Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-07 / 106. szám

1978. május 7., vasárnap KOROSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Gyomai Tanulmányok Folytatódik megyénkben a helytörténeti munkák sora Kner Imre külföldi bará­tai afféle nyugat-európai formátumú kisvárosnak kép­zelték Gyomát, amely kul­túrájával, szellemi légköré­vel inspirálta a Kner család magas színvonalú könyvkia­dói, könyvművészeti tevé­kenységét. Kner Imre azon­ban másképp vélekedett „szülővárosáról”: poros, el­maradott falunak látta, ahol éppen a viszonyok ellenére kellett létrehozniuk mind­azt, amit a XX. század má­sodik-harmadik évtizedében már a külföld is ismert és becsült. Véleménye nagyjá­ból megegyezett a korabeli közvéleménynek, sőt a föld­rajzzal, településtudomány­nyal, szociológiával foglal­kozó szakemberek többségé­nek a Gyomához hasonló né­pes alföldi településekről al­kotott ihletével. Csak Erdei Ferenc mutatott rá —• né­hány néprajzos és földrajzos kutatásának eredményeit is felhasználva — ennek a te­lepüléstípusnak, az úgyneve­zett mezővárosnak, múltbeli jelentőségére, s vázolta fel jövőbeni fejlődésének lehe­tőségeit. Mi volt tehát az alföldi mezőváros? Az elmaradott­ság, a falusi-tanyasi elzárt­ság jelképe, vagy a fejlődés hordozója és letéteményese? Évtizedek óta foglalkoztatja ez a kérdés a szakembere­két és a közvéleményt, s így vagy úgy, ehhez a kérdéshez s/’.ólnak hozzá Orosházáról, Kiskunhalasról, Békéscsabá­ról, Mezőberényről, Vésztő­ről és a hajdúsági városok­ról 1965 óta egymás után megjelenő monográfiák, ta­nulmánykötetek. Az elmúlt év végén megjelent Gyomai Tanulmányok című kötet is ebbe a sorba illeszkedik. Nem . vállalkozhatunk itt arra — főleg terjedelmi okokból —, hogy a 16 szerző által írt 15 tanulmányt, a több mint 650 oldalas vas­kos kötetet részletesen is­mertessük és elemezzük. De ez nem is egy napilap fel­adata, remélhetőleg elvégzik rpajd a különböző folyóira­tok szakkritikái. A bevezető­ben jelzett mezővárosi prob­lematika ábrázolását azon­ban érdemes röviden átte­kinteni, annál is inkább, mi­vel a kötetnek öt fontos ta­nulmánya (Daka István: Gyoma története az újrate- lepüléstől az 1848. évi pol­gári demokratikus forrada­lomig ; Szilágyi Miklós : Me­zővárosi társadalom és mű­veltség; Novák László: Gyo­ma településnéprajzi viszo­nyai és hagyományos pa­raszti gazdálkodása; Szabó Ferenc: Gyoma és a Habs­burg önkényuralom 1849— 1867; Jároli József: Gyoma népesedéstörténete az újjá- településtől 1895-ig) vizsgál­ja ezt a kérdést különböző nézőpontból. Közismert, hogy az alföldi mezővárosok kialakulása és virágkora a kései feudaliz­mus időszakára (XVII—XIX. század) esett. Békés megye — és így Gyoma — eseté­ben a fejlődés csak a török kiűzése, s a terület újjáte- lepítése után indulhatott meg. Daka István az 1717— 1848 közötti másfél évszázad gazdasági-társadalmi életét mutatja be. Különösen fon­tos és jól sikerült a földesúr majorsági gazdasági kiala­kításának, a XIX. század eleji földesúri „földrablás­nak” a bemutatása, amely sok vonatkozásban behatá­rolta a mezőváros további fejlődésének lehetőségeit is. Novák László néprajzi ta­nulmánya a mezőváros gaz­dálkodási-anyagi-termelési kultúráját rekonstruálja, ér­zékeltetve annak történeti változásait is; Jároli József pedig a születési és halotti anyakönyvek adatai alapján, az úgynevezett családrekons­trukciós módszer segítségé­vel megbízható adatsort ál­lít össze Gyoma XVIII—XIX. századi népességéről, s bebizo­nyítja, hogy az a XVIII. szá­zadban jóval magasabb volt az eddig feltételezettnél. (A mezővárosi fejlődés egyik fontos feltétele a nagyszámú agrárnépesség egy közösség­ben való tömörülése!) A történeti, néprajzi, de­mográfiai keretek felvázolá­sa után Szilágyi Miklós a mezővárosi alapkérdésekre keres választ: Mi volt az a városszervező erő, amely a lakosság megnövekedése, a gazdálkodás átalakulása után is megakadályozta a hatal­mas határnak a falusias szórványokra való széthullá­sát? Megállapítja, hogy a mezővárosi társadalom alap­sejtje a patriarchális kis- család által fenntartott komplex (állattartásra és földművelésre épülő) mező- gazdasági üzem, melyben a földművelés az önellátást, az állattartás pedig az áruter­melést szolgálta. (Tehát az utóbbi volt a jelentősebb.) A hatalmas állatállomány legeltetésének, valamint az állattartásból eredő áruk ér­tékesítésének megszervezése meghaladta az egyes csalá­dok lehetőségeit. A mezővá­ros egyik alapvető funkciója tehát ennék a termelésnek és értékesítésnek a megszer­vezése volt. A másik lénye­ges funkciót a földesúrral szembeni egységes fellépés és érdekvédelem — bizonyos fokú szabadparaszti fejlődés — biztosításában jelöli meg a szerző. Mindez a XVIII. századra és a XIX. század el­ső felére érvényes. Mivel pe­dig Szabó Ferenc tanulmá­nya csak az 1849—1867 kö­zötti politikai élet, a mező­városi önkormányzat visz- szaállításáért folytatott küz­delem, illetve az önkényura­lom által a lakosságra rótt terhek bemutatására vállal­kozik; s mivel az 1867—1919 közötti időszak bemutatása teljességgel hiányzik a kötet­ből, ezért nem kapunk vá­laszt arra, hogy ezek a funk­ciók hogyan éltek tovább (vagy haltak el!) a kapita­lizmus viszonyai között. Mindenekelőtt Szilágyi Mik­lós tanulmányának köszönhe­tően azonban így is sok alap­vetően fontos — a többi dél-tiszántúli mezővárosra is érvényes — kérdésre ad vá­laszt a gyomai kötet: a XIX. század közepéig ezek a te­lepülések a szabadparaszti fejlődés letéteményesei vol­tak. Ekkor azonban — egy­két kivételtől eltekintve — jelentős földterületéket vol­tak kénytelenek átengedni a földbirtokosok majorsági gazdaságai számára, s ez jórészt megakadályozta a kapitalizmus viszonyai kö­zötti továbbfejlődésüket. Ugyanakkor a jobbágy-kor­ban kifejlődött birtokospa­raszti mentalitás és öntudat a századvégi paraszti föld- vásárlásoktól az agrárszocia­lista mozgalom, majd a két világháború közötti politikai küzdelmeken keresztül egé­szen az 1945-ös földosztásig meghatározta a Viharsarok parasztságának politikai és szociális törekvéseit. Talán mondani sem kell, hogy a fenti öt tanulmány részletesebb bemutatása nem azt jelenti, mintha a többi kevésbé lenne értékes, no­ha természetesen mind az előbbi, mind az utóbbi ta­nulmányok között vannak színvonalbeli eltérések. Az is bizonyos, hogy egy ilyen szé­les tematikájú kötetben ki­ki érdeklődése szeijjt tallóz­gat. De a laikus számára is igen érdekes olvasmány pél­dául a község antropológiai arculatát bemutató dolgozat. Fontos művelődéstörténeti adatokat tartalmaz a föld­rajzi nevek közzététele, ugyanakkor valamelyest ke­vésbé látszik kiérlelt mun­kának a Gyoma és a Körösök című fejezet. Gyoma leg- újabbkori történetét (1919- től napjainkig) négy szerző dolgozta fel négy tanulmány­ban. Valamennyien sokolda­lú forrásfeltárást végeztek, s különösen Köteles Lajos (Horthy-korszak) és Molnár Pálné (1948—1956) jól össze- fogottan és lényegretörően adja elő mondanivalóját. Mégis valamennyiünket bizo­nyos egyoldalúság jellemzi : vagy a gazdasági-társadalmi viszonyok, vagy a politikai élet bemutatása köti le a szerzők energiáját, s kevés figyelmet fordítanak az élet­mód történelmi változásának érzékeltetésére. A történeti tanulmányokat iól kiegészíti Darvas Tibor iskolatörténeti munkája, amely azonban a kötet egészéhez képest kissé túlméretezettnek tűnik. Szabó Ferenc szerkesztői utószavából megtudhatjuk, hogy a kötetet eredetileg monografikus teljességűre tervezték — több szerző azonban nem tudta vállalá­sát teljesíteni. Ennek követ­keztében sajnos alapvetően fontos témakörök maradtak ki a kötetből: a határ régé­szeti múltja, a nagyközség kapitalizmuskori (1867— 1919) története, munkásmoz­galmának története stb. .Csák egyetérthetünk a szer­kesztői utószónak azzal a megállapításával, hogy kü­lönösen a két utóbbi téma­kör feldolgozása és megje­lentetése nem várathat ma­gára sokáig. A gyomai kötet tervezése és szervezése csaknem egy időben kezdődött az 1973- ben megjelent mezőberényi és vésztői monográfiákkal, megjelenése ugyanakkor már a készülő békési és battonyai kötetek felé irányítja fi­gyelmünket. Egyrészt tehát jelzi a megyénkben folyó helytörténeti kutatás és pub­likálás folyamatosságát, más­részt az el nem készült ta­nulmányok, s a megjelenés több éves késése felhívja a -figyelmet arra is, hogy ezek az eredmények csak nagy feszültségek közepette, je­lentős nehézségek legyőzése és sok hasznos energia fel- őrlődése árán jönnek létre. A Gyomai Tanulmányokat az utóbbi évtizedben megje­lent békéscsabai, mezőberé­nyi, vésztői tanulmányköte­tek, illetve monográfiák mel­lé helyezve megállapíthatjuk, hogy különösen a csabaival és a vésztőivel bízvást ösz- szehasonlíthatók. Ha talán az azokban közölt tanulmányok színvonala valamelyest ki- egyensúlyozottab, s temati­kájuk teljesebb is, nem ta­lálható bennük olyan ki­emelkedő jelentőségű, a kö­tet keretein messze túlnövő tanulmány, mint itt a Szilá­gyi Miklósé. Joggal mond­juk tehát, hogy a gyomai Nagyközségi Tanács olyan munkát bocsátott útjára, amely mindenekelőtt Gyo­ma lakóinak érdeklődését elégíti ki (hiszen korábban jóformán csak a megyei mo­nográfiák szűkszavú közlé­seiből ismerhették meg köz­ségük múltját), de hasznára válik megyénk közművelődé­sének, s nem túlzás azt mondani,- hogy gyarapodott általa a magyar tudományos élet is. Koszta Rozália: Lány virággal Verasztó Antal: Tüzet viszek Tüzet viszek, az élet magvát, kohók ajándékát szívembe csokorba kötve köszönteni az Embert, ki a föld ősanyagából szikraesőben tűzkígyót varázsol megcsapolva a bíborban fuldokló napot, hogy kiömlő vérének fénye az alkotás örömét dicsérje s kemény kezekben szülje újjá a holnapot Mucsi József: Nem panaszképp mondom Hányszor táncolt a napsugár köralakú bőr pajzsomon, hányszor forgattam a kopjám tulipiros vadászaton? Bizony, sűrűn hadrakeltem, küzdőtérre vitt a kedvem. Az elszántak száza, ezre, a küzdelmet jól jelezte. Pajkos arccal, tömött sorban, még mindnyájan virágkorban. Pajzsom, dárdám hibátlanul, mind tegnapig győzni tanul. Hej, a nap sugara fordult, lándzsám éle nagyot csorbult. Pajzsom bőrét kilyuggatták, harcmezőim felszántották. Irigy, kaján ott lődörgött, talpon állt bennük az ördög. Panasznak itt nincs már helye, hallgasson a fegyvertelen! Nem vendégem, lakóm az est. Mosolyt nem hoz, arra is rest. Ül hang nélkül a két legény: a tohonya este meg én. Jevgenyij Vinokurov: Nefelejcsek Elnyűtt rongyos katonaköpenyben, Lábbeli nélkül Én emlékszem a mezőn a hullára. Meghajolt az arca körül A véres nefelejcsek sokasága. A halott feküdt mozdulatlanul, Meredve, Hogyan tétovázik a távolban a kánya,... S vértelen karjára rejtve Egy név volt tetoválva: „NÁGYA" (Krémer József fordítása) G. Vass István Koszta Rozália: Kárpátaljai emlék

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom