Békés Megyei Népújság, 1978. július (33. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-15 / 165. szám
1978. július 15.; szombat NÉPÚJSÁG VITAKÖR KÖZÉPISKOLÁSOKKAL Csausz Vilmos, a sarkadi Ady Endre Gimnázium igazgatója az iskolai demokráciáról tartott előadást a napokban a békéscsabai, KISZ-iskolán, a középiskolai KISZ-vezetőképző tábor hallgatóinak. Ezt követően csoportfoglalkozásokat tartottak, ahol a fiatalok eddigi tapasztalataikat mondták el. ♦ Jó érzés ennyi fiatalt együtt látni, hallgatni lelkes, okos vitájukat. Huszonötén ülik körül az asztalt, s beszélgetnek. Először félénken lendülnek magasba a kezek, aztán amikor elérkezünk az iskolai demokratizmushoz, megtörik a jég. Egymás szavába vágva, s mégis mindent jól meggondolva, mondják el véleményüket, tapasztalataikat. .Gábor Ildi, a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumból: — Szerintem nekünk, KISZ-vezetőknek ahhoz, hogy a tagság bizalmát megnyerjük, van egy nagyon fontos feladatunk, a példa- mutatás. Nem hallgathatjuk el a tagság kívánságait és persze örömeit sem. Nyíltságra van szükség. Ez a legfontosabb és állítom, mindent ki lehet és ki kell mondani, csak tudni kell mikor és hogyan. Tóth István, az orosházi mezőgazdasági szakközép- iskolából : — A megfelelő légkör kialakításának másik feltétele, hogyha bármelyik diák reális javaslattal áll elő, ne féljünk megdicsérni. Újabb ötletei is lesznek, s így csuda aktív tagokat kaphatunk. Persze, ezt a folyamatos értékelést csak úgy tudjuk elérni, ha többet beszélgetünk az elsősökkel és a többi évfolyam diákjaival is. Valahol itt, az egyéni beszélgetésekkel kezdődik a közéletiségre nevelés. Ugyancsak Orosházáról, a Táncsics Gimnáziumból jött Bacsur Kálmán: — Mi különösen előnyös helyzetben vagyunk. Igazgatónk osztályfőnökünk volt, így a kapcsolatteremtés nem jelentett nehézséget. Bármivel felkereshetjük, s bármikor elbeszélgethetünk vele. Petrás Zita, a békési Szegedi Kis István Gimnáziumban tanul: — Mint csúcstitkár, részt vettem az értekezleten, amelyen a negyedikesek továbbtanulását tárgyalták. Meghallgattak, s ez a bizalom arra késztetett, hogy bátran elmondjam véleményem az általam ismert végzősökről. Többen elmondták, hogy a pedagógusok kitüntetésekor a fiatalok véleményét is meghallgatnák. Gábor Ildi szerint: — Sokat hangoztatják, hogy az iskola, a pedagógus van a diákért. Persze ahhoz, hogy a vélemény ne egy diák, vagy klikk rokonszen- vén, vagy ellenérzésein alakuljon, megint csak jó közösségi szellemre van szükség, s ez rajtunk is áll. ♦ A csengetés a beszélgetés végét jelzi. Dr. Kuncz Istvánnal, a szeghalmi Péter András Gimnázium KISZ- tanácsadó tanárával — aki a vitát vezette —, még elbeszélgetünk. — öt éve vagyok kapcsolatban a KISZ-vezetőkkel. Meggyőződésem, hogy azóta is sokat fejlődött a gyerekek közéletisége, s ebben sokat jelent az ifjúsági parlamentek megszervezése. Itt bátran kiállhatnak, s elmondhatják véleményüket, örömeiket, és gondjaikat egyaránt. Most az őszi parlamentekre készülődnek, s ahogy elbeszélgettem velük, látom, érzik, hogy szükség van rájuk, és ez a legnagyobb hajtóerő. Nagy Ágnes TÓTH BÉLA: Legendák a lóról 64. — Honnét loptad, te. csikós gyerek? — Bárcája van ennek, tessék megnézni, igaz jószág. — Bárca nélkül is elhiszem. Tudod te, hogy egész lói nemzedékek örökhagyó jó szülőédesapja ez, ha ember kezébe kerül. — Valamit vélek hozzá. — Hogy adod? — Nem eladó! — Nono. Az állam 'és a lóval dolgozó lakosság sok évtizeddel előbbre való érdeke azt parancsolja, hogy a ló ne legyen magántulajdon! — Tizenhárom évi járandóságomat adtam érte! — Mennyi volt az? — Igaz lélekre, kétszáz arany forint. — Négyszázat a markodba olvasok, és örök életre tied a vele való bánás. Külön törzsménest állítunk össze, a szemed, az eSzed körülötte. Nem lettem gazdag ember. Elosztottam a pénzt apámék meg négy testvérem között. Ha engem ilyen négyszázforintos szerencse ért, nekik is van ahhoz közük. Hogy éljek kikupáló- dott módra, míg ők rongyokban járnak, paticsfalú, félverem házak karólábú ágyain hánykolódnak. Egy jó falat nem tudna a torkomon lecsúszni, tudva, hogy ők közben a nyögve nyelő kukoricagancát rágják, s testvéreim kisgyerekeivel telítődik meg a temető. Boldogultunk. Tízéves házassági évfordulónkon három gyerek «topogott körülöttünk. A nóniusznak ezalatt háromszáz csikaja sza- Iadozott. Hírem kelt, öregedő csikószámadóvá támadtam már, mikor kalandtalan életemben kezdődtek a huppanok. Kilenc ménes uralta a tájat, s tízezerig való marhát számláló gulyák, amikor az őriző katonák fiatal, csikós gúnyájú idegen legényt szedtek le egy fasori fáról. Állítólag napok óta ott tanyázott, az én csődörméne- semet kémlelve. Betyáros idők jártak ■ új- fönt, nagy kelendősége köAz Universitas együttes Gyulán Beszélgetés Katona Imrével Katona Imre, az Universitas együll'ís művészed vezetője, fél lábán gipszpólyával, boton sániútál be a gyulai Hóvirág eszpresszóba. Két hete elsőnek akarta kipróbálni az idei bemutató: Madách Imre Civilizátora alapdíszletét: egy hatalmas szalmakazlat és elvétette az ugrást. A vezető bizony fizikailag is megszenvedte a remélhető sikert. Most egy már igazolt sikerről beszélgetünk : a gyulai Várszínház tavalyi bemutatójáról, Kosztolányi Dezső A szörny című művéről, mely ez év első felében három külföldi fesztivált járt meg: a palermói Incontroá- zione (kb. Szemtől szembe akció) nevű kísérleti színházi fesztivált, a lyoni egyetemi színházi és a berni hivatásos kamaraszínházi fesztivált. — Hogyan került sor ezekre a meghívásokra? — A palermói rendezőség címlistája alapján hívott meg. Három produkciónkat ajánlottuk fel, ők A szörnyet választották, alighanem az utcaszínház-jelleg és a bábukba „öltözött” színészek vonzerejének hatására. A másik két meghívás már úgyszólván . láncreakciónak tekinthető. A lyoni szervezők ott voltak Palermóban. a berniek pedig Lyonban; a látottak alapján már a helyszínen meghívtak. tornak is. Hatalmas patron dörrenése jelezte, hogy mégis másról lesz szó, és a terei övező kávéházak zsúfolt teraszairól apránként 3—400 ember sereglett körénk. — Részesültek-e valamiféle hivatalos elismerésben? — E fesztiválokon díjat nem adnak ki, de a sikernek azért voltak nyilvánvaló jelei. A nápolyi turnét már említettem; Lyonban a 12 bemutató közül csak a miénket vette fel teljes egészében a francia tévé; és sikert jelez az impozáns sajtó- visszhang is. Ügy tetszik, bevált az olasz, illetve francia nyelvű narrátoros megoldás: a kritikusok — és úgy érezzük, a nézők is — hiánytalanul megértették mondanivalónkat és egyetemes érvényűnek tartották az erőszak és a háború irracionalizmusának leleplezését. Néhány berni kritikus Kosztolányi nevét is ismerte; egyikük kiemelte, hogy Thomas Mann milyen nagyra tartotta magyar kollégáját. Hadd említsem meg a siker egy különös formáját: a berni nézők az előadás után mindenáron adakozni akartak. Hiába érveltünk azzal, hogy mi fellépti díjat kapunk, sokan megsértődtek a visszautasításon. Nos, a harmadik előadás után próbát tettünk, sátorbontás közben kitettük kalapjainkat. 260 svájci frank — igen szép summa — gyűlt össze. — Ha megkérdezhetem: mire fordították? — Nos{ akkor már a Civilizátor lazában égtünk, hiszen hazaérkezésünk után két nappal már indultunk Gyulára. És a berni üzletekben néhány kiválóan alkalmas kellékre bukkantunk: innen származnak például Stroom, a civilizátor „ajándékai”, a fapapucs vagy az újságmintás ernyő. — Ezzel visszaérkeztünk az idei nyárhoz. Miért választották épp Madáchnak e ritkán játszott művét? — Úgy éreztük: a Civilizátor, mint némiképp ironikus kommentár, összecseng az idei rendezvény vezér- gondolatával: a Duna menti népek sorsközösségével. Két hétig próbálunk, ám mivel próbáink délelőtt tíztől kettőig és délután öttől éjfélig tartanak, ez másfél hónapi intenzív próbaidőnek felel meg. Párhuzamosan próbáljuk A Szörnyet is, melyet idén is játszunk; a helyzet úgy alakult, hogy külföldön többször adtuk elő, mint itthon, és ezért szükségét érezzük bizonyos „visszahonosí- tásnak”. Ezután már csak a búcsú marad és a jókívánságok: gyors gyógyulást a rendezőnek, nagy sikert mindkét előadásnak! Szántó Judit — Milyen körülmények között léptek fel? — A palermói Vidám Parkban meghirdetett előadásokat tartottuk a fesztiválközönség számára, ami valójában nem felel meg produkciónk jellegének. Ezért örültünk annyira, amikor — a részt vevő tíz társulat között egyedül — turnéra is küldtek és Nápolyban, s környékén három ízben már hamisítatlan, spontán utcaszínházat játszhattunk, s az alkalmi bámészkodókból verbuválhattunk közönséget. A legkedvesebb emlékeink azonban Bernhez fűződnek. Itt a főtéren, a híres Bäreriplatzon léptünk fel. Itt nappal piacot tartanak és mikor mi, este hat óra körül, elkezdtük építeni sátrunkat, még semmi feltűnést nem keltettünk; hihették elkésett zöldséges sávetkezett ismét a jól futó lovaknak. Kiállásra nem akárki fiának látszott a legény. Megszántam, ahogy a ménesem mellé vezették hátrakötött kézzel a katona cimborák. — Ez tégedet akart meglopni, de korábban keljen föl az ilyen! Katonaménesből lovat loprji, ilyet nem hallott még öregapám sem, te pupák — mondták neki fenyegetőzve. De a legény néz rám, átható szürkésfekete szúró szemeivel, amiben várakozást látok: szólj egy jó szót értem, hát olyan gúnyában jársz, mint én! Mondom aztán, hogy eresszék el. Büszke vagyok, ha a lovaimban örömét leli. Mi bűn az? — Ha örülni jön, ne fahegyből lesse! Örülni jövő ember melléd állít, kér egy pipa dohányt, nekihasal, hizlalja a szemét — mondják a katonák, de eleresztik a legényt, aki egy mukkanat nélkül hátrál, s jó messzire fáról, mire szaladni kezd. El is felejtettem volna az egészet, de alig egy évnyi idő után, egy márciusi kora hajnalon odajön két lóval az illető, hogy födöztetni akar a nóniusszal. Jaj, mondom, nagy farka alja van annak, pajtás. Szöme van itt a táblák között az énekes pacsirtának is. Idegen lovat házasítani a nóniusszal az olyan nagy szó, hogy egyenesen Buxbinder kapitánynak íráNagydíjas a Hungaroton „Esztergomi m/se”-/emeze A Liszt Ferenc Társaság az idén negyedik alkalommal osztja ki a Liszt Ferenc műveinek népszerűsítésére és a nemzetközi hanglemezpiacon megjelenő legjobb felvételek jutalmazására alapított Liszt-hanglemez nagydíjakat. A magyar zenei élet rangos képviselőiből álló zsűri Kadosa Pál elnökletével meghozta döntését. Hét ország 14 hanglemezgyártó cégének — közöttük NSZK- beli, angol, egyesült államokbeli, holland, nyugatberlini és svájci hanglemez- gyárak — a versenybe benevezett 23 Liszt-kiadványa közül 5 részesült nagydíjban. A vokális művek közül az „Esztergomi mise” Hungaro- ton-lemeze nyerte el a nagydíjat. A zongoraművék kategóriájában odaítélt három nagydíj a hamburgi Deutsche Gramafon cég, az ugyancsak hamburgi RCA lemeztársaság és a Fono hanglemezcégé lett. A zenekari művek kategóriájában a hamburgi Deutsche Gramafon Faust- szimfónia lemeze bizonyult a legjobbnak. A művet Leonard Bernstein vezényletével a bostoni szimfonikusok előadásában vették hanglemezre. sós engedelme kell hozzá. Mire a koma tegezni kezdett. — Nem ismersz meg, tavaly a katonák vettek le a fasorból. — Vélek rád, de akkor is elfelejtetted megmondani a neved. — Ruzsa Sándor vagyok, de ki ne mondd, mert nagy bajod következik belőle. Hal- S lottál már felőlem, bizonyo- S san. — Nem valami szépeket. — Lehet. De mivel tavaly s emberséges ember voltál ve- ! lem, hát nem felejtkezem el, g amíg élek. — Jó, de most eridj, fegy- ! versek jönnek, nem aján- g lom, hogy meglássanak, ha- g nem teliholdas éjszaka van, • legeltetek, legyen szeren- g csénk. Î ■ Jött is Ruzsa Sándor. ■ ahogy a kaszárnyákban el- g fújták a katonák takarodó- S ját. Olyan csöndeskésen kö- g szönt, akár szerelmetes me- g nyecske, ha tilosba téved. : Suba alatt gyújtottunk pipá- : ra, kiszólította a nóniuszt. g Mindjárt elkezdett cicázni. j Az almásderes betyárló vál- g toit a játékra rögtön, hiszen g lagzis idejét élte éppen. No. ■ nekidűlünk a subán, jött föl 1 ránk a teliképű holdvilág, j belegyönyörödünk az éjsza- g ka szépségeibe. Hajnal volt. : amikor elparoláztunk. Nem g ígértünk egymásnak semmit, g de azt tudtuk, hogy mind a S ketten meg is tartjuk. (Folytatjuk) 5 A díjakat — a hagyományoknak megfelelően — a Liszt Ferenc születésének évfordulója alkalmából rendezett ünnepi hangversenyen, október 22-én, a zeneakadémián adják át a nyerteseknek. Könyvtárosok alapképzése Gyulán Szombaton fejeződik be Gyulán a könyvtárosok alapfokú tanfolyama, amelyen 30 főhivatású és tiszteletdíjas könyvtáros vett részt megyénk kisközségeiből. Az egyhetes tanfolyamon előadásokat hallgattak közművelődés-politikánkról, a könyvtárügy szervezeti felépítéséről, az állománygyarapításról. Olyan mindennapos könyvtári gyakorlatokat is végeztek, mint a könyvrendezés, leltározás, katalógusszerkesztés. Beszélgettek a kölcsönzés technikájáról, az olvasómozgalmakról, a zenei könyvtárak kezeléséről. Az elméleti előadások mellett ellátogattak az okányi községi könyvtárba is, ahol az olvasószolgálati és gyermekkönyvtári munka gyakorlatát figyelték meg. A gyulai, szeghalmi, orosházi járási és Békés-környéki könyvtárosok a tanfolyam utolsó napján bizonyítványt kapnak. A tervek szerint jövőre újabb továbbképzésen vesznek majd részt szakmai fejlődésük érdekében. HANGSZÓRÓ Lottésorsolás El tudnám viselni, ha ezt a jegyzetet különösen rózsás hangulatban fejezhetném be. Jelen pillanatban ugyanis éppen a lottósorsolásra várok, s ha most az egyszer bejön valami komoly nyeremény, miért ne osztanám meg az örömöt a kedves olvasóval. Régóta tervezem, hogy egyszer leírom a hétről hétre megismétlődő várakozások hangulatát, amelyet ha nem is vesz túl komolyan az ember, azért mégis egy kicsit bizsergető érzést jelent, hiszen az én számaim is benne vannak a szerencse- kerékben. Pontosan 18 éve játszom azonos számokkal, és bár ez idő alatt még hármas találatom sem volt, mégse érzem kidobott pénznek a heti 3- forint 30 fülért. Eleinte több szelvényt is vásárolgattam, de aztán elriasztott egyik ismerősöm példája, aki minden héten száz (!) szelvénnyel játszott, és közel évtizeden át nem volt semmi komoly nyereménye. A káros szenvedélyek egy másik tragikomikus elburjánzása volt az a régi eset, amikor az egyik tsz vezetősége a kulturális alapból vásárolt lottókkal próbálta fellendíteni a közös jövedelmet... Amióta a rádió élő, egyenes adásban közvetíti a lottóhúzást, ha csak időm engedi, mindig meghallgatom ezt a röpke, de feltehetően igen népszerű műsort. Emlékszem, régebben csak a húzás után egy órával később mondták be a hírekben a számokat, de a telefontudakozó már korábban is felvilágosítást adott az eseményről. Kihasználva az emberek hiszékenységét, bizonyára sok visszaélést követtek el a szélhámosok ezekben az egy órákban. A legártatlanabbak közé tartozott az a hódító, aki egy üres szelvényre gyorsan beírta a kihúzott számokat, majd hölgyismerősével közösen hallgatta a rádiót és boldogan kiáltott fel az „örömhír” hallatán, hogy nyertünk! Az eljövendő ajándékok reményében a hölgy olyan kedves lett, s úgy pórul járt, ahogyan valójában megérdemelte. De félre az emlékezésekkel, kezdődik a húzás! Ezúttal Komlóra vándoroltak a műanyag gömböcskék, s a riporter gyorsan túlesik a sorsolási bizottság bemutatásán. Néha — különösen’ ha kisebb falvakban van a húzás — a helységről is hallunk néhány szót, de ezúttal máris a szerencsekerék forgásának s a golyók koppa- násának hangjai hallhatók. Megvan az első nyerőszám, a hatvanas. Igaz, a nyugdíjas bácsika első látásra bizonyára fejjel lefelé nézte a számokat és kilencest mondott a mikrofonba. Sajnos, a gömb másodikként kihúzott tartalma, a-32 sem tartozik a nyerőszámaim közé. Vérmes reményeim immár lelohadtak, s ha hármasom lenne, abból legfeljebb egy hangulatos vacsorára hívnám barátaimat Ezen se kell sokáig töprengeni, mert az időközben kihúzott 85-ös két üveg sör árára apasztotta reményeimet. (Azt már régen elhatároztam, hogy ha csak valami komolyabb összeg nem üti a markom, a kisebb nyereményeket könnyű, helyütt hagyom.) Végül a 72 és a 15 megadta vágyaim kegyelemdöfését. A sorsolási bizottság elnöke higgadtan közli a nyerőszámokat, amelyek emelkedő sorrendben: 15, 32, 60, 72, 85. Gondolom, most néhány ember rózsaszínben látja a vüágot. A többiek pedig a jövő péntekig elhalasztják Fortuna istenasszonnyal megbeszélt randevújukat. Sajnos, magam is az utóbbiakhoz tartozom. (Andódy)
