Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-13 / 190. szám

1978. augusztus 13., vasárnap " MNíHMW I/qacU-mcuU Ao-mK Emlékek Belátom, bolond tulajdonságokkal vert meg a ter­mészet, de hát ki van köztünk olyan, akinek semmi „gyöngéje” ne lenne. Legártatlanabb különcségeim egyike, hogy igyekszem megőrizni régi emlékeimet, s ha szobáink mérete és a lakásban uralkodó rend nem kényszerítene egyfajta fegyelemre, talán már régen elborítottak volna a különböző kacatok. Szó sincs sem­miféle rendszerre igazított gyűjtő szenvedélyről, csu­pán megőrzőm azokat a tárgyakat, amelyekhez érzelmi szálak fűznek. Első elemista számtanfüzetemtől gyere­keim régi játékáig sok mindent egyszerűen képtelen vagyok kidobni. Ës bár úgy veszem észre, hogy az em­ber állandóan kinövi régi önmagát, mégse árt néha visszagondolni a tegnapokra. Különös mesékre emlékeztetnek a régi használati tárgyak, vagy a mások számára semmit sem mondó kődarabok. A könyvespolcomon például van egy érde­kes formájú kőzet, amelyet legtöbb ismerősöm meteor­darabnak vélt. Pedig falusi életünk egyik emléke csu­pán, a kályhában találtuk az elégetett szén salakjai között. Most arra emlékezteti a családot, hogy amikor kevésbé komfortos körülmények közt voltunk, akkor nemcsak a havonta kifizetett gázszámla biztonsága je­lentette a téli melegünket, hanem a tüzelőcipelés és a salakolás fáradsága mellett az eleven tűz pattogása is hozzátartozott az életünkhöz. Le nem tagadható tény, hogy a népeknek saját kul­túrájuk kialakításához, szellemi arculatuk megformá­lásához pótolhatatlan alapokat jelent történelmük is­merete és szeretete. Amikor például az amerikai föld­részt meghódító telepesek utódai a gyors ipari és gaz­dasági fejlődés útjára léptek, hamar hiányozni kez­dett számukra a saját történelmük. A feledés dzsungel­indáiból próbálták kihámozni a leigázott őslakosság életének emlékeit, s vitték a könyv- és a filmpiacra saját múltjuk meghamisított vadnyugati világát. Később elindultak Európa értékeinek felfedezésére, s időnként értetlenül álltak a számukra egészen mást jelentő emlékek előtt. Néhány éve például a barcelónai kikö­tőben Kolombusz Kristóf hajóján tettem egy kis láto­gatást. Ámulattal jártam a bátor csodákról mesélő Santa Maria fedélzetén, amikor arra lettem figyelmes, hogy két turista fitymálva mondogatja: nálunk, az óceán túlsó partján, be se engednék az ilyen kis bárkákat a nagy kikötők nyüzsgésébe. Arra már nem gondoltak, hogy ha az a néhány portugál az ilyen ha­jócskákon nem vág neki a kerek világnak, akkor most az óceánon túl nem olyan lenne se a nyüzsgés, se az élet. Történészek, műgyűjtők, múzeumok munkatársai és a hozzáértő szakemberek sokasága vigyázza a történe­lem emlékeit, ám egyéni életünk tárgyai is néha többet jelentenek számunkra, mint azt mások gondolnák. Amikor például régi fiókjaim mélyén kutatok, gyak­ran kezembe kerül egy fénykép, amelyik állítólag a dédapámat ábrázolja. El-elnézegetem a kackiás baj- szú, nyalka öregurat, aki — bármennyire is fáj —, de szinte már semmit sem jelent számomra. Három nem­zedékkel élt korábban, mégis egybemosódott az elfele­dett emberek emlékeivel. Polcaim másik féltett kincse egy régi újságpéldány: a Pesti Hírlap 1845 februárjában megjelent száma. Olvasgatom a régi híreket, a lelkes hangú országgyű­lési tudósításokat, amelyek reformokat sürgetnek, nemzeti önállóságot. Elképzelem a hajdani nyomdá­szok munkáját, akik ólomsorokba szedték az újságíró gondolatait. Életre kel bennem a régi utca, ahol vették, árusították, olvasták a lapot, Länderer Lajos nyomdá­jának termékét. A sárguló lapokon sürgetett reformok helyett forradalom született, abból szabadságharc, az­tán véres, sötét évek, évtizedek. Forrongó történelem, amelynek most mi is részesei vagyunk. A régi újságok mellett a mai életünkről írjuk a sorokat, s adjuk to­vább utódainknak a jó és rossz tapasztalatokat. És szeretnénk minél több megőrzésre érdemes nyomot hagyni magunkról. Andódy Tibor ; Andódy Tibor .Filatéliai hírek A parafilatélia egyik leg­szebb ága a legtöbb gyűjtő véleménye szerint a carte maximum gyűjtése, amely a legtöbb szórakozást nyújtja. A bélyegek rajzának, kivite­lének művészi szépségét, többszörösét adja a képesla­pon található, azonos, de nagyobb ábra és az ötletes, változatos rajzú bélyegzőle­nyomat. A maximális lap egy olyan filatéliai objektum, melynek mindhárom lénye­ges alkotó része; a képes le­velezőlap, a bélyeg és a bé­lyegző tárgyát, helyét és a bélyegzést tekintve a lehető legnagyobb összhangban van. A maximális levelezőlap egy olyan képes levelezőlap, amelynek a témája egyezik a bérmentesítésre használt levélbélyeg tárgyával. A bé­lyegzés helye a levelezőlap képével közvetlen kapcsolat­ban áll. Ha a posta nem al­kalmi bélyegzőt használ, ak­kor a bélyegzés dátuma, le­hetőleg az illető bélyeg ki­bocsátásának, vagy forga­lomból való kivonásának napjával egyezzen meg, min­denképpen azonban arra az időre kell esnie, míg a bé­lyeg nyilvános forgalomban van. A bélyeg és a képeslap tárgyának megegyezésénél szem előtt kell tartani, hogy akár a képeslapnak, akár an­nak a tárgynak, melyet re­produkál, már a bélyeg ki­bocsátását megelőzően for­galomba kell lenni. Figye­lembe veendő; ha a bélyeg­ző az ábrázolt tájjal, épület­tel, műemlékkel, címerrel megegyezik. Arcképnél az ábrázolt személy születési helyének bélyegzője felel meg a követelményeknek. Alkalmi kapcsolatoknál, ha a bélyegzés nem származási vagy születési helyen történt, de mint alkalmi bélyegző a képes levelezőlappal és a bélyeggel mégis összefügg. Ha a 'levelezőlap és a bélyeg történelmi eseményt ábrázol, ott bélyegzik le, ahol az esemény lejátszódott. A ké­peslapra ragasztott bélyeget azon időn belül kell lebélye­gezni, amíg a bélyeg nyilvá­nos forgalomban van, lehe­tőleg azonban a kibocsátás vagy a bevonás napján, vagy alkalmi bélyegzés, melyek felirata azonos a bélyeggel. A carte maximum tehát olyan filatéliai objektum, melynél a képes levelezőlap, a bélyeg és a bélyegzés szo­rosan összefügg. Vas Tibor Kert — háztáji Most vessük a kelkáposztát Most vessük az áttelelő kelkáposztát hidegágyba, gondos talajelőkészítés ese­tén négyzetméterenként 2,5 g a magszükséglet. Házikertben legkedveltebb a „Mohácsi áttelelő”-fajta. Alacsony növésű, rövid, kül­ső torzsájú. A külső levelek száma kevés, s ezek kicsi­nyek, közepesen fodrozot- tak, kékeszöld színűek. A fej kicsi, kerek, sötétzöld, gyenge levélerezetű. Belső torzsája vékonyt 6—7 cm hosszú. A termes átlagos tiszta súlya 45 százalék. Ko­rai érésű fajta. Mind a magvetés, mind a palánták igen gondos víz- és tápanyagellátást igényel­nek. Az öntözést meghálál­ja, a tenyészidőben két-há- rom igen alapos öntözést igé­nyel 30—40 mm vízmennyi­séggel. A kelkáposzta-palántáin­kat a leggondosabb ápolás mellett is megtámadhatják a tavaszi káposztalégy (Phor- bia brassicae) nyüvei. A lárva orsószerű, kifej­lett állapotban a 8 mm-t is eléri. Csontfehér színű, tes­tének utolsó szelvényén, jel­legzetes húscsapocskák és szemölcsök vannak. A nyű a gyökereken, illet­ve a gyökerekben károsít. A palánták a lárva károsí­tása nyomán vontatottan fej­lődnek, a levélkék, ólomfé­nyűvé válnak. A károsított növények lankadnak, elsor­vadnak, könnyen kihúzhatók a talajból. A gyökereken jól láthatók a nyüvek károsítá­sának nyomai. A súlyosab­ban sérült gyökerek idő előtt elhalnak. A tavaszi káposztalégynek évente három nemzedéke fejlődik; egy tavaszi, egy nyári, majd szeptemberben egy őszi. Elszaporodását nagy mér­tékben elősegíti a hűvös ta­vaszi időjárás után bekö­szöntő nyári meleg és a rendszertelen, túlméretezett öntözés. Ha szakszerűen ön­tözünk, vagy ha az öntöző­vízhez lombtrágyákat — Plantant vagy Wuxált — adunk, a károkat lényege­sen mérsékelhetjük, a meg­támadott növényeket meg­menthetjük. A talajfertőtlenítő szerek közül a káposztalégy és a talajlakó kártevők ellen jó hatású készítmény a Basudin 5 G, 5—7 g/négyzetméter adagolásával vetés előtt, majd kelés után — biztató eredményeket érhetünk el. A Basudin 5 G-t a ki­szórás után sekélyen be kell munkálni, majd be kell ön­tözni ! (Széles) Öregurak menyasszonytánca Az autóklub, no meg jó néhány idejét és pénzét nem kímélő „megszállott” jóvoltá­ból a múlt héten mozgó autómúzeumot láthatott a megyei közönség. A nagyrészt század eleji születéssel büszkélkedő „daráló” és még büszkébb, ámbár jóval fiatalabb tulajdonosaik ve­gyes érzelmeket keltettek a szemlélőben. Megcsodálhattuk a faküllős kereket, az egyhengeres erőforrást, a fa alvázat, az acetiléngázos fényszórókat, de ha vette va­laki a fáradságot és a kocsik alá is be­nézett, észrevehette, hogy a motorokból jócskán csöpög az olaj, hogy a futóművek állapota miatt a kerekek nyolcast írnak, a karosszériák földi létük végén járó me­chanikákat takarnak. A köhögve induló autósor lakodalmi emléket idéz: 100 éves bácsik is táncba vitték a menyasszonyt, ámbár annak de­rekát inkább csak fogódzónak használták. A nosztalgikus érzéseket pedig végképp félre kellett tenni, egy vadonatúj Renault 5-ös feltüntekor. » Nagyot változott a világ! A fiatalok csodálkozva né­zik a régi szerkezeteket ♦ „Német minőségi munka: 100 ezer kilométer garancia” hirdeti az 50 éves Adler műszerfalán a gyári tábla Vajon milyen ifjúkori em­lékeket ébreszt az idős pár­ban az öreg autók látvá­nya? Megy az öreg szekér, ki tud­ja hol áll meg? Ford — rajtszámmal

Next

/
Oldalképek
Tartalom