Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-06 / 184. szám

1978. augusztus 6-, vasárnap o EUSSES Kosárfonoda vagy körmönfonoda? Az üzem tálcákat, italtartókat, kosarakat készít fűz- vesszőből, egytől egyik exportra. Az itteniek jól tudják, hogy az export mindennél előbbrevaló, s annál inkább bánják, hogy a tavalyi tervet nem tudták teljesíteni. Gyucha György telepvezető, akitől mindezt megtudom, a következőkben látja ennek okát: — Tói sokat követelt a terv, és létszámproblémánk is akadt. Ne mennyiségi, hanem minőségi problémára gon­doljon: állandóan cserélődik a munkaerő, elmennek a régiek, a fiatalok gyes-re mennek, a frissen bekerülők pedig nehezen tudnak betanulni. Sok az igazolt távoliét, mert sok a kisgyerekes anya. A hiányzásokat létszám­ban pótolni nem tudjuk. Tennénk fel új dolgozókat, de nem jönnek. Érthető és indokolt, ha az üzem ilyen körülmények között fokozottan számit a munkások legjavára: a szo­cialista brigádokra. Köztük is a legjobban talán az Előre brigádra számított, ez ugyan­is az a kollektíva, amely -él­csapata a mozgalomnak . a telepen kezdettől fogva. Igen ám, csakhogy a brigád mun­kájában az utóbbi időben visszaesés mutatkozott. Kide­rül ez elsősorban abból, hogy 1977-es, 1 millió 750 ezer forintos tervüket 1 millió 654 ezer forintra tel­jesítették, ami azt jelenti, hogy a tervezett és vállalt, egy főre jutó 146 ezer fo­rintos érték helyett a brigád csak 138 ezret termelt meg, állított elő. ♦ * * A bonyodalmak itt kez­dődtek. A csabai telep ille­tékesei a jelzett lemaradás ellenére is javasolták az Előre brigádot arany foko­zatra a tavaszi végső érté­kelés előtt. Azzal érveltek ugyanis, hogy ez a nagy múltú brigád csupán tavaly, és csupán a termelésben nem „hozta magát”, a többi fel­adatokban viszont — példá­ul a kulturálisakban — ki­emelkedőt végzett. Am nem fogadta el az érvelést a bé­kési vállalati központ ve­zetősége, mert — a csabai telep többi brigádjával is, meg a többi részegység bri­gádjaival is összehasonlítva —, úgy látta, hogy az Előre brigádtól a bekövetkezett visszaesés nyomán esetleg még a szocialista címet is meg kell vonni. Szó szerint idézek né­hány véleményt: — Csak a kismamák ki­válása miatt nem teljesítet­tük, amit vállaltunk, de minden egyéb vállalásunk­nak megfeleltünk — mondja Kárnyáczkiné. — Itt, a telepen, mi törtük az utat, mi mutattuk, hogyan kell ezt csinálni, utánunk léptek a következők. Leg­alább becsülnének meg! Ha anyagilag nem is, de leg­alább erkölcsileg ismernék el a munkánkat! — Most kilencen vagyunk — érvel Pándi Istvánné bri­gádvezető —, de csak papí­ron, mert a kilencből egy táppénzen van, egy pártisko­lán, Drienyovszkiné babát vár, nem teljes értékű mun­kaerő, egy negyedik munka­társunk pedig a jövő hónap­ban jön vissza gyes-ről. Így érthető, hogy nem tudjuk megtermelni, amit vállal­tunk: egy fő csak egy fő munkáját végezheti el. Ha az arany vagy az ezüst foko­zatra nem is vagyunk érde­mesek, legalább a címet hagyták volna meg! Egy harmadik: — A tíz­éves munka minden évben többletmunkával jár, de a teljesítmény a végletekig nem fokozható, főleg akkor nem, ha közben a létszám csökken. A 11 év alatt öre­gedtünk is; mindenkinek családja van. Kérésünk: a vállalat vezetői oldják meg, hogy aki táppénzes állo­mányba kerül, és ez meg­haladja a három napot, azt vegyék ki a brigádlétszám­ból. * * * Kinek van igaza?! A brigádnak és az őket támogató telepvezetőnek? Vagy a békési központ ille­tékeseinek? Az utóbbiakkal: Pusztai Imre párttitkárral és Nagy Mihály üzemvezető­vel hosszan beszélgetve és vitázva arra jutunk, hogy az igazság, mint legtöbbször, most is valahol félúton van. Kiderül, hogy az üzemve­zetés a brigádokat látszólag ugyan nem a tényleges, ha­nem a munkajogi, statiszti­kai létszám szerint értékeli, ám a döntés tényleges alap­ja mégis az, mennyi az egy főre eső terv, mennyi a vál­lalás. Ugyanis ez az egyet­len módja annak, hogy az üzem csaknem harminc ver­senyző brigádját egységes alapon, igazságosan értékel­hessék. Átnéztem minden adatot, s nyugodtan mond­hatom: valóban, ebből a szempontból, a termelést te­kintve, még a szocialista cí­met sem érdemelte meg az Előre brigád. Tovább vizsgálva kide­rül az is, hogy mégsem jár­tak el méltányosan. Miért? Azért, mert az Előre brigád nem teljesítette ügy an a vállalásai további két pont­ját — az önmeózást és az anyagtakarékosság megha­tározott értékét —, újabb négy feladatot viszont mara­déktalanul elvégzett: újítá­sokat dolgozott ki, túlteljesí­tette kulturális vállalásait, testületileg részt vett a po­litikai képzésen. A társadal­mi munkában pedig csak­nem kétszeresét adta, mint amit ígért: 232 órát dolgo­zott a vállalt 140-nel szem­ben! *** A vita lezárult — köz- megelégedésre. A brigád a szocialista címet megtartot­ta; tagjai ünnepélyes külső­ségek közepette vették át a zászlós jelvényt, s a megér­demelt verseny díjakat. Az eset azonban tanulságos — ezen túlmenően is. Jó, hogy a brigádmozga­lomban — részben? több­nyire? — nincsenek már favoritok, állandó befutók. Ne is legyenek ! Jó, hogy van már olyan vállalat, amely gondo­san ügyel a mozgalom tisz­taságára. Az adott esetben, azt hiszem, inkább a moz­galom gazdájának, a vál­lalatnak van oka az üteme­sebb lépegetésre. Miért? A brigád tagjai a verseny és az értékelés szabályait nem ismerik. Ki magyarázta meg nekik? Talán senki. Ki a felelős ezért? Csák egy- személyben a brigádveze­tő?. .. De meg is fordíthatjuk: a versenyszabályzat és az ér­tékelés legyen tiszta, vilá­gos, érthető, az értékelés menete pedig — itt ezzel is bajok voltak — a szó leg­jobb értelmében demokrati­kus. Inkább a verseny és az értékelés módja, menete, szisztémája igazodjon a bri­gádokhoz, mintsem fordítva. Végül : a brigádmozga­lomban ugyan valóban a termelés a döntő, de azért vannak benne egyéb szem­pontok; emberség, méltá­nyosság. Varga János dával. A kemence feljárójá­nál otthagyott talicska, mintha várná, hogy valaki megpúpozza daraszénnel. Szívszorongató ez a kihalt gyári udvar. Üres az iroda is. Az in­gás falióra egy órát mutat, pedig már jól benne já­runk a délutánban. Senki sem tudja pontosan, mikor állt meg. A falon a legfon­tosabb telefonszámok és idejétmúlt moziplakát. „A hosszú búcsú”, Különben dühbe jövünk”, „Pillangó”. Előadások, amelyek innen most már senkit sem csá­bítanak a kellemesen hű­tött mozi nézőterére. Itt van a telefon is, meg Bo­gár Imre, a telep vezetője. — Komám — így mondja, hiszen ismerjük egymást már vagy 30 éve — én nem tudok neked semmit sem mondani, kérdezősködj Bé­késcsabán, a központban. Nem hagyom magam le­rázni, magyarázom, hogy nem érdekel engem olyan dolog, amire ő ne tudna va­lamit mondani. Talán a régi barátságra való tekin­tettel megnyugszik, de olyan panaszkodóan be­szél a dolgozók nélküli gyárról, mint az apa az el­veszett egyszem fiáról. — Hat-hét évvel ezelőtt kezdett valami nem stim­melni. Korábban még lehe­tett embert találni a sze­zonra. Az isten tudja, talán az üzemek elszívó hatása, ahogy ti mondjátok. Igaz, igaz, ez nem óragyár. Ide fogdmeg melós kell. Pedig itt se kerestek rosszabbul, mint akármelyik más üzem­ben a városban. Talán még több pénzt is, mint má­sutt. Fogytak-fogytak az öregek, elmentek nyugdíj­ba, a fiatalok meg ide az­tán nemigen jöttek semmi pénzért. Próbálkoztunk elítéltekkel is — látod, kö­rül van kerítve a gyár szö­gesdróttal, mint a börtönud­var. Most már ők is elfogy­tak. A törzsgárdatagok 20— 25 évig dolgoztak itt, a húskombinátba mentek dol­gozni. Egyedül maradtam. Engem fizetnek, meg két éjjeliőrt, reggel 7-től dél­után 3-ig ülök itt a telefon mellett, halálra unom ma­gam. Úgy érzem magam, mint a háziasszony az üres kamrábán. Hogy mi lesz, talán az isten se tud­ja. Pedig nem hiszem, hogy nem kellene a tégla. Meny­nyit gyártottunk, amikor még volt itt ember? Kilenc­tízmilliót. Nem hiányzik ez sehol sem? — Berki László igazgató elvtárssal szeretnék beszél­ni. — Sajnos nem tudom ad-, ni, Szentesen van. — Helyettese? — Milyen ügyben tetszik érdeklődni? — A gyulai téglagyárról szeretnék információt kap­ni. — Akkor adom Árendás Béla elvtársat, a sajtómeg- bizottat. — Valószínűleg már hal- ! lőtt arról, hogy hosszabb £ ideje csak úgy tudtunk se- • gíteni a létszámgondokon. : hogy a büntetésvégrehajtó S intézetből kaptunk embere- • két. Valamilyen ok miatt ez S a kapcsolat megszakadt. [ Ügy tűnik, ideiglenes jel- | leeeel szüntettük meg a ter- S melést, de persze ebben én : sem hiszek. Legalább 40—• ; 50 ember kellene az üze- S meltetéshez, de honnan ve­gyük ehhez a munkához. A gyárat felajánljuk a tanács­nak, vagy termelőszövetke­zetnek, ha nem kell, a gé­peket átcsoportosítjuk, ami mozgatható, lebontjuk. Hát nincs valami megol­dás? Dehogy is nincs. Kár sokáig keseregni az em­bert nyúzó, elavult techni­kával dolgozó gyárért. Azt hiszem, éppen azok sajnál­ják legkevésbé, akiket itt nyűtt el a nehéz föld. Tég­la is lesz, ha nem is ebből a gyárból. Épül már az automata gyár, ahol — hogy az óragyári hasonlat­nál maradjunk — gomb­nyomásra működik min­den, a tonnákat gép emeli, nem az emberi erő. Ez a kö­zeli jövő célkitűzése. A ta­licska, a csille vándoroljon múzeumba. Nosztalgiával csak a megszépítő messze­ségből lehet gondolni a gyárra, de ezeket az emléke­ket a könnyebb munkál biztosító gépek lassan elho­mályosítják. Béla Ottó A HAK1 bemutatóján akváriumban a tükrös hibrid ponty. Ilúszszázalckkal jobb növekedési- és szaporodóképességgel rendelkeznek Mezőgazdasági tájkiállítás — Szarvas Tegnap a szarvasi mező- gazdasági tájkiállítás első napján több ezer látogató te­kintette meg a kiállított ter­mékeket, kisgépeket. A ki­állítók közül Békés megyé­ből 15 állami vállalat, szö­vetkezet, állami gazdaság, intézmény, valamint kilenc ÁFÉSZ vett részt. Ott talál­hatjuk a kiállítók között a Haltenyésztési Kutatóintéze­tet, az öntözési Kutató Inté­zetet, a Békéscsabai Baromfi- feldolgozó Vállalatot, a me­gyei gabonaforgalmi és ma­lomipari vállalatot. Amint a helyszínen meg­tudtuk, a szarvasi ÁFÉSZ könyvesboltjában már az el­ső órákban csaknem 2000 fo­rint értékű mezőgazdasági jellegű könyvet vásároltak. Ugyancsak a helyi ÁFÉSZ forgalmazásában 200 ezer fo­rintért kisgépet hoztak a kiállításra, amelyek azonnal megvásárolhatók. A kisállat­bemutatóra 40, a kertbarátok zöldség-, gyümölcs-, szőlő­bemutatójára 50 háztáji gaz­dálkodó hozta el termékeit. Virók Mihály kisállattenyésztő romfiipar nagydíját kapta Gyepszőnyeg az öntözési Kutató Intézet kiállításán nyulaL A kiállításon a ba A nagyüzem és a háztáji gazdaságok sikeres kapcso­latát mutatta be a kiállítá­son a hunyai Hunyadi Tsz. A szövetkezet 500 kocát he­lyezett ki a kistermelőkhöz. A munkamegosztás eredmé­nyeként tavaly 7100 hízott sertést értékesített a közös gazdaság a háztájiból felvá­sárolt malacókból. A kiállí­táson Soczó Béla anyakocá­ját mutatták be. (Képün­kön). A kistermelő egyéb­ként háztáji gazdaságában tíz anyakocát tart. Tavaly 170 malacot értékesített a ter­melőszövetkezetnek. A Szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézet bemutatóján a látogatók megismerkedhet­tek a pekingi kacsákkal, amelyeket az intézetben te­nyésztettek ki és ma már ál­lamilag elismert fajták. Ugyancsak itt láthatók a szarvasi 215-ös tükrös hib­rid pontyok, amelyek 20 szá­zalékkal jobb növekedő-, szaporodóképességgel rendel­keznek, mint a korábbi faj­ták. Ezeket jelenleg 23 gaz­daságban tenyésztik. A hunyai Hunyadi Tsz ötszáz kocát helyezett ki a kister­melőkhöz Fotó: Veress Erzsi

Next

/
Oldalképek
Tartalom