Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-30 / 152. szám

1978. június 30., péntek Rendhagyó diplomaosztás Fotó: Gál Edit Növekvő áruforgalom — lassú szolgáltatás Meddig kell gondoskodni a tartós fogyasztási cikkek alkatrészellátásáról Nádor Zoltánná, az eleki 1-es számú óvoda képesítés nélküli óvónője június 19-én utazott Szarvasra, hogy más­nap letegye államvizsgáját. Ebben egy, csak két hét múl­va várt esemény akadályoz­ta meg. Éjszaka a kollé­giumból mentők vitték a he­lyi szülőotthonba, ahol 23 óra 45 perckor egészséges kisleánynak adott életet. így történhetett, hogy pén­teken az államvizsga-bizott­ság tagjai fehér köpenybe öltözve ültek a kismama Június 29-én, tegnap dél­előtt Békéscsabán a városi bíróság gyorsított eljárással tárgyalta Wágner Ádám, 36 éves; Békés, Pusztaszeri u. 54. sz. alatti lakos bűn­ügyét. A vizsgálat szerint a vádlott június 23-áról 24-re virradó éjjel Békésen, a Táncsics utcában több ház­ba is becsengetett és azt állította, hogy 4 óra körül földrengés várható; min­denki kapcsolja ki el elekt­romosságot és meneküljön ki az utcára ... A bíróság az ügyben több tanút is kihallgatott és meg­állapította, hogy Wágner azon az estén ittas állapot­ban volt. A „láncriasztás” bevált, mert 100—150 gye­rek és felnőtt valóban ki­szaladt az utcára. A két nappal ezelőtti földrengés megismétlődésétől tartva egyesek pánik hangulatba kerültek. Ugyancsak a ta­núvallomásokból tudjuk, hogy a vádlott semmiféle riasztásra feljogosító pa­pírt sem tudott felmutatni. Sokan mégis hittek neki, mert többek között arra is hivatkozott, hogy ő önkén­ágya mellé, aki sikeresen le­tette ez utolsó vizsgáját is. A kis Gerdáért és édes­anyjáért 27-én jött a bol­dog apuka, aiki Csongrádon sorkatonai szolgálatát tölti. Mielőtt hazaindultak, felke­resték az óvónőképző intéze­tet, ahol Nádor Zoltánná a kis Gerdával a karján vette át diplomáját dr. Bencsik Endrétől, az intézet igazga­tójától. A friss diplomás óvó nénit, s kislányát óvodá­sok köszöntötték, s ajándé­kozták meg. tes tűzoltó és a földrengés­ről szóló előrejelzést is egy hivatalos személytől kap­ta.... Miután később be­bizonyosodott, hogy rém­hírterjesztővel van dolguk, bekísérték a városi rendőr- kapitányságra, ahol azonnal jegyzőkönyvet vettek fel az ügyről. Az ügyész a tanúvallomá­sok elhangzását követően a büntetés kiszabását kérte a bíróságtól, amit azzal in­dokolt, hogy Wágner az amúgy is zaklatott idegálla­potú emberekben alapta­lanul nagy riadalmat kel­tett. A védőbeszéd és a vádlott meghallgatása után a bíróság a következő íté­letet hozta: figyelembe vé­ve Wágner büntetett előéle­tét, s ugyanakkor mérlegel­ve a beismerő vallomást és a családi helyzetét — egy év szabadságvesztésre ítél­te és egy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. A kiszabott büntetést bör­tönben kell letöltenie. Az ítélet nem jogerős, a vád­lott és védője enyhítésért fellebbezett. Megyénk állami, szö­vetkezeti kereskedelme, vendéglátása 433 ezer em­ber áruellátásáról gondos­kodik. A városok, a nagy­községek mellett nagy fi­gyelmet kell fordítani a pe­riférikus területeken, ta­nyákon élő 63 ezer fogyasz­tó igényének kielégítésére. Az üzlethálózat a IV. öt­éves tervben sokat fejlő­dött, mintegy 37 ezer négy­zetméterrel nőtt. A mostani tervidőszak végére a kis­kereskedelmi bolthálózat alapterülete eléri a 190 ezer négyzetmétert. Mindezeket mérlegelve vizsgálta meg a Hazafias Népfront megyei elnöksé­gének gazdaságpolitikai munkabizottsága a vásárlá­si körülményeket javító ke­reskedelmi szolgáltatások helyzetét. A vaskos jelen­tés, amely tegnap, június 29-én került a testület elé, megállapította, hogy Békés­csabán az Univerzál és a Centrum Áruház többnyire az ezer forinton felüli áru­kat: tartós fogyasztási cik­keket, szőnyegeket díjta­lanul házhoz szállítja. Le­hetőség van a konfekció ru­hák méretre igazítására. Az előbbi áruházban ezenkívül gyermekmegőrző van, a motorkerékpárokat vizs­gáztatva árusítják, meg­gyorsították az OTP-hitelle- veles ügyintézést. Az élelmiszer-kiskereske­delmi vállalat csupán a A XIV. hortobágyi nem­zetközi lovasnapokat jú­nius 30-án, július 1-én és 2-án rendezik meg a Horto­bágyi Állami Gazdaság má- tai üzemegységének lovas­pályáján. A rendezvény ug­róversenyeit a Nemzetközi Lovasszövetség C. S. I. szin­tű hivatalos versennyé nyilvánította, így a rendez­vény szerepel a nemzetközi szövetség versenynaptárá­ban is. A rendező bizottság a lo­vasnapokra — az elmúlt évek látogatottsága alap­ján — hozzávetőlegesen 50 ezer nézőt vár. A program­ban Csehszlovákiából, Len­gyelországból, Ausztriából és a Német Szövetségi Köz­társaságból összesen nyolc csapat vesz részt. A verse­nyeken 11 magyar csapat indul. Az ugró- és fogatver­senyeken összesen 138 ver­senyző, 300 lóval vesz részt, az ügyességi és akadályhaj­Kulich Gyula-lakótelepen tudja megoldani a tej és tej­termékek, a péksütemények házhoz szállítását. A keres­kedelmi szolgáltatás a hús, a kávé és a mák darálására korlátozódik. A Békéscsaba és Vidéke ÁFÉSZ a hűtő­házban tart fenn vegyesbol­tot. Előrendelést viszont nem vesznek fel, éppen az üzlet korszerűtlensége miatt. Nem megnyugtató, hogy a városokban sokkal las­súbb a fejlődés, mint a nagyközségekben. Gyulán, Szarvason, Békésen a boltok a megvásárolt nagy értékű cikkek házhoz szállítását nem vállalják, a tüzelő- és építőanyagok hazaviteléről a lakosságnak kell gondos­kodni. örvendetes a Mező- kovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ ilyen irányú tevé­kenysége. Az üzemi büfék mindegyike előrendeléssel biztosítja az árut a dolgo­zóknak. A kölcsönzőbolt szolgáltatásai mellett mo­sás, kelmefestés, vegytisztí- tás megszervezésével is foglalkoznak. A bútorokat 50 százalékos kedvezmény­nyel szállítják a vásárlók lakására. A kép tehát meglehetősen tarka, ami a kereskedelmi szolgáltatásokat illeti. A fel­mérés célja nem lehetett más, mint ráirányítani a fi­gyelmet a jó kezdeményezé­sekre, a hiányosságokra. tás versenyein 20 négyes fogat és hat kettes fogat in­dul. Szerepel a műsoron díjugratás, hajtóverseny,, fo­gatkarusszel, lovaskarusz- szel, csikós bemutató és sík­verseny, valamint bátrak fogata. Külön érdekességnek ígér­kezik, hogy a fogatok vetél­kedésén részt vesz a Kecs­keméten sorra kerülő fogat­hajtó világbajnokságon in­duló magyar csapat. Látvá­nyos műsorral készül a ven­dégek szórakoztatására a Debreceni Népi Együttes, amely szombaton és vasár­nap lép fel a lovasnapokon. Pénteken előversenyek lesz­nek, másnap, az egész napos műsor keretében délben tartják a résztvevők ünne­pélyes felvonulását, majd ugyanezen a napon este, és vasárnap este, a zárófelvo­nuláson szintén bemutat­koznak a közönségnek a résztvevők. SZŐKE LÁSZLÓ, AZ MTI MUNKATÁRSA ÍRJA: A tartós fogyasztási cik­kek rendszerint igen sok al­katrészből, részegységből áll­nak, s ezek közül bármelyik elromlik, az egész termék használhatatlanná válhat. A vásárlók körében gyakran bosszúságot okoz az is, hogy egy-egy alkatrész tartósan hiányzik az üzletekben. A július 1-én hatályba lé­pő belkereskedelmi törvény kimondja: az áruk üzemben tartásához, illetve javításá­hoz szükséges alkatrészekről és tartozékokról a termelő­nek, illetve az importálónak a kereskedelmi szervekkel együttműködve folyamato­san gondoskodnia kell, te­hát mindaddig, amíg az a háztartási gép vagy más fo­gyasztási termék használha­tó. A törvény azt is előírja, hogy ezen cikkek forgalom­ba hozatalával egy időben gondoskodni kell a karban­tartás és a javítás feltételei­ről is. Ily módon a törvény az alkatrészellátás és a javí­tószolgálat biztosításának alapvető jogi kérdéseit ren­dezte. Emellett azonban több olyan kérdést is szabályozni kell, amely szoros összefüg­gésben áll egyebek között a műszaki fejlődéssel, és a törvényben nem szerepelhe­tett konkrét megfogalmazás­ban. Az egyik legfontosabb kérdés: mennyi ideig kell gondoskodni az egyes ter­mékek alkatrész- és tarto- zékellátasáról, folyamatos, rendszeres javítószolgálatá­nak megszervezéséről. A Mi­nisztertanács a belkereskede­lemről szóló törvény végre­hajtása érdekében most mindezt szabályozta. Rende­leté, amely a törvénnyel egy időben lép hatályba, ki­mondja, hogy az ilyen jelle­gű termékek élettartamát a gyártó, illetve az importáló vállalat köteles ezentúl meg­határozni. A kötelező jótál­lással árusított tartós fo­gyasztási termékeknél és né­Hogyan élnek a dolgozók az üzemi demokrácia adta jogaikkal? Miként fejlődik az étét- és munkakörülmé­nyeket befolyásoló válla­lati kollektív szerződés? Az idén különös hangsúlyt kap­tak ezek a kérdések a nép­gazdaság minden területén. Megjelent a vállalatokról szóló törvény és a Minisz­tertanács, valamint a 3ZOT együttes határozata az üze­mi demokrácia fejlesztésé­ről. Mindez lehetővé tette, hogy széles körű vita ala­kuljon ki a vállalatoknál, a szövetkezeteknél, a pénzin­tézeteknél a bérfejlesztést, a nyereség elosztását, a munkaviszony megszünte­tését, a szociális juttatások mértékét illetően. A javasla­tok észrevételek felhasz­nálásáról, teljesítéséről, a módosításokról tárgyalt teg­nap, június 29-én, a KPVDSZ megyei bizottsága. A testület — a vizsgáló bi­zottság jelentése alapján — úgy foglalt állást, hogy nö­vekedett a dolgozó kollektí­vák szerepe a vállalati sza­bályozásban. A gazdasági szervek a beszámolók ké­szítésénél figyelembe vet­ték: a kollektív szerződések előírásai hogyan szolgálták az időszerű gazdasági fel-, adatok megoldását. hány más cikknél — mint például a gyermekkocsik, a kukta-gyorsfőzők, a műszaki rajzeszközök, rajzgépek, háztartási kávéfőzők, stb — a fogyasztói árak függvé­nyében a jogszabály hatá­rozza meg azt a minimális időtartamot, amelyen belül feltétlenül kötelező az alkat­részellátás, illetve a javító- szolgálat biztosítása. Eszerint ha az 1979. január 1-től gyártott, illetve importált termékek fogyasztói ára az 5000 forintot nem haladja meg, az eladástól számítva legalább hat évig, ha az 5000 forintot meghaladja, akkor legalább nyolc évig kell minderről gondoskod­ni. Szabvány vagy miniszte­ri rendelkezés is meghatá­rozhatja egy-egy cikk élet­tartamát. A rendelet kimondja, hogy a fogyasztási cikkeket gyár­tó, illetve importáló vállalat vagy maga állítja elő az al­katrészeket, szervezi meg a javítószolgálatot, vagy más szervekkel kötött szerződé­sekkel biztosítja azt. Lénye­ges, hogy a rendelet kitér az importtermékekre is: néhány esetben ugyanis a külföldi partner nem vállal kötele­zettséget a pótalkatrészszál­lítására, így e termékek be­hozatalára csak akkor kerül­het sor, ha az importáló vagy más, alkatrészeket im­portáló vállalat valamilyen módon megoldást talál er­re. Ezek tehát a termelőválla­lat, illetve az importáló vál­lalat kötelezettségei. E kér­dések jogszabályi rendezése ösztönzőleg hat a vállalatok­ra, hogy jobb minőségű ter­mékeket szállítsanak, és az alkatrészellátást, illetve a szervizhálózatot is megfele­lően biztosítsák. Ugyanis, ha mindezt elmulasztják, a vá­sárló kárigényét érvényesít­heti a vállalattal szemben, a KERMI és a kereskedelmi felügyelőségek pedig meg­tilthatják ezen fogyasztási cikkek forgalomba hozata­lát. A szakszervezeti bizalmiak mindenütt részt vettek a beszámoló, illetve a módo­sítás vitájában. Az Univer­zál Kiskereskedelmi Válla­latnál 52, a Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ-nél 55 bi­zalmi csoport tárgyalta meg az előterjesztést és ké­szített írásos feljegyzést az elhangzottakról. A munka­idő jobb kihasználását, a munkafegyelem megszilár­dítását minden vállalat szorgalmazta. A vendéglá­tóiparban lényegesen meg­változott az üzletek nyitva tartási rendje a szeszes ita­lok forgalmazásának kor­látozása miatt. Megfelelően szabályozták a túlmunka el­rendelését, így 15—20 szá­zalékkal csökkent a túlórák száma az előző évhez ké­pest. Az első napirendi pontot követően a bizottság meg­hallgatta az agitációs és pro­paganda albizottság tájé­koztatóját a szakszervezeti oktatás 1977—78. évi ta­pasztalatairól, a következő tanév szervezési eredmé­nyeiről, valamint a gyer­mekgondozási szabadságon tévő anyák szociális hely­zetéről, továbbképzésük le­hetőségéről. (seres) —y—n Hz Ön véleményét kérliik! A Békés megyei Népújság már egy éve új formában kerül nap mint nap az ön kezébe, és évek óta arra törekszik, hogy az ország, a megye fontosabb esemé­nyeiről, életünk sikereiről és gondjairól minél teljesebb tájékoztatást nyújtson. Szeretnénk az ön véleményét tudni arról, hogy’ mi­ként feleltünk meg ennek a feladatnak és mit kellene még tennünk, hogy olyan lap kerüljön a kezébe, amely még inkább megnyeri tetszését, kielégíti információs igényét. Vasárnap kérdőívet közlünk lapunk utolsó oldalán. Kérjük, töltse .majd ki, s adja postára. Együttműködé­sével közös érdeket szolgál: lapunk színvonalasabbá té­telét. Számítunk az ön véleményére! Próbál a városi szimfonikus zenekar A KOTA szervezésében elsősorban a vidéki zenekarok ré­szére biztosítanak fórumot június elejétől augusztus végéig Budapesten vasárnap délelőttönként azokon az egyórás elő­adásokon, amelyeket a budavári palota C épülete előtt tar­tanak. Július 2-án délelőtt 11 órai kezdettel a békéscsabai szimfonikus zenekar lép fel itt, Cser Miklós vezényletével. Képünk a zenekar csütörtöki próbáján készült Fotó: Gál Edit Egy év szabadságvesztés rémhírterjesztésért s. s. Június 30-tól július 2-ig Nemzetközi lovasnapok a Hortobágyon Javaslatok és észrevételek I kollektív szerződésekről tárgyalt a KPVDSZ megyei bizottsága

Next

/
Oldalképek
Tartalom