Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-17 / 141. szám

1978. június 17., szombat IgHíWKfilcl Nyári múzeumi táborok megyénkben Miről ír a Szovjet Irodalom júniusi száma? Az erkölcsi számvetés lí­rája címmel Jurij Boldirjev Borisz Szluckij költői fejlő­désének újabb állomását elemzi tanulmányában. A Magyarországon mind a mai napig „háborús költőként” ismert Szluckij — bár még nemrégiben is így írt: „Ha verset írtam, csak a háború­ról / Talán... De mégsem. So­ha, semmi mást” — legutób­bi 1973-ban és 1975-ben meg­jelent két verseskötete alap­ján már körvonalazható, új lírai feladatok megoldására érett meg. Ezt a folyamatot jól tükrözi az Ágh István, Fodor András, Garai Gábor, Hárs György, Nyilasy Ba­lázs, Rab Zsuzsa, Rónay György, Rózsa Endre és Szily Ernő fordításában közölt versösszeállítás is. Saját ma­ga és kortársai egyéniségé­nek meghatározó vonásait, az egyén önmegvalósulásá­nak formáit keresi, s találja meg a történeti tudattal élő, a történelemért felelősséget vállaló emberben. Ott érzik ez még szívesebben rajzolt jellemképeiben is, mint pél­dául az Ö-kék című költe­ményben: „Lábam vele sé­tált / csöndes-boldogan an­nak a hadnak / sorában hol Chagall / közkatona, de Rembrandt tábornok, ahol a festéklopás / egek szivárvá­nyából szokás, / hol nem unatkozás / a dolgunk s ha­lálunk nem halálozás”. Sokoldalúan mutatja be Élő múlt című rovatában a lap Anna Ahmatova mun­kásságát. Két nyelven kö­zölt versei és Alekszandr Biokról, valamint Amadeo Modiglianiról szóló emlékező írása mellett L. Mandrikina filológus-pontosságú tanul­mánya a költőnő hátrama­radt Naplójegyzeteit mutat­ja be és elemzi mint az Ah­matov életével, irodalmi pá­lyafutásával és munkásságá­val foglalkozó irodalmi ku­tatás értékes forrásanyagát. A Fórum rovatban V. Rasz- putyin Élj és emlékezz című regényéről olvasható két elemző s néhány ponton egy­mással vitatkozó tanulmány Almási Miklós és Nyikolaj Kotyenko tollából. Az idén is gazdag nyári táborozási programot dolgo­zott ki a békéscsabai Mun­kácsy Mihály’Múzeum. A ré­gészeti tábor július 3-án kez­di munkáját Vésztő térségé­ben Juhász Irén régész irá­nyításával. A tábor 10 gim­nazista részvevője folytatja korábban megkezdett mun­káját a vésztő-mágori halmi templom és kolostor feltárá­sában. Az idén a kolostor-és templomifalon kívül eső sí­rokat tárják fel, s egyben el­végzik a leletek konzerválá­sát is. Az egyik legnépesebb tá­bornak, a kéthetes eleki nemzetiségi-néprajzi tábor ígérkezik, amelyen dr. Grin Igor vezetésével az egyete­mek és főiskolák néprajz­szakos hallgatói, három bu­karesti egyetemista, valamint a szegedi tanárképző főis­kola néhány románszakos hallgatója vesz részt augusz­tus 1-től 13-ig. A részvevők egyrészt a hagyományos tár­gyi kultúrát; a népi építé­szet, lakáskultúra, táplálko­zás, viselkedés, hagyományos gazdálkodás emlékeit vizs­gálják, s ugyanakkor tárgy- gyűjtést is folytatnak. A ko­rábbiakhoz hasonlóan tovább folytatják a szellemi hagyo­mányok, értékek lejegyzését is. Negyedik alkalommal szer­vezi ineg a múzeum a békés­csabai Kulich Gyula Ifjúsági és Üttörőházzal közösen a madártani és természetvédel­mi tábort. A július 21-től Élményekben gazdag nyár előtt állnak a gyulai Körös néptáncegyüttes tagjai. Jú­lius 24-én éjjel indulnak az olaszországi messinai nem­zetközi néptáncfesztiválra. Hazafelé, augusztus 11-én felkeresik Gyula testvérváro­30-ig tartó táborban az álta­lános iskolás diákok többek között részt vesznek a „Vad- gazdálkodás és természetvé­delem” cftnű nagyszabású centenáriumi eseménysorozat kiállításainak rendezésében is Réthy Zsigmcmd ornitoló­gus vezetésével, valamint Szeghalom környékén vízi- és énekesmadarakat gyűrűz­nek. Ugyancsak Réthy Zsigmond irányítja majd a természet- tudományi gyűjtőtábor mun­káját. A június 26-tól július 1-ig, majd július 3-tól 9-ig, két csoportban megrendezen­dő tábor munkájában a Mun­kácsy Mihály Múzeum és a szegedi Juhász Gyula Tanár­képző Főiskola biológia tan­széke között létrejött szer­ződés alapján a tanszék munkatársai és mintegy 60 főiskolai hallgató vesz részt. A gyulai KÖVIZIG vezetői­vel kötött megállapodás ér­telmében 1978. nyarán a Kö­rösök gyomai térségében : Zsófiamajor, Csergettyű és a Folyásér környékén levő gát­őrházaknál biztosít a KÖVI­ZIG szállást, valamint mo­tor- és gumicsónakokat, mikrobuszt az eredményes munkához. A gyűjtőmunkára tervezett terület védettségi előkészíté­se most folyik, s a jövőben Körös-völgyi Természetvé­delmi Terület néven, mint­egy 3260 hektáron gyarapítja majd megyénk- természetvé­delmi területeit. sát, Budriót, ahol két elő­adást tartanak, s augusztus 15-én érkeznek haza. Ugyancsak augusztus 25. és 31-e között a sztara-zagorai ének-zene és táncegyüttes vendégszereplését viszonoz­zák Bulgáriában. B. S. E. Külföldre készül a Körös táncegyüttes TÓTH BÉLA: Legendák a lóról 40. — Tudom is én ! A kezem­ből úgy elment az erő, a kanalat nem tudnám föl­emelni. Lekucorodtam a fa tövébe. Pircsi jön, odaül, rakja a számba a zöldséges lebbencs- levest. .— Ez jót tesz, csikós bá­csi, ettől meggyógyul, csikós bácsi. Én meg rögvest súgdosom neki, te lány, van-e vala­kid, az anyád csillagos egit? Énnékem pedig semmi ba­jom! De ha van valakid, én a világból is kidúrom, te szép szemű, aranyos kis- lánykám. De ugye nincs sen­kid? Pircsi meg csak kacará- szott, kocogott a kanál a fogsörényemen. — Ha nem mondod, nem eszek ám, itt halok meg a diófátok alatt. Annak is te leszel az oka! — Hát olyan erős nincsen, akit a világból ki kellene durattyúzni. De azért van ám! — Hol van, muti, mert nem szeretném, ha valaki körösztbe tenné előttem a lábát. Vagy hadd legyen. Mindjárt jön a Madár, s us- gyi, kiröppenünk a pusztába. Jössz-e velem? — Minek szöknék, ha anél­kül is engednek. — De engednek? — Majd megkérdezed anyámtól. — Én meg. Megkérdezem. — Hallja-e, nénémasszony, eladó-e a lánya? — Eladónak eladó, a nó­tában is úgy danolják, arra a mezőségi részeken, hogy az ökör a földet nem magának szántja, az anya a lányát nem magának szánja! — De jó hallani. Jó hely­re vetett engem a Madár. Hát adják-e? — Nem is üsmerjük egy­mást. Maga mondhat akár­mit magáról! — Ismerem én — szólalt meg először a lány apja. — Maga a 18-as katonaménes számadója ! — Az hát, az vagyok. Ki­csit furcsán estem be kigyel- metekhez lánynézőbe, de hát nem az számít ugye, hogy négykézláb jöttem, hanem, hogy talpon menjek el. Ez­zel a szép kislánnyal kar- szügyön. — Hát majd módjával, összeismerkedünk, aztán, le­het beszélni. Nem egy ga- íambfészek az élet! — Nem. Nem ám! — Járhatok a házukhoz? — Hát járjon. Amikor lá­nyos nap van. — Nekem mindennap az lesz! — Hűha! őszig házat árendáltam, újborkor lakodalmat csap­tunk. Kokora volt a tanúm, Cső­ke a násznagyom. Maga a szentandrási bíró adott össze bennünket, Vértesi András­nak hívták. Nem volt nehéz vele ösmeretségre jutni, több okoknál fogva. Mert maga is abból a rendből szabódott, amiből én, csak épp saját házfedél a feje felett, s ko­rára már egy legényke fia, egy szép leánykája élt őszülő feje gondjai között. Tűszom­szédok voltunk, így minden­naposak. A falu baját úgy hordta a vállán, mint a sa­játját. Abból pedig több volt, mint amit viselni lehe­tett. A határőrvidéki kato­nák széna-, kenyér-, abrak- porcióját hajtották rajtuk egyszer a Békés vármegyei parancsok, aztán a Csong- rád megyei parancsok értel­mében. Nem tudták azt se eldönteni, hová tartozik a falu. Mindenhová. Gyerünk, bíró, adjad bíró. Házasságom esztendejében már olyan ke­serű volt a szája, mintha bürökleveseket napjában há­romszor evett volna. Szénái­kat pedig egyenesen a kaszá­lókról szedték össze a kato­nák,' s a lakosok az istállók szalmafedelét étették, maguk marharépára fanyalodtak. A harag magasan lobogott. Károly király Olaszor­szágban háborúskodott a spanyolokkal, Alsó-Dunán a törökökkel. Kenyér, katona, ló! A király is félt. Márpedig, ahol a királynak félnie kell, ott rettegjen az alattvaló. Rákóczi fejedelemnek József nevű fia élt, ki a bújdosók tömegeit tudta maga mögött, s követelte az erdélyi feje­delemséget. Ebben támogatta a magas szultán. Az óvónő: Kiss Gáborné — Vasárnap kaptam az Oktatási Minisztérium ex­pressz meghívóját. Alig tértem magamhoz az öröm­től, máris szaladtam a fér­jemhez a jó hírrel: pedagó­gusnap alkalmából kitün­tettek! Boldog vagyok, mégis azt mondom: nagyon sok kiváló óvónő van még Békéscsabán, aki hasonló helyzetben ugyanúgy dol­gozott volna, mint én! Kiss Gábornét, Pannika óvónénit régóta ismerik a Tanácsköztársaság úti óvo­dába járó gyerekek és szü­lők.' Már az „ősidőktől”, az óvodaalapítástól itt dolgo­zik. 1970-ben égető szük­sége volt a csabai gyerekek­nek új óvodára. Ekkor ala­pították át a régi úttörőhá­zat ötcsoportos óvodává. Ma pedig már 7 csoporttal a város legnépesebb óvodája lett. — Szűkösen vagyunk itt, hiszen ez a ház nem óvo­dának épült — mondja Pannika. Mégis, ha össze­hasonlítom a 24 évvel ez­előtti munkahelyemmel, le- mérhetetlen a különbség. 1954-ben az Orosházi úti óvodában még súrolt pad- lójú teremben, hosszú asz­talokhoz ültettük a gyere­keket. Tizenhat esztendeig jártam az egyre szépülő jaminai óvodába, s ma is nosztalgiával gondolok azokra a gyerekekre és a munkatársaimra. — Már az óvodanyitástól, 1970-től kísérleteztünk az új óvodai nevelési program bevezetésével a Tanácsköztársaság úton. Mint egy kicsit min­denkiben, bennem is volt némi fenntartás: jó lesz-e, beválik-e az új rendszer? Már az első év meggyőzött bennünket, nagyszerű, hogy a kiscsoportban kezdemé­nyező, kötetlen foglalkozá­sokat tarthatunk. Sokkal alaposabb felkészülést kí­ván ugyan egy-egy ilyen foglalkozás az óvónőktől, de szabadabbra engedhetik a fantáziájukat és a tehet­ségüket. Sokkal eredménye­sebb is így az óvodai okta­tás, ezt már bizonyította az iskolába járók szereplése. — Tudom, hogy mi óvó­nők sem hagyhatjuk abba a tanulást sohasem. Az új Egy este, éppen elvitték : minden lovamat katonának, ; hát nagy tengődések között • kóvályogtam, dolog nélkül, : tatar mellett gyülekezik a ; nép java Vértesi bíró istái- | lójában. Fölhívás a kezében, Ká- rolyé, hogy Rákóczi József pedig áruló, és ki véle egyet­ért, hasonló bűnökbe veri magát, s a büntetés ai övé­hez hasonlóan méretik ki. Rákóczi feílségsértő és lá­zadó, ki királya, hazája el­len európai sereggel tör. Fe­jére vérdíj tűzetik ki. Bárki büntetlenül megölheti. És ki­rályi szavával ígéri a király, hogy aki Rákóczit élve bár­mely vár, vagy sereg pa­rancsnokának átadja, annak tízezer forint a jutalma. Aki levágott fejével szolgál, an­nak hatezer forintokkal ju­talmazzák tettét. Vagy aki bizonyítani tudja, hogy meg­ölte, annak is hatezer a várható jutalma. Dermesztő csönd követke­zett az istállóban, a tatar sercegése dörömböl, középre állt egy fehér pamacs férfi, a határőrvidék kapitánya, bi­zonyos Szegedinác Péter ne­vezetű, s azt mondja, hogy mostan, emberek, éppen Rá­kóczi nevével fordítsuk meg a .sorsunkat! Katonáim va­kondok módra élnek a ha­társáv veremlaktanyáiban, embertelen döghalál tizedeli őket, s ha nem akarnak egyik napról a másikra felfordulni, akkor titeket fosztogatnak, jószágaitokat a mezőről el­hajtják, gabonáitokat fél­érésben elpazarolják. Én akármire megesküszöm, hogy az aradi várban levő két szá­zadommal egy hamarosan fölzajgatott népfölkeléssel mellétek állok. (Folytatjuk) Fotó: Gál Edit program bevezetése után különböző szakmódszerta­ni tanfolyamokat szervez­tek a megyénkben. Én is elvégeztem a hároméves kömyezetismereti mód­szertani képzőt. 1975-ben megkértek arra, hogy a békéscsabai óvónőknek ad­jam tovább a hallottakat, így évente kétszer bemutató foglalkozásokat és elméleti előadásokat szervezünk. Ta­valy fejeztem be a pedagó­gus továbbképzőben egy kétéves komplex tanfolya­mot, ahol vezetéselméleti tudnivalókat tanultam. — A vezetőóvónő egy ilyen nagy óvodában, mint a mienk, az oktató-nevelő­munka irányítása mellett képtelen volna ellátni az önálló gazdasági és munkál­tatói feladatokat is. Ezért engem bíztak meg a veze­tőhelyettesi teendőkkel. Hosszú ideig én sem tud­tam lemondani a gyerekek­ről, a csoportvezetésről. Fél időben foglalkoztam a gyerekekkel, fél időben pe­dig az óvodaügyekkel tö­rődtem. A gyerekek itt áll­tak az ajtóban, és nem akartak az irodába engedni. Nehezemre esett a választás, de megértettem, itt van szükség rám, ezt a munkát kell végeznem. Sohasem le­het elszakadni a gyerekek­től igazán, olyan jól esik hallani a zsivalygásukat, érezni a simogatásukat, az őszinte szeretetüket. Hu­szonnégy év után sem bí­rom meghatódottság nélkül nézni, ha az iskolába menők év végén búcsúznak. Kiss Gáborné a Kiváló Pedagógus círíi mellé az ok­tatásügyi miniszter szavait őrzi meg a legjobban: „Ne tegyen senki megkülön­böztetést, hogy melyik pe­dagógus hol dolgozik; az óvodában, az általános, vagy középiskolában. A lényeg az, hogy mit ültet át a gye­rekek fejébe és szívébe, milyen embereket nevel belőlük !” Bede Zsóka Mai tévéajánlatunk : ! Weöres Sándor- portré A huszadik századi ma­gyar líra egyik sajátos hang­vételű, a játékos poézist ma­gas színvonalon művelő ki­emelkedő képviselője a hat­vanöt éves Weöres Sándor. Életművében egyaránt fel­lelhető a filozofikus elmél­kedő líra, a természetbe visszavágyódó, a huszadik század „környezetszennyezé­sét” megvető, a gyermeki ke­déllyel elámuló, s a pajzán dolgokat nagy kedvvel, ré­gies köntösben megjelenítő vers és próza. Különös érzé­kenységgel foglalkozik gyer­mekversekkel, jól éli bele magát a kicsinyek világába, tisztán, lelkesen. Portréfilmjében, 17 óra 30- kor beszélgetőpartnere Do­mokos Mátyás, költészetéről, életéről beszél, s elmondja néhány versét, többek között a Mi van a héj alatt ?-ot és a Huszadik századi freskót. Drámák Mintha7 a rádió egy kicsit lemaradt volna a labdarúgó­világbajnokságról. Hiába ke­resték ugyanis a hét műsorá­ban az argentínai közvetíté­seket a hűséges hallgatók — nem találták, mert nem volt egy sem. Nem riporterhiány miatt, hiszen Szepesi György és stábja kintmaradt, csak labdarúgóink és a kíséret zöme érkezett haza. Hogy milyen eredménnyel, arról a képernyő és a hangszóró egyaránt informált. Az oko­kat meg ki-ki vérmérséklete, s szurkolói elképzelése alap­ján tudni véli. A szakembe­rek elemzése is megkezdő­dött, s majd folytatódni fog, igazán akkor, ha a nagy küz­delem véget ér. Ez ugyan már gyönge malaszt lesz a több millió csalódott ember számára. A több milliós ki­fejezés használata nem túl­zás. Tény, hogy az ilyen nagy világversenyek alkal­mával a drukkerek száma sokszorosra nő. Talán két okból. Mert va­lóban játék, és mert olyan, mint az élet: drámai esemé­nyek színhelye. A pályán egy labda és huszonkét ember. Csak a matematikusok a megmondhatói, ebből hány­féle variáció lehetséges ki­lencven perc alatt, még úgy is, hogy szabályok kötik a játékosokat a gólszerzésben, a cél elérésében. De épp ez a kiszámíthatatlanság adja meg azt az izgalommal fe­szített és telített érdekessé­get, ami a legvonzóbb ebben a sportban. A labda kerek és gurul, de nem mindegy, hogy hogyan és hová. S ah­hoz, hogy olyan szinten le­hessen művelni, mint azt ja néhány csapat produkálta már eddig is, a kitűnő adott- - Ságokon kívül erő, állóké­pesség, gyorsaság és tökéle­tes technikai felkészültség kell. És ez együtt — bár nagy szó, ha meg­van —, még mindig nem elég. Mert ugyan a futballt lábbal játsszák, a lábat a fej vezérli. Az agy adja az utasításokat és a végrehaj­tásban szinte a teljes ideg- rendszer részt vesz, s ezen felül még valami szellemi plusz. Szervezés, kombinálás, előrelátás. Átlátni az egé­szet, dönteni, végrehajtani. S mindezt pillanatok vagy még rövidebb idő alatt. A tét pe­dig nagy: győzni kell. Mi ez, ha nem maga az élet? Teli drámai helyzettel, melynek kimenetele, megol­dása kétséges. Indulás tiszta lappal, bizakodással, akarat­tal, lelkesedéssel mindkét fél részéről, holott csak az egyik győzhet, a másik vereséget szenved ; vagy. az erők, vé­letlen, esetleg más közbe­jötté folytán elodázódik a végső döntés a döntetlennel. Ez viszont újabb drámai szi­tuációt teremt. Az első síp­szótól az utolsóig hasonló harc játszódik le másfél órá­ba sűrítve, mint születés és halál között. És mennyi min­den befolyásolja az ered­ményt. Hány apró, egyéni dráma pereg le, melyből a két összecsapó játékos közül az egyik új erővel szárnyra kapva, a másik megtépázott önbizalommal kerül kL S hány kihagyott helyzet, megvalósulatlan vagy meg­valósíthatatlan elképzelés, amely pedig mindent eldön­tő lehetett volna. S a játék — melynek jellemzőiből ily kevés csak ízelítő — patta­násig feszíti a csapat, a né­zők, sőt a hallgatók idegeit is, a bíró által állított kor­látok közé szorítva folyik. És mivel ő "is ember, s még­hozzá döntéseit pillanatok alatt kell meghoznia: téve­dése olykor nem kizárható. Ezt a drámát kilencven perc alatt végigélni, izgulni, hányódva öröm és kétségbe­esés kozd: a legnagyobb szó­rakozás. És ha ebben ott van mellettünk a rádió, földrészeket áthidaló látha­tatlan hídjaival, az a jó. Vass Márta

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom