Békés Megyei Népújság, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-25 / 20. szám

1979. január 25., csütörtök o Segítik a kisárutermelőket A magyar mezőgazdaság termelésében az utóbbi évek­ben mind nagyobb a jelentő­sége a háztáji és kisegítő gazdaságoknak. Gondoljunk csak bele milyen hányadát képviselik a zöldség-, gyü­mölcs-, az állattenyésztésből eredő felvásárlások, amely­nek általában első számú gazdái városaink és közsé­geink áfészei. Azonban nem elegendő, hogy szakta­nácsokkal, irányelvekkel lás­sák el a termelőket, s az sem, hogy f el vásárlói ják a megtermelt áruikat. Mindin­kább jelentősége lesz e tá­mogatások és egyéb kister­melést segítő eszközök biz­tosításának. szerszámok, anyagok egy he­lyen történő árusítását. Programtervükben szerepel a háztáji és kisegítő gazda­ságokban megtermelt zöld­ség, gyümölcs felvásárlása is. így megszervezték a kiske­reskedelmi egységekben a bolti felvásárlást, amelynek eredményeképpen 1976-ban 131 ezer forint, 1977-ben 283 ezer forint, 1978-ban pedig az előzetes számítások szerint ezt is meghaladó értékű zöld­séget, gyümölcsöt vásároltak fel a kistermelőktől. A felvásárlás technikai fel­tételeinek javítására Ecseg- falván a felvásárlóhelyet kor­szerűsítették, s ehhez kap­csolódóan mintegy 45 négy­zetméterrel növelték, s ehhez kapcsolódóan mintegy 45 négyzetméterrel növelték a raktár- és tárolókapacitást. A dévaványai telepen 120 négy­zetméter alapterületű utat építettek. A hulladékfelvá­sárláshoz, ugyancsak a nagy­községben, egy 60 négyzetmé­ter alapterületű raktárt épí­tettek. —JP—-----------------------------------­C satornázás, szennyvíztisztítás A Dévaványa és Vidéke ÁFÉSZ csaknem háromezer tagját' az elmúlt esztendők­ben jelentősen támogatta az igazgatóság. így évek óta a háztáji gazdaságokban folyó zöldségtermesztéshez szüksé­ges vetőmagellátást kiskeres­kedelmi hálózatukon keresz­tül biztosították, s az utóbbi három évben fémzárolt ve­tőmagburgonyát hoztak for­galomba. Növényvédőszer- és műtrágyaellátásban sem volt gond az elmúlt esztendőben. Emellett megteremtették a gyümölcs- és szőlőtelepítés feltételeit is, oly módon, hogy gyümölcsfa- és szőlőoltvány- lerakatot hoztak létre. Az el­telt időszak alatt mintegy ötezer gyümölcsfát és csak­nem háromezer szőlőoltványt értékesítettek. A háztáji és kisegítő gaz­daságok takarmánytáppal va­ló ellátására kialakítottak egy takarmány- és termény- bolthálózatot, így tavaly au­gusztusban a nagyközségben új tápboltot helyezték üzem­be, ugyanakkor a szomszédos Ecsegfalván korszerűsítették és növelték a takarmánybol­tot mintegy 80 négyzetméter­rel. Mindkét községben meg­teremtették az ömlesztett ta­karmánygabona fogadásának feltételeit. Tavaly júniusban egy mezőgazdasági szaküzle­tet hoztak létre, amely jól szolgálja a mezőgazdasági Békés megyében 1990-ig a lakossági szennyvíz napi át­lagos mennyisége a mainak — várhatóan — tizenhatszo­rosára, az ipari két és fél­szeresére nő. Ennék a szennyvízmennyiségnek az elvezetésére 1990-ig 60 száza­lékos csatornaellátottsággal számolnak a szakemberek, így kedvezően alakul, csök­ken a vízellátottság és a csa­tornázottság közötti, úgyne­vezett ellátottsági olló. 1981 —1990 között 163 kilométer hosszú, új gravitációs gyűj­tőcsatorna építését tervezik 48 településen. A szennyvíz­tisztító telepek átlagos kapa­citását 1990-ig napi 110 ezer köbméterre tervezik növelni. A távlati vízrendezési és fej­lesztési koncepció keretében a térségi rendszerek kidol­gozását irányozták elő. Kiemelten szükséges ke­zelni a megyeszékhely fej­lesztési igényét, mivel sze­repköréhez mérten, más me­gyeszékhelyekhez viszonyítva a szennyvízcsatorna-ellátott­ság tekintetében jelentős a lemaradás: a csatornaellá­tottság jelenleg mindössze 23,5 százalékos. Az össze­gyűjtött szennyvizek elhelye­zését főleg a szennyvíz hasz­nosításával oldják meg a jö­vőben, az élővizek csak bio­lógiailag és kémiailag tisz­tított szennyvíz befogadására szolgálhatnak. A vízvédelem hatékonyságának fokozása megköveteli a szennyvízöntö­zés jogi, műszaki és gazda­sági szabályozását is. Meg kell oldani az üzeme­lő állattartó telepek szenny­vizeinek elhelyezését. Békés megye vízgazdálkodási hely­zetére tekintettel megfelelő gondot kell fordítani az új telepek helyének kiválasztá­sára. A jövőben fokozottab­ban kell gondoskodni a tisz­títótelepeken keletkező szennyvíziszap elhelyezésé­ről, hasznosításáról. Erre és a tisztítótelepek elhelyezésére megfelelő területet jelölnek ki. Az új lakótelepek csator­názásával párhuzamosan fo­kozatosan biztosítják a ré­gebbi lakások csatomaköz- műre való rákötését. Ki­sebb településeknél szorgal­mazzák a nyárfás szűrőme­zőn történő szennyvízelhelye­zést az élővizek vízminőség- védelme érdekében. Málékása—tejjel... i A napokban délidőben ko­pogtattam be egy régen is­mert, kedves családhoz Bé­késcsabán. A galambősz ha­jú, idős házaspár kitörő örömmel fogadott, de mind­járt mentegetőztek: „...Iga­zán, egy fél évben egyszer főzünk kukoricakását, és Te épp ilyenkor jössz, hogy meg sem tudjunk kínálni egy „tisztességes” étellel...” Sőt! Nagyon is jókor jöt­tem — mondtam boldog örömmel — és se szó, se be­széd, asztalhoz ültem. Kér­tem a háziasszonytól egy tá­nyér málékását hideg' tejjel. (Nálunk Szabolcsban máié­nak hívják a kukoricát.) Talán negyedszázada is el­múlt, amikor utoljára ettem. Most lassan kanalazom, íz­lelgetem a drága csemegét és közben úgy érzem: ismét gyermek vagyok, otthon ülök a nagy asztalnál. Édesanyám — aki nagy „mestere” volt a kása- és a puliszkafőzésnek — teríti szét a lapos tányé­ron az aranysárga kását és igazságosan, mindenki fél de­ci tejet kap rá... Porciózza az adagokat. Emlékszem, a tejet mindig egy kis pohár­ral mérte, nehogy egyiknek több jusson a másiknál. Ha pedig nem volt tej, vörös­hagymát pirított pici olajon és azzal ízesítette a kását, vagy a puliszkát. Szegény kása! Vajon mi­ért utáltalak akkoriban any- nyira? Talán azért, mert gyakori étel voltál asztalun­kon. Népes családunk Sza­bolcs megye legszegényebb táján, Erdőháton élt egy Túr-parti kis faluban, ahol bizony ritkán sült nemcsak kalács, de még búzakenyér is a kemencékben. A népi eledel a kukorica volt. Tep­siben sütve naponta ettük ke­nyér gyanánt, puliszka és kása formájában pedig he­tenként kétszer-három szór főztük. Édesanyám télidő­ben — amikor jobban ráért — a változatosság kedvéért kukoricanudlit főzött, sa­vanyúkáposztát pirított rá, vagy a legfinomabb málé- lisztből tejjel kevert prószát sütött a'kemencében. A kukoricakenyér gyorsan száradt, nyáron hamar pe­nészeseden is. Ha egymagá­ban ettük, szétmállott a szá­junkban és feldörzsölte ínyünket. Teijil habart bab­levessel, aszaitszilva- vagy krumplilevessel, de legszí­vesebben tejjel ettük. Csak akkor kezdtem be­csülni magát a kukoricát, mint kultúrnövényt és fő élelmiszert, amikor jómagam is beálltam kétkezi munkás­nak. Mennyit dolgoztunk, fá­radoztunk, amíg évről évre megtermeltük a kukoricát! — nem az állatoknak, első­sorban magunknak. Emlékszem, akkoriban ke­gyetlenül hideg, tartós telek voltak. A zsenge őszi veté­seket hosszú hetekig takarta a vastag hólepel. Ilyenkor szánkóval hordtuk ki a ku­koricaföldre az istállótrá­gyát, ott kupacokba raktuk, hogy tavasszal — nem téve­dés, tavasszal! — alászánt­sák. Ha apám fogta az eke­szarvát, testvéreimmel előtte haladtunk, s olyan ütemben kellett teríteni, amilyen gyorsan haladt a szántás. Néha munkát cseréltünk, én fogtam az ekeszarvát, vagy bandukoltam a friss baráz­dába, pontosan egy lépésen­ként letettem a földre két szem vetőmag-kukoricát, amit a következő fordulónál beborított az újabb barázda. A legkisebbek időközben a varjakat riogatták, nehogy felszedjék a vetőmagot. A babot, a sütőtököt később ve­tettük el, amikor már sorolt a kukorica. Aztán jött a kézi kapálás, ősszel a törés, a fosztás, a szárvágás kapával stb. Iszo­nyúan sok munka árán ta­nultam meg becsülni a ku­koricát. A kását és a pulisz­kát azonban nagyon megun­tam, megutáltam. Már nagy­lány voltam, amikor egy aszályos esztendőben kuko­ricából sem jutott elég. Ek­kor megfogadtam: ha én egyszer jóllakhatok fehér bélű, foszlós kaláccsal, búza­kenyérrel, csirkehússal vagy sült kolbásszal, meg sem fo­gom kóstolni a málékását. Talán ezért merült annyi­ra feledésbe a málékása. Pe­dig most, hogy csemegeként eszem és nem kényszerből, még finom is! Érdemes meg­kóstolni. .. Ary Róza Kulcshelyzetben a gépműhely A kombájnok még csak várnak a javításra, de aratáskor felújítva, megjavítva kezdhetik munkájukat 1 Az orosházi Üj Élet Ter­melőszövetkezet gépműhe­lyeiben elmélyülten dolgoz­nak a szerelők. Most van a téli nagyjavítások ideje. Van min dolgozni, a szövetkezet tekintélyes gépparkkal ren­delkezik: többek között 29 MTZ-traktor, 5 K—700-as, 90 pótkocsi, 6 Claas Dominátor található a gépparkban. Az erőgépállomány a múlt év­ben meghaladta az ötezer lóerőt. Hatalmas mennyiség, nemcsak számát, hanem ér­tékét tekintve is. Erre utal a vezetőség azon intézkedé­se, hogy 1978. január elsejé­től létrehozta a műszaki főágazatot önálló tervvel és költségvetéssel. Az azóta el­telt egy év kedvező tapasz­talatai egyetlen adattal ösz- szegezhetők: a növényter­mesztés költségei 2 millió fo­rinttal csökkentek az előírt­hoz képest. Nagy része van ebben annak a folyamatos javító, karbantartó munká­nak. amely biztosítja, hogy ne legyen kiesés a talajmun­kák, betakarítások elvégzé­sében. Nagy József, műhely-ága- zatvezető: — Ez a téli időszak any- nyiban jelent csúcsot, hogy most a traktoron dolgozók is a műhelyben vannak, ez 15—20 plusz munkaerőt je­lent a számunkra. Az ősz­szel, munka után beérkező gépeket először lemossuk, megtisztítjuk. Ezután követ­kezik a hibafelvétel, ekkor alaposan átvizsgáljuk szinte mindegyik alkatrészét. Arra törekszünk, hogy a nagyobb, de helyileg kijavítható hibá­kat ne alkatrészcserével, ha­nem felújítással, saját erő­ből oldjuk meg. Ez jelentős költségmegtakarításhoz ve­zet. Azt is figyelembe vesz- szük, hogy a legkorábban szükséges gépeket javítsuk ki először. Most például a vetőgépek vannak soron. Kormányos Antal, traktor- ágazatvezető: — Ügy érzem, az átlagos­nál több gondot fordítunk a korrózióvédelemre. Két éve, 1977-ben minden erő- és munkagépünket átfestettük. Ránézésre nehéz megállapí­tani egy-egy gépünkről, hogy mennyi idős. Tavaly a kom­bájnokat festettük, az idén újból sor kerül minden gép­re, ami ezt igényli. A költ­ségek változók, ezer és négy­ezer forintba kerül egy fes­tés, típustól és festéktől füg­gően. Nem túl jelentős ösz- szeg, tehát megéri. A védel­men, megóváson kívül esz­tétikailag is sokat jelent. A dolgozók is szívesebben ül­nek egy ápolt, szép traktor­ba, mint egy elhanyagolt, rozsdásba. Sajnos, még nincs festőműhelyünk, ézért csak hétvégeken végezhetjük ezt a munkát, amikor üresek a műhelyek. Rövidesen ez a gondunk is megoldódik, már készül az új épület. Nagy József: — Nagyon fontosnak tart­juk, hogy a javítások bo­nyolult munkáját hozzáértő szakemberek végezzék. En­nek a törekvésünknek kö­szönhető, hogy stabil, meg­közelítőleg 90-es létszámú műhelyágazatunk dolgozói­nak 90 százaléka szakmun­kás. Nagy részük 10—15 éve dolgozik nálunk. Kedvező az átlagéletkor, a szerelők több mint fele 30 év alatti fiatal. Igyekszünk kedvező munka- körülményeket biztosítani a számukra. Gondot okoz a szakmai továbbképzés. A termelési rendszerekbe tar­tozó gépeknél nincs problé­ma, mert a rendszergazda rendszeresen továbbképző tanfolyamokat indít, ahol bemutatják az új gépek ke­zelését, karbantartását. A többi gépnél ez nem így van. Vettünk például két K—701- es traktort. Sok műszaki új­donság van rajta, megérne tartani egy tanfolyamot. Már kértünk ilyen lehetőséget a mezőtúri gépészeti főiskolá­tól, azonban arra hivatkoz­va, hogy nincs elég érdek­lődő, kérésünket visszautasí­tották. Varga Mihály, elnök: — Még mindig problémát okoz az alkatrészellátás. El­sősorban azoknál a gépek­nél, amelyek nem tartoznak termelési rendszerhez. Nagy része van ebben annak, hogy az üzemek félve az esetle­ges hiánytól, felvásárolják az éppen kapható alkatrészeket és ezzel valódi hiányt idéz­nek elő. A szövetkezeteknek sem mindegy,- hogy mekko­ra készletet tartalékolnak, mert ami pénzt alkatrészre fordítanak, hogy legyen tar­talék, azt más, ésszerűbb he­lyen befektethetnék. Gyak­ran milliós összegekről van szó. Pártbizottsági ülésen ve­tődött fel és a tsz-szövetség is támogatja azt a javasla­tot, ami ennek a felemás helyzetnek a megszüntetésé­re szolgál. Az elképzelés a következő: három-négy szö­vetkezet közös alkatrészrak­tárt hoz létre. Egyik helyen lesznek azok, amelyek az MTZ-hez kellenek, a mási­kon a K—700-ashoz szüksé­gesek. Ugyanígy a javítás­ban is létrehozták a meg­osztást, az egyik tsz az egyik, a másik egy másik típusra specializálná magát. Ez pe­dig jelentős költségmegtaka­rításhoz vezetne, nőne a ja­vítások hatékonysága is, mert a szakosodás következtében nagyobb lenne a szaktudás is. Ügy érzem, ez a jövő út­ja, s remélem, nemsokára megvalósulnak az elképzelé­sek. —m. szabó— Kimeríthetetlen energiaforrás? II lézer jövője — a jövő lézere A „lézer” a következő angol kifejezés első betűinek ösz- szevonásából származik: light amplification by stimulated emission of radiation. Ez magyarul annyit jelent: nagy ener­giát egyetlen, szét nem szóródó fénysugárba összpontosító, elektromágneses rezgéskeltő és erősítő berendezés. Alaposan megnőtt az utóbbi években a lézerek és a lézereket tartalmazó rend­szerek alkalmazása a kuta­tás és a termelés különféle területein. Legfőbb oka en­nek az, hogy a lézerek leg­fontosabb paraméterei igen tág határok között változtat­hatók. Egyre rövidebb hul­lámhosszon működő lézere­ket fejlesztenek ki, amelyek­kel például méréstechnikai felhasználásuk esetén nagy felbontóképességüknél fog­va olyan feladatokat lehet megoldani, amilyenekre ko­rábban szinte gondolni sem lehetett. Más területeken: minél rövidebb a lézer hul­lámhossza, annál több ener­giát lehet vele egy adott tér­fogatba „belepumpálni”, an­nál jobb mikroáramköröket lehet vele előállítani, annál jobban lehet felhasználni a megfúzió megindítására. Ugyanakkor egyre nagyobb teljesítményű lézerek jelen­nek meg, és mind több olyan anyagból készítenek lézere­ket, amelyet ilyen célra ed­dig nem vettek igénybe, de amelyből az eddigieknél még jobb lézerek állíthatók elő. A lézerek állandó fejlődé­se magával hozza alkalmazá­si területük gyors bővülését is. Lézerrel például ma már akár százméteres távolsá­gig tizedmikronos — vagyis tízezred milliméteres — pon­tossággal lehet hosszúságot mérni, amire semmiféle más módszerrel nincs lehetőség. A lézerrel egymáshoz igen közeli energiamennyiségeket lehet az atomokban vagy a szilárd testekben megkülön­böztetni, rendkívüli mérték­ben megnövelve ezzel a szín- képelemzés felhasználásának lehetőségeit. Mind újabb területeket hódít meg a lézer a legszé­lesebben értelmezett techno­lógiai eljárásokban. A Ford- gyárban például lézerrel he- gesztik az autókarosszériá­kat és végzik a dugattyúk hőkezelését. Igen nagy pers­pektívájuk lehet a lézerrel hajtott fúziós energiaterme­léssel kapcsolatos kutatások­nak. Ma ugyan még csupán „a jövő zenéje”, de öt—tíz év múlva megvalósítható el­képzelés, hogy igen nagy — gigawatt, vagyis milliárd watt — körüli, folyamatos teljesítményű lézereket tele­pítenének az űrbe, amelye­ket ott a Napból érkező energiával „pumpálnának”, s amelyek azután ezt az ener­giát a Földre sugároznák, ta­lán egyszer s mindenkorra elhárítva az újabb energia- válságok veszélyét. —v. j.—

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom