Békés Megyei Népújság, 1978. július (33. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-18 / 167. szám
1978. július 18-, kedd Átadás előtt az új múzeumépület Békéscsabán A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum bővítése már régóta időszerű feladat. A korszerű kutató- és feldolgozó munkához a régi körülmények már nem feleltek meg. A több évtizedes gond enyhítésére született meg az új, 800 négyzetméteres alap- területű, két kiállítóteremmel rendelkező múzeum- épület. Július 19-én. szerdán kerül sor az üzembe helyezési eljárásra, s az ünnepélyes épületátadásra pedig a jövő hónap 12-én. Két érdekesnek ígérkező kiállítást rendez ez alkalomból — kihasználva az új kiállítótermek adta lehetőséget — a múzeum vezetősége. Egyrészt, „A mai szlovák grafika” című kiállítást, a kisebb teremben pedig a „Békés megyei népi kerámia” című gyűjteményes anyagot mutatják be. A mintegy 10 millió forint értékű új múzeumépület a második legnagyobb közművelődési beruházás a felszabadulás óta megyeszékhelyünkön. Reméljük, a jobb munkafeltételek megkönnyítik a békéscsabai muzeológusok munkáját. Óvodában az ecsegfalvi gyerekek Ecsegfalván évente mintegy 30 gyerek óvodai felvételi kérelmét utasította el a társadalmi bizottság helyhiányra hivatkozva. Ezért az elmúlt évben társadalmi összefogással a régi óvodához egy 40 négyzet- méter alapterületű új foglalkoztató termet építettek. A gyors munkának köszönhető, hogy az idén minden felvételt kérő gyermek óvodai ellátásban részesül. A most folyó nagytakarítást követően mintegy 110 apróság talál itt szépen berendezett otthonra. Caligula helytartója a gyulai Várszínházban Petronius, Caligula Szíriái helytartója nemet mondott, nem hajtotta végre császára őrült parancsát, s ezzel a mondattal már jeleztük, mit is vizsgál Székely János a gyulai Várszínházban bemutatott, Caligula helytartója című drámájában: a hatalom torzulásiát, a parancs- megtagadás lehetőségeit, következményeit, szembe állítja a muszáj t és a lehetetlent. Idézzük a jobb megértés kedvéért — Tacitust: „Tibé- rius alatt nyugalom volt, majd amikor Gaius Caesar megparancsolta, hogy képmását a templomban helyezzék el, (a zsidók) inkább fegyvert ragadtak, ennek a mozgalomnak a császár halála vetett véget.” Petronius, a római hatalmasság helytartója eközben „méretik meg” : a gyilkos hatalom eszköze marad-e, avagy a humánum értelme győzedelmeskedik cselekedetében. E drámai konfliktus élet- beni kontinuitását — sajnos — azóta sem szüntette meg az emberiség. Legfeljebb a körülmények változtak, de az alapkérdés ugyanaz maradt: a torz hatalom eltorzítja alattvalóit is; a bűnt hamis ideológiával, héroszi cselekménnyé igyekszik változtatni, hiszen a hazugságot mindig az igazság helyébe léptetik, így az esztelen paranccsal való szembehelyez- kedést árulásnak minősítik. Székely János drámájának indító szituációjában Petronius még a muszáj törvényét képviseli, vele szemben Ba- rakias, a jeruzsálemi templom főpapja deklarálja: „amit muszájnak mondasz, lehetetlen.” Érvei sziklaszilárdak: ha a szobor templomukban történő elhelyezése jelentené a császárkultusz elismerését, akkor1 ennek bekövetkezte lehetetlen, hiszen ha beviszik Isten hajlékába a bálványt, akkor az már nem az ő templomuk. Tehát: az erőszak nem érhet célt, a diktátornak hiába emelnek szobrot, az emberek legfeljebb félnek tőle, de nem tisztelik ... A fenntartás nélküli vak engedelmesség természetes magatartásforma a Caligulák világában — a gyanú már halálos pecsét. Lucius, fiatal római nemes és Probus, „egy másik, szemmel láthatóan germán származású segédtiszt” halálát is a rosszul felismert gyanú okozza. Petronius annak tudatában mondja ki halálos ítéletüket — Decius, római lovag, Caligula állandó követe és a bosszúálló félelem biztatására —, hogy közben úgy véli: csak egyikük az áruló —, de melyik, hiszen egymást keverik gyanúba? Mégis mindkettőnek pusztulnia kell a helyzet logikája szerint, mert nem lehet tudni, melyik az ártatlan. Petronius ez esetben nem cselekszik másként, mint ura, Caligula tenné, tehát gyakorló részese a torz hatalomnak, mégcsak nem is gyanakszik a* képmutatóra. Végül Petronius a két keresztre feszített fiatalember holtteste között kerül Decius fölé — amikor az Caligula halálhírét hozza. De az őrült hatalom alól szabadult, kora gondolkodását megelőző TÓTH BÉLA: Legendák a lóról 66. Húsz évvel idősebb lánytestvérem fogott a hóna alá, s mint árva, kései gyereket engem olyan kényeztetés alá fogtak, hogy unokatestvéreim négyen se kanalaztak össze saját szülői házuknál annyi szeretetet, mint én. Kishuszár lettem. Apám kemény szavakkal hagyatta meg. Magam csak halványan emlékszem létére, alakjára, mivoltára. Négyéves koromban ő is pusztát váltott. Tizenkét éves koromban az állami ménesgazdaság kishuszár laktanyájában húztam föl a piros nadrágöt. Keményebb élet az, mint a börtön. De talán, hogy ismerték sorsamat a nagyon is gonosz és goromba káplári hadak, ismerték apámat, lovait, emberi mivoltát, hát bántak velem olyan tapintattal, akár egy jövendőbeli hátaslónak valóval. Ok nélkül nem sancoltak, nem ütöttek, nem büntettek. A sar- zsiságot nem kívántam se kicsi, se öreg katona koromban, mert tartottam tőle, hogy olyan vicsorító vaddisznóvá leszek, mint ezek a betűvetést útáló lószarma- tyik, istállócsászárok, ganéj- felelősök és kapcabetyárok. Mint sima öreg huszárt, mivel nékem szent volt a ló, az akkor nagyon elterjedt községi kihelyezett méntelepre küldöztek, hogy begyakoroljuk az ottani lóházasságok és frigyek csinját-bínját a kezdő fedeztetőmesterekkel. Három megyét járhattam össze pokolszőrű lovammal, a Szárcsával, s hónapok elteltek, csak képpel sem fordultam a börtönnek is elülő Mezőhegyes felé. Postán jöttek a rendelkezések, mikor, hová tegyem át a fejem alját, mennyi ideig legyek ott. Rosszat nem fogtak meg rólam soha, bár járták a tiszt- helyettes ellenőrök a lábam nyomát. Nem volt hét, hogy valami oldalról ne küldtek volna vizitátort. De hozták azok a híreket is. Most a király vadászott a csenderesek göthös fácánjaira. Most József főherceg durrogtatott a műrétek és erdők mű őzfal- kái között. Gőzekék hősi gépészeiről, bivalyos tragédiákról, a cselédség kommenció- jának a felére való leszállításáról, olyan aprólékos részletezéssel kaptam a tudnivalókat, mint a szolgálati rendelvényeken kitűzött feladataimról. Semmi olyant nem tudtam meg soha. hogy a szívem a szülőföldem után megsajdult volna. A 19-es parcella, azaz a temető hamarébb megtelik gyereksírokkal, mint az istállók és rétek eleven lovakkal. Anyám helyett anyámul nevelő Julis nénémre szívesen gondoltam, de minden szeretete nem tudta vélem elfeledtetni, hogy a világon magamban gyüszmé- kelő árva gyerek vagyok. Ez élt bennem akkor is, mikor jó csikózások után az állattartó gazdák valóságos kisebb lakodalmakat csaptak örömükben. Abból én mint huszár nem hiányozhattam. Mulattunk. Teli vagyunk szomorúsággal, mint kóbor kutya bolhával. Egy kis jó dallikázással összegabalyított éjszakázás egészen kisöpörte fejemből a bekerített- ség bánatát. Első tartósabb állomáshelyem Szegeden volt, a Hóhérdombon épült állami lókaszárnyában. Velem érkeztek az első igazán tiszta gidránok, amibe hamar beleszerettek a lótartó gazdák. Könnyű léptű, homokra való, kedves lovak ezek. Az apaállatok mesterei a dolguknak, építették a csikókat rendre. A lótartónak akkora öröm a kiscsikó, mint más harmattan embernek a saját egyereke. De mivel a csődört nem lehetett megünnepelni, hát megünne- pelék, örömöltették a csődö- röst. Szatymaz nem rittyentett olyan lakodalmat, igazit, hogy abból a méntelepi huszár hiányozzon. Ki huszáros gúnyában kívánta a jelenlétünket, ki csak simán, lovatlanul. Gyanítottam, hogy valami babonásság, a termékenység, az utód biztosítása okából kenhettünk mi oda. Éjfélben, menyasz- szonykontyoláskor szerették, ha öregen rozsdásodó szolgálati mordályainkkal meglövöldözzük a csillagos eget. Számítottak ránk szomorúbb események soraiban is. Teszem azt, szerelmi bána- ; tában elölte magát egy ara- : nyosan szép szűz leányka, s Fölsőtanya gyászba borult. E No, tizenkét fehér ló húzza ; a gyászkocsit! Hát tizenkét £ fehér ló Szeged teljes kör- ! nyékén nem akadt. Csak ti- j zenegy. Mi, lóismerő huszá- • rok szereztük meg ,a tizen- J* kettediket, Vásárhelyről. | De még a halotti tor is la- E kodalmivá senderedett. Haj- f nal tájon már danoltuk: • . (Folytatjuk) helytartó ekkor már önmagát is erkölcsi vesztesnek érzi. Az előadást Harag György, a kolozsvári Állami Magyar Színház főrendezője rendezte. A többrétű, a zsarnok és az igazi áruló bukásán csúcsosodó cselekményt egészen nagystílűén bontotta ki, olyan részleteket is markánsan ábrázolt, amelyek felett egy valamennyire is felületes rendezés könnyen elsik- lott volna. Gondolunk Judás jelenésére: az is áruló, aki helytelen felismeréstől vezetve nyúl fegyverhez: vagy annak a tételnek ábrázolására, amelyből kiderül : ahol a józan értelem, a becsületesen kimondott szó már nem segít, ott — ideig-óráig — a pénznek még lehet hatása. Harag György rendezése több fontos dolgot bizonyít. Először is: a Caligula várszínházi előadása példázza, hogy a nyári alkalmi játékokra társult színésztruppok nálunk már-már polgárjogot nyert „mindenki másképp csinálja” elve elsősorban kényelmi kérdés. Főleg a rendezők részéről. Haragnál nyoma sincs az „ahány ház, annyi szokás” elgondolásban fogant játékstílusnak. Érződik, hogy a darabban játszó kiforrott színészegyéniségek — a kulcsszereplők és mások, ha másképpen nem, az ígéret szintjén — mindegyike fenntartás nélkül elfogadta a rendező legapróbb részkérdéseiben is jól felismerhető, határozott koncepcióját, és ennek tudatában — nem ennek alárendelve — keltette életre az író és a rendező elképzelte figurákat. Mesterien játszik Harag a távolságokkal, a végletekkel. Székely János müve vitadrámának is felfogható, így kamarajátékban is nagyszerűen érvényesülne. De a hely — a várszínház — kötelez. Harag György tökéletes arányokat teremtett, a kulcsjeleneteket: — főleg dialógusok — a színpad olykor parányi területére helyezte, de ezzel párhuzamosan a kor érzékeltetéséi, amelyben a konfliktusok megteremtődnek, kiterjesztette. A drámát hordozó legbonyolultabb gondolatok ezért is juthattak oly közelségbe a nézőhöz, váltak teljességében érthetővé, mert a miUiőrajz is tökéletesre sikerült. Harag György rendezése tehát azt is bizonyítja, hogy a nagy szabadtéri produkciókban a látvány — nem afféle panem et circenses, hanem a kibontott gondolatok megértését, megerősítését szolgálja. Petronius szerepében Lukács Sándor következetesen formálja a Szíriái helytartó nézőpontváltozását, főleg a Barakiassal folytatott, inte- lektuális mélységű gondolatpárbajokban emlékezetes az alakítása. Barakias, a jeruzsálemi templom főpapja magas szellemi izzású ellenfele a helytartónak — majd az áldását is hitelesnek érezzük. öze Lajos a hitében biztos ember igazát, esztelenül, a hisztériás patétikumtól mentesen adta vissza. Héja Sándornak — kolozsvári színész — lényegesen egyszerűbb szerep jutott Lucius megformálásával, mint Hegedűs D. Gézának, aki Probust alakította, de mégis Héjját éreztük markánsabbnak. I. Agrippa, Palesztina királya a zsarnoksággal szemben fenséges, népével alázatos. Meg- formálója Pataky László no- vi-sadi színésztanár, eddigi jelentős alakításaihoz méltó maradt. Györgyfalvai Péter Júdása nem a szokványos áruló figurája, inkább önmaga vesztét okozza. Decius többszínűségét — Verebes István alakítja — csak a dráma záróképeiben értettük meg teljességében, amikorra jól felnőtt partneréhez. Kölönte Zsolt díszlete igen jól szolgálta az előadást, ahogy Schfäffer Judit szép, korhű jelmezei is. összességében: kitűnő előadást láttunk, s abban a reményben írtuk le ezt a megállapítást, hogy a gyulai Várszínház alapító okmányában foglaltak szerint a magyar történelmi drámák is ilyen magas színvonalú előadásokban kerülnek majd a közönség elé. Tiszai Lajos NÉPÚJSÁG KÉPERNYŐ Illetlenek Rég nevettem olyan nagyokat televíziós műsoron, mint amilyen fullasztó hahotára ingerelt vasárnap este a Mocsár Gábor regényéből készült tévéfilm, az Illetlenek. Persze, a nevetésnek is megvan a sajátos lélektana, s ha fancsali képpel várjuk a vidám műsorokat, a világ legjobb humora sem tud belőlünk mosolyt fakasztani. Ezúttal nem csalódtam előzetes reményeimben, hiszen azt kaptam a műsortól, amit vártam: könnyű, nyáresti szórakozást. Igaz, nem ért egészen készületlenül Mocsár Gábor szatírája, hiszen néhány évvel ezelőtt olvastam a Ki vágta fejbe Hudák elvtársat? című humoros kisregényét, s azóta mint a Rejtő Jenőhöz hasonlítható szellemesség példáját szoktam ajánlani ismerőseimnek ezt a művet. Szerencsére egyre kevesebb vitát hallunk arról, hogy a televízió elvon-e a könyvek olvasásától, vagy éppen arra buzdít? Nos, ha valakinek még mindig lennének ilyesfajta kételyei, akkor jelen példámmal is a tv irodalmi művek iránti figyelemfelhívó szerepe mellett teszem le a garast. Magam se értem ugyanis, miért nem olvastam többet Mocsár Gábor műveiből, miért elégedtem meg Hudák elvtárs történetével. Az Illetlenek című tv-film láttán bizonyára nem leszek egyedül, aki a könyvtárban és a könyvesboltokban keresni fogja a hasonló jellegű írásokat. A történet magja alapján legalább hösz évvel ezelőtt kell játszódnia a képernyőn látott eseményeknek. Akkoriban ugyanis még „úri buli” volt egy-egy kiszállás, manapság viszont senkinek se jut eszébe, hogy csupán a napidíj kedvéért üsse agyon az időt. Igaz, voltak a filmben ennél nagyobb képtelenségek is, de akkor a néző tudhatta, hogy görbe tükröt lát, nem kutatta tehát az események valóságos hátterét. Több ágra szakadva, néha vakvágányról visszapattanva, lavinaszerű sodrással zúdult a nézőre a történet, néha csak rövid alkalmakat adva a nevetőizmok pihenésére. Négy tisztes férfiú képtelen kalandjainak lehettünk szemtanúi. A tűzoltóparancsnok, az ellenőr, a sofőr és az újságíró egy ellenőrző •körút végeztével pucéran fürdőzik a folyóban, s közben ellopják a ruháikat. Ráadásként egy hűséges kutya kézigránátot hurcol a gazdi után, halálra rémisztve a társaságot. Pedig a robbanószerkezettel loholó derék négylábú nélkül is éppen elég bonyodalma van hőseinknek, az emberekkel. A szatírából kiderül, hogy ha nincs nálunk az értékeinket bizonygató igazolvány, milyen esendők leszünk, s mennyi képtelen helyzetbe gabalyodhatunk. Hetven percen át természetesen nagyon nehéz nevetni, s a filmből kiderül, hogy nevettetni sem könnyű. Voltak is ennek a műsornak jócskán üresjáratai, amikor a hősök szinte csak megszokásból futottak, akár kergették őket, akár nem. Ám egy-egy ragyogóan megkomponált képsor —, mint a szénaboglyából bennszülöttként előbukkanó újságíró, vagy az afrikai küldöttség közé keveredett tűzoltóparancsnok — hosszú időkre pótolni tudták a halványabbra sikeredett pillanatokat is. A rendező és a forgató- könyvet író Mamcserov Frigyes jóvoltából négy színész — Harsányi Gábor, Tímár Béla, Kertész Péter és Hollai Kálmán — kapott nagyszerű komédiázási alkalmat, a néző pedig egy vidáman eltöltött este emlékével gazdagodott. (Andódy)
