Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-29 / 203. szám
1978. augusztus 29., kedd o E33HES Szerdán temetik az autóbusz-szerencsétlenség áldozatait A Füzesgyarmaton múlt hét pénteken történt súlyos autóbusz ■ és vonatkarambol áldozatait: Domokos Sándor honvéd alezredest, Domokos Sándornét, a magyar néphadsereg polgári alkalmazottját, Korda Gergely nyugdíjast, Korda Ger- gelyné pénztárost, if j. Papp Károly tanulót és Tóth Gabriella tanulót augusztus 30-án, szerdán délután 3 órakor Békéscsabán, a vasúti temetőben katonai gyászpompával búcsúztatják, és helyezik örök nyugalomra. Az ismerősök és barátok 14.30 órától róhatják le kegyeletüket. Helyzetjelentés a sérültekről Vizsgálat a csökkent munkaképességűek helyzetéről A gyulai Városi Tanács egy múlt évben hozott határozatában elrendelte, hogy a csökkent munkaképességűek foglalkoztatásának elősegítésére felül kell vizsgálni az erre a célra kijelölt munkahelyeket, és figyelemmel kísérni, hogy ott valóban ilyen dolgozókat foglalkóztatnak-e. A tanács határozata, valamint a megyei munkaügyi osztály által kiadott rendelkezésnek megfelelően a városban folyamatosan vizsgálják a csökkent munkaképességűek foglalkoztatását. A közelmúltban lezajlott vizsgálatok során megállapították, hogy a Budapesti Harisnyagyár gyulai gyáregységénél igen nagy gondot fordítanak e feladatra. A 145 kijelölt munkahelyből 89-et töltöttek be csökkent munkaképességűvel. Az itt dolgozók állandó orvosi felügyelet alatt állnak. A köny- nyebb munkára javasoltak foglalkoztatása . nem okoz gondot. A háziipari szövetkezetnél a 156 munkahelyből 115-öt betöltött. Itt még további dolgozók foglalkoztatására van lehetőség. A kertészeti és városgazdálkodási vállalatnál a kijelölt 30-ból mindössze ötöt tölt be olyan dolgozó, aki orvosi igazolással rendelkezik. A gyulai vízműveknél 17 munkahelyet jelöltek ki, többnyire a vár-, fürdő területén. Valameny- nyi munkahelyen orvosi javaslat alapján foglalkoztatják a dolgozókat, illetve a gyengébb egészségügyi állapotban levő nyugdíjasokat. A gyulai ÁFÉSZ-nél nagyon korlátozott számban található ilyen munkahely. Általában olyan képesítés, szakmai végzettség szükséges valamennyi álláshoz, melynek megszerzése hosszabb időt vesz igénybe. Az idősebb, csökkent munkaképességűek pedig elzárkóznak a tanulásA hétfő délutáni rendőrségi, illetve kórházi jelentések szerint a füzesgyarmati személyvonat és autóbusz összeütközése következtében megsérült több ember állapota még súlyos. A karambol következtében hatan meghaltak, többen súlyosan megsérültek. Jelenleg a békéscsabai kórházban a 14 beszállított személy közül négynek súlyos, de nem életveszélyes az állapota, akik kórházi kezelés alatt állnak. így Papp Károly 52 éves, Benkő László 56 éves, Botta Dukát Mátyás 70 éves és Pataki Mihályné 68 éves békéscsabai lakosak. Tíz sérültet a megyeszékhely kórházából utókezeléssel már elbocsátottak. A rendőrségi jelentés szerint Radói Zsigmond a szolnoki kórházban lábtörés, tü- dőzúzódás és bordatörés miatt válságos helyzetben van. Karcagon Hőgye Károlynál lábfej amputációt kellett végrehajtaniuk az orvosoknak. Az ugyancsak ebben a kórházban kezelés alatt álló 14 éves Domokos Éva tanuló állapota súlyos, de nem élet- veszélyes. Debrecenben, az agysebé- szeti^ klinikán kezelt Kovács Dénes 22 éves honvéd gépkocsivezető állapota válságos. Augusztus 27-én, vasárnap a békéscsabai TÜSZSZI szervezésében került sor Bencsik Andrásnak és feleségének, Fodré Pi roskának kislánya, Bencsik Rita névadó ünnepségére. A kislány ez év május elsején született, s névadó ünnepségén négy nemzedék vett részt, köztük a 95 éves Szitás Balázs és a 72 éves Bencsik András dádapák, valamint hét gyermekük, 18 unokájuk és 21 dédunokájuk. Képünkön a népes család egy csoportja Fotó: Császár Lajos tói. A vizsgálat kiterjedt még a bútoripari vállalatra, a sütőipari vállalatra, ahol szintén ki vannak jelölve ilyen munkahelyek. A következő hónapokban felülvizsgálják a csökkent munkaképességűek foglalkoztatásának alakulását, s külön vizsgálat lesz a városi rehabilitációs bizottság által kijelölt nyolc vállalatnál. Autós ügyességi verseny Orosházán Vasárnap délelőtt eszményi időben rendezték meg Orosházán a „Gyopár Kupa” autós ügyességi versenyt. A rendezők, vagyis az orosházi városi-járási KözlekedésbizGYORSLISTA az 1978. augusztus 28-án megtartott lottó-jutalomsorsolásról, melyen a 33. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: A = Lada személygépkocsira utalvány, B = 15 000 Ft-os otthon lakberendezési utalv. C = 5900 Ft-os sztereó rádió, D = 50 000 Ft-os ötletutalv., E = 14 000 Ft-os ' „Ismerje meg a Szovjetuniót, az 1980. évi olimpiai játékok országát.” utalv., F = 22 300 Ft-os színes tv, G = 20 000 Ft-os zenesarok utalv., H = 10 000 Ft értékhatárig televízió Vásárolható, I = 10 000 Ftos vásárlási utalv., J = 9000 Ft- os ,.ki mit választ” utalv., K = 7000 Ft-os „tetőtől talpig” utalv., L = 5000 Ft-os vásárlási utalv., M =. 6000 Ft értékhatárig hűtőgép vásárolható, N = 4000 Ft-os „konyhalelsz.” utalv., O = 3000 Ft-os „textil” utalv., P = 2800 Ft értékhatárig táskarádió vásárolható, R = 1500 Ft értékhatárig táskarádió vásárolható, S = 1300 Ft értékhatárig táskarádió vásárolható. HÁROMMILLIÓ 095 835 N 112 955 E 119 692 D 141 104 D 172 550 K 232 459 N 237 149 O 272 881 N 281 125 F 293 275 O 300 132 K 353 616 I 387 048 L 411 555 I 414 852 H 427 871 L 436 505 L 471 340 O 4185 608 L 490 905 P 493 717 L 519 602 L 537 320 J 557 204 I 580 470 R 618 870 N 650 627 N 666 825 1 688 324 G 707 370 N 718 091 L 737 534 O 125 638 K 163 684 L 176 644 L 232 718 F 255 895 O 280 182 N 283 972 I 295 461 G 352 821 O 366 598 N 399 911 M 414 300 N 425 493 K 433 327 N 440 542 O 477 597 N 487 394 N 492 478 O 507 604 O 533 650 O 556 711 D 563 220 S 599 320 D 647 131 H 664 759 I 668 210 L 705 427 K 711 583 P 731 561 J 764 910 L 771 981 O 782 082 O 703 075 I 827 821 J 842 767 D 890 618 N 916 062 J 934 647 P 965 524 L 776 048 S 784 200 J 818 165 E 834 856 J 857 029 N 894 223 L 920 084 I 942 340 H 970 425 J HATVANHÄROMMILLIÓ NEGYVENNÉGY - MILLIÓ 466 603 I 471 745 F 507 905 I 845 609 J 856 176 D ÖTVENÖTMILLIÓ 482 3333 J 488 679 L 826 949 L 862 600 B HATVANMILLIÓ 108 165 I 164 174 K 217 949 G 237 775 N 235 736 O 466 888 I 486 626 O 835 878 B 846 105 E 485 165 L 494 565 F 854 949 O 163 546 O 214 200 N 235 572 E 242 048 O 013 951 K 028 061 G 042 499 O 055 224 O 090 396 L 098 810 J 108 948 O 165 648 O 187 149 D 194 982 N 221 849 I 234 538 N 237 512 N 263 032 J 279 949 J 321 700 O 337 322 D 338 616 O 348 772 L 361 461 N 362 426 O 412 367 N 454 117 R 482 623 N 494 455 L 504 432 I 510 869 N 522 258 L 538 039 K 550 076 L 580 631 G 022 401 H 028 205 L 053 947 I 068 565 S 098 286 O 103 786 N 153 829 O 172 744 M 192 908 N 218 501 J 229 541 N 236 324 L 241 610 L 270 737 D 304 424 B 335 200 F 338 588 L 345 379 P 349 243 K 361 537 J 411 297 J 449 079 O 480 534 C 486 039 C 494 963 O 510 060 N 514 421 L 525 644 D 548 218 D 552 871 D 588 412 M A nyertes szelvényeket 1978. szeptember 20-ig kell a totólottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MTI) tonsági Tanács aktívái jóvoltából kitűnően előkészített pályán versenyezhettek a benevezettek. A verseny két részből állt: KRESZ-tesztláp kitöltéséből és ügyességi számból. Az utóbbi két kategóriában — 1000 köbcentiméter alatt és felett — bonyolították le. A KRESZ-tesztlap kitöltése legjobban Bánszki Mihálynak, Korcsok Lászlónak és Kisházi Györgynek sikerült. Az 1000 köbcentiméter alatti kategóriában legügyesebbnek bizonyult Holecska Lajos, őt követte Kiss Sándor és Tán- czos Imre. Az 1000 köbcentiméter feletti géposztályban első helyen végzett Bánszki Mihály, a második helyet szerezte meg Kisházi György, míg a harmadik lett Váradi Ferenc. A verseny győzteseinek a rendezők 15 ezer forint értékű tiszteletdíjat nyújtottak át. Új fiókkönyvtár az ENCI-ben A termékeiről nemcsak itthon, hanem külföldön is jól ismert Endrődi Cipész Szövetkezet új fiókkönyvtárral gazdagodott. A megvalósulást a községi könyvtár és a szövetkezet között kialakult több évtizedre visszanyúló jó kapcsolat előzte meg. A több mint ezer dolgozót foglalkoztatót ENCI-ben a szövetkezet jelentős anyagi támogatása és a fiatalok lelkes társadalmi munkája nyomán születhetett meg az új üzemrész kulturális helyiségében megnyíló 1500 kötetes fiók- könyvtár. Az ünnepi megnyitón Tímár Máté József Attila-díjas íróval, a község szülöttjével beszélgethettek a dolgozók író-olvasó találkozó keretében. Az új fiókkönyvtár egyelőre a klubfoglalkozásokkal egy időben, heti két alkalommal várja a szövetkezet dolgozóit. Sztanyik Károly Totó-lottó kirendeltség nyílik meg ma Szeghalmon Fortuna „fellegvárai” megyénkben eddig öt településen — Békésen, Békéscsabán, Gyulán, Orosházán és Szarvason — állnak a szerencsét próbálók rendelkezésére. Az Országos Takarék- pénztár Békés megyei Igazgatóságának tájékoztatása szerint a Sárrét „fővárosában”, Szeghalmon, ma újabb kirendeltség nyílik. A kulturáltan berendezett új totózó — amelyet az OTP- fiók volt helyiségében alakítottak ki —, amellett, hogy minden ügyfelet szeretettel vár, mindjárt kellemes meg- epetéssel is szolgál. Ugyan- .s tombolajegyet ad minden olyan fogadónak, aki augusztus 29. és szeptember 30. között egyszerre legalább négy totó- vagy lottószelvényt vásárol, vagy 13,20 forint ösz- szegű totószelvényt fizet be. A tombolajegyekkel a totó- zóban megtekinthető különféle értékes ajándéktárgyak nyerhetők. A nyereménysorsolás október 5-én délután 6 órakor a kirendeltségben lesz. Az új totó-lottó kirendeltség megnyitásával az Országos Takarékpénztár Békés megyei Igazgatósága a már korábban felmerült fogadói igényeket elégíti ki. Az alapszervezeti vezetőségek munkájáról pártalapszervezetek tevékenységének tartalma, munkájuk színvonala döntően attól függ, hogy az alapszervezeti vezetőségek miként töltik be a párttagság bizalmából kapott tisztüket. Rajtuk múlik, hogy az alapszervezet előtt álló feladatokra hogyan mozgósítanak, milyen munkamegosztás érvényesül közöttük, hogyan hangolják össze, s egyben hogyan határolják el feladataikat működési területük gazdasági, szakmai vezetésével, a különböző társadalmi szervekkel és milyen alapossággal készítik elő a kommunisták tanácskozásainak fórumait, de különösen a taggyűléseket. Széles körből szerzett konkrét tapasztalatok igazolják, hogy az alapszervezeti vezetőségek munkája az utóbbi években jelentősen fejlődött. Ebben döntő része van annak, hogy a pártvezetőségi tagok politikai felkészültsége sokat javult. Többségük legalább esti politikai középiskolával rendelkezik, a titkárok politikai képzettsége ennél is magasabb. Jelentősen javult az állami iskolai végzettségük színvonala is. A vezetőségek munkájának fejlődését igazolják azok a tények, hogy a megnövekedett helyi önállóság körülményei között nagyfokú körültekintéssel és felelősséggel foglalkoznak tevékenységi körük konkrét kérdéseivel, állásfoglalásaik jó összhangban vannak a felsőbb pártszervek határozataival. Munkájukat összességében tervszerűség, rendszeresség és program szerinti tevékenység jellemzi. Mind körültekintőbben veszik számításba intézkedésük várható hatásait. Jól érvényesül a döntések végrehajtásában a politikai eszközök felhasználása, a megvalósítás politikai eszközökkel történő biztosítása. Munkájuk tartalmi fejlődése szoros összhangban van munkastílusuk, munkamódszerük színvonalának emelkedésével. Ezek közül egyik legjelentősebb, hogy megerősödött a .pártvezetőségek munkájának kollektív tartalma. A vezetőségi tagok egyre nagyobb mértékben vállalnak tevékeny részvételt a feladatok végrehajtásának konkrét előkészítő munkájából. Kedvelt módszerük a közösen végzett felmérés, tapasztalatgyűjtés: a brigádmunka. Ebben az a figyelemre méltó, hogy ez a módszer kiválóan alkalmas a viszonylag kevés tapasztalattal rendelkező, és éppen emiatt bátortalanabb elvtársak bekapcsolására, önálló tevékenységre való nevelésre. Ennek is köszönhető, hogy egyre több vezetőségi tag látja el javuló színvonalon reszortfelelősi megbízatását és vállalnak mind többen részt a pártcsoportok munkájának segítéséből, a propagandamunkából, a gazdaság pártirányításának feladataiból. A taggyűlések napirendjeinek előadóiként is egyre gyakrabban vezetőségi tag szerepel. Ezek, a teljes körűnek nem nevezhető megállapítások a jellemzői a pártvezetőségek munkájának, általában. De ez ma még nem általános o’yan értelemben, hogy minden párt- alapszervezet vezetőségére maradéktalanul vonatkoztatható lenne. Hiszen mindenütt egyediek a pártvezetőségi munka személyi és tárgyi feltételei. Nyilvánvaló tehát, hogy jelenlegi helyzetében és tendenciájában is kedvező képet adó pártvezetőségi munka általános jellemzői mögött adott helytől és körülményektől függően még sok formális jelenség is fellelhető. Akadnak pártvezetőségek, ahol még a kollektív munka az üléseken való részvételben merül ki. Még nem mindenütt és nem is egyforma mértékben vesznek részt a vezetőségi tagok a pártmunka helyi, konkrét irányításában, szervezésében. Olyan is előfordul — kuriózumként említve —, hogy a pártvezetőségi ülésen tájékozódnak a vezetőség tagjai olyan kérdésekről, amelyeket mindennapi munkájuk folyamatából illene már ismerni. Ahol ezek, az általánostól eltérő és negatív jellegű tapasztalatok megvannak, ott indokolt, elkerülhetetlenül szükséges okait feltárni a pártvezetőségek munkájának további javítása érdekében. Ezeken a helyeken is megvan a garancia a hiányosságok kiküszöbölésére, viszonylag rövid úton, hiszen a pártvezetőségek mindegyike nagyszerűen bizonyította a tagkönyvcsere során, hogy képesek magas színvonalú, jól szervezett, folyamatos munkára. A probléma kulcsa a munkastílus, a munkamódszer alkalmazásának területén keresendő, csaknem minden esetben. A korábbi években még gyakori volt az úgynevezett „titkárcentrikusság”. Ennek a lényege, kissé túlzó fogalmazásban abban sűríthető, hogy „mindent a titkár, illetve a titkár nélkül semmit”. Ez, és az ezt kísérő vezetési módszerek hellyel-közzel még ma is fel-felütik fejüket. Nem más ez, mint a kollektív vezetés rovására érvényesülő, azt helyettesíteni akaró egyszemélyi vezetés. Az ebben közrejátszó személyi, tulajdonságbeli és szemléleti okok eléggé közismertek. A „titkárcentrikusság” pozitív tartalmúnak tekinthető mindaddig, amíg a párt- szervezet és a pártvezetőség munkájának összefogására, a felettes pártszervekkel való kapcsolattartásra vonatkozik. A pártalapszervezetek vezetőségi tagjainak munkájában meghatározó a tájékozottság. Az, hogy menynyire ismerik a rájuk háruló feladatokat, a felettes pártszervek határozatait, saját területük helyzetét. A tájékoztatásnak, az információ-szerzésnek általában megvannak a különböző formái és módszerei. Az alapszervezetek többségében megfelelő a helyzetismeret, a tájékozottság, de előfordul részkérdések esetében, hogy annak országos vonatkozásait jobban ismerik, mint saját területüket. I V vezetőségek munkálj jának is kiemelkedő ■ területe a gazdaság- politikai tevékenység, az együttműködés a gazdasági vezetéssel. Ez nem mentes problémáktól, de konfliktusoktól sem. Közrejátszik ebben a pártirányítás címén történő, hatáskört meghaladó beavatkozás, de néha a helytelen gazdaságvezetői magatartás is. Motiválja a helyzetet, hogy esetenként a felsőbb pártszervek képviselői előbb s gyakrabban tárgyalnak a gazdaságvezetővel, 'és a pártalapszervezet tájékoztatása elmarad. Mindezek ellenére az az általánosan jellemző e területre is, hogy rendszeresebb már a közös feladatok egyeztetése. Szilárdul az a' felismerés, hogy a gazdaságvezetők is a pártpolitika megvalósításán dolgoznak, és hogy,..a konkrét feladatok tartalmukban, hatásukban nem bonthatók egymástól elkülönülő politikai és gazdasági részre. Egyre inkább a vélemények egyeztetése, a közösen kialakított feladatokért való felelősségvállalás érvényesül. Medvegy András a szarvasi járás pb-titkára X