Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-21 / 249. szám
1978. október 21., szombat NÉPÚJSÁG Vance ma érkezik Moszkvába II Pravda kommentárja a neutronfegyverről HÍREK HÍREK HÍREK TELEX BUDAPEST A Fővárosi Tanács meghívására küldöttség élén tegnap Budapestre érkezett dr. Alemu Abebe, Addisz Abeba főpolgármestere, aki az európai szocialista országok fővárosaival ismerkedik körútja során. TEHERÁN Dzsafar Sarif-Emami iráni miniszterelnök kormánya elrendelte ezer politikai fogoly szabadon bocsátását — jelenti az AP Teheránból. Mohammad Baheri igaz- ságügyminszter a rendelettel kapcsolatban hangoztatta, hogy a foglyokat a jövő héten engedik szabadon. ^ BRÜSSZEL Tegnap délelőtt Paul Van- den Boeynants, akit a belga király kormányalakítással bízott meg, bejelentette az uralkodónak, hogy csupán átmeneti kormány alakítására hajlandó. A király elfogadta Vanden Boeynants előterjesztését, s ezzel az átmeneti kormány hivatalba is lépett. LISSZABON Portugál dolgozók tízezrei tiltakoztak csütörtökön és'pénteken az ország középső és északi tartományaiban az államosított vállalatok magántulajdonba történő visszaadása és a haladó földreform-intézkedéseinek megmásitása miatt. X WASHINGTON Cyrus . Vance amerikai külügyminiszter különleges tanácsadójának nevezte ki Paul Wranket, a SALT-tár- gyalásokon részt vevő amerikai küldöttség múlt héten lemondott vezetőjét. % BERLIN A namíbiai nép folytatja harcát a tényleges függetlenségért, és határozottan szembeszáll minden neo- kolonialista és imperialista manőverrel — jelentette ki a jelenleg Berlinben tartózkodó Sam Nujoma, a Délnyugat-Afrikai Népi Szervezet (SWAPO) elnöke. * PRÁGA A nemzetközi diákszövetség titkársága tegnap székhelyéről, Prágából táviratot intézett James Carter amerikai elnökhöz, elítélte a neutronfegyver gyártása ügyében hozott legújabb intézkedéseket. * ROMA Enrico Berlinguer, az Olasz KP főtitkára csütörtökön beszámolt pártja vezetőségének párizsi, moszkvai és belgrádi látogatásáról. Az OKP veztősége pozitívan értékelte a főtitkár tárgyalásainak eredményét. * PEKING Heman Cubillos . Sallato, a chilei fasiszta rendszer külügyminisztere befejezte a Kínai Népköztársaságban tett hivatalos látogatását. Huang Hua kínai külügyminiszter csütörtökön este fogadást adott vendége tiszteletére. * Ezen mindketten kijelentték, hogy a Kínai Népköztáraság és Chile a legfontosabb nemzetközi kérdésekben „azonos, vagy hasonló nézeteket vall”. * TOKIÓ Október 18—20. között tartotta második ülésszakát a magyar—japán gazdasági vegyes bizottság Tokióban. A tárgyalások során nagy hangsúlyt kapott a két ország közötti külkereskedelmi forgalom dinamikusabb fejlesztése, valamint ennek kiegyensúlyozására való törekvés. Állami és egyházi küldöttség utazott Rámába II. János Pál pápa ünnepélyes beiktatására a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a kormány képviseletében pénteken Rómába utazott Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke és Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Palotás Rezső, hazánk olaszországi nagykövete Rómában csatlakozik a delegációhoz. Az ünnepi alkalmon a magyarországi római katolikus egyházat Lékai László bíboros, esztergomi érsek, a magyar katolikus püspöki kar elnöke vezetésével püspökkari delegáció képviseli. Három magyar felszólalás hangzott el csütörtökön az ENSZ-közgyűlés 33. ülésszakán. Hollai Imre nagykövet, hazánk állandó ENSZ-képviselője a közgyűlés különleges politikai bizottságában szólalt fel a világűr békés célú felhasználásával kapcsolatos nemzetközi együttműködésről folyó vitában. A közgyűlés 6. számú főbizottságában, a jogi bizottságban az ENSZ alapokmányával és a világszervezet erősítésével foglalkozó különbizottság jelentése feletti vitában dr. KonráS Edit, a magyar küldöttség tagja szólalt fel. Kifejtette, hogy az alapokmány kiállta az idők próbáját. A 3. számú főbizottságban, a szociális, humanitárius és kulturális bizottsága ban, mely most a népek A rhodesiai agresszorok napalmbombát vetettek be a Zimbabwei Hazafias Front Zambiában levő menekülttábora ellen intézett barbár támadásuk alkalmával — mondotta el az eseményeket követően Joshua Nkomo, a Zimbabwei Afrikai Népi Szövetség (ZAPU) vezetője a sajtó képviselőinek. Utalt rá, hogy a Hunter és Mirage típusú vadászbombázók által leszórt pusztító fegyverek nem rhodesiai, hanem nyugati, amerikai gyártmányúak voltak. Nkomo a tragikus eseméBármennyire igyekeznek is elkendőzni, a kudarc látványos és teljes. Az „ötök” nem tudták rábírni a Dél- Afrikai Köztársaságot tényleges engedményekre Namíbia ügyében. Az amerikai, az angol, a nyugatnémet, a kanadi külügyminiszter és a francia külügyi államminiszter lényegében üres kézzel tért vissza Pretoriából. Vance genfi sajtókonferenciáján beismerte: a délafrikai kormányzat nem adott biztosítékot az 1979- ben esedékes, az ENSZ-által ellenőrzött namíbiai választások megtartására. Persze a nyugati kompromisszumos javaslat önmagában is csekély előrelépést jelentett volna a régóta húzódó válság megoldására. Engedélyezte a fajüldöző rezsimnek a decemberre kiírt választásokat, de a választási komédia szinte előre megjósolható „eredményeit” csupán valamiféle politikai közvéleménykutatásnak tekintette volna. Cserében Pretóriától a javaslat azt kérte, hogy járuljon hozzá Ma délután érkezik Moszkvába Cyrus Vance amerikai külügyminiszter, hogy folytassa a tárgyalásokat a szovjet—amerikai kapcsolatok kérdéseiről, s mindenekelőtt a hadászati támadófegyverek korlátozásával foglalkozó megállapodásról. Gromiko szovjet külügyminiszter szeptemberi megbeszélései után, — amelyeket Carter elnökkel és Vance külügyminiszterrel tartott — mind szovjet, mind amerikai részről azt hangoztatták, hogy az új önrendelkezési jogáról folytat vitát, Geréb Sándorné, a magyar küldöttség tagja szólalt fel. Rámutatott, hogy a szocialista társadalmi rendszer lényegéből fakadóan a magyar kormány külpolitikájának egyik alapelve a nemzeti függetlenségért vívott harc támogatása, és a magyar nép cselekvő szolidaritásáról biztosította a namíbiai, a zimbabwei és a palesztin népet. Tegnap Mannheimben megnyílt a Német Kommunista Párt (DKP) kongresz- szusa. A pártfórum 468 külnyek után feltette a kérdést: hogyan képzelik el a nyugati hatalmak, hogy a zimbabwei hazafiak tárgyalóasztalhoz ülnének annak a fajüldöző rezsimnek a képviselőivel, amely napalmbombákat vet be ártatlan polgári lakosság ellen? Nyugati hírügynökségek zambiai jelentései megerősítik, hogy a zambiai menekülttábor elleni rhodesiai támadás halálos áldozatainak száma több százra tehető és a sérülteket ápoló orvosok szerint a súlyos Sebesüléseikbe belehaltak száma tovább emelkedhet. a jövő év közepén az ENSZ felügyeletével Namíbiában tartandó választásokhoz. Megfigyelők máris úgy vélik: a Biztonsági Tanács hétfőn kezdődő ülésén az afrikai tagállamok képviseletében az eddiginél sokkal erőteljesebb szankciókat követelnek majd a pretoriai rezsimmel szemben. Annál is inkább mert az ENSZ székhelyén nagy visz- szatetszést keltett Dél-Af- rika újabb próbálkozása a Namíbiai rendezés elodázására. Az „ötök” kompromisszumát néhány afrikai állam diplomatái amúgy sem tartották kielégítőnek, de az adott helyzetben — mint rámutattak — még ez is jobb lett volna a semminél. Kérdéses, hogy vajon a kudarcot követően érdekelt nyugati hatalmak milyen lépésre szánják el magukat. Annyi máris bizonyos, hogy mind az öt érintett fővárosban csalódást keltett Dél-Afrika makacssága. Pretória ezzel a merev állásponttal voltaképpen pártmegállapodás közelebb jutott a megoldáshoz, s már csak néhány kérdés vár tisztázásra. Gromiko utalt rá, hogy amennyiben ezeket sikerül megoldani, akkor Leo- nyid Brezsnyev kész találkozni Carter elnökkel, s vele együtt aláírni az új SALT- megállapodást. A szovjet sajtót a látogatás előtt az foglalkoztatja, hogy Carter amerikai elnök éppen a tárgyalások küszöbén adott engedélyt a neutronfegyver egyes alkatrészeinek gyártására. A Pravda tegnap Szergej Visnyevszkij kommentárjában foglalkozott az elnöki döntéssel, amelyet veszélyesnek nevez. A Fehér Ház bejelentése ismét azt mutatja, hogy az Egyesült Államok külpolitikájában két, egymást gyakorlatilag kizáró irányvonal van jelen. A Szovjetunió azt javasolja az Egyesült Államoknak, hogy kölcsönösen mondjanak le a neutronfegyver gyártásáról. Nem vezet, s nem is vezethet azonban eredményre az, ha a Szovjetunióval szemben bármiféle nyomással próbálkoznak — szögezi le nyomatékosan az SZKP lapjának kommentárja. dötte megvitatja és jóváhagyja a párt új programját. Hermann Gautier, a DKP elnökhelyettese megnyitójában köszöntötte a kongresz- szus vendégeit, 54 testvérpárt küldöttségét, köztük a Magyar Szocialista Munkáspárt delegációját, Fock Jenőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével. Herbert Mies, a párt elnöke beszámolójában rámutatott: a DKP tagsága a legutóbbi kongreszsus óta közel nyolc százalékkal gyarapodott. Az új pártprogramot széles körben, közel egy éven át vitatták meg az alapszervezetekben, küldöttgyűléseken. A párttagság aktivitására jellemző, hogy a kongresszuson közel 1300 javaslatról döntenek a programmal kapcsolatban. fogói előtt is becsukta a kaput. Pieter Botha dél-afrikai minszterelnök a tárgyalások után világosan kifejtette, hogy országa minden eszközzel továbbra is megakadályozza a namíbiai függetlenségért harcoló SWAPO hatalomra jutását. Erről tanúskodik a nyugati közvetítőjavaslatokról folytatott tárgyalások három okmánya is. Pretória a többi között fenntartotta magának a jogot, hogy bármilyen fegyveres összetűzés esetén elhalasszák az ENSZ által ellenőrzött választásokat. Ez a kikötés azt jelenti, hogy Dél-Afrika egyoldalúan dönthet a számára bizonyára baljós eredménnyel végződő választásokról, amelyeket akár provokált ösz- szetűzéssel is bizonytalan időre elodázhat. Ügy tűnik, Dél-Afrika mindvégig a saját szája íze szerint irányította az „ötökkel” folytatott eszmecserét. A kompromisszum lényeges elemeinek elutasításával és néhány látszatengedmény körmönfont megfogalmazásával véget ért tárgyalás semmiképpen nem járult hozzá az öt nyugati hatalom afrikai tekintélyének növeléséhez. Gyapay Dénes Ma: Orsolya napja A Nap kél 6.11 — nyugszik 16.46 órakor A Hold kél 20.37 — nyugszik 11.06 órakor ÉVFORDULÓ Háromszáztíz évvel ezelőtt, 1668. október 21-én született — és 1756-ban halt meg — Cserei Mihály történetíró, a XVIII. század első felének egyik legjelentősebb erdélyi emlékírója. * — NEMZETISÉGI EGYÜTTESEK. Az ország több mint 500 nemzetiségi kultúrcso- portja közül kilenc Békés megyében működik. Megalakulásuk óta sikeresen szerepelnek például az eleki, a méhkeréki és a battonyai pávakörök. — ÖSZTÖNDÍJ KÖZÉPISKOLÁSOKNAK. Az Állami Ifjúsági Bizottság által korábban odaítélt megyei ösztöndíjak méllett a fizikai dolgozók első középiskolai osztályba lépett jó képességű gyermekei közül 20-nak, egyenként havi 300 forint tanácsi ösztöndíjat ítél oda a Békés megyei Tanács művelődésügyi osztálya. — AZ AUTOMATIZÁLT tervezési rendszer továbbfejlesztéséről országos tudományos tanácskozást tartottak nemrég Penzában. A választás azért erre a városra esett, mert az elmúlt évben itt szerveztek tanfolyamokat a Szovjetunió számítóközpontjaiban dolgozó szakemberek részére. — KOMMUNISTA MŰSZAKOT szerveznek a Hajtómű és Festőberendezések békéscsabai gyárában október 21—22-én, szombaton és vasárnap. A műszakon csaknem 400-an vesznek részt. — TOVÁBBKÉPZÉS dobogókőn. Október 24- és 25- én Dobogókőn rendezik meg megyénk országjáró diákköri vezetőinek, tanárainak továbbképzését. A programban a munkájukkal kapcsolatos előadásokon kívül pihenés és szórakozás is szerepel. Gyalogtúrát tesznek a rámszakadékon át és megtekintik a vácrátóti botanikus kertet. — A BÉKÉSCSABAI KONZERVGYÁR az év első tíz hónapjában időarányosan túlteljesítette exporttervét. A tőkés export az elmúlt év azonos időszakához képest két és félszeresére nőtt. A nyugati országokba 370, a szocialista országokba pedig 2300 vagon konzervet szállítottak. — AZ ALMÁSFÜZITŐI Timföldgyár dolgozói, akik nyári szabadságukat rendszerint Köröstarcsán töltik, újabb ajándékokat küldtek a község óvodáinak. A főként játszótéri berendezéseket tartalmazó szállítmányok értéke 25—30 ezer forint. Korábban ennek a gyárnak a munkáskollektívái ajándékozták a buszmegálló vasszerkezetéhez szükséges anyagot is. — NÖVÉNYVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ. A megye őszi káposztarepce-vetésein veszélyes mértékű repcebolha és repcedarázs álhemyófer- tőzés tapasztalható. Károsí- , tásuk mértéke csaknem az egész vetésterületen eléri a kritikus szintet. A védekezés ellenük az erősen veszélyeztetett területen feltétlenül indokolt. A védekezés Wofatox porozó, vagy Metilparathion 2. porozó, vagy Ditrifon 50 WP felhasználásával eredményesen oldható meg. Felhős, párás, idő Várható időjárás ma estig: napközben északnyugat, nyugat felől megnövekvő felhőzet, a Dunántúlon elszórtan záporral. Mérsékelt, változó irányú, majd megélénkülő, a Dunántúlon helyenként megerősödő déli, délnyugati szél. Az esti-éjszakai óráktól többfelé köd, egy-két helyen ködszitálás. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4—9, legmagasabb nappali hőmérséklet II—16 fok között. * — KEVERMESEN az idén mintegy háromezer méter hosszú járdát építettek a község lakosai társadalmi munkában. A Toldi utcaiak például a közel 100 méter hosszú gyalogjárót egy nap alatt készítették el. A cementet és a sódert a tanács adja, és a lakosság támogatásával azt szeretnék elérni, hogy a település valameny- nyi utcájában elkészüljenek a járdák. — KÖNYVHÓNAPI ÜNNEPSÉG. Október 16-án, hétfőn a jugoszláviai Zren- janinban országos könyvhónapi ünnepséget tartottak, ahol Major Nándor, a JKSZ elnökségének végrehajtó titkára mondott ünnepi beszédet. Az események közül kiemelkedett a jugoszláv írók és költők közreműködésével rendezett irodalmi est, amelyen több mint 600 érdeklődő vett részt, a költők által előadott versek összesen tíz nyelven hangzottak el. — A BÉKÉSCSABAI 2-es és 7-es Általános Iskola úttörőőrsei ma Budapestre látogatnak. A 25 kisdiák négy szőlő kíséretével utazik a fővárosba. LOTTÚ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Szombathelyen megtartott 42. heti lottósorsolás alkalmával a következő nyerőszámokat húzták ki: 7, 15, 30, 40, 50 * — AZ ENDRÖDI Cipész Szövetkezetben rendezték meg a cipőfelsőrészt készítő szakmunkások megyei versenyét. Az elméleti, gyakorlati próbát tevők közül legjobban szereplők részt vesznek a területi versenyben, mely novemberben kerül megrendezésre. — OKÁNYBAN október 27- én rendezik meg a szociális otthonban az öregek napját. Az óvodások kedves műsorral köszöntik az idős embereket, majd harmonika mellett énekelhetnek, dalolhatnak vidám dalokat az otthon lakói. — EGY NAP SARKADÉRT. A költségvetési üzem vezetői és dolgozói, a szocialista brigádok közreműködésével október 20-án egy nap a községért akció keretében társadalmi munkában vettek részt. Járdát építettek, fásítottak, épületeket tataroztak, mindezt szabadságuk alatt tették. Munkájukkal közel 8—9 ezer forintot takarítottak meg. — REPÜLÖBÉBI. A Kanári-szigetekről Angliába tartó repülőgépen kislánynak adott §letet csütörtökön egy fiatal nő. A légikisasszonyok közreműködésével világra segített kis jövevénv a vártnál két hónappal korábban érkezett. súlva 2.5 kilogramm. Az anvát és gyermekét a birminghami reDülőtérről egve- nesen a város kórházába szállították. Mindketten jól vannak. Három magyar felszólaló New Yorkban Napalm hullt a menekültekre Hz „ötök” kudarca R Centropress péntek esti kommentárja Uj programot fogadott el a DKP kongresszusa