Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-01 / 232. szám

1978. október 1., vasárnap NÉPÚJSÁG KÖRÖSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Thomas Stearns Eliot születésének 90. évfordulóján XVII. századi angol be­vándorlók leszármazottja­ként született 1888. szep­tember 26-án, Missouri ál­lam St. Louis városában Thomas Stearns Eliot, ame­rikai származású, angol köl­tő, drámaíró és irodalomkri­tikus. Eliot kétségtelenül a XX. század egyik legnehe­zebben érthető, mégis leg­reprezentatívabb világirodal­mi nagyságainak egyike. A korszak és a művészi egyé­niség, a mindennapi munka és a költői törekvések kö­zötti ellentmondás egész életművében örökös feszült­ségként jelentkezik. A költő apja tekintélyt él­vező téglagyáros, anyja elő­kelő kereskedő család leánya, művészi hajlamokkal megál­dott, tehetséges asszony. Eliot életére és munkásságá­ra jelentős hatást gyakorolt az otthon, a szigorú vallásos nevelés és a polgári művelt­ség. Filozófiai tanulmányait a Harward, a Sorbonne és 1914-től az oxfordi egyete­men folytatta. Angliában te­lepedett le, tanított, dolgo­zott könyvkiadókban, szer­kesztett irodalmi-kritikai fo­lyóiratokat. összetéveszthe­tetlenül egyéni és komplikált lírája hamarosan kivívta a szakértők elismerését, de ne­hezen talált publikumra; könnyebben megközelíthető drámái viszont több ízben igazi közönségsikert arattak. 1948-ban kapta meg az iro­dalmi Nobel-díjat, világszer­te ünnepelt költővé lett ős a leghíresebb egyetemekre hív­ták előadni. 1965. január 4- én halt meg Londonban; két évvel halála után — mint az angol irodalom legjelen­tősebb alakjainak — T. S. Eliotnak is emlékkövet állí­tottak a londoni Westminster Abbey-ben, a Poets’ Comer- ben. Eliot lírája a klasszikus hagyományoknak megfelelő zárt és áttekinthető formára törekvő, Eliot mégis a mo­dem költészet jelessége és századunk egyik legnehezebb költője. Honnan ered ez a bonyolultság? Eliot nemcsak Koloh Elek Ringva a régin győzött bánatom bár a fájdalom szememből árván nem hullt csak tétován hozzámsimult a múlt pedig régen idegen és minden messze rohant napszámos időn csak egy gondolat liheg szeretőn a régi nőn Jelinek Lajos: Levél a hitveshez verseiben és drámáiban el­lentmondásos, hanem élet­művét jelentős számban gaz­dagító esszéiben, tanulmá­nyaiban is. Minden írásában a modern polgári életformát ostorozza, a kapitalista or­szágokban erősödő válságot az emberiség hanyatlásával azonosítja. Mindenért egy­részt a fennálló társadalmi viszonyokat teszi felelőssé, másrészt viszont ugyanezen viszonyokat — az emberiség kultúrájának megőrzése szempontjából előnyösnek, ezért — szükségesnek, mi több örökérvényűnek véli. (Gazdasági és politikai válto­zások általában mellékesek számára, kizárólag az egyén vallásos magatartását és a világ zűrzavarában a vallás­ba kapaszkodó tájékozódását tekinti fontosnak. Eliot min­dent, amit kritizál, egyide­jűleg szükségesnek és meg­változtathatatlannak is tart. Értekezései mindenkor túl­ságosan elvontak, kritériumai szubjektivek és nem követ­kezetesek. Éppen úgy, ahogy sem angolként, sem ameri­kaiként egyik országban sem érezte otthon magát, nem felelt meg költőként saját kritikusi feltételeinek, s kri­tikusként sem költői gyakor­latának. T. S. Eliot elvont, vallásos kulturális ás filozó­fiai vonatkozásokkal telített, bonyolult művészete ellent­mondásos világképéből fa­kad. Már az 1917-ben megje­lent Prufrock és más megfi­gyelések c. kötetét meghatá­rozzák az Eliotra oly jellem­ző, hatásukban éles, nyugta­lanító képek, amelyek ellen­tétben állnak a nyugati ci­vilizációval és a világ ösz- szeomlását hirdetik. A költő lírai énje bizonytalanul tén- fereg a számára érthetetlen környezetben, képei kibékít­hetetlen ellentétek. Az elioti életmű egyik csúcsát képezi az 1922-ben megjelent A puszta ország, amelyben — valószínű az első világhábo­rú hatására — a költő vég­leges ítéletét mondja ki a polgári értékrend fölött. Nagyfokú zűrzavar, összeku­szált alakok, helyszínek és képek, kibogozhatatlan uta­lások összessége ez a könyv. Minden homályos, több ér­telmű, illetve értelmetlen: „Miféle gyökerek kapaszkod­nak, miféle ágak / Nőnek a kőtörmelékből? Embernek fia, / Te nem mondhatod, meg nem oldhatod, mert te pusztán / Egy halom össze­tört képet ismersz, mit a nap sújt.” És az ember ki­szolgáltatottsága egyre nő, félelmetes hangulatot éb­resztve még az edzett Eliot- olvasóban is. A puszta or­szág műfaját tekintve szin­tén kaotikus, talán egyedül­álló a világirodalomban, ahol így leomlanak a líra, a drá­ma és az epika közötti vá­laszfalak és összeolvadnak a műfajok. Az idős államférfi című, 1959-ben megjelent darabjából csendül ki elő­ször az emberi öntudat és méltóság hangja. A hetven­egy éves Eliot első olyan műve ez, amelyben önfe­ledten és bizalommal tud szeretni férfi és nő. Fordu­lat? Bizonyára nem hagyha­tó figyelmen kívül a máso­dik világháború személyes tapasztalata, az idős művész bölcsessége és családi bol­dogságának beteljesülése. Először követel kritikáiban is kiegyensúlyozottabb valósá­got tükröző és főképp abban bízó művészetet. Sokkal to­vább jutni nem adatott már meg Eliotnak, ez azonban nem teszi életművét kevés­bé értékessé. T. S. Eliot a XX. század egyik legnagyobb lírikusa volt és marad, jelentős drá­maíró és irodalomkritikus, akinek művészi értéke első­sorban bámulatos tehetségé­ben, formaművészetében és abban rejlik, amely lehetővé tette számára, hogy túllépve saját énjét és művészetének határait, felismerte az iro­dalom — és általában a mű­vészet — valódi lehetőségeit, teret adva ezáltal az emberi méltóság mellett hitet tevő, haladó művészetnek. Niedzieisky Katalin Jelinek Lajos: Erdő TÉKA Crnjanski Milos: London regénye A Szépirodalmi Könyvki­adó 1974-ben, három évvel az eredeti regény megjelené­se után bocsátotta útjára ezt a-könyvet. 788 oldal. Ne fog­jon senki könnyelmeűn... ol­vasásához — idézhetném Petőfitől szabadon és profá­nul. Nemcsak illemtudásból nem teszem, de elsősorban azért, mert meggyőződésem — érdemes megküzdeni azért az örömért, amit ennek a regénynek olvasása adhat. Nagy élmény lesz. Nem kap­ni ugyan olcsón, de minden nagy élmény ilyen. Írója 85 éves. Munkásságát Örökös vándorlás c. regénye, versei, ill. Cernojevic napló­ja címen megjelent bensősé­ges, vallomásos költői regé­nye, önéletrajzi elemekben gazdag műve alapján ismer­jük. A jugoszláv irodalom ki­magasló alakja. Hazánkban vannak még olyan személyek is, akik emlékeznek régeb­ben Csongrádon élt családjá­ra, a Csemyászkiékra. így „ószlávos”, meg könnyebb is kiejteni. Előkelő módon Czmyánszky-nak írták a ne­vét, de (feltételezem) ebben a formában már nagyon ke­vesen tettek kísérletet a név kiejtésére, amely helyesen Cmyanszki-nak mondandó. Magyar adalék. Érdekessége miatt említem. Nem lenne ez azonban lényeges, ha a Crnjanski életmű kialakítá­sában nem játszottak volna oly nagy szerepet a magyar irodalmi hatások, — pl. Ady Endre költészete. Fogékony lélek. Változatos, fordulatok­ban gazdag élete során új városok, új útkeresések ala­kítják írói arculatát. Mind olvasható a Camojevic nap­lójában. Engedtessék meg te­hát, hogy most — mikor a London regényé-ről lesz szó — mellőzzük. Ez a regény is önéletrajzi fogantatású mű. Crnjanski a második világháború után az emigránsok sorsát választot­ta. Több mint két évtizedes hontalanság után tért vissza hazájába. Élményeiről azon­ban nem beszél egyes szám első személyben. Regényének kora sem időzik folyamato­san a 45 utáni első éveknél. Kezdetben csak finom uta­lások, apró, korfestő jegyek leplezik le — s csak a figyel­mes olvasó előtt, hogy a cselekmény 1947-ben játszó­dik. A mű hőse egy orosz herceg, aki a polgárháború kezdetén hagyja el a Szov­jetuniót. Európa-szerte há- nyódik-vetődik, rajongásig szeretett szépséges feleségé­vel, végül a barátságtalan, majd ellenséges London me­ríti meg az emigráns élet poklának bugyraiban. Ezt a könyvet olvasva, ön­kénytelenül irodalmi elődök­re gondolunk. Alekszej Tolsztoj : Emigránsok, Elsa Triolet: Idegenek Párizsban. Igen: ezek a művek rokonai Crnjanski regényének. Főleg a Tolsztoj-mű áll közel hoz­zá. Mondanivalójában és stí­lusában egyként hasonlít. Kezdjük az utóbbival. Mind­két regény büszkélkedhet az ún. hagyományos epika min­den erényével. Regényszerű regény a Cmjanski-mű. Nem ballada, nem dráma, pusztán a belső monológ beiktatása mutat arra, hogy a háború utáni irodalom terméke. Mondanivalójában pedig azért emlékeztet e könyv az Emigránsok-ra, mert annak írója egy orosz arisztokrata, aki önmaga vívódik azokkal a kérdésekkel, amelyekkel Crnjanski olyan ellentmon­dásos, rendkívül bonyolult lelkiéletet élő „knyáz”’-a annyiszor szembekerül. Nem így a herceg, akit al­kotója minden vonzó tulaj­donsággal felruházott. Férfi­szépség. Orosz férfiszépség. Ez más. Művelt, a végletekig becsületes, önérzetes, érzései tartósak, mélységesen hű asszonyhoz, hazához. Minden gondolatával Oroszországon csüng. Sze­reti. Persze, a maga módján s ez nem egyszerű, ö herceg, aki elmenekült a Szovjet­unióból, hogyan szeretheti a Szovjetunióban a saját Oroszországát? Erről szól ez a könyv. Erről a honszere­lemről beszél Crnjanski, ala­posan szembekerülve a zsdanovi „tipikus” elméleté­vel. Rjepnyinünk rendkívüli helyzetben — rendkívüli mó­don reagál. Számára Orosz­ország fogalom. Egy és örök. Jól tudja; az az a föld, ahol egv az ő osztályát felszá­moló párt vette át a vezetést, de azt is elismeri, hogy új távlatokat nyitott az általa bizony naiv romantikával szemlélt elvont „nép”, az ő muzsikjai előtt is. Tudja, hogy Oroszország ott van Keleten, és nem Oroszország az a szűkkörű emigráns cso­portosulás, amely jól él a szovjetellenes propagandából, amely szélsőségesen reakciós terveivel, hatalomfelosztó vi­táival, torzsalkodásaival csak azért nem nevetséges, mert veszélyes. Veszélyes, holott a Temze partján osz­togatni az orosz kormány­megbízatásokat eléggé re­ménytelen gondolat. Hol van tehát a helye, világa? —Se­hol. Sem Keleten, sem Nyu­gaton nem találja helyét. Sorsa tehát: A teljes és tör­vényszerű elszigetelődés, melyből a szerelem sem nyújt kivezető utat. Számára ez az érzés sem indíték ki­út keresésére, nem ad erőt az élethez szükséges küzde­lemre. ö már csak arra ké­pes, hogy leválassza önma­gáról a szeretett nőt, ezzel kívánja megkönnyíteni Ná- gyája további életét. Ez is negatívum. Leírásom tartal­mi kivonatnak is kevés. Nem hiszem azonban, hogy egy mű a cselekményével egyen­lő. Ha így van, akkor azt mondhatom: ez és ennyi tör­ténik 788 oldalon, mely a nagy társadalmi regények nyugodt hömpölygésével tá­rul elénk. Valóban az, amennyiben ezen a műfaj- meghatározáson nem polgá­ri csevelyt, langyos szerelmi történetet értünk. Épp ilyen jogon nevezhetjük történelmi regénynek is, mert kristály- tisztán vázolja fel a második világháború utáni időszakot azok szemszögéből, akik újabb erőösszevonásokat kí­vántak ez időben. Ezúttal a Szovjetunió ellen. Sokat mond el erről a korról. A mű előadásmódját azonban meg kell szoknunk. Az olva­só az első perctől a herceg gondolatvilágában él. Az ő nagyon szigorú erkölcsi tük­re villantja elénk, az arco­kat, a fényes múlt, az emig­ránsélet kalandjainak, ser­tő megaláztatásainak emlé­két. Idegei már rosszak, ezért tér vissza-vissza né­mely kitörölhetetlen arc, ho­méroszi állandó jelző. A kiadó részéről azonban szokatlan, hogy a szövegben előforduló orosz, francia, an­gol kifejezéseket, mondato­kat nem kapjuk meg magyar fordításban. Hízelgő ugyan az olvasóra nézve ez az előle­gezett bizalom, de úgy vé­lem, nem felesleges a Hábo­rú és béke kiadásokban sem a francia szöveg magyar fordítása. Igaz, hogy ott a francia szövegrészek hossza­sabban fordulnak elő, s az is, hogy e nyelvi csapongás jól érzékeltette azt, hogy Rjep- nyin herceg anyanyelvi szin­ten gondolkozik franciául is. Orosz arisztokrata a javából. Mindezek fenntartása mel­lett kívánatos lett volna a magyar fordítás. Végkövetkeztetésül annyit: — Az olvasó szereti, sajnál­ja a herceget. Felmenteni azonban nem tudja. Be kell látnia: végső lépése, öngyil­kossága elkerülhetetlen. A herceg már úgy sem léte­zett. Szigorú erkölcsi tartása is megsérült, önmaga nor­máit áthágván levonta a kö­vetkeztetést: Rjepnyin már nem az, aki volt. Elveszett egyénileg, társadalmilag. Így kellett történnie. Szabad Olga

Next

/
Oldalképek
Tartalom