Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-22 / 250. szám
o Kiemelkedően jól szerepeltek a Békés megyei fiatalok a „Ki minek mestere” vetélkedő területi döntőjén, melyet a csecsemő- és gyermekgondozónői szakágban október 12-én, Szolnokon bonyolítottak le. Megyénkből heten; a szarvasi Fazekas Mária, az orosházi Juhász Györgyné Szabó Erzsébet, a gyulai Nagy Sándomé és Nagy Rozália, valamint a békéscsabai Mede Éva, Kiss Sándomé és Papréti Zoltánná jutott tovább a területi vetélkedőre, öt megye 31 versenyzője közül tízen kerültek az országos döntőbe, s közöttük Nagy Sándorné, Fazekas Mária és Szabó Erszébet. őket mutatjuk be a következő sorokban. Nagy Fazekas Szabó Sándorné Mária Erzsébet Juhász Györgyné Fotó: Veress Gyermekgondozónők versenyben „Eszköz a játék, cél a mozgalom” (fl kultűros meg mit akar!?) A KISZ békési városi bizottsága, valamint a városi klubtanács ezzel a játékos címmel hívta versenyre a KISZ-alapszervezeteket. A közreadott felhívás a következőképpen kezdődik : „A KISZ kulturális életének fejlesztése alapvető nevelési céljaink megvalósulását segíti. A fejlődést két irányban kell előmozdítani : egyrészt a szervezeti életben kapjon jelentőségének megfelelő hangsúlyt a közművelődési munka, másrészt szorosabban kell kapcsolódnunk az állami és társadalmi szervek, intézmények, ifjúságot érintő közművelődési tevékenységéhez.” Mindezek előmozdítására hirdette meg a KISZ városi bizottsága és a városi klubtanács az „Eszköz a játék, cél a mozgalom” (A kultúros meg mit akar!?) című versenyt. A részvétel feltételei: az alapszervezetnek 4 színvonalas, ötletes, hangulatteremtő, sok fiatalt mozgósító klubestet kell szervezni, mégpedig 1978 októbere és 1979 márciusa között. A klubest forgatókönyvét a rendezvény előtt tíz nappal, a kritikus önértékelést pedig a program után, 48 órán belül szükséges leadni a KISZ-bizottságnak. Az értékelésnél sokat nyom a latban, ha minél több KISZ-en kívüli fiatal, más alapszervezetek tagjai, úttörő, felnőtt, közéleti, gazdasági vezető vesz részt a klubesteken. Az alapszervezetek munkáját társadalmi zsűri értékeli majd. A verseny meghirdetői módszertani segédanyagokkal, ajánlásokkal, javasolt programokkal segítik a KlSZ-alap- szervezeteket. NAGY SÁNDORNÉ, a gyulai Kossuth utcai csecsemőotthon gondozónője a megyei versenyzők közül a legjobb helyezést érte el: 91 ponttal harmadik lett a területi döntőn. — 1974-ben érettségiztem, azóta itt dolgozom — mondja a fiatalasszony. — Állami gondozott gyermekekkel foglalkozom, s ez meghatározza, sajátossá teszi munkánkat. Ezek a kisgyermekek sokkal kevesebbet tudnak a világról, mint a csilládban élő hasonló korúak. Nem tudják például, mi az, hogy főzni. Amikor megmutattuk nekik, hogyan készül az ebéd, nagyon elcsodálkoztak. Egyedül ránk hárul a feladat, hogy megismertessük őket a külvilággal. Érdekes, de nagyon felelősségteljes munka a mienk. — A szolnoki döntőre öt megye 31 képviselője jött el. Békésből heten voltunk. Hogy minek köszönhető a siker? Talán annak, hogy szeretem, és komolyan veszem a munkámat. Egyébként nagyon hasznosnak tartom az ilyen jellegű szakmai vetélkedőket. Az ember feleleveníti a tanultakat, és összegzi gyakorlati tapasztalatait. Sok újat is hallunk. — November 22-én lesz az országos döntő. Lelkesen készülök, ezt a sok könyvet mind át kell tanulmányoznom. Nem maradhatok szégyenben, hiszen velem izgul az egész otthon. FAZEKAS MARIA, a szarvasi Il-es számú bölcsődében dolgozik. A kicsik becenevén, Szitának szólítják Marika „nénit”, aki mindösz- sze 24 éves. — Gyulán, az egészségügyi szakközépiskolában szereztem gondozónői és asszisztensnői képesítést — mutatkozik be. — Csabacsüdi vagyok, de nem jelent különösebb terhet a bejárás, jó a buszközlekedés. — Milyen volt a verseny? — Változatos. Ugyanis sokféle szakmai és politikai kérdést kaptunk, és volt gyakorlati feladat is. Nekem például az ülni és állni tudó gyermek fürdetését kellett előkészíteni, elmagyarázni. Hogy milyen remek az a szolnoki módszertani bölcsőde, ahol volt a verseny! — Itt, a munkahelyén mennyi gyermekkel bánik? — Szeptemberben vezettük be a „saját gyermekrendszert”; a nagycsoportot kétfelé osztottuk, így hozzám tíz kicsi tartozik. — Tervei? — Természetesen készülök az országosra. A nagy tervem: az Egészségügyi Főiskola. Most akarok tanulni frissiben, mert azután a család, három gyerek mellett nehezebb lesz. Igen, hármat szeretnék majd ! Legalább annyi kell, hogy az ember jól érezze magát otthon! — SZABÚ ERZSÉBETKÉNT jelentkeztem a „Ki minek mestere?” szakmai versenyre — meséli az orosházi II. számú bölcsőde gondozónője —, s a területi döntőn már Juhász Györgyné voltam. A nászúiról a versenyre mentem. Azt hitték, valami félreértés történt, pedig csak időközben férjhez mentem. — A versenyről nagyon kedvező a véleményem. A házi versenyre alig készültem, simán ment minden. Azután a területin nagyon izgultam. Keveset tudtam ugyanis készülni, de sok mindenre emlékeztem a tanultakból, hiszen négy éve végeztem a békéscsabai egészségügyi szakközépiskolában. Ezenkívül a munkában eltöltött — rövidnek számító — idő alatt is rengeteg tapasztalatot szereztem. összeszokott kollektívában dolgozom, jól megértjük egymást, és közösen beszéljük meg a munkánkban jelentkező problémáinkat is. — Az országos döntőre készülve tanulmányozom a megjelent közlönyöket, most kaptam könyveket, tanulmányokat a bölcsőde vezetőnőjétől és a kórháztól. Ezek alapján igyekszem úgy felkészülni, hogy a gyakorlatban szerzett tapasztalataimat és a tanultakat jól tudjam majd a versenyben kamatoztatni. Gubucz—Számadó—Tóth 550 ugrás Egy-két ezer méter magasságból leugrani, vagy kiug- rani a gépből... mi kell hozzá: bátorság?, vakmerőség?... Mégha ejtőernyő van az ember hátán, akkor is. S mi ez: hobbi?, sport?... Erről beszélgettünk Miklo- vicz Tiborral, az ejtőernyős többtusa válogatottkeret tagjával, a Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat telepkezelőjével : — Hogyan lettél ejtőernyős? — Egy-két barátom járt a repülőtérre ugrani. Hívtak, hogy próbáljam meg én is, s ottragadtam. Immár négy éve. — Mikor ugrottál először? — Féléves előképzés után, 1975 májusában Győrben, 800 méter magasból. Ekkor még „csak” 16 éves voltam. Ez még bekötött ugrás volt, vagyis nem én kezeltem az ernyőt, hanem az oktatóm a repülőgépen. — Féltél? — Az első ugrásoknál még igen. Azóta a versenydrukk nagyobb, mint a félelmem. De nincs is olyan ejtőernyős, aki az első ugrását olyan bátran hajtotta volna végre. — Szüleid hogyan fogadták az első ugrásodat? — Mi tagadás, féltettek. Még ma is. Sőt, először nem is vették komolyan. Akkor fogták föl, hogy. mire készülök, amikor az orvosi vizsgálat után, 16 évesen eléjük tettem a papírt: írják alá beleegyezésüket, mint fiatalkorúnak. De azóta jártak már a reptéren is, látták, mit csinálok. — Hányszor ugrottál a négy év alatt? — Az idén léptem át az 500. ugrást, sőt már 550-nél járok. — Mi az az ejtőernyős többtusa? — Lényegében ez alapképzés. Négy sportágat foglal magába, nevezetesen: 100 méter úszás, kispuskás lövészet 50 méterről, 3000 méteres terepfutás és az ejtőernyős ugrás. A legelső megy legnehezebben, ugyanis csak tavaly tanultam meg a gyorsúszást. — Milyen az edzésprogram? — Legtöbbet az ugrást gyakoroljuk, elméletben és gyakorlatban. Ehhez jön a tornateremben eltöltött soksok órás technikai és kondicionáló gyakorlatok sora, s természetesen a lövészet, úszás, futás. Évente több edzőtáboros képzés van. Egy ilyen héten igazán le vagyunk terhelve. — Ez mit jelent? — Reggel 6-kor ébresztő, időjárástól függően, délelőtt repülőgépes ugrásokat hajtunk végre, ebéd után rövid pihenő, majd délután a többi sportág gyakorlása következik. Aztán, ha erőnk még marad, s az idő is engedi, jön a foci. — Munkahelyed ehhez milyen segítséget ad? — Mindenben támogatnak. Munkaidő-kedvezményt kapok, s az edzőtáborokba mindig elengednek. — Mire lenne szükségetek ahhoz, hogy jobban szerepeljetek a versenyeken? — Az idén kaptunk új ernyőket. Ezek kiváló minőségűek, ezzel, az RL—10 típusúval lettek világbajnokok az NDK-s ugrók. Azonban rendszeresebben kellene ugranunk, amihez viszont rendszeresebben kellene küldeni a repülőgépeket Budapestről. — Távolabbi céljaid? — Mindössze 25 éves koromig lehetek ejtőernyős többtusás, utáha, ha továbbra is kedvet érzek a sporthoz, s az eredményeim is megfelelőek, akkor már csak a stílus- és célba ugrást fogom végezni. Ebben szeretnék jó eredményeket elérni. — Végezetül: mit ajánlasz egy ma jelentkező fiatalnak, aki szeretné ezt a sportot űzni? — Csak az jelentkezzen, aki a bátorság mellett akaraterővel is rendelkezik, s hosszú távon is kitartó. Minderre szükség is van, hiszen repülőgépből való kiugrás után a 12—13 másodpercig tartó zuhanás alatt az ugró felgyorsul 200 km/óra sebességre, s az ejtőernyő nyílásakor 2—3 másodpercen belül 15 km/óra sebességre csökken a zuhanása. Ehhez a bátorság mellett kitartás és állóképesség is kell. Meg sok edzés. —JP— Fotó: Veress Erzsi 90 nap mrikáhan Szaktanácsadóként El-Ksarban Közhely, ha valaki azzal kezdi útibeszámolóját, hogy a legváratlanabb időben, a föld legtávolabbi pontján egyszercsak mellette megszólaltak magyarul, és kiderült, magyarokkal mindenütt találkozhat az ember, Gröndlandtól az új-zélandi szigetekig. De találkozásunk nem volt véletlen Csamai László gépésztechnikussal Algéria északi tengerpartján. Kerestük egymást, hogy e riport elkészültének idejét és helyét megbeszélhessük. Csarnai Lászlót nem könnyű „tollvégre kapni” mert a hazánknál huszonötször nagyobb ország méreteihez képest ugyan a szomszédban dolgozik, de valójában a Les Hammadites Szállótól — ahol lakást bérelt számára kiküldő vállalata, a KOMPLEX — közel 50 kilométerre működik Algéria első, magyar szállítású konzervgyára. Az utolsó simításokat a 30 éves, Békés megyei szakszerelő és szaktanács- adó segített itt elvégezni. A gyár kész. Üzemel. Mire a riport megjelenik, Csarnai László, a Békéscsabai Konzervgyár műszaki fejlesztője valószínűleg ismét otthon lesz családja körében, az egyéves Lacika születésnapját megünnepelni. Végül is megtaláltuk egymást. Az automata gyorsliften felemelkedtünk a tengerparti szálló harmadik emeletére, Csarnai László appartementjába. Az "utóbbi kilencven nap eseményeiről, életéről, munkáról beszélgettünk, s a Földközi-tenger 15 másodpercenként partra- futó hullámai adták a zenei aláfestést. — Reggel fél hétkor kelek, és a szállodai díjba foglalt, az otthoninál lényegesen szerényebb reggeli után már igyekeznem kell, mert vár a SOGEDIA Élelmiszer- ipari Tröszt Fiat-személygépkocsija, melyet értem küldenek a gyárból — meséli a fiatal szakember. Fél hétkor az első gondolatom, mi lehet otthon? Hogy van a hatodik hónapban járó feleségem, kisfiam? Ha elgondolom, hogy otthon is pontosan fél hét van — mert az itteni visszaigazí- tás, szempteber 22-e óta együtt járnak a magyarországi és algériai órák —, bizony naponta eszembe jut, milyen furcsa is az ember. örültem ennek a megbízásnak, alig vártam, hogy felszáll jón a gép, hiszen még Romániában sem jártam harmincéves koromig, most meg az első külföldi utam egyenesen Afrikába vezetett! De a harmadik hónap után már itt is érzi az ember, mi az a honvágy. A francia Azúr-partra emlékeztető, de annál jóval néptelenebb strandra a KOMPLEX-es csapat délután öt felé érkezik meg. Csarnai Laci 182 centijével kimagaslik a többnyire köpcös és hazai módra kissé elhízott munkatársai közül. Szalad a sohasem 6ima tenger felé és láthatóan élvezi, amikor az első, méteres hullám a parttól alig tíz méterre betakarja, átbukik fölötte. Ismét átadtak egy vonalat a_ gyárban, és ezzel befejeződött a szaktanácsadói munka, készülődhet haza. — Ezt a nyarat megúsztad — fordulok hozzá, amikor kiér a vízből, a hazai időjárásra gondolva, melyről már viccet is hoztak Afrikába honfitársaink. Eszerint az idei nyár Európában egy kedd délutánra esett. — Nyáron, este tizenegykor néha meghallgattuk a Kossut rádió tízórás híreit, hiszen a légköri viszonyok ilyenkor tették leginkább lehetővé, hogy a középhullámon élvezhető legyen a távoli adás. Elszomorodva hallottuk, ismét esik otthon. Itt, Algériában május elsején volt utoljára eső és most szeptember utolsó napjaiban dörgött egyszer. A kiküldetésem 90 napja időjárás szempontjából is pazar élményt jelentett. Túl nagy hőség nem volt, ritkán kúszott a hőmérő higanyszála a 40-es szám fölé délben. Inkább a levegő pára- tartalma okozott kellemetlenséget nekünk, akik még nem szoktunk hozzá. Ügy érezte az ember a közel 100 százalékos relatív páratartalom hatását, mintha állandóan izzadna. A gyárban délig dolgoztunk, akkor fél óra ebéd idő alatt kellett elfogyasztani, amit az ember vásárolt magának Bejaiában, a közeli megyeszékhelyen, reggel vagy még az este. Fél egytől azután fél ötig ismét a gépsorok között talált volna meg — mondja tréfásan a fiatal, szerelő, mert tudja, hogy munka közben nemigen tudtunk volna nyugodtan elbeszélgetni. Szüksége van Algériának a jó képzettségű szakemberek munkájára, de a szorgalmára is! Szokatlan volt az arab világ hagyományos élete az alkalmazkodó képességét most először próbáló szerelőnek. Péntekenként ! — mert az "araboknál ez a munkaszüneti nap — fél óránként haladtak el Csarnai Laci ablaka alatt az autókaravánok. Tülkölve, felszalagozva vitték esküvőre a fiatal párokat. Sok a „mariage” mostanában Algéria északi részén, hiszen most nő fel az generáció, mely már az 1962-es fel- szabadulás után született és a népszaporulat azóta robbanásszerűen változott. Tizenhat évvel ezelőtt hozzávetőlegesen annyi lakosa volt Algériának, mint hazánknak, ma már meghaladja az összlakosság a 18 milliót. Sok a gyerek, sok a fiatal, sok az esküvő. A kocsisort nyitó autó általában Mercedes, és majdnem mindegyik kocsiban található egy-két asszony, aki még lepellel fedve fejét, testét, arca elé voilét tesz, hogy csak a két szeme ragyog az idegenre. Mercedes és voile! Micsoda ellentét! Ez jellemzi az országot. A muzulmán vallás templomai sorra épülnek a városokban, községekben, ugyanakkor a szocialista mező- gazdasági egységek újonnan létesült települései láthatók lépten nyomon, vagy az ipartelepek, lakónegyedek megkétszereződéséről adnak hírt az újságok ötévenként. Nagy eredményeket ért el Algéria a 16 év alatt, és Csarnai László bizonnyal érez egy kis büszkeséget, hogy szaktudása révén ő is hozzájárulhatott egy fejlődő ország élelmiszeriparának kialakításához. Hogy visz-e valamit haza, ajándékba, arról nem illik kérdezni, de aki ismeri Algéria csodálatos rézmetsző mestereinek munkáját, a méteresnél nagyobb átmérőjű sárga-, vagy vörösrézasztalok készítőit, bizonnyal nem tud hazamenni anélkül, hogy emléke ne maradjon erről az országról. És lesz mesélnivaló majd az unokáknak. Nádor István
