Békés Megyei Népújság, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-16 / 219. szám
X978. szeptember 16., szombat Morzsák Garanciális padlósző- nyegcsere. Annyi év után, végre mégis! Reggel megérkeznek a munkások, s velük a vadonatúj szőnyeg. Csúnya szegény, akár egy lelkiismeretlenül végzett szolgáltatás, de legalább nem hibás, mint a régi. Maradjon tehát a régi, vagy jöjjön az új? Lehet választani. No, nem többféle új szőnyegpadló, hanem a rossz és a csúf között. „Akkor cseréljük, kérem, vagy megyünk tovább! — így az egyik „garanciális javítószolgáltatást végző dolgozó". Mire a tulajdonos, szorongatott helyzetében: „Tudja mit, ha maga szerint ez nem csúnya, ad, mondjuk ötezer forintot, és elviheti mind a húsz négyzetmétert! „Kell a nyavalyának, az én házamban parkettás mind a három szoba, meg az előszoba is!” — utasítja vissza az ajánlatot az idősebb „szaki” — akit munkaideje után, maszek ügyfelei mester úrnak szólítanak, és akinek a tulajdonképpeni főállása a mellékes. Ügy is dolgozik: mire a méretre szabott padlószőnyeg egyetlen lakás egyetlen szobájában a helyére került, letelt a munkaidejük. Pedig ragasztani se kellett. — Mi a csoda ütött beléd, édes fiam, hogy most mindenáron hangversenyre kell mennünk? — dühöng a férj, reménytelenül viaskodva rég kihízott ünneplő öltönyével. A zakó még csak hagyján, legföljebb nem gombolja be, de a nadrág! Vág is, szorít is, félig kinn a bokája, és ebben még le kell ülni! Mindez önmagában is elég ok a veszekedésre — és ráadásul ki nem állja a komoly zenét. (Ezt persze még a feleségének sem vallja be.) Az asszony úgy tesz, mintha észre sem venné a behúzott pocakkal és dühösen összehúzött szemöldökkel várakozó férjet. — Áruld már el végre, miért jött rád eny- nyire a zenerajongás? — sürgeti a férfi. — Elég baj, hogy terád soha nem jön ilyesmi! öt évben egyszer megyünk koncertre! Különben is, van fogalmad, mennyire irigy lesz a Kovácsné — tudod az a nagy zenebarát, aki minden hangversenyen ott van, aztán egész délelőtt arról szövegelnek a kolléganőimmel! Na, most megpukkadhat, mert én tudtam jegyet szerezni, ő meg nem! A küzdelem kimenetele tulajdonképpen az első pillanattól nyilvánvaló volt. Amint a vasfogak először végighasították az oldalát, már elveszett, de azért erősen tartotta magát: állva maradt. Nem sokáig. Egy újabb, erős, durva támadás után lassan sóhajtva az útra borult. A markológép szinte könnyed mozdulattal emelte fel a gyökereivel most már a semmibe kapaszkodó, csúfosan ösz- sze-vissza tépett fát, melyet ilyen vandálul „vágott ki”, és tartályába, a földkupac tetejére ejtette. Egy fával megint kevesebb. Egyszerű, nem? Hiszen útban volt... T. I. Barlangjaink: kihasználatlan orvosi és idegenforgalmi lehetfiségek Nem bűn — betegség! Beszélgetés az alkoholizmusról Magyarország a barlangászok kitűnő terepe. Az országos kataszterben több mint ezer kisebb-nagyobb barlangot tartanak nyilván, és a kutatók egyre újabb barlangokat tárnak fel. Különben is hazánk az egyetlen ország, ahol minden barlang természetvédelmi oltalom alatt áll. Továbbá az első és mindeddig egyetlen állam, ahol a barlangterápia hivatalosan elismert gyógymód: az Egészségügyi Minisztérium rendeletileg szabta meg a gyógybarlanggá nyilvánítás kritériumait. Ezt a rangot eddig a Béke barlang kapta meg, de előreláthatólag rövidesen felsorakozik mellé az abaligeti és a tapolcai tavas barlang is. Ide sorolható a több barlangot átszelő új gellérthegyi alagút is, amelynek állandó . Csütörtökön este Gyulán, az Erkel Művelődési Központ előterében Fekete Béláné, a Hazafias Népfront megyei bizottsága nevében nyitotta meg a gyulai kertbarátok termékeiből nyílt kiállítását. Csaknem harmincán hozták el és mutatták be itt a kiállításon azokat a virágokat, zöldségeket, gyümölcsöket, amelyeket féltő gonddal, lelkiismeretesen neveltek, termesztettek házikertjeikben. A színpompás kiállítás sok érdeklődőt vonzott, már az első napon. Nem is csoda, hiszen olyan virágkülönlegességeket lehet itt látni, amelyekből mindössze néhány öt esztendeje kezdte meg munkáját Békéscsabán az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet alföldi csoportjának maroknyi kutatógárdája. Hogy mennyire nem a nagy létszám a fontos a jó eredményhez, ezt azóta is több értékes munkával bizonyították. Legutóbb a megyei és a városi tanács támogatásával megjelentetett Alföldi tanulmányok 19 77 című könyvükkel. Mint az elegáns kiállítású könyv (a borító és tipográfia Kállai Júlia munkája; • Dürer Nyomda) előszavában dr. Pécsi Márton akadémikus írja: a kutatócsoport feladata az Alföld környezeti adottságainak felmérése, értékelése, a területi tervezés és a területfejlesztés szolgálata. A tizenegy tanulmány jól példázza, milyen komolyan veszik, és főként: milyen jól értelmezik a csoport tagjai a Pécsi akadémikus által is említett tudományos szolgálat szerepét, hiszen a dolgozatok mindegyike a szocialista építés tényleges szükségleteit igyekszik kielégíteni. A közzétett kutatások ezért nemcsak tudományos körökben, de a gazdasági irányításban, a közigazgatásban dolgozók számára is hasznos olvasmánynak ígérkeznek. Ezt segíti a tudományos, de mégis közérthető nyelvezet (végre ilyet is láthatunk!) és az áttekinthető, következetes szerkesztés. Ez utóbbi dr. Tóth József érdeme annak ellenére is, hogy talán szerencsésebb lett volna Az Alföld-kutatás feladatai és lehetőségei című zárótanulmányt (Zoltán Z.) a kötet elejére tenni, mivel abból gazdag történeti áttekintést kaphat az olvasó, és ezt a továbbolvasásnál jól hasznosíthatná. 40 fokos hőmérséklete, valamint radioaktív és páradús levegője éppen olyan kitűnő gyógyszere a mozgásszervi megbetegedéseknek, mint a híres badgasteini fürdő. Ennek ellenére volna még mit tenni a magyar barlangkultúra fejlesztésében: mindenekelőtt a barlangi idegenvezetők képzését kellene magasabb színvonalra emelni, és központosítani a barlangok kiépítésének, fenntartásának, „üzemeltetésének” irányítását is, központi apparátust szervezve a speciális tennivalók — a barlangi útépítés, villanyszerelés stb. — ellátására. Főképp pedig erőteljesebb, hatásosabb propagandával kellene hasznosítani a barlangok óriási, de még mindig kellően ki nem aknázott idegenforgalmi vonzóerejét. akad a városban. Különösen vonatkozik ez a kaktuszokra. A legeredményesebb kiállítók jutalmat kaptak. A Hazafias ■ Népfront díját Gazsó Istvánná és ifj. Gőg Mihály kapta.. Az ÁFÉSZ díját Lajkó János és Lindeisz Jakab, az Univerzál ajándékát dr. Friedrich Andrásné, Balogh Gábomé és Kooh Margit. _ nyerte el. A Békés megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat tárgyjutalmát Pénzes Sándor és Sebestyén András kapta. A Művelődési Központ könyvvel jutalmazta Lindeisz Jakabnét, Tollas Imrét, Hack Ferencnét és Sajti Sándort. Az Alföld hazánk legnagyobb és legjobban jellemezhető tájegysége. Már az 1600-as években kutatni kezdték sajátosságait. Ezt folytatta Tessedik Sámuel is öntözési, szikjavítási kísérleteivel, községrendezési, népegészségügyi munkásságával, mígnem 1907-ben hivatalos program lett az alföldi táj és az ember kapcsolatának vizsgálata. A nem éppen töretlen folyamathoz kapcsolódtak azok a népi írók, vagy gazdasági kérdésekkel foglalkozó szerzők, akik művei a jelen kutatóinak is útbaigazítók. Az Alföldi tanulmányok 1977 szerzői írásaikban természetesen nem csak a korábbi helyes megállapításokra hivatkoznak, hanem az ok és okozati összefüggések feltárásával bírálói, helyesbítői is néhány tévedésnek. Joggal kifogásolják egyben azt is, hogy a hazánkban jelenleg 30—40 helyen folytatott Alföld-kutatás egymástól elszigetelt, többnyire alkalomszerű az állandóan változó tájat sem kíséri figyelemmel. A tanulmányok egyértelműen bizonyítják, hogy az ötvenes években olyany- nyira leértékelt táj tárgya a gazdaság földrajzi kutatásoknak, ugyanakkor az Alföld-kutatás problematikája sem szűkíthető le csak földrajzi kutatásokra. E kutatások témái minden olyan tudomány művelésével kapcsolatosak, amelyek a tájegység életében meghatározó szerepet játszanak. Jakucs László, a Dél-Alföld szénhidrogén-kutatásával, Borsy Zoltán a Duna— Tisza közi hátság homokmozgásának szakaszaival, Rakonczai János, a Délkelet- Alföld gazdaságos vízkitermelésével, Krajkó Gyula az Rádióműsort hallottam nemrég. Azt hiszem, a hallgatók nagy része megdöbbent, elszomorodott. A műsor témája ugyanis az alkoholizmus volt. — „Végre valamiben a világranglista élén vagyunk!” — hangzott a kesernyés megállapítás. Megtudtam, hogy tömény- szesz-fogyasztásban a második, sörfogyasztásban az ötödik helyet „vívtuk” ki — „sajnos”, a borfogyasztásban kissé lemaradtunk. A műsor készítői valóságos, vagy képzeletbeli felmérést végeztek a gyermekek alkoholfogyasztásáról. A megkérdezettek fele azért iszik, mert megszokta! Ha ez a statisztika nem is valódi tényeken alapul, valószínűleg nem esik messze a realitástól. Feltevések szerint 150— 200 ezer alkoholista él Magyarországon. Évente fejenként — beleszámítva a csecsemőket is — 2500 forintot költünk italra. (S vajon mennyit könyvre?) Alkoholizmusügyben régóta kongatjuk már a vészharangokat — kevés eredménnyel.' Mit tesznek, mit tehetnek az egészségügyi intézmények, miben segíthetnek a munkahelyek, a társadalmi szervek? — erről beszélgettünk dr. Olasz Imrével, a békésszentandrási alkoholelvonó főorvosával. — A szarvasi járás tíz helysége tartozik intézményünkhöz. Sajnos igen sok a beteg, még szomorúbb azonban, hogy 65 százalékuk rendőrségi, bírósági végzés hatására veti magát alá a kezelésnek, önként csupán 35 százalék jön. — Milyen szerepe van a családnak az alkoholista „megtérítésében”? Alföld gazdasági körzeteivel, Békés megye „hovatartozásával” foglalkozik. Becsei József történelmi és gazdasági összefüggéseket tár fel az agrárvárosok fejlődésének áttekintéséhez. Tóth József arról az érdekes felismerésről ír, milyen vonzáskörzetek rajzolhatok a távolsági telefonhívások alapján az alföldi települések között és ez hogyan hasznosítható a fejlesztési koordináció megteremtéséhez. Dövényi Zoltán a népesség, munkaerő- mozgás, közlekedés, kereskedelem, oktatás, egészségügy, hitelintézetek történetéről, mint vizsgálati lehetőségről ad ismertetést. Simon Imre arra a kérdésre válaszol, hátrányos helyzetben vannak-e ipartelepítés szempontjából az Alföld részleges középfokú települései, Mosolygó László figyelmeztet, mennyire hatékonyabb agrotechnikai munkát, észszerűbb szervezést javasol. Tánczos-Szabó László tanulmányában arról győzi meg az olvasót, hogy a gazdasági fejlődés nem utolsósorban függ a közlekedés fejlettségétől. Elismerést érdemelnek a nagy gondossággal megtervezett és megrajzolt ábrák, amelvek Baukó Tamás munkái. Mindezek a kutatások együttesen arról adnak képet. hogyan lehetne az Alföld gazdasági munkáját eredményesebbé, az itt élő emberek életét mind szebbé- iobbá tenni — elsősorban a teleoülések közötti bonyolult kancsolatok sokoldalú fejlesztésével. A könyv — talán mondhatjuk — hiányt pótol. Reméljük. hogy a kutatók tervei valóra válnak és ezentúl évente találkozhatunk az alföldi tanulmányokkal. Réthy István — Nagyon sok. Volt egy betegem, aki néhány éve válás előtt állt. Felesége, gyermekei hatására leszokott az alkoholról. Helyreállt a családi béke, anyagilag is rendbejöttek. Ma már saját házuk, gépkocsijuk van. — Gyakori az ilyen példa? — Sajnos elég ritka. A betegek jelentős része visz- szaeső. Az első kezelés után általában fél évvel jönnek újra. Sokszor szégyenük akaratgyengeségüket. Pedig mi nem bűnösökként, hanem betegekként bánunk velük. Reggel 6-tól este 6-ig készenlétben állunk. Mondanom sem kell, hogy a kezelés titokban történik. Nálunk még fontosabb a diszkréció, mint az egészségügy más területén. — Tapasztalt-e javulást az alkoholfogyasztást korlátozó rendelkezések bevezetése, óta? — őszintén szólva nem sokat. Az alkoholista ugyanúgy megtalálja az üzletben, italboltban a szükséges szeszadagját, legfeljebb többet fizet érte. Ez viszont kevés embert tart vissza. Itt, a községi italbolt előtt sem látok kevesebb kerékpárt, mint régen. Gyakran még munkaidőben is zsúfolt a helyiség. — ön, aki több éves tapasztalattal rendelkezik, milyen teendőket tart legfontosabbnak az alkoholizmus elleni küzdelemben? — Még szigorúbb intézkedésre volna szükség. Az alkoholista elhelyezése igen hosszú időt vesz igénybe. Javaslatot, környezettanulmányt kell készíteni, határozatot hozni, van lehetőség fellebbezésre is. Mindez hetekig, hónapokig eltart. — Miben segíthet a munkahely? — Nagyon fontosnak tartom, hogy a munkahely odafigyeljen dolgozóira. Sajnos, többnyire közömbösek akkor, ha nem munkaidőben italozik. Pedig érdekükben áll a törődés, hiszen az alkoholista általában nem teljes értékű munkaerő. Jó példaként említhetném a kondorosi termelőszövetkezetet, ahol külön bizottság foglalkozik az alkoholizmus kérdésével. — Elmondana néhány megtörtént esetet? — Mondok jó és rossz példát is, hiszen körülbelül azonos arányban fordulnak elő. K. V. esete bizonyítja, hogy az alkoholizmus gyakran bűnözéshez vezet. Még fiatalkorú volt, amikor rászokott az italozásra. Alkoholos állapotban, jogtalanul használt gépjárműveket. Eílvonókúrán vett részt, azonban hamarosan visszaesett, tovább folytatta a bűnözést is. Amikor nagykorúvá vált, elítélték. Az alkoholista jövedelmének nagy részét italra költi, ezért elszegényedik. Volt egy betegem, aki régóta vágyott egy rádióra, de nem tudott annyi pénzt megtakarítani, hogy megvásárolja. Kezelése részben talán ezért járt sikerrel. Néhány hónap múlva boldogan rohant hozzám: — Doktor úr! Megvan a rádió! « Népbetegségünk az alkoholizmus. Olyan probléma, amit nyilvánvalóan nem lehet máról holnapra megoldani. Jó lenne, ha minél többen munkálkodnának azon, hogy lekerüljünk a világranglista éléről, hiszen ez esetben az utolsó hely a legdicsőségesebb. Az egészségügyi szervek, intézmények a lehetőségekhez mérten megteszik a magukét. Sokkal több társadalmi segítségre lenne azonban szükség. A vállalatok, termelőszövetkezetek bizonyára megtalálják a módját (mint ahogyan néhány munkahelyen már meg is találták), hogyan vessenek gátat az italozásnak. — „Az alkoholista beteg, akinek fogni kell a kezét, mint a kisgyermeknek.” — mondta beszélgetőpartnerem. Minél többen, minél erősebben fogjuk, annál több remény van a gyógyulásra. Gubucz Katalin > \ \ \ \ \\ \ \ \ VWAAAAAA'WAWW VWWA'WWAWW W-VWWVXAA V\A \\ s ' A napokban hírül adtuk, hogy Pécs környékén fügét szü- > retelnek több kistermelő portáján. Krizsán János, békésig csabai lakosnál is van egy hatalmas fügecserje, s minden ^ évben szép termést hoz. Gondozója 1936-ban ültette, s ter- í mése fogyasztásra kiválóan alkalmas. Évente átlagosan 8—10 í kilót szed le a négy méter magas cserjéről. Az idén is szép Il a termés, amelyet a folyamatos érés miatt naponta szed Fotó: Veress Erzsi Kertbarátok termékbemutatója Alföldi tanulmányok 1977 %
