Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-30 / 125. szám
1978. május 30-, kedd o Aradi kórus hangversenyei megyénkben Doru Serban karnagy vezényelte a battonyai hangversenyen az aradi kórust Fotó: Orbán Károly Palotai Béla, Battonya tanácselnök-helyettese köszöntötte megérkezésükkor az aradi kulturális delegáció vezetőjét, Liviu Berzo- lant, az Arad megyei művelődési tanács elnökét. A tíz éve tart ór" testvérmegyei kapcsolat újabb jelentős eseménye volt az Aradi Állami Filharmónia kórusának hangversenye vasárnap este Battonyán, a művelődési házban. 1948-ban alakult Aradon ez a vegyeskórus amatőrökből : munkásokból, értelmiségiekből. A 30 esztendő során az egyetemes klasszikus művektől a legmodernebb zenei alkotásokig szinte minden stílus és zeneszerző szerepelt már a műsorukban. Az aradi kultúrpalota az otthonuk, gyakran járnak vendégfellépésre a környékbeli falvakba, de Május 27-én szombaton délután hagyományos . kézimunka-kiállítás nyílt meg az újkígyósi Petőfi Sándor Művelődési Házban. Nátor János művelődési ház igazgató megnyitóbeszéde után egész estet betöltő műsort adott a méhkeréki nemzetiségi együttes gyermektánc- c^oportja. A táncokat RuBrassóba és Temesvárra is. Az ott éneklő kórusokkal együtt is bemutatkoznak közösen a nagy kórusokra írt zeneművekkel. Fél év óta nyerték el a hivatásos címet, azóta a csaknem hatvantagú kórus csak a zenének, a stílusuk megújításának, a tanulásnak szenteli idejét Doru Serban karnagy irányításával. A battonyai hangversenyen román, magyar, olasz, amerikai zeneszerzők klasz- szikus és modem műveiből Tessedik-tanulmány az iskoláskor előtti Az első magyar óvoda alapításának 150. évfordulója alkalmából emlékülést tartott a napokban a Magyar Tudozsa János, az együttes vezetője tanította be. A kiállítást — amely az újkígyósi lányok és asszonyok igen jó kézügyességét bizonyítja — vasárnap több mint százan tekintették meg. A további érdeklődőket csütörtökig várják, délután 2-től este 7 óráig. mutattak be egy csokorra valót. Magas zenei kulturáltságukkal, technikai tudásukkal, tisztán csengő hangjukkal, bravúros előadó- készségükkel bizonyos, hogy Európa bármelyik színpadán sikert aratnának. Hétfőn este Békéscsabán, a Megyei Művelődési Központban adott hangversenyt az aradi kórus, majd kedden este egy budapesti kirándulás után indulnak hazafelé. nevelésről mányos Akadémia nevelés- történeti albizottsága. Az egyik legizgalmasabb korreferátumot dr. Tóth Lajos kandidátus, a szarvasi főiskola docense tartotta, aki részletesen ismertette Tesse- dik Sámuel iskoláskor előtti nevelésről szóló tanulmányát. A szarvasi főiskola kutatója kiderítette: Tesse- dik negyedszázaddal Brunsz- vik Teréz előtt, 1803-ban megfogalmazta az óvodai oktatás szükségességét. Tudományos alapon indokolta a kisgyermekek szervezett oktatásának fontosságát, leírta az elveket, az elgondolt módszereket. Tessedik már akkor férfitanító helyett nőkre, édesanyákra, pedagógusfeleségekre gondolt, akik a kisdednevelésre a legalkalmasabbak. Tessedik nézetei ma, 175 év távlatában is helytállóak. Másfíl milliós társadalmi munka Endrödön A társadalmi munka nagy jelentőségű egy-egy település fejlesztésében, szépítésében. Az endrődiek is ezt tartották szem előtt a múlt évben. Bizonyítja ezt, hogy az 1977. évi településfejlesztést segítő társadalmi munka értéke 1 millió 570 ezer forint volt a tervezett 1 millió 200 ezer forinttal szemben. A nagyközségi tanácsnál nemrég értékelték a lakosság összefogásának ezen eredményét és kitüntették a legjobb kollektívákat és személyeket. Elismerő oklevelet kapott a Béke Tsz, a Lenin Tsz, valamint a vadásztársaság, továbbá a Szabóipari Szövetkezet Rózsa Ferenc Szocialista Brigádja. Egyéni