Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-26 / 253. szám

^ 1978. október 26., csütörtök 1 Történelmi èmlékhely lesz a Vésztő melletti Csolt-monostor A napákban jelentős meg­beszélés színhelye volt a vésztői tanács, és a nagy­község melletti Csolt-monos- tor, melynek feltárását 8 évvel ezelőtt kezdte meg Juhász Irén, a szarvasi mú­zeum régésze. Komáromi Gábor tanácselnök fogadta a tanácskozásra érkező buda­pesti, békéscsabai szakembe­reket és más meghívottakat, közöttük Mészáros Istvánt, a Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat igaz­gatóját, országgyűlési képvi­selőt, Gál Imrénét, az Or­szágos Környezet- és Termé­szetvédelmi Hivatal munka­társát, Dér Lászlót, a me­gyei múzeumi szervezet igaz­gatóját, a KPM, a DÉMÁSZ és más vállalatok, intézmé­nyek vezetőit, képviselőit. Tájékoztatójában felvázolta a vésztő-mágori Csolt-mo­nostor feltárásának történe­tét. majd részletesen szólt zetet kívánnak kialakítani, mely megközelíti a középko­ri időszak hangulatát. Terve­zik, hogy a monostorig be­kötő utat építenek, és az 1812-ben építtetett hatalmas pincében állandó régészeti kiállítást nyitnak a Csolt- monostor feltárásakor elő­került leletekből, kiegészítve azt a szomszédos domb ős­kori leletanyagával. Ehhez a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya mintegy 300 ezer forintot biztosít, a tör­ténelmi emlékhellyé formá­lás azonban az országos szer­vek anyagi támogatását nem nélkülözheti. Az Országos Műemléki Felügyelőség ígé­rete azonban lehetővé teszi a programterv megvalósítá­sát, azt, hogy a Csolt-monos­tor 1980 nyarán már idegen- forgalmi nevezetességként fogadhatja az érdeklődőket. A helyszínen Juhász Irén régész ismertette a feltárás Juhász Irén régész bemutatja a romterületet. Képünk a ko­lostor egyik helyreállított épületrésze előtt készült Fotó: Gál Edit azokról a törekvésekről, me­lyek megvalósításával ide­genforgalmi nevezetességgé, történelmi emlékhellyé kí­vánják tenni a rendkívül je­lentős romokat és közvetlen környékét. A feltárás egy- egy részletét — a templom­hoz csatlakozó középkori kolostor egyik épületét és a szintén középkori sütőke­mencét már a vésztői tanács költségvetési üzeme szak­szerűen helyreállítottá, be­mutatásra alkalmassá tette, a teljes rekonstrukcióhoz azonban nagyobb anyagi erő­re van szükség, és arra, hogy minél többen segítsék a környezetrendezési prog­ramterv megvalósítását. E terv szerint a tájjelleg megőrzésével olyan környe­nyolc esztendejének történe­tét, szólt arról is, hogy a fel­tárt templomot az 1200-as években emelték egy 1040 körül épült templom rom­jain, a hozzá tartozó monos­tor pedig a XIV. század vé­géig működött. A templom a XVIII. század végéig állt, tornyai 1786-ban dőltek le. A Vésztő melletti Csolt-mo­nostor az Alföldön egyedül­álló Árpád-kori feltárás, megőrzése és bemutatása, emlékhellyé kiépítése min­denképpen indokolt és szük­séges. A jelenlevők valamennyi­en felajánlották segítségü­ket, és részt vállaltak a ter­vek megvalósításából. S. E. SZEBERÉNYI LEHEL: A RÉM Regény 80. A helyi lakosok arcán mélységes döbbenet ült. A bársonykalapok karimája nem tudta árnyékba bújtat­ni a dermedt arcokat. Maigret agya őrölt: „Hát ez eddig valóság, korrigál­nom kell a képzelgés dolgá­ban.” Föl-le járt a pipa a foga közt. A szimat után most a logikát igyekezett elővenni, annak a lépcsején fokról -fokra előrejutni, ösz- szehúzott szeméből a rend­őrök megértették, hogy Zsab- kával előbbre kell lépniük. Ide, onnan a fa alól. Zsabka sápadt volt és gyöngyös halántékú. „Szóval te játszottál — bólintott magában Maigret. Alig-alig yette le a fickóról a szemét. — Mégiscsak te játszottál... Beszorul a ki­rály. Lépünk még kettőt, és matt.” így diskurált Maigret a gondolataival, szemének pó­rázán tartva Zsabkát. Sandi pedig tette a maga dolgát. Lenyúlt a kupacba. — Na, uraim, kiárusítás! — S felmutatta az elsőt. — Kié ez a kés? Egymásra néztek, nem akadt gazdája. Aztán előre­lökték Gyúrót, Marisa fér­jét, az övé volt. Lóhere volt a nyelébe vésve, négylevelű. Eleget vagdosta Gyúró a kocsmaasztalba, hogy min­denki ismerje, kihez tarto­zik. Gyúró irult-pirult, hogy tudomást szerzettek, miképp hagyta el a kését. — Franyo, ez a tied! Králik Franyo előbb feje rázásával tagadott : tévedés lesz. De mások is megismer­ték Franyo szalonnázókését, a sok élesítéstől kajsza pen­géjét, de még inkább Lem­berg városképével ékített csontnyelét, mert a kés még az első világháborúban sze­Lehet, hogy túl sok a „gazda”? Vitaindító az ifjúsági klubokról A múzeumi és műemléki hónap gazdag megyei prog­ramjában az idén a közművelődési jelleg jutott főszerep­hez. S hogy az elgondolás találkozott az igényekkel, azt bizonyítják a békéscsabai Munkácsy Mihájy Múzeum — szocialista brigádok, nyugdíjasklubok, üzemi közművelő­dési bizottságok számára hirdetett — előadásai, találko­zói, vagy az elmúlt vasárnapi néprajzi kirándulás nagy sikere. Hasonló lelkesedéssel készültek a múzeum munkatársai a „Műhelytitkok” elnevezésű közművelődési jellegű ta­lálkozóra is. Levélben megkeresték a több mint 20 bé­késcsabai ifjúsági klub vezetőjét, előre ismertetve a ta­lálkozó célját, programját. A múzeum közművelődési osztálya nem árult zsákba macskát. Ezzel a találkozó­val az ideálisnak aligha mondható kapcsolatukat szerették völna jobbítani úgy, hogy megismertetik az ifjúsági klubok vezetőit a restaurátorok, kiállítás­rendezők munkájával, a rak­tárak anyagával, a múzeum műhelyeivel és műhelytit­kaival. A megbeszélésen al­kalom nyílt volna a klubve­zetők munkájában gyümöl­cs öztethető lehetőségek megvitatására is. Valóban csak nyílt volna, ugyanis a találkozó teljes érdektelen­ség miatt elmaradt. Illetve legyünk hűek a tényékhez. Egy klub, a nem is akármi­lyen színvonalon működő Gyopár Klub vezetője ott volt. És ott voltak az ifjúsá­gi és úttörőház lelkes köz- művelődési szakemberei és a múzeum munkatársai. Az egybegyűlteknek tehát volt min meditálni. Megálla­pítottuk, hogy a lehetősé­gekhez képest az ifjúsági klubok nem felelnek meg az elvárásóknak. Nem az előtö­rő nosztalgia, inkább a té­nyek követelik meg a röpke visszateki ntést. Kezdjük mindjárt a 60-as évekkel. A hajdani beat- nemzedék akaratából, mo­dern helyiségek és támoga­tás híján is jó közösségek, ifjúsági klubok alakultak az országban. Belső szükség, közösség iránti vágy, ro­mantikus, gyakran konkré­tan nem is körvonalazott cé­lok szülték és tartották jó ideig életben ezeket a klu­bokat. A klubok fiataljai együtt kirándultak, rendez­tek vitát az élet aktuális kérdéseiről. Nem „szako­sodtak”, de a különböző tár­sadalmi rétegekből verbuvá­lódott klubtagság remekül megértette egymást. Egysze­rűen: szerettek együtt lenni. Lelkesedésük nem ismert le­hetetlent. Maguk szervezték gődött Franyóhoz, odaki a galíciai fronton, s egy em­beréleten át hűséggel szol­gálta őt. Franyo vakargattá üstökét, vigyorogni próbált, mint akinek sikerült a tréfája. A megkerült békanyúzót gyor­san zsebre vágta. Ezután Ondrej késére is­mertek rá, ki szintén világ- háborús hős, s kocsmai vi­tézkedésekben elöljáró, Fra- nyóval. Ondrej késének az­tán éppenséggel nem volt bolti nyele. Teljes egészében maga faragta Ondrej, nagy művészkedő kedvvel, kőris­fából kígyóformát, a csősz- ködés unalmát űzögetvén. Mindenki ismerte a kést, anélkül, hogy Ondréj rá­mondhatta volna, hogy az övé, minthogy nem volt je­len. így kimaradt a közszé- gyenülésből. Mert most aztán kiderült, kit támadott meg, s kit nem a „katona”. Hősi hírek omlottak ösz- sze a Vaskapu-szikla plató­ján. Nagy megfutamodások- ra, s fegyverodahagyásokra derült fény. S ha a ’“'lu hitében (az erdei támaao földöntúli ere­je) volt is a sorozatom vere­ségekre enyhítő körülmény, most valahogy a városiak előtt, a rendőrség józanító jelenlétében, a késkupac rea­litásának napvilágánál szá­és együtt élvezték program­jaik sikerét. Szakszerűtlen klubok vol­tak? Lehet. De egy-két „megszállott” vezéregyéni­ség igazi közösséget tudott kovácsolni, s életre szóló él­ményekhez juttatta a klub­tagságot.’ Aztán kezdtünk jobban él­ni. A kiszámíthatatlan hosz- szúságúra nyúló tréningru­hák helyébe márkás farme­rok léptek. S az ifjúsági klu­bok többnyire „kívülről” jött segítséggel kezdtek gom­ba módra szaporodni. A szebbnél-szebb klubhelyisé­gekbe ízléses puffok, televí­zió, elektromos tévétenisz, horribilis összegekbe kerülő discófelszerelések kerültek. Pályázatok, „mindent meg­adunk, csak csináljátok”, anyagi támogatás, házhoz jövő ŐRI- és egyéb progra­mok. Egyszóval : megsokszo­rozódtak a lehetőségek, és vele egyenes arányban csök­kent az érdeklődés. A klu­bok növekvő száma, úgy tűnik, ellentmond ennek a megállapításnak. Például ez évben csak Békés megyében már 126 klub birtokában van működési engedély. 1976- hoz képest 52-vel nőtt a klu­bok száma. A belső tagozó­dást is érdemes szemügyre vennünk. Hetvennégy álta­lános jellegű klub, négy (!) szakközépiskolai, hat gimná­ziumi, hat szakmunkástanu­ló, 21 ifjúmunkás, két főis­kolai és 15 általában műve­lődési házakban működő, szakirányú ifjúsági klubunk van. Munkájukat segíti a KISZ, a tanácsok művelő­désügyi osztályai, a klubta­nácsok, a művelődési házak, az Országos Ifjúsági Klub­tanács, de élvezhetik a Bé­kés megyei Művelődési Köz­pont rendszeres szakmai és anyagi támogatását is. Ado­mányoznak munkájukért ki­tüntető címeket, a klubveze­tők évente jól szervezett to­vábbképzéseken vehetnek nalmasnak és gyöngécskének érződtek a néphit érvei, cso­dák és sejtelmek szőtte éte­ri anyagukkal, a képzelet hús-vér lábaknak járhatat­lan csapásaival. Sok kés gazdára talált, sok nem. Nagy volt a fülek pirossága, kínosak a leleple­ződések. Sokan szerettek vol­na elsüllyedni, ha a kőhátú pokol a lábuk alatt most megnyílna, dé hát azt is csak a fantázia teremtette, így a suta hallgatóság volt minden, amibe szégyenkezé­sükkel fejük búbjáig merül­hettek. Közben egészen friss ke­letű bicskák is meglettek: a vén Jankóé, a dilinósé, a vízhordó legénykéé, kit a tanácsházán faggattak, de még a Lacóé is — e figye­lemreméltó körülmény meg- rezzentette Maigret pipáját : tehát a lány eltűnése előtt egy órával elragadott kés is itt van már a kupacban. Az efféle tulajdonosok társasá­gában a köztiszteletben álló tekintélyek dőlése siralmas dolog volt. Szorult a hurok Zsabka körül, Maigret szemének hurka: „Bolondot űztél, fi­am, a fél faluból, meg is érdemlik az ostobaságukért. De a végét azt csúnyán el­hibáztad.” (Folytatjuk) részt, s ezek ellenére vala­hogy mégsem úgy mennek a dolgok... Fordult a kocka. Ma in­kább az a gyakorlat, hogy néhány fiatal bejelenti: klu­bot szeretnének csinálni. Aztán várnak. Várják a komfortos helyiséget, s az anyagi támogatást. Vala­hogy feje tetejére állták a dolgok... Az azóta alaposan megerősödött közművelődési intézmények pedig ugrásra készen lesik az óhajokat. Le­het a gazdag választék, a soknál is többet nyújtó „Mi dolgunk” klubpályázat, a közkedveltté vált hivatko­zás az információáradatra; a valóban megváltozott igé­nyek, s még inkább a meg­változott ifjúság valami mást akar. De vajon mi az a más? Ha már hétfőn a múzeum­ban nem találkozhattunk, kapóra jött az ifjúsági klub­vezetők egyhetes továbbkép­zése Békéscsabán, a KISZ- táborban. Találkozásainkkor nem nagyon kellett kapacd- tálni a klubvezetőket a be­szélgetésre. Hiszen saját bő- fűkön érzik a klubmozga­lom hiányosságait, gondját- baját. Az egyik szövetkeze­ti klub vezetője például a „kívülről” ajánlott progra­mokat találja túl nehéznek és soknak. Szerinte több időt kellene hagyni az is­merkedésre, kötetlen beszél­getésre. Ahogyan megfogal­mazta : a klub elsődleges célja, hogy kedvező légkört teremtsen a tartalmas társas kapcsolatok kialakulásához. Egy gyári klub vezetője is a program centrikusságot sokallta. Ügy érzi, túlszabá­lyozzák munkájukat. Ta­pasztalatai azt mutatják, a klubtagok csak azt érzik igazán maguknak, amit saját munkájukkal teremtettek meg. Mások szerint nincs is baj addig, amíg nagy erőfe­szítéssel összegürcölnek egy klubhelyiséget. A baj ott kezdődik, hogy a lelkes al­kotógárda néhány év múlva „kiöregszik”, s az utánpótlás már elmarad. Hiába próbál­nak meg mindent. A fiatal, új dolgozók még arra sem méltatják az utolsó mohi­kánként megmaradt régi klubost, hogy óhajaikat kö­zöljék vele. így fogalmazta ezt meg a klub vezetője: azt sem tudjuk, mit akarnak... Az egyik mammutgimná- ziumuink klubvezetője így panaszkodott : akik tudatá­nak jó klubéletet teremteni, azokat a sokféle szakkör, KISZ-munka foglalja el. De ezék a kevesebbek. A lógó- sok igaz ráérnek, de azok meg nem csinálják. Volt olyan klubvezető, aki a túl sok „gazda” miatt pa­naszkodott. Belefáradt már, hogy a pénzügyi ellenőrzé­sek egymást követik, míg a tartalmi munkára alig kí­váncsi valaki. Az egyik tapasztalt, jól dolgozó klubvezető röviden fogalmazott: — Elkényelme- sedtek a klubvezetők. Hi­szen könnyebb egy felkészü­letlen klubvezetőnek sírni, hogy nincs pénze, mint a keveset ötletesen, jól fel­használni. Minden a felké­szültségen, az akaráson mú­lik. S ezt valóban csak meg­szállottként lehet csinálni. íme néhány rövid, kiraga­dott részlet, elgondolkoztató probléma az ifjúsági klubve­zetőkkel folytatott beszélge­tésből, amely egyszerre több kérdést is magában hordoz. Vajon tényleg csak ezek a gondok akadályozzák a klubmozgalom kiteljesedé­sét? Tényként fogadhatjuk el. hogy erős a beleszólás a klubok életébe? S ha ez nem így van? Mtért nem vá­lasztják a klubok a maguk útját? Vagy van, aki nem szívesen vállalt feladatokra kényszeríti őket? De esetleg akkor az is kiderül, hogy önállóan mégsem megv? Egy sor kérdés, amire úgy 1 hisszük, egyedül az érin tét - • *ek tudják a választ. B. Sajti Emese HANGSZÓRÓ Szombat délelőtt Ha az embernek van egy szabad szombat délelőttje, nem tölti rosszul az idejét, ha bekapcsolja a rádiót, megkeresi a Petőfi adó hul­lámhosszát, és meghallgat­ja a „Szombat délelőtt.. című riportsorozatot. Meg­vallom őszintén, meglepetés ért. Kellemes, ahogy szok­tuk volt mondani hasonló alkalmakra. Szigethy Anna szerkesztő műsora igazi rá­diós csemege, és nem is tu­dom hirtelenjében, hány olyan kérdésit, hétköznapja­inkban lappangó problémát érintett-boncolgatott, melyek ikülön-külön is megértek vol­na önálló, hosszabb riportot; bár a célt, hogy szólni ezek­ről, elérték. A kulcsmásolás kálváriái­tól a magánügyben foglalt vállalati telefonokig számos stressz-csomópontot derítet­ték fel a sorozat ügyes ri­porterei, és egyikről sem mondhattuk volna azt, hogy erőltetett dolgokat magya­ráztak körül, hogy léggömb­be fújt levegőnél nem volt több az, amiről beszéltek. A sók közül is különösen meg­ragadott egy, mely a könyv­tárba járó gyerekeikről szólt. Fodor Csilla, a riporter ab­ból indult ki, hogy a tanu­lóknak mindössze 60 száza­léka jár könyvtárba, de ez a hatvan százalék is csak 6—8 könyvet vesz ki egy esztendőben, és feltételezhe­tő, hogy el is olvas. Látszatra az arány ugyan nem rossz, hiszen iskolába járó fiatalj ainknák több mint a fele könyvtári tag. A látszatok bűvöletén azonban szerencsésen túljutottunk, és megtanultuk, hogy a felszí­nen — tehát a látszaton — kívül, arra is kell figyelmez- ni, mi van a mélyben; egy­szóval, hogy a számokkal, százalékarányokkal és egye­bekkel kifejezett valóság mennyire tükre az igazi va­lóságnak? Azt hiszem, semmi értel­me túlságosan körülmagya­rázni azt, ahová el akarok jutni. Arról van szó, hogy a számok a felszín nem egyszer, és ami mögöttük van, az a mély. A tételt — mely korántsem akar „tétel” lenni — nem kell igazolni. Nos, akkor sok-e vagy kevés a 60 százalék beiratkozott könyvtári tag, azzal a 6—8 kötetes átlaggal? A kérdés szakemberei, a könyvtárosok tudják, hogy kevés. És még csak véletle­nül sem maximalisták, de­hogy. Csak éppen jól tudják azt is, hogy ezen a 60 szá­zalékon bélül igen nagy arányú a lemorzsolódás, azoknak a száma, akik be­iratkoznak év elején, kivisz­nek egy-két könyvet, aztán felszólító levelek sokaságá­val kell ösztökélni őket a kötetek visszaszolgáltatására, hogy visszatérhessenek azok is a hasznos körforgalomba, az olvasók kezébe. Plusz: az a hat-nyolc kötetes átlag jó­szerével a kötelező olvasmá­nyokból ikerül ki, pedig azo­kon túl a szépirodalom és az ismeretterjesztő irodalom beláthatatlan horizontú, óriási! Eljut-e belőlük né­hány a gyerekekhez, ifjonc diákokhoz? Nem sok. Ezút­tal a nagyszámú kivétel is csak a szabályt erősíti, és még hol van a fennmaradó 40 százalék, akik nem irat­koznak be könyvtárba? Ol­vasnak-e ezek a gyerekeink hébe-hóba? Van-e könyvük otthon? Van-e a szülőknek könyvtáruk, olyan, hogy ab­ban a fiatal, nyiladozó sze­mű. értelmű gyerek megta­lál ia a neki szükségeset? Aligha hiszem, hogy ez len­ne az általános, sőt — és er­re is figyelmeztetett Fodor Csilla riportja — sokszor a szülők „fegyelmezik” úgy a gyereket, hogy „tanulj és ne olvass!". Az iskola, a könyvtárak és a szülők összefogása, szót értése tehát ebben is nél­külözhetetlen. Mert a köny­vekkel való barátkozás, az olvasmányok iránti tudatos érdeklődés és a művelődés egyenes arányban egészítik ki egymást. És mi mást alkarunk? „ „ Sass Ervin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom