Békés Megyei Népújság, 1978. július (33. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-29 / 177. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÚRTBIZOTTSÚG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1978. JÚLIUS 29, SZOMBAT Ara: 80 fülér XXXm. ÉVFOLYAM, 177. SZÁM Kádár János üdvözlete a XI. VIT résztvevőihez A XI. Világifjúsági és Diáktalálkozó résztvevőinek Kubai Köztársaság, Havanna, nemzetközi előkészítő bizottság! *' Kedves fiatal Barátaim! A Magyar Népköztársaság vezető testületéi, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, egész népünk nevében köszöntőm a XI. Világifjúsági és Diáktalálkozó valamennyi résztvevőjét. Szívből jövő jókívánságaimat küldöm a fesztivál házigazdáinak, a szocializmust építő Kuba vezetőinek, hős népének és ifjúságának. Röviddel a pusztító második világháború után földünk békeszerető ifjúsága Prágában, az első fesztiválon hitet tett a békés, boldogabb emberi jövő megteremtése mellett. A fesztiválok három évtizedes története azt bizonyítja, hogy a világ haladó ifjúsága közös elhatározással, szilárd akarattal küzd az emberiség sorsának jobbra fordulásáért. Napjaink ifjúsága jó úton halad, amikor az anti- imperialista szolidaritás, béke és barátság szellemében folytatja elődei harcát. A béke megőrzése, a fegyverkezési hajsza megállítása, a leszerelés ügyének előmozdítása egyaránt érdeke minden józanul gondolkodó embernek, függetlenül nemzeti hovatartozásától, bőrének színétől, vallási meggyőződésétől. Hasonlóképpen a világ népeinek érdeke, hogy földünkön megszűnjön a nemzeti elnyomás, a kizsákmányolás, hogy a szabadságukért, függetlenségükért, jogaikért harcolók igazságos ügye győzedelmeskedjen. E nagy kérdések megoldása joggal foglalkoztatja a világ ifjúságát, amelynek felelőssége és ténni- akarása hozzájárul a jelen és a jövő nemzedékeinek szabadabb, boldogabb. háborútól és félelemtől mentes ■ élete megteremtéséhez. A kubai seregszemle meggyőzően juttatja kifejezésre a világ ifjúságának nemzetközi összefogását, az emberiség sorsáért érzett felelősséget. A szocialista Magyarország ifjúsága elkötelezte magát e nemes célok mellett és vállalja a valóra váltásukért vívott küzdelem reá eső részét. A magyar fiatalok küldöttsége ennek szellemében vesz részt a találkozón. Biztos vagyok abban, hogy a XI. Világifjúsági és Diáktalálkozó sikerrel teljesíti küldetését, tovább erősíti a békéért, a társadalmi haladásért küzdő erők egységét, a tőkés kizsákmányolás, valamint az imperialista gyarmatosítás és újgyarmatosítás ellen vívott harcban. A munka jó feltétele az, hogy a találkozónak a szocializmust építő, a haladás ügyét, a népek barátságát tettekkel támogató kubai nép és ifjúsága ad otthont. Kívánom, hogy ez a fesztivál is ápolja a világ ifjúságának barátságát, kölcsönös megértését és járuljon hozzá a népek közötti békés együttműködés erősítéséhez. KÁDÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Ünnepi díszben köszöntötte Havanna a világ ifjúságát Végre jó idők járnak az aratókra. Dombegyházán már befejezhették a betakarítást, Medgyesegyházán az utolsó mázsákat gyűjtik a kombájnok. Kamuton jó szolgálatot tesz a képünkön látható „legöregebb” gép is a dőlt búzában. S hogy Biharugrán mi helyzet, erről szól riportunk az 5. oldalon Fotó: Martin Gábor Döntö szakaszához érkezett a betakarítás A kubai főváros teljesen felkészülten várta a XI. VIT pénteki ünnepélyes megnyitását. A város képe csütörtökön, tekintettel a háromnapos. nemzeti ünnepre, a megszokott, ünnepi nyüzsgést mutatta, a VIT-készü- lődés feszültsége azonban mindenütt érződött. A kikötő zajos forgalmat bonyolított : folyamatosan érkeztek a hajón utazó külföldi delegációk. Havannába érkezett Romesh Chandra, a Békevilágtanács elnöke is. A SZOT elnöksége ez év eleji határozatában a szak- szervezeti tisztségviselői képzés és tömegpolitikai oktatás minőségének javítását tűzte ki célul. E határozat alapján az 1978/79-es tanévtől kialakul a szakszervezeti oktatás átfogó, egységes, az alapfokú és a továbbképzés egymásra épülő rendszere. Az előkészítő időszakban éppen ezért mindennél fontosabb az eddig elért eredmények fölmérése, az új formák kialakításához, tartalommal való megtöltéséhez szükséges feltételek kialakítása, a lehetőségek számbavétele. A Szakszervezetek Békés megyei Tanácsa a SZOT titkárságának felkérésére még az első negyedévben elkészítette a tisztségviselők képzésének megyei tapasztalatairól szóló jelentést. így az említett SZOT-elnökségi határozattal kapcsolatos napiCsütörtökön megtartotta ötödik ülését a nemzetközi VIT előkészítő bizottsága, amelyen kubai részről Orlando Dominguez, a kubai KISZ országos titkára, valamint Manuel Villamar, a kubai VIT előkészítő bizottság vezetője hivatalosan üdvözölte a VIT-re érkezett valamennyi delegációt. Sajtóközlemény szerint az állandó bizottság ülésén a 180 résztvevő ország két-két képviselője vett részt. A magyar küldöttség a csütörtöki napot készülődéssel és akklimatizálódással töirend tárgyalásakor az SZMT elnöksége tegnapi, július 28-i békéscsabai ülésén a szak- szervezeti tömegpolitikai oktatás megyei eredményeit és feladatait vitatta meg elsősorban. Az SZMT kulturális, agitá- ciós és propagandaosztályának tájékoztató anyaga szerint javult az oktatás szervezettsége, emelkedett tartalmi színvonala. Az 1976/77-es tanévben 789 tanfolyamon 17 ezer 800-an foglalkoztak a szakszervezeti munka elméleti és gyakorlati tudnivalóival, az elmúlt tanévben pedig már 827 tanfolyamot indítottak, amelyeken összességében 19 és fél ezer hallgató vett részt. Megállapítja a jelentés azt is, hogy az ágazati szakszervezeti megyebizottságok és alapszervezetek felelősségteljes munkájának eredményeként nőtt a tömegpolitikai tötte. Megtörtént annak a 166 fiatalnak a kiválasztása, akik a fesztivál megnyitójának menetében hazánkat képviselte. A küldöttség egy része a nap folyamán megtekintett egy múzeumot, másik részük pedig pihent. Visszatért Santiago De Cubából, a Moncada-lakta- nya ostroma 25. évfordulója ünnepségeiről dr. Maróthy László, a magyar VIT-kül- döttség vezetője, aki csütörtökön este részt vett a Szovjetunió nemzeti klubjának ünnepélyes megnyitóján. oktatás tekintélye. Az oktatási év előkészítésében, lebonyolításában, a személyi feltételek biztosításában, a propagandisták képzésében állandó segítséget nyújtottak a pártszervezetek. Az oktatásban legnépszerűbbnek a „Társadalmunk időszerű kérdései”, illetve a „Munkahelyi élet időszerű kérdései” címmel futó tanfolyamok voltak, de emelkedett „A világpolitika időszerű kérdései” című tanfolyam hallgatóinak száma is. Mindezek alapján a tapasztalatokat úgy lehet összegezni, hogy a több mint 800 szak- szervezeti propagandista közreműködésével az 1977/78-as szakszervezeti tömegpolitikai oktatás alapjaiban elérte a célját. Az új oktatási évben a fő feladat továbbra is a politikai nevelő munka minőségének, hatékonyságának javítóÜlést tartott a KNEB A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság pénteken Dajka Ferencnek, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete főtitkárának, a KNEB tagjának előterjesztése alapján megtárgyalta áz újítómozgalom helyzetével és fejlesztésének lehetőségeivel foglalkozó országos vizsgálat tapasztalatait. A népi ellenőrök hét ága- = zat 180 vállalatánál és 90 ; szövetkezetnél, valamint az ; érintett minisztériumoknál, • főhatóságoknál, és az Orszá- ■ gos Találmányi Hivatalnál ; vizsgálták és értékelték az ■ 1974. évi kormányrendelet- ■ ben biztosított lehetőségek | kihasználásának tapaszta- ; latait. Ezenkívül 3500 dől- •. gozó véleményét, s a párt-, a szakszervezeti és gazdasági vezetőkkel folytatott beszélgetések tapasztalatait is felhasználták az összefoglaló értékeléséhez. A KNEB a jelentést elfogadta, s elnökét megbízta, hogy azt a javaslatokkal együtt a Minisztertanács elé terjessze. A lakosság bútorellátásának utóvizsgálatára készült programot Dobos Sándomé, a KNEB tagja, a Goldberger Textilnyomó- gyár igazgatója terjesztette elő. A KNEB jóváhagyásával a népi ellenőrök a napokban megkezdik a bútor- gyártás és -forgalmazás helyzetének vizsgálatát. A népi ellenőrök legutóbb hat évvel ezelőtt vizsgálták meg a lakosság bútorellátását, ennek választékát is minőségét. Most arra keresnek majd választ, hogy a bútortermelésben és alapanyag-ellátásban, a forgalmazásban, a szállításban és a javításban érintett szervek, vállalatok milyen intézkedéseket tettek a lakosság színvonalasabb ellátásáért, és ezek milyen eredménnyel jártak. sa. a foglalkozások színvonalának emelése, a hallgatók aktivitásának fokozása. Tekintettel arra, hogy 1978/79- es tanévtől a „Társadalmunk kérdései” címen ismert tanfolyam kétéves alapképzési forma lesz, amelyre épül a továbbképzés szerepét betöltő „Időszerű kérdések” tanfolyam, a megyebizottságok, az alapszervezetek és az SZMT csak összehangolt munkával teremtheti meg a sikeres évkezdés és a folyamatos, tartalmas oktatás személyi és tárgyi feltételeit Második napirendi pontként az SZMT elnöksége meghallgatta a Szegedi Postaigazgatóság szakszervezeti tanácsának tájékoztatóját az üzemi demokrácia továbbfejlesztésére hozott kormány- határozat vállalati végrehajtásáról. K. E. P. Az elmúlt napok száraz, napos időjárásának hatására megyénkben is meggyorsult az aratás. Tegnap, pénteken estig a kalászosok vetésterületének 61 százalékáról, vagyis 77 ezer hektárról takarították be a gépek a termést. Az eddigi tapasztalatok szerint az idei aratás műszaki felkészültsége, szervezettsége jobb a tavalyinál, igaz az aratás nehezebb, mint az utóbbi esztendőkben bármikor. Mindez tegnap délelőtt Békéscsabán, a mező- gazdasági munkákat szervező és irányító operatív bizottsági ülésen hangzott el, melyen ott volt Baukó Mihály, az MSZMP Békés megyei bizottságának osztály veztő je is. Tegnap, estig az őszi árpát, a repcét megyeszer - te betakarították a gazdaságok. A kenyérgabona aratásában nagy eltérések tapasztalhatók : csupán néhány gazdaságban fejezték be eddig az aratást. A Dél-Békés megyei Területi Tsz-szövetség közös gazdaságai learatták a kalászosok háromnegyed részét, s amennyiben az időjárás engedi, úgy vasárnap estig mintegy 20 tsz-ben a magtárakba, a szérűre kerül a termés. Néhány szövetkezetben az aratáshoz segítséget nyújtanak a szomszédos Csongrád megyei gazdaságok is. Az elmúlt héten a megyén átvonult vihar a szövetség tíz termelőszövetkezetében mintegy 200 millió forint kárt okozott. A Körösök Vidéke Területi Tsz-szövetség taggazdaságaiban kedvezőtlenebb a helyzet. Szövetségi szinten alig aratták le a kalászosok felét. A gazdaságok között igen nagy a szóródás: a kamuti Béke Tsz-ben a kalászosok 92 százalékát, a szarvasi Dózsa Tsz-ben 70 százalékát, a csárdaszállási Petőfi Tsz- ben a gabona 80 százalékát aratták le. Ezzel szemben a bélmegyeri Üj Barázda Tsz-ben 17 százaléknál, a biharugrai Felszabadult Föld Tsz-ben 20 százaléknál, a körösladányi Magyar— Vietnam Tsz-ben 23 százaléknál tart a betakarítás. A megye északi részében — néhány közös gazdaságot kivéve — vontatottan halad a szalma lehúzása, és az időszerű talajmunka. A megye állami gazdaságai a kalászosok 62 százalékát takarították be. Legnehezebb körülmények között dolgoznak a szeghalmi és a Körösi Állami Gazdaságban, e két helyen a legnagyobb a lemaradás. Az elmúlt héten a vihar a megye állami gazdaságaiban mintegy 61 millió forint kárt okozott, ebből 24 millió forint az elemi kár a Mezőhegyesi Állami Gazdaságban. A meleg idő hatására enyhültek a szárítás gondjai. Ezekben a napokban a termésnek csak kisebb hányadát kell szárítani. A gabona átvétele folyamatos, ez idáig a mezőgazdasági üzemektől 15 ezer vagon jó minőségű búzát vett át a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat. Az aratási munkák értékelésével egy időben a jövő évi kenyérgabona-vetőmagról is tájékoztatást kaptak a bizottság tagjai. Megyénkben az idén 7945 hektáron 17-fajta vetőmagbúzát termesztettek a gazdaságok. Ebből 6900 hektár termése alkalmas vetőmagnak. Az operatív bizottság foglalkozott az üzemanyagellátással is. Egyöntetű vélemény alapján a szervezési bizottság javasolja a gazdaságoknak, hogy folyamatosan rendeljék az üzemanyagot és a fűtőolajat, ne a tartalékokat használják. Ezzel segítik a tárolást és az ÁFOR folyamatos szállítását. Az ülésen megállapították még : a megnövekedett kombájnparkra a korábbi évekhez viszonyítva nagyobb feladatok hárulnak. A gazdaságok jó együttműködésével az aratás augusztus első hetére befejezhető, jó szervezéssel a talajmunkában a lemaradás csökkenthető. — szekeres — Tömegpolitikai oktatás a szakszervezetekben Illést tartott az SZMT elnöksége