Békés Megyei Népújság, 1978. július (33. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-01 / 153. szám

1978. július 1., szombat Még egyszer a „gálá”-ról Szeretném előrebocsátani, sosem tartoztam a szavak etimologizálásával érvelő vitázó emberek közé, s hogy most mégis erre fanyalo­dom, azt csak a világosabb okfejtés érdekében teszem. A hét elején nagy várako­zással ültem be a gyulai vár­színházi évad nyitó műso­rára, amelyen a kialakult hagyományok szerint azok a művészek mutatkoznak be, akik részt vesznek a nyári várszínházi produkciókban. Ez amolyan előzetes kósto­lónak számít a később, re­méljük hamarosan élvezhető színházi csemegéből. Mint a viszonylag gyér számú kö­zönség jó része, magam is úgy gondoltam, ha már gála, hát „puccba” vágom ma­gam. Mert. ha jól emlék­szem, a szó egyrészt ünneplő- ruhát jelent, de használjuk — mint a szóbanforgó műsor is, címadóul — ünnepélyes alkalom jelentésben is. A színpadkép meg is fe­lelt ennek, sőt, néhány mű­vész öltözéke, s ami még fontosabb, produkciója is, de az összeállítás javarészt mélyen alatta maradt a vára­kozásnak. A nézőknek olyan érzése támadt műsor köz­ben, mintha nem vennék ko­molyan őket. Ebben, az egyébként találékony mű­sorvezető, Verebes István erősen improvizatív, inkább a színház „bentfenteseinek” szóló konferálása is megerő­sített. S bár érződött a játék öröme, hiszen a művészek tőlük szokatlan, rendhagyó produkciókkal leptek meg bennünket, de némelyikük­nél a választás, s mondjuk ki, a kiállás is lehetett vol­na „gálásabb”. Az első sorokban ülő fiatal művészek (?) külön produk­ciói pedig megint rossz száj­ízt hagytak a csak „beté­vedt” nézőkben. A csodála­tos köszöntő virágcsokrok a színpadon, a nézők tisztelete a megjelent művészek iránt (ami, a valóban értékes pro­dukciókat jutalmazó vas- tapsban'is kifejezésre jutott) reméljük, a jövőben nagyobb erőkifejtésre, viszontmegbe- csülésre ösztönzi az erről most megfelejtkezett művé­szeket is. B. S. E. Rendelkezés, amely belső igényből táplálkozik Intenzív tanfolyam három megye - orosz szakos tanárainak Békéscsabán Az év vége után kissé fá­radtan keltek útra a Bács- Kiskun, Csongrád és Békés megye általános iskoláiban tanító orosz szakos pedagó­gusok, hogy a június 26-ától július 17-dikéig Békéscsabán első ízben megrendezésre kerülő intenzív orosz nyelvi tanfolyamon részt vegyenek. Az ország többi pedagógu­sai Cegléden, Esztergomban egyrészt rövidebb volt, az idén ez 17 napra bővült, másrészt egy-egy szovjet pe­dagógusnak jóval nagyobb létszámú csoporttal kellett foglalkoznia. Most 6—7 fős tanulmányi. csoportokat szer veztünk, s ezzel hatékonyab­bá vált a nyelvtanulás. Min­den szükséges eszköz rendel­kezésünkre áll, az OPI tár­salgási könyvet jelentetett pasztalatainkat, kölcsönösen érdeklődünk egymás munka- és életkörülményei iránt. A problémás kérdések elemzé­sére külön konzultációs órá­kat biztosítunk. Köszönet­képpen még annyit szeretnék mondani: a jó szervezés, a nagyszerű ellátás, a szabad programok gazdagsága mind­mind segítőink az eredmé­nyes munkában. Kettő a tizenkilencből Az első nap egy jókedvre derítő, nagy sikerű ismerke­dési esttel kezdődött, ame­lyen a közös tánc- és dalta­nuláson, az orosz népi játé­kok megelevenítésén kívül nemes versengés is folyt. A tizenkilenc csoportra osztott tanfolyam egyik sikeresen szereplő csoportja éppen be­szélgetőpartnereink voltak, Mikor, elcsitult az ének, a tanfolyamról beszélgetve új­ból Jantyik István vette át a szót: — Bizony mindnyá­jan fáradtan érkeztünk, én például egyenest egy csapat­vezető-képző táborból. Nagy szükségét érzem a nyári nyelvtanulásnak, s ha csak lehet, minden alkalmat meg­ragadok. Nekem a faluban nincs kivel beszélgetni, az órákon pedig elég kevés orosz szót használunk. Sztán Pálné, Mezőberény : — Szeptemberben megyek Leningrádba egyhónapos nyelvtanfolyamra. A mosta­ni nyelvtanulás, remélem, hozzásegít az ottani sikere­sebb munkához. Sztrunga Mihály, Körösúj­falu: — Jól megszervezték az idei tanfolyamot. Kevesen vagyunk a csoportban, s így többet szerepelhetünk. Azt is jól megcsinálták, hogy szovjet tanáraink sokat van­nak velünk, s előttük még­iscsak illetlenség lenne ma­Óra végeztével is akad kérdezni valója a Bács megyeieknek és Szolnokon, a Békés me­gyei tanfolyammal majdnem egy időben vesznek részt az eddigieknél hatásosabb nyel­vi felkészítésben. Reggeltől estig csak oroszul Békéscsabán, az egészség- ügyi szakközépiskola adott otthont a tanfolyamon rész­vevő 130 pedagógusnak, s a Szovjetunió 10 városából ér­kezett 21 szovjet tanfolyam­vezető tanárnak. A nyelvi tábor vezetője, Sipos Béla vezető szakfelügyelő tájékoz­tatott bennünket az új tar­talmú és rendszerű tovább­képzésről. — Az intenzív orosz nyelv- tanfolyamok az Oktatási Mi­nisztérium és az Országos Pedagógiai Intézet szervezé­sében és támogatásával jöt­tek létre. A tervek szerint három év alatt, azaz 1980-ig minden általános iskolában tanító orosz szakos tanárnak el kell végeznie. Hogy mi­től intenzív? A korábbi években a felkészítés ideje meg az idén a tanfolyam hallgatói számára. Ugyanak­kor a szovjet pedagógusok is jól hasznosítható, gazdag segédanyaggal érkeztek. ' A szovjet pedagógusok ve­zetője, Galina Venyiaminov- na Moszkva környékéről ér­kezett. Munkájukról elöljá­róban elmondotta, hogy egy február óta tartó moszkvai előkészítő kurzus után érkez­tek Magyarországra, előre ki­dolgozott egységes feladat- rendszerrel. A csoportfoglal­kozásokon végzett nyelvtani, lexikai, módszertani, foneti­kai, újságcikkeket elemző gyakorlatokon kívül minden reggel egy órás közös elő­adással kezdenek, amelyeken szó van például a szovjet gyermekirodalomról, az új szovjet alkotmányról, a Szovjetunió Komszomol- védnökséggel készülő nagy- beruházásairól. — Igyekszünk egész nap együtt lenni csoportunkkal, s munkánkat könnyíti, hogy a magyar pedagógusok aktí­vak, érdeklődőek, s nagyon akarnak — folytatja a szov­jet delegáció vezetője. — Megtárgyaljuk pedagógiai ta­Az aulában minden délben felcsendül a dal Fotó: Gál Edit akik Békés megye különböző részeiből érkeztek. A sikerről Jantyik István, ecsegfalvi pe­dagógus számolt be: — Mi se hittük, hogy elsők le­szünk, de kolléganőnk, Sztán Pálné gyönyörűen mondta Jevtusenko versét, mi, férfiak pedig hallásra és korra való tekintet nélkül kiválóan kísértük zümmögő kórusunkkal. Alighogy kimondta, már fel is csendült az asztal kö­rül ülő hét magyar pedagó­gus és szovjet tanárnőjük ajkán a jól ismert, megzené­sített Jevtusenko-vers : „Akar-e Moszkva háborút?” TÓTH BÉLA: Legendák a lóról 52. Szombaton az öreg Pro- kopp János tót plébános ol­tára előtt álltunk népes csa­ládommal egyetemben. Bol- di, Géza, Sándor és Rozi, mint csöcsszopó az anyja karján. Látásunkra az ima­háznak használt istállóba se­regeitek a velem érzők meg az ellenségeim. A barátol* meleg tekintete nem hagyta, hogy ott fagyjak meg a gú­nyosan méregetők fagyasztó fuvallatától. Nekem nem volt szégyellnivalóm annyi se. mint a délben házasodó vezércsődörnek. Éltem, ahogy az égi madár. Gondok meg hajóik között. Tudtam, az a kis aranypityke szúrja a sze­müket. Élesztgethettem én százával ki kezem alól a legderekabb, kézre szokta­tott hadicsikókat egy köszö­nő tekintet nem járt azért a hivatalosok oldaláról. Nagyon szűkén mérve né­ki az időt, alig nevelek föl kétménesnyi csikót, ahhoz kellett öt év, egy reggel ar­ra ébredünk, minden ága­son zúgnak ,a harangok, benn a Nagymajorban, kint a kö- lök majorokban, de - a ko- lompok, jelzőnek istállpk fa­rára akasztva, vernek szo­morúan. Mondják aztán, akik oda- bentről jöttek, hogy meghalt az uralkodó, a kalapos ki­rály. Meghalt a rézbádog ar­cú. Fiatalnak láttam, de sárga képin mintha virág­zott volna már akkor is a halál. Most, hogy utána gon­dolok, azon rajta ciróka- m'arokázott 85-ben maga az öreg kaszás. Hát mindannyiunknak az a sorsa, hogy szerencsére nem tudjuk, mikor kezd el parolázni velünk. Hát igen: meghalt a kala­pos király. Ej, Jóska bátyám, gondoltam, hát lásd, ezért kellett foltozott kabátban járni, hogy ímé, fiatalon odahagyd minden birodal­madat, netán a hitvány utó­doknak. Járhatott volna bivalybőr- födelű, kényelmes delizsán­szokon, hintáltathatta volna magát aranyhímzésű pámá- zatokon. Élhetett volna ana­nászon, pástétomon, védel­mezhette volna magát világ­verő katonasággal, orvosol­hatta volna magát a római pápával, mindene megvolt hozzá. Hanem hát a halál el­len nincs orvosság! Ez a nagy igazság megvan. Ütött az óra, éppolyan pucéron megy a kalapos király, ahogy Eszes Bálint áll a sír­gödre partjára. Odáig bizto­san tudjuk, hogy el kell jut­ni. Tovább talán maga az öreg Prokopp János se. Pe­dig de egy tudós vén káp­lán az. Káplánságnál to­vább nem vitte sohasem. Tán nem imádkozott eleget, nyel­vét ölthette ügyeletes védő­angyalára, vagy csak jobban beleszeretett a földi jók él- vezkedésébe, nem tudtuk mi azt meg, lovon élő egyszerű csikósok, sohasem. Hozzánk kopott vénember­ként érkezett, a jó borivó ember rezes orrával, öreg­kutya kedvével. Kettőt is nehezen szólt, ha nem volt muszáj neki. Ha prédikált, darabokban szakadozott ki belőle a fohász, akár a télen ásott gyöptégla. Mondták pa­rasztpapnak, magagyüttnek, törpehitűnek. Mivel tán, hogy nem verdeste magát a föld­höz istenfélelmében. Vele akadok össze a Nagy­major zaboskamrája előtt a napokig tartó harangzúgások közepette, mikor megkérdez­hetem tőle, hogy is leszünk meg ezután a kalapos király nélkül. Mert más királyból magam sem csináltam volna ilyen nagy gondot. De hát éppen ő akasztotta rám azt a fityegőt, amit máig meg nem bocsájtanak nékem ezen a parton magas fölöt- teseim. S vele a személyes ismeretség. Az nagyon meg­köti az embernek az emlé­kezetét. Mondom az öreg káplánnak, hát mostan ak­kor, hogy leszünk meg ka­lapos király nélkül. Mire ő nagy fennen válaszolta, csak az én fejem azért ne fájjon, mert az uralkodók között az úgy van, hogy meghalt a király, éljen a király! Még el sem temetik a halottat, kikiáltják az újat, nehogy a fejetlenséget valamerről va­laki megirigyelve föllopja magát a trónusra. Ügy, hogy én is nyugodtan csi'kóskodha- tok, ahogy ő nyugodtan káp- lánkodhat, hisz másfél napig a halott királyért szóltak a kolompok, az utóbbi másfél napban II. Lipót dicsősége re. (Folytatjuk) gyárul szólni! Én áprilisban jöttem haza Leningrádból, de ez a tanfolyam van olyan jó, mint az ottani. Sietünk, mert a csoport vezetője, Ludmilla Szekun- dova, aki először jár Ma­gyarországon, valóban komo­lyan veszi az intenzív mun­kát. Szünet után bekopogunk egv másik terembe, ahol hat Bács-Kiskun megyei peda­gógus éppen orosz tréfákat fordít az inkább diáklánynak látszó fiatal szovjet tanárnő, Marina Garbuz segítségével. A csoport mindent megoldó bizalmija, vagy ahogyan maguk nevezik, ,,Abigél”-je, dr. Ballai Béla szakfelügye­lő is elégedetten nyilatkozik az élő orosz nyelvet valóban intenzíven gyakoroltató nyá­ri tanfolyam programjáról. A csoport pedagógusai saját orosz nyelvtudásukról elége­detlenül nyilatkoztak. Igaz, a hatból hárman még nem is jártak a Szovjetunióban, s éppen ezért olyan jelentős számukra az idei nyári tan­folyam. Györgyfi Györgyné, Helvé­cia: — Sokszor beszélünk egymás között az új tanter­vek bevezetéséről, s nagyon várjuk a 11 napos munka­rendet. A tanfolyam egyben szakmai tapasztalatcserére is lehetőséget ad. File Lászióné, Fülöpszál- lás: — örülünk, hogy elju­tottunk Békés megyébe, s remélem, hogy eljutunk a Gyulai Várszínházba is. De ellátogatunk Szegedre, Szarvasra, Orosházára. Én egyedül tanítok az iskolában eroszt, s nincs kivel gyako­roljak. Ez az egyetlen lehe­tőségem a szakmai fejlődés­re. Tudja, nagyon fáradtan érkeztünk, s többnyire édes­anyák vagyunk, aggódunk a gyermekeinkért, de mégis megérte eljönni. A foglalkozásnak vége. Búcsúzunk. Elmenőben még halljuk, amint az előtérben ■sszegyülekezett 130 pedagó­gus ajkáról vidáman felcsen­dül a Nagyezsda című szov­jet dal. B. Sajti Emese Rádió Szolnok Jó ideje, hogy elhatároz­tam: meghallgatom a Ma­gyar Rádió Szolnoki Stúdió­jának adásait, és tapaszta­lataimról beszámolok olva­sóimnak is. Emlékszem, né­hány éve még nem volt könnyű behozni a szolnoki adót, sokféle zavarás nehe­zítette a tiszta vételt, és a közeli hullámhosszokon dol­gozó többi vidéki adó is minduntalan belebeszélt a szolnoki műsorba. Szerdai próbálkozásom vi­szont fényes sikerrel szol­gált. Kitűnő hangerősséggel és tisztasággal szólalt meg rádióm hangszórójában a Szolnokról érkező program, csalhatatlan jeléül annak, hogy egy idő óta bizonyára az adó erőssége is megnöveke­dett. Ez azonban még min­dig kevés lenne ahhoz, hogy kertelés nélkül dicsérjük ezt a stúdiót, annak szerkesztő­ségét; ehhez az is szüksé­geltetik, hogy a sugárzott műsor érdekes és jó legyen, odakösse a hallgatót a ké­szülékhez, és feltétlen indí­tékot érezzen arra, hogy máskor is bekapcsolja dél­után ötkor a rádióját, rá­hangoljon a szolnoki adó 222 méteres hullámhosszára, és kíváncsian figyelje: mi újság szűkebb hazánkban, itt a Tisza—Körös vidékén? Szerdán Zenés autóstop­pal kezdődött a műsor, élénk és ügyes riport-beszélgeté­sekkel a Szolnok megyei közlekedés gondjairól, aktuá­lis kérdéseiről. Vágási Kál­mán szerkesztő jól szerve­zett műsora hasonlók példá­ja lehetne, és az aktivitás is, ahogyan valóságosan fórum­má változtatták a rendelke­zésre álló egyetlen órát. Természetszerűleg adódik a kérdés: nem lehetne kiter­jeszteni ezt a fórumot a kör­nyező megyékre is? Bizo­nyára nálunk, Békésben szí­vesen látnák az illetékesék, és a közlekedés legkülönbö­zőbb rangú és rendű képvi­selői a szolnoki rádió ri­portereit, szerkesztőit, hogy hasonlóan jó műsort kere­kítsenek egy másik Zenés autóstopban. A kétórás adásidő máso­dik része az információs Al­földi krónikáé volt. Ez is tet­szett, rádiószerű volt, nagy kitekintésű és változatos. A híranyag összeválogatásában érezhetően az volt a cél — mi is lehetett volna más? —, hogy a nap legfontosabb és legjellemzőbb eseményeit, hÍEeit gyűjtsék csokorba, hogy a hallgató tájékoztatá­sa minél teljesebb legyen. Megismerkedtünk a tisza- földvári termelőszövetkezet aratási előkészületeivel, a kényszerpihenőbe került gé­pek vezetőivel; a kisújszállá­si tanács vb-ülésével, ahol az iskolaorvosi ellátás hely­zetét vitatták meg és szol­gáltak általánosítható ta­pasztalatokkal; részletes je­lentést hallhattunk Békés­ről, ahol a tanács vezetői a földrengés okozta károk fel­mérésével, a helyreállítás munkájának megszervezésé­vel foglalkoztak, és kérték más megyék segítségét is. Egy-egy hír erejéig eljut­hattunk még a Jászság kü­lönböző helységeibe, végül régi, kedvelt melódiákat hallhattunk mai együttesék előadásában, olyan ügyes összeállítást, mely — ha oda­figyeltek rá — a magnósok számára csemege lehetett. A műsort záró lapszemle már a másnap megjelenő megyei lapok egy-egy jelen­tős .tudósítására, riportjára hívta fel a rádióhallgató új­ságolvasók figyelmét, meg­előzve ezzel frisseségben még a Kossuth Rádiót is, amely­ben csak reggel szólnak az aznapi újságokról. Amikor elköszönt tőlem a bemondó, elégedetten nyug­táztam a szolnoki rádióval töltött két órámat, és felje­gyeztem, hogy a héten még feltétlenül ráhangolok a 222 méteres középhullámra. Er­re biztatok ezúttal másokat is, nem bánják meg. Sass Ervin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom