen nyilatkozik, hiszen a tanári pálya önújító kényszerét, a lelkiismeretes munkát hiva­tása velejárójának tekinti. — Az iskolai munka sok irányú igénybevételt jelent. Napjainkban az órákra ké­szülés is bonyolultabb. Az oktatás differenciálódása — a szakosított tantervű osztá­lyok kialakítása — több­oldalú tudást, a módszerek­ben pedig nagyobb igényes­séget követel. A szakkörök, az egyetemi előkészítők pe­dig a szokványostól teljesen eltérő készülést kívánnak meg Hiába épülnek ezek is a középiskolai tananyagra, ha az adott anyag a maga mélységében szinte kimerít­hetetlen. .. — S hogyan kapcsolódott be ennyi elfoglaltság mellett az ismeretterjesztő munkába? — Iskolánkban régi ha­gyományai vannak az isme­retterjesztésnek. Ebben igyekszik az ember mindig újat adni. Számomra ez az önképzés legfontosabb for­mája. Ahhoz pedig, hogy a korszerű természettudomá­nyos ismeretekkel lépést tartsak, sok mindenről le kell mondanom: különösen a szépirodalomról, amit pedig nagyon szeretek. S van még egy hajtóerő. Az iskola, a- szülők, a diákok természetes dologként várják el a peda­gógustól a korszerű, alapos tudást. Ez pedig mindnyá­junk . zárnára nagyon erős kötele ít jelent. Kiss Anikó magyar szakos tanár, néprajzi munkásságát nemcsak szakmai körökben ismerik. — 1969 óta dolgozom rend­szeresen a gyulai Erkel Mú­zeumban. Ott sokféle törté­nelmi és egyéb szakfolyóirat megy át a kezemen, így a legújabb kutatási eredmé­nyeket át tudom adni a gye­rekeknek. Igyekszem ezekkel színesíteni, érdekesebbé ten­ni az óráimat. De jól tud­tam használni a Gyula tör­ténetéről szóló kutatásaimat korábban a néprajzi szak­körben, most pedig az ide­genvezetői szakköri mun­kámban. Mindenképpen erő­síti iskolai tevékenységem a tudományos munka. Hogy mikor szakítok rá időt? A nap bármely pillanatában. S az is szerencsém, hogy az iskola nem gördít akadályt tudományos tevékenységem elé. Megyénk kórusélete évről évre az országos „menet­rend” szerint folyik. így ta­valy is az első nagy ese­mény márciusban zajlott le a forradalmi dalok fesztivál­ján, melyen a KISZ- és fel­nőtt énekkarok majd hi­ánytalanul részt vettek. 1978-ban ez a rendezvény új vonással bővült: összekap­csolták a Vándor Sándor- szemle területi bemutatói­val. Kevesebb jelentkezővel és kisebb sikerrel ért véget a három tanévre nyúló Gyarmat?ly Zsoltné, dr. Kander Zoltánná és Erdész Jánosné a fiatalabb pedagó­gusok közé tartoznak. Gyar- mathyné és dr. Kanderné német—orosz szakos pedagó­gusok. Mindketten alaposan kiaknázták a szervezett to­vábbképzési lehetőségeket. Külföldi nyelvtanfolyamokon és hazai komplex nyelvi to­vábbképzéseken vettek részt. Gyarmathy Zsoltné: — Ein esténként készülök az órá­imra, most a nyelvészeti is­mereteimet újítom fel. Es­ténként gyakran hallgatom a Moszkvai Rádió adásait, de olvasni kell a tanítványaim miatt az IM-et, a Magyar Ifjúságot, s a fiúk miatt a focieredményeket is tudnom kell. Dr. Kander Zoltánné: — Hogy a szaktárgyi verse­nyekre, a továbbtanulásra megfelelően felkészíthessük a gyerekeket, feltétlenül to­vább kell képeznünk ma­gunkat. Ehhez én szabad időmben rendszeresen olva­sok idegen nyelvű regénye­ket, este pedig tévénézés helyett készülök az óráimra, s akkor javítom a dolgoza­tokat is. Erdész Jánosné matemati­ka—fizika szakos tanár ide­jét alaposan igénybe veszi KISZ-tanácsadó tanári meg­bízatása. — Reggeltől estig az isko­lában vagyok. Tudományos munkára nem is futná az időmből, igyekszem saját könyvtáram úgy alakítani, hogy otthon is a szaktárgya­imból képezhessem magam. A három fiatal pedagógus­nő egyaránt nagyon elégedett az iskola jól felszerelt könyv­tárával, ahol a legfontosabb szakmai folyóiratok és köny­vek mind fellelhetők. Janecskó János igazgató türelmetlenül néz órájára. Közeledik a tantestületi ér­tekezlet ideje. De néhány lé­nyeges kérdésről még van ideje szólni: — A szakmai fejlődés egyik legfontosabb műhelyei iskolánkban a munkaközös­ségek, amelyekben konkrét feladatok alapján készülnek a pedagógusok. Most az első osztályos új tananyaggal, tantervvel kell részletesen megismerkednünk, ugyanak­kor az összes ide kapcsolódó szakirodalmat tantárgyan­ként összegyűjtenünk. Ren­geteg az iskolai elfoglaltság! Hetente kétszer este 9-ig tart a dolgozók iskolája, amire külön is készülni kell. A rendszeres délutáni elfoglalt­ságokat pedig még felsorolni is sok lenne. Azért mégis öten végeznek tantestüle­tünkben tudományos, isme­retterjesztő munkát. S a fia­talok sem maradnak el az idősebbektől. Nagy hajtóerő szánjukra, hogy a komoly tekintélyt kivívott idősebb kollégáik előtt bizonyítsa­nak. Búcsúzóul az igazgató asz­talára pillantok. Az asztal szélén ott hever fekete bőr­kötésben Janecskó János nemrég elkészült néprajzi munkája, amely a Szarvasra települt szlovákok életét ku­tatja. Éneklő Ifjúság rádiófelvételi versengés. Okát a jelenleg stagnáló iskolai kóruséletben lehet megtalálni. Október vé­gén megtartották a Vándor Sándor-szemle megyei dön­tőjét, amelyen nyolc ének­kar vett részt. A pávakörök élete is moz­galmas volt, a több lépcsős, három évig tartó minősítő fellépések után december elején az országos minősítő­re 12 együttes került. S kö­zülük az országos kiváló cí­met a kondorosiak kapták, vezetőjük Dankó Jánosné. KÉP­ERNYŐ Közös felelősség Három estén keresztül ké­nyes kérdésről volt szó a te­levízióban. Olyanról, ame­lyet szeretnénk elfelejteni, vagy nem tudomásul venni, bár naponta beleütközünk betegség és haláleset kap­csán. Ilyenkor a döbbenet súlya és hossza a közeli vagy távoli rokonsági, illet­ve ismeretségi foktól függ, valamint saját lelki alka­tunktól. Engedünk-e a fé­lelemnek, vagy egészségünk tudatában mindent elkép­zelünk, csak saját megbete­gedésünket nem? Pláne nem a halálunkat. De máskor is színvallásra kényszerü­lünk. Olyankor például, amikor a nem kevésbé meg­döbbentő rákstatisztikai adatokat és a hozzáfűzött magyarázatokat olvassuk az újságokban, folyóiratokban a betegség gyakoriságáról, s pusztításáról. Mert arról már jóval kevesebbet tu­dunk, hogy hányán gyó­gyultak meg, akik a rák korai stádiumában, vagy még előbb fordultak orvos­hoz és ezért gyógykezelé­sük hatásossá vált. Ugyan­csak keveset tud a nagykö­zönség — hacsak nincs speciális érdeklődése vala­kinek — a rákkutatás és -gyógyítás mai állásáról, s a korai felismerés és meg­előzés lehetőségeiről. A háromszor huszonöt perces dokumentumfilm e három kérdést járta körül nagy alapossággal. A megszó­laltatott orvosok — szakte­kintélyek — elmondták mindazt, amit ma feltétlenül tudni kell a rákról és köz­ben egy csomó tévhitet igye­keztek eloszlatni. Ügy, olyan módon, hogy végtelen őszin­teséggel beszéltek: az orvos szólt hozzánk — tudója és ismerője a bajnak — ám minden kioktató tendencia nélkül. Felnőtt a felnőttel közölte ismereteit, elképze­léseit és tanácsait. A rák a tudomány mai állása mel­lett, ha korán felismerik: gyógyítható. A korai felis­merés ugyan nagyon nehéz, de segítik az utóbbi évtize­dekben nagyot fejlődött röntgen- és izotópos vizs­gálatok. A gyógyítás is so­kat lépett .előre, s az egész világon folyó kutatások egy­re inkább hatásosabbá te­szik. S ez az, amit kevéssé ismernek az emberek. A köztudatban az él, hogy a rák halálos betegség, és nem az, hogy gyógyítható, csak idejében kell orvoshoz menni. Mikor? Lehetőleg még a rák előtti állapot­ban, az első gyanús jelre fölfigyelve. Vagy közeledve a negyven évhez rendszeres rákszűrésre járni. Ez utóbbi különösen a nők részére fontos, már csak azért is, mert az emlő- és a méhrá- kosodás korai fázisát, sőt a megelőző állapotát vi­szonylag a legkönnyebb felismerni. De mindenkire vonatkozik — és ez nem hipochondria —, ha valami rendelleneset észlel, közöl­je orvosával. Ez lehet fo­gyás, tartós rekedtség, vagy nehéz nyelés, de a szokot­tól eltérő vérzés is. Ilyen és hasonló esetben ne ál­tassa senki magát, az or­vos pedig, mint az egyik professzor mondta: legyen szüntelenül gyanakvó, ne­hogy késedelembe essen. Vagyis orvos, beteg egyfor­mán felelős a lehetőség ki­használásáért. Bizonyára több millióan nézték ezt a dokumentum­filmet. Az viszont már ke­vésbé biztos, hogy minden­kinél pozitív fogadtatásra talált. Ezt az adás óta el­telt reagálások mutatják. Legjobban két harminc kö­rüli fiatal felfogása lepett meg. Bezárkózás és kétke­dés. A minek erről beszél­ni? És még érvekkel is alá­támasztották. Alaposan vi­tatkozni kellett velük. És valószínűleg másokkal is — sokunknak —, míg a közös felelősségből rájuk eső nem kis felelősségre rádöbbennek. Vass Márta V. M. Csütörtökönként jönnek össze Békéscsabán, az ifjúsági ház­ban a Tücsök bábszakkör tagjai. Most nagy munkában van­nak, „A csúnya kislány” címmel új műsorukat tanulják. A kedves történetet tavasszal mutatják be. Képünk a leg­utóbbi békéscsabai előadás előkészületeit örökítette meg Fotó: Kovács Erzsébet B. Sajti Emese Kórusok és pávakörök

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom