Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-20 / 143. szám

O 1978. június 20., kedd NÉPÚJSÁG Endrődi gyerekek sikersorozata Ez év februárjában múlt egy esztendje, hogy az end­rődi művelődési ház vezetői a pedagógusok támogatásá­val és a szülők önzetlen se­gítségével létrehozták az ál­talános iskola különböző ta­gozatú tanulóiból a, helyi gyermek-néptánccsoportot. Indulásnál a lelkesedésen kí­vül nem volt egyebük. Az első próbákat mindenki sa­ját ruhájában kezdte meg. Nagy János — aki több mint egy évtizeden át ropta a táncot a népszerű gyomai Körös menti együttesben, és akire az endrődi táncosok irányítását bízták — kitartó munkával, rövid idő alatt egy olyan kollektívát alakí­tott ki, hogy néhány hónap múltán már önálló produk­cióval léphettek közönség elé. Ezt követően egyre több nyilvános szereplésük volt a községben. Nem kis örömük­re, ez év áprilisában szín­padra léphettek az úttörő- csoportok részére hirdetett és Szarvason rendezett né- pitánc-kategóriában, ahol el­ső helyezést értek el, ami egyben útlevelet jelentett a megyei seregszemlére is. Szereplésük itt is eredmény­nyel járt, ahonnan újabb arany oklevél megszerzésé­vel további szabad út nyílt arra az országos népjáték- és néptáncfesztiválra, mely 29 csoport részvételével június 5—8-ig tartott Kecskeméten. Az első nap programja a kalocsai felnőtt néptánc­együttes szabadtéri műsorá­val kezdődött, mely másnap a Katona József Színházban 1200 táncos színes forgatagá­iIze m i művelődési Üzemi művelődési bizott­ság alakult Nyugat-Magyar- ország 21 nagyobb vasúti szolgálati helyén. A jövőben ezek lesznek a munkásmű­velődés „gazdái”. Tennivaló­juk bőven akad, hiszen az országrész vasutasai — azaz a Szombathelyi MÁV Igaz­gatóság dolgozói — közül 2900-nak nincs meg az álta­lános iskolai végzettsége. Ez az összlétszám 22 százaléka. Általában a 7. és 8. osztályt val folytatódott. Itt az end­rődi fiúk üveges tánca, Mars és Decsi verbunkja, vala­mint a lányok Rábaközi gyermekjátéka is nagy sikert aratott. így a 7-én este meg­rendezett gálaesten — me­lyen több mint húsz szülő is megjelent — újra tapsolha­tott a közönség az endrődi- eknek. A nagy sikerű fesz­tivált Keszler Mária, a Nép­művelési Intézet munkatár­sa méltatta, majd elismerő szavak kíséretében ajándé­kokat, népművészeti emlék­tárgyakat adott át a közre­működő csoportoknak, így az endrődi táncosoknak is. Ide kívánkozik, hogy a csoport sikerében nagy sze­repe van annak a gondosko­dásnak és önzetlen segítség­nek, melyben a gyerekeket a kultúrotthon, a nevelők és szülők, valamint a község két kisipari szövetkezete is ré­szesítette. Az országos fesz­tivál alkalmával ugyanis va­lamennyi résztvevő táncost a szerepléshez méltóan, tetőtől talpig felöltöztettek. A ci­pészek 30 pár lánykacipőt és 12 pár táncoscsizmát, a sza­bók pedig 12 nadrágot, 12 inget és 12 mellényt ajándé­kozták ez alkalommal, közel 40 ezer forint értékben. Hor­váth Mihály, a művelődési ház igazgatója pedig már azt latolgatja, hogy a szünidő mely időszakában szervezzék azt az egyhetes kirándulást hazánk egyik legszebb tájá­ra, melyet méltán megérde­melnek az alig egyéves múlt­ra visszatekintő és mégis pél­dásan szereplő táncosok. Sztanyik Károly bizottságok nem végezték el. Kétfajta le­hetőséget ajánlanak szá­mukra: a hagyományos mun­ka melletti oktatást, vagy — s ez szinte példa nélküli munkahelyi segítőkészségről tanúskodik — kétszer há­romhetes bentlakásos tanfo­lyami képzést. Az utóbbinál teljes fizetést és ellátást kap­nak a tanulásra vállalkozók és lehetővé teszik munkából való távolmaradásukat erre az időre. TÓTH BÉLA: Legendák a lóról 42. A megtorlás szörnyű hí­reit külön kéjjel hordták le a bűnös falvakba, lovakon járó kurírok. összedobolt közösség előtt olvasták: „Megsemmisíttetvén és szét- szóratván már azon lázadók, akik némely tiszántúli ré­szeiben az országnak, a múlt év áprilisában istente­lenül felkeltek. Nevezete­sen Szentandrás, Békés, Gyoma, Csaba, Ecsed, Do­boz, Sarkad továbbra is szorgalmatosán megvizsgá- landók, netalán ott találan­dó iratokra, személyekre nézve. Akik a lázadókkal valamiképpen összetartot­tak, s most bújdosásban len­nének, elfogatni, jó őrizet alatt tartani parancsoljuk, vagyonuk elkobzását ím elrendeljük! Az elfogottak- ról, a megöltekről írásos hírrel lenni el ne mulasszá­tok!” Még mi itt naponta szen­vedtük a fölerősödött, dü­hösen ' nemes vármegyék vegzatúráját, Budán Pérót tizenhárom társával halálra Ítélték. Későbbi hírrel levő szen­vedők elmesélhették, hogy Péró belenyugvással, öreg­ember bölcsességével vette a halálos ítéletet. Csak amikor a mellékbüntetésül kirótt kerékbe törést a tudo­mására tették, akkor veszí­tette el eszméletét. Vele to­vábbi huszonnégy főbűnöst szentenciáztak halálra, az­zal a megkülönböztetéssel hogy kockavetéssel dől el, ki hal meg, ki nem. Tizen­hét pár állt így össze. Aki­nek vakot vetet a kocka a hóhér kezében, vonulhatott a számára kijelölt fejvágó­tőkéhez. Ha hatot vetett a kocka, élete mentve. A ha­lálra ítélt embereken olyan láz ütött ki, hogy az odaren­delt borbélynak kellett eret vágni rajtuk. Szérencsésebb- jei között volt Kokola Veli- zár kenyerespajtásom, nász­nagyom és hites jó cimbo­rám. Amikor a kocka hatot vetett, s végignézte a ször­nyűséges mészárlást, erős őrizet alatt besorozták a király háborúba induló marsrutájába, szemben a po­roszokkal, kiket is kedvenc nevükön akkoriban burku- soknak szeretett nevezni a köznép. Kényszerű, lovak meletti szolgálatát tette, a hétéves háború, az örökösö­dési háború néven is­mert egyik utolsó esztende­jében, amikor is a hadak inkáb csak feküdtek egy­más előtt, mint csatára elég erőt éreztek volna. Egy ilyen eseménytelen időszak­ban, mint később Kokora elmesélte, a burkusok olda­láról a németek vonala elé Otven év a kultúráért Népművelés. Sikerrel és buktatókkal teli pálya ez, s aki választja tudnia és vál­lalnia kell mindkettőt ah­hoz, hogy a választás egy életre szóljon. Kiss Imre 1969 óta nyugdíjas, mégis a Filharmónia Békés megyei Kirendeltségét nap mint nap felkeresi, s dolgozik... — Debrecenben, a tanító­képzőben nagy hagyománya, sőt tekintélye volt a zené­nek. Ott szerettem meg igazán. 1928-ban Tíszacse- gére kerültem, mint kán­tortanító. Az itt töltött 10 év alatt a tanítás mellett zenekart szerveztem, s ez bizonyára nemcsak ne­kem, tanítványaimnak is élményt jelentett. Tiszafü­reden, Máramarosszige- ten, Bélmegyeren, Füzes­gyarmaton, majd Békéscsa­bán az 5-ös és 3-as iskolá­ban tanítottam, de bárhol voltam, a zene iránti von­zalmam mindenhova elkí­sért. Autodidakta módon megtanultam hegedülni, így szabad időmben elővehetem a hangszert, s játszok ma­gamnak. A Békés megyei Tanács művelődésügyi osztályához 1951-ben került, mint elő­adó, s innen ment nyug­díjba, gazdasági csoport- vezetőként. A filharmóniá­nak addig is jól ismert ven­dége volt, gyakran besegí­tett, mint ügyelő. — Hegedűs Imre az Or­szágos Filharmónia akko­ri vidéki osztályvezetője, s Békés megyei területi inst­ruktora mondta: „Imre! Ha nyugdíjaznak, jössz hoz­zánk!” így is lett. Havi 70 óra hasznos elfoglaltság. Most a gazdasági ügyekkel foglalkozom, emellett szer­vezek, és ügyelek is. Kiss Imre már betöltötte a 70. évét, s mégis tele van lelkesedéssel, tenniakarás- sal. Honnan ez az energia? Mikor érzi úgy, hogy elég? Erről beszélgetünk. — Amikor tanítottam a szülők, s a gyerekek hálája volt az, amely megmutatta: tovább is így kell dolgoz­nom. A népművelőnek a telt házas, nagy sikerű mű­sor mindennél többet ér. Mekkora öröm látni az ifjú zenebarát hangversenyeken a gyerekek acát, amint tel­jes odaadással, osztatlan fi­Fotó: Gál Edit gyelemmel élvezik a dalla­mok áradását, s ebben, ha a kulisszák mögött, de ne­künk is szerep jutott. Per­sze van, hogy közömbös­ségbe ütközünk munkánk során, olyankor mindig ar­ra gondolok, ha nem esi­a Gyopárban Több elismerő címmel, kitüntetéssel dicsekedhet a KISZÖV Gyopár Klubja most, amikor ötéves fenn­állása alkalmából számve­tést készített. A közelmúlt­ban kiállítást rendezett tör­ténetének dokumentumai­ból, az elért címekből, ok­levelekből, amelyek között helyet kapott az 1975-ben megszerzett kiváló, az 1976-ban és 1978-ban elért aranykoszorús cím, vala­mint a KISZ KB 1977-ben kelt dicsérő oklevele. Ez évben megszerezték az Üj Tükör Kiváló Klub címet és a VIT ’78 Kuba megyei pályázatának első helyezé­sét. náljuk, még ilyen eredmény sem lesz... Ez év márciusától a szo­cialista nevelés terén kifej­tett tevékenységéért ka­pott miniszteri oklevél, az Oktatásügy Kiváló Dolgo­zója cím, a Társadalmi Mun­káért jelvény arany fokoza­ta és a Munka Érdemrend ezüst fokozata mellé egy újabbat is magáénak mond­hat, a Szocialista Kultú­ráért kitüntetést. — Én kezeltem az irattá­rat, s így előre tudtam, hogy javasoltak. Napokig azon rágódtam, vajon meg- érdemlem-e ezt az elisme­rést. Aztán megtudtam... Amikor Lakatos Éva, a fil­harmónia igazgatója kezet nyújtott, csak ennyit mon­dott: „Ezt már régen át­adtam volna Kiss elvtárs”. Fél évszázad a művelődés, a kultúra szolgálatában. Si­kerei csendesek, de úgy dolgozott, hogy csaknem minden nap, minden hét tartogatott ilyen perceket. Bizonyára ennek is kö­szönhető, hogy máig is dol­gozik, s örömét leli ebben a munkában. — Engem a tétlenség fá- raszt a legjobban. Ha érez- ném, hogy terhes a munka, magam köszönnék le. Nagy Ágnes A klub fiataljai az el­múlt öt évre emlékeztek a napokban megrendezett ju­bileumi klubestjükön, ahol a reszortfelelősök munká­jukról, eredményeikről számoltak be. Közművelő­dési tevékenységük során megkedveltették a fiatalok­kal a színházat. Ezt bizo­nyítja, hogy az ő gondozá- sukbon a Jókai Színház 200 bérlete jár kézről kézre munkahelyeiken, s a klub­színház minden műsorára lefoglalnak egy-egy elő­adást. Az évadzáró klub­esten szóba került á KISZ- alapszervezetek és az ifjú­sági klub fiataljai közt kialakult jó kapcsolat is. Így többek között az együtt megszervezett évfordulók, valamint az úttörők patro- nálása, amelyben sokat se­gíthet a klub a helybiztosí­tásban, s a szervezésben egyaránt. A sporttevékenységről ugyancsak volt beszámolni való. Már hagyománnyá vált az Október 6., illetve az Április 4. kispályás lab­darúgókupa meghirdetése, nagy népszerűségnek ör­vendenek a gyalogtúrák, s a nyári táborozások, ame­lyeket a klub turista szak­osztálya szervez a jövőben. Az idei aranykoszorús cím­mel járó pénzjutalomból turista felszereléseket vá­sárolnak. A programból természetesen a játék, s a vidám vetélkedők sem maradtak ki. Ezek a vidám percek még jobban össze­kovácsolták a kollektívát. Tőkés Gyula, a klub veze­tője a bázistevékenységről beszélt. Az OKISZ két éve kérte fel a Gyopár Klubot arra, hogy módszertani se­gítséget adjon a megye szö­vetkezeti klubjainak, ame­lyet kibővítve más kollektí­váknak is szívesen adnak hasznos tanácsokat. Ezt követően mintegy 2 ezer forint értékű könyv- jutalmat osztottak ki a leg­aktívabb tagoknak, majd a legnagyobb izgalommal várt percek következtek. Kihirdették a hét témakör­ben — irodalom, történe­lem, politika, művésze­tek, zene, sport, filmmű­vészet — indított jubileu­mi vetélkedő eredményét. A legjobbnak Molnár Tibor, Végh Zoltán, Stafanik Já­nos és Nagy Mihály bizo­nyult. Jutalmul egyhetes kunfehértói nyaraláson pi­henhetik ki a vetélkedés iz­galmait. N. Á. állt naponta egy hófehér fejű katonaember, s magya­rul, németül szólítgatta bajvívásra a német ellenfél svarumléniáját. Sok gőgös tiszt táncoltatta ott a lovát, ám ínyére nem volt egynek sem, hogy a halált maga ellen hívó magyart kard­hegyre vegye. Pedig az ilyenkor szokásos piszkoló- dásokat, böcsmérléseket szórta az ősz katona, mire egy fiatal fiú előállt a ki­hívásra, gyalogosan, szál kardosán, ahogy az öreg kínálta magát. Mire a fehér hajú magyar így szólt hozzá: — Te fattyú, én téged nem hívtalak, köszönd gyer­meki idődnek, hogy nyug­ton marad kardom, mert kü­lönben megismertetem veled a szentandrási bíró korbá­csát. A fiatal fiú elpityeredve szaladt az öreghez, mond­ván: — Hiszen én meg a szent­andrási bíró fia vagyok! így tudtuk meg, mi lett Vértesi András bátyánkkal, s fiával kiket elesettnek hit­tünk sokáig. Kokora két évet szolgált, halott katona obsitját hozta, álnéven suttyant haza. Ga­vallér Mihály sógor csinál­tatott néki szolgálati levelet. Feleségét, mint özvegyasz- szonyt újra feleségül vette, mert a világ de nagyon is számított rá, hogy nyomról nyomra be legyen csapva. Pusztát váltottak, s éltek. Hanem sok víz lecsurgott addig a Maroson. Károly fiúutód nélkül halt meg, hát a lánya, Mária Terézia tette föl a koronát. Megcsendesült a nyakvágdo- só világ. Mertünk még la- kodalmazni is. Pandúri en­gedély kellett hozzá, mint akár csak ahhoz is, hogy a pusztából kimenjünk vala­merre. Utazólevél. Azt szi­gorúan vették. Meg a ciffer- blattot. Réztáblát a mely- lyünk kanalán. De ha ittunk, daloltunk: Mond meg Magyarország, kinek, mit vétettél, Hogy ilyen próbákra sokszor rávétettél, Mostan is milyen nagy veszélybe fürödtél. Sokszor ártatlanul én könnyeim hullnak, Mert sok ellenségim ellenem mozdulnak, Régi víg napjaim tőlem elfordulnak. Dunát, Tiszát, Szávát, Drávát is vizsgálván. Azok közül Tiszát ugyan megszólítván, Igen szomorkodtam, bús panaszit hallván, Én annak beszédjin igen álmélkodám. Magyarokat szidják, lélek kurafiak, Ki volt néktek otthon olyan aktatótok, Ki volt otthon néktek ily tanácsadótok, Őfelsége ellen, hogy kardot vonjatok? Ezért pedig Pérót hirtelen megfogják, A budai hóhér kezeibe adják, Gyengén tartott testét szurokkal locsolják, A csigán pediglen hét singnyire nyújtják Az olajos mécset a fején meggyújtják, Körmeit egyenként ujjáról lehúzzák, Péró Péter fiam, szerelmes magzatom, Tehozzád már mostan végbúcsúmat nyújtom, Ügy, mint édesatyád, oktatásul adom, Tartsd emlékezetedben, az én csúf halálom! (Folytatjuk) Jubileumi klubest A főszerepben: Kabos Gyula Nemes feladatot teljesít a televízió, amikor sorra-rend- re műsorára tűzi az egykor nagy sikert aratott filmeket, önmagunk jobb megismeré­sének és értékelésének egyik hasznos módja, ha érdeklő­déssel fordulunk elődeink kutúrája, filmkultúrája felé. És mivel a televízió képer­nyője előtt egyszerre a nézők milliói ismerkedhetnek a ré­gi idők alkotásaival, a fel­újított archív filmek hatása akár nagyobb is lehet, mint volt az ősbemutatók idején. Különösen akkor, ha olyan szerencsés kézzel történik a válogatás, mint jelen esetben is. Pedig a filmszalagon külö­nösen nehéz időálló műveket létrehozni. Festmények vász­nain évszázadok távolából is frissen csilloghatnak a szí­nek, de a mozivászon gyak­ran tiltakozik, ha gyorsan el­avult kockákról vetítik rá a képeket. Régi szobrok is év­ezredek óta őrzik csorbítat­lanul az emberi üzenetet, sa drámai művek és lírai költe­mények is hosszú időn át frissek maradnak. Sajnos a film, amely a legszélesebb néptömegek művészete, né­hány évtized múltán inkább a filmtörténetre fogékony ke­veseknek ad maradéktalan örömöt. Elszomorító látvány, amikor a hajdani szerelmes filmet giccses sziruppá vál­toztatják a kegyetlen évek, s az egykori hősöket bemuta­tó kockákon csak nevetésre ingerlő figurák botladoznak. Néha csak egy-egy kivételes egyéniség kedvéért érdemes újra meg újra életre kelteni egy filmet. Így történt pél­dául a televízióban is bemu­tatott Greta Garbo-sorozat, a Jean Marais-filmek, vagy a közelmúltban látott Ingrid Bergman-felújítások idején. Egyedül az igazi humor az, amelyet a celluloid szalag is hosszabb időn át képes konzerválni. Chaplin filmjein, Stan és Pan fanyar botlado- zásain, vagy a mi Latabár Kálmánunk és Kabos Gyu­lánk humorán ma is olyan önfeledten tudunk nevetni, mint amilyen könnyes szem­mel kacagott rajtuk hajda­nán a mozikba sereglett pub­likum. A filmművészet mai kato­náinak is tanulságosak le­hetnek a régi sikerek, mielőtt csatába indulnak a közönség meghódítására. Igaz, hasonlí­tani sem lehet a mai körül­ményeket a hőskor viszonyai­hoz. A bőséges állami költ­ségvetésből készült produk­ciókat aligha lehetne „kihoz­ni” a hajdani filmipar minél nagyobb haszonra törő, s le­hetőleg csak keveset kockáz­tató szemlélete mellett. Nem kecsegtettek magvas gondo­latokkal a maguk idejében is bárgyú történetecskék, ame­lyekben a vezérigazgató sze­relmes lesz a gépírónőbe, sa félszeg, könyökvédős kisem­ber csendben odamondogat a helyi hatalmasoknak. A modern technika ezernyi cso­dájával felszerelt filmgyá­raink is óriási előnyben van­nak a néhány hétre kibérelt stúdióktól, mégse vagyok biztos abban, hogy ha majd 30—40 év múlva előveszik a raktárakból a mai alkotáso­kat, vajon lesz-e olyan sike­rük, mint ahogy mi szeret­jük például most Kabos Gyu­la filmjeit. Vajon az eljöven­dő nemzedékek tudnak-e majd velünk együtt nevetni, s az általunk bemutatott fo­nákságok közt lesznek-e olyan történetek, mint a „hagymát is hagymával” evő kedves Kabos-figura? Jólen­ne Jiinni, hogy az utánunk jövők is megértik majd gon­dolatainkat, küzdelmeinket, az örömet és az eredménye­inket is értékelni tudják. S talán a művészetünk is mond valamit a számukra. Andódy

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom