Békés Megyei Népújság, 1978. július (33. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-04 / 155. szám

O 1978. július 4., kedd TELEX BUDAPEST Oláh István altábornagy, magyar néphadsereg vezér­kari főnöke, honvédelmi mi­niszterhelyettes meghívásá­ra hétfőn — katonai dele­gáció élén — hivatalos, ba­ráti látogatásra hazánkba érkezett Senen Casas Reguelró altábornagy, a ku­bai forradalmi fegyveres erők miniszterének első helyettese. ~ * * * Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke az Amerikai Egyesült Államok nemzeti ünnepe alkalmából távirat­ban üdvözölte James Earl Carter elnököt. * * * A Magyar-Szovjet Baráti Társaság meghívására hét­főn hazánkba érkezett a Szovjet—Magyar Baráti Társaság küldöttsége, Alek- szej Andrejevics Gyeg- tyarjovnak, a moszkvai Le­nin Elektromechanikai Gyár igazgatójának, az MSZMBT országos elnöksége tagjának vezetésével. □ MOSZKVA Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének elnöke — az amerikai függetlenség napja alkal­mából — táviratban üdvö­zölte James Cartert, az Egyesült Államok elnökét, s ebből az alkalomból jókí­vánságait tolmácsolta az amerikai népnek. Brezs­nyev meggyőződését fejezte ki. hogy a szovjet—amerikai kapcsolatok — a béke és a kölcsönös együttműködés érdekeinek megfelelően — építő szellemben fejlődnek. □ PÁRIZS A francia rendőrség beje­lentette, hogy a versailles-i kastély elleni múlt hétfői merénylet két elkövetőjén kívül letartóztatták a Breton Forradalmi Hadsereg (ARB) másik hat tagját is és ezzel gyakorlatilag felszámolták a terrorszervezetet. A „forra­dalmi hadsereg” az elmúlt évek során 26 merényletet követett el. □ fl Szovjetunió mezőgazdaságának fejlesztéséről Brezsnyev-beszéd az SZKP Központi Bizottsága plénumán Július 3-án Moszkvában megnyílt az SZKP Központi Bizottságának plénuma. A plénumön, hétfőn, Leonyid Brezsnyev, az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitká­ra mondott beszédet a Szov­jetunió mezőgazdaságának további fejlesztéséről. Leonyid Brezsnyev ösz- szegezte a szovjet mezőgaz­daság fejlesztésében az SZKP KB 1965 márciusi plénuma, a párt jelenlegi agrárpolitikájának kidolgo­zása óta elért eredményeket. A párt az említett időszak­ban sikeresen megoldotta a mezőgazdasági problémák széles körét, a mezőgazda- sági termelés nagyot lépett előre. A párt elsőrendű kö­telességét abban látta, hogy a gépesítés, a kemizálás, a talajjavítás ütemének gyorsítása révén jelentősen megszilárdítsák a mezőgaz­daság anyagi-műszaki bá­zisát. A jelenlegi körülmények között a mezőgazdaság ter­melőerőinek fejlődése szo­rosan kapcsolódik a falusi élet szociális kérdéseinek megoldásához. Az elmúlt 12 évben a kolhozparasztság munkabére megkétszerező­dött, a szovhozdolgozóké 1,9-szeresére emelkedett. Gyökeres intézkedések va­lósultak meg a parasztság nyugdíjellátása és társada­lombiztosítása terén. A me­zőgazdasági lakosság jólé­tének és kultúrájának nö­vekedése korunk egyik fon­tos vonása. A kolhozcsalá­dok együttes jövedelme az 1965—1977-es időszakban 1,8-szeresére nőtt. Az életszínvonal fontos, bár nem egyetlen mutatója az egy főre jutó termény- és élelmiszerfogyasztás. Ott sem álltunk egy helyben — folytatta Leonyid Brezsnyev. Az egy lakosra jutó hús- és húskészítmény-fogyasztás a Szovjetunióban — miközben a lakosság több mint 28 mil­lió fővel nőtt — 16 kilo­grammal emelkedett. Je­lentősen emelkedett a tej és a tejtermékek, a tojás, a főzelékfélék és a gyümöl­csök fogyasztása is. Leo­nyid Brezsnyev bejelentet­te, hogy 1980. január 1-től a tervek szerint 40 százalék­kal emelik a kolhozparasz­tok minimális nyugdíját, a következő ötéves tevidő- szakra pedig azt tervezik, hogy a nyugdíj összege eléri a munkások és az alkalma­zottak nyugdíjának szint­jét. Befejezésül Leonyid Brezsnyev a következőket mondotta: — Állami címerünkben ott szerepelnek az aranyló búzakalászok. Ez nem vé­letlen. Kenyerünk a paraszt, a munkás, és az értelmiségi együttes munkájának ered­ménye. A mezőgazdaság to­vábbi fellendítése az egész ország sokoldalú gazdasági haladásának elválaszthatat­lan része. Azoknak a nagy és bonyolult feladatoknak a megoldása, amelyeket az SZKP Központi Bizottsága a mezőgazdaság terén jelöl meg, lehetővé teszi, hogy új szintre emeljük a nép jó­létét. Éppen ez a Központi Bizottság elé terjesztett in­tézkedések értelme — je­lentette ki az SZKP KB fő­titkára. Szovjet vezetők üdvözlete vietnami vezetőkhöz A Vietnami Szocialista Köztársaság megalakulásá­nak második évfordulója al­kalmából Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottsá­ga főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke és Álekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a Miniszterta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte a köztársaság vezetősé­gét és a vietnami népet. A távirat a többi között megállapítja: Országaink és pártjaink barátsága annak a hősi harcnak vészterhes évei­ben formálódott ki és erősö­dött meg, amelyet az Önök hősi országa folytatott az imperielista agresszió ellen. Ezekben a napokban — hangoztatják a szovjet veze­tők —, amikor a vietnami népnek durva és teljesen leplezetlen külső nyomást, támadásokat és zsarolásokat kell elszenvednie, újból biz­tosítjuk a testvéri Vietna­mot : a leghatározottabban támogatjuk erőfeszítéseiben, hogy felépítse a szocialista társadalmat, megjavítsa a nép életfeltételeit, megvé­delmezze elidegeníthetetlen szuverén jogait. A Szovjet­unió mindig támogatta és a jövőben is változatlanul tá­mogatni fogja Vietnamot — hansúlyozták a szovjet veze­tők. Elutazott Budapestről Le Thanh Nghi Vasárnap elutazott Buda­pestről Le Thanh Nghi, a Vietnami Szocialista Köztár­saság miniszterelnök-helyet­tese, a magyar—vietnami gazdasági, műszaki—tudomá­nyos együttműködési kor­mánybizottság vietnami ta­gozatának elnöke, aki részt vett a bizottság VII. üléssza­kán. A Ferihegyi repülőté­ren Borbándi János, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, a bizottság társelnöke bú­csúztatta. Jelen volt Nguyen Phu Soai, a Vietnami Szocia­lista Köztársaság budapesti nagykövete. • A leszerelési fórum után RÓMA Pietro Ingrao, a képviselő­ház kommunista párti elnö­ke, aki az elnökválasztást irányítja, kedden délelőtt 10 órára újabb szavazást ren­delt el a Montecitorio palo­tában. Semmi jele sincs an­nak, hogy a 8. fordulóban si­kerülne megválasztani Itália új elnökét. □ BELGRAD Július 4-én, kedden a harcosok napját ünnéplik Jugoszláviában. Harminchét évvel ezelőtt, 1941-ben az ak­kori Jugoszláv Kommunista Párt Politikai Bizottsága sorsdöntő tanácskozást tartott Belgrádban és Joszip Broz Tito elnökletével úgy dön­tött, hogy fegyveres felkelést indít a német megszállók és hazai kiszolgálóik ellen. A nemzeti ünneppel kapcsola­tos megemlékezések már a hét végén megkezdődtek. □ BEJRUT Mahmud Abdullah Asis, a JNDK közlekedési minisz­tere hétfőn Bejrutban tar­tott sajtóértekezletén beje­lentette, hogy észak-jemeni szárazföldi erők vasárnap Beihan térségében a két or­szág határán támadást intéz­tek a JNDK ellen, és két falut elfoglaltak. A minisz­ter, aki a JNDK elnökének megbízottjaként néhány arab ország vezetőit tájékoz­tatta az országában bekövet­kezett változásokról, kijelen­tette: „a JNDK-nak nemzet­közi agresszióval kell szem­benéznie”. Befejezte több mint egy­hónapos munkáját az ENSZ rendkívüli leszerelési ülés­szaka. A tanácskozás vaskos dokumentum elfogadásával ért véget. Ha a rendkívüli ülésszak tanulságait, s ered­ményeit ma összegezni akar­juk, nehéz feladat előtt ál­lunk. A világszervezet e rendkívül fontos kérdésről első ízben rendezett ilyen vitát. Az ülésteremben kide­rült: vannak országok, ame­lyek konkrét leszerelési ja­vaslatokkal álltak a világ államainak képviselői elé, olyan intézkedéseket sürget­ve, melyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy bolygónk elke­rülje a mindent megsemmi­sítő nukleáris háború pusz­tításait. A szocialista orszá­gok közössége azért szállt síkra az ENSZ-ben, hogy az enyhülés eddig elért ered­ményeit megszilárdítva to­vább lépjen a világ, s most már olyan lépések következ­zenek, amelyek elvezethet­nek egy nukleáris fegyverek nélküli korhoz, amelyben megfékezik a különböző fegyverek felhalmozását, a fegyverkereskedelmet, azt, hogy miközben tízmilliók éheznek a harmadik világ országaiban, pusztító eszkö­zökre költsék a nemzeti jö­vedelmek mind nagyobb há­nyadát. A Szovjetunió és a többi szocialista ország képviselői felszólalásaikban -kifejezték: tudatában vannak annak a hatalmas felelősségnek, amely a béke megóvása fel­adatában rájuk hárul. Az is világos számukra — s ez helyet kapott a záró doku­mentumban is —, hogy a „nemzetközi béke és bizton­ság nem alapulhat a fegy­verhalmozáson, sem az el­rettentés bizonytalan egyen­súlyán, vagy a stratégiai fö­lény doktrínáin. A valódi és tartós béke csak úgy teremt­hető meg, ha hatékonyan megvalósítják az ENSZ alap­okmányában előirányzott biztonsági rendszert, nemzet­közi megegyezéssel és köl­csönös példamutatással gyor­san és jelentős mértékben csökkentik a fegyverzeteket, és a fegyveres erőket, ami végül is a hatékony nemzet­közi ellenőrzés mellett meg­valósuló általános és teljes leszereléshez vezet.” A New York-i tanácskozás résztvevőinek többsége szá­mára nyilvánvaló volt: az ál­talános és teljes leszerelés eszméje ma még nem a kö­zeli jövőben megvalósuló program. Többek között és elsősorban azért nem, mert a fegyver nélküli, atombom­ba nélküli világnak ma még hatalmas ellenfelei vannak. Hiszen lényegében a leszere­lés ellen beszélt az ENSZ fó­rumán az amerikai alelnök is, akinek mondanivalóját egyértelműen a Szovjetunió elleni uszítás határozta meg, s hozzá csatlakozott Peking küldötte, Huang Hua kül­ügyminiszter is, arra szólít­va fel a népeket, hogy „ne hagyják magukat megtévesz­teni a leszerelés eszméjé­től”. Ezeket az akadályokat is figyelembe vették hát az okmány összeállítói, amikor több olyan intézkedés meg­valósítását is célul tűzték, amelyeket már a közelebbi jövőben végre lehetne haj­tani. Az okmány természete­sen elsősorban a nukleáris fegyverzetek felhalmozásá­nak veszélyére hívja fel a fi­gyelmet, s felszólította a két legnagyobb atomhatal­mat, a Szovjetuniót és az USA-t, hogy mielőbb kös­sék meg a SALT—II egyez­ményt, és kezdjenek új tár­gyalásokat a nukleáris lesze­relésről. Az okmány természetesen kitér más fontos kérdésekre is. Ilyen a fegyverkereskede­lem is, amely elsősorban a gazdaságilag fejletlen orszá­gokat veszélyezteti, de amely súlyos milliárdokat von el a fejlettebb országok­tól is. Fontos kezdeményezés: hozzanak létre újabb atom­fegyvermentes övezeteket, s nyilvánítsák bolygónk egyes térségeit békeövezetekké. Az ENSZ első rendkívüli leszerelési ülésszakának do­kumentuma kifejezi: a világ- szervezet tagországai tisztá­ban vannak e kérdés jelen­tőségével, s a jövőben to­vábbi hasonló tanácskozások összehívását is tervezik. Szükség is van erre, hiszen „az emberiségnek választa­nia kell: megszünteti a fegy­verkezési hajszát és hozzá­lát a leszereléshez, vagy szembe kell néznie a meg­semmisüléssel”. A kérdést feltették. Nem vitatható, a katonai enyhü­lés kiterjesztése, a leszerelés az egész emberiség további sorsát meghatározza. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a föld elkerülje a pusztító nukleáris világháborút, s végre egész bolygónk fegy­vermentes, békeövezet le­gyen. Miklós Gábor hírek hírek hírek Ma: dirik napja A Nap kél 3.52 — nyugszik 19.44 órakor A Hold kél 3.21 — nyugszik 18.40 órakor ÉVFORDULÓ Hatvan évvel ezelőtt, 1918. július 4-én indult meg az el­ső magyar légipostajárat Bu­dapest és Bécs között. A küldemények eljuttatásának ma is leggyorsabb formája a légiposta, amelynek díjsza­bása természetesen maga­sabb az átlagosénál. — POLITIKAI OKTATÁS. A KPVDSZ-hez tartozó alap­szervezetekben nagy gondot fordítanak a dolgozók politi­kai képzésére. Az elmúlt tanévben a tagság 25 száza­léka, 3410-en vettek részt politikai oktatáson me­gyénkben. — JÓ BÚZATERMÉS. Az orosházi Űj Élet Tsz-ben az^. elmúlt hét végén határszem­lét tartottak. Az eddigi ta­pasztalatok szerint a kedve­zőtlen időjárás ellenére jó búzatermésre számíthatnak. Lesz olyan tábla, ahol 60—65 mázsa szemterményt takarí­tanak be. A hét végén kez­dődik az aratás, s előrelát­hatólag 10 munkanap alatt befejezik. — KIRÁNDULTAK AZ AK­TÍVAK. Az MSZMP Békés­csaba, II. kerületi pártszerve­zete és a Hazafias Népfront nőpolitikái bizottsága vasár­nap kirándulásra vitte az aktívákat a szarvasi arbo­rétumba. A kiránduláshoz az autóbuszt a békéscsabai Lenin Tsz adta. Az aktívák megtekintették Szarvason Ruzicskay György festőmű­vész alkotóházát is. — GYÁSZÜNNEPÉLY GYŐ­RÖTT. Gyászünnepélyt ren­deztek vasárnap Győrött, a győrszigeti temetőben levő mártír emlékműnél, a náci koncentrációs táborokban el­pusztultak emlékére. Har­mincnégy évvel ezelőtt, 1944. július első napjaiban indítot­ták el a győri teherpályaud­varról a marhavagonokba bezsúfolt áldozatok első cso­portjait a koncentrációs tá­borok felé. — NŐTT A JÖVEDELEM. Vésztőn a tanács felmérése szerint az utóbbi öt évben átlagosan 900—1000 forinttal nőtt a családok jövedelme. Ez a központi, valamint a munkahelyi bérintézkedések­nek köszönhető. NYereménybetétkönyvek sorsolása Szeles idő Várható időjárás ma estig: nyugat félő] tovább növekvő felhőzet, elsősorban a Du­nántúlon többfelé esővel, zá­porral, néhány helyen ziva­tarral. Többfelé megélénkü­lő déli, délnyugati szél. A szél a Dunántúlon észak- nyugatira fordul és megerő­södik. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 13—18, legmagasabb nappali hőmérséklet ma az esős he­lyeken 20, máshol 25 fok körül. További kilátások péntek reggelig: nyugat felől meg­növekvő felhőzetből sokfelé várható eső, záporeső, ziva­tar. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12—17 fok kö­zött, legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24, keleten 23—28 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területé­nek 80 százalékán várható. (MTI) — JUBILEUMI KIÁLLÍ­TÁS. Tegnap, július 2-án, délelőtt nyitotta meg Szeg­halmon, a KIOSZ székházá­ban Vári-Szalai István kör­zeti KlOSZ-titkár, a szövet­ség 30. évfordulójára rende­zett kiállítást. A július 8-ig nyitva tartó termékbemuta­tón különösen a hiányszak­mák még meglevő képviselői, szűcsök, könyvkötők, kárpi­tosok, köszörűsök és késesek mutatják be munkáikat. — BETÉTÁLLOMÁNYUK 96 MILLIÓ. A Kevermes és Vidéke Takarékszövetkezet­nek napjainkban már csak­nem kilencezer tagja van. A szövetkezet betétállománya ebben az esztendőben továb­bi négymillió forinttal gya­rapodott, és ez év derekán meghaladja a 96 millió fo­rintos állományt. — KISIKLOTT EGY TE­HERVONAT SALGÓTAR­JÁNBAN. Vasárnap es­te 18 óra 20 perc­kor a Salgótarján külső pályaudvarról Hatvan felé tartó háromszázkilencven- hármas számú tehervonat Salgótarján-Zagyvapálfal- va vasútállomáson a bejá­rati váltónál kisiklott. A vonatot Gegori István 31 éves túrái lakos vezette. Három vagon súlyosan megrongálódott és jelentős kár keletkezett a felszagga­tott vasúti pályán is. Szemé­lyi sérülés nem történt. A rendőrség szakértők bevo­násával megkezdte a bal­eset okának kiderítését. A vasúti személyi forga­lom pótlására a Volán autó­buszokat indított. — GAZDAG ZÖLDBORSÓ- ARATAS. A Hidasháti Álla­mi Gazdaságban 430 hektá­ron termelnek zöldborsót. A dús zöldségféléből hektá­ronként több mint 30 mázsa szemtermést takarítanak be. A gazdaság a friss borsó egy részét a Békéscsabai Hűtőháznak, másik részét pedig a konzervgyárnak szállítja.' Az Országos Takarékpénztár hétfőn rendezte meg Keszthelyen a nyeremény betétkönyvek 1978. n. negyedévi, 108. sorsolását. Az 1978. június 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban levő nyeremény betétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó há­rom számjegye (számvégződése) megegyezik, az alább felsorolt számokkal, az 1978. II. negyed­évi átlagbetétüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. számvégződés nyeremény •/. 002 50 011 100 028 25 035 25 043 50 244 25 328 25 372 50 435 25 439 25 486 25 646 50 657 25 706 1000 723 25 734 25 834 50 868 250 900 25 901 25 A nyereményösszeget a betét­könyvet kiállító OTP-fiók, pos­tahivatal vagy takarékszövetke­zet 1976. július 18-tól fizeti ki. (MTI) — KÖZLEKEDÉSI BAL­ESETEK. Július 2-án Békés­csaba és Gerla között Fábián Pál 76 éves békéscsabai la­kos lovas fogattal közlekedett, amely szénával volt megrak­va. Kellő oldaltávolság hiá­nyában kerülte ki az úttest szélén kerékpárja mellett ál­ló Tatai Éva 26 éves békés­csabai lakost, akit felborí­tott. Tatai Éva súlyos, nem életveszélyes sérülést szenve­dett. Ugyanezen a napon Békés és Murony között Püs- ki Mátyás 19 éves kamuti lakos vezetői igazolvány nél­kül, ittasan közlekedett sze­mélygépkocsival. A szembe­jövő forgalom miatt féke­zésre kényszerült, a gépkocsi megcsúszott, majd áttért a menetirány szerinti bal ol­dalra, és összeütközött a sza­bályosan közlekedő Salamon Lajos 36 éves kamuti lakos által vezetett motorkerék­párral. Salamon Lajos és utasa, Salamon Lajosné sú­lyos sérüléseket szenvedtek. Az anyagi kár 12 ezer forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom