Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-15 / 139. szám
O 1978. június 15., csütörtök Befejeződött a magyar—NDK együttműködési bizottság ülésszaka HÍREK HÍREK HÍREK TELEX JOHANNESBURG Sowetó, a dél-afrikai Johannesburg feketék lakta nyomornegyede gyászhéttel emlékezik meg a két évvel ezelőtt lezajlott apartheidellenes tüntetés lemészárolt résztvevőiről. Mint emlékezetes, 1976. június 16-án több mint tízezer sowetói fiatal vonult az utcára, hogy tiltakozzék a néger lakosság elnyomása ellen. A rendőrök a tömegbe lőttek és a sortűz következtében 176 fiatal meghalt, 1100 pedig megsebesült. □ PÁRIZS Cyrus Vance, amerikai külügyminiszter kedden este Párizsba érkezett, több más nyugati kollegájával együtt, hogy részt vegyen a 24 fejlett nyugati országot tömörítő Gazdasági és Együttműködési Fejlesztési Szervezet (OECD) tanácsának rendes évi ülésszakán, ahol megvitatják a nyugati világot sújtó gazdasági válságból való kilábalás útjait és módjait, valamint a fejlődő országokkal való gazdasági kapcsolatom kérdéseit A tanácskozás jelentőségét növeli, hogy a külügyminiszterek felhasználják az alkalmat a jelenlegi időszakban kiemelkedő fontosságú nemzetközi kérdések megvitatására. □ VARSÓ A Moszkva melletti Csillagvárosban már készen áll az űrrepülésre az első lengyel űrhajósjelölt. Ütjára az interkozmoszprogram keretén belül, egy szovjet űrhajós társaságában kerül sör. □ PERING A kínai kormány a jelek szerint elhatározta, hogy fokozott ütemben fejleszti a valutát termelő idegenforgalmat. Megfigyelők ennek bizonyítékát látják a kínai idegenforgalmi szolgálat most nyilvánosságra hozott közleményében amely szerint számos- tartományt, természeti szépségekben és történelmi emlékekben gazdag vidéket, ipari, mezőgazdasági és kulturális központot nyitnak meg az országba látogató külföldi turisták, köztük a külföldön élő kínaiak részére. □ BONN A mindent elsöprő labdarúgó-világbajnokság betört a nyugatnémet lapok politikai rovataiba is: a közvélemény napok óta tartó felháborodása után az SPD is állást foglalt Hans-Ulrich Rudel, a náci Luftwaffe egykori ezredesének a nyugatnémet csapat argentínai szálláshelyén tett látogatásával kapcsolatban. A szociáldemokrata párt véleménye szerint a nyugatnémet labdarúgószövetség ezzel súlyos kárt okozott az NSZK nemzetközi tekintélyének és rontotta a nyugatnémet demokratikus társadalom hitelét. Az ügynek folyatása lesz a Bundestagban : hesseni szociáldemokraták egy csoportja felszólította a kormányt, adjon magyarázatot az érthetetlen ügyre, és távolítsa el hivatalából a labdarúgó-szövetség elnökét. □ NEW YORK Kollektív szerződésük lejártakor szerdán sztrájkba léptek a New York-i Daily News, Amerika legnagyobb példányszámú lapjának újságírói és szerkesztőségi alkalmazottai. A lap négyórás késéssel, a szakszervezeten kívüli alkalmazottak, a lap- terjesztők és sofőrök segítségével jelent meg. A sztrájkőrség és a sztrájktörők ösz- szecsapásakor erőszakos jelenetekre került sor; a sztrájkőrség néhány tagját letartóztatták. Jegyzőkönyv aláírásával szerdán véget ért a magyar —NDK gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság XVII. ülésszaka. A tanácskozás jegyzőkönyvét Marjai József és Wolfgang Rauchfuss miniszterelnök-helyettesek, a bizottság társelnökei írták alá -az Országház vadásztermében. Megállapították, hogy az előző ülésszak óta tovább mélyült a munkamegosztás, bővült a műszaki-tudományos együttműködés a két ország között. Üjabb nyolc szakosítási és kooperációs szerződés jött létre a két ülésszak között, így 118-ra emelkedett az ilyen jellegű megállapodások száma. Az árucsere-forgalomnak immár több mint 30 százaléka szakosítás vagy kooperáció alapján bonyolódik le. A közös kutatómunka egyebek között a számjegy- és integrált számítógép vezérlésű Tizenegyedik alkalommal találkoznak a világ haladó ifjúságának képviselői ez év nyarán, július 28.—augusztus 5. között Latin-Amerika első szocialista államában, a 111 ezer négyzetkilométer területű, 9,5 millió lakosú Kubában. Az „Antiimperialista szolidaritás, béke és barátság” jelszó jegyében megrendezett fesztivál fő eseménysorozata Havannában bonyolódik le. A Mexikói-öböl partján, a szigetország északnyugati részék fekszik — a nyugati félteke egyik legszebb városa — a 200 négyzetkilométer A bibliai hangulatú mondást Libanonnal kapcsolatban, sajnos, a visszájára fordíthatjuk: az olajfáik alatt szinte semmi nem csendes. A legfrissebb fejlemények fényében újra káosz és vérfürdő fenyegeti a sokat szenvedett országot — ezúttal északtól délig. Ami a délt illeti, ez az ország a legutóbbi időkben gyakorlatilag izraeli megszállás alatt élt. Izrael június 13-ra, keddre ígérte, hogy teljesen kivonja csapatait az országból. Mint emlékezetes, ezek a csapatok még márciusban, a véres autóbusz-támadás nyomán — ürügyén — törtek, be Libanonba. Azóta a világszervezet többször is felszólította Izraelt a csapatkivonásra — és ez a legutóbbi napokban meg is kezdődött. De nem úgy, ahogy azt a szerszámgépek, valamint a könnyűszerkezetes építőelemek fejlesztésére is kiterjedt. A két ország árucsere-forgalma 1977-ben mintegy tíz százalékkal bővült, az 1978- ra aláírt jegyzőkönyv pedig további 8 százalékos növekedést irányoz elő, amelynek realizálása tervszerűen halad. A mostani tárgyalásokon az alumíniumipar és az energiatermelés fejlesztését szolgáló további berendezések kölcsönös szállítására jött létre megállapodás. A két ország párt- és kormányküldöttségeinek tavaly márciusi megállapodásait alapul véve most meghatározták, hogy a bizottságnak mit kell tennie a gazdasági és műszáki-tudományos együttműködés további elmélyítésére és az 1981—85-ös tervkoordináció előkészítésére. Megállapodtak abban is, hogy a mezőgazdasági gépterületű, közel 2 millió lakosú Havanna. Lakóinak többsége spanyol és néger eredetű, de jelentős a mulattok és a kínaiak száma is. A várost 1515-ben Diego de Velasquez spanyol konkvisztádor alapította. Havanna 1592-ben lett a spanyol kormányzó hivatalos székhelye, s a spanyolok legfontosabb kikötőjévé vált a térségben. 1898-ban kikötőjében robbant fel a „Maine” nevű, amerikai cirkáló, amely a spanyol—amerikai háború megfelelő ENSZ-döntések előírták. Ezek értelmében az izraeli csapatoknak — természetesen — a világszervezet békefenntartó erőinek kellene átadniuk állásaikat. A kivonulásnak ugyanis egymással szorosan összefonódó, kettős értelme van, pontosabban lett volna: 1. Egy eleve jogtalan megszállási állapot megszüntetése, és 2. ezzel lehetővé tenni a béke- fenntartó erőknek azt, hogy valóban fenntarthassák ezen a véráztatta földön a nagyon is törékeny békét. Csakhogy az izraeli csapatok — mint ezt Erskine Ghánái tábornok, a kéksisakosok parancsnoka újabb keserű hangú nyilatkozatában kijelentette — nem az ENSZ- erőknek, hanem a jobboldali libanoni alakulatoknak adták át állásaikat — sőt, értékes felszerelésük egy régyártási kooperáció továbbfejlesztésére kormányközi egyezményt készítenek elő. Intézkedéseket egyeztettek a gép jármű-részegységek, a szerszámgépek, elektromotorok és orvosi műszerek gyártásszakosításának bővítésére. Kidolgozzák a műszaki-tudományos együttműködés 1980 utáni hosszú távú programját, olyan témakomplexumokra koncentrálva, amelyek nagymértékben befolyásolják a műszaki haladást, a két ország népgazdasága teljesítőképességének és hatékonyságának növelését. * * * Az NDK-delegáció Wolfgang Rauchfuss vezetésével szerda délután elutazott hazánkból. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Marjai József, jelen volt Gerhard Reinert, az NDK budapesti nagykövete is. borúban győztes Egyesült Államok 1901-ben az úgynevezett Platt-záradékkal gyarmatává tette az országot. Ettől fogva Havanna az USA által kreált diktátorok állandó székhelye lett. 1959. január 2-án a felkelő nép megdöntötte a Batista diktatúráját, s ezzel új fejezet kezdődött az ország és a főváros történetében. Havanna Latin-Amerika egyik legnagyobb városa. Itt összpontosulnak az államhatalmi és államigazgatási intézmények, valamint a gazdaságirányítási szervek. szét, például ötven páncélozott járművet is. Kell-e mondanunk, hogy az akció így szinte értelmét veszti? Izrael a rendezés felé tett lépés helyett új pozíciókhoz juttatva a jobboldalt, ismét a katonai egyensúlyt borítja fel a zaklatott térségben... Ami északot, illeti, ott olyasmi történt, ami jól érzékelteti egy majdnem Csák Máté típusú kiskirály-oligarchia létét ebben a különös országban : két régi riválisfamília fegyveresei csaptak össze. A Gemajel által irányított falangisták megölték Frangié volt köztársaság elnök fiát és annak családját. Észak-Libanon zord hegyeiben ezzel a véres tettel újra fellángolt egy másik, feudális színezetű polgárháború, még sötétebbé téve az amúgy sem vigasztaló képet. Harmati Endre Ma: Vid napja A Nap kél 3.46 — nyugszik 19.43 órakor. A Hold kél 13.16 — nyugszik 0.25 órakor. ÉVFORDULÓ Százharminc évvel ezelőtt, 1848. június 15-én született Láng Adolf építész, számos bérpalota és középület építője. — FOGADÓÓRA. Június 17- én, szombaton délelőtt 9-től 12 óráig Klaukó Mátyás, a megyei tanács elnöke Békéscsabán hivatali helyiségében fogadóórát tart. — VÁLLALATI üdülő, a Volán 8-as számú Vállalat szanazugi üdülőjében mind több dolgozó tölti nyári szabadságát. Hogy még többen vehessék igénybe, a vállalat újabb két faházat vásárolt, melyeknek felállítását a vállalat szocialista brigádjai vállalták társadalmi munkában. — KOVÄCSSZERSZÄMOK. Egy régi hódmezővásárhelyi kovácsműhely szerszámaival gazdagodott a szegedi Móra Ferenc Múzeum. A kovács- szerszámokat a tervek szerint más hasonló szerszámokkal együtt egy Szeged környéki skanzenben felépülő kovácsműhelyben helyezik majd el. — ÉPÍTŐTÁBOROK. Két kerületben lesz KlSZ-építő- tábor az idén Muronyban. A táborlakók szórakoztatásáról a helyi művelődési ház gondoskodik majd. Előreláthatóan disc-jockey- és ORI- esteket, valamint sportvetélkedőket szerveznek a fiataloknak, s mindezekhez könyveket, lemezeket biztosítanak a megérdemelt pihenés kellemes eltöltéséhez. — világűr és népgazdaság. Az utóbbi években a Szovjetunióban egyre nagyobb mértékben hasznosítják az űrkutatási eszközöket népgazdasági célok érdekében a földi természeti források kutatásában, és a környezet tanulmányozásában. A legidőszerűbb problémák között szerepel az időjárás hosszú távú előrejelzése is. — FELNŐTTOKTATÁS. Az 1977/78-as tanévben Csanád- apácán a dolgozók általános iskolájában két 8. osztályt szerveztek. A tanév végén 30 hallgató tett sikeres vizsgát. A következő tanévben egy 7. osztály szervezését tervezik a községben, a dolgozók szakközépiskolájában. — JUBILEUMI SZÁLLÍTMÁNY. Elkészült az egymil- Iiomodik tonna aszfalt a szombathelyi aszfaltgyárban. A Győri Közúti Építő Vállalat telepe készíti elő az alapanyagot a Győr-Sopron és Vas megyei utak felújításához. NDK-beli automata gépsora eddig 810 kilométer út rekonstrukciójához szükséges aszfaltot állított elő. A jubileumi szállítmányt a Szombathely—Bükfürdő közötti út javításánál használták fel. — KULTURÁLIS RENDEZVÉNYEK. A sorozat színhelye: Békéscsabán, a Kner Nyomda kultúrterme. Leg- utób Takács Győző keramikusművész kiállítását láthatták itt az érdeklődők. Június 16-án újabb művész, Tassy Béla grafikáiból rendeznek kiállítást, amelyet délután fél három órai kezdettel Bereczky Lóránt művészettörténész nyit meg. Felszakadozó felhőzet Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhőzet, néhány helyen, főként délen, kisebb esővel, záporral. Mérsékelt, időnként megélénkülő, változó irányú szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 8—13, legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. (MTI) — BÖRTÖNMÜZEUM KISKUNFÉLEGYHÁZÁN. Külön épületszámyban kapott helyet a kiskunfélegyházi múzeumban az ország egyetlen börtönmúzeuma, melyben középkori fenyítőeszkö- zök mellett láthatók a múlt század betyárvilágának emlékei, és a bebörtönzött forradalmárok által készített tárgyak. — KÉNYSZERLESZÁLLÁS. A kubai légierő vadászgépei múlt csütörtökön Kuba légi- terében leszállásra kényszerítettek egy amerikai felségjelű, kétmotoros repülőgépet. A gép átkutatásakor marihuánarakomány maradványaira bukkantak. A kábítószer eredeti mennyisége a háromtagú személyzet vallomása szerint körülbelül 600 kilogramm volt. — DINAMITRUDAK. Hat óraműszerkezettel ellátott dinamitrudat találtak kedden a kanadai Torontótól nyugatra fekvő Burlington város egyik áruházában, és a rendőrség nyomozókutyák segítségével további két robbanószerkezetet keres. A di- namitrudakra egy ismeretlen telefonáló hívta fel a hatóságok figyelmét. A tervezett merénylet indítóokai ismeretlenek. — DISC-JOCKEY ÉS POL- BEAT. Békéscsabán a MÄV Klubkönyvtár ifjúsági klubjában a közelmúltban pol- beat-estet tartott if j. Filadel- fi Mihály. A nagy sikerre való tekintettel a szombati disc jockey szünetében ismét ő szórakoztatja, s dalol- tatja meg a részt vevő fiatalokat. — KRÉMTÜRÓ. Megkezdték a termelést a miskolci tejüzem új üzemrészében, ahol az NSZK-beli Gervais—Danon cég licence alapján háromféle — meggy, földieper és sárgabarack — ízesítésű krémtúrót készítenek. A teljes felfutás után évente mintegy 250 vagonnal gyártanak majd. — SZOVJET—AMERIKAI PARFÜM. Az amerikai Rév- Ion cég és a szovjet Novoja Zarja piperecikkgyár közös parfümkollekciót készít az 1980-as moszkvai olimpia alkalmából. A két illatszergyár már korábban is együttműködött. 1975-ben a közös űrrepülés alkalmával Epas néven hoztak parfümöt forgalomba. — RENDŐRSÉGI HlR. Június 13-án Gyoma belterületén Korcsok Béla 21 éves endrődi lakos ittas állapotban vezette motorkerékpárját, és az egyik útkereszteződésben elütötte K. Zsolt általános iskolai tanulót. A baleset során K. Zsolt gyomai lakos súlyos, nem élet- veszélyes sérülést szenvedett. A vizsgálat folyamatban van. — TANULÓ FIATALOK. Szarvason összesen mintegy 1800 tagja van a KISZ-nek, s a tagság 45 százaléka dolgozó fiatal. Közülük jelenleg 250-en vesznek részt állami oktatáson, zömmel a dolgozók esti középiskolájában, szakmai tanfolyamokon, továbbképzéseken tanulnak, és többen járnak főiskolára, egyetemre is. Havanna a YIT-re készül fő ürügyéül szolgait. A háNincs béke az olajfák alatt H Centropress szerda estj kommentárja