Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-10 / 187. szám
1978. augusztus 10., csütörtök NÉPÚJSÁG SZERKESSZEN VELÜNK! Tömény szesz kapható — tej nincs... Kardos község tejellátásának gondjairól ír Rá- gyanszki Pál olvasónk. Mint mondja, körülbelül 400 család él a faluban, mintegy 1400 ember. Egy részük a település központjában lakik, a többiek tanyákon, szétszórtan. Az egyetlen hely a körzetben, ahol tejét lehet kapni, az Egyetértés Termelőszövetkezet tehenészete, ez azonban messze esik a község központjától : épp azoktól a házaktól, ahol nem, Vagy csak igen kevesen tartanak tehenet. S aki tart, az is szívesebben viszi a téeszhez, mert anyagilag jobban jár, a gazdaság pedig jól szervezte meg a felvásárlást. Olvasónk többször felvetette tanácsülésen, hogy ezt a gondot meg kell oldani. A szarvasi ÁFÉSZ ügyintézőjétől legutóbb azt a választ kapta, hogy meszsziről, Salgótarjánból (!) nem kifizetődő az üzletbe tejet szállítani, sőt, amíg a községben tehenet tartók lesznek, a tej ellátás megoldását az ÁFÉSZ nem is tartja szükségesnek. Ha volna is tej — úgymond —, nem volna vásárló. A tanácsülés úgy döntött, hogy ki fogja vizsgálni a dolgot, és tájékoztatja a tanácsot. Ezzel olvasónk egyetért, hiányolja azonban a megoldásra tett konkrét ígéretet. Megjegyzi továbbá : „furcsának találom, hogy 1978 januárjában a kardosi vegyesbolt — korábban félig üres — polcai megteltek fél- decis, tömény szeszt tartalmazó üvegekkel, mivel a szomszédos presszóban reggel 9 óráig szeszes italt kiszolgálni nem lehet... Pedig az üzlet alig van mesz- szebb a téesz gépüzemétől kétszáz méternél...” II rossz út Gyulavári András, Békéscsaba, Pozsonyi út 93. szám alatti lakos a környékbeli utcák rossz állapotáról ír levelében. „Erzsébethelyen, a Franklin utcából nyíló Pozsonyi utcában egy kertrészt a tanács 15 évvel ezelőtt kisajátított útrendezés céljából. Sajnos, az út közepén maradt a vízlevezető árok, emiatt az utcába még a mentőautó sem tud behajtani. Néhány elakadt autót kellett kiszabadítani. A Tavasz és Pozsonyi utca sarkán levő fűszerüzletbe az árut nagy teherkocsikkal szállítják, emiatt ez az út is teljesen tönkrement. Az itt lakók nevében kérem, tegyenek valamit az utak megjavítása érdekében.” Segítség a nagyszülőknek Ritkán fordul elő, hogy gyermekektől kapunk levelet, főként komoly témájút, mint amilyet P. Kiss Jánosék hetedikes unokája írt. Segítőkészsége példamutató lehetne néhány felnőtt számára is. „A nagymamáéknak szeretnék segítséget kérni. Lö- kösházától 5 kilométerre laknak egy tanyán, amely félig romos, az út rossz, a víz ihatatlan, ráadásul a környék igen vizes. Hárman laknak itt, a nagyszüleiül, akik idősek, betegesek, és süketnéma fiuk.” — írja az unoka. Mivel a tanya alig volt lakható, az idős emberek csekély nyugdíjukból, az OTP segítségével a faluban vásároltak egy kis házat. Itt azonban egy beteges, idős ember lakott, akit a tanács már régóta szociális otthonba akart vitetni. Sajnos, hosszú ideig nem sikerült elhelyezni, ezért az újdonsült tulajdonosok nem költözhettek be a házba. A hozzánk küldött levelet továbbítottuk a lökösházi Községi Tanács Végrehajtó Bizottságához, ahonnan megnyugtató választ kaptunk. „P. Kiss János március I6-án vásárolta meg az említett lakást. A vásárlás előtt a tanácselnök közölte, hogy a lakásban élő jóhiszemű, jogcím nélküli lakót a szociális otthonok túlzsúfoltsága miatt előreláthatóan csak hosszabb idő után tudja a szakigazgatási szerv elhelyezni. A nevezettek ennek ellenére úgy döntöttek, hogy megvásárolják az ingatlant. P. Kiss Jánosné ezt követően több alkalommal kérte, hogy intézkedjünk Gróza László jóhiszemű, jogcím nélküli lakó szociális otthoni elhelyezéséről. Türelmüket kértük. Tekintve, hogy a tehetetlen, nagyothalló, szociális segélyből élő idős ember gondozása nehézséget okozott, a szakigazgatási szerv kérte P. Kiss Jánosné segítségét, ö azonban nem vállalta Gróza László házi szociális gondozását, hivatkozva beteg férjére. Megértve problémájukat, válaszukat tudomásul vettük. Ez év június végén P. Kiss Jánosné ismét megjelent, és közölte, hogy a tanya körül olyan magas a belvíz, hogy be kell költözniük. A vb-titkár telefonon kereste meg a Békés megyei Tanács V. B. egészségügyi osztályát, ahol ígéretet kaptunk a soron kívüli intézkedésre. Néhány nappal később megérkezett a szociális otthoni beutaló.” A probléma tehát megnyugtatóan rendeződött, az idős házaspár beköltözhetett a faluba. Foltos lett a szoknya Fazekas Andrásáé Gyuláról írta rovatunknak a következő levelet: „A közelmúltban Gyulán az egyik közértben hipót vásároltam. Mit sem sejtve a kosaramba tettem, majd kenyeret és tejet vásároltam. A gyümölcsös pultnál láttam meg, hogy a farmer szoknyámon egy nagy fehér folt keletkezett. Mint kiderült, a hipó műanyag üvegének kupakja nem zárt jól. Így tönkrement a szoknyám, ami elég nagy veszteség, hiszen én betegség miatt nem dolgozom. Amikor reklamáltam, az eladók csak széttárták a karjukat. Mi a teendő, hogy megtérüljön a 270 forint, amibe a szoknya került?” Olvasónk levelét elküldtük a Békés megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztályára, ahonnan a következő választ kaptuk: Fazekas Andrásáé levele alapján az élelmiszerkiskereskedelmi vállalat 1-es számú gyulai élelmiszerboltjában kivizsgálást végeztünk. Megállapítottuk, hogy a vásárló panasza indokolt. A vállalat vezetői intézkedtek, hogy a hipó által tönkrement szoknya árával (270 forint) őt kártalanítsák, ami időközben meg is történt. Hulladékgyűjtés —de kinek? Naponta felhívják figyelmünket arra, hogy ne dobjuk ki a feleslegessé vált fém-, papír- és más hulladékokat, hanem vigyük a MÉH-be. Az újságok is foglalkoztak a témával, hogy riincs elég átvevőhely. Gyakorlati tapasztalatom is ez — írja levelében Kiss János mezőhegyesi olvasónk. A községben egy átvevőhely van, ahová vinnénk a hulladékokat, de az hébe-hóba veszi csak át a MÉH-be valókat, mert gyakran kikerül a tábla: „Áruelszállításig az átvétel szünetel”. Máskor meg fizetni nem tud a telep, mert nincs pénz, mert csak áruszállítás után kap újabb kifizetésre pénzt a járási MÉH-teleptől a mezőhegyesi részleg. A lakosság így inkább a már felhalmozott — az állami gazdaságból származó — géproncsok mellé dobja, vagy otthon tárolja, nem éppen az erre a célra szánt helyen, arra várva, hogy ez a furcsa helyzet megoldódik. így tehát a jószándék mellett sem tudnak a me- zőhegyesiek az akcióban részt venni, pedig az nemcsak az egyén, hanem a népgazdaság érdeke is. Csetepaté a libalegelőn FARKAS LÁSZLÓNÉ gyomai olvasónk elkeseredett hangulatban kereste fel szerkesztőségünket. Elmondta, hogy immár 15 éve libatenyésztéssel foglalkozik. Jelenleg mintegy 480-at tart. Gyomán a Mátyás király út végén levő Körösgát léjáróján túl az árterületen legelteti a libákat. Éveken keresztül senki sem zavarta ebbéli teendőiben. Az utóbbi hónapban azonban felháborító dolog történt. Mégpedig azt követően, hogy a libalegelőt a tanács átadta a termelőszövetkezetnek. Többen megfenyegették, hagyja el libáival a legelőt. Sőt, mivel a felszólításnak nem tett eleget, tettlegességre került sor. Egy ízben, amikor 67 éves édesanyja őrizte a libákat, a gátról lejött egy tehergépkocsi. A gépkocsi- vezető nekihajtott a libáknak, majd megkergette az idős asszonyt. Mikor olvasónk a legelőre ért, édesanyja eszméletlenül a földön feküdt. A libákat csak másnap számolta meg, s 15 hiányzott belőle. A PANASZT a gyomai tanács elnöke is megvizsgálta. Onnan kaptuk a következő választ. A Győzelem termelőszövetkezet libalegeltetés céljára, a gátról a folyópart felé haladva balra a vasúti hídig fekvő területet jelölte meg. A jobbra eső rész a szarvasmarhatartók részére lett kiadva. A termelőszövetkezet nem kötött Farkas Jánosnéval szerződést, csak május 7-én. A háztáji bizottság elnöke ugyanis csak ekkor szerzett tudomást, hogy a panaszos is ott legeltetei a libáit. A libalegeltetéssel kapcsolatos ügyet sikerült a tanácsnak rendeznie. Panaszosunk nyugodtan igénybe veheti a libalegelőt. A bántalmazás ügyében forduljon a szarvasi járás- bírósághoz. Űj és a régi Kántorkertnek nevezték az endrődiek azt a több holdas területet a gyomai műút mellett, amelynek mai neve November 7. ifjúsági lakótelep. Sok lakást épített itt már a Gyomai Építőipari Szövetkezet. Októberben ismét átadnak új épületeket, amelybe 24 család költözik be. Az újak mellett azonban még ott áll a múltat idéző Kántorkerti tornyos házak egy része. Jelenleg raktárnak használják. A lakótelepi szülők azonban azt tervezik, hogy tavasszal, társadalmi munkában játékteret alakítanak ki a tornyos ház környékén. Sőt, azt is felújítják. Sztanyik Károly tudósító SZERKESZTŐI ÜZENETEK Veres Lászlóné, Békéscsaba: Többek által aláírt levelében a napközis táborban elrendelt zárlatot teszi szóvá. Mégpedig azt, hogy egyesek a szigorú egészség- ügyi zárlat ellenére elhagyják a tábor területét. Bejelentését kivizsgálásra és intézkedésre elküldtük a Kö- JÁL-hoz. A. György, Békéscsaba: Közérdekű bejelentését a Szegedi Postaigazgatóság kivizsgálta. Az elmúlt hónapokban a kábelrongálások és beázások miatt sok távbeszélő állomás nem működött. A távközlési üzem szabálytalanul járt el, amikor a Fogtechnikai Vállalat beadványára nem válaszolt. Az igazgatóság felhívta az üzemet, hogy a közérdekű beadványokra írásban adjon választ. Ifj. Kókai Szabó Jánosné, Elek: Panaszát kivizsgálásra elküldtük a Békés megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztályához. P. János, Békéscsaba: A műanyag és faredőnyöket Makón, az Épület-, Asztalos- ipari és Faipari Vállalat készíti. Egyéni megrendelés végett nem kell Makóra utazni, hiszen a megrendeléseket a TÜZÉP-telepek is felveszik és továbbítják a vállalathoz. Tájékozódásunk szerint a megrendelés napjától a faredőnyt három hónap, a műanyag redőnyt pedig egy hónap alatt szállítja a vállalat. Fábián József, Doboz: Az utca zajával kapcsolatos közérdekű bejelentését intézkedés végett elküldtük a dobozi tanácshoz. B. K., Békéscsaba: Fényképpel illusztrált levelére a Békés megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat igazgató- helyettese válaszolt. Békéscsabán, a kórházi büfé cím- tábláján valóban elírás történt. A dekorációs csoport a feliratot helyesbítette. Szabó Andrásné, Kétegy- háza: Levelében azt írja, hogy nemcsak az utcán, hanem az udvarán is megáll a víz. Pedig a bajt könnyűszerrel orvosolni lehetne. Lefolyót kellene készíteni. Panaszát továbbítottuk a Békés megyei Tanács V. B. építési-, közlekedési- és vízügyi osztályához. Szatmári Jánosné, Békéscsaba: Mivel ügyében bírósági végzés született, panaszával nem tudunk foglalkozni. Andrási Istvánná, Békéscsaba: A felmondási idővel kapcsolatos panaszára a Békés megyei Vendéglátóipari Vállalattól kérünk választ. özv. Bagi Pálné, Békés: Az eltartási szerződéssel kapcsolatos levele megdöbbentő. Panaszát kivizsgálásra elküldtük a békési Városi Tanácshoz. MIT MOND aiOGSZÜBÁLY? Kovács András, Békéscsaba: Gyermekenként 30 ezer forint, más családtagokra személyenként 20 ezer forint, de a kedvezmény ősz- szege nem haladhatja meg az építési költségnek vagy az eladási árnak 45 százalékát. A szociális kedvezmény szempontjából gyermeknek minősül a vérszerinti, örökbe fogadott és a nevelt gyermek ha még nem töltötte be a 16. életévét, vagy betöltötte ugyan, de nappali tagozatos iskolán tovább tanul, s a 25. életévét még nem élte meg, vagy 16 éves elmúlt már, de testi, szellemi fogyatkozása, betegsége miatt munkaképességét legalább kétharmad részben elvesztette, s ez az állapota egy évig, vagy ennél hosz- szabb ideig tart. Egyéb eltartottnak minősül a kereső tevékenységet nem folytató házastárs vagy élettárs akkor, ha a háztartáson belül legalább két családi pótlékra jogosult gyermeket lát el, vagy ha olyan gyermeket gondoz, aki állandó ápolásra szorul, vagy ha olyan idős szülőről, nagyszülőről gondoskodik, aki munkaképességét teljes egészében elvesztette. Eltartottnak minősül a házastárs akkor is — férfi esetében —, ha a 60. életévét — nő esetében —, ha az 50. életévét már betöltötte. Egyéb eltartottak esetében feltétel az is, hogy egy éve közös háztartásban éljenek, együtt költözzenek be az új lakásba. Továbbá az is, hogy havi jövedelmük ebben az évben ne haladja meg az 1140 forintot. A szociálpolitikai kedvezményt az Országos Takarék- pénztár helyi fiókjától kell kérni. Ha lakásvásárlásról van szó, az igényt az adásvételi szerződés megkötésekor kell bejelenteni. Ha még egyikük sem töltötte be a 35. életévét, a kedvezményt két gyermekre, kérelmükre meg fogja előlegezni az OTP. A megelőlegezés egy gyermekre három év, két gyermekre hat év. A harmadik, illetőleg a hatodik év kezdő időpontját az adásvételi szerződés aláírási napjától kell számítani. Levelében azt is írja, hogy mi lesz a szociálpolitikai kedvezménnyel, ha a gyermek nem születik meg. Miként már arról az előzőekben szó volt, azt a gyermeket nem lehet figyelembe venni, aki nem a háztartásban él, jól lehet, tartásdíjat fizet. Ha viszont az újabb házasságból nem született gyermek, a vállalt határidőre örökbefogadás sincs, a szociálpolitikai kedvezményt vissza kell fizetni. Visszafizetésre a következő szabály vonatkozik. Készpénzben csak a kölcsönszerződés megkötésekor megállapított előtörlesztési hányadnak megfelelő összeget kell visszatéríteni, a maradékösszeggel csak a kölcsöntartozást kell növelni. Két gyermek esetén a szociálpolitikai kedvezmény 60 ezer forint. Ha határidőre egyik sem születik meg, készpénzben 15 ezer forintot kell visszatéríteniük. A kölcsöntartozást ugyanakkor 45 ezer forinttal fog növekedni. Több olvasónk a szobabérlők házáról érdeklődik. Ezzel kapcsolatos a békéscsabai tanács 2/1978. (IV. 26.) számú rendelete. A városi tanács a szobabérlők házát azért hozta létre, hogy kényelmes, olcsó, átmeneti elhelyezést biztosítson azoknak a fiatal házasoknak, pályakezdő fiataloknak, esetenként egyedülállóknak, akik lakásigényt nyújtanak be és vállalják a meghatározott pénzügyi feltételeket (előtakar ékosságot), valamint azt, hogy lakáshelyzetük végleges megoldása után a házból kiköltöznek. Az albérlők háza egyben lehetőséget ad a városban működő egészségügyi és oktatási intézmények dolgozóinak, valamint Békéscsaba társadalmi, kulturális és sportéletének gazdagításán munkálkodók átmeneti elhelyezésére. A bérletet az elsőfokú lakásügyi hatóság 'kijelölése alapján az IKV-val kötött bérleti szerződés hozza létre. A kijelölés csak ideiglenes, határidőhöz, vagy valamilyen feltételhez kötött lehet. A határozatlan időre szóló szerződés semmis. A kijelölt bérlő az ezzel kapcsolatos jogerős határozat kézhezvételét követő 15 napon belül köteles a bérleti szerződést megkötni és el kell foglalnia a szobabérlők házában a számára kijelölt lakóegységet. Ha a határidőt felróható okból elmulasztja, se kijelölő határozat is hatályát veszti. Egy lakóegységben legfeljebb két felnőtt személy helyezhető el. Dr. Serédi