Békés Megyei Népújság, 1978. december (33. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-17 / 297. szám

1978. december 17., vasárnap Üjabb műteremmel bővül a Ruzicskay-alkotóház A bizalom jeleit keressük Beszélgetés a békéscsabai szervező irodában ékes ág..című kiállítás békéscsabai szabadtéri megnyitó­Fotó: Sípos József Fakitermelő munkásokkal találkoztam a közelmúltban Szarvason, az Erzsébet liget­ben. A Ruzicskay-alkotóház udvarán szorgoskodtak, s vastag törzsű, öreg fák estek a fűrészek áldozatául. Kí­váncsi voltam: mi okból ez a késő őszi fairtás, ebben a csodálatosan szép természeti környezetben? Felkerestem Juhász Sándort, a városi ta­nács elnökhelyettesét, aki a következőket mondotta el er­ről: — Üjabb műteremmel bő­vítjük a Ruzicskay-alkotó- házat. A meglevő műterem­hez építjük derékszögben, mintegy száz négyzetméter alapterületen. Az építkezés nagyon aktuálissá vált. Ugyanis Ruzicskay György, Munkácsy-díjas, érdemes művész évente több hónapot tölt szülővárosában, Szarva­son. A művészete iránt oly annyira megnőtt a hazai és a külföldi érdeklődés, hogy nap mint nap csoportosan érkeznek látogatók. Egy-egy szombaton vagy vasárnap több száz érdeklődőt kalau­zol a Ruzicskay-házaspár az alkotóház helyiségeiben, így természetesen a mester el­mélyült alkotómunkát nem végezhet. De el kell monda­nom azt is, hogy Ruzicskay Vonaton A mozgó újságárus még legalább öt kupéval odább van, de már idehallik amint magas orrhangon kínálja portékáját: „Tessék, tessék! Itt a friss képes magazin. Olvasmá­nyos, színes, lebilincselő. Egész úton jó szórakozást ígér. Tessék, tessék! Csak négy forintért rejtvény, di­vat, kézimunka, érdekes tu­dósítások. Interjú világhírű művészekkel. Csak négy fo­rint a negyvenoldalas képes magazin.” Mire odaér hozzánk, elő- kotrom a pénztárcám. Az ablak mellett ülő fia­talember boldogan vigyorog: — Ennek már én is beug­rottam. Meglepve nézem a szerze­ményt: a lap gondosan ösz- szehajtogatva, divatoldalával kifelé (mind így árulta). Megkeresem a címoldalt: a dátum három héttel koráb­bi... Ha az átverés szándéka nem bosszant fel, még jól is szórakozom olvasás közben. Étteremben — Kisasszony, kérem szól­jon a fizetőpincémek ! — Ha van aprója, nekem is ideadhatja a pénzt — jön a készséges válasz — 9 fo­rint — Sajnos csak százasom van — s őszintén sajnálom, hogy visszautasítom előzé­kenységét. — Akkor máris küldöm a kollégát. Kolléga be: — Mivel tartozom? — Hét forint. Csak tudnám, hogy a bor­ravalót is elfogadta volna a készséges felszolgálónő? Moziban — Kérnék egy jegyet a hétórai előadásra. A válasz, unott intés az ablak felé, ahol tábla hirde­ti: „A mai előadásra minden jegy elkelt.” Láthattam vol­na, bosszankodom magam­ban, s bánatos képpel vonu­lok kifelé. Az ajtóban egy kollégával találkozom. Gyere csak — mondja —, én itt már törzsvendég vagyok. — Mancika, csak két jegy kellene... Mancika titokzatos mo­sollyal nyújtja az apró pa- pírcetliket. György a Szarvason össze­gyűjtött néprajzi tárgyakon kívül saját alkotásaiból so­kat ajándékoz a városnak. Kisebb-nagyobb méretű fest­ményeket, rajzokat, tanul­mányokat, a szarvasi embe­rek hétköznapjait, ünnepeit megörökítő rajzok egész so­rát kapjuk a mestertől. Azt szeretnénk, ha Ru­zicskay György saját maga rendezné be tetszése szerint az alkotóházat. A képzőmű­vészet-pártolók azt is elvár-, ják, hogy a mester még sok szépet alkosson Szarvason. Ahhoz pedig az szükséges, hogy zavartalanul dolgozhas­son akkor is, amikor a szom­szédos műteremben látoga­tók gyönyörködnek alkotá­saiban. Az új műterem társadalmi összefogással épül. A városi tanács jelentős segítséget kap ehhez a Tiszántúli Talajja­vító és Talajvédelmi Válla­lattól, a Szarvasi Állami és Tangazdaságtól, a vasipari szövetkezettől, a faipari szö­vetkezettől, a Szirén Ruhá­zati és Háziipari Szövetke­zettől. Ügy szeretnénk, hogy jövő nyárra, amikor a Ru­zicskay-házaspár ismét Szarvasra étkezik, átadhas­suk az új műtermet. — De csak magának. — (Vettem észre...) Itthon Szerencsére mindez Buda­pesten történt velem. Nálunk itthon ilyen nincs, mert ugye nincs...? S most nézzük a másik ol­dalt: egy cipőüzleti eladó ismerősöm mesélte, nemcsak az ! úgynevezett közületek huncutlkodnak ám: Este boltzárás után a ta­karítónő egy pár régi lábbe­lit talál a székek alatt. Tu­lajdonosa, nehogy idő előtt észrevegyék, gondosan hát­rarúgta. Kérdésem: vajon miben távozott a „kis feledé­keny?” Talán az új pár cipő kifizetése kiment a fejéből? Nagy Ágnes Két évvel ezelőtt rendez­ték meg először Ózdon a munkás képzőművészeti körök országos találkozó­ját és kiállítását. Az akkori tapasztalatok arra indítot­ták a rendezőket, hogy is­mételten megrendezzék és biennálé jelleggel rendsze­resítsék az Özdon tartandó kiállításokat és találkozó­kat, alkalmat teremtsenek ezzel a kétévenkénti meg­méretésre, számadásra. Így került sor az idén október végén Ózdon a munkás kép­zőművészeti körök máso­dik országos találkozójára és kiállítására. A kiállításra huszonegy szakkör és tizenegy egyéni jelentkező küldte el mun­káit, összesen 685 művet, amelyből a zsűri 235-öt vá­logatott ki, illetve fogadott el. Ebből 77 festmény, 80 grafika, 62 kisplasztika és 16 kömyezetalakítási terv és annak fotódokumentáció­ja. A bemutatott művek legjobbjainak honorálására díjakat ajánlott fel a Szak- szervezetek Országos Taná­csa, a Népművelési Intézet, a Borsod megyei Tanács művelődésügyi osztálya, valamint Ózd város Taná­csa. A tárlati anyag megkapó. Különös figyelmet érdemel a szobrászati anyag. A kő, fa és fém kisplasztikák mind tematikailag, mind kifejezési eszközeiket te­kintve széles skálán mozog­nak. Megtalálható itt egy­Pillanatkép az idei „Termő járói Az „Állam, és igazgatás’’ című havi folyóirat egyik elmúlt évi számában jelent meg Szemenkár Mátyás cik­ke „Családi- események tár­sadalmi rendezése Békéscsa­bán” címmel. A békéscsa­bai Társadalmi Ünnepsége­ket és Szertartásokat Szer­vező Iroda — röviden TÜSZ- SZI — igazgatója cikkében részletesen elemzi tapaszta­latait, melyeket az iroda hétéves fennállása során szerzett. Írását lényegre tö­rő összegzéssel kezdi: „Az ünnep, az ünneplés, mint társadalmi jelenség, a legré­gebbi időtől fogva kísérője az emberi közösségek életé­nek. Funkciói a társadalmi fejlődés során számtalan vál­tozatban érvényesültek. A szocialista társadalom építé­sével — a társadalmi és a gazdasági arculat változása­ként, világnézeti nevelő munkánk eredményeként — mindinkább megnyilvánul ez az igény, hogy a legfonto­sabb családi események meg­ünneplésében, valamint a polgári gyászszertartások megrendezésében is kifeje­zésre jusson az állampolgá­roknak a szocialista társada­lomhoz való viszonya.” más szomszédságában az aprólékos kidolgozottság és a tömbszerű megjelenítés, a márvány hajlataival való téma érzékeltetése, vagy a fa eredeti adottságainak a kompozícióba való beillesz­tése csakúgy, mint a mér­tani formák egymáshoz il­lesztésével történő gondo­latközlés. E sokféleség el­lenére a szobrászati anyag színvonala a legmagasabb, leginkább kiegyensúlyozott. Vonatkozik ez a nagy szám­ban látható érmekre és plasztikai kísérletekre is. A grafikai anyag sokszínűsé­gében tükröződik leginkább a munkás képzőművészeti körökben folyó műhelymun­ka. A tárlat rendezése — nagyon helyesen — helyet adott a különböző kísérleti jellegű törekvéseknek, a különböző technikák ötvö- zési próbálkozásainak. S az anyag egésze azt bizo­nyítja, hogy a grafikai ága­zatban leginkább a Nép­művelési Intézet irányítot­ta képzőművészeti táborok­ban, körökben néhány éve folyó, szemléletváltozást szorgalmazó, térbeli gon­dolkodásra sarkalló, az egész képzőművészetet ér­telmezni és elfogadtatni akaró, az élet komplexitá­sába mindinkább beillesz­teni kívánó nevelőmunka. Ezeknek a törekvéseknek az elfogadását és helyességét tükrözik, ennek a komplexi­tásnak a jó példái a környe­zetalakítási tervek, ame­— Igen, erről van szó — mondja Szemenkár Mátyás, aki a közelmúltban megkap­ta Békés megye Tanácsának Közművelődési Díját, kitün­tetését. — A cikk kezdő so­raiban megfogalmazott je­lenségek teszik szükségsze­rűvé azt, hogy társadal­munknak intézményes for­mában is foglalkoznia kell a családok ünnepeivel, ese­ményeivel. Nem lehetünk közömbösek az iránt, hogy az élet lényeges mozzanatai — a névadás, az esküvő és a gyászszertartás — milyen tartalmakkal telítődnek. Mindezek ismeretében szer­veződött meg irodánk 1971- ben, és — örömünkre szol­gál —, hogy több alkalom­mal is elismerésben részesül­tünk, legutóbb megkaptuk az MSZBT aranykoszorús jel­vényét, és oklevelét politikai jellegű rendezvényeink el­ismeréseként. És ha már az elismeréseknél tártunk, le­gyen szabad azt mondanom, hogy a közművelődési díj, amelyet átvehettem, iro­dánk valamennyi munkatár­sának szól, mert nélkülük a legjobb elképzelések sem va­lósulhatnának meg. Az említett cikkben fog­lyekkel éppen a házigazda ózdiak jeleskedtek legin­kább. A jelentékeny hánya­dot kitevő festészeti anyag jobban kötődik a hagyo­mányos táblaképfestészet­hez, s bár ebben az ága­zatban is igen sok értékkel találkozunk, itt lelhető, vagy érhető tetten leginkább a modernkedés, vagy mes­terkéltség is. A Népművelési Intézet képzőművészeti táboraiban évről évre munkás amatőr képzőművészek százai és ez­rei akkumulálódnak, majd a tábori új ismereteket egész évi köri munkájukban feldolgozzák, átadják, to­vábbfejlesztik. A kiállításo­kon való számbavétel szük­séges. A nyári tatai amatőr­tárlat mellett az ózdi, mun­káskörökre szűkített kiál­lítás roppant sok tanulság­gal jár a találkozón meg­jelent mintegy 180 munkás képzőművészeti köri tag számára. A találkozó befejeződött. A jelen voltakban bizonyára tovább munkálnak a máso­dik országos munkás kép­zőművészeti találkozó ta­nulságai, özdon pedig már arra készülnek, hogy két esztendő múltán miként ké­szítsék elő és rendezzék meg a harmadik találkozót, amely országos jellege mel­lett a kohászváros képző­művészeti életének is igen jelentős eseménye, élesztő­je. Benedek Miklós lalkozik azzal, hogy az iro­dák legfontosabb feladata a lakossággal való jó kapcso­lat kialakítása, a megfelelő propaganda. Gondolom, ez­zel kapcsolatban igen sok tapasztalata van már. — Van, és számos kisebb- nagyobb epizód, esemény, mely ezt a jó kapcsolatot aláhúzza, és jelzi, hogy jó úton haladunk. Az idén de­cember 15-ig 463 névadást, 453 házasságkötést és 410 gyászszertartást rendeztünk. Az a véleményem, hogy kö­rülbelül most értük el a maximumot, több évig nem várhatunk ezekben a szá­mokban különösebb változá­sokat. Ez azt jelenti, hogy mostanában hetenként 21— 22 rendezvényünk van, ami irodánk lehetőségeit figye­lembe véve kemény megter­helés, viszont nincs közöt­tünk senki olyan, aki ne érezné hivatásának azt a munkakört, amit betölt. A városi tanács vb legutóbbi határozata arról szól, hogy szolgáltatásaink színvonalát kell tovább emelnünk, hogy minden alkalommal lehető­ségeink teljességét adjuk. Sokféleképpen igyekszünk változatosabbá, fényesebbé és emlékezetesebbé tenni a névadást, az esküvőket és a temetéseket is. Üttörő iro­dalmi színpadunk után meg­szerveztük a felnőttek vers­és prózamondó együttesét, mely névadások és esküvők alkalmával ad — zenével együtt — kiegészítő ünnep­emelőt. Esküvői szertartá­sainkon versek és próza­részletek hangzanak el, az esemény kezdetén, vagy az aláírásakor. Híre jött, hogy a Népmű­velési Intézet kebelében kü­lön csoportot hoztak létre, melynek feladata a családi és társadalmi ünnepségek módszertanának továbbdol- gozása, vizsgálata. Mint ér­tesültünk, a csoport vezeté­sével Szemenkár Mátyást bízták meg. — Nagy kitüntetés, és örömmel vállaltam. Első összejövetelünk alkalmával megállapodtunk abban, hogy a tapasztalatcserék lebonyo­lítását kiemelt feladatként tartjuk számon, és áttekint­jük a legkülönbözőbb for­gatókönyveket. Tervezzük, hogy a jövő évben Zalaeger­szegen rendezünk tanácsko­zást, majd átlátogatunk Csehszlovákiába is, ahol je­lentős sikereket értek el névadások, esküvők és te­metések társadalmi megren­dezésében. Megyénkben eddig az öt városban — Békéscsabán, Gyulán, Orosházán, Békésen és Szarvason hozták létre a szervező irodákat. A békés­csabai 1971-ben harmadik­nak alakult meg az ország­ban. Van-e lehetőségük, hogy szakmailag segítsék az újabbakat? — Kötelezően nincs ilyen feladatunk, hiszen városi és nem megyei intézmény va­gyunk. Természetes azonban, hogy az új irodák szervezé­sénél elmondjuk tapasztala­tainkat, módszereinket, és szívesen segítünk a legki­sebb részkérdésekben is. Mint például a napokban, Mezőkovácsházán tettük, ahol a közeljövőben szerve­ző iroda létesül. Január 9-én pedig a megyei tanács igaz­gatási osztálya első alkalom­mal hívja össze a városi irodák igazgatóit, és az igaz­gatási osztályok vezetőit, hogy megvitassák eredmé­nyeiket, problémáikat. Ezen „A szervező irodák helye és szerepe Békés megyében” címmel tartok majd vitain­dító előadást. Mit mond munkatársainak, hogyan és miként foglalkoz­zanak az irodát felkereső emberekkel? Milyen a tö­megkapcsolatuk? Mit nyúj­tanak a családoknak név­adáson, házasságkötéskor és temetési szertartáson? — A legalapvetőbb, amit nem mondhatok el elégszer (bár munkatársaim ezt már pontosan tudják) : a hozzánk érkezők hullámhosszára kell hangolódnunk. Szinte azon­nal. Elfogadni, átélni örö­müket, bizakodásukat és fájdalmukat is. A, névadás és az esküvők — tehát az öröm alkalmai — sokkal könnyebbek, a kapcsolatte­remtés gyorsan kialakul. A temetés azonban egészen más. Az a célunk, hogy a nagy csapást szenvedő csa­ládok a bejelentés után min­den tennivalótól mentesülje­nek. Ha szükséges, 1 hóna­pig még a temetés költsége­it is megelőlegezzük, és utó­gondozásként minden leve­lezést, ügyintézést — nyugdíj, hagyatéki tárgyalás, árvasági segély stb. — vállalunk. 1979. január 1-től pedig ezért külön egyetlen forintot sem számolunk fel, az ügyinté­zést ingyen teljesítjük. Ugyanakkor a házasságköté­sekkel kapcsolatos ügyinté­zés százalékos megállapítá­sát is mellőzzük, esküvők al­kalmával egységesen 450 fo­rint, névadások alkalmával pedig gyermekenként 250 forint lesz az ügyintézés, a rendezés díja. Üjdonság lesz, hogy január 1-től házasság- kötéskor, és névadáskor az iroda ajándékaként 1-1 Po­laroid színes képet adunk a fiatal párnak, a névadót ün­neplő szülőknek. Számos politikai, társadal­mi ünnepségen vizsgázott már kitűnően a békéscsabai iroda. A város ünnepi díszí­tése ízlésük és ötletességük bizonyítéka alkalomról alka­lomra, az ötödik éve már ha­gyományos „Termő ékes ág...” című országos, sza­badtéri fotókiállítás hasonló­képpen jelentős esemény. Az új esztendőben mindez foly­tatódik? — Igen, több jeles alka­lomra készülünk, és a hato­dik „Termő ékes ág...” fo­tópályázatot és kiállítást ez­úttal a nemzetközi gyermek­év szellemében hirdettük meg, közösen az ENSZ Gyermekalap Magyar Nem­zeti Bizottságával, mely kü- löndíjat ajánlott fel a pályá­zatra. A téma ezúttal a gyer­mek lesz, elsősorban. Rend­szeres és hagyományos, hogy búcsúztatjuk az iskolá­ba menő hatéveseket, és Tél­apó-ünnepséget rendezünk. Az ideit ezen a vasárnapon, a városi tanács dísztermé­ben délelőtt fél 10-kor, li­kőr és délután 15 órakor, ötszázhúsz gyermek hivata­los ezekre. Filmvetítés, ajándékosztás a program és találkozás a Télapóval. Végül még egyszer elmon­danám, hogy amit elértünk, közösen értük el Betkó Ka­talin igazgatóhelyettessel és valamennyi munkatársunk­kal. Tízen vagyunk és 150 alkalmi tiszteletdíjas segíti tevékenységünket. Továbbra is az a legfontosabb célunk, hogy kapcsolatot találjunk az emberekkel, jól őrizzük ezeket a kapcsolatokat, és megszerezzük bizalmukat. Ha ez sikerül, bizakodással várhatjuk az új esztendőt is. Sass Ervin Munkás-képzőművészeti körök számadása

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom