Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-05 / 235. szám

1978. október 5., csütörtök NÉPÚJSÁG Ma színházi bemutató Gyulán Alekszej Arbuzov, a mai szovjet drámairodalom ki­emelkedő egyénisége írt lí­rai vígjátékot egy moszkvai utca, az Arbát környékén élő emberekről. Fjodor és Kuzma Baljasznyikov —apa és fia — bábu'készítőmeste- rek között nem éppen teljes a családi és szakmai össz­hang. Egy kedves, fiatal le- ningrádi divattervező lány, Viktosa érkezik jó tündér­ként a viszálykodók közé. Arbuzov: Az Arbát meséi című lírai játékát a gyulai Erkel Művelődési Házban mutatják be először október 5-én, csütörtökön este 7 órá­tól a Jókai Színház művé­szei. S. Bán Ernő rendezte az előadást, amelynek fősze­replői Széplaky Endre, Bajka Bea, Papp Anna, Csiszár Nándor, Nagyidai István és Kovács Zsolt. A jelmezeket Egedy Edit, a díszleteket Su- ki Antal, a bábokat Lenkefi Konrád tervezte. A megye különböző műve­lődési házaiban 20 alkalom­mal játsszák ezt a darabot, amely a szocialista brigádok közművelődési vetélkedőjé­nek is megtekintésre aján­lott mű. Tartalmas szórakoztatást az elő- és utóidényben is Várkoncertek, orgonaesték, könnyűzenei és folklórműso­rok, szabadtéri játékok és filmvetítések szórakoztatták a Balaton partján üdülőket a nyáron: eddigieknél gazda­gabb volt a program, a kul­turális ellátottság, de még nem kielégítő — állapította meg az Országos Közműve­lődési Tanács elnöksége az elmúlt idény tapasztalatai­nak elemzésekor. A magyar tenger mellett nyaranta pi­henő mintegy 5 millió hazai és külföldi vendég, csakúgy, mint a helybeli lakosok, igénylik a tartalmas szóra­kozást, művelődést. Az el­nökség felkérte az Országos Idegenforgalmi Tanácsot: a továbbiakban is támogassa anyagilag az egyre több hall­gatót vonzó komoly zenei hangversenyeket. Az ülésen javasolták azt is: az ÓIT segítse elő a Ba­laton menti szabadtéri szín­padok rekonstrukcióját, mi­vel zömmel ezek a nyári rendezvények színterei, azon­ban — a balatonfüredi szín­pad kivételével — korszerűt­lenek. Számos más művelő­dési létesítmény is elavult. Ezek felújításához szintén az illetékes központi szervek se­gítségét kérték az ülésen. Az OKT elnöksége felhív­ta a figyelmet: mivel az üdülési idény meghosszab­bodik, a Somogy és Veszp­rém megyei Tanács, az Or­szágos Filharmónia, az Or­szágos Rendező Iroda az elő- és utóidényre is tervezzen programot. A jövő évi mű­sor összeállításéikor vegyék figyelembe mind a helyi la­kosság, mind a vendégek kí­vánságát. Több nyelvű mű­sorfüzetben ismertessék a művelődési, szórakozási lehe­tőségeket, s ezeket a kiadvá­nyokat idejében jelentessék meg. Ifjúsági klubvezetők tanfolyama Békéscsabán Nyáron találkoztak először az ifjúsági klubvezető tanfo­lyam résztvevői Békéscsa­bán. A júniusi képzés foly­tatásaként bentlakásos tan­folyamot szervez számukra a megyei művelődési központ október 18-tól 25-ig, a bé­késcsabai KISZ-táborban. A kezdő klubvezetők okta­tása mellett október 21—22- én valamennyi ifjúsági klub vezetőjének találkozót ter­veznek a rendezők. A képzés érdekessége lesz, hogy októ­ber 20—21-én nyilvános fog­lalkozáson mutatják be a mesterségük tudnivalóit ko- rongozó, textiltervező és -ké­szítő művészek is. Útkeresés Közművelődési felelős a szövetkezetben Ügy mentem ki Békéscsa­bán a Körösvidéki Cipész Ktsz-be, hogy a közművelő­dési felelős munkájáról fo­gok írni. Hogy nem így lett, s végül is nem általában e munkáról, hanem egy ember életéről írok, azért történhe­tett, mert sorsa igazán ér­dekes — legalábbis úgy mondják mások —, s az út­keresés nehéz időszaka rá­nyomta bélyegét munkájára is. *8* Vannak, akik egy célt tűz­nek ki maguk elé, s mindent e célnak rendelnek alá. ök azok, akik el is érik, amit akarnak. így szokott ez lenni a hivatás választásánál is. Hogy miért említem mind­ezt? Mert Pintér Józsefezek sorába állítható, csakhogy az ő indulása nem végződött happy enddel. Vagy mégis? — Négy évet tanultam már a Szovjetunióban a katonai akadémián, amikor egyik napról a másikra, önhibá­mon kívül baleset ért, s ez véget vetett mindennek. Al­kalmatlanná váltam arra a pályára, amelyről elsős gim­nazista korom óta álmod­tam, s amely felé már a legjobb úton haladtam. Há­rom borzalmas nap a kór­házban — ekkor vetettem számot mindezzel —, de sze­rencsére volt, aki hazavárt, a feleségem. Aztán megszü­letett a kisfiúnk is... Ekkor kezdődött Pintér Jó­zsef második pályaválasztá­sa. Budapesten több helyen dolgozott — mert ott tele­pedtek le —, ám sehol nem találta a helyét, az albérlet pedig drága volt és kényel­metlen. Ügy határoztak te­hát, hazatérnek. S valóban megtalálták az otthon nyu­galmát : — Feleségem, s én is a megyében születtünk, anyó- somékhoz költöztünk. El kel­lett helyezkednem. A bá­tyám javasolta, próbáljam megpályázni a Körösvidéki Cipész Szövetkezet függetle­nített népművelői állását. Így kerültem ide. Beszélgetésünk eddig aka­dozva ment, ám amikor az itt eltöltött idő került sorra, bőven akad mondanivaló. Négy telep mintegy 450 dol­Fotó: Gál Edit gozójának művelődéséről, szórakozásáról kell gondos­kodnia úgy, hogy abban min­denki megtalálja a neki megfelelőt. Jegyeket vásárol a különböző rendezvények­re, mozielőadásokra, akik színházba mennek bérletet kérhetnek. Szépen, sorjában mondja eddigi teendőit... — Az akadémián eltöltött idő alatt, bár látszólag a két pályának semmi köze egymáshoz, sok olyan dolgot megtanultam, amelyet itt is hasznosíthatok. A szervezés, a pedagógiai ismeret elen­gedhetetlen a mi szakmánk­ban. Az emberek megismeré­séről nem is beszélve. • „Emberek ismerete” mond­ja, s ez úgy hiszem, divat manapság, de ő valóban szívügyének tekinti, hogy mindenkit közelről megis­merjen, időt, s energiát nem sajnálva. Mert valahol itt áll vagy bukik a dolog. Hogy hogyan kezdi a szervezést? Megelégszik-e azzal, hogy ki­teszi a falitáblára a rendez­vények választékát, s az iro­dában ülve vár, vagy for­dítva. — Hetente kétszer, három­szor .végigjárom a szalago­kat, elbeszélgetünk erről-ar- ról, s már kérés nélkül el­mondják, ezt vagy azt sze­retnék. Vidéki telepeinkre hetente egyszer igyekszem kijutni, s ez általában sike­rül is. Véleményem szerint különösen a brigádvezetők­kel érdemes jó kapcsolatot tartani. Egy népművelő ön­magában nem ér semmit, de bennük igazi támaszra talál­hat. Jegyzettömbje, amelyben terveit, s feladatait írja, ki- nyitatlanul hever az aszta­lon. Így is elmondja szép sorjában, mi mindenre ké­szülődik. Ha van ideje, azon töri a fejét, hogyan is le­hetne jobban, szebben? Egyik központi feladata a munkásbrigádok közművelő­dési vetélkedője — amely­nek nagy hagyománya van a szövetkezetben — a fel­készítés. A testmozgást, a sportot is szorgalmazni sze­retné. A négy telep részére egy-, esetleg kétnapos ma­jálist szervez. A COOPTOU- RIST segítségével 30 munka­társának szeretné bemutatni a várost, Moszkvát, ahol négy évet élt. A terveknek se vége, se hossza. Hogy győzi majd mindezt? Hamar megnyug­tat. — Az az igazság, én ne­hezebbnek képzeltem az egészet, amikor ide jelent­keztem. Bizonyára ennek is köszönhetem, hogy egyelőre nem érzem magam megter­helve. Kétségtelenül az is sokat jelent, hogy a szövet­kezet vezetőségétől mindent megkapok céljaim elérésé­hez. S ha ezzel a mindennel, s mások bizalmával kellő­képpen gazdálkodunk, az csak jó lehet. Azzal kezdtem ezt a ri­portot, hogy Pintér József indulása nem végződött happy enddel. Vagy mégis? Nos, ez a beszélgetés meg­győzött arról, hogy a tenni- vágyás, a változtatni akarás szándéka meghozza gyümöl­csét. Az útkeresés sikerrel járt. Pintér József megtalál­ta helyét, hiszen munkatár­sai is — akik befogadták —, akarják, hogy maradjon. Nagy Agnes SZEBERÉNYI LEHEL: A RÉM Regény 62. — Hahó...! Hahó! — kiál­toztak, s a rengeteg vissza­zengte a kiáltást. — Ha bolondok lennének felelni! — mondta Králik Jozso. — Lehet, hogy közbe meg már visszamentek. — Lehet. A madársóska között kis csermely csobogott. A for­rás vize. Az út már szaka- dékos partoldalban vitt. Nagy kövek gurultak rá, ezeket átlépdesték. Közben forgatták a fejüket, fürkész­ték az erdőt, de az oly sűrű volt, hogy alig engedett be­látást. — Kár a strapáért — szólt megint valamelyik —, holtbiztos, hogy visszamen­tek. Erre kórusban tettek pró­bát: — Zsabkááá! Anyicskááá! A szakadékos partoldal­ban elzúgott a kiáltás. El­zúgott hosszan, elhalón, az­tán csend lett. — Menjünk azért a forrá­sig — mondta Buda tanító; jobbjával a Laco gyereket ölelte magához oltalmazó- lag, s most érezte tenyere alatt a gyerek remegését. Laco már kezdettől vonako­dott jönni, de ellenkezni se mert, meg maradni se egyedül. — Ne félj, míg minket látsz — mondta Buda taní­tó, s reszelt a hangja. Már csak a léptük re- csegett-ropogott. Ók maguk nem szóltak. A torkuk be­szorult. A keréknyomok megsza­kadtak, végképp elvesztek. Csapás vezetett a forráshoz, s a kövek természet adta lépcsői. Odalenn dús fű nőtt, te­nyérnyi élénkzöld fű, s ke­rek kis fény hullott rá a magasból á szálfák nyílásán át. Az erdő mintha kürtőt syitott volna a forrás felett. Megálltak a gyepnél, Lát­szott, hogy leheverték, de a nyom Lacóé is lehetett. Álltak, hallgatóztak, für­késztek. S nem hallottak mást, csak a víz csobogását; s nem láttak mást, csak a szálfák szürke egyhangúsá­gát, s az évezredes sziklák mozdulatlan üldögélését a víz felett. A kannát keresték a szemükkel. Králik Jozso felfedezni vélte a gurulás nyomát; némi bevágódás látszott a vékony humuszon, mely Jozso szerint a kanna peremétől származott. Egye­bet nem találtak. — Mennyi idő alatt ér­tünk fel? — kérdezte Hor- nyák Marci. Buda tanító az órájára nézett. — Olyan húsz perc lehe­tett. — Órának is tűnt. Teleitták magukat a for­rásból, s indultak vissza. Biztosak voltak benne, hogy a két elveszett a bányában várakozik már rájuk; és még majd nekik áll följebb, mintha bizony mi sem tör­tént volna. De Dombaj Gyurka és Kis Pista nem képzeltek ilyesmit. És nem is akartak semmire se gondolni, mert féltek a gondolatuktól. Most is ők voltak elöl, s lefele már csaknem futottak, vit­te a lendületük. Tíz perc alatt leértek. A bánya üres volt és ki­halt. *** Az árnyék már a rako­dót is bekebelezte, s a bá­nyabejáró két agyagfala közé kúszott. Most mi legyen? Hová, merre? Nem tudták, mité­vők legyenek. Buda tanító idegességé­ben a félig szítt cigarettát eldobta, másikra gyújtott. — Ha ezt tudom... — rágódott. — Dehogyis enge­dem! Csak ezt mondogatta. S a fiúk a bakancsuk orrát nézték, agyuk dermedt volt. Králik Jozso így szólt: — Én azt mondom, haza­mentek. — Lehet. Minden lehet. — Hogy nem voltunk itt, azt hitték, hogy mi is ha­zamentünk. — Könnyen — bólintott Homyák Marci. — Ez a valószínű. Kosznovszki Feró szeret­te volna szembeköpni ma­gát De csak annyit mondott, sötéten, befelé morogva: — Miattunk van az egész. Szégyen és gyalázat. Dombaj Gyurka és Kis Pista hallgattak. Rettene­tesen féltek rosszsejtelmük bizonyosságától. Buda tanító az újabb ci­garettát is eldobta. Dön­tött: — Nézzük meg még egy­szer. A fiúknak nem nagy ked­vük volt hozzá, de bele­egyeztek; nem vehetik a lelkűkre. Most láncot alkottak, hogy az út két oldalán né­mi mélységben is áttekint­hessék az erdőt. (Folytatjuk) \ Mai tévéajánlatunk: ■ I Illetéktelenek ■ ■ ■ • „A micsoda fiatalok, mi- : csoda öregek” című elbeszé- ; lés kötetemben található ■ meg eredetileg az a novella, • amelyet Mihályfy Sándor i rendezésében mutat most be ■ a televízió — mondja az író ! Katkó István. — Az ötlet a : valóságból adódott. Annak • idején, amikor ez megtör- : tént, szoros kapcsolatban áll- ; iám azokkal, akik e sajátos ■ helyzetbe keveredtek. Két : fiatal egyetemistával, akik ; azzal a megbízatással láto­' ; gattak le egy pusztára, hogy • szociológiai felméréseket ké- j szítsenek az ott lakók éle- : téről. Látogatásaik, beszélge- ; téseik révén jönnek rá, hogy ; az embereket egy kiskirály­• kodó vezető tartja a marká- ; ban. A novella, illetve a « film is azt a kérdést fesze- ! geti, hogy van-e jogunk be- i leszólni egy nem szorosan ; ránk tartozó ügybe, a kö- ; zösség érdekében. S nem • utolsósorban cáfolni igyek- ; szünk azt a tételt is, hogy • egy rossz, leváltott, de áthe- j lyezett vezető az új helyén : már kevesebb kárt okozhat. ; A 20 órától műsorra kerülő } játékfilm bizonyos doku- ■; mentumelemekkel is kevere- ! dett. S ami a nézők számára S mindenképpen izgalmas lesz: • mai képet formálhatnak a ! tanyán élő emberek életé­• ről.” Ember­közelben a riporter Ha nem is kárörvendően, de mindenesetre kihegyezett tollal vártam, hogy milyen lesz az a rádióműsor, amely­ben a „hóhért akasztják”, azaz, amikor Szilágyi János „elevenen boncoló” műsorá­ban Vitray Tamás riporteri munkássága, emberi maga­tartása került terítékre. Sze­retem Vitray Tamás műso­rait, mással össze nem ha­sonlítható egyéniségét, új- szerűs közéletiségét, merész próbálkozásait. Nemes pár­viadalra számítottam kettő­jük szócsatájára várva, s nem is csalatkoztam. Aki hétfőn este a kabaré után átállította a rádió keresőjét a Kossuthról a Petőfire, s meghallgatta ezt a műsort, ezentúl még kíváncsibban és érzékenyebben várja majd a Vitray-műsorokat. Szilágyinak fő erénye az őszinteség, akkor is, ha időn­ként kissé tolakodónak tűnik a vallatása, s akkor is, ha nem értünk mindig egyet a nézeteivel. A két kemény- szavú riporter megmásítha­tatlan, kitörölhetetlen (hi­szen élő adás volt) szikrázá­saiból megtudtuk, hogy mi­ért akart már a pályája kez­detén akaratlanul is szaba­dulni a nagy példakép, Sze­pesi György stílusától. Vit­ray szellemes fogalmazása meggyőző erejű volt, mely szerint Szepesi sportriporteri fénykorában „táltoson ült”, Vitray pedig már csak okos, de „szürke szamáron”. Igaz, hiszen Szepesi olyan sport­sikereket közvetített a rádió­ban, amellyel akkor egy rendszer, egy ország politi­kája is bizonyított. Vitray a képernyőn mindenféle előz­mény vagy szakmai múlt nélkül, a látvány diktálta józanságot tolmácsolhatta csupán. A tévé sportrovata „nem állt be” a hagyomány- őrzők sorába, s akkora ha­talma lehetett, hogy még a nvelvtudósok fülét ficamító: „nulla-nullát” is elfogadtat­ta az ország közvéleményé­vel. Ezen az estén pőrére vet­kőzte tte interjúalanyát Szi­lágyi, fejére olvasta régi nyi­latkozatait, de a magánélet berkeit csak tapintatos ízlés­sel, a pletykaszintet messzire kerülve kutatta. Érdekes volt megtudni, hogy Vitray ren­dezőnek készült, s drama­turgnak, vagy színésznek fel is vették volna a főiskolára. Volt színházi díszletmunkás, bizalmi beosztású katona­tiszt a néphadseregben, s immáron húsz esztendeje a Magyar Televízió munkatár­sa, három éve pedig osztály- vezetője is. Szilágyi kemény­hangú kritikája csattant a kérdezetten: „nem vagy jó vezető, mert soha nem mon­dasz nemet. A beosztottjaid nem tartanak felnőttnek.” A vitrays válasszal vitatkozni lehet, de őt megismerve más­ként nem is szólhatott, mint így: „lehet, hogy rossz vezető vagyok, de arra nem érzek hatalmat magamban, hogy szubjektív érzéseimre hall­gatva eltapossam más embe­rek alkotó tehetségét. Lehet, hogy a rostán átkerülnek gyengébb műsorok is, de a közönség véleményét bizton megérzik a munkatársaim.” Nagyon emberi, nagyon szeretnivaló ez a másfeleiéi felfedezett Vitray, önkritiku­san beismert gyengeségeivel, hiúságával, szakmai bizton­ságával, állandóan újratermő ötleteivel, televíziós mindent- tudásával együtt. Saját be­vallása számára az igazi ju­talom az, hogy dolgozni hagyják, annyit, amennyit akar és bír. Néha talán még többet is... Bede Zsóka

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom