Békés Megyei Népújság, 1978. december (33. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-15 / 295. szám

1978. december 15., péntek Még egyszer egy vitáról A klubvezető személye A KIMSZ jubileumán a máról... mÉxm Fotó: Béla Ottó Nem véletlenül szólok ennyi idő elteltével hozzá B. Sajti Emese ifjúsági klubok­ról írt vitaindító cikkéhez. Vártam. Nem az illetékesek állásfoglalását, hiszen ők amúgy is hallatják szavukat i továbbképzéseken, külön- öző fórumokon, hanem kí- áncsi voltam, hogy a cikk- e a megye 129 klubvezetője .íözül hányán kapják fel fe­jüket, ragadnak tollat? De jóformán hiába vár­tam. Három klubvezetőn kí­vül mindenki hallgatott. Kedves klubvezető társa­im! (Engedjétek meg, hogy így levél formában szóljak hozzátok!) Hallgatásotok azt jeléntené, hogy az újságíró állításával értetek egyet ? Az­zal például, hogy mindnyá­jan a komfortos helyiséget, az anyagi támogatást várjuk csak? Hogy nem érdekel ben­nünket semmi? Remélem, nem így van ... De, akkor miért nem hal­latjátok szavatokat? Bárhonnan is nézem, ma­gam is mindig a „kulcsfigu­rához”, a klubvezető szemé­lyéhez lyukadok ki, töpren­géseim közben. Erre találok utalást a vita­indító cikkben is, amelyben egy tapasztalt, jól dolgozó klubvezető így nyilatkozott: „Elkényelmesedtek a klub­vezetők, hiszen könnyebb egy felkészületlen klubveze­tőnek sírni, hogy nincs pén­Kortárs A körképnek nevezhető finn összeállítás költészet­től egészen a nyelvújításig ad ismertetést a rokon nép irodalmából. A mai finn lí­ra körvonalai című írásban Szopori Nagy Lajos így jel­lemzi az elmúlt harminc év­ben tapasztalható új voná­sokat : szinkronban a vi­lágirodalommal ; keserű és kemény hang; városias szemlélet; hétköznapiság; a szabad vers uralma és a japán, s kínai költészet ha­tása. A közölt versek egy részét is ő fordította, Rab Zsuzsa pedig tizenhét ősi varázsigét nyújt át a ma­gyar olvasóknak. Gombár Endre a prózáról ír, három nemzedéket érintve: Mika Waltari már a háború előtt is jeles egyénisége volt a finn prózának, de igazán nagy hatást a későbbi mű­vei érték el. Akárcsak a Väinö Linna regényei. A középnemzedékből kiemel­kedik Veijo Meri, a finnek legjobb novellistája. A fia­talok sokan vannak, egyi­kük Peltonen, aki világhír­re tett szert Salamo és Ur­sula című regényével. Be- lohorszky Pál a Bethlen Gáborról szóló finn regényt, Martti Santavuori A feje­delem útja című könyvét ismerteti. Képes Géza rö­vid írásában a finn nyelv­újítás jellegzetességeit vá­zolja. ^ Új írás A folyóirat Pályám em­lékezete rovatában a szo­kástól eltérően két vissza­emlékezést közöl. A szak- szervezeti harcok kiemelke­dő alakjának, Brutyó Já­nosnak az írását és Csák Gyula íróét. Mindketten mélyről indultak, de az író még mélyebbről, hiszen há­zasságon kívül született gyermek, s a szegénységet és hányattatást ez a körül­mény még nagyobbá tette. Sorsa talán meg is pecséte­lődött volna a kapa-kasza mellett, a püspökladányi ta­nyán lakó nagyszülőknél, ha édesanyja magával nem viszi a pesti cselédszobába. ze, mint a keveset ötletesen, jól felhasználni. Minden a felkészültségen, az akaráson múlik. S ezt valóban csak megszállottként lehet csi­nálni.” De hadd citáljak még egy gondolatot Hidy Péter, a „Kultúra és közösség” 1977/1. számában megjelent „A klubok aktuális problémái” című írásából. „Gyakorlatból is tudjuk, hogy azonos körülmények között működő klubok ese­tén jó klub mindig egy jó klubvezető kezemunkája nyomán létezik. Vagy meg­fordítva: nem ismerünk jó klubot rossz vezetővel. Szám­talan példa van a kíubokná!, de más művelődési körülmé­nyeknél is, hogy a vezető- változás — az egyéb ténye­zők változatlanul maradása esetén is — semmivé teszi az eddig végzett jó munkát. ... Azt mindenképpen el kell fogadni, hogy a klubot klubbá tevő tényezők között döntő szerepe a klubvezető személyének van.” Magam is fontosnak tar­tanám, hogy a klubvezető kiválasztásánál azokat a szempontokat vegyük figye­lembe, amelyek általában a vezetőkkel szemben támasz­tott követelmények. Ehhez társul még a megfelelő alap- műveltség, s az úgynevezett megszállottság. Akkor nincs probléma, mert van mire a szakműveltséget építeni. (Vi­Innen járt polgári iskolába, de nem sokáig, mert újból hazakerül a tanyára. Hogy mégis befejezhette az is­kolát, nagy szívósságának és régi tanítójának köszönhető. Tizenöt éves, mikor a há­ború befejeződik. Tovább szeretne tanulni, s újból nekivág a fővárosnak, ke­reskedelmi iskolába iratko­zik, alkalmi munkát végez közben. Ha van. Éhes, ron­gyos, elkeseredett, az isko­lából is kizárják. Hol ta- nonc, hol kifutófiú, míg egyszer arról hall, hogy „úgynevezett népi kollégi­um van Debrecenben”. Meg­írja a felvételi kérelmét és vizsga nélkül felveszik. „Voltaképpen eddig tartott küzdelmem a mélyből a magaságig. Emberileg kü­lönb helyzetbe soha nem kerültem azóta sem. A kol­légiumba lépésem pillana­tától minden jogot és le­hetőséget megkaptam leg­jobb önmagam megvalósítá­sához — a többi főképpen rajtam múlott.” — írja be­fejezésül életéről. ^ Tiszatáj Illúziók és valóság. „Ven­dégmunkások” Nyugat­Európában című tanulmá­nyát Karsai László azzal kezdi, hogy már az elneve­zés is megtévesztő, hiszen milyen vendég az, akivel olyan munkákat végeztet­nek el, amit az illető or­szágban senki más nem vállal. A németeken és raj­tunk kívül mindenütt kül­földi munkást mondanak és a szakirodalom is ezt a ki­fejezést használja. A számok megdöbbentő­ek: 10—12 millióra becsü­lik a hazájuktól, családjuk­tól távol — nyugaton — élő dolgozókat. Afrikaiak, spanyolok, portugálok, ola­szok, görögök, törökök, ju- goszlávok, a Svédországban dolgozó finnek, és az NSZK- ban munkát vállaló osztrá­kok. A befogadó országok közül legnagyobb számban az NSZK és Franciaország foglalkoztat idegen munka­erőt, az utóbbi csak Algé­szont nehezíti a klubvezetők dolgát, hogy nincs országo­san, egységesen kidolgozott klubvezetőképzési tematika.) Nem lehet probléma a pénz ügyes, értelmes fel- használása sem. (Nem értek egyet BotyánsZkyval, aki anyagi problémákra is visz- szavezeti a sikertelenséget. Ugyanis a megyei szakfel­ügyelői vizsgálat kimutatta, hogy az ifjúsági klubok tar­talmi munkáját anyagi gon­dok nem hátráltatják.) To­vábbá a jó klubvezetőnek nem lesz gond a - program, mert képes maga köré jó magot, vezetőséget tömöríte­ni, akikkel demokratikus együttműködésben irányítja a tagságot, serkent öntevé­kenységre. Ügyesen felhasz­nálja a módszertani segítsé­get, tájékozódik a szakiroda- lomban és felhasználja azt; kapcsolatokat épít ki más klubokkal, bekapcsolódik a megye ifjúsági klubmozgal­mának vérkeringésébe. Tudom, ilyen rátermett embert keresni és találni ne­hezebb, mint klubot létre­hozni. De ha nincs, akkor fö­lösleges az amúgyis csak ve­getáló, lassan törvényszerűen megszűnő klubokat létrehoz­ni. Ideje lenne a „statisztika­javító” szemléleten változtat­ni ! A klubélet nyerne vele. Pocsajiné Fábián Magdolna, Békés, Művelődési Központ riából majd félmilliót, s Portugáliából is ugyaneny- nyit. Ez a nagyfokú mun­kásvándorlás mind a kibo­csátó, mind a befogadó or­szágokban problémát okoz, de jelenleg egyik oldalon sem képesek hathatós esz­közöket alkalmazni a meg­Beszélgetünk a klubesten. Az elmúlt 60 harcos esz­tendő emléke a fiatalok ha­ladó mozgalmának jelentős változásait őrzi. A magyar- országi ifjúmunkások köz­ponti lapja, az Ifjúmunkás így számolt be 1918 decem­berében az Ifjúmunkások Országos Szövetsége (a ké­sőbbi KIMSZ) alakuló gyű­léséről : „Az Ifjúmunkás szerkesz­tősége nevében dr. Révész Mihály üdvözölte a nagy­gyűlést. — Az első szénák — mondotta — ami itt elhang­zik, a hála és a köszönet szavának kell lennie a for­radalom hőseivel szemben, akik nagyszerű forradalmi munkájukkal olyan helyze­tet teremtették, hogy ez a mindig elnyomott, lenézett munkásréteg, az ifjúmunkás­ság nyilvános gyűlésen talál­kozhat, panaszkodhatik, szer- vezkedhetik, jelentheti ki a küzdelemre való készségét. Kegyeletes szavakkal emlé­kezett meg azokról a társa­inkról, akik a rettentő em­bergyilkolásban idegen cé­lokért életüket vesztették. Vázolta azután a magyar if­júmunkásmozgalom fejlődé­sét és a hálás megemlékezés szavaival adózott azoknak az elődeinknek, akik komisz hatósági üldözés, rendőrségi brutalitás ellenére is, éjt, napot eggyé tevő munkával iparkodtak fejleszteni az if­júmunkások tanító mozgal­mát.” Ezek az évek bizony nem­csak szónoklatokat vártak a fiataloktól. Nagy célokért, nemritkán az életben mara­dásért kellett megküzdeniük. A mai tizen-, huszonévesek már csak apáik, nagyapáik elbeszéléséből, a történelem- könyvek lapjairól ismerhe­tik ezt a korszakot. Hogy mégis mit jelent számukra a múlt, s a belőle fakadó je­len, ezt próbáltuk egy klub- foglalkozás beszélgetéseiből kideríteni. Jól dolgozó, megyehatára­inkon túl is messzire ismert közösség a gyulai szakmun­kástanulók Délibáb Klubja. Itt találkoztunk közel negy­venen, hogy a KIMSZ-ről, az ifjúsági mozgalmak fejlődé­séről, a ma fiataljainak esz­méiről, harcairól faggassuk egymást. Igazán elkényelmesedtünk? A faburkolatú, kellemesen berendezett, tévétenisszel, magnóval, lemezjátszóval felszerelt helyiségben össze­szokott népes társaság tele­pedett körénk. A falakról a haladó ifjúsági mozgalom hőseinek, mártírjainak képe tekintett le ránk. Beszélgetni próbáltunk róluk, s közben egyre inkább láttuk, milyen távol áll a beszélgetőtársak­tól a múlt, amelyet készül­tünk megidézni. Mondták szépen sorban a fiatalok, amit a tizennégy éven felü­liektől elvár az ember: — A Károlyi-kormányban a polgárok voltak hatalmon, de a munkások nem eléged­tek meg ezzel. Az ő céljai­kat, harcukat a jobb életért a KMP, a KIMSZ képvisel­te. — A KIMSZ-es fiatalokról úgy képzelem, hogy jobban összetartottak és együtt dol­gozták, minit mi most. — Akkor titokban, vagy félig titkon, ahogy a helyzet kívánta, úgy lehettek a szer­vezet tagjai. Sokan ma már közülünk úgy képzelik, hogy a KISZ kétforintos automa­ta csupán; bedobják a tagdí­jat és részükről minden rendben van, tovább nem foglalkoznak semmivel. — A KIMSZ-esek szíwel- lélekkel küzdöttek nagy cél­jaikért. Nekünk olyan fajta céljaink nincsenek, csak az ő ügyük folytatói, továbbvi- vői lehetünk. Ezek a hét­köznapi célok, feladatok nem olyan népszerűek és lelkesí- tőek, mint azok voltak. Tervek, célok, eszmék a mából Akkor gördült folyékonyan a szó igazán a klubszobá­ban, amikor a ma ifjúsági mozgalmára, a szakmunkás- tanulók életének gondjaira terelődött a figyelem. — Igen, tudjuk, hogy a KIMSZ nélkül elképzelhetet­len lenne a Kommunista If­júsági Szövetség mai szer­vezete. Manapság sokan ke­ressük a helyünket a moz­galomban, mit tehetnénk, valami hasznosat; másokért, magunkért. Sokszor viszont azt kutatjuk, hogyan ruház­hatnánk másra a mi felada­tainkat is. Elkényelmesed­tünk, és ez nem jó. — Gyakran halljuk a ta­nároktól: „Ti is nevelitek egymást!” Bár ez igaz, még­sem jó tőlük hallani, kényel­metlen nekünk az éjjel­nappali nevelőszándékra fi­gyelni. Néhányan közülünk olyan keserű elveket valla­nak, hogy jobb hallgatni, mint valamit csinálni, mert abból legalább nem szárma­zik semmi. — Hányszor el kell mon­danunk egymásnak: elvállal­tad a faliújság tervezését, ünnepség szervezését, akkor csináld ! Magától nem megy semmi előre. A mi csopor­tunk például egy óvodát patronál. Nemrégiben KRESZ-parkot építettünk a gyerekeknek. Kezdetben csak hárman voltunk, azután szétvittük a munka jó hí­rét, mennyire örültek a kis srácok annak, amit nékik szántunk. Másnap már há­romszor annyian fogtunk munkához az óvodaudva- ron... „Mi sem tennénk -másként, mint ők...” Nagyon őszinte ifjúsági parlamentet is rendeztünk ezen a klubesten. Alapszabá­lyunk az volt, mindenki mindent bátran elmondhat, de indokolja meg a vélemé­nyét. Teltek-múltak az óráik, s egyik kritika szülte a má­sikat, nem tudtuk befejezni a rögtönzött fórumot. Szó esett arról, hogy semmi nem ízlik, ami kényszerítve köte­lező, egyes felsőbb utasítá­sokon fanyalognak a KISZ- tagok, nagy részük viszont nem szeret új dolgok kitalá­lásán fáradozni. A másik felszólaló homlokegyenest cáfolta az előzőt; igenis az ő csoportjuk többsége lelkes gyerékékből áll, akik min­dent szívesen vállalnak. Be­széltünk az iskolai és az üze­mi KISZ-életről, hiszen gya­korlataik során találkoznak a tsz-ek, gyárak, üzemek fia­taljaival is, összehasonlíthat­ják az életüket. Egy véle­ményen volt minden vitázó, amikor a KISZ-vezetők rá- termettségénék, példamuta­tásának, népszerűségének fontosságát firtattuk. Ellent­mondásos, de megszívlelendő volt mindaz, amit a jelenről hallottunk tőlük, a múlt tük­rében. Ezek a fiatalok (mint sóik tíz-, százezer kortársuk) saj­nos, nem mindig biztosak abban, hogy nekik mit kel­lene tenniük saját mozgalmi életük javításáért. A múltat csodálják, a KIMSZ-esekről kicsit irigyen beszélnek: „Bezzeg nekik könnyű volt nagynak, bátornak, lelkesnek lenni !” Beszélgetésünk esz­mei mondanivalóját két fiú párbeszéde fogalmazta meg a legtömörebben: — Ha nem lenne ifjúsági szervezetünk, mit tennél, jobb volna úgy? — kérdezte egy esztergályosjelölt a nem­rég végzett autószerelőtől. — Azonnal megalakíta­nánk, mert együtt mégis csak többet érünk, mint egyedül, ha pedig az életünk a KIMSZ-esekéhez lenne ha­sonló, mi sem tennénk más­ként, mint ők. Bede Zsóka oldásra. Vass Márta November 20-tól hanglemezvásárt rendezett a békéscsabai Univerzál nagyáruház, komoly zenei lemezekből. Az érdek­lődés nagy, hiszen naponta csaknem 100 lemez talál gaz­dára, kedvezményes áron. Legnagyobb sikere Vivaldi: Négy évszak című művének és a Beethoven-szimfóniáknak van. A hanglemezvásár december 23-ig tart Fotó- Gál Edit Decemberi folyóiratszemle

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom