Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-20 / 248. szám
& 1978, október 20., péntek Pillanatkép a gyulai könyvesboltból A gyulai könyvesbolt szeptember hónapban 630 ezer forintos forgalmat bonyolított le. Említésre méltó, hogy az idén nyáron igen sok külföldi, főleg csehszlovák, román és jugoszláv üdülő vásárolt magyar nyelvű és kiadású könyvet. A külföldi és belföldi vásárlóközönség egyaránt nagy érdeklődéssel keresi az útikönyveket. A Magyarországról szólót főleg a külföldiek, a magyarok pedig a Törökországról, Görögországról, Olaszországról és Romániáról tájékozható útleírásokat vásárolják. A tapasztalat az, hogy a kereslet meghaladja a kínálatot. Népes vásárlótábora van a műszaki szakkönyveknek is. Főleg rádiótechnikával, személygépkocsi-ismertetőkkel, tranzisztoratlaszokkal és televíziózással kapcsolatos könyvek kelendőek. A kereslet mértéke különösen a közelmúltban megrendezett és kiállítással egybekötött műszaki könyvvásáron mutatkozott meg. A bolt vezetője végül elmondta, hogy a magyarok és a külföldiek is legszívesebben szépirodalmi könyveket vásárolnak. Balogh Eszter, a bolt eladója könyvajánlattal segít a vásárlásban és szöveg: Császár Lajos Szovjet tudós előadásai megyénkben A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat vendégeként Magyarországon tartózkodó Georgij Zavarjevics Inckirveli a jogtudományok doktora, professzor, a Tbiliszi Állami Egyetem állam- és jogi tanszékének vezetője oktdber 19-én és 20-án megyénkben tartózkodik. A neves professzort tegnap a déli órákban fogadták a TIT Békés megyei szervezetében. majd ezt követően délután 3 órai kezdettel az orosházi, este 19 órai kezdettel pedig a battonyai TIT értelmiségi klubban tartott előadást „Az állam és a személyiség” címmel. Ma délelőtt a Békés megyei bíróságon dr. Jakucs Tamás, a megyei bíróság elnöke fogadja, aki egyben a TIT jogi szakosztályának elnöke. Délután a füzesgyarmati értelmiségi klubba látogat megyénk vendége. Mai tévéajánlatunk: Ipari kaleidoszkóp Az Ipari kaleidoszkóp ezúttal egyetlen téma körüljárására vállalkozott — mondja Pintér József szerkesztő — és ez a karbantartás. Hajlamosak vagyunk arra, hogy csak az újdonságokra figyeljünk, pedig az értékek megőrzése — a karbantartás — az élet minden területén elkerülhetetlen, legyen szó egészségről, házról, gépről. Mai műsorunk, 18 óra 20 perctől ez utóbbit veszi szemügyre. Gyakran hallunk panaszkodni vezetőket, hogy kevés a karbantartó szakember. Ugyanakkor a környező, szocialista országokkal való összehasonlításból kitűnik, hogy Magyarországon lényegesen több a karbantartók száma. Ellentmondás az is, hogy egy-egy betanított munkás sokszor többet keres, mint a 2—3 szakmával rendelkező tmk-s. Ezért az elszívóhatás is nagy. Az óvoda igen jó előkészítő Látogatóban csorvási első osztályosoknál Gyurmáznak a csorvási általános iskola első osztályosai Fotó: Gál Edit Csorváson, a Huszár Györgyné pedagógus vezette első osztályba gyurmázás- kor érkeztünk. A 32. gyermek önfeledten, nagy izgalommal készítette a „gyümölcsöt”. Legtöbben almát formáztak szárral, levelekkel. A tanító néni megkérdezte: miért fontos gyümölcs az alma? A kis kezek egymás után emelkedtek a magasba és a felszólított Uchrin Györgyi bátran válaszolt: — Mert sok benne a vitamin és jót tesz a fogaknak. — Az óvoda igen jó előkészítő volt — magyarázza a tanító néni. — Szerencsére mind a 32-en jártak oviba. Még az is meglátszik, ki járt éveket, s ki volt az, aki csak az iskola előtti évét ■ töltötte közösségben. A tanító néni ezután a globális módszer tanítási előnyeiről beszél, miközben a táblára írt két mondatot. Tomi épít. A medve olvas. A gyermekek majd kiesnek a pádból, úgy jelentkeznek. Hangosan elolvassák a két mondatot. Megmondják, hogy az első mondat jó, mert Tomi építhet várat, tornyot, házat. De a második mondat hamis, mert a medve nem tud olvasni. Csak az erdei iskolában olvashat, ami egyedül a mesében szerepel. Meglepődtünk, hogy az alig hat hete iskolába járó gyerekek ilyen talpra esetten válaszolnak. A tanító néni megjegyzi: a globális módszerrel való oktatás sokat segít. Játékosan, mesével, történetekkel, bábokkal rávezetik az első osztályost, — aki most ismerkedik a betűvetés tudományával —, a rövid tőmondatok tartalmára. Természetesen ismerkednek a betűkkel is ... Az új oktatási formának igen sok az előnye, de nem könnyű. Nem minden gyermek tud lépést tartani, hiszen természetes, hogy szellemi képességeik nem egyformák. A. Verseket fordított eszperantóra Változatos élet a kitárult világban A napokban egy régi levél került elő a szerkesztőségben. A borítékban egy magyarról eszperantóra fordított vers. Küldője dr. Hajdú József jogtanácsos azóta már nyugdíjas lett és csupán egy év választja el a hetven esztendőtől. Hogyan, mikor lett eszperantista, mi ösztönözte a nyelvtanulásra, majd hogy még fordítson is; végez-e azóta is ilyen munkát, vagy csak pillanatnyi felbuzdulásában adta rá a fejét? Ezzel 75. Zsabka hát mint félig szabad, félig rab lépkedett a menetben, mely végre az erdő felé elindult. S ebből a félig szabad helyzetéből volt egy gunyoros oldalpillantása a Maigret körül nyüzsgő tra- fikos felé: „Beáruljalak?” Sandi azonban könnyed vi- gyorral visszadobta a labdát. Magabiztossága mögött bonyolult gondolatmenet állt. Éspedig: „Magának, uram, peche van. Képzelje el, kiderülne, hogy maga fogta az ásót, négy pirosért. Ráadásul abban a szent meggyőződésben, hogy sírrablás történik. Hát tudja meg, hogy közérdek volt, sőt államérdek! S még ma nagyot fog nézni, uram !” Mindezt egyetlen fricska- villantásba sűrítette a kis ember. És ahogy a fegyveres hatalom oldalán ugrándozott, elemében, mint ki tudja, miféle titkok tudója, Zsabka felfogta, hogy elveszítette fölötte hatalmát. Ettől kicsit el is bizonytalanodott, s a rabságérzet kezdett dominálni benne. Végigmentek a „nemjó- banjárás” útján, a patakmederben, mert a kis ember csak erre tudta az utat. Göndör Lidi keresztjénél felkapaszkodtak a gyökereken. A rendőrök maguk elé engedték a gyáriakat, a bársonyruhás parasztokat, akik ruhájukat kímélve, szótlan kölletlenséggel hágtak fel a meredek parton, és annyi ügyefogyottsággal, mintha soha erdőt se jártak volna. Odafenn a, templomho- mályú, nagy zöld kupola- csarnokban szétrázódtak kissé, mert tágabb lett a tér. A gyáriak, és a rendőrök csatárláncot alkottak a hatalmas fák szürke oszlopa között, melyek maguk fölött szétterítve tartották lombjukat. A parasztok pedig inkább együtt tartottak, egymás sarkát csaknem letaposva, mint a juhászkutyák terelte nyáj. Noha egy-egy tréfaszót is ejtettek fura helyzetükre, inkább csak a könnyebb viselés miatt. Kösznovszki Péter például így szólt: — Vetted fel napszám, Franyo? — Áztat osztották? — Szaladj, kérjed! Ilyeneket szólották nagy néha, vadkörtevigyorral. De inkább nem szólották semmit, a képük pedig akkor is csak olyan volt. mint a zöld vadkörle. Magukban imádkoztak. De nem az égi Űrhöz, hanem akihez imádkozni közönségesen nem szokás, a pokolbélihez: ne tekintse bűnükül, mit nem önszántukból tesznek, vonja el büntető kezét a faluról. Eközben pedig jól előrehaladtak az erdő mélyének mélyére. „Fenének sietünk” — morgolódtak, mert szedni kellett a lábat. Fel a meredeken, le a meredekről. A kis ember törte az élen a bozótot. Maigret a nyomában. Dombaj Josko homlokát törölgette, lihegve. — Töpörtyű, hogy tudja szaladni — mérgelődött. — Áztat fizetnek, nem mint téged. Holub Ciprián is megszólalt erre: — Furdalás őtet szaladtat. El is hallgattak ezután mind. Mert igaz az, hogy a csepp emberből indult ki a bajok sora; ezt jó észben tartani. Mikor a rosszra rávette a két asszonyt. Azzal indult el, s hova érkezett? Az ártatlan lányt elnyelte az erdő. Elnyelte, és nincs többet... „És most már szaladhat a csepp ember hiába”. így jutottak el arra helyre, ahol a szekérnyom elveszett. A kis ember megtorpant, körülnézett. Az alakjához túlméretezett térképtokra is rápillantott, noha térképnek nem sok hasznát vehette. Semmibe vesző szekérnyomokat a turistatérképek se tüntetnek fel. Hiszen nem is várt segítséget Bandi a térképtől. A tudákos magabiztosság afféle reflexmozdulata volt. Mert a következő pillanatban rövid karja már határozott irányba kapott: erre! S nekivágott a csalánnak,, tüskének, indák szövevényének, kőről kőre lépve. És csakugyan: a természetnek e sűrű, bújtató szőttese alatt vezetett a keskeny kis ösvény, melyet egykor az asszonyok kifejtettek a zöld gubancból a nagy va- " dászathoz. A menet a szűkös terep- viszonyokhoz alkalmazkod - va alakot változtatott. Libasorban kapaszkodtak feljebb -és feljebb. Csak Zsabka hátában nyomakodott, egymás hátának ütközve, megbillentve egymás egyensúlyát a sziklás mélységele fölött, a két rendőr. Buda tanítóék közvetlen Zsabkáék előtt haladtak. Ott volt Hornyák Marci. Dombaj Gyurka, Kis Pista, de még Králik Jozso is. Kosznovszki Feró pedig a legelején kaptatott e szű- kebb társaságnak. Dacosan leszegte magas homlokát, melyre az árnyék úgy odatelepedett e napokban, mintha örökre befészkelte volna magát a pórusok közé. Ugyanígy a beharapott ajak szélén az engesztelhetetlen harag vonalai; magát és másokat soha fel nem mentőn. Tolta volna frissebb haladásra a maga előtt lép- kedőket, noha az egész menet meglehetősen fürgén kapaszkodott felfele, az iramot diktáló, kőről kőre ugráló kis ember igyekezetéből. Kosznovszki Feró előtt a gyáriak lépkedtek. Lonci azonban leszakadt tőlük, mert összebarátkozott Buda tanítóval, meg a fiaival. Még az út elején hozzájuk csapódott, mert részleteket akart megtudni Anyicska eltűnéséről. A részleteket megtudta, de nem lett okosabb. Azért mégis jó volt ez a beszélgetés. Mint a ful- lasztó levegőtlenségben egy kis szellő. Jó szellő, friss szellő. És kicsit szégyellt« magát, hogy mindenkiben ellenséget látott. (Folytatjuk) kezdődött volna a beszélgetés, de először nem erre felelt, sokkal régebbről kezdte, s még ez előtt is egy amolyan összegzésfélével. — Minden késve jött meg az életemben. Többnyire a körülmények miatt. Az eszperantó is, bár abban a „körülmény” én, magam voltam, pedig ha hallgatok a hívó szóra... De jöjjön előbb az eleje. Szavaiból nem mindennapi életút tárul föl. A vásárhelyi tanyavilágban, Kar- doskúton. született. Ott gyerekeskedett, a legényévek is ott teltek el a paraszti munkában, bár négy polgárit végzett. Mikor először megnősült 1934-ben, hét hold bérelt földön gazdálkodott tovább és éppúgy tevékeny tagja volt az olvasókörnek, mint azelőtt. Később a helyi közigazgatási kirendeltség dolgozója lett,, majd anélkül, hogy bárki biztatta volna, magánúton gimnáziumba járt és 1944 őszén érettségizett Békéscsabán, s a legelsőkkel együtt beiratkozol a pesti jogi karra, s szabadság és egyéb kedvezmények nélkül 1950-ben doktorált. — Jól benne voltam már az időben, majdnem negyven. Aztán fél életem földműveléssel telt el, és ekkor egy új, és egészen más szakmának vágtam neki. Bírósági fogalmazó lettem Szigetváron, Baján, Orosházán, majd járásbíró Szeghalmon, Szarvason. De, hogy Orosházára jöhessek vissza, a tanácsnál helyezkedtem el, a járási mezőgazdasági osztályon. Mindenütt nagy hasznát láttam paraszti múltamnak, gyakorlatomnak, még a bírósági munkámban is, de a tanácsnál, és később, 1962-től mint téeszjogász különösen. Eleinte több termelőszövetkezet alkalmazott egy jogtanácsost közösen, aztán a tótkomlósi Alkotmánynál dolgozott, onnan is ment nyugdíjba. Komlós említése már az eszperantista időket is idézi: két évig tanította a nyelvet az ottani gimnáziumban. — Csak azt sajnálom, hogy nem hamarabb kezdtem el tanulni, pedig menynyire hívtak, dehát öregnek tartottam magam. Aztán csak engedtem a csábításnak, s feleségemmel együtt hozzáfogtunk. Nekem nagyon könnyen ment, szinte ragadt rém a nyelv, s gyorsan levelezésbe fogtam. Az első partnerem Klibán István újvidéki műszerész volt, és az ugyancsak odavaló Furman Mária. Aztán jöttek a többiek, mind a szocialista országokból. Legtöbben lengyelek, bolgárok, jugoszlávok, s együtt telt fölöttünk az idő. Jadviga például, a kedves kis krakkói diáklány azóta már több gyermekes családanya. A férje most itt dolgozik nálunk, a kábái cukorgyár építkezésén. S hol van már a 65-ös gyulai nyár, amikor megismertük? Az eszperantó jó előgya- korlatnak bizonyult. Számos lengyel barátja kedvéért, s hogyha náluk jár, mindenkivel beszélni tudjon, megtanult lengyelül is. Ha néha verset akar küldeni nekik, két nyelvre fordítja le. Egyszer-egyszer még a sajátját is, mert mint megjegyzi, még legénykorában — titokban — kezdett verselgetni. Ma is a fiókba kerülnek, rajta kívül csak az eszperantista jó barátok, meg a lengyelek ismerik. — A legnagyobb élmény az utazás. Bármerre megyünk, szeretettel várnak és visznek mindenfelé. És menyire más úgy járni az országokat, hogy közben éljük is az ottani nép életét, beszélni tudunk velük, családjukkal. Sohasem felejtem el a bolgárok felszabadulási ünnepét, amin nyolc éve Szófiában részt vettünk, mert a szeptember 9-e ott ért bennünket. A hatalmas tömeg meghatottan lelkes hangulata minket is eggyé forrasztott velük, együtt örültünk az életnek, a szabadságnak. De otthon vagyunk a lengyeleknél, az NDK-ban, vagy Űjvidéken is, ahová különösen sokat járunk. Aztán a külföldiek viszonozzák a látogatásokat évről évre, ilyenkor Hajdúék szeretnének mindent megmutatni hazánkból, és elmondani amit csak győznek, a múltat, a történelmet, a mai életet. A vendégek pedig tájakat, városokat, embereket ismernek és szeretnek meg. Magyarországot. S amikor a képeket, leveleket letettük, még annyit mond: — Ha nem tanultam volna eszperantót, ebben sohasem lett volna részem. Vass Márta
