Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-25 / 148. szám
1978. június 25., vasárnap lO Jó munkát, lányok, fiúk! KISZ-esek a megyei úttörövezetö-képző táborért Az elmúlt vasárnap országszerte megkezdődött az élet a nyári építőtáborokban, a megnyitó után az első turnusok fiataljai már munkához láttak. Megyénkben két központi tábor nyitotta a sort; a Békéscsabai Állami Gazdaság telekgerendási és a Békéscsabai Konzervgyár építőtáborában kezdték meg a munkát a diákok. Telekgerendáson az idén nyáron 5 turnusban összesen 1100 fiatal dolgozik, valamennyien Komárom megyeiek. Az első csoporttal 200-an érkeztek, apró faházakban laknak, a munkájuk jelenleg a növényápolás, idegenelés, majd a beérett, a hibrid kukorica címer ezése. Központi építőtábor működik július 2-től Békésen; itt összesen 600 Pest és Vas megyei fiatalt fogadnak. Megyei címerező tábor lesz még a nyáron a hidasháti, a me- zőhegyesi, az Orosházi Állami Gazdaságban, a telekgerendási Vörös Csillag Tsz- ben, valamint a gyomai Győzelem és Alkotmány Tsz- ben is. Ezek mellett dolgoznak fiatalok több megyei, központi szakmai építőtáborban, és a zánkai úttörővárosban is. E nyári elfoglaltsághoz jó munkát, jó szórakozást kívánunk valamennyinknek! A Békéscsabai Egészség- ügyi Szakközépiskola országjáró diákjainak különösen sokat mond a fenti három kirándulóhely. Túl az itt töltött idő feltehetően kellemes emlékein, fontos állomások az iskola két éve működő országjáró diákkör-szakosztályának életében. A gazdag program a csoport felcsepe- redésének-fejlődésének bizonyítéka. A szakosztály legaktívabb tagjai számára — az előző évhez hasonlóan — a most befejeződött iskolaév hegyvidéki táborral zárult: június elején már a Lillafüred melletti Hollóstető camping- jében állt — és ázott — sátortáboruk (képünkön). A rossz idő ellenére a három nap túrateljesítménye meghaladta a 40 kilométert. A közös túrák után „vizsga” következett: ismeretlen, túrajelzéstől távoli vidékről rajonkénti verseny a táborig. A legjobban tájékozódók jutalma csokoládé, a sokat hibázok „büntetése” a tévelygés miatt ráadásként megtett kilométerek voltak. A következő állomás a június 10—13. között Póstele- ken megrendezett megyei Az úttörő—KISZ testvér- kapcsolat, illetve az úttörők KISZ-taggá nevelése kapcsán hangzott el, a megyei KISZ-küldöttgyűlésen a javaslat: megyénk ifjúkommunistái is járuljanak hozzá a megyei úttörővezető-képző tábor felépítéséhez. A következőkben két küldött hozzászólásából idézzük az elhangzottakat : Albel Andor, Gyula város küldötte, a KISZ gyulai városi bizottságának titkára eképpen fejezte be hozzászólását: „A városi küldött- értekezleten az úttörők arról panaszkodtak, hogy a jó úttörővezetőket „elviszi” a KISZ. Mit lehet erre mondani?: Erre büszkék lehetnek! A. KISZ-funkcióba került igazán jó úttörővezető pedig küldjön két, hozzá hasonló ifit maga helyett a pajtások közé. Szeretnénk minél több felkészült úttörőt sorainkba fogadni a jövőben is, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy megteremtsük az úttörővezető-kép- zés megyei bázisát... Városi küldöttértekezletünk elfogadta és javasolja a megyei értekezletnek is, hogy közös akcióval, anyagi hozzájárulással és társadalmi munkával segítsük a megyei út- törővezető-képző tábor felépítését.” ODK-találkozó volt. A megye 29 középfokú intézményéből 300 diák gyűlt össze Pósteleken, ahol tájfutásban, honvédelmi rajversenyben és akadályfutásban, továbbá városismereti versenyen mérték össze tudásukat. Közülük 40 fiú és 40 lány jutott tovább az országos találkozóra. Kiemelkedően a békéscsabai Kemény Gábor Szak- középiskola fiataljai szerepelték — mind az öt csapatuk továbbjutott —, de elutazhattak Fadd-Domboriba az egészségügyi szakközépiskola lányai is, mint a megyei találkozó 3. helyezettjei. Ezekben a napokban tehát a Szekszárd melletti Fadd-Domboriban „állomásoznak” a csabai szakközép- iskolások, 2000 társukkal egyetemben ismerkednek újabb tájakkal, töltik szórakozva és hasznosan a június 23-tól 29-ig tartó XIII. országos találkozó hat napját. Az egészségügyiek egy kicsit már a tolnai tájakon is arra gondolnak: a jövő tanévben ott folytatják, ahol most, a vakáció közben abbahagyják... (hajnal) Hozzászólását hasonló indítvánnyal zárta Varga Imre, Békéscsaba város küldötte, a KISZ békéscsabai városi bizottságának titkára is. „Tudjuk, hogy az 1979-es évet az ENSZ a gyermekek nemzetközi évének nyilvánította. A nemzetközi év hazai programja hasonló feladatokat fogalmaz meg, mint amelyek a KISZ feladatai is. Ezek között szerepel a nagyobb társadalmi összefogásra való felhívás... Mint most, az úttörők köszöntőjében is hallhattuk, a megye kisdobosai, úttörői évente 6 forint társadalmi munkával szerzett pénzzel járulnak a tábor felépítéséhez. Javaslom a küldöttgyűlésnek, hogy a megye valamennyi KISZ-tagja és fiatalja járuljon hozzá az 1979—80-as évben társadalmi munkaakciók. kommunista műszakok során összegyűjtött pénzből az úttörőtábor felépítéséhez!” A megyei küldöttgyűlés a javaslatot elfogadta; a jövőben tehát — híven az „Együtt egymásért” jelszóhoz — a KISZ-esek is dolgoznak azért, hogy mielőbb felépülhessen a tervezett megyei úttörővezető-képző tábor. Évadzárás az orosházi Dzsessz- klubban a leghűbb Szív tiszteletére” Az ősszel a Hat Szív együttes jól sikerült koncertjével kezdte meg programját az orosházi Petőfi Művelődési Központban működő Dzsessz-klub. Az elmúlt héten, az első év méltó lezárásaként, a .,leghűbb” Szív tiszteletére rendeztek hangversenyt; így hívják ugyanis Orosházán Szaniszló Jánost, a kiváló zongoristát és szerzőt. •í* Az est — melyre sajnos a szokottnál kevesebben jöttek el, főleg az érettségi vizsgák és feltehetőleg Trenck báró (!) miatt — művészi színvonalában és hangulatában jól sikerült. Először Szaniszló János adta elő nagy gonddal előkészített szólózongorakoncertjét, amelyben alkotói attitűdjét, zenei ideáljait foglalta össze. A kissé szokatlan műfaj nagy átgondoltságot és alapos fel- készültséget igényel, és a nézőktől is fokozott aktivitást követel meg. A követelményeknek ezúttal inkább az előadó felelt meg. A második részben tehetséges fővárosi zenészfiatalokkal együtt, oldottabb hangulatban saját szerzeményeket és örökzölS dzsesszdallamokat szólaltattak meg. Alkalmi felállás volt ez, noha korábban már játszottak együtt Békéscsabán és a győri dzsessz-klubban, méghozzá nagy sikerrel. A Tomsits és a Deseő együttesből jól ismert Tóth Tamás bőgőzött, Gritz Péter dobolt, és Dresch Mihály játszott szaxofonon. (Pleskovics) Hollóstető, Póstelek, Fadd-Dombori Hollóstető — 1978 június Érettségi Érettségi Érettségi Ki felejtené el még évtizedek múlva is a „fogvacogta- tó” napokat, melyek megelőzték élete első jelentős akadályát? Ki nem emlékszik még nagypapa-nagymama korában is az elcsönde- sült, félelmetesen hűvös folyosók hangulatára, az érettségizőterem-ajtó könyörtelenségére, az ünneplőbe bújtatott gyomrok remegésére, a fogvacogva, sápadtan átlépett küszöbre, az egymásba kapaszkodó könyörgő tekintetekre? Sok-sok nehéz vizsgát elfelejtünk, de az első, a felnőtté válás szimbóluma egész életre szóló élményként vésődik emlékezetünkbe. A vizsgázó elkészült, remegő lábakkal botladozik a bizottság elé, s akadozva belekezd mondókájába. Később felbátorodik, az ajtón kilépve megkönnyebbülten sóhajt, majd arcára visszatérő színnel, és újonnan szerzett önbizalommal közli társaival: „Semmi volt az egész!’’ Képriportunk a battonyai Mikes Kelemen Gimnázium és Szakközépiskolában készült. .....nevezzük most rosszcsontnak...” A z Ifjúsági Magazin nemrég megjelent alkalmi kiadványában „Művér és nyakörv” címmel a nyugati fiatalok egyes köreiben másfél éve dívó punk-rockot mutatja be és elemzi Tardos Péter. Az érdekes írásból kiderül, hogy ez a zenei mozgalom meg sem közelíti a hasonló korábbi mozgalmakat. Mit is jelent egyáltalán a punk szó? „A punk szó jelentését nem egyszerű lefordítani, nevezzük most rosszcsontnak, ha tetszik huligánnak, süvölvénynek” —; olvashatjuk a cikkben. „Ma Angliában háromszorosára nőtt a munkanélküli 20 éven aluliak tömege, mint annak idején volt Liverpoolban. Ezek a mai fiatalok is gitárt ragadtak, éneklik az újfajta zenéiket, szövegeiket, egyetlen, de annál jelentősebb különbséggel: a maiak között nincsen egyetlen Beatles nagyságú és jelentőségű muzsikusegyéniség.” Nem is muzsikájukkal, hanem divatba hozott „csecsebecséikkel” — a biztosítótűtől a rongyos-lyukas trikókig, a nyakban viselt kutyaláncig — hívták fel magukra a figyelmet. Végül is felteszi a kérdést a szerző: „Van-e politikai jelentősége ennek, és kiikre hathat, van-e zenei jelentősége e másfél éve divatozó irányzatnak, és ha egyik sincsen, akkor végül is minek köszönheti létét?” Nos, a válasz röviden: a politika távol áll tőlük, zenei jelentőségük sem nagy, létüket pedig — ez bizonyára nem meglepő — az üzletnek köszönhetik. aforizmák A nők feltétlenül meg tudják őrizni a titkot — de csak közösen. (Indonéz közmondás) * * * Te is Brutus vagy, én is Brutus vagyok, mindnyájan kissé Brutusok vagyunk. (Brutusnak tulajdonított mondás) * * » Az élet rövid — de temérdek időt rabol el. (N. Stone, amerikai humorista) * * * A tehetség Istentől van: az egyik ember felfedezi a relativitás elméletét — másik pedig mozgatni tudja a fülét. (A „Mi a tehetség?” című angol könyvből)