Békés Megyei Népújság, 1978. december (33. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-20 / 299. szám

O 1978. december 20., szerda Akik a legjobban rászorulnak A régi világban — talán mondanunk sem kell — mi sorsra jutott volna Csu- varszki János, meg a húga. És az olyanok is, mint Ko­vács Mátyásné, aki még ti­zenöt éves sem volt, mikor a Rokkába szegődött minde­nesnek, s az akkori ember­telen munkakörülmények kö­zött lett beteg a tüdeje. A felszabadulás után meggyó­gyult ugyan, de nem bírta már úgy a munkát, és 1966- ban nyugdíjba ment. Havi ötszáz forinttal. Könnyezve meséli : — Volt olyan hónap, hogy mikor kifizettem minden adósságot, 30 forintom ma­radt. Hogyan éljek ebből? Ha kölcsönt kérek, vissza kell adni. Se gyerekem, se férjem, nincs, aki támogas­son. Sokszor az öngyilkos­ság gondolatával foglalkoz­tam. Aztán, egyik vasárnap az ABC-áruház előtt meg­szólított a Takács virágárus fia: — OJga néni, nincs kedve virágot árusítani ? Itt van né­hány szál őszirózsa, meg az eddigi bevételem, 15 forint. Folytassa tovább... — Hogyne lett volna ked­vem! Azóta így segítem ma­gam. Havonta 600—800 fo­rintot keresek így, de hát esőben, fagyban kint árulok. Ez már nehéz a hatvan­nyolc évemnek, ezért behú­zódtam ide a csarnokba, itt legalább meleg van... Aztán elmondja, milyen tortúrán esett át, amíg meg­engedték neki, hogy árusít­hasson virágot. „Magának nem lehet, mert nyugdíjas!” Még a nyugdíját is visszavo­natták, de a jó emberek — ahogy ő mondja — segítet­ték, fellebbeztek, és vissza­menőleg is megkapta járan­dóságát meg az árusítási en­gedélyt is. — Most már milliomos le­szek! — mondja mosolyogva. — Szóltam az asszonyoknak: a rádióból hallottam, hogy emelik a kis nyugdíjakat. Igaz, 1966 óta 1140 forintra nőtt a nyugdíjam, de hát meddig bírom ezt a virág- árusítást is? Mostanában megint sokat betegeskedem... örülünk a nyugdíjemelés­nek, akármennyi lesz is. Tu­dom én, hogy a kevésből na­gyon sokat nem lehet adni... * * * Így igaz. A lehetőségek korlátozottak. Ezért a köz­ponti intézkedéssel elsősor­ban ott segít államunk, ahol erre a legnagyobb szükség van: magukon, Olga néni. Varga Dezső Vfz­és környezet­védelmi tanácskozás A Magyar Országos Hor­gász Szövetség (MOHOSZ) Békés megyei intéző bi- zotságának vízvédelmi al­bizottsága szombaton, de­cember 16-án megbeszélést tartott a horgászegyesületek vízvédelmi felelőseivel. Ez alkalommal Obert Fe­renc, a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy a Körösök vize az utóbbi években egyre inkább szennyeződik. Ennek a folyamatnak a meggátlá- sára számos intézkedés tör­tént. Szükség van azonban társadalmi összefogásra is. A horgászok azzal segíthe­tik elő a vízvédelmet, ha az észlelt szennyeződést azon­nal bejelentik, hogy az igaz­gatóság a baj megelőzésére intézkedni tudjon. A hor­gásztanyák fásítása, a víz­part tisztán tartása, a hor­gászrend betartása ugyan­csak a környezetvédelmet szolgálja. Bácskay Tamás, a MO­HOSZ intéző bizottsága víz­védelmi albizottságának a vezetője a horgászok felada­tairól beszélt és kérte, hogy az egyesületi közgyűléseken a víz- és környezetvédelem­mel kapcsolatos tennivaló­kat is beszéljék meg. Kifordítom— befordítom Jól felszerelt MHSZ-bázis Mezőkovácsházán „1979. január 1-től a rendszeres évi nyugdíjkiegészí­tésen túl fel kell emelni az 1971 előtti alacsony nyugdí­jakat és az 1971 után megállapított minimális nyugdíja­kat, járadékokat. Ez 1 millió 300 ezer embert érint.” (A Központi Bizottság 1978. december 6-i ülésének köz­leményéből.) Meggyújtják az öt ven szál gyertyát a születésnapi tortán Fotó: Béla Ottó tükörfényesre pucolt cipő, csizma nehogy sáros legyen. Ebben a vendéglőben ren­dezték meg ugyanis a már hagyománnyá nemesedett találkozót azoknak a nők­nek, férfiaknak, akik ebben az évben ünnepelték 50. születésnapjukat. A ven­déglő nagytermében a ko­rábban jövők lelkes ováció­val fogadták azokat a meg­hívottakat, akik időközben elkerültek a faluból, mert erre az eseményre-az ország távolabbi részéből is haza­jöttek. A találkozó fő szervezője, Czinege István izgatottan figyelte az óráját, térült­szociális segélyt kap rend­szeresen. A lakást azonban rendben tartja, főz mindket­tőjüknek, s tesz-vesz a ker­tes házban, amit Csuvarszki a maga erejéből épített, míg nem lett nyomorék teljesen. A kert megtermi a zöldség­féléket saját szükségletre és ez sokat segít mindkettőjü­kön. — Hatvanéves koromban, 1973-ban nyugdíjas lettem. Bizony megijedtem, hogy mi lesz ezután, mert csak 777 forint lett a nyugdíjam. Eb­ből kettőnknek nehezen le­hetett volna megélni. De se­gített rajtam a gyár, mint nyugdíjast is megtartottak itt a Tanácsköztársaság úti bejáratnál, portásnak. Sőt, a fizetésrendezések révén több mint kétezer forintot kaptam havonta a szolgálatért. Köz­ben a nyugdíjat is emelték, így aztán húgom régi kíván­sága is teljesülhetett, hogy vegyünk egy , televíziót. A megyei újság, meg a Képes Újság jár, de hát ha nézi is az ember, amit tudni sze­retne, azért az más. A hú­gom meg amúgy se mozdul ki sohasem hazulról, otthon érzi úgy-ahogy magát jól, a szegény... Most a kis szo­bánkba került az egész vi­lág! — pátosz nélkül, félig mosolyogva mondja ezt az öreg portás. Cigarettával kínálom, s akkor látom, hogy a nyomo­rék bal kezével a másik, ed­dig azt hittem egészséges jobb kezét milyen nehezen emeli a csomagig, hogy ki­kotorásszon belőle egy ciga­rettát. Kérdőn nézek rá. Megérti : — Ez a baj... — ahogy el­engedi jobb karját, az mint a fadarab, ölébe hullik. — Az idén májusban véletlenül nekem vágódott ez a nagy kapu. Elestem, megroppant a kulcscsontom. Hat hétig vol­tam a kórházban, de majd- hogy béna maradt ez a ka­rom is. Utána még kínlód­tam egy darabig, hátha bí­rom, de hát... kénytelen voltam felmondani a szol­gálatot. Mindkét karom oda­van már... azóta csak kise­gítőként járok szolgálatba. Megígérték, hívnak, ha kel­lek. Novemberben nem hív­tak, most, karácsony előtt 16 napra ki kell segítenem. Az órabér 9,40, jól jön egy kis karácsonyi segítségnek, mert most már igencsak a nyug­díjból élünk, ami azóta, hogy először folyósították, 1160 fo­rintra ment fel. Mert hát a kormány közben sem feled­kezett meg rólunk... amikor a szokáshoz híven közösen elénekelték a Him­nuszt, majd Mikoly János, a tsz ellenőrző bizottságának képviseletében keresetlen, meleg szavakal köszöntöt­te az est résztvevőit. Ezt követően Czinege István felolvasta a leveleket, táv­iratokat, amelyeket azok küldtek el, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak eljönni. Hatalmas éljenzés és taps fogadta azt a pilla­natot, amikor a nagy, négy- szögletes születésnapi tor­tán meggyújtották az ötven szál gyertyát, amit jelképe­sen átnyújtottak az ötven­éveseknek. Bensőséges, meghitt hangulatú nyugdíjastalálkozót rendeztek a minap Békéscsabán, a kon­zervgyárban. Hogy milyen erős a kötődésük a volt dolgozóknak a gyárhoz, mi sem bizo­nyítja jobban, mint, hogy a zuhogó eső ellenére is majdnem mindenki ott volt. A nyug­díjasokat Kardos Ernőné, a gyár igazgatója köszöntötte és tájékoztatást adott arról, ho­gyan zárják az idei évet. Nem kis büszkeséggel mondta el, hogy a rendkívül kedvezőtlen időjárás ellenére is sikeresen végrehajtják az idei terveket, és teljesítik az ötödik ötéves terv első három esztendejére kitűzött feladatokat. A nyugdíjasoknak a gyár vezetősége kaláccsal és gyümölcslével kedveskedett, a szakszervezet pedig pénzjutalmat adott a rászorultaknak Fotó: Béla Ottó Bizonyára sokan isme­rik a dalocskát, amelynek folytatása: mégis bunda a bunda... A minap jutott eszembe, amikor új harisnyanadrágo­mat fel akartam venni. Ki­bontottam a csomagot, ak­kor még nem volt semmi baj. Ám később sehogy sem tudtam megállapítani, me­lyik az eleje. A két lábfej ugyanis nem stimmelt. Az egyik előrefordult, a másik hátra. Próbáltam kifordí­tani, akkor sem volt jó. Nem születtem csodagye­reknek, normálisan elöl van mindkét lábfejem. Ha tehát a harisnyanadrágot felve­szem, akkor az egyik szárát meg kell fordítani. Nem tudom, ki hogy érez olyan­kor, amikor a harisnya szá'- ra rátekeredik a lábára, s így kell járnia. Nőtársaim a megmondhatói, akik már jártak hasonló „cipőben” — azaz harisnyában. Azért van némi örömöm is. Olvastam, hogy a férfi­aknak szintén gyártanak ha­risnyanadrágot. így a min­dennapi bosszúság, ami ne­künk kijár ősztől kora nyá­rig, amíg harisnyát kell hordani, ma már nemcsak a nők privilégiuma. Igaz, legszebb öröm a káröröm, de nem valami jeles tulajdonság. Nem tu­dom viszont, hogy a haris­nyagyárban férfi, vagy női meósokat alkalmaznak. Bí­zom abban, hogy egyszer őket is eléri a selejt bosszú­ja. És akkor saját kárukon okulva, jobban odafigyelnek, amikor a termékeket ellen­őrzik. Vagy talán ők is ismerik a dalocskát, amit az előbb idéztem? És úgy gondolják, lehet módosítani: Kifordítom — befordítom, mégis ... harisnya — a nad­rág! K. J. Az MHSZ idén ünnepli fennállásának 30. évforduló­ját. Ebből az alkalomból há­rom évtizedes, eredményes tevékenységéért a Vörös Csillag Érdemrenddel tün­tették ki. Az évforduló je­gyében hétfőn délelőtt ün­nepi aktusra került sor Me­Ezzel az új létesítménnyel a járás és nagyközség több mint ezer MHSZ-tag ja ju­tott korszerű, jól felszerelt otthonhoz. Ivicz Imre alez­redes, az MHSZ Békés me­gyei vezetőségének titkára emlékezett meg a szövetség | három évtizedes múltjáról, ünnepi beszédet Ivicz Imre zőkovácsházán, ahol átadták a nemrég elkészült MHSZ- vezetőség új kiképzési bázi­sát. Közös születésnap nagykamaráson Esett az eső, de az a leg­kevésbé zavarta azokat, akik ezen a szombat estén Nagy­kamaráson a Gyöngyvirág vendéglő felé siettek. Ün­neplőbe öltözött nők, fér­fiak igyekeztek a keskeny járdán, vigyázva, hogy a fordult a vendégek között és az ajtóban üdvözölte a megérkezetteket. Megnézte, hogyan állnak a szakácsok az ünnepi étekkel, szóval mindenre volt gondja, hogy az est jól sikerüljön. Több mint félszázan voltak már, alezredes mondott Fotó: Béla Ottó méltatva a kezdeti küzdel­mes éveket, a jelentős ered­ményeket, majd vázolta a szövetség tagjai előtt álló feladatokat is. Ezután át­adta az új kiképzési bázist rendeltetésének, elmondva, hogy a több mint 4 millió forintos költséggel épült székház létesítésében részt vettek. a járás községei is, jelentős társadalmi munká­val segítve az építkezést. Az ünnepi aktus után a megyei titkár az építésben és a honvédelmi munkában leg­inkább kitűnt aktíváknak kitüntetéseket és elismerő okleveleket adott át. Az MHSZ Kiváló Munkáért érem ezüst fokozatát kapta Iliin György és Kristóf Já­nos. Rajtuk kívül 62-en kaptak elismerő oklevelet. Ismerősöm mesélte, hogy a nyáron egyik, déli tőkés or­szágban járt és döbbenetes látványban volt része. A fé­nyesen kivilágított, szebbnél szebb árukkal tömött kira­katok a gazdagságról tanús­kodtak, a járdák szélein pe­dig toprongyos, öreg koldu­sok, vak vagy karjukat, lá­baikat vesztett nyomorékok kéregettek. „Kapnak valami segélyt azok, akik a mun­kában rokkantak meg, de az az italukra sem elég. De hát, tudod, nálunk az egészséges ember is hamar utcára ke­rül, ha úgy hozza a kon­junktúra. Kénytelenek kol­dulni, hogy éhen ne vessze­nek. ..” — világosított fel egy ottani barátom. S még hozzátette: „Persze ezek kö­zül sokan röstellnek kére- getni. De látnád az otthonai­kat, azt a nyomort, amiben élnek, reménytelenül...” Az a jó nálatok, hogy a legel­esettebbeknek is segít a kor­mányzatotok.” * * * A legelesettebbek nálunk azok a munkából kiöregedett emberek, akik hét nyolc év­vel ezelőtt, vagy még koráb­ban vonultak nyugdíjba nem szakképzett munkaterületek­ről és a volt keresetükhöz, meg az ország akkori anyagi lehetőségeihez képest *szinte minimális összegű nyugdíj­ban részesültek. Több ezer van belőlük megyénkben is. Közülük való Csuvarszki Já­nos, Békéscsaba, Máriássy utcai lakos, aki a kötöttáru- gyár dolgozója volt. — Csak 1964-ben kerültem a kötöttárugyárba. Megszán­tak, mivel bal karom hasz­navehetetlen. Még cselédes- kedtem a háború alatt, ami­kor valami rozsdás drót vé­gighasította a csuklómat. Vérmérgezést kaptam, meg­operáltak, de hát nyomorék maradt a bal kezem... Éj­jeliőrnek fogadtak fel a gyárban. Jó beosztás volt, és könnyebb, mint fél kézzel dolgozni a Szabad Föld Tsz- ben, ahonnan ide jötrem. Aztán portásnak tettek. A keresetem 1500 forint volt havonta... A Máriássy utcai kicsiny szoba-konyhás ház belül tiszta és rendes. Ügy ala­kult az élet, hogy Csuvarszki János tizenegy (!) ma is élő testvérei közül a nála tíz évvel fiatalabb, de állandó­an beteg húgát maga mellé vette, s így a két testvér egymást istápolja. Húga gyo­morbeteg, alacsony a vér­nyomása, dolgozni sem tu­dott emiatt soha. így csak JEGYZET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom