Békés Megyei Népújság, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-19 / 221. szám
1978. szeptember 19., kedd NÉPÚJSÁG Ma kezdődik a 33. ENSZ-közgyíílés HÍREK HÍREK HÍREK TELEX MOSZKVA Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke tegnap Azerbajdzsán fővárosába, Bakuba utazott, s ott részt vesz a városnak adományozott „Lenin-rend” át- nyújtásával kapcsolatos ünnepségeken. □ BUDAPEST Gyenes András, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára tegnap megbeszélést folytatott az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártjának Henry Winston "elnök vezetésével hazánkban tartózkodó küldöttségével. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón jelen volt Horn Gyula, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője. * « * Vasárnap hazaérkezett Addisz Abebából a magyar párt- és kormányküldöttség, amely Győri Imrének, az MSZMP KB titkárának vezetésével részt vett az etió- piai forradalom 4. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. □ HANOI A Vietnami Szocialista Köztársaság biztonsági szervei újabb két, kínai támogatást élvező felforgató szervezetet göngyölítettek fel Ho Si Minh-városban — jelentette vasárnap a VNA vietnami hírügynökség. A mozgolódás már őrizetbe vett vezetői szerint a hoákat tömörítő két szervezetet államellenes felforgató tevékenység céljából hozták létre. □ TEHERÁN Legalább tizenötezer halálos áldozata van az Irán északnyugati részében pusztított elemi erejű földrengésnek. A tizenháromezer lakosú Tabas városban mindösz- sze kétezren élték túl a szombat esti természeti csapást. A Tabas környéki települések közül negyven a földdel vált egyenlővé, hatvan pedig súlyos károkat szenvedett. □ KABUL Megszüntette a diplomáciai kapcsolatokat Dél-Koreával az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kormánya. A kabinet vasárnapi ülése után kiadott közlemény rámutat, hogy az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság csak a koreai népet képviselő demokratikus köztársaságot ismeri el. □ BONN Mintegy 150 ezer katona, több száz harckocsi és harci repülőgép bevetésével hétfőn megkezdődött a NATO nagy őszi hadgyakorlata. A Német Szövetségi Köztársaság egész területét feltételezett hadszíntérré alakítják a NATO stratégák. Schleswig-Holsteinben öt tagország: az Egyesült Államok, Anglia, Dánia, Hollandia és az NSZK 65 ezer katonája vesz részt a „Bold Guard” (bátor őr) fedőnevű hadgyakorlaton. □ ADDISZ ABEBA Vaszilij Kuznyecov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének első elnökhelyettese és a vezetése alatt Etiópiában tartózkodó szovjet párt- és állami küldöttség tagjai vasárnap folytatták tárgyalásaikat az etiópiai delegációval,. amelynek élén Fikre Szelasszie Vog-Deresz, az ideiglenes ~t katonai kormányzótanács főtitkára áll. New Yorkban ma kezdődik az Egyesült Nemzetek Szervezetének 33. ülésszaka. Az idei ülésszakon, amely várhatóan decemberben fejeződik be, ismét napirendre kerül a nemzetközi helyzet szinte valamennyi időszerű kérdése. A felszólalások, a közgyűlési viták előterében minden bizonnyal az idén is a kelet—nyugati viszony, a közel-keleti helyzet, az afrikai problémák, valamint a fejlődő országok problémái állanak. R sandinisták előretörése A Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front egységei sikeres támadást hajtottak végre a nicaraguai nemzeti gárdának a Costa Ri- ca-i határ közelében levő Penas Blancas-i helyőrsége ellen. Ezt követően a front fegyveresei elfoglalták a közeli Rivas városát, ellenőrzésük alá vonták a Rivast Penas Blancas-szal összekötő országutat és felrobbantották a La Pita folyó hídját, elvágva a nemzeti gárda szárazföldi utánpótlási útvonalát. Az akció eredményeképpen a sandinisták a Costa Rica-i határtól 25 kilométernyi mélységben nyomultak előre. A front egyik katonai vezetője a San José-i rádiónak adott nyilatkozatában kijelentette: ha a térséget három napon át ellenőrzésük alatt tudják tartani, független területté nyilvánítják azt. A három városból érkezett szemtanúk szerint a nemzeti gárda egységei az általuk elfoglalt városrészekben házról házra járva hajtóvadászatot rendeznek, az ellenállókát és az elfogott állítólagos orvlövészeket a helyszínen kivégzik. Carlos Tuierrez ellenzéki vezető Costa Ricában bejelentette, hogy Leonban a harcok során a nemzeti gárdisták 6—800 embert megöltek és 2000-et megsebesítettek. Az elkövetkező napokban, hetekben ismét megsokszorozódik az a figyelem, amely a világ minden tájáról az ENSZ székhelyére, New Yorkra irányul. Az ok egyszerű és ma már szinte valamennyiünk számára természetes: 33 esztendeje minden évben szeptember harmadik keddjén kezdődik az ENSZ-közgyűlés soros ülésszaka, napirendjén olyan kérdésekkel, amelyek mindannyiunkat érintenek. így lesz ez most is, a XXXIII. ülésszakon. A világszervezet 149 tagállamának képviselői mától mintegy három hónapon .át olyan fontos témáról tanácskoznak és határoznak majd, mint a nemzetközi enyhülési folyamat, a béke és biztonság megszilárdítása, a leszerelés előmozdítása stb. „Elcsépelt dolgok már ezek!” — csattanhat fel bárki, és úgy vélheti, igaza is van, hiszen már annyit hallott-olvasott róluk. De ha kitekint saját, vagy szű- kebb környezete, lakóhelye ügyeiből és szemügyre veszi a világ jelenlegi helyzetét, rájön, hogy még nem beszéltünk eleget. Márpedig az ENSZ mindenkor a világ helyzetének többé- kevésbé hű tükörképe. Nem véletlen, hogy a szervezet tagállamai a nyáron rendkívüli ülésszakot szenteltek a leszerelés témakörének, s hogy a mostani tanácskozás napirendjére javasolt több Továbbra is napirenden szerepelnek majd a leszerelés kérdései. Amint Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára az ülésszak előtt kiadott elvi jelentésében megállapította: a világszervezet tavaszi rendkívüli leszerelési ülésszaka további feladatokat ruházott az ENSZ- re, s szervezeti kereteket is teremtett a leszerelésért folytatandó további erőfeszítésekhez. Az előzetes napirend szerint szeptember 25-én szólal fel Vance amerikai, 26A TASZSZ szovjet hírügynökség hétfőn részletesen ismertette és kommentálta a vasárnap késő este véget ért 13 napos Camp David-i találkozó „keretmegállapodásait”. Az okmányok tartalmából világosan kitűnik — állapítja meg a komipentár —, hogy Camp Davidben valóságos összeesküvést szőttek a közel-keleti népek és a térség békéjének érdekei ellen. Az okmányból kiderül, hogy Izrael a Sínai- félszigeten csupán korlátozott egyiptomi szuverenitást ismer el. A szóban forgó területen tárgyalások révén mint 130 kérdés közül 16 szintén ezzel foglalkozik. Máris nagy nemzetközi visszhangra talált közülük a Szovjetunió indítványa, hogy a szervezet tagállamai, így az atomhatalmak is, kössenek szerződést nukleáris fegyverrel nem rendelkező országok biztonságának garantálására. Azoknak az államoknak, amelyek lemondanak a tömegpusztító fegyverek gyártásáról és beszerzéséről, elhelyezésüket tiltják területükön, meg kell kapniuk a szükséges biztosítékokat arra, hogy nem vetik be ellenük az atomfegyvert. Ezek az országok ugyanakkor — hangzik a szovjet javaslat — magatartásukkal az atomfegyverek elterjesztésének megakadályozásához és végső soron a nukleáris háború veszélyeinek elhárításához is jelentős mértékben hozzájárulnak. Bizonyára nem szükséges magyarázat arra, hogy miért: hazánk, akárcsak a többi szocialista ország. támogatja ezt az indítványt. A 142 felszólaló közül minden bizonnyal sokan beszélnek majd azokról a veszélyekről, amelyeket a reakciós erők ismétlődő támadásai jelentenek a világ minden táján az enyhülés vívmányai ellen. E tekintetben is különös jelentősége van a mostani ülésszaknak, annak a ténynek, hogy a tagállamok egy része szükségesnek tartja újból napirendre tűmi ezt a témát. án Gromiko szovjet külügyminiszter. Várható, hogy — az előzetes megállapodások szerint — a szovjet és az amerikai diplomácia vezetője ebben az időszakban találkozik, hogy a tervezett új SALT-egyezményről, valamint a kétoldalú kapcsolatok és a nemzetközi helyzet más időszerű kérdéseiről tanácskozzék. Pujá Frigyes magyar külügyminiszter szeptember 27- én szólal fel a közgyűlés általános vitájában. biztonsági övezeteket és az egyiptomi fegyveres erők csökkentésének övezeteit. Izrael a békeszerződés aláírását követő 3—9 hónap elteltével kezdi csak meg csapatainak kivonását a Sí- nai-félszigetről és a csapat- kivonásokat 2—3 év múlva fejezi be. A „közel-keleti béke keretmegállapodása” elnevezésű okmány tekintetében az a helyzet, hogy Szadat nyíltan lemondott az arab nemzet követeléseiről, elárulta a Palesztinái arab nép ügyét, s teljesen behódolt Tel Avivnak és Washingtonnak. Bizonyára sok szó esik majd az ülésszakon a világ válságövezeteiről, így a közel- keleti, a ciprusi helyzet rendezetlenségéről, valamint a fejlődő országok problémáiról, politikai és gazdasági nehézségeikről, az elnyomás, a neokolonializmus ellen folytatott küzdelmük támogatásáról. Ma már ugyanis természetes dolog, hogy ilyen kérdések is szerepelnek az ülésszak napirendjén. De nem volt mindig ennyire kedvező a helyzet a világ- szervezetben. Az erőviszonyok csupán az utóbbi két évtizedben változtak meg gyökeresen a haladó erők javára. Bizonyítja ezt, hogy amíg 1955 végén a taglétszám még csupán mintegy a fele volt a jelenleginek, addig napjainkra az ENSZ a földkerekség országait valóban átfogó politikai szervezetté fejlődött, s ma már nem használható fel kétes értékű akciók végrehajtásához. Ellenkezőleg: az ENSZ legmagasabb fórumán olyan célkitűzések megvalósításáért léphetnek fel a tagállamok, amelyek a világ népeinek egyetemes békeakaratát tükrözik, még akkor is, ha Nyugaton újult erővel lépnek fel a hidegháborús, agresszív körök. Ilyen körülmények között érthetően csak nő az a rendkívüli felelősség, amely az ENSZ- közgyűlés ma kezdődő ülésszakának résztvevőire hárul. Kocsi Margit Ma: Vilhelmina napja A Nap kél 5.26 — nyugszik 17.49 órakor A Hold kél 19.22 — nyugszik 8.19 órakor ÉVFORDULÓ Száz évvel ezelőtt, 1878. szeptember 19-én született Miskolcon és 1951 augusztusában halt meg Budapesten id. Latabár Árpád színművész, aki táncos-komikusként vált országszerte népszerűvé. ♦ — NAPIRENDEN A NAGYCSALÁDOSOK SEGÍTÉSE. Gyula város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága ma, szeptember 19-én kihelyezett ülést tart a remetei nevelő- otthonban. Ezen, egyebek mellett, megvitatják a nagy- családosok társadalmi segítésének helyzetét. — TITKÁRNÖKÉPZÉS. A TIT békéscsabai városi szervezete a vállalatok titkárnői, valamint adminisztrátorai részére — gyorsírás I. és II. évfolyamán — titkárnőképző tanfolyamot indít. A tanfolyamra szeptember 30-ig jelentkezhetnek az érdeklődők. — VONATSZERENCSÉTLENSÉG. Huszonkilencen haltak meg vasárnap Kairótól 80 kilométerre egy kisváros közelében, két vasúti szerelvény összeütközésénél. Az előzetes vizsgálatok szerint a szerencsétlenséget hibás váltóállítás okozta. — „BARÁTUNK A SZÍNHÁZ.” Ezzel a címmel indít versenyt a következő úttörőévben a békéscsabai ifjúsági és úttörőház. A Jókai Színház épülete 1979-ben lesz 100 éves és 25 éve annak, hogy Békéscsabán önálló társulat dolgozik. A gyermekek színháztörténeti emlékeket gyűjtenek majd és kutatómunkájuk során felkeresik a Békéscsabán régóta játszó színészeket is. — AZ OROSHÁZI művelődési központ balettiskolája — Urbán Rózsi balettmester vezetésével — a 25. évfolyamát kezdi meg az idén. Ezúttal 80 növendék választotta a testkultúra fejlesztésének ezt a formáját. — A SZENTENDREI szabadtéri néprajzi múzeum Schumacher-aranyérmet nyert. A kimagasló építészeti múzeumi és műemlékvédelmi teljesítmények elismerésére alapított emlékérmet az alapítvány hamburgi elnöksége az idén az ausztriai Kramsachi és a Duna-ka- nyarbeli város gyűjteményének adományozta. — A SZARVASI SZIRÉN Ruházati és Háziipari Szövetkezet Szivárvány Ifjúsági Klubja az endrődi ENCI- klubbal szervez közös kirándulást e hónap végén. Az úticél Hódmezővásárhely, ahol többek között a porcelángyárba látogatnak el a fiatalok. — A MEZÖHEGYESI MÜ- VELÖpÉSI HÁZ az idén is gondoskodik a községben élő pedagógusok továbbképzésérő'. A számukra rendezett előadássorozat első vendége Avar János, a Magyar Televízió és a Magvar Nemzet külpolitikai munkatársa lesz. aki szeptember 23-án. 17.00 órai kezdettel a közel-keleti helyzetről tart előadást. — „NYÍRSÉGI ŐSZ.” Vasárnap a nyíregyházi városi stadionban 25 ezer néző előtt rendezett evümnlcskarnevállal kezdődött Szabolcs-Szat- már megye hagyományos kulturális eseménysorozata, az október közepéig tartó „Nyírségi ősz”. Szeles Idő Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, elszórtan futó záporral. Élénk, időnként erős északnyugati, északi szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8—15, legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: időnként megerősödő északnyugati széllel kisebb felhőátvonulások, többnyire eső nélkül. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 8—13 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 20 —25 fok között, jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. (MTI) ♦ — ORSZÁGJÁRÓ. NYUGDÍJASOK. Az orosházi nagyüzemek anyagi hozzájárulásával a város nyugdíjasklubjának 42 tagja utazott országjáró kirándulásra tegnap, szeptember 18-án. Az idős emberek többek között Budapest, Székesfehérvár, Veszprém, Balatonfüred, Tihany, Dunaújváros és Kecskemét nevezetességeit tekintik meg. — RENDŐRSÉGI HÍREK. Szeptember 16-án Vésztőn történt baleset. Székely Benjamin 20 éves vésztői lakos segédmotor-kerékpár j ával nem adott elsőbbséget a Bartók Béla út kereszteződésében, az ott áthaladó motorkerékpárosnak, akivel összeütközött. A baleset során Székely Benjámin súlyos sérülést szenvedett. Vasárnap több baleset is történt megyénk területén. A délelőtti órákban Békéscsabán, a Tanácsköztársaság út egyik kereszteződésében Mi- zsik János 21 éves mezőbe- rényi lakos személygépkocsijával figyelmetlenül kanyarodott balra és összeütközött Polják András békéscsabai lakossal, aki kerékpárjával közlekedett. A bal-' eset következtében Polják András súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. Ugyanezen a napon délelőtt Doboz külterületén Zol- tai István dobozi lakos földúton a Petőfi Termelőszövetkezet pótkocsis vontatójával az út menti barázdába csúszott. A vontató pótkocsija felborult, s a rakomány tetején tartózkodó 70 éves Gergely Ferenc és 47 éves fia — mindketten dobozi lakosok — súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedtek. Békéscsaba és Csanádapá- ca között a délutáni órákban Kucsera Mihály 22 éves békéscsabai lakos szeszes ital hatása alatt vezette a vendéglátóipari vállalat tehergépkocsiját, és elütötte a vele azonos irányban szabályosan közlekedő Szántai István 45 éves csanádapácai motorkerékpárost. A baleset következtében a motorkerékpár utasa, Szántai Istvánné súlyos, nem életveszélyes, Szántai István pedig köny- nyebb sérülést szenvedett. Terhes Márton Kardos külterületén az esti órákban figyelmetlenül vezette motor- kerékpárját, s hátulról nekiütközött egy személygépkocsinak, amely jobbra, egy bejáróra kanyarodott. Terhes Márton súlvos, nem élet- veszélyes sérülést szenvedett. LAPZÁRTA Befejeződött a Füzesgyarmat külterületén, a vasúti átjáróban augusztus 25-én történt közlekedési baleset kivizsgálása. A szakértők bevonásával lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy az autóbusz vezetője, Kovács Dénes honvéd — aki a baleset következtében elszenvedett sérüléseibe Időközben belehalt — nem vette figyelembe a fénysorompó piros jelzését. A kötelező megállás elmulasztása okozta az érkező vonattal az összeütközést, s az autóbusz hét utasának halálát. Camp David után... Ez a carteri mosoly aligha indokolt Camp David után ... (Képtávírón érkezett) jelölik majd ki az izraeli XXXIII. ülésszak: rendkívüli felelősség R Centropress hétfő esti kommentárja