tevékenységükért Társadalmi Munkáért Emlékplakett kitüntetésben Tímár Imré- né, a Szabóipari Szövekezet szakmunkása és Homok Imre, a Béke Tsz traktorosa részesült. Hibaigazítás a pártnapok megyei programjában Lapunk vasárnapi számának 7. oldalán közöltük: „A pártnapok programja a megyében” — összeállítást, melyben sajnálatos dátumelírás történt a mezőkovácsházi. valamint a szeghalmi járás esetében. A mezőkovácsházi járásban a június 1-re s 2-ra hirdetett rendezvények után következő bekezdésből kimaradt a dátummegjelölés. Helyesen ezek a következők: Június 5-én 18.00 órakor Mezőhegyesen az állami gazdaságban dr. Kertész Márton, a megyei tanács titkára. 18.00 órakor Mezőhegyesen, a cukorgyári váróban dr. Sarnyai Ferenc, a Békés megyei Tanács osztályvezetője. 18.30 órakor Végegyházán, a Szabadság Tsz-ben Szel- jak György, az MSZMP Békés megyei bizottságának osztályvezető-helyettese. 19.00 órakor Nagyakama- ráson a pártszékházban Bie- lik János, az MSZMP Békés megyei bizottságának politikai munkatársa. A szeghalmi járásban úgyszintén a május 29. utáni bekezdés így helyes : Június 5-én 19.00 órakor Bucsán, a községi pártbizottságon Csaba János, az MSZMP Békés megyei bizottságának osztályvezetője. Gyorslista Az 1978. május 29-én megtartott lottó jutalomsorsolásról, melyen a 20. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: Kézimunka-kiállítás Újkígyóson A = Lada személygépkocsira utalv., B = 15 000 Ft-os otthon lakberendezési utalv., C = 5900 Ft értékhatárig sztereo rádió vásárolható, D = 4500 Ft értékhatárig lemezjátszó vásárolható, E = 14 000 Ft-os „Ismerje meg a Szovjetuniót, az 1980. évi olimpiai játékok országát" utalv., F = 50 000 Ft-os ötletutalv., G = színes tv, H == 20 000 Ft-os zenesarok utalv., I = 10 000 Ft értékhatárig televízió vásárolható, J = 10 OOO Ft-os vásárlási utalv., K = 9000 Ft-os „KI mit választ” utalv., L = 7000 Ft-os „Tetőtől talpig”, M = 5000 Ft-os vásárlási utalv., N = 4000 Ft-os kony- hafelsz. utalv., O =» 6000 Ft értékhatárig hűtőgép vásárolható, P = 5000 Ft értékhatárig háztartási felszerelések, R = 3000 Ft-os textilutalv., S = 1500 Ft értékhatárig táskarádió vásárolható, T = 1300 Ft érétkhatárig táskarádió vásárolható. HÁROMMILLIÓ 758 857 M 789 250 M HATVANHABOM043 677 L 062 660 M 800 919 P 814 668 J MILLIÓ 111 003 N 129 184 M 816 566 G 854 500 K 129 187 L 133 497 J 857 231 G 867 230 H 422 034 N 141 045 B 141 163 K 889 858 I 900 584 K 008 945 M 018 051 L 173 787 M 198 145 K 908 387 K 909 151 J 021 396 P 021 437 E 214 304 L 222 823 K 911 820 M 933 162 R 034 166 K 034 699 K 224 637 L 235 920 E 933 298 J 941 337 M 043 503 J 044 968 K 258 354 M 258 640 R 969 964 M 971 201 G 0 55 237 K 066 365 S 258 642 J 259 370 N 979 926 J 676 256 N 081 929 J 088 806 F 264 763 J 282 564 L NEGYVENNÉGY090 022 M 093 023 R 326 040 S 329 457 M MILLIÓ 097 561 F 107 170 K 349 460 I 358 216 F 454 446 R 456 141 G 116 141 K 132 940 N 370 476 J 375 991 N 467 568 M 472 882 K 149 713 R 152 630 T 420 879 K 421 336 K 480 422 K 486 913 N 198 270 M 223 116 B 429 647 O 472 231 M 491 185 B 493 121 J 227 559 J 243 525 I 474 494 J 508 359 R 860 788 J 864 294 N 245 612 L 251 644 L 510 174 L 528 949 K 273 266 L 274 306 G 536 427 J 556 041 K U1 V tilV Ui_ 276 705 M 287 170 P 575 401 R 576 196 L MILLIÓ 287 256 N 299 731 E 579 578 N 580 579 L 452 001 L 456 795 M 308 009 I 312 063 O 588 038 L 589 065 M 481 468 N 847 118 M 329 258 M 391 029 L 590 070 T 594 437 E 847 120 M 861 275 F 400 268 K 402 847 F 607 367 E 630 196 F HATVAN418 242 L 454 479 L 636 383 M 643 511 L MILLIÓ 485 634 N 513 548 P 666 632 L 669 148 K 229 100 K 320 484 N 517 856 N 521 705 H 676 348 N 667 474 L 331 693 L 353 587 R 523 007 G 523 878 J 682 900 M 687 428 K 358 101 S 371 277 T 425 191 N 525 947 H 700 155 M 707 629 M 374 236 N 382 710 R 529 985 R 556 600 M 710 897 L 726 019 L 386 983 L 394 790 R 572 556 M 578 294 R 729 586 L 742 044 N 412 068 L 416 162 T 585 292 H A nyertes szelvényeket 1978. június 20-ig kell a totó-lottó ki- rendeltségek, az OTP-fiókok vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. A városi úttörőzenekar pattogó ritmusú muzsikája fogadta tegnap délelőtt a Békéscsabai 2-es számú Általános Iskola jubileumi ünnepségére gyülekezőket az iskola udvarán. Szelényi Pálné igazgató köszöntötte a vendégeket, majd Araczki János, a városi tanács elnöke ünnepi beszédében emlékezett meg a 75 éves iskola oktatási múltjáról, eredményeiről. A kisdobos- és úttörőavatással egybekötött ünnepségen az iskola énekkarát Sár- helyi Jenőné vezényelte, este 6 órától pedig ünnepi hangversenyt adtak a gyerekek a békéscsabai ifjúsági és úttörőházban. Képünkön Aracziki János ünnepi beszédét mondja. Fotó : Kovács Erzsi Kezdeményező szellemben lássuk a példát. Nagyipari vállalat új I üzem építésébe kezdett. Mint minden beruházásnál, ennél is sok vita előzte meg a döntést, hiszen nem babra ment a játék. A tervezett költség annyi, mintha az ország minden egyes lakója ezer forinttal járulna hozzá. Országnak, iparágnak, gyári kollektívának egyaránt öröm az üzem építése: növeli a gyártmányok versenyképességét, erősíti iparunkat. A beruházás működő gyárban, ahol közben folyik a termelés, persze nemcsak öröm, temérdek gond is. El kell szenvedni az új születésével járó ezer nehézséget, és le kell küzdeni azokat az érveket is, amelyek azt bizonyítják:- miért nem lehet a kitűzött határidőre, a megadott költségen elkészíteni. Mondják, hogy ennél az építésnél is egyes vezetők lezárt borítékban őrzik ellenvéleményüket. Majdan bizonyságul szolgál jón — ők előre tudták, ők előre megmondták, nem lehet a beruházást az előírt határidőre és költségszinten megvalósítani. S közben titkon várják, hogy igazolja őket az „élet”. Nos, az építési határidő ténylegesen rövidnek látszik, ha azt vesszük figyelembe, hogy ilyen beruházást ennyi idő alatt és pénzből még nem produkáltak az országban. De a határon kívül — például a Szovjetunióban — már igen. Az érvek-tények a párt- szervezetet is válaszút elé állították: a döntést vagy a módosítást kérők mellé álljon? Az adott körülmények ismeretében az utóbbiak tűntek erősebbeknek. Mégsem őket támogatta a párt- szervezet. És nem egyszerűen azért, mert fegyelmezett lelkek, tisztelik a kormányzati elhatározásokat, és felelősnek is érzik magukat azok megvalósításáért. Hanem mert az adottságokat, lehetőségeket kiindulópontnak, ténynek és nem korlátnak tartották. S tulajdonképpen ez az a szemlélet- mód, amit a termelési szerkezet korszerűsítése, a gyártás- és gyártmányfejlesztés, és egyáltalán gazdaságpolitikai céljaink igényelnek. Nemegyszer találkozunk ugyanis olyan igénynyel, sőt döntéssel is, amely illúziókra épül, amelyek szépen megfogalmazódnak, de azután papíron is maradnak, mert nincs realitásuk. Nagy politikai érzékenység kell azonban annak eldöntéséhez, mi a vágyálom, s mi az, ami csak annak érzetét kelti. Az ésszerűbb gondolkodásra, a jövedelmezőbb gyártásra, az új eljárások bevezetésére tett kezdeményezések sorsa nagyban függ ettől a képességtől. Itt van a példának vett nagyberuházás egy kis „epizódja”. Az építéshez nélkülözhetetlen szükség volt egy bizonyos berendezésre. A beruházó igényét mindenki elismerte — de senki sem vállalta a kért időre és pénzért. Elfogadhatatlan az összeg, úgyszintén a határidő. Felvetődött, beletörődjenek az időveszteségbe, a tehetetlenségbe? Többek szerint igen. Azt tartották: ez van, objektív helyzet, minden értelmes embernek és szervnek meg kell hajolnia a tények előtt. Voltak azonban olyanok is, akik megkockáztatták: nézzük a lehetőségeket a gyártási hagyomány túlzott tisztelete, a különböző szervek és személyek érdekeltsége heKözúti informácié Békés megye országos közúthálózatán folyamatban levő szabályozások, munkálatok: Békéscsabán a Bartók Béla úton festik a hosszirányú jeleket és a járműosztályozókat. Ezeken a helyeken 40 kilométer/óra sebességkorlátozás, Ütszűlyett — a közös érdek szerint. A vitában a gazdasági vezetés és a pártszervezet egymásra talált. S a józannak, reálisnak vélt szemléletről kiderült: az adott helyzetből indul ugyan ki, de ott is marad. Elégedjünk meg hát vele? Aligha ideális ez a magatartás. Hiszen köztudomásúan a pártszervezetnek olyan társadalmi környezet kialakítására kell törekednie, amely ösztönző, elősegíti, vagy végső soron kikényszeríti a lezárt utcából való továbbhaladást is. A pártszervezet alapállása tette lehetővé, hogy a gazdasági vezetés „tiló alá tegye a fejét’” és találjon megoldást. Ezúttal az történt, hogy azt a szükséges berendezést, amelynek gyártására külön intézmény, vállalat hivatott — legalábbis alapítólevele szerint — az ' építtető vállalat karbantartó részlege készítette el. Az ilyen eljárás persze nagyon is ismert, sőt nem is lehet eleget hangsúlyozni, hogy a „csináld magad” szemlélet a mai ipari struktúrában az esetek nagy számában konzervatív, mert erőt, energiát von el a fő tevékenységtől. Sok üzemi pártszervezetnek kell még szembeszállnia olyan magatartással — amelyre nem is egy vezető hajlik még —, hogy inkább legyártatják a hiányzó alkatrészeket, mint megrendelnék, kooperációba kiadnák, utánajárnának. Esetünkben azonban az „otthoni” gyártás volt az egyetlen megoldás, s egyben természetesen nagy kockázat- vállalás is. Olyanyira, hogy akadt vezető, aki nem vállalta a felelősséget,' beadta a felmondását. A dolog végé: a karbantartók annyi hónap alatt készítették el a berendezést, mint ahány évre a gyártásra hivatott vállalatnak» szüksége lett volna és összehasonlíthatatlanul olcsóbban. A tanulságok túl sok irányúak. Egyről, a döntés orientált, gyakorlatias szemléletéről azonban szólni kell. A „kvalifikált kontárok” — már ahogyan a profilgazda nézi más vállalat szakembereit — csak azért tudták gyártási tapasztalat, gyakorlat nélkül kiválóan elkészíteni a terméket, mert az egész vállalat összefogott. Azok is, akik konkrétan készítették a „különmunkát”, de azok is, akik folyamatosan termeltek. Tulajdonképpen az ő gondos munkájuk, figyelmük, magatartásuk segítette elő, hogy ne legyen baj, esetleg szerencsétlenség a karbantartás elmaradása miatt. O példa önmagában — mint említettük — nem feltétlenül ismétlésre ajánlott, de ami mögötte van, a bátor kezdeményezés, a kockázat- és felelősségvállalás, s nem utolsósorban a közös ösz- szefogás, az igen. A párt- szervezetnek éppen ezért mindenkor és mindenütt azok mellé kell állnia, akik felelősen, önállóan és gyors határozottsággal a mind jobb és gazdaságosabb megoldásokért fáradoznak. Minden kezdeményezés rangját a megvalósulás, a megoldás adja. Éppen ezért nem lehet kétséges, hogy a párt- szervezeteknek azokat a műszaki, gazdasági vezetőket, munkásokat kell támogat- niok, akik nem a nagy hangok, a felelőtlen ötletgyártás, hanem a tettek hívei, akik nem „kivárnak”, hanem a tervek, a célok megvalósításáért küzdenek. Balogh Mária kület és Kötelező haladási irány jobbra jelzőtáblákat helyeztek ki. Hengerük az utat a 4219. j. út sarkadi bevezető szakaszán az 56—59 kilométer szelvények között. A munka területén érvényben levő forgalomkorlátozások : Úton folyó munkák, 40 kilométer/óra sebességkorlátozás és Előzni tilos.