Békés Megyei Népújság, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-25 / 20. szám

1979. január 25., csütörtök NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Páli Marianna (OMTK) és Botyánszki László (Konzervgyár) nyerte a megyei felnőtt egyéni bajnokságot Labdarúgámérleg Füzesgyarmat: ismét a legjobbak között A Megyei Asztalitenisz Szakszövetség Békéscsabán, a Rózsa Ferenc Gimnázium tornatermében rendezte meg az év első megyei rendezvé­nyét, a felnőtt férfi, női egyéni, páros és vegyes páros bajnokságot. Bertalan Sándor, a szövet­ség főtitkára köszöntötte a megjelent 44 férfi és 23 női versenyzőt, a csapatvezetőket és a közönséget. Röviden ér­tékelte az 1978. évi szép eredményeket. Az elmúlt év­ben aranyjelvényes ifjúsági versenyző lett Páli Marianna (OMTK) és ifj. Andódy Ti­bor (Bcs. TASK). Kiemelke­dő játékuk alapján az orszá­gos ifjúsági kiemelési listára kerültek. A 32 fiú közül An­dódy 23., míg Páli a 20. helyre került. Az országos serdülő ranglistán Andódy a 17., Páli a 15.-ként van ki­emelve. Ezüstjelvényes ifjú­sági versenyző lett Pocsai Ti­bor és Horváth Éva (mind­kettő Bcs. TASK). II. osztá­lyú felnőtt minősítést szer­zett Páli Marianna (OMTK), ifj. Lukács Tibor és Czina József (mindkettő Bcs. TASK). A megyei felnőttbajnokság színvonalas összecsapásokat, nagyszerű játékot hozott. A női mezőnyben az első­ségért, a helyezésekért az OMTK és a Bcs. TASK te­hetséges versenyzői küzdöt­tek. A döntőt 'két OMTK-já- tékos, Páli és Andrékó ját­szotta, melyből Páli került ki győztesen, s így ő lett egyéniben a megyei bajnok. Párosban a döntőt Páli— Andrékó (OMTK) és Viski— Kerekesné (Bcs. TASK) vív­ta, melyből az orosházi pá­ros került ki győztesen. Vegyes párosban szintén az orosháziak hengereltek. A döntőben a Kakuk—Páli ket­tős legyőzte a Plenter—And­rékó párost.. Páli Marianna ezzel a győzelmével — a ta­valyi megyei bajnoksághoz Nagy változások ÍJÓSZDT Mint a legtöbb sportágban, úgy az íjászatban is 1978 leg­nagyobb eseménye a világ- és az Európa-bajnokság volt. Genfben, a VB-n a férfiak­nál az amerikaiak — Darrel Pace és Robert McKinney — nyújtották a legjobb teljesít­ményt, a nőknél pedig a nyugatnémet Anne Marlies Lehmann, míg az angliai Stoneleighben lebonyolított Európa-bajnokságon a férfi­aknál a finn Kyösti Laaso- nen (1282 kör) és a Szovjet­A Békés megyei Labdarúgó Szakszövetség felmérő, kivá­lasztó versenyt tart január 28- án 10.00 órakor Békéscsabán, a Kórház utcai sporttelepen. Cél \z 1970—80-as megyei serdülő labdarúgó-válogatott kialakitása. Az LSZ minden sportkört érte­sített és várja, hogy az edzők, sportvezetők az arra érdemes fiatal tehetségeket e napon küld­jék be a megyeszékhelyre. hasonlóan — mesterhármast ért el. A legnagyobb érdeklődés a férfi egyéni verseny iránt nyilvánult 'meg. A nyolcas döntőbe az esélyesek kerül­tek. Az első meglepetést Lő- rincz Ferenc (Bcs. Konzerv) szolgáltatta. A viadal egyik esélyes játékosát, ifj. Lukács Tibort 2:l-re legyőzte, s ki­ütötte a továbbjutásból. A döntőt Czina József (Bcs. TASK) és Botyánszki László (Bcs. Konzerv) játszotta. A két tehetséges asztalitenisze­ző összecsapásából Botyánsz­ki 2:1 arányban került ki győztesen. A férfi páros döntőt oros­házi versenyzők játszották. A győzelmet a Plenter—Schnei- der-kettős szerezte meg. összefoglalva a viadalról elmondhatjuk, hogy a szín­vonal emelkedett. Külön ki kell emelni a Bcs. TASK és az OMTK szakosztályának munkáját, melyek továbbra is kiemelkednek a megye többi sportkörei közül. Az 1979. évi megyei aszta­litenisz-bajnokság győztesei és helyezettjei a következők. Nők. Egyéni. 1. Páli Ma­rianna (OMTK), 2. Andrékó Csilla (OMTK), 3. Kerekes Györgyné, Viski Ágnes (mindkettő Bcs. TASK). Pá­ros. 1. Andrékó—Páli (OMTK), 2. Viski—Kerekes­né (Bcs. TASK), 3. Szokodi —Miszla (OMTK), Nagy— Megyeri (Békési ÁFÉSZ). Férfiak. Egyéni. 1. Bo­tyánszki László (Bcs. Kon­zerv), 2. Czina József (Bcs. TASK), 3. Lőrincz Ferenc (Bcs. Konzerv), Viski Ákos (OMTK). Páros. 1. Plenter— Schneider (OMTK), 2. Viski —Kákukk (OMTK), 3. Czebe —Szombati (Bcs. Konzerv), dr. Zsengellér—Lőrincz (Bcs. TASK—Konzerv). Vegyes pá­ros. 1. Kakukk—Páli (OMTK), 2. Plenter—André­kó (OMTK), 3. Czina—Hor­váth É. (Bcs. TASK), ifj. Lu­kács—Viski (Bcs. TÁSK). unió csapata, a nőknél a szovjet Valentyina Kovpan (1279 kör) és szintén a Szov­jetunió csapata szerzett aranyérmet. Ezen a két nagy világver­senyen új nevek is feltűntek, így az EB-n különösen a svéd Flink (harmadik lett), a holland Berkers (negye­dik) és az angol Blenkarne (hatodik). Nagy fejlődésről tettek bizonyságot a nőknél a szovjet íjászok, a férfiak­nál pedig a britek, viszont komoly visszaesést mutattak a lengyelek, az olaszok és a svájciak. (Folytatjuk) A fiatal focistákkal Pillér Sán­dor labdarúgó szakfelügyelő és Szombati György, az edző bi­zottság főtitkára foglalkozik. Ugyanezen a napon 14.00 óra­kor a Békés megyei ifjúsági vá­logatott előkészületi labdarúgó­mérkőzést játszik a Békéscsabai Előre Spartacus ifjúsági együt­tesével a Kórház utcai sport­telepen. DIÁKSPORT Befejeződtek a fiú, leány DSK- együttesek kézilabda-bajnoksá­gának fordulóL A küzdelemso­rozat első félidejében a fiúknál a Gyulai 613-as számú ITSK, a leányoknál a Békéscsabai Sebes György Közgazdasági Szakközép- iskola áll az első helyen. A dsk-bajnoksag ŐSZI FORDULÓINAK VÉGEREDMÉNYEI FIÜK 1. Gy. 613. ITSK 6 5-1141-110 10 2. Bcs. 611. ITSK 6 4 1 1 115-106 9 3. Oh. 612. ITSK 6 4 - 2 122-88 8 4. Békési ITSK 6 3 - 3 130-119 6 5. Szarvasi G. 6 3 - 3 111-100 6 6. Szabadk. 6 - 1 5 73-129 1 7. Bcs. 635. ITSK 6 - - 6 88-128 ­LEÁNYOK 1. Bcs. Sebes Gy. 9 9 - - 228-44 18 2. Gyomai Mg. 9 7 1 1 86-65 15 3. Bcs. 611. ITSK 9 5 2 2 86-74 12 4. Békési Gimn. 9 4 1 4 81-79 9 5. Gyulai Eü. 9 4 1 4 52-78 9 6. Bcs. Vendégl. 9 4 - 5 50-68 8 7. Sarkadi Gimn. 9 4 - 5 61-83 8 8. Szabadk. 9 3 1 5 45-78 7 9. Gy. Erkel G. 9 1 - 8 40-93 2 10. Bcs. 635. ITSK 9 1 - 8 30-97 2 A DSK-bajnokság küzdelmei tavasszal folytatódnak. M. P. LABDARÚGÁS Előkészület! mérkőzés Bcs. Előre Sp.—TASK 2—0 (1—0). Labdarúgás, előkészü­leti mérkőzés, Kórház utca, edzőpálya, 200 néző. V: Bog­nár. Előre Sp.: Hanyecz — Király vári (Zsömbörgi), Ke­rekes A., Kerekes Gy., Bá­náti (Alberti) — Pásztor, Kőhalmi, Csepregi — Fehér­vári (Ravasz), Pogács (Ma­ján), Budavári. Bcs. TASK: Oláh — Hajdú, Dobó, Szász, Lukoviczki — Erőss, Jegyi- nák, Kerepeczki — Gyön­gyösi, Nemes, Lipták. G: Budavári (36. percben), Al­berti (55. percben). Ma ismét találkozik a két csapat, de az eredeti tervtől eltérően a Bessenyei utcai pályán, 14.00 órakor. ♦ Sorsoltak az HBK-ban Az MLSZ-ben elkészült a Nemzeti Bajnokságok Kupá­jának csoportbeosztása. A 18 selejtező csoport első és második helyezettjei kerül­tek tovább. A Békéscsabai Előre Spar­tacus együttese a IV. csoport­ban az MTK-VM-mel, Kos­suth KFSE-ével, a Bcs. Vo­lánnal és a Hódmezővásár­hely gárdájával mérkőzik körmérkőzéses rendszerben. A küzdelmek februárban folytatódnak. Az első fordu­ló február 3-án lesz, majd 6-án, 8-án, 10-én, 14-én és 21-én lesznek találkozók. ♦ Az Újpesti Dózsa labdarú­gócsapata tengerentúli ven­dégszereplésének első mér­kőzésén, Guatemala városá­ban az Aurora Guatemala Bafnone ellen, 40 000 néző előtt 4—2-re győzött. A lila­fehérek góljait Fazekas és Fekete szerezte, mindketten kétszer találtak a hálóba. Elhunyt Blaskó Lajos Hosszas betegség után, 42 éves korában elhunyt Blaskó Lajos, aki évtize­deken át volt társadalmi edzője az Orosházi Béke Tsz sportkör labdarúgói­nak. A lelkes sportember emlékét kegyelettel meg­őrzi Orosháza sporttársa­dalma. A Füzesgyarmati TSZSK 1973 óta szerepel a megyei I. osztályú bajnokságban és a mostanihoz hasonlóan ed­dig csak egyszer, tavalyelőtt álltak ilyen előkelő helyen a táblázaton: 4. Füzesgy. 17 7 6 4 37-26 20 Amikor az idény előtt ki­alakult a játékoskeret, Lós József edző a többi vezető­vel egyetértésben legfőbb célként egy hosszú távon is eredményesen helytálló csa­pat kialakítását határozta el. Az első pillanatban ez nem látszott könnyű feladatnak, mert jó néhány új játékos került a szakosztályhoz le­szerelő katonaként, illetve más csapatoktól átigazolva. Most igy fogalmaz az edző: „Komoróczki I., Behcsik, Guruczi állandó csapattag lett. Sikerült kialakítani a csapatrészek közötti egysé­get, bár Zolnai és Ökrös a szezon második felében sé­rülés miatt hiányzott. Az ősz­re tervezett 17—18 ponttal szemben 20-at szereztünk a bajnokság első felében. Elé­gedettek vagyunk”. A gyarmatiak eljutottak odáig, hogy egy-két mérkő­zéstől eltekintve valamennyi csapattal szemben — ötthon és idegenben egyaránt — reális pontszerzési eséllyel léptek pályára. Dicséretükre legyen mondva, idegenben is pozitív maradt a gólkülönb­ségük. Hibaként említhető, hogy kialakult egy rossz fel­fogás a hazai találkozókon; valamiféle félénkség. Azt is mondhatjuk, a jó eredmé­A LABDARÚGÓ NB II- ben a 19 őszi és egy tavaszi fordulón jutottak túl a csa­patok. Időközben már meg­kezdődött a felkészülés a ta­vaszi fordulóra is. A csapa­tok vezetői már a holnap, a jövő terveinek kidolgozásán, részfeladatainak kimunkálá­sán dolgoznak. A magyar labdarúgás át­szervezése végső formájában az 1978-as év június végére történt meg. Fokozatos csök­kentés alapján az őszi idény­től kedve most már a né­hány évvel ezelőtt megterve­zett formában üzemel a baj­noki rendszer. A leglényege­sebb intézkedés az OTSH és az MLSZ részéről az NB III megszüntetése és az NB II egyről három csoportra tör­ténő bővítése volt. Nem le­becsülendő intézkedés volt az sem, hogy előírták a kö­telező létszámú csapatok fog­lalkoztatását és ez néhány éven belül feltétlen komoly eredményekkel járhat. Helyes volt az is, hogy kategorizál­ták az egyesületeket, mégpe­dig aszerint, melyik milyen feltétellel rendelkezik. Ösz- szességében pozitívan érté­kelhetők ezek a döntések. Sajnos, mint minden jó szándékú törekvésben, akad­tak olyan intézkedések is, melyek irreálisak, nem ve­szik figyelembe a valós té­nyeket. Itt van például mindjárt a követelmény- rendszer. Számtalan esetben kellett meggyőződni arról, hogy a „kegyetlen” távolsá­gok alól nincs felmentés, fi­zikálisán bármilyen felépíté­sű is a labdarúgó, és ezzel bizony csak ártottak az álta­lános erőállapotnak, hiszen a versenysorozatokon nem a legmegfelelőbb erőállapotú játékosok szerepeltek. EGY MÁSIK, több csapa­tot hátrányosan érintő kér­dés a csoportok beosztása. A sajtóban szinte minden hé­ten lehetett olvasni, hogy az NB II-ben a Keleti csoport a legerősebb, itt van a legtöbb pályázó az első helyre, itt van a legtöbb úgynevezett parázs mérkőzés. Valóban nyék ellenére hiányzott a si­kerhez elengedhetetlenül szükséges önbizalom. Emiatt szenvedtek például 0—1-es vereséget Medgyesbodzástól és Medgyesegyházától, pedig esélyesebbek voltak ellenfe­lüknél ... A játékosok közül Kiss István a védelem erőssége volt, rajta kívül Komoróc .- ki I., Komoróczki II., Ökrös, Derbák, Bencsik és Guru­czi érdemel dicséretet. Több­re képes az őszi teljesítmé­nyénél Kiripóczki, Tóth K. és Csák. Az edző osztályozó­könyvében a következő ne­vek állnak elöl: Kiss I. 6,5, Komoróczki II. 6,3, Varga, Komoróczki I. 6,2—6,2, Ök­rös 6,1, Bencsik 6,0. A házi góllövőlista legjobbjai: Ök­rös 12, Komoróczki I. 8, Ko­moróczki II. 6, Bencsik 5 góllal. Minden találkozón hárman szerepeltek, Komo­róczki II., Bencsik és Varga, egyszer hiányzott Komorócz­ki I. és Kiss. A tavaszi idényre történő felkészülés során már a 60. edzésen is túl vannak a gyarmatiak. Szükség is van az intenzív felkészülésre, mert titokban szeretnék meg­ismételni a tavalyelőtti bra­vúrt, amikor felléphettek a bajnokság végén a képzelet­beli dobogó harmadik foká­ra. Márpedig a mostani csa­patot az akkorinál jobbnak tartják. A jó szerepléshez az első számú bázisszerv, a Vö­rös Csillag Tsz és a tanács minden adható támogatást biztosít. így van, hiszen ezt a talál­kozókon működő játékveze­tők is tanúsíthatják és már többször hangot is adtak en­nek a véleményüknek. Az erőviszony azonban csak a kérdés egyik oldala. A má­sik — ez még inkább ren­geteg vitára adott alkalmat —, hogy az MLSZ nem vette figyelembe se utazási távol­ságokból adódó költségeket. Már-már mosolyt keltő, hogy a fővárosi csapatok, legtöbb­jük komoly gazdasági háttér­rel maga mögött, minimális távolságokat utaznak a mér­kőzések színhelyére, még a két másik csoport csapatai, de főleg a keletié, jóval na­gyobb távolságokat „járnak be” a bajnokság során. A fővárosi együttesek jobb „szétosztásával” csökkenne a Keleti csoportban játszó csa­patok költsége, kiegyenlítőd­ne a teherviselés. Persze mindig lesznek olyan kérdé­sek, melyekben nagyon ne­héz igazságot tenni, még a legalaposabb megfontolás után is. Egy másik kérdés elsősor­ban a megyei bajnokságot nyert csapatok vezetőit fog­lalkoztatja. Nevezetesen, hogy egész éves munkájuk két-három mérkőzésen kerül mérlegre, az osztályozón. Szerencsésebb lenne úgy ki­írni a bajnoki rendszert, ezen belül meghatározni a kiesők számát, hogy a me­gyei bajnokságot nyert csa­patok — felsőbb osztályba léphessenek, osztályozó nél­kül! VÉGÜL még egy, ugyan­csak gondolkodásra késztető témakör: az NB III éveken keresztül sok tehetséget „termelt” ki, adott a felsőbb osztályokban szereplő csapa­toknak. A harmadik vonal megszűntével most a megyei bajnokságokban szereplő já­tékosoknak kellene ezt a szerepkört betölteni. Ügy tű­nik azonban, mivel ezek a csapatok elég szűk körön be­lül mozognak, a tehetségeket kereső szeme jobban elkerüli őket. Szabó Ferenc MŰSOR TELEVÍZIÓ BUDAPEST I. műsor: 7.59 Té­vétorna. (ism.) (sz.) 8.05—12.45 Iskolatévé. 14.50—16.10 Iskolatévé. (ism.) 16.25 Kör, kör, ki játszik. (Ism.) 16.55 Tévébörze. 17.05 For­radalmak nemzedéke, (ism.) 17.55 Telesport. 18.20 Bemutatjuk a KGST-t. (sz.) 19.10 Esü mese. (sz.) 19.30 Tv-híradó. 20.00 Kis- filmek a nagyvilágból. 21.30 „ ... de aki meggyógyult, arról nem készül örömjelentés... ” 3. rész. 21.55 Házigazda: dr. Del Medico Imre. 22.30 Tv-híradó. 3. II. műsor: 18.53 Francia nyelv­tanfolyam. 19.10 Angol nyelv- tanfolyam. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Beszélgetés Lord Káldor Miklós­sal. 20.55 Tv-Tlíradó 2. 21.15 For- gószin. (V/3. rész) (sz.) 21.55 A konflis. BUKAREST: 16.05 Iskolatévé. 16.25 Orosz nyelvoktatás. 16.45 Volánnál — autóvezetőknek. 17.00 Dokumentumfilm Ausztráliáról. 17.25 A szabad idő hasznos el­töltéséről. 17.40 Fórum. 18.05 „Szindbád, a tengerész” — gyer­mekfilmsorozat. 18.30 Tv-hiradó. 19.40 Az Indiai Köztársaság nap­ja alkalmából (játékfilm). 21.15 Tv-hiradó. BELGRAD I. műsor: 17.10 Ma­gyar nyelvű Tv-napló. 17.45 Goce Dalcev futára. 18.15 Tudomány. 18.45 Homokóra. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Külpolitikai műsor. 20.50 Mária. 22.05 Akciók. 22.25 Kul­turális műsor. II. műsor: 17.30 Rajzfilm. 18.45 Népi muzsika. 19.15 Idő és pi­henés. 20.00 Filmszem. 23.00 Hu­szonnégy óra. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO: 8.20 A mai nap kulturális programjából. 8.27 Népdalok. 9.20 Kórusok, hang­szerszólók. 9.44 Brummadzag, a zenebohóc. 10.05 Tudod-e? 10.35 Herbert von Karajan vezényli a Berlini filharmonikus zenekart. 11.25 Nemzetközi kulturális tal­lózó. 11.40 Az élet komédiásai. 12.20 Ki nyer ma? 12.35 Csáth Géza: Egy elmebeteg nő napló­ja. 12.45 Hallgatóink figyelmébe. 12.46 Zenemúzeum. 14.30 Magyar remekírók. 15.10 Operaáriák. 15.28 Csiribiri. 16.00 Útközben. 16.05 Az Állami Népi Együttes műso­rából. 17.07 Két Pergolesi-con- certó. 17.31 Magyar előadómű­vészek. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 18.30 Esti magazin. 19.15 Verdi: Rigoletto. 21.30 Háttér- beszélgetés. 22.20 Négy vélemény Ázsiáról — hat nézőpontból. 22.30 Bécsi klasszikus muzsika. 0.10 Hajdú Sándor táncdalaiból. PETŐFI RADIO: 8.05 Szatiri­kus dalok. 8.20 Négy vélemény Ázsiáról — hat nézőpontból. 8.33 Dzsesszfelvételekből. 9.10 Ljuba Welitsch és Richard Tauber Le- hár-felvételeiből. 9.40 Kettőnkre itt nincs szükség.. . 10.00 Zene- délelőtt. 11.30 Csak fiataloknak! 12.33 Mezők, falvak éneke. 12.55 Kapcsolás a miskolci stúdióba. 13.25 Gyermekek könyvespolca. 13.30 Régi táncmuzsika. 14.00 Kettőtől fél ötig: . . . 16.33 Út­közben. 16.35 Idősebbek hullám­hosszán. 17.30 Belépés nemcsak tornacipőben! 18.33 Hétvégi pa­noráma. 19.55 Slágerlista. 20.33 Mit játsszunk? 22.00 Tánczene. 23.15 Operett. SZOLNOKI STÜDIO: 17.00 Hí­rek. 17.05 „Mindenki másképp csinálja”. Részletek a szilveszteri vidám műsorból (ism.) 18.00—18.30 Alföldi krónika. — Piaci jelen­tés. — Tánczene a szerzők elő­adásában. — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. SZÍNHÁZ 1979. január 25-én, csütörtökön, Békéscsabán, 15.00 órakor: fehErlöfia Nemecsek-bérlet. MOZI Békési Bástya: 4 órakor: A kis manók furulyája, 6 és 8 órakor: Ok ketten. Békéscsabai Szabad­ság: délelőtt 10 órakor: A kis Muek története, délután 4 óra­kor: Robinson és a kannibálok, 6 órakor: Huszadik század I. II. rész. Békéscsabai Terv: A ti­zenöt éves kapitány. Gyulai Er­kel: fél 6 órakor: Hatholdas ró­zsákért, fél 8 órakor: Játsszd új­ra, Sam! Gyulai Petőfi: Apa­csok. Orosházi Béke: Fayard bíró, akit seriffnek hívtak. Oros­házi Partizán: fél 4 órakor: Huckleberry Finn és a csirke­fogók, fél 6 és fél 8 órakor: Rocky. Szarvasi Táncsics: 6 óra­kor: Legató, 8 órakor: Főiskolás filmklub. Kéziratokat, képeket nem őrzűnk meg és nem kül­dünk vissza. Nemzetközi sportélet ’78 A jövő megyeválogatottjait keresik Színe és fonákja BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkes'z- tőség: Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy n. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczki Mihály. Terjeszti a Magyar posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivata­loknál és a kézbesítőknél. Előfizetői díj február 1-től egy hóra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Hároms?cki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055

Next

/
Oldalképek
Tartalom