Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-08 / 238. szám
1978. október 8., vasárnap Mindent a szemnek — és a kéznek is! Nemzetiségi kultúra őrzői: a könyvtárak A Békéscsabai Műhely kiállítása Nem írják ki ma már a kiállítótermekben, hogy a kiállított tárgyakhoz nyúlni tilos, és nem is kell rá figyelmeztetni a közönséget. A „mindent a szemnek, semmit a kéznek” termé- szétes dolog. Ellenpélda : péntek este olyan tárlat nyílt meg Gyulán, a vár három kis emeleti szobájában, ahol ennek ellenkezőjét kellene hirdetni, valahogy így: a kiállított tárgyakhoz nyúlni szabad, sőt ajánlatos. Ha a kiállító négy fiatal művészről — Ignácz Anna, Gubis Mihály, Lonovics László, Trombitás Tamás — röviden annyit mondunk: konstruktivisták, akkor megjelöljük ugyan, hová, mely modem képzőművészeti irányzathoz tartoznak, mégis keveset mondunk róluk. Való igaz: senki sem talál grafikáik, szitanyomataik között olyat, amely a természeti formát tükrözi, veíti ki — a szó nemes értelmében —, utánozza, ök más utat-módot választottak. Szigorúan, logikusan megszerkesztett, mértanilag megokolt vonalakkal, színekkel, formákkal dolgoznak. Magukban használják a képzőművészetnek ezeket az alapvető elemeit, és eszközeit, anélkül, hogy természeti formákat jelenítenének meg velük. Páronként, hármasával, esetleg még nagyobb sorozatokban ismétlődnek a vonalak, formák és színek. De sohasem puszta ismétlődés ez, hanem mindig fejlődés, tartalmas — tartalmat hordozó — változás, amit rendre a színek és formák másmás viszonya képvisel. Ez a formanyelv kétségtelenül új (csak talán a szakmabelinek, Moholy-Nagy László és Vasarely alapos ismerőjének nem az), tanulni kell, szokni kell hozzá. De megéri a fáradságot: szemünk elemzőkészségét alakítva, •fejlesztve nevel, szoktat egy új látásmódra, amellyel modern világunkat — ipari létesítményeket, épületeinket, használati tárgyainkat — jobban megérthetjük. Esetleg annyira, hogy formáljuk is, át is alakítjuk. Felfogásuk, formanyelvük sok-sok gyakorlati vonatkozása közül csak egyet emelek ki: játékokat, jáEgy látogató — Trombitás Tamás munkái előtt téknak valókat is készítenek. A más-más színű, formájú, használati tárgyaknak való kockákkal, dobozokkal gyermekeink alkotókészségét, kreativitását kívánják fejleszteni, de úgy, hogy Veress Erzsi felvétele közben formálják, gazdagabbá teszik látásukat, vizuális kultúrájukat is. Azokét is, akik megnézik ezt a kicsi, de tartalmas tárlatot. Varga János Immár a kilencedik alkalommal rendezi meg október 9-től a magyar népdal hetét a rádió. A hét első napján — október 9-én — különleges népzenei összeállítással köszöntik a műfaj híveit: a műsorban a Magyar Rádió több évtizedes gyűjtőmun— kásságának legérdekesebb felvételei hangzanak el. A „Találkozásom a népzenével” című sorozatban négy napon át a népzene egy- egy avatott ismerője — Farkas Ferenc zeneszerző, Molnár István koreográfus, Erdélyi Zsuzsanna néprajz- kutató és Zámbó István karnagy — vall személyesen a népdalok szépségéről, művészi értékéről, és ihlető erejéről. Október 10-én és 15-én a Békés megyei Jókai Színház tagja, Ferencz Éva is énekel a népzenei műsorban, október 11-én pedig a megyénkben Kádár Ferenc játszik nádsípon. A 24 különböző műsorból álló sorozat október 15- én, a 6-os stúdióban sorra kerülő nyilvános népzenei hangversennyel zárul: ezen többek között Faragó Laura, Fábián Márta, Dévai Nagy Kamilla, a debreceni Délibáb együttes és az ifjú zenebarátok kórusa működik közre. — Milyen könyvet választottál? — Nicolai Labis egyik kötetét. Román nyelvű könyveket viszek most magammal. Az ELTE-re jelentkezem román—magyar szakra. Alaposan fel kell készülnöm, hogy felvegyenek. Sebes Ildikóval és társaival a nagy szünet nyüzsgésében találkoztunk a gyulai román gimnázium és általános iskola könyvtárában. Rúzsa Jani még csak 8-dik osztályos, de ő is gyakran olvas már románul : — Anyukám és apukám is így beszélnek otthon. Ezért köny- nyebben megértem a könyveket is. Dumas: Három testőrét már román fordításban ismertem meg. Méhkeréki vagyok, öt éve járok ebbe az iskolába, a gimnáziumot is itt szeretném elvégezni. Hocopán Anna negyedikes gimista, .állandó látogatója a könyvtárnak. A kölcsönzött könyveket mindenkinél külön füzetben jegyzik. Anna nevénél az első lapot már félig teleírták, pedig még csak alig több, mint egy hónapja kezdődött a tanév : — Szeretek olvasni, gyakran megfordulok itt. Szépirodalmi alkotásokat, szakkönyveket, kötelező olvasmányokat kölcsönzők, román, de magyar nyelvűeket is. Szerintem óriási előny, hogy mi ebbe az iskolába járunk. Szinte egyformán tanulunk meg anyanyelvi szinten románul és magyarul beszélni. Otthon és a kollégiumban is sokszor társalgónk románul. de az olvan konyhanyelvféle. Az igazi irodalmi beszédstílust az órákon, s a könyvekből tanuljuk meg. & Becsengettek. Órára mentek a lányok, s a könyvek között magunkra maradtunk Cs. Nagy Lajosnéval, Annával, a könyvtár gondozójával. Anna is tanít, s heti öt órában foglalkozhat a könyvekkel. Mondatai mögött sejtem a ki nem mondott lelkifurdalást: kevés ez a néhány óra, még úgy is, ha szabad idejéből duplázza meg a kölcsönzés, a rendszerezés idejét. — Egy-egy új könyvre fél órát kell szánni, amíg leltározva a megfelelő helyre kerül — mutat körül Anna a tömött polcokon. — Természetesen a könyvtárellátótól SZEBERÉNYI LEHEL: A RÉM Regény 65. — Nincs még itthon? — Buda tanító falfehér volt. — Itthon? — Tétován mozgott a pipa Holub Cip- rián ajka közt. — Áztat lehet. Meggyöhette éppen. Mink követ Zsabkával leraktunk, akkor ugye, kifogtam, etettem, vót sok dolog ... Szavába vágtak. Dombaj Gyurka. — Zsabka itthon van?! — Hol ő volna? — Mit tudom én! — Ö, az kapaszkodta szekérre még ottan bányánál. Merhogy aszongya, ő oda vissza már nem megyen. Egymásra néztek és Buda tanítóra. És Buda tanító egyikre se nézett. Szél jöt a hegyekből. Kicsit belekapott Buda tanító ritkuló, szőke hajába, és máris továbbnyargalt. A fiúk látták Buda tanító szétborzolt kisfiús haját. Mintha tréfás ujjak túrtak volna belé. És nagyon szán- nivalónak, elesettnek látták így. Gyönge gyermeknek, ki nem tud védelmet adni, mert maga is védelemre szorul. Az út koponyakövei közt álltak, odaverten, tanácstalanságban. És nem merték vállalni, hogy kiderüljön a legrosszabb, öt percre sem e helytől, ahol vár rájuk az odázhatatlan bizonyosság. A maga teljes kegyetlenségében. Holub Ciprián markolász- ta a pipáját, és oly kicsire töpörödött, mint azon az éjszakán, a tűzőrségben. — Rosszul tettetek, hogy hattatok őt... — Utána mentünk mindjárt — mondta Králik Jo- zso. Karját szétcsapta. — Nem nagyon mindjárt — morgott Kosznovszki Feró. A koponyakövet rugdosta maga előtt. Buda tanító ránézett. Szeme alatt ijesztő karika látszott. S maga a szem, mint cserepekre tört kék üveg egy kiszáradt gödörben, bá- nyadtan vergődött benne némi kis élet, szilánknyi; kérőn, könyörgőn, hogy hagyják meg. Holub Ciprián pedig mar- kolászta a pipáját. — Montam én aztat... Megmondtam ... Most láttok tik is. Nem feleltek rá. Buda tanító a fiúknak mondott valamit. Úgy kellett a szája mozgásáról leolvasni, a hang még az ajkak párkányán elhalt erőtlenül. — Nézzétek meg. És Zsabkát is ... — Az ajkak megremegtek. Mintha a szó botlásától. — Aztán majd megmondjátok. Elfordult, hogy ne lássák az arcát. És ő se lássa másokét. S lassan elindult, botladozva, meginogva. A fiúk szemmel követték, és sajnálták őt. Átellenben volt, kissé odébb a háza. Pénzt dobtak fel: ki legyen az a kettő, aki felmegy? Dombaj Gyurkára és Králik Jozsóra esett a választás. Králik Jozsó leült a villanyoszlop tövén, a sarkon. Menjen, aki akar. Kosznovszki Feró köpött, és ment Dombaj Gyurkával. A többi pedig leült ott, a gyér fűbe, mely a magas agyagparton nőtt. S néha arra néztek, amerre azok elmentek: hol világít Dombaj Gyurka hirtelenszőke feje? Teréza jött ki a betonkiugróra. Ahogy meglátta őket, eltakarta arcát. — Ugye, baj van? — Sírás reszketett szavában. S hogy nem kapott feleletet, ez a sírás kitört belőle. — Tudtam, tudtam, hogy bekövetkezik ... Ügy féltem tőle ... mindig féltem ... Istenkém, édes istenkém ... Nem hallgatott a szóra ... Matej is kijött a házból. Borostaárnyékba burkolózott sötét arccal. — Mi történt? — Az asz- szonyra nézett. Aztán a fiúkra. Azok a poros bakancsuk orrát nézték. Matej borostái közt árnyalattal sötétebb lett. Fészket vert benne a gyanú. — Kislányom hol van? Kosznovszki Feró a lépcsőnek beszélt, egyformán ; potyogtatott szavakkal. — Nem jött vissza a for- Î rástól... Gondoltuk, itt- j hon van. — Nincs — mondta Ma- ; tej. S a fiúk hátán végig- ■ futott a hideg: fel se tudja • fogni, miről van szó? Meg- : látták Matej zavaros tekin- ■ tétében azt a félelmetes bé- kességet. Az eszelősökét.. Teréza pedig zokogva ros- . kadt a lépcsőre. — Mért is elengedtem?... S miért is elengedtem? ... S a menekülő fiúk vitték 5 magukban Teréza jajgatását. \ Mint a lehunyt szemhéjak • mögött sokáig ott ugrál a j fekete mezőben pirosán és j sárgán az ingerhatás, ami • a nyitott szemet érte. Együtt mentek el mind- ; annyian Zsabkához. A hír pillanatok alatt be- j nyargalta a falut: „Odasúj- 3 tóttá harmadikat is. Bot- : zasztó nagyot.” — Mondtam nekik, mond- ; tam... — hajtotta Holub Cip- ■ rián. S e szavakat mindenütt : maga mögött hagyta; Mintáz ; a sugárhajtású repülőgép — ■ naponta áthúz az erdők fö- : lőtt — a fehérbodros baráz- ■ dáját otthagyja az égen. (Folytatjuk) érkező kötetekkel könnyebb a dolgom. Mégsem rendelünk csak tőlük, mert a kéréstől a szállításig nagyon hosszú idő telik el, és bizony nem várhatunk rájuk. Idegen nyelvű könyveket is kínálnak ugyan, de kevés közöttük a román. A megyei művelődésügyi osztálytól jó segítséget kaptunk. Jegyzéket állítottak össze az új tanterv bevezetésekor feltétlenül szükséges könyvekről, s ehhez igazodik a beszerzésünk. A mi feladatunk nem a szépirodalom gyűjtése. A tananyagot magyarázó szak- irodalomra, kötelező olvasmányokra van szükségünk. Az olvasóvá nevelés nemcsak a könyvtáros feladata, hanem az egész tantestületé Ezért gyakran tanítanak a kollégáim itt a könyvtárban. A szaktanárok jól ismerik a könyveket, s azt is tudják ebben a rengetegben, hogy mit hol találnak meg. A tanáriból nyílik a könyvtár szobája. Nagynak még jóindulattal sem lehet nevezni, de a sűrűn rakott polcokon látható otthonossággal bóklásztak a szünetben a diákok. Gond akkor van, ha ritkán keresett szakkönyvet kér valaki, hiszen a közel nyolcezer kötet nagy részét a „raktárhelyiség” üveges szekrényei őrzik három sor mélységben. Könyvtáros legyen a javából, aki átlát a két sor köteten, hogy a harmadikból válasszon. Ezen a zsúfoltságon majd csak az új iskola segít, amelynek a helyét kijelölték már a gyulaiak. Budai János iskolaigazgató irodájában ilyenkor év elején egymásnak adják a kilincset a látogatók. A sok elfoglaltság mellett azért bennünket is szívesen fogadott, mikor a jó hírű iskola könyvtáráról faggattuk : — Nagyon fontos lenne a könyvtár állandó fejlesztése — mondja Budai János. — A nyelvgyakorlás, az irodalmi nyelv elsajátításának alapfeltétele a sok olvasás. Azok a gyerekek mindig könnyebben boldogulnak nálunk is, akiknél otthon megszokott nyelv a román. Még az ő esetükben is finomításra van szükség, hát még annál, aki alig hall a környezetében román szót. Nehéz a román könyvek beszerzése, oedig a Mogyoróssy bázis- könyvtár is sokat segít nekünk. Kanunk könyveket Romániából, de kevés közöttük a kötelező klasszikus irodalom. Nem csoda, hogy a meglevő néhány kötetet kincsként őrizzük — fejezi be gondolatait az igazgató. Az anyanyelvi kultúra, a nemzetiségi művészet áoolá- sához. megőrzéséhez valóban nélkülözhetetlen a könyvtár munkája. A román gimnázium három kitűnő művészeti csoportja : az énekkar, a táncosok. s az irodalmi színpad is gvakran meríti a könyvekből műsorai anyagát, s a diákok továbbtanulásának egvre fontosabb bázisa a könyvtár. Az utóbbi gondolatok szó- szerint igazak a békéscsabai szlovák nyelven oktató gimnáziumban is. Az igazság ugyanaz, csak a nyelv más. Miklya Béláné volt könyvtáros és Mravik Anna, a jelenlegi, kalauzol a tízezer kötet útvesztőjében. Hosszú sétára persze itt sincs lehetőség, de a másik könyvtárnál valamivel mégis nagyobb ez a szertárból átalakított helyi-: ség. Miklyáné, Katika a könyvtár, a könyvek örök barátja, öt évig búvárkodott itt, egyre újabb módszereket talált ki a gyerekek idevon- zásához. — Már legalább 30 éves ez a könyvtár, mint az iskolánk — mondja. — A legtöbb könyvet ajándékba kaptuk Martinból, a szlovák irodalmi élet központjából és Pozsonyból, a szlovák akadémiától. Évente két-három- ezer forintért a könyvtárellátótól is tudunk választani. A legnagyobb baj az, hogy tovább már nem fejleszthetjük a könyvtárat, amíg a falak sem tágulnak. Nincs már hová tegyük a könyveket, a legfelsőbb polcokat pedig még létráról is nehezen érjük el. Szakmai szempontból nagyon értékes számunkra a sok ajándék. Amikor Szlovákiából érkezett vendégeinknek a könyvtárunkat bemutatjuk, csak csodálkoznak. Előbb megkapunk egyes kiadványokat, mint ők. Miközben a gyakorlott könyvtáros meséli tapasztalatait, Anna kötetekkel bizonyít: — Ugye milyen gyönyörű könyvek ezek? — mutat egy gazdag illusztrációjú vaskos képzőművészeti albumot a régi szlovák művészetről. — Nemcsak a komoly kiadványok szépek, tessék megnézni az elsősök nyelvtanítását segítő mesekönyveket, tankönyveket is. Annyi példány van belőlük, hogy minden gyereknek adhatunk belőle az órákon, délutáni foglalkozásokon. — Igényességre akarjuk szoktatni a gyerekeket —veszi át a szót Miklyáné. — A középiskolások egyre-másra kölcsönzik a nemzetiségi irodalmat, de a kisebbeknél hatásosabb módszert választottunk. Osztálybázis könyvtárakat szerveztünk, ahová 20—20 szlovák könyvet adtunk. s ezeket a szaktanárok irányításával kölcsönzik a gyerekek. Azt szeretnénk elérni, hogy az olvasás mindennapi szükségletük legyen. Tavaly a budapesti iskola nemzetiségi olvasópályázatot hirdetett, akkor másodikok lettünk. -Ebben a tanévben mi rendezzük meg az országos versenyt, úev. hogy ismét bizonyítanunk kell. — Négy évig csak azon ügyködtem a könyvtárban, hogy az állományt rendbe hozzam, állandóan selejteztünk, leltároztunk. A katalogizálásra csak lassan-las- san kerülhet sor, pedig nagyon fontos lenne. Jövőre, ha felújítják az iskolánkat, a könyvtárunkat is bővítik. Egybe nyitunk két helyiséget, s a gyerekek itt olvashatnak, zenét hallgathatnak, böngészhetnek, amikor csak az idejük engedi. S akkor már talán a könyvtárosnak és közművelődési felelősnek is csak ez lesz a munkája. Bede Zsóka Mai tévéajánlatunk: Teréz „Régen készülődtem már, hogy írjak Táncsics Mihály- ról — mondja a szerző, örsi Ferenc. — De minél többet foglalkoztam a nagy író és forradalmár személyével, annál inkább rájöttem, hogy Táncsics Mihály életében az igazi hős a felesége, született Seidl Teréz. Táncsics mellett az asszony élete is keserűen alakult. Nagyon szegények voltak. Házasságukból először három gyerek, majd később még kettő született. Az író önző volt, és hosszabb időre külföldre utazott, s ezalatt az idő alatt meghalt két gyermekűje. Az asszony közben egyedül tartotta fenn a családot. A nagy álmodozó és forradalmár mellett egy rendkívül kemény, mindent kibíró asszony állt! Ez különösen a szabadság- harc bukása után mutatkozott meg. Táncsicsnak ugyanis bújdosnia kellett, s Teréz készített számára „egy olyan kitűnő búvóhelyet”, ahol az osztrák rendőrség sohasem találta meg. A tévéjáték abból az esetből kerekedett ki, amikor az asszony újra teherbe esett. S ezt a motívumot meghatározónak éreztem, mert a köztudottan tisztességes asszony árulójává vált. A hírhedt Prottmann- ügyosztály is tudomást szerzett róla Bécsben.” Holnaptól: A magyar népdal hete a rádióban
