Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-06 / 263. szám
1978. november 6., hétfő « Díszelőadás a Jókai Színházban I Kitüntetések R színpadon: Rrbuzov lírai játéka Az MSZMP békéscsabai városi bizottsága és a tanács, valamint a Hazafias Népfront városi bizottsága november 5-én, tegnap este 7 órától díszelőadást tartott Békéscsabán, a Jókai Színházban. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 61. évfordulója tiszteletére szervezett ünnepség az Intema- cionáléval kezdődött, majd a szavalat elhangzása után Fekete Jánosné, Békéscsaba város Tanácsának elnökhelyettese ünnepi köszöntőt mondott. Beszéde elején kitért a Nagy Október világtörténelmi szerepének ismertetésére. Az 1917-es döntő fordulattal megkezdődött a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszaka. Ez az évforduló „minden évben emlékeztet bennünket a forradalmi harc megvívásának művészetére, megerősíti tiszteletünket az orosz munkásosztály és pártja iránt, amely a történelem előtt vizsgázott harci elszántságból, irányító- és szervezőkészségből. Emlékeztet a tíz napra, amely megrengette a világot, felidézi bennünk a fiatal szovjethatalam kitartó küzdelmét.” A győzelem kivívása után — kivédve az intervenciós erők támadásait — az ország népe hozzáfogott a sok évszázados elmaradottság felszámolásához, a szocialista társadalom létrehozásához. E szívós, kitartó küzdelem megteremtette annak lehetőségét, hogy a szovjet emberek napjainkban már a kommunizmus felépítésén munkálkodhatnak. Az elért eredmények és sikerek is közrejátszanak abban, hogy a Szovjetunió internacionalista elkötelezettségéből. adódóan hatalmas segítséget •nyújt a társadalmi haladásukért, nemzeti függetlenségükért harcoló népeknek, s ugyanakkor képes gátat vetni egy új világháború kirobbantásának is. Az ünnepi köszöntő további része — az októberi fordulat nemzetközi hatásával összefüggésben — a magyarországi változásokkal foglalkozott. Az előzményekhez tartoztak már az 1905-ös oroszországi forradalom eseményei is, amelyek hazánkban nagy visszhangot váltottak ki és jelentős balratoló- dást idéztek elő a magyar munkásmozgalomban. Az első budapesti tömeggyűlésen százezrek köszöntötték a Nagy Október győzelmét. A haladó erők elsősorban a háború mielőbbi befejezését követelték. Az 1918 októberi őszirózsás forradalommal végül is valósággá vált a nép békeóhaja, és kivívta magának a nemzeti függetlenséget. Épp az oroszországi forradalom hatásának tudható be, hogy a néptőmegék 1918 végén már nemcsak a polgári demokratikus célok valóra váltását, hanem a kizsákmányolás minden fajtájának megszüntetését is követelték. „A Nagy Októberi Szocialista Forradalom ez évi évfordulójának — hangsúlyozta az előadó — hazánkban különös fényt, hangulatot kölcsönöz az a tény, hogy néhány nappal e nagy évforduló után, november 24- én ünnepelhetjük pántunk fennállásának 60. évfordulóját. ..” Az ünnepi köszöntő elhangzása után a Jókai Színház művészei nagy sikerrel mutatták be Alekszej Arbuzov szovjet drámaíró Az ar- bát meséi című lírai vígjátékát. —y—n november 7. alkalmából Ünnepség a szovjet filmek fesztiváljának megyei megnyitóján Nagy Jenő, a megyei pártbizottság titkára mondott ünnepi beszédet a -díszelőadás előtt. Balról a delegáció tagjai: Juo- zasz Budraitisz, Natasa Arinbaszarova, Feliksz Livin és Inna Csurikova Fotó: Demény Gyula A Nagy Október 61. évfordulója alkalmából szombaton délután szovjet filmdelegáció érkezett Békéscsabára, hogy részt vegyen a szovjet filmek fesztiváljának ÿnnepi megnyitój án. A delegáció vezetőjét, Feliksz Livint, az Észt SZSZK állami filmbizottságának elnökét, Alekszej Iljint, a szovjet Goszkino főmunkatársát, Natasa Arinbaszarova, Inna Csurikova és Juozasz Budraitisz színművészeket valamint Borisz Zsukovot, a Szovejcpontfilm magyarországi képviselőjét elsőként a Békés megyei Moziüzemi Vállalatnál Végh Andor igazgató és munkatársai köszöntötték, majd a megyei tanács fogadásán dr. Becsei József, a művelődésügyi osztály vezetője adott tájékoztatót megyénk életéről. A fogadáson ott volt Várai Mi- hályné, a megyei pártbizottság osztályvezetője és Szeljük György osztályvezetőhelyettes is. Az esti program a szovjet filmplakát- és fotókiállítás megnyitásával folytatódott a Szabadság mozi emeleti csarnokában. Ezen Borisz Zsukov üdvözölte a megjelenteket, a díszünnepségen pedig Nagy Jenő, a megyei pártbizottság titkára mondott ünnepi beszédet. — Világtörténelmi eseményt ünnepel földünk haladó emberisége — mondotta. — Olyan évfordulóra emlékezünk, amely új szakaszt, új értelmet adott az emberi társadalom fejlődésének. Megnyílt az út, amelyen ma százmilliók haladnak és amelyre sorszerűen rátér az egész emberiség. A forradalmi eszmék áthatják korunk szellemi életét, új utakat jelölnek ki a művészetek számára. A Nagy Október meghatározó jelentőségű volt a filmművészet szempontjából is. A nép fiai: filmrendezők és operatőrök beutazták az országot, felvételeket készítettek népgyűlésekről, munkásmegmozdulásokról, az államosított vállalatok életéről. Az így készült híradó- és dokumentumfilmek hatása nagy szerepet játszott a szovjet művészfilm kialakulásában. Ejzenstejn és kortársai egy új kifejezési formát, olyan hagyományt teremtettek, melyek — különböző áttételek segítségével — a ma esztétikai ideálját is formálják. A szovjet film több mint hat évtizedes története bővelkedik mozgalmas eseményekben. Szoros kapcsolatban van a nép életével, kultúrájának alakulásával és a kommunizmus megvalósításáért folytatott küzdelemmel. A továbbiakban a szovjet filmművészet kiemelkedő alkotásait és alkotóit méltatta, majd köszöntötte a filmdelegációt, a szovjet filmművészet képviselőit. A díszünnepség programjában közreműködött Zsolnát Júlia, a Jókai Színház művésze és a békéscsabai Bartók vegyes kar, Rázga József vezényletével. Az ünnepség közönsége ezután megtekintette Nyikoláj Gubenko Sebzett madarak című filmjét, mely a chicagói.^ nemzetközi filmfesztiválon díjat nyert. A filmdelegáció a vetítés után fogadáson vett részt a Körös Hotelban, vasárnap délelőtt pedig Füzesgyarmatra, a Vörös Csillag Termelőszövetkezetbe látogatott. Csapatnévadő és zászlóavaté Orosházán Az Orosházi Üveggyár lakótelepén nemrégiben átadott nyolctantermes iskola tegnap délelőtt bensőséges ünnepély színhelye volt. A 400 gyerek, a tantestület tagjai mellett felsorakoztak az iskolaépítésben és patro- nálásban részt vevő vállalatok KISZ-bizottságainak fiataljai. Ez alkalommal vette fel az iskola úttörőcsapata Martos Flóra nevét. Az üveggyár KISZ-bizottsága nevében Lovas Julianna KISZ-titkár díszes csapat- zászlót nyújtott át Tóth Andrásné úttörőcsapat-vezetőnek. A MEZŐGÉP Vállalat orosházi gyáregységének KISZ-esei és az üveggyáriak 12 rajzászlót is átadtak a Martos Flóra úttörőcsapatnak. A Nagy Október alkalmából rendezett ünnepélyes csapatgyűlésen tett fogadalmat az úttörőcsapat nevében Tóth Andrásné. Maczkó Lászlóné irodalmiszínpad-ve- zető és Mosolygó Miklós kórusvezető betanításában bemutatkoztak az iskola újonnan alakult művészeti csoportjai is. Kedves vendégek látogattak megyénkbe Régi ismerősként üdvözölték a Hazafias Népfront Békés megyei bizottságának vezetői Nyikoláj Zabelkint, a Szovjetunió hősét, az APN budapesti tudósítóját és feleségét november 5-én, tegnap délelőtt Békéscsabán, a HNF megyei titkárságán. A baráti beszélgetés után a szovjet vendégek Vichnál Pál politikai munkatárs kíséretében Mezőhegyesre utaztak, ahol a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére rendezett nagygyűlésen vettek részt. Ugyancsak ezen a napon délután került sor a HNF titkárságának szervezésében arra a munkásgyűlésre, amelyet Békésen, a cukorkaüzemben rendeztek. A budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Házának képviselői délelőtt találkoztak a város vezetőivel, valamint a munkásmozgalom veteránjaival. Hasonló ünnepi megemlékezést tartanak november 6-án, ma délután KevermeNyikolaj Zabelkin, a Szovjetunió hőse és felesége baráti beszélgetést folytat a HNF Békés megyei bizottságának vezeFotó: Veress Erzsi sen, ahol a szovjet vendégeket 15 órakor a pártbizottság épületében a község párt-, állami, gazdasági és társadalmi szerveinek képviselői fogadják. A nagygyűlés 18 árakor kezdődik a művelődési házban. A Mágyar Népköztársaság I Elnöki Tanácsa a Nagy Ok- I tóberi Szocialista Forrada- ! lom 61. évfordulója alkalmá- j ból eredményes munkájuk I elismeréséül az állami, a í gazdasági, a kulturális, az ! oktatási élet területein dol- ! gozóknak kitüntetéseket ado- [ mányozott. A kitüntetettek [ egy csoportjának Losonca i Pál, a Népköztársaság Elnö- ■ ki Tanácsának elnöke va- I sárnap délben az Országház I kupolacsarnokában nyújtotta át a kitüntetéseket. A kitüntetettek másik csoportjának Klaukó Mátyás, a megyei tanács elnöke november 5-én, vasárnap délelőtt a megyei tanács székházában nyújtotta át az érdemrendeket. Az eseményen ott volt Csatári Béla és Gyulavári Pál, az MSZMP Békés megyei bizottságának titkárai, dr. Szabó Sándor, a megyei tanács általános elnökhelyettese. Klaukó Mátyás a kitüntetések átadásakor mondott beszédében méltatta a Nagy Október, a KMP megalakulásának történelmi jelentőségét, majd a kitüntetettek példamutató munkájáról szólt. Végül további eredményes, jó munkát kívánt. A kitüntetettek nevében Ábrahám Béla, a megyei tanács pártbizottságának titkára köszönte meg az elismerést. A MUNKA ÉRDEMREND ARANY FOKOZATÁT KAPTA: Frank Ferenc, az MSZMP KB tagja, az MSZMP Békés megyei bizottságának első titkára ; Ács Pál, az orosházi Városi Tanács nyugdíjasa; Baukó Mihály, az MSZMP Békés megyei bizottságának osztályvezetője; Bagyinka György, a békéscsabai Szabadság Termelőszövetkezet elnöke; Kulkai Sándor, a Békés megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke; Lóczi János, a tótkomlósi Haladás Termelőszövetkezet elnöke; Nagy Jenő, az MSZMP Békés megyei bizottságának titkára ; Orbán Béla, a szarvasi Járási Hivatal elnökhelyettese ; Purcsi János, a Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat igazgatója ; Sinkó Sándor, az orosházi Városi Tanács nyugdíjas tanácselnöke. A MUNKA ÉRDEMREND EZÜST FOKOZATÁT KAPTA: Andó Mihályné nyugdíjas, társadalombiztosítási kirendeltségvezető Gyula; Abraham Béla, a Békés megyei Tanács pártbizottságának titkára; Balogh László, a békési Egyetértés Termelőszövetkezet elnöke; Csirik Imre, a füzesgyarmati Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnöke; dr. Fekete Lajos, a mezőkovácsházi Járási Hivatal elnökhelyettese; dr. Hídvégi Imréné, a Békés megyei Élelmiszer- és Vegyvizsgáló Intézet igazgatója; Kiss Sándor, az AGROKER nyugdíjas igazgatója Békéscsaba; Kocsis Istvánné, a kondorosi Egyetértés Termelőszövetkezet kertészeti dolgozója; Kon- dacs László, a Békés megyei Univerzál Kiskereskedelmi Vállalat nyugdíjas főkönyvelője: Körösztös István, a Békés megyei Jókai Színház színművésze ; dr. Molnár Margit, a Békés megyei Tanács osztályvezetője; Olajos Imre, a kardoskúti Rákóczi Termelőszövetkezet elnöke; Plavecz Pál, a mezőberényi Textilipari Szövetkezet elnöke; Réti Mihály, a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője; Steigervald Lászlóné, a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság adminisztrátora; Szász Lajos, a pusztaföldvári Lenin Termelő- szövetkezet elnöke; Tapasztó István, a dombegyházi Községi Közös 1 "Tanács elnöke; Tóth János, a Békés megyei Tanács osztályvezetője; Tóth Józsefné, az MSZMP szeghalmi járási bizottságának munkatársa és dr. Tóth Sándor, az Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ elnöke. A MUNKA ÉRDEMREND BRONZ FOKOZATÁT KAPTA: Benedek Gyula, a Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat igazgatóhelyettese; Borbély Gyula, a sarkadi Lenin Termelőszövetkezet nyugdíjas párttitkára; Dan- czik Jánosné, a Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat szerszámkiadója ; Dobroczky Jánosné, a megyei tanács művelődésügyi osztályának főelőadója; Dómján Károly, a dévavá- nyai Aranykalász Termelő- szövetkezet párttitkára ; Erdei Imre nyugdíjas, a HNF geszti községi bizottságának elnöke; Fodor János, a Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat kútfúró szakmunkása ; Horváth Antalné, az orosházi Petőfi Termelő- szövetkezet baromfigondozója; dr. Horváth Ferenc, a Volán 8-as számú Vállalat igazgatóhelyettese ; Kis Jánosné, az MSZMP békési városi bizottságának adminisztrátora; László Antal, a megyei KISZÖV osztályvezetője; Madarász László, a Békés megyei Vegyesipari Vállalat gyomai gyáregységének vezetője; Mészáros Gábor, a Békés megyei Tanács 1-es számú Sütőipari Vállalatának termelési osztályvezetője; Mókán Mihály, az eleki Lenin Termelőszövetkezet nyugdíjas főkönyvelője; Roszik János, nyugdíjas pedagógus Szarvas; Szatmári Sándor, a kunágo- fai községi pártbizottság titkára; Szák Pál, a békéscsabai Szabadság Termelőszövetkezet brigádvezetője; Vi- dovenyecz Pál, a békéscsabai Lenin Termelőszövetkezet mezőőre; Zalai Sándor, az MSZMP Békés megyei bizottságának gépkocsivezetője és Zengő Zoltán, a kun- ágotai Bercsényi Termelő- szövetkezet párttitkára. A munkásőrségnél is többen kaptak kitüntetést az évforduló tiszteletére. A Kiváló Szolgálatért Érdemrendet Budapesten vette át a központi ünnepségen Réthy Sándor technikai csoportvezető. A munkásőrséget segítő tevékenységéért a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát kapta Sa- sala János, az MSZMP békéscsabai városi bizottságának titkára; Supala Pál, a Mezőhegy esi Állami Gazdaság igazgatója. Ezüst fokozatát kapta Jenei Bálint, az MSZMP gyomai bizottságának titkára, Kiss Ferenc, a dévaványai Lenin Termelő- szövetkezet elnöke. Bronz fokozatát Kovács József, a gyulai Lenin Termelőszövetkezet elnöke és Béla Ottó újságíró, a Békés megyei Népújság munkatársa érdemelte ki. A munkásőrök közül hárman kapták meg az arany, hatan az ezüst és öten a bronz fokozatot. Rajtuk kívül többen részesültek országos és megyei parancsnoki dicséretben. Az igazságügyminiszter Faragó Lajos főhadnagynak, a Békés megyei Büntetésvégrehajtási Intézet főelőadójának a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát adományozta.