Békés Megyei Népújság, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-04 / 2. szám
o 1979. január 4., csütörtök Részlet a megyei könyvtár Békés megyei írók műveiből rendezett kiállításáról. Az olvasóterem vendégei érdeklődéssel lapozgatják az antológiákat, az Űj Aurorát, a versesköteteket Fotó: Gál Edit Eredmények és gondok Gyula közművelődésében Helyszín: szlovák iskola, Békéscsaba Audiovizuális eszközök, magnószalagok, diaképek nélkül? Az MSZMP Központi Bizottsága határozata, valamint a közművelődési törvény eredményeként Gyulán is kedvező szemléletbeli változás kezdődött. Dicsérendő a vezetők személyes példa- mutatása, aminék köszönhető, hogy sikerült egyre inkább társadalmi üggyé tenni a határozatok, a törvény megvalósulását. Jó formái és élesztői ennek a jelentős üzemekben, intézményekben megalakult művelődési bizottságok, bár — és ez a feladatokra is felhívja a figyelmet — munkájuk még számos helyen formális. Nemcsak a párt- és gazdasági vezetők, de a közművelődési intézmények és szakigazgatási szervek feladata közé tartozik a bizottságok munkájának segítése. Ezt a célt szolgálja egyebek mellett a városban jól bevált „Bródy Imre” közművelődési szabadegyetem, valamint a szocialista brigádvezetők klubja; a munkában hasznosnak, eredményesnek minősültek a nagyobb kollektíváknál megtartott üzemi kulturális hetek is. Az arra illetékesek sokat tettek és tesznek napjainkban is a munkásművelődés érdekében. Ennek eredménye, hogy az utóbbi négiy esztendőben 350-en fejezték be a dolgozók általános iskolájának valamelyik osztályát. Az aktív keresők körében a nyolc osztályt el nem végzettek száma örvendetesen 24 százalékról 14 százalékra csökkent. E kedvező eredmények mellett azonban adottak a tennivalók is. Főleg az, hogy az 50 éven aluli dolgozókat — az üzemek segítségével — hozzá kell segíteni, hogy elvégezzék a nyolc általánost. Hasonló a helyzet a középiskolákban is. Itt csaknem 1800 dolgozó végezte el a középiskola valamelyik osztályát, és csaknem fél ezren tettek sikeres érettségi vizsgát, és ami figyelemre méltó: a tanulók 80 százaléka fizikai dolgozó, 50 százaléka pedig nő. A középiskolát végzettek aránya 19-ről 22 százalékra, a fizikai dolgozók körében 6-ról 8 százalékra emelkedett. Eredmények vannak a dolgozók szakmunkásképzésében is. A már vizsgált időszak alatt 400-an szereztek szakmunkás-bizonyítványt, s ezzel a fizikai dolgozók 43 százaléka szakmunkás, 30 százaléka betanított munkás, „csak” 27 százaléka segédmunkás. Megállapítható, hogy az általános iskolai tanulók többsége szeretne szakmunkás lenni. És az is tapasztalat, hogy az itt végzettek látóköre, beszéd- és vitakészsége bővült. Most már szívesebben járnak kulturális rendezvényekre, mint korábban, másképp értékelik a tévé, rádió műsorait, s az újságolvasáson túl egyre jobban megszeretik a könyveket is. Dicsérendő, hogy az üzemek vezetői közül többen személyesen is foglalkoznak dolgozóik továbbtanulásával, problémáikkal. Sokszor segítenek ebben a kötelező tennivalókon felül is. A munkahelyeken oktatással foglalkozó beosztottak nemcsak számon tartják dolgozóik előrehaladását, de biztosítják részükre a kollektív szerződésekben előírt jutalmakat. Amiben sokkal nagyobb segítséget kellene adniuk a vállalatok vezetőinek, az az általános iskolai tanfolyamok szervezése. Egy felmérés szerint a 8 általánost nem végzett dolgozók száma 2347, s ha nagyobbik része 50 éven felüli, egy része pedig vidéki, akkor is van bőven tennivaló. Megyénk 1972—80 között 10 ezer dolgozó általános iskolai végzettségének megszerzését tűzte ki célul. Eddig csaknem 8 és fél ezren végezték el az iskolát. Nagy erőfeszítést igénylő feladat a további másfél ezer felnőtt általános iskolai végzettséghez való juttatása. Mindezek ellenére úgy tűnik, hogy ebben az évben az érezhető jó szándék és segítés mellett a vállalatok nem követtek el mindent, hogy ezek a célok valóra váljanak. Igaz, számukra is nagy megterhelést jelent a továbbtanuló dolgozók helyettesítése, pótlása. Több üzemnél olyan nagy a jelentkezők száma, hogy csak lépcsőzetesen tudják a továbbtanulást biztosítani, mert az különben a gazdasági munka rovására megy. A helyzetkép vegyes, a felsoroltakból kitűnik, hogy bár vannak eredmények, a jó akarat is megvan e munka zavartalanságához, azonban olyan gondok is akadnak még jócskán, amelyeknek megoldása társadalmi ügy. És hogy sikerüljön valóra váltani az elképzeléseket, mindenkinek segítséget kell nyújtani a műveltség megszerzésére. B. O. Békéscsabán, a szlovák tanítási nyelvű általános iskolában és gimnáziumban 173 általános iskolás és 80 gimnazista diák folytatja tanulmányait. A nemzetiségi iskolákban, így a szlovák tanítási nyelvű iskolában is, idén még a hagyományos tanterv szerint tanulnak az első osztályos kisdiákok. Egyedül a hatodik osztályos fizikát tanítják itt is az új tanterv szerint. Az iskola — a megye jó néhány általános iskolájával szemben —■ az új fizikai tanterv oktatásához szükséges tanítási eszközökkel viszonylag jól ellátta magát. A 16 hatodik osztályos diákra négy tanulókísérletékhez szükséges kísérleti doboz jut. (Ez azonban még mindig nem jelenti a±t, hogy az előírásoknak megfelelő mennyiséggel rendelkeznének!) De egyéb gonddal is küszködik a békéscsabai szlovák tanítási nyelvű iskola. Az öreg épületben nincs lehetőség a szaktantermi rendszer kialakítására, ami a korszerű tanítási eszközök alkalmazásának is gátat szab. Az egyetlen természettudományos előadóterembe nem juthat be minden osztály, holott a kémia, fizika tantárAki szereti a fiatalok közös énekét, s hangversenyekre jár, esetleg maga is énekel valamelyik együttesben, tanúja lehetett annak, hogy a rádió éneklő ifjúsági hangversenyei sem a dalosoknak, sem a közönségnek nem nyújtottak valódi élményt. Nem is nyújthattak, hiszen nem azért szervezték. A rádió számára készítendő hang- felvétel volt a cél, s a cél eleve meghatározta a többi körülményt is. Nemcsak a szó szorog értelmében véve gépiesen — a rádió felvevő gépeinek alárendelve — zajlottak ezek a hangversenyek; ritmusuk, hangulatuk is gépies volt. A gyerekeknek katonásan, pisszenés nélkül, szigorú időrendben kellett fölvonulniuk a Színpadra, szorongva kellett énekelniük, mert ha nem sikerül a felvétel, hosszú évek munkája veszítheti el értelmét, s a végén legfeljebb föllélegeztek, de nem örülhettek igazán, hiszen teljes bizonytalanságban várták a döntést, amelyre csak hetek múltán számíthattak. Talán már el is felejtették az egészet, amikor iskolájuk megkapta a hivatalos értesítést, amely az esetek döntő többségében azt tartalmazta, hogy „a kórus felvétele, sajnos, nem sikerült”. Igazi mozgalommá nem válhatott ez az Éneklő Ifjúság. Az iskolai éneklő közösségek többségét nem vonzotta, s azok közül is, akik egyszer belekóstoltak, nem egynek örökre elment a kedve attól, hogy ismét vállalkozzék a szereplésre. Sok-sok bírálat, vita s a valóságos helyzet elfogulatlan felmérése után határozta el a Kórusok Országos Tanácsa, hogy megreformálja az ifjúsági dalosmozgalmat. Vessünk azonban előbb egy pillantást a hagyományokra : gyak oktatásában erre igencsak nagy szükség lenne. Bármily gondosan is állítják össze az órarendet, a gimnáziumi és felső tagozatos általános iskolai osztályok óraszáma a megoldást lehetetlenné teszi. Az is csökkenti a tanulókísérleti, eszközhasználathoz kötött munkáltató órák lehetőségét, hogy csak három osztály berendezése felel meg a kísérletezéshez szükséges feltételeknek. Éppen ezért ebben a2 esztendőben az iskola legalább egy elavult tantermi berendezés felújítását tervezi. Az audiovizuális eszközök ma már nemcsak a nyelvi, de minden tantárgy, még az osztályfőnöki órák eredményes megvalósításában is egyre fontosabb szerepet játszanak. A békéscsabai szlovák tanítási nyelvű iskolában 12 diavetítőt, 10 magnetofont (ebből 2 modem kazettás), episzkópot, hat írásvetítőt, három televíziót, (amelyből éppen a múlt év végén érkezett meg a legújabb) használnak a pedagógusok. A hagyományos tantermi tárgyak oktatásához szükséges eszközök 80 százaléka áll a pedagógusok rendelkezésére. Lassan fél évszázada, hogy Kodály munkássága nyomán megfogalmazódtak az Éneklő Ifjúság alapelvei, s kialakult az iskolai énekkarok rendszeres ünnepi találkozóinak gyakorlata. Előbb alkalmanként rendeztek ifjúsági hang. versenyeket, majd az első margitszigeti Éneklő Ifjúság sikere nyomán 1934-től az egész országban elterjedt a név, s a névvel együtt a mozgalom is. Az Éneklő Ifjúság énekkarai a népdalból megszülető új magyar kórusmuzsikát vitték diadalra, s hangversenyeik formai újdonsága az volt, hogy nemcsak az egyes kórusok énekeltek külön- külön, hanem egy-egy nagyszabású kánont a részvevő összes kórus közösen énekelt el. Az éneklés így vált igazán közösségi élménnyé. Rendeztek még néhányszor éneklő ifjúsági hangversenyt a felszabadulás után is, a mozgalom azonban fokozatosan elnémult. A hetvenes évek elején a rádió élesztette fel az Éneklő Ifjúságot, az általuk választott út azonban, mint láttuk, nem vezetett célhoz. Az Éneklő Ifjúság módosított rendszerében a Kórusok Országos Tanácsa új szervezeti kereteket dolgozott ki az ifjúsági dalosmozgalom számára. A mozgalom gazdái a megyei kórusszervezetek és az ifjúsági szövetség megyei szervei lesznek, hiszen ők ismerik legjobban saját hagyományaikat, lehetőségeiket, együtteseiket. A Kórusok Országos Tanácsához ezekben a hetekben sorra érkeznek az értesítések az egyes megyékből, hogy alakulófélben vannak, vagy már meg is alakultak az ifjúsági dalosmozgalom irányító stábjai, amelyekben helye van a megyei tanács művelődésügyi osztályvezetőjének, a megyei KISZ-bi- zottság kultúrfelelősének, a De mit érnek az audiovizuális eszközök ismeret- hordozók nélkül? A korszerű anyagot tartalmazó tanszalagok, diáképek, írásvetítőkben alkalmazott fóliák ma is hiánycikknek számítanak. Különösen így van ez a nemzetiségi iskolák esetében: az anyanyelv és irodalom oktatásához nem készült központi kiadású ismerethordozó anyag. A békéscsabai szlovák tanítási nyelvű iskolában éppen ezért vásároltak a közelmúltban egy fényképezőgépet is, hogy segítségével diaképeket készíthessenek az anyanyelv oktatásához. A magnetofonszalagokról hallható nyelvi és irodalmi összeállításokat szintén az iskola pedagógusai készítették. Helyzetükön sokat segítene, ha rendszeres, jó munkakapcsolatot alakíthatnának ki néhány szlovákiai általános iskolával és gimnáziummal. Ez azért is fontos lenne, mert az iskolában tanuló diákok anyanyelvi ismerete eléggé hiányos. Hamarosan ebben az iskolatípusban is bevezetik az új tantervi dokumentumokat. Reméljük, az előbb említett gondokra időben felfigyelnek az illetékesek. KÖTA-titkárnak, a vezető ének-zene szakfelügyelőnek és minden mozgalmi vagy zenei szakembernek, aki szívügyének érzi az Éneklő Ifjúság talpra állítását. Alapvető célja a módosított rendszernek, hogy a kórusok tagjai örömmel énekeljenek, sehol másutt meg nem szerezhető élményt kapjanak az Éneklő Ifjúság rendezvényein. Tömegeket akarnak mozgósítani, de úgy, hogy a mércét nem állítják lejjebb. A művészeti színvonal és a széles társadalmi bázis egységének biztosítéka lehet, hogy két egymással párhuzamos vágányon jelölték ki az utat: ünnepi, fesztivál jellegű kórustalálkozókat is rendeznek, s vetélkedőket, versenyeket is. A fesztiválokon megszerezhetik a közös éneklés élményét azok is, akik nem szeretnek vagy valamilyen oknál fogva nem akarnak versenyezni, a vetélkedőkön pedig mindenki előtt megnyílik a különböző babérok megszerzésének lehetősége. A rádiós szereplés nem a legfőbb elérendő cél lesz, hanem csupán az egyik természetes következménye a kiemelkedő művészi teljesítménynek. A legjobbak ezen kívül hanglemezfelvételen, jutalomtáborozáson, országos vagy nemzetközi kórus- találkozókon vehetnek részt. Ezeken a versenyeken választják ki az országos diáknapokon szereplő kórusokat is, de a diáknapi szereplésre olyan kórust is meghívhatnak, amely „csak” a fesztivál jellegű találkozón énekelt szépen. A középiskolás énekkarok számára már ebben a tanévben életbe lépett az ú) forma, s minden jel arra vall, hogy az ifjúsági dalosmozgalom valóban megújul. Az Éneklő Ifjúság módosított rendszerét a következő tanév elejére kidolgozzak az általános iskolás kórusok számára is. Balogh Elemér Mesterfogás Hála a rádió, a televízió, valamint a legkülönfélébb újságok és könyvek megmegújuló ismeretterjesztő kedvének, vitát kizárva állíthatjuk, hogy a bűnügyek felderítésében jártas nép lettünk. Hajdanában például a tettes azonosításának legelfogadhatóbb módja volt, ha a helyszínen talált ujjlenyomatokat összehasonlították a gyanúsított bőrének mintázatával. Manapság viszont nemcsak a bírósági szakértők, hanem a köznép fiai is tudják, hogy beszédhangjuk alapján is kétségkívül fel lehet ismerni az embereket. Akárcsak az írásszakértők, akik a betűkön látható meg nem másítható jegyeket kutatják, a hangszakértők is felismerik a magnetofonszalagra rögzített beszéd gazdáit még akkor is, ha azok megpróbálják elváltoztatni a hangjukat. Persze, nehéz esetek mindig adódhatnak. Aligha hinném például, hogy a Rádiószínház legutóbbi bemutatóján bárki felismerte volna azt a korábban még „sose hallott” színészt, aki Kapp detektívfelügyelő figuráját keltette életre. Az előzetes szereposztást elolvasva sem lehettünk okosabbak, ám ahogy múlt az idő, kiderült, hogy az ismeretlennek gondolt szereplő Sinkovits Imre volt. Színpadi és filmszerepei után Sinkovits Imréről rég tudjuk, hogy ezerarcú művész, aki ezúttal a láthatatlan színpadon is ezerhangúnak bizonyult. Ragyogó játéka sokáig emlékezetessé teszi az év első rádiószínházi bemutatóját. Gyárfás Miklós, Mesterfogás című hangjátéka — Magos György rendezésében — az újévi hangulathoz igazodva könnyed, ironikus volt, ám az abszurd elemekkel tarkított lélektani nyomozás során olyan gondolatok is a felszínre bukkantak, amelyek önmagunkkal való szembenézésre késztetnek. A hangjáték hőse, Nárcisz Zénó nyomozó is önmaga megismerése érdekében fáradozik, s amilyen agyafúrt módon szeretné kicsikarni az emberekből a jó véleményeket, olyan következetesen kell végighallgatnia a fájó igazságokat. Édesanyja üres hólyagnak mondja a fiát, a felesége mint akarnak kandúrról beszél róla, s a szeretője is korrupt nyomozónak tartja. Egyedül a Néma kakukkhoz címzett vendégfogadó közönsége nyilatkozik elismeréssel a kaméleon adottságú detektívről, ám a háta mögött ők kacagnak legjobban a bohócmaszkba öltözött nyomozón. Nehezen tudnám eldönteni, hogy minden rossz tulajdonsága ellenére miért szimpatizáltam mégis a lóvá tett detektívvel ? Talán azért, mert hibáiról csak hallomásból tudok, de amit a hangjátékban cselekedett, az alapjában véve rokonszenves volt. Hiszen csak azt akarta megtudni, mit tartanak róla az emberek. Igaz, fondorlatos módon igyekezett eljutni a valósághoz, de a mindennapi életben vajon mindig egymás szemébe mondjuk őszinte véleményünket? Vörös hajú, bohócruhás maszkjában pedig nemcsak saját gyerekkori nosztalgiáit elevenítette fel, hanem a mindnyájunk szívében szunnyadó cirkuszemlékeket is élesztgette. Ki tudja miért, egyre ritkább vendég a rádióműsorok lavinaáradatában egy-egy komédia. Az pedig külön ritkaság, hogy egy vidám rádiószínházi bemutató után érdemes elgondolkodni a hallottakon. Gyárfás Miklós hangjátéka e ritkaságok közé tartozik. (Andódy) B. S. E. Megújulóban az ifjúsági dalosmozgalom
