Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-15 / 244. szám
1978. október 15., vasárnap mmUfíTd Kilencven éve született O’Neill, a drámaíró Országos konferencia Amerika fölfedezése, betelepítése és kultúrájának az európaitól való elszakadása között évszázadok teltek el. Az amerikai irodalom, zene, képzőművészet és színház önállósodását a kultúrtörténet az 1800-as évek végére, a századfordulóra teszi. E fölfutás világszínvonalú alapító-képviselője volt az 1888. október 16-án született ír származású Eugene O’Neill drámaíró. Első színpadi művétől, az Úton Cardiff felé címűtől a Pulitzer-díjas Túl a szemhatáron és az 1937-ben Nobel- díjjal jutalmazott Amerikai Elektrán át az utolsóig, a Boldogtalan holdig olyan pályát ír le az amerikai drámaírás megteremtője, amely iskolát, stílust, színházat teremt hazájában és határain túl is. Naturalistának, néha társadalomkritikai realistának nevezik méltatói. Egyszerűen bebizonyítható, hogy művei zömét a freudi tanok hatása alatt, illetve azok igazolására írta. Mégis: az o’neilli dráma minden stílusbélyeget háttérbe kényszerítve, a megcáfolt és túlélt freudizmust figyelmen kívül hagyva is él, modernsége hat a ma színházára, drámáira is. Már életében a halhatatlanság nimbusza övezte, halála után dilettánsnak kiáltották ki, majd irodalomtörténészek, esztéták boncolták sajátságos, soha-nem-volt ízű műveit. S a mindent eldöntő közönség látni kívánta O’Neill drámáit. A sors megpróbáltatásaival szembeszálló emberek nemegyszer kisstílűnek ható küzdelmeit megéneklő drámaíró műveit, amelyek hősei kortalannak és időtlennek bizonyultak az elmúlt évtizedek alatt. O’Neill művészetének gyökerei klasszikus drámai építkezése miatt az angolszász színpadi irodalomban éppúgy kereshetők, mint a csehovi drámában, a csehovi dramaturgiában. Színháza mégis egyedi és specifikus: az amerikai álom továbbál- modója és realisztikus trónfosztója egy személyben. A vasúti kalauzból lett banánköztársasági diktátornak a Jones császárban elbeszélt pitiáner tragédiája éppúgy a négerkérdés társadalmi telítettségű kritikájának fogható föl, mint az egyén énjének kettőzését a hatalom foszló brokátú ébredése közben. És ez a kettősség O’Neill szinte valamennyi művében föllelhető. A tudatosság bizonyos, hiszen ezért maradhatott így és eképpen fönt egész életműve A ma színházának mégis épp ezért adatott meg a választás lehetősége : O’Neill mellett, vagy éppen ellene. Ahogyan egy lírai világantológia sem képzelhető el Petrarca, Shelley, Rimbaud, Petőfi, vagy éppen Whitman nélkül, úgy a ma színháza is csonka lenne O’Neill műveinek bemutatása hiányában. Évek óta nem láttunk tőle magyar színpadon semmit, pedig ahogy Brecht színházát hiányolja akár a békéscsabai néző, úgy hiányolhatjuk a születésének 90. évfordulóján Eugene Gladstone O’Neill drámáit is. (nemesi) o szocialista hazafiságról A magyar munkásmozgalom szerepe nemzeti történelmünk alakításában — ez lesz a témája az idén a szocialista hazafiság kérdéséivel foglalkozó országos tanácskozásnak. Az október 19—20- án lezajló konferencia színhelye, a hagyományaihoz híven az idén is Eger lesz. A szocialista hazafiság egri fórumának ez évi témaköre szorosan kapcsolódik a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának, továbbá az őszirózsás forradalom és a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulójához. A rendezvény október 19-én, 10 órakor katonai díszelgéssel kezdődik. A tanácskozásra a városi tanács székházának dísztermében kerül sor. Elméleti szakemberek, pártmunkások, történészek, művészek, írók, pedagógusok, szocialista brigádtagok, szellemi életünk valamennyi területének képviselői részt vesznek a munkájában. Ez alkalommal adják át a hazafias és honvédelmi nevelés kiemelkedő munkásai számára alapított nívódíjakat és pályadíjakat. Pályaválasztási felelősök tanácskozása Csak néhány éve még, hogy az általános és középiskolákban pályaválasztási felelősöket bíztak meg a pedagógiai munkában egyre komolyabb szerephez jutó pályaválasztási tevékenység iskolai irányításával. A kezdeti lelkesedéssel párosuló bizonyos fokú tapasztalatlanságot a tudatos képzés, felkészítés időszaka váltotta^ fel. Ehhez a szakmai továbbképző munkához nyújtanak segítséget a Békés megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet szakemberei. A járási, városi pályaválasztási munkaközösség-vezetők, a középiskolai és kollégiumi pályaválasztási felelősök félévenként egy alkalommal vesznek részt szakmai tanácskozáson. Az idei tanévben először október 20-án, pénteken kerül sor szakmai továbbképzésre a békéscsabai ifjúsági és úttörőházban, ahol délután dr. Keczkás Imre, a szegedi tanárképző főiskola docense tart előadást „A pályaválasztás pedagógiai, pszichológiai kérdései” címmel, majd ezt követően Novák Pál, a Békés megyei Tanács munkaügyi osztály csoportvezetője összegzi a pályaválasztás és munkaerő-gazdálkodás Békés megyei tapasztalatait. A szakmai tanácskozás gyakorlati problémákat tárgyaló konzultációval zárul. Ezen többek között az 1978/'79-es tanév beiskolázási eredményeiről, az egyre gyarapodó pályaválasztási szak- irodalom hasznosításáról lesz szó. A résztvevők véleménye a további kiadványok színvonalának javítását is elősegíti, és ráirányítja az összeállítók figyelmét a legfontosabb pályaválasztási, pályaelőkészítési problémákra. A nagy kamrában Tányérok a konyhában SZEBERÉNYI LEHEL: Regény 71. — Halottan — zokogta Teréza. — Mért kell mindjárt a legrosszabbra gondolni? Én egyáltalán nem hiszem ezt! — Szinte kiabálva mondta, mert félt, hogy remegni talál a hangja. Mutatta a nagy erőst. — Jönnek ám sokan a gyárból. Az egész fonoda, a festöde... Felgöngyölítjük az egész erdőt... — Istenem... — nyögött Teréza. Rázta a fejét, nem hitte, hogy bármit érne mindez. — És még Pestről is jönnek rendőrök, egy egész szakasz... Ezt Lonci hiteles forrásból tudta, magától a járási kapitánytól, miképp azt is, mily bosszúsak, hogy csak az este értesítették őket. Lehetetlen, nehéz nép. Loncit az elsők között hallgatták ki mint barátnőt és közvetlen munkatársat. S nagy szerencse, hogy Péter-Pálkor eljött — pedig csak bohó ötletből —, igazán értékes támpontokkal tudott szolgálni a nyomozásnak. Zsabkát máris elővezették. Sőt a másik kettőt is, a két társát. Lonci nagy erős szavaiban, bátorítón hunyorgó szemének bizakodó lobogásában benne volt a nyomozás gyors és nagy sikere, és hogy az érdem szinte kizárólag az övé. Alig tudta féken tartani magában a diadalérzést, mintha máris a győzelmi tort ülhetnék. — Csak fel a fejjel! — mondta. S éreznie kellett, milyen üres tud lenni a szó. Teréza vigasztalhatatlan volt. Keze aláhanyatlott, uj- jai csüngtek, az utolsó re- .mény is elszállott azokból, .és csüngésük a végső meg-, adás alaköltése volt. A rendőrökre csak annyit mondott: — Nem, kedves... — Gyönge hangja felpihegett a kebléből, és sokkal biztosabbat tudónak hallatszott a Lon- ciénál. — Földi ember oda megy hiába, akár ezer. Any- nyi, mint egy se. És Lonci hirtelen mindent értett. Mindent, de mindent. A várakozó tétlenséget. Egy egész falu tétlen várakozását. A furcsa késedelmet. Hát persze! S keserű ajka idegességében egy „ugyan”- ra rándult. De ez az „ugyan” is ingott-bingott, mint lélekvesztő a felkorbácsolt tengeren. A józan értelem lélekvesztője, melynek egyetlen kilátása van itt: hogy darabjaira hulljon a sötét és egybefüggő parti sziklatömbökön. — Csak nem az a katona? ... Csak nem hiszik azt?... S az ördög meg a boszorkányok? Lonci ajka úgy maradt, szétnyitva. S a keskeny fekete rés közte: a keserű gúny reszkedő vonala. Teréza nem mert felnézni rá. És bólintani se mert, csak szipogott. S Lonci tudta, hogy mélyen hiszi a katonát. — De hát ez babona! — kiáltott. — Közönséges mese. Nincs semmiféle katona. Teréza hirtelen felzokogott újra. Fuldokolt, hogy a szív meghasadt tőle. — Hát akkor hová lett? Hová lett... akkor?! Erre Lonci se tudott felelni. Mert amit gondolt, azt nem mondta. Biztos volt benne, hogy Zsabka az a „katona”. Átkozott csibész, egy falut felültet — gondolta. Persze, mert lehet. S Teréza, a vigasztalhatatlan, csak ingatta fejét. Ingatta és szerette volna, ha a nyakáról le tudna szakadni. — Mért nem jött haza akkor?... Mért nem? Nyelte a könnyét, és törölte az orrát. — Akkor, azon az estén éreztem én már..., hogy bekövetkezik... S Lonci előtt megjelent az az este, az esti konyha lámpagyújtást halogató takarékos félhomálya. Mondja meg, hogy ő is érezte? Már akkor? Az utcai villanykörte felől belopakodni. Amint Anyicska lehajtott fejét az ablakon áthatoló fénysáv behálózta. De nem akart ebbe merülni. Bizakodni akart. És ezért másra gondolt, minden erővel. Arra, hogy Anyicska az erdő lánya, és megvédi őt az erdő. Hogy is volt az a bolondos hasonlat Anyicska kettős életéről, mikor az árokúton hazafelé jöttek? „Mi van, ha egyszer elfelejt átöltözni, a városból jövet? És nem ismeri meg lányát az erdő...?” És ha ez most bekövetkezett...? Azon kapta magát, hogy már megint nem bizakodik. (Folytatjuk) Tájház Csabán Csankó András építette a házat a XVIII. század második felében. Mostani formáját 1865-ben kapta, és az akkori idők legjellegzetesebb csabai építészeti stíltisát képviseli. A hagyományokat őrző emlékezet szlovák tájházat rendezett be az egykori Csankó-házban, melyet megnyitása óta sokan látogatnak. Most, a múzeumi hónap idején mi is különös hangsúllyal ajánljuk olvasóinknak, élményük, mit ott szerezhetnek, maradandó lesz. Képeink legyenek bevezetők a látogatáshoz. Povázsai Sámuel széke A tiszta szoba, ágy, bölcső A szövőszék ma is működik Fotó: Gál Edit
