Békés Megyei Népújság, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-03 / 1. szám
1979. január 3., szerda Kanadai magyar sajtójubileum 50 éves az Új Szó A Kanadai Magyar Munkás című lap utódja a nevezetes évforduló alkalmából jubileumi sajtókampányt hirdetett a múlt év végén Niagara Fallsban a Petőfi Otthonban tartott központi sajtókonferencián. Harcos évtizedek jelzik az újság múltját, amely „A sok félrevezető és munkást becsapó kanadai magyar nyelvű lapok mellett akkor jött létre, amikor a nagy világválság legjobban sújtotta a munkásságot.” A sok nehézséggel küzdő munkáslap irányvonalát megtartotta az öt évtized alatt, s olvasótábora is hű maradt hozzá. Összekötő kapocs ma is az óhaza és kint élők között. Részletes tájékoztatásokban színesen és érdekesen számol be hazánk jelenlegi helyzetéről, a fejlődés útjáról és a jövő terveiről. Legutóbbi számában A Postamúzeum és a megújuló liget című írás a múltat és a mát elegyíti. Megemlékeztek továbbá a helikopter magyar feltalálójáról, Asbóth Oszkárról; a százéves Magyar Régészeti Társulatról; a haza bölcsének Deák Ferencnek 150. születésnapjáról és egy hosszú cikkben az Osztrák—Magyar Monarchia felbomlásáról. Január 4-én kezd a gyomai Ifjúsági klub A gyomai Katona József Művelődési Ház ifjúsági klubja január 4-én kezdi az új évet. Ez alkalommal az elmúlt év eseményeit értékelik a klubtagok, majd megbeszélik az első hónap programját. Január 6-án utószilveszter lesz, 11-én azonban már komoly előadást hallgatnak a TIT szervezésében. A Kincsek a padláson című előadás a néprajztudomány kérdéseivel, a még fellelhető értékek megmentésének lehetőségeivel és formáival foglalkozik. A művelődési házban január 4-én Tolsztoj emlékére címmel kiállítást nyitnak, január 25-én pedig Kovács Kati táncdalénekesnő lesz a vendégük. „Ha a távoli hegyek indulnának is ellenem, szörnyű ellenségként szembe- szállnék velük, csakhogy élve vagy halva isteni Csillagom lába elé omoljak”. Néhány sor Rajnai András legújabb vállalkozásának tv-forgatókönyvéből. így vall az indián vezér, Ollantay az inka lánya iránt érzett szerelméről. — Honnan került elő az inka dráma? — Régen kutatom az ősi kultúrák írásos emlékeit. így jutottam el Ollantay-hoz is, az egyetlen kecsua nyelvű drámához. Ez a színdarab az ősközösségi dráma evolúciójának vizsgálódásához kínált lehetőségeket. — Mennyire ismerik ezt a drámát? — Peruban és másutt is rendszeresen előadják. Tudatos vállalkozás ez, hogy méltóságukat, amelyet a spanyol hódítók kegyetlenül és könyörtelenül eltapostak, újra helyreállítsák. — Milyen nyelven íródott a darab? — Megállapították, hogy ez az egyetlen megmaradt, eredeti kecsuáni színmű, de szájhagyományok révén terjedt és-így a spanyol szerzetesek jegyezték fel. Mi is spanyol nyelvből fordítottuk le. A történet Pacskutik-in- ka, a legnagyobb abszolút uralkodó idején, talán a tizenharmadik században játszódik. Ábécéskönyv és szépirodalom szlovákul A nemzetiségi kultúra nyomában Tótkomlóson Tótkomlós nemzetiségi község. Ügy mondják a más vidéken élők, hogy az itteni szlovákok beszélik legszebben az anyanyelvűket. Az irodalomkönyvekben megírt és a komlósi családoknál beszélt szlovák nyelv között mégis nagy a különbség. A régi öregek valami különös keverékét alakították ki a magyarnak és szlováknak. Hallják, tanulják ezt otthon a gyerekek és furcsa kettősség formálódik az évek során: amit az óvodában, iskolában beszélnek, azt a nagyapák, nagyanyák csak döcögve, néha-néha értik. A diákok otthoni nyelven is társalognak, s az irodalmi szlovákot is elsajátítják (persze az utóbbit nehezebben, mert tanulni kell!). Majoros János, a szlovák iskola, s a komlósi óvodák igazgatója féltő gonddal őrködik a szlovák nyelvi kultúra megőrzésén, művelésén: — Szerencsés helyzetben van az iskolánk — mondja —, mert nálunk minden nevelő szlovák szakos is. Lehet, hogy ezt mások természetesnek gondolják, de még nem általános a nemzetiségi iskolákban sem, hogy az oktatók beszélik a nemzetiségi nyelveket. Egyes tárgyakat ugyanis magyarul tanítunk, de a pedagógusok csak akkor segíthetik egymás oktató-nevelő munkáját, ha jól ismerik a nemzetiségi nyelvű tantárgyak anyagát, célját is. Már az óvodában fontos szerepet kap az iskola-előkészítés nemzetiségi jellege. Terveztük, hogy központi szlovák nemzetiségi óvodát alakítunk a községben. Beláttuk azt is, jobb, ha minden óvodában tanítunk szlovákot, így nemcsak néhány gyerek kiváltsága lesz a nyelvtanulás (a nem szlovák nemzetiségű szülők is kérték gyermekük tanítását). — A kicsik egyszerű dolgokról beszélgetnek az óvó nénivel, verseket, dalokat tanulnak, „szokják a nyelvet”. Mégis jönnek az első osztályba olyan gyerekek, akik egyáltalán nem értik, nem — És miről szól? — Drámai magja egy szerelmi történet. Ollantay fővezér bátor és tehetséges katona, beleszeret az uralkodó lányába és ez főbenjáró bűn az abszolutizmus birodalmában. Halálra ítélik, de megszökik. Élére áll az inka által elnyomott környező népek lázadásainak. Az inka lányát pedig tíz évre bezárják a Napszüzek templomába. — A képernyőn hogyan jelenítik meg ezt a világot? — A hajdani inka pompa megjelenítésére minden lehetőségünk adott. Mi azonban nem egy elmúlt kort akarunk megidézni, inkább úgy szeretnénk ábrázolni, ahogy ma látjuk őket. Ezért például a ruhák zöldes-penész színűek lesznek, az Andok köveinek színét idézik. A tv-játék címe is erre utal: „Ollantay, az Andok vezére". A darabot persze megrövidítettük, csak a lényeges drámai részeket hagytuk meg. Eltekintünk az eredetiségüket úgyis nagyon vitatható táncoktól és énekektől. Csak a dajka bölcsődala kivétel. A játék rendkívül cselekményes. A makettek mellett a mesterséges térben elhelyezett valóságos elemek is helyet kapnak. Indián palotákat, szentélyeket jelenítünk meg, egyszóval a teljes inka világot, s mindezt a fények elektronikus használata révén. Szémann Béla beszélik. Ilyenkor még nehezebb a tanítók feladata, hiszen ími-olvasni szlovákul kell az első évben, csak a matematikát tanulják magyarul. Másodikban magyarul olvasnak és tantárgy lesz a magyar nyelv és irodalom. A jó tankönyv, az olvasmányválaszték a nyelvtanulás és gyakorlás alapja. Az alsó tagozatos tankönyveink általában jók, szépek, használhatóak, de a felsősök könyvei nem kifogástalanak. Csehszlovákiából kapjuk ezeket, s a példák, történetek nem a mi környezetünkről szólnak, nehezen érthetők, taníthatók. Az irodalom- könyvek például jók, de a nyelvtan nem a mi céljainkat szolgálja. Biztatnak bennünket: írjunk tankönyvet! M.ikor? Az itt dolgozók any- nyiféle oktatási, társadalmi feladatot vállalnak, helyettesítenek, így azután nem nélkülözhetünk senkit a munkából, a tankönyvíráshoz pedig hosszas, elmélyült kutató munka szükséges. — Szlovákiából gyakran kapunk szépirodalmi műveket is. A nálunk ismeretes gyermeklexiikonokhoz, az Ablak-Zsiráfhoz hasonló igényű, kiállítású köteteket, de az idősebb diákok is megtalálják a számukra érdekeset. Sajnos, egyre kevésbé tudjuk hová tenni a könyveket. Iskolai könyvtárunk kicsi, nagyobbra lenne szükség. — A községi könyvtárban vannak szlovák könyvek. Eljárunk oda is, de nagyon kinőtte már Tótkomlós azt a helyiséget. Igaz, épül már az új, talán a tavasszal átadják. Az új könyvtárban több szórakoztató nyelvtanulási lehetőség lesz, sokat várunk tőle. — Tavaly még csak a budapesti szlovák iskola indított olvasómozgalmat, az idén a megyei tanács művelődésügyi osztálya is. Beneveztünk, lelkesen készülnek a gyerekek, írják az olvasónaplókat, háziversenyeket rendezünk. Országos és megyei gond, hogy a végzős gyerekek nem elég jól írnak, olvasnak a nemzetiségi iskolákban. Megfigyeltem nálunk is, hogy a harmadikosok sokkal jobban olvasnak, mint a nagyobbak. A felsősök érdeklődése sokfelé tágul, s gyakran inkább mással foglalkoznak, mást olvasnak, mint a szlovák könyveket. Mégis bizonyítanak ezek a gyerekek, ha kell! Tavaly a végzősök 30 százaléka tanult tovább nemzetiségi x iskolában, például a budapesti középfokú óvónőképzőben. Az öregecske, szűkös községi könyvtárba is ellátogattunk. A vezető, Dohányos Jánosné Orosházán intézte a könyvtár ügyes-bajos dolgait, így fiatal munkatársnője, Czirbus Sándomé, Erzsiké fogadott bennünket. Megtudtuk, hogy 1110 beiratkozott olvasójuk, s 17 734 kötetük van. A könyvek nagy részét csak a raktárban tudják tárolni, az olvasóhelyiségekbe aligha fér el több, így is tömve minden polc. Délutánonként 20—30 ember fordul meg a könyvtárban, főleg 5 óra után jönnek. Ottjártunkkor, 2 óra tájban 2 diáklány, s egy pici lány az anyukáját kézen fogva böngészte a polcokat. — Tsz-ben dolgozom, csak most a kisebbel otthon vagyok gyermekgondozásin — magyarázza a fiatalasszony. — A kislányom nagyon szeret mesét hallgatni, viszünk haza most is két ilyen könyvet. Szlovákul beszélek, de ezeket az irodalmi könyveket nem nagyon értem. Szótár kellene hozzá, úgy meg nem halad az olvasás. Ehhez nincs időm, azért inkább magyar könyvet választok. Hasonló véleményen vannak a nyolcadikos lányok is: — Ritkán viszünk ki szlovák könyvet, főleg csak akkor, ha az iskolában kell. Anyuék másként beszélnek otthon, nem is értik, amit mi tanulunk. — Olvasni könnyű a szlovák történeteket, csak megérteni nem. Most mégis sokat gyakorolunk, mert a nemzetiségi olvasási versenyben mi is részt veszünk. Ezemégyszáz szlovák könyv közül választhatnak a kom- lósiak, de a megyei könyvtárból is állandó az utánpótlás. Egyelőre főleg a mesekönyveket forgatják az iskolásak. A felnőttek érdeklődését nagyon nehéz feltámasztani. Mindenki az új könyvtárra vár. Tuska János is, a nagyközségi tanács vb-titkára. Csak ő a megmondhatója, mennyit fájt 'már a feje a művelődési központ, . a könyvtár miatt. Végre úgy néz ki, hogy ha mindenki teljesíti az ígéretét, egyik kivitelező sem késik, jövő május 1-re kinyithat végre a ház. Csak még a munkatársak számával van baj! Sokféle feladatot kellene vállalnia az új intézménynek. „Nemzetiségi művelődési központ, nemzetiségi könyvtári alközpont” — mi minden rejlik e szavak mögött! A könyvtár gondozná a nemzetiségi néprajzi gyűjtés ügyét is, a tájház dolgait, a messze földön híres Kop- pány-gyűjtemény megőrzését. A szomszéd megyék szlovák lakosai alig várják az új intézmény nyitását. „A kultúrához* nem kell határ- átlépési engedély, sem vízumkényszer” — mosolyog a tanácstitkár. „Ide jönnek mind a szomszédok is tanulni, szórakozni.” Óvoda, iskola, könyvtár, művelődési központ, tanácsi irányítás, mind-mind a nemzetiségi kultúra ügyét támogatják. Május 1-től /pedig már „csak” több munkatárs és sok pénz kell, hogy teljesüljön a komlósiak vágya: egyformán zengjen a dal, a vers és a próza magyarul és szlovákul a községben. Végre megfelelő környezetbe kerüljenek a szlovák könyvek, így talán az olvasótoborzás is könnyebben megy majd a könyvtárosoknak. Bede Zsóka Takács Gyöngyi első osztályos kislány már szépen olvas a szlovák tankönyvből „Mi is nemzetiségi óvónőképzőbe jelentkeztünk!” Molnár Erzsébet és Baczovszki Mária nyolcadikos szlovák iskolások a községi könyvtár gyakori látogatói Fotó: Gál Edit KÉPERNYŐ Biztonsági kűr Valamikor — nem is olyan régen — a télidővel együtt beköszöntött a találgatások kora is. Társaságban, munkahelyen, utcán arról folyt a szó, vajon milyen lesz a szilveszteri műsor? Amikor még az év szenzációja volt, s jó előre készültek rá lelkileg az emberek, úgy mint egy... nem is tudom mire? Talán mint annak idején az ifjú pár a nószéjszakára. Milyen lesz, mit hoz, milyen eget-földet megrengető élményben lesz részük? De hol van már a tavalyi hó? Ugyan ki élcelődik, beszél vagy pláne suttog a nászéj- szálkáról? Ahogy az idők — és főleg az emberek — változtak, úgy foszlott szét a misztikum és került le a napirendről. Esetleg a jó szülők — a szokás hatalmából — szóba hozzák maguk közt, de hol vannak már azok a regények, színdarabók, melyeknek oly hosszú ideig témát szolgáltatott? Valahogy ez a helyzet a hajdanán kabarénak nevezett szilveszteri műsorral is, melynek — ismerjük be — voltak nagy korszakai a televíziózás kezdetén. Amikor még össznépi szórakozásnak számított, kevesebb más mulatságra lévén pénz és alkalom. De az újító erő kezdett kifulladni, úgy látszott, hogy maga a tévé tette takarékra a lángot, persze a kritikusok is közrejátszottak az érdeklődés lejjebb csavarásában. Mit kell ebből akkora ügyet csinálni, járta évenként szilveszter után a nóta; ez is csak egy nap az évből, mórt pont ekkor legyen csak különleges műsor? Állandóan, és akkor csak-csak leszokik a közönség az elképesztően ósdi szokásáról, hogy mindent ettől az alkalomtól vár. És ez még praktikus is, mert ha nincs az előzetesen felcsigázott várakozás, akkor nincs országos méretű csalódás sem. És milyen igaz! Maga az elv és a gyakorlat is, mert addig mondtuk, míg elhitték, s az idén például sokkal inkább foglalkoztatta a nagyérdemű közönséget, mit hoz a jövő, mint az, hogy milyen műsorral búcsúzik a múlt. Hónapökon keresztül arról beszélték, és nem erről. Hiába, változnak az idők, változnak... a helyzetek. Azért a tévéstáb jó előre ügyködött, s néha — a jó szülőhöz hasonlóan a szokás hatalmából — a kéllő titoktartást megőrizve szóba is hozta, hogy lesz most is valami. A készülődés folyik, a meglepetés nem marad ed. Üjról gondoskodtak. A szilveszteri stafétáról. Aztán eljött az idő, s Kojak és akitűnő paródia Egymillió foltos hangjegy után sportnyeil- ven szólva izgalmas atlétikai rangadó helyett tisztes, szolid biztonsági kűr következett. A nehéz,. bonyolult, rizikós elemeket nélkülöző, abszolút biztonságra törekvő műsor, amelyben egyetlen „újdonság” az időként csöngető kijárat volt. Egyébként kerék egész. Tánc, dal, jelenetek, zenebohóc és akrobata. Komikusok, paródisták, és még Hacki Tamás is. Szinte mindenki, az élen Bodrogi Gyula játékvezetővel. Csak a só hiányzott a shawból. Az a csipet, ami megadja az igazi ízt. Ami a műsoros estből kabarét csi- mál. De ne panaszkodjunk: volt remek kabaré is. Csak egy nappal előbb. És jól jóit, aki nem mulasztotta el a Mikroszkóp Színpad televíziós vendégjátékát. Ennék volt valódi hangulata, feszültsége, csípős és aktuális humora, s bár nem új számokkal léptek fel, mintha kimondottan szilveszteri műsornak készült volna. Ügy látszik, megcserélték a napokat. Kár. Vass Márta A Televízióból jelentjük Inka dráma a képernyőn
