Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-30 / 282. szám

1978. november 30., csütörtök Edzők továbbképzése Ismeretes, hogy a sported­zőknek, az OTSH elnökének ide vonatkozó utasítása ér­telmében ötévenként kötele­ző továbbképzésen kell részt venniük. Ezek az előadásso­rozatok arra hivatottak, hogy az edzők felfrissítsék elmé­leti és gyakorlati ismeretei­ket és megszerezzék a to­vábbi szerződéskötési, ma­gyarán mondva munkaválla­lási jogot. A középfokú képesítésű ed­zők (akiket régebben „okta­tóknak” neveztünk) részére immár második éve a Test­nevelési Főiskola Békéscsa­bán kihelyezett tagozatos formában rendezi meg a továbbképzéseket — jelenleg — 46 hallgatóval. A segédedzői minősítéssel rendelkező edzők számára a megyei TSH az idén rendez­te meg először a kötelező to­vábbképző előadássorozatot, amelyen két csoportban száz segédedző foglalkozott élénk érdeklődéssel az elméleti és gyakorlati kérdésekkel. A konferenciák sora, amely no­vember 25-én fejeződött be, sikeres volt, és nagy segít­séget adott a segédedzők to­vábbi munkájához. Az edzőképzés és tovább­képzés szervező, irányító munkájában jelentős szere­pet vállalt Baranyai Kálmán, a megyei TSH igazgatási és oktatási csoportjának vezető­je, aki nagy szakértelemmel, időt, fáradtságot nem ismer­ve foglalkozik a sportszak­emberképzés különböző tan­folyamain részt vevő mint­egy 350 hallgatóval. — Az már csak ráadás — mondotta Baranyai Kálmán jmélyes beszélgetésünk so­rán —, hogy az edzői to­vábbképzések befejezésekor szeretnénk hallgatóinak va­lami „érdekeset” adni, ugyanis a korábbi években szakembereink, sajnos sok esetben — „egymást oktat­ták”. Sikerült több neves edző­vel, sértés nélkül mondha­tom, ha nem is nagyobb tu­dásúval, de mindenképpen más megye területéről ho­zott tapasztalatokkal rendel­kezővel — színesíteni a to­vábbképzéseket. December 2-án, délelőtt 9 órától a megyei TSH Kórház utca 4. szám alatti székházá­ban Koczián Antal, a Csepel egykori kitűnő játékosa, lajd edzője, jelenleg a Szol­noki MTE vezető edzője tart előadást és konzultációt, el­sősorban a kötelező oktatás­ban {észt vevő labdarúgó se­gédedzőknek. Természetesen erre az ilyen formában elő­ször sorra kerülő találkozóra a többi labdarúgóedzőt is szívesen látjuk, megjelené­sükre külön meghívó nélkül is számítunk. Megegyeztünk más sportág neves szakembereivel is, akik elvállalták a soron levő to­vábbképzések konzultációi­nak vezeljsét. . gy kik ezek? — arról később adunk tájékoztatót. Az azonban mindenképpen öröm szá­munkra — mondotta Bara­nyai Kálmán — kezdemé­nyezésünk kedvező vissz­hangra talált a megkeresett neves szakembereknél, akik a szó szoros értelmében mondva „nem a tisztelet­díj a fontos” jelszóval vál­lalkoztak edzőink számára az előadások megtartására. Kupaeredmények Nyíregyházi TK—Szarvasi FSSC 83:66 (41:31). NB II. Férfi. Nyíregyháza. V: Mol­nár, Vámos. Szarvas: Hi- gedh (5), Kántor (3), Boros (16), Barta (10), Szalontai. Csere: KULI (9), Péter (2), Pusztai, TIHANYI (15), Za- horecz (6). Edző: Szjrony Pál. A tizenegy kihagyott büntető és a rengeteg eladott labda megbosszulta magát. Nagyszerű sikert ért el a közelmúltban a Békéscsabai Tanács Agyagipar SK férfi tőrvívócsapata : bejutott az 1979. évi OB II-be! A Magyar Vívó Szövetség a budapesti központi vívó­csarnokban rendezte meg a III. osztályú tőrcsapatbaj­nokság legjobbjainak osztá­lyozó mérkőzését, melyen a tét az OB II-be jutás volt. A mérkőzéssorozaton a nyugati és a keleti körzet első két helyezettje, a Tatabányai Bányász, a Központi Sportis­kola, valamint a Bcs. TASK és a Debreceni VSC penge­forgatói léptek pástra. A csabai kék-fehérek nagy­szerűen vívtak. Mindhárom ellenfelüket legyőzték és ez­Bemutatjuk a Békéscsabai Tanács Agyagipar SK OB II-be jutott tőrvivócsapatát. Balról jobb' ' - Csetneki István, Galli Zsolt, Hajtman János, Karácsonyi Lajos edző, Kováts Tibor, Ancsin László (Fotó: Császár Lajos) Szarvasi FSSC—Nyíregy­házi TK 54:49 (31:39). NB II. Nők. Nyíregyháza. V: Mol­nár, Vámos. Szarvas: BOR­GULYA (13), Lestyán, Fran­kó (12), LELKES (8), Pusztai (5). Csere: Ráti (3), Balázs (5), Bencsik, Dombóvári (4), Vajgel (4). Edző: Szirony Pál. Szoros mérkőzésen végig ve­zetve nyert a szarvasi csa­pat. Híven a hagyományokhoz, a múlt hét végén rendezte meg a Békés megyei, s a Békéscsabai Városi Kézilabda Szakszövet­ség az 1978. évi bajnokság díjkiosztó ünnepségét. Képünkön balról jobbra: Kocsis János, a megyei KSZ elnökhelyettese, Fekete Gábor, a megyei és városi KSZ elnökhelyettese, Szi- kora András, a megyei szakszövetség főtitkára — aki visz- szapillantott az elmúlt idény eseményeire — és Miscsurik György, a szervezési bizottság elnökhelyettese A nyáron — 1972 után ismét — rendeztek a megyeszékhelyen esti, villanyfényes mérkőzéseket, ezúttal a Lékay János kollégium vadonatúj pályáján 22 csapat részvételével. Fotónkon Miscsurik György átadja a Hámori János-emlék- serleget a tornagyőztes Volán SC kapitányának, Várnai Évá­nak zel az első helyen végezve, feljutottak a magasabb osz­tályba. A nagy sikert Kará­csonyi Lajos edző irányítá­sával a következők érték el. Ancsin László, Csetneki Ist­ván, Galli Zsolt, Hajtman János, Kováts Tibor. A csa­pat valamennyi tagja dicsé­retet érdemel: nagy akarás­sal, lelkesedéssel küzdöttek, szellemesen, technikásán vív­tak. Az osztályozó végeredmé­nye. 1. Bcs. TASK 3 győze­lemmel, 2. Tatabányai Bá­nyász 2 győzelemmel (ez a két csapat került fel az OB II-be), 3. Központi Sportis­kola 1 győzelemmel, 4. Deb­receni VSC 0 győzelemmel. Különdíjat kapott a megyei I. osztályú bajnokság két leg­eredményesebb játékosa, a 234 gólos Imre István (Mezőhe­gyes) és a 131 gólos Rácz Anna (Szeghalom). Felvételünkön Zsadányi Veronikának, a sportszerűségi versenyben győztes Medgyesbodzási TSZSK csapatkapitányának gratulál Kocsis János, a megyei KSZ elnökhelyettese (Fotó: Császár Lajos) SPORT SPORT SPORT SPORT Kézilabdás díjkiosztó LOBDnRÚGflS Szarvasi FSSC—BcS. TASK 2—0 (0—0). Labdarúgó Nem­zeti Bajnokságok Kupája, Békéscsaba, 50 néző. V: Sze­keres. A vendégek kevés helyzetüket ügyesen hasz­nálták ki. G: Jakab, B. Tóth. Jók: Széplaki, Kajtár, Szőke, Jakab, B. Tóth, ill. Hajdú, Jegyinák, Magyar, Somoevi. Bcs. Előre Spartacus—Bat- tonyai SZSE 5—0 (1—0). Labdarúgó Magyar Népköz- társasági Kupa, Battonya, 200 néző. V: Koszó. Előre Sp.: Tasnádi — Királyvári, Kő­halmi, Vágási, Zsömbörgi — Maján (Pogács 46. perc), Pásztor, Csepregi — Ravasz (Fehérvári 46. perc), Tulipán, Budavári. Edző: Ondrik Ist­ván. Battonya: Lung — Bá­lint, Liszkai, Serfőző, Lu­kács — Kvasznovszki, Ko­vács, Kiss B. (Szitás 67. p.) — Kócsó, Hajdara, Kiss L. (Karsai 55. perc). Edző: Ma­jor László. Az első 20 perc­ben egy csabai kapufán és egy jó mellélövéssel befeje­zett Pásztor-megmozduláson kívül nem sok történt. A mezőnyfölényben játszó NB I-es csapat csatárai a kapu előtt valahogy úgy voltak a gólhelyzetekkel: majd jön a következő is. A 40. percben Ravasz szöglete után Buda­vári szerzett gólt, de egyszer Kvasznovszki is nyugodtan lőhetett volna gólt. Szünet után az Előre Spartacus a mind jobban fáradó, de de­rekasan küzdő battonyaiak- kal szemben sorra kihasznál­ta a védők hibáit. Vágási (kétszer is), Fehérvári és Csepregi iratkozott fel a gól­lövők listájára. Jók: Kőhal­mi, Vágási, Pásztor, Budavá­ri, ill. Lung, Bálint, Liszkai. TOVÁBBI MNK-MËRKOZËSEK Az NB I-es csapatok is be­kapcsolódtak szerdán dél­után az MNK küzdelmeibe. Eredményeik a 32-be jutá­sért: FTC—Novaji TSZSK 3—0 (2—0), Sz. MÁV Előre— Dunaújvárosi Építők 5—0 (2—0), Balassagyarmati SE— MTK VM 2—0 (1—0), Bp. Vasas Izzó—Romhány 3—1 (0—1), Szolnoki MTE—Diós­győri VTK 0—0, Óbuda TSZSK—Videoton 1—0 (0—0), Bp. Honvéd—Móri SE 2—0 (0—0). * * * NEM A MÁSODIK, HANEM AZ ELSŐ PROGRAM A Tv közlése szerint a de­cember 6-i Ajax—Bp. Hon­véd UEFA-Kupa visszavágót 20.10 órától nem a második, hanem az első programban közvetítik. (MTI) A Bcs. TASK férfi törvívócsapata bekerült az OB II-be kosArlobdb MŰSOR TELEVÍZIÓ BUDAPEST, I. műsor: 8.30 Tévétorna, (sz.) (ism.) 8.35 Is­kolatévé. Közben: 10.00 „Kör, kör, ki látszik?” 10.30 Melyiket az ötezerből? (ism.) 15.05 Isko- Latévé. (ism.) 16.55 Hírek. 17.00 A Szovjet Televízió estje. 17.00 Be­vezető. (sz.) 17.05 Téli fantázia, (sz.) 17.25 Lev Tolsztoj élete, (sz.) 17.55 Ogyesszától Leningrá- dlg. (sz.) 18.25 Tavasztői őszig, (sz.) 18.50 Viktor Szanyejev tit­ka. (sz.) 19.10 Esti mese. 19.20 Tévétorna, (sz.) 19.30 Tv-híradó. 20.00 Bevezető, (sz.) 20.05 Gala­thea. Filmbalett. (sz.) 21.00 Egyetlen kópia, (sz.) 21.45 A Moszkvai Központi Televízió ze­nekara Játszik, (sz.) 22.15 Tv­híradó 3. II. műsor: 18.45 En français. 19.00 Orosz nyelv, (sz.) 19.30 Tv­híradó. 20.00 Rövid filmek. 1. Elmenekültek az életből. (Jap.) (sz.) 2. A világ nagy hegyei: az Andok, (olasz) (sz.) 21.05 Tv­híradó 2. 21.30 Távozz tőlem, an­gyal. BUKAREST: 16.05 Iskolatévé. 16.25 Orosz nyelvoktatás. 16.55 Glóbuszműsor. 17.15 Szólisták műsora. 18.05 Szlndbád, a tenge­rész. Folytatásos gyermekfilm. 18.30 Tv-híradó. 19.25 Román té­véfilm. „Fellebbezés.” 21.00 Tv- híradó. 21.10 Románia—NDK ké­zilabda világbajnoki mérkőzés. BELGRAD, I. műsor: 12.55 Labdarúgás : OFK Beograd—Bo­ráé. 14.50 Rajzfilm. 14.55 Ökölví­vás: Aranykesztyű. 17.50 A kis lázadó — gyermekműsor. 18.20 Találkozás — a ljubljanai tv mű­sora. 18.45 Humoristák klubja. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Speciális műsor a Jugoszlávia Népi Fel­szabadítása Antifasiszta Bizott­sága 35. évfordulója alkalmából. 21.15 A belgrádi dzsesszfesztivál. 22.35 Komoly zene. 21.45 Az uszi- cei köztársaság, (ism.) II. műsor: 18.45 Népi muzsika. 19.15 Idő és pihenés. 20.00 Mozi­szem. 23.30 Huszonnégy óra. RlDIÓ KOSSUTH RADIO: 8.27 Schu- bert-művek. 10.05 Csiribiri. 10.35 Az Állami Népi Együttes felvé­teleiből. 11.25 Párizs — Berlin. 11.40 A boldog ember. XXI. 12.35 Veress Miklós: Porhamu. 12.45 Zenemúzeum, (hangfelvétel) 14.19 Magyar remekírók. 14.49 Fúvós­zene. 15.10 Tánczene. 16.05 Isko­lapad az ablak mellett. 16.35 Két Pergolesl-concertó. 17.07 Székely Mihály operafelvételeiből. 17.50 Népdalok. 18.15 Hol volt, hol nem volt.. . 18.30 Esti magazin. 19.15 Schubert: Heine-dalok. 19.34 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Kb. 21.05 Operett­részletek. 21.30 Mezzogiomo csillaga. 22.20 Világtörténelem dióhéjban. 22.30 Egy operaénekes emlékeiből. 23.30 Monteverdl-fel- vételekből. 0.10 Operettdalok. PETŐFI RADIO : 8.05 Varga András nótákat énekel. 8.33 Slá­germúzeum. 9.25 Negyedóra há­romnegyed ütemben. 9.40 Ha po­fon ütnek . . . (ism.) 10.00 Zene- délelőtt. 11.30 Csak fiataloknak! (Ism.) 12.33 Mezők, falvak éne­ke. 12.55 Pécsi stúdiónk jelent­kezik. 13.25 Ifjúsági könyves­polc. 13.30 Debussy zongorada­rabjaiból. 14.00 Kettőtől fél ha­tig. 17.30 Belépés nemcsak torna­cipőben ! 18.33 Hétvégi panoráma. 19.55 Slágerlista. 20.33 Mit játsz- szunk? 22.00 Nóták. 22.30 Tánc­zene. 23.15 Könnyűzene Ránk! György szerzeményeiből. SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00 Hí­rek. 17.05 Hétközben — aktuális magazin. Szerk. : Gulyás Ferenc. (A tartalomból : Tanulságok . . . Gépek kihasználatlanul. A falu ellátásáért. A kunszentmártoni ÁFÉSZ munkájáról. Tiszta vizet a pohárba. Év végén a félév előtt. Bíráltuk. A Tiszáért. Fia­talok parlamentje.) 18.00—18.30 Alföldi krónika — Piaci szemle — Beatparádé — Hírösszefogla­ló, lap- és műsorelőzetes. MOZI Békési Bástya: 4 és 7 órakor: 80 huszár L, II. Békéscsabai Bri­gád: fél 4 órakor: Csizmás kan­dúr a világ körül, fél 6 és fél 8 órakor: Olyan, mint otthon. Békéscsabai Szabadság: A ma- láji tigris. Békéscsabai Terv: fél 6 és háromnegyed 8 órakor: A hét mesterlövész. Gyulai Erkel: fél 6 órakor: Szót kérek I„ II. rész. Gyulai Petőfi: 3 órakor: Csínom Palkó, 5 és 7 órakor: Halálodra magad maradsz. Orosházi Béke: 5 órakor: Lega­to, 7 órakor: A választ csak a szél Ismeri. Orosházi Partizán : Lila ákác. Szarvasi Táncsics : 6 és 8 órakor: Félelem a város fe­lett, 21 órakor: Egy kaland utó­élete. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesz­tőség: Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczki Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivata­loknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi ii. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszék! Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055

Next

/
Oldalképek
Tartalom