Békés Megyei Népújság, 1978. július (33. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-22 / 171. szám

1978. július 22., szombat NÉPÚJSÁG TELEX MOSZKVA — A szovjet—amerikai kapcsolatok jelenleg nem olyan jók, mint ahogy azt mi szeretnénk, azonban nem is olyan rosszak, mint ahogy azt a nemzetközi enyhülés ellenségei kívánják — jelen­tette ki a Magyarországon is jól ismert szovjet—amerikai­szakértő, Valentyin Zorin, az MTI moszkvai tudósítójával folytatott beszélgetésében. — Bonyolult időszaknak vagyunk tanúi a szovjet— amerikai kapcsolatokban. Az enyhülés folyamata szemmel láthatólag lelassult. Felmerül a kérdés, hogy milyen okok játszottak ebben közre? A szubjektív tényezők az ame­rikai kormányzat felfogásá­ban, politikájában, az utób­bi időben bekövetkezett vál­tozásokban gyökereznek. Ezek a változások az új de­mokrata párti kormányzattal fonódnak össze. — Mindazonáltal meggyő­ződésem, hogy politikai cik­cakknak, nem pedig gyöke­res fordulatnak vagyunk ta­núi — mondotta Zorin. □ VARSÓ A Szejm épületének nagy­termében Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, Hen­ryk Jablonski, az Államta­nács, és Piotr Jaroszewicz, a Minisztertanács elnöke, vala­mint Stanislaw Gucwa, a Szejm marsallja fogadta a kozmosz hőseit. Hermaszewski őrnagy je­lentést tett Edward derek­nek sikeresen végzett útjá­ról. Ezután a lengyel vezetők közvetlen, baráti hangulatú beszélgetést folytattak az űrhajósokkal, majd Henryk Jablonski átnyújtotta a len­gyel államtanács által ado­mányozott kitüntetéseket — Miroslaw Hermaszewskinek és Pjotr Klimuknak a Grünwald-érdemrend első osztályú keresztjét, Zenon Jankowski alezredesnek az űrrepülés egyik előkészítőjé­nek a Lengyelország újjá­születése érdemrendjének parancsnoki keresztjét. Ezen­kívül Hermaszewskit kitün­tették a Szejm csütörtöki ülésén alapított „A Lengyel Népköztársaság Űrhajósa” címmel. □ BELGRAD Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára, aki kétnapos láto­gatáson Belgrádban tartózko­dik, pénteken megkezdte hi­vatalos tárgyalásait Jugosz­lávia vezetőivel. Veszelin Gyuranovics kor­mányfővel a világszervezet szerepének megerősítéséről, Jugoszlávia ENSZ-beli tevé­kenységéről folytatott meg­beszéléseket. □ LONDON A brit kormány augusztus elsejével kezdődően öt száza­lékban kívánja rögzíteni a béremelések felső határát. A munkaadók és a szakszerve­zetek bértárgyalásainak a most következő tizenkét hó­napban ebben a keretben kell mozogniuk. Az ötszázalékos limit a jövő csütörtökön törvény- tervezet formájában kerül az alsóház elé. A béremelések felső határa eddig, az inflá­cióellenes küzdelem most befejeződő harmadik szaka­szában tízszázalékos volt. n MADRID A Juan Sanchez Ramos tá­bornok ellen pénteken reg­gel szélsőséges elemek által elkövetett merénylet kísérlet arra, hogy a hadsereget ha­talomátvételre provokálja. A terroristák azonban nem gá­tolhatják meg, a demokrati­kus reformokat, és parla­menti jóváhagyásra váró al­kotmány elfogadását —, mondotta Adolfo Suarez spa­nyol miniszterelpök. Overell Harriman sajti­konferenciája Budapesten Magyar vezetik üdvözli távirata a Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából EDWARD GIEREK elvtárs, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, HENRYK JABLONSKI elvtárs, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnöke, PIOTR JAROSZEWICZ elvtárs, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke VARSÓ Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa, az egész magyar nép nevében elvtársi üdvözletünket és szívből jövő jókívánságainkat küldjük Önöknek és a Lengyel Népköztársaság testvéri népének nagy nemzeti ünnepük, Lengyelország újjászületésének 34. évfordulója alkalmából. A magyar nép elismeréssel tekint azokra a nagyszerű sike­rekre, amelyeket a testvéri lengyel nép a Lengyel Egyesült Munkáspárt vezetésével elért a szocialista társadalom épí­tésében. Nagyra becsüli a Lengyel Népköztársaság aktív nemzetközi tevékenységét, amellyel hozzájárul a szocialista közösség, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének erősítéséhez, a tartós béke, a nemzetközi bizton­ság megszilárdításához. Nagyra értékeljük a magyar és a lengyel nép hagyomá­nyos, testvéri barátságát, amely országaink szocialista fejlő­dése során új tartalmat kapott és kiteljesedett. Párt- és kormányküldöttségünk júniusi lengyelországi látogatása is­mételten tanúsította, hogy pártjaink és országaink kapcsola­tai egészségesen fejlődnek, együttműködésünk tervszerűen bővül az élet minden területén a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus elvei alapján, népünk és az egész szocialista közösség javára. Nemzeti ünnepükön kívánunk önöknek és Lengyelország dolgozó népének további sikereket a fejlett szocialista társa­dalom építésében, a Lengyel Egyesült Munkáspárt által kitű­zött nagyszerű célok valóra váltásában. KADAR JANOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, LAZAR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Az országgyűlés, a HNF OT, a SZOT és a KISZ az évfor­duló alkalmából táviratban köszöntötte a partnerszerve­zeteket. Oz újjászületés napja Harmincnégy évvel ez­előtt Lengyelország másod­ízben született újjá — né­pi államként. Ezen a napon, 1944. július 22-én kiáltvány­ban adta tudtul a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bi­zottság: a háború puszította földön helyreállt a lengyel államiság. Közismert tény: Európa egyetlen országa sem szenvedett olyan sokat a fa­siszta barbárságtól, mint éppen Lengyelország, me­lyet elsőként ért a náci Né­metország támadása. Az ország anyagi javainak több. sége megsemmisült, s hat­millió lakóját gyilkolták meg a fasiszták. A pusztítás nem kímélt senkit és sem­mit. A lengyel hazafiaknak, kommunistáknak és hívő ka­tolikusoknak a romokból kellett országukat újjáépí­teni. Nem túlzó a hasonlat: poraiból újjászülető főnix­madárként újult meg az ország. A lengyelek milliói­nak áldozatkészsége, mun­kakedve, tehetsége a párt vezetésével hatalmas ered­ményeket hozott. Ma, az egykori agrárország Európa ipari hatalmai közé tartozik. Különösen gyors fejlő­désnek indult a lengyel gaz­daság az elmúlt évtizedben. Ez alatt az idő alatt gyárte­lepek sora nőtt ki a földből, egész iparágakat honosítot­tak meg. A gazdaság fejlesz­tésében fontos szerepe van Lengyelország KGST-tagsá- gának. Az elmúlt évtizedekben Lengyelország társadalma is nagy fejlődésen ment ke­resztül. A párt politikájának az a célja, hogy a legszéle­sebb nemzeti egység alap­ján a lengyelek közös aka­ratával építse az országban a szocializmust. A következetes politika méltán vívott ki nemzetközi elismerést. Kádár János elvtárs, az MSZMP KB első titkára mondotta a múlt hónapban a varsói autógyár­— örülök, hogy olyan Idő­szakban érkezhettem Ma­gyarországra, amikor kap­csolataink ilyen örvendetesen javultak, s mindkét kormány határozott szándéka a két­oldalú együttműködés to­vábbi fejlesztése — mondot­ta Averell Harriman. az Egyesült Államokbeli neves politikus, New York állam volt kormányzója. Averell Harriman Magyar- ország és az Egyesült Álla­mok kétoldalú kapcsolatai­nak jövőjét mérlegelve kije­lentette: az amerikai üzleti körök érdekeltek a kereske­delem bővítésében. Az eddigi tárgyalások is eredményesek voltak, s — a magyar képvi­selők rugalmasságának kö­szönhetően — gyorsan tető alá kerülnek a megállapodá­sok. A magyar gazdaság szerkezete is megkönnyíti az együttműködés fejlesztését. A sajtó képviselőinek kér­déseire felelve a nemzetközi élet főbb kérdéseit is érin­tette. Elmondotta: nem hi­szem, hogy visszatérne a hi­degháborús korszak. A nem­zetközi politikában meglevő jelenlegi gondok nem aka­dályozhatják meg a fegyver­zet- és haderőcsökkentési egyezmények megkötését. Averell Harriman pénte­ken elutazott Budapestről. ban tartott magyar—lengyel barátsági nagygyűlésen : „A Lengyel Népköztársaság te­kintélye világszerte nö­vekszik. Ennek alapját a társadalmi és gazdasági fejlődésben elért kimagasló eredményei és következetes internacionalista külpoliti­kája teremtette meg”. Jól fejlődnek hazánk és a Lengyel Népköztársaság kapcsolatai is. Számtalan formája van a gazdasági kapcsolatoknak. Fontos az árucsere, de örvendetesen emelkedik a magasabb szin­tű együttműködési szerző­dések, kooperációk száma is. Kiterjed az együttműkö­dés a tudomány és a kultúra megannyi területére: a két ország fővárosában mű­ködő kulturális központok, az egyetemek magyar, illet­ve lengyel tanszékei nemes feladatokat töltenek be. Az emberek kapcsolatainak fej­lődésében * meghatározott helye van a turizmusnak is. Nemzeti ünnepükön a ha­gyományos magyar—lengyel barátság jegyében, meleg szeretettel köszöntjük len­gyel barátainkat. B Cenlropress péntek esti kommentárja Bizonyítvány-magyarázat Mi tagadás, nehéz eliga­zodni Carter elnök szavain. Még nehezebb a tettéin. Sajtókonferenciáján — mint az várható volt — az elnök igyekezett megmagyarázni a bizonyítványát. Csakhogy az érvek sántítottak, s a nép­szerűség fokozása céljából széles körű rádió- és televí­zió-nyilvánosság alighanem a visszájára sült el. Még a politika kérdéseiben meg­lehetősen tájékozatlan hí­rében álló amerikai közvé­leményt is aligha győzte meg Jimmy Carter arról, hogy a Szovjetunióval szemben al­kalmazott szankciók: az elektronikus számítógép- rendszer eladásának fölfüg- gesztése és az olajfúró-be­rendezések eladásának meg­nehezítése révén nyomást gyakorolhat Moszkvára. A szovjetellenes lépések miatt az amerikai kormány­zat külpolitikai irányvona­lát helyeslők száma — a Harris intézet közvélemény­kutatása tanúskodik róla — 48-ról 25 százalékra esett vissza. Az amerikaiak több­sége jó kapcsolatokat kíván Washington és Moszkva kö­zött. Nos, Carter sajtóérte­kezlete ezzel összefüggésben meglehetősen kétarcú. Egy­részt ismételten föllépett a közelmúltban hozott szovjet bírósági ítéletekkel szemben, amit moszkvai részről már többször nyomatékkai a Szovjetunió belügyeibe va­ló durva beavatkozásnak minősítettek. Ugyanakkor a SALT-tárgyalások folytatá­sa mellett szállt síkra, s azt igyekezett elhitetni, hogy a Szovjetunióval a kapcsola­tok javítására törekszik. Nehéz átsiklani a feltűnő ellentmondások tömegén. Körülményes eligazodni a kijelentések labirintusában: vajon miként akarja Carter növelni a szovjet—amerikai kereskedelmet, ha diszkri­minációt alkalmaz? Mitől javulna a két ország kap­csolata, ha az Egyesült Ál­lamokban a „kemény poli­tika”, Brzezinski által kép­viselt irányvonala kezd fe­lülkerekedni ? Hogyan foly­tatódhat az enyhülés irányá­ban ható kétoldalú . tárgya­lássorozat, ha a legalapve­tőbb feltétel: a kölcsönös bi­zalom — mondvacsinált ürü­gyek miatt — szüntelenül zsugorodik. Meglehet, mindez az USA belpolitikájának szolgálatá­ban áll. Még az idén rész­leges választásokat rendez­nek az Egyesült Államokban, s Carter szeretné elnyerni a konzervatív választók ke­gyeit. A játszma azonban egyre kockázatosabb. Saj­nos úgy tűnik, a Fehér Ház mindinkább azon körök ta­nácsaira hallgat, akik nem­csak Amerikát, hanem az egész világot a hidegháború alattomos szírijei felé sodor­ják. Gyapay Dénes HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Magdolna napja A Nap kél 4.09 — nyugszik 19.31 órakor A Hold kél 20.49 — nyugszik 7.03 órakor ÉVFORDULÓ Száz évvel ezelőtt, 1878. július 22-én született Gyulán — és 1955 januárjában halt meg Mosonmagyaróvárott — Grabner Emil növényneme­sítő, a mezőgazdasági tudo­mányok doktora, az Orszá­gos Növénynemesítő Intézet megszervezője és első igaz­gatója. — ÜJ SZÉKHÁZ A TA­GOKNAK. A Kevermes és Vidéke Takarékszövetkezet a közeljövőben ünnepli meg­alakulásának 20. évforduló­ját. Ebből az alkalomból ju­bileumi ünnepséget rendez­nék Dombegyházán, ahol jú­lius 25-én átadják a község lakóinak a takarékszövetke­zeti székházat. — NÉGYTAGŰ NEMZET­KÖZI KÁBlTÓSZERCSEM- PÉSZ-BANDÁT füleltek le a jugoszláv vámőrök Dimit- rovgrádnál, a bolgár—jugo­szláv határátkelőhelyen. A két nyugatnémet, egy liba­noni és egy angol állampol­gár kétmillió dinár értékű hasist kísérelt meg nyugatra csempészni Jugoszlávián át. A napokban kézre került egy hattagú jugoszláv hami­sítóbanda is, amelynek az egész országra kiterjedő há­lózata és több mint 30 ügy­nöke volt. — DIÁKOK UTAZNAK A SZOVJETUNIÓBA. Július 25-én ül vonatra a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola 40 diákja. Az úticél Szovjetunió, ahon; nan augusztus 5-én térnek majd haza, megismerve Moszkva és Leningrád neve­zetességeit. — A TISZA VIRÁGZÁSHOZ HASONLÓ JELENSÉGET figyeltek meg az idén a Rá­bán is. A folyó alsó szaka­szának napsütötte meredek partfalain előszeretettel rak­ják le lárváikat a kérészek. A kikelt rovarok rövid nász­repülése után, tetemeik való­sággal elborítják a vizet. A kérészek nászrepülése, ame­lyet a Kis-Rába egyes sza­kaszain is megfigyeltek, ezen a tájon később következik be, mint a Tiszán, és nem ismétlődik meg minden év­ben. — ÜJ ÓVODA. Augusztus 3-án lesz a műszaki átadása, szeptember elején pedig megkezdi működését az új szeghalmi óvoda. A csak­nem nyolcmillió forintos be­ruházással építendő létesít­mény 125 óvodásnak biztosít majd helyet. Megélénkülő szél Várható időjárás ma estig: megélénkülő, helyenként megerősödő és mindenütt északnyugatira, északira for­duló szél. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 10—15, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet 20—24 fok között. — NÉPMŰVÉSZETI VÁSÁR GYULÁN. Július 22. és 25. között a várjátékok idején ismét megrendezik a nép- művészeti vásárt a vár előtti téren. Az ország különböző vidékeiről érkező fazekasok, bőrösök, szűcsök, kékfestők, cukrászok mutatják be itt áruikat. — TŰZOLTÓK OKTATÁSA. A békési önkéntes tűzoltó­egyesület tagjainak szakmai képzésére évente 40, politi­kai oktatására pedig hat órát fordítanak. Tavaly a képzéseken a tűzoltók nyolc­van százaléka vett részt. Az idén a téli hónapokban havi négyórás elméleti, majd két­hetenként kétórás szabadtéri gyakorlatot tartanak. — VÖRÖSKERESZTES AK­TÍVÁK LENGYELORSZÁG­BA. A szeghalmi Vöröske­reszt szervezésében vöröske­resztes aktívák utaznak Len­gyelországba ma, július 22- én. A jutalomúton, amely július 30-ig tart, 35-çn is­merkednek Krakkó és Var­só nevezetességeivel. — SZERBIÁBAN (TARTO­MÁNYOK NÉLKÜL) csütör­tökön hatályba léptek a hús új kiskereskedelmi árai. Az erre vonatkozó határoza­tot a szerb kőrmáuy szerdai ülésén hozta meg. A határo­zat értelmében a borjúhús kilogrammonkénti ára 11,1 százalékkal, a marhahús 9,1 százalékkal, a sertéshús 12,8, a baromfihús pedig 16,2 szá­zalékkal magasabb az eddi­ginél. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Hajdúszoboszlón megtartott 29. heti lottósorsolás alkal­mával a következő nyerő­számokat húzták ki: 1, 6,15, 58, 78 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a nemzetközi olimpiai sport- lottósorsolásnál öttalálatos szelvény nem volt. Négy ta­lálatot 23 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 89 311 forint. Három találatot 3049 fogadó ért el, nyereményük egyenként 337 forint. A két- találatos szelvények száma 83 385 darab, ezekre egyen­ként 15 forintot fizetnek. A nyeremények az illeték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jel­legűek. Folyik a vihar okozta károk helyreállítása A szerdai ítéletidő megyénkben is súlyos károkat okozott. Erről lapunk tegnapi számában képekkel is szemléltetett át­tekintést adtunk. A vihar következményeinek felszámolása mindenütt azonnal megkezdődött Dicsérendő a lakosság, a különböző szervek és intézmények öntevékenysége. Az épü­letekben keletkezett károk megszüntetése azonban hosszabb időt vesz igénybe. A szükséges építési anyagok kiszállítása megkezdődött, s úgy látszik, hogy anyaghiány nem fogja akadályozni ezt a munkát, de a szakemberhiány valószínű­leg. Többen fordultak szerkesztőségünkhöz a kár nagyságáról tudakozódni. Pontos adatok még erre vonatkozóan nem áll­nak rendelkezésre: a kárfelmérés még folyik. Az épületek­ben keletkezett károknál nagyobbnak tűnik a mezőgazdasági kár.' A növénytermesztést ért veszteség tényleges nagysága csak napok múlva tűnik majd elő. A kár nagyságát gyors, megfontolt helyi intézkedésekkel lehet csökkenteni. Ez szükséges is, mert a kiesett terményt a biztosító forintjai nem pótolják! A vihar okozta károk nagyságáról a pontos kárfelmérés után tájékoztatjuk olvasóinkat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom