Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-27 / 123. szám
1978. május 27, szombat Gromiko beszéde az ENSZ-ben HÍREK HÍREK HÍREK TELEX BELGRAD A magyar—jugoszláv határon, Tompa és Kelebia között június 3-án új közúti határátjáró nyílik, amely nemcsak a röszke—horgosi átkelőhelyet tehermentesíti, hanem a Budapest és Szabadka közötti távolságot is lerövidíti. □ RÓMA Az olasz szenátus csütörtökön este háromnapos vita után jóváhagyta az Andreotti-kormánynak a Moro- ügyben tanúsított magatartását. Az ötpárti indítvány ellen csak a szélsőbaloldali radikálisok és az újfasiszta szenátorok szavaztak. Felszólalásában Giulio Andreotti miniszterelnök hangsúlyozta: kormánya mindent elkövet, hogy felderítse a tragikus esemény — a kereszténydemokrata pártelnök elrablása és meggyilkolása — belföldi és esetleges külföldi felelőseit. • • • Az olasz katolikus püspöki kar Vatikánvárosban megtartott konferenciáján úgy döntött, hogy a papok nem oldozhatják fel „bűnük” alól azokat a nőket, akik megszakíttatják terhességüket. Az olasz püspökök döntését Rómában úgy értelmezik, hogy az válasz a nem régen jóváhagyott abortusztörvényre, amely bizonyos meghatározott esetekben elhárította az eddigi jogi akadályt a terhességmegszakítás útjábóL (Korábban az olasz nők csak törvényellenesen, vagy külföldön végeztethettek ilyen műtétet.) A püspöki kar álláspontját az olasz polgári sajtó merevnek nevezi, annak ellenére is, hogy az elvált nők esetében engedékenyebb magatartást tanúsíthatnak majd a papok. □ BRÜSSZEL A belga miniszterelnök azzal a kéréssel fordult a Közös Piachoz, hogy átmenetileg biztosítson hadtáp- segítséget a megalakítandó afrikai intervenciós erőknek, amelyeknek első feladatként . a Shaba-tarto- mány „pacifikálását” kellene átvenniük Franciaországtól és Belgiumtól. A Közös Piac minisztertanácsának jelenlegi elnöke, Knud Adersen dán külügyminiszter azonban csütörtöki nyilatkozatában elzárkózott a belga kérés teljesítésétől. □ BONN A pénteki tanácskozáson az egyes tagszakszervezetek külön-külön zárt ajtók mögötti tanácskozásra vonultak vissza, miután a nyugatnémet sajtóban nagy port vert fel az államosítási határozat elfogadása. A delegátusok — az elnökség javaslatára — úgy döntöttek, hogy a szóban forgó javaslat a DGB alapokmányát érinti, ezért — egy előzetes megállapodásnak megfelelően — megvitatása rendkívüli szakszervezeti fórum feladata. Heinz Oskar Vetter a plenáris ülésen bejelentette az új döntést, amelyet a 'küldöttek elfogadtak. □ TRIPOLI ,.Afrika napjának megünneplése idegen gyarmati hadseregek támadása közepette folyik” — jelentette ki Moamer El-Kadhafi líbiai államfő Afrika napja és az Afrikai Egységszervezet megalakulása 15. évfordulója alkalmából Tripoli katonai akadémiáján rendezett ünnepségen. A 21 afrikai állam e héten Párizsban rendezett csúcskonferenciájáról szólva a líbiai elnök állást foglalt a francia irányítású afrikai szövetségi rendszerrel szemben. Kijelentette, hogy a tervezett szövetség túlnő a jelzett politikai és gazdasági együttműködés keretein, és főként francia irányítású katonai együttműködés kialakítását célozza. Gromiko szovjet külügyminiszter pénteken délután beszédeit mondott New York-ban, az ENSZ közgyűlés rendkívüli ülésszakán. „A fegyverkezési hajsza megszüntetésének gyakorlati útjai”, ez a címe a szovjet Bonn: A FURCSA „NEPSZAMLA- LÄS”, AVAGY A MAIHO- FER-BOTRÄNY Tovább gyűrűzik a nyugatnémet „határőrbotrány” a bonni koalíciós pártok között. Maihofer szabaddemokrata belügyminiszter és a koalíciós partner SPD balszámyához tartozó tíz parlamenti képviselő élesen szembe került egymással amiatt, hogy a nyugatnémet határőrség két terjedelmes lista alapján feljegyzéseket készít minden határátkelőről, akinél „gyanús” folyóiratokat találnak, vagy akik „gyanús” pártokhoz, szervezetekhez tartoznak. A szociáldemokrata képviselők „botrányosnak” minősítették a határőrség mind a mai napig érvényben levő gyakorlatát. Peking Konfucius rehabilitálása Kína Santung tartományának Csuefu kerületében megkezdték Konfucius, a nagy kínai filozófus és államférfi egykori rezidenciájának és szentélyének tatarozását. A nagyméretű helyreállítási munkára azért van szükség, mert a kulturális forradalom éveiben, de különösen a Lin Piao és Konfucius ellen indított országos bírálókampány idején, a vörösgárdisták megrongálták a filozófus tiszteletére emelt szentélyt és a Konfucius-család négyszáz szobás rezidenciáját/ A tatarozás és a restaurálás befejezése után ismét megnyitják a kínai látogatók és a külföldi turisták számára a híres Konfucius- rezidenciát és -parkot. Heltai András, az MTI tudósítója jelenti: James Carter amerikai elnök csütörtökön Angolát és Kubát próbálta felelőssé tenni a zaire-i harcokért Az Egyesült Államoknak — mondotta —, ha nem is közvetlen beavatkozással, de nagyobb katonai és gazdasági segéllyel meg kell akadályoznia, hogy afrikai államok a szocialista országokra támaszkodjanak. Carter ugyanakkor kijelentette: a SALT-egyezmény oly fontos, hogy más kérdés nem befolyásolhatja megkötését — bár a szovjet—amerikai nézeteltérések nehezítik a SALT aláírását és washingtoni törvénybeiktatását. Carter ugyanakkor terhesnek minősítette a Vietnam után hozott amerikai jogszabályokat, amelyek akadályozzák, hogy a washingtoni kormány „megfelelő határozottsággal” cselekedjék, amennyiben „más országok biztonságát külső erők veszélyeztetik” — mondotta. Carter szavaiból kitűnt, hogy elsősorban a katonai és gazdasági segély elé szabott korlátokat szeretné eltávolítani, s máris megbízta Vance külügyminisztert a helyzet felülvizsgálatával. A hadászati fegyverkorlátozás olyan javaslatokat tételesen megfogalmazó, hat fejezetből álló dokumentumnak, amelyet Andrej Gromiko beszéde alatt a delegátusok és a sajtó rendelkezésére bocsátottak. A Szovjetunió azzal az eltökélt szándékával jött erre az ülésszakra —, mondotta a szovjet külügyminiszter —, hogy előmozdítsa annak sikerét. Az ülésszak megfelel a békeszerető népek és államok várakozásának, ha közelebb hozza a fegyverkezési hajsza beszüntetését, a leszerelést. A probléma lényege az, hogy áttérjünk a nemes óhajokról, a megfoghatatlan ajánlásokról a konkrét lépésekre a tartós béke felé.., Gromiko az atomsorompó kérdését érintve fontos beKét központi szovjet lap, a moszkvai Pravda és a Szovjetszkaja Rosszija is a japán—kínai kapcsolatokról közölt kommentárt pénteki számában. Az aktualitást ehhez Fukuda Takeo japán kormányfőnek az a bejelentett szándéka szolgáltatta, hogy felújítják a japán—kínai tárgyalásokat az úgynevezett béke- és barátsági szerződés megkötéséről. M. Gyemcsenko a Szovjetszkaja Rosszijában áttekintve a szerződés megkötésével kapcsolatos tárgyalások történetét, emlékeztet rá, hogy azok még 1972 végén, közvetlenül a két ország diplomáciai kapcsolatait rendező közös nyilatkozat aláírása után kezdődtek. A megbeszélések a Peking által erőltetett „hegemónia”- tétel körüli vita miatt röviddel ezt követően több mint két évig szüneteltek. 1975 áprilisában felújították a tárgyalásokat, amelyek hamarosan ismét zsákutcába jutottak. A pekingi vezetők az elmúlt években többször és különböző eszközökkel próbáltak nyomást gyakorolni a japán politikai és állami vezetőkre, a japán közvéleményre a „hegemónia” formula elfogadtatása érdekében. A politikai vagy üzleti okokból egyértelműen kínabarát japán köröktől eltekintve, a japán politikai fontos az Egyesült Államok, a világ biztonsága szempontjából, hogy azt semminék nem szabad megakadályoznia — mondotta Carter, de fenyegetően hozzátette: amennyiben a Szovjetunió nem lesz „tartózkodó” Afrikában és „megsérti az emberi jogokat”, sokkal nehezebbé válhat a SALT-szer- zódés megkötése, s annak amerikai törvénybe iktatása. Andrej Gromiko szovjet, és Cyrus Vance amerikai külügyminiszter csütörtökön tartotta meg New York-ban első megbeszéltét a két ország kapcsolatairól, elsősorban a SALT kérdéseiről. Gromiko péntek estétől — előreláthatólag szombatig — Washingtonban folytatja a tárgyalásokat Canve-szel és (várakozások szerint) Carter elnökkel. Ezen a héten aligha emelkedik a magasba az amerikai légierő különleges elnöki különgépe. Jimmy Carter megszokott víkendjére nem utazik sem Camp David-be, sem szülőföldjére, Plains-be. Fontos tárgyalások várnak az elnökre Washingtonban, ahol már elkészítették a zsúfolt program forgatókönyvét. Washingtonban tartózkodik Giscard d’Estaing francia elnök, aki a szuperszonikus Concorde fedélzetén rekordjelentést tett: „A Szovjetunió soha nem alkalmaz atomfegyvert olyan államok ellen, amelyek lemondanak ilyen fegyverek előállításáról és beszerzéséről, és amelyeknek területén nincsenek ilyen fegyeverek”. Javasolta, hogy az államok kölcsönösen mondjanak le a neutronfegyver gyártásáról. Ami a „teljes atomcsendet” illeti, jelezte a szovjet engedményeket az ellenőrzés kérdésében, majd csatlakozásra szólította fel az eddigi egyezményekhez még nem csatlakozott államokat, javaslatot tett a katonai költségvetések csökkentésére, és sürgette a leszerelési világértekezlet időpontjának kitűzését. pártok és a közélet többsége mindeddig elsősorban fenntartásait hangoztatta a béke- és barátsági szerződés pekingi szövegtervezetével kapcsolatban. Ennek oka a két ázsiai állam eltérő diplomáciai stratégiájában gyökerezik. Míg Kína az „ellenségem ellensége a barátom” elvre alapozva megpróbálja Japánt és az Egyesült Államokat felhasználni a „fő ellenséggé” nyilvánított Szovjetunió elleni harcban, Japán a békés kapcsolatok megőrzésére törekedett minden országgal. A Szenkaku-szigetek körül ez év tavaszán megrendezett pekingi incidens csak fokozta a józan gondolkodású japán politikai körök aggodalmát. Sokan ezért annál meglepőbbnek tartották Fukuda Takeo május 9-i kijelentését, amellyel a japán—kínai tárgyalások mielőbbi felújítását szorgalmazta. Tokióban ezt — mutat rá a Pravda kommentátora — nem kis mértékben az amerikai kormánykörök nyomásaként értékelik. Fukuda Takeo a kabinet tagjainak elmondta, hogy Carter elnök legutóbbi washingtoni megbeszélésükkor sikereket kívánt a szerződés gyors tető alá hozásához. A szerződés megkötéséért szállt síkra tokiói tárgyalásain Brzezinski. az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója is. idő alatt szelte át az óceánt, hogy előbb New York-ban felszólaljon az ENSZ rendkívüli ülésszakán, majd az amerikai vezetőkkel tárgyaljon. A NATO közelgő csúcs- találkozójára — május 30-án ülnek össze az atlanti pak- tum állam- és kormányfői — szombaton és vasárnap sorra érkeznek majd a politikusok. Közben azonban egy rendkívül fontos eszmecserére is sor kerül: Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter tárgyal az USA fővárosában előbb Vance külügyminiszterrel, majd Carter elnökkel. Megbeszéléseik témája szorosan összefügg a világszervezet rendkívüli ülésszakának napirendjével, a leszereléssel. Gromiko mindenekelőtt a két ország kapcsolatainak legfőbb kérdéséről : a nukleáris fegyverzetcsökkentésről, a SALT—2 még vitás részleteiről tanácskozik vendéglátóival. Amerikai források az utóbbi időben bizonyos derűlátással méltatták az újabb szerződés esélyeit. Vance legutóbbi tárgyalásai Moszkvában — mint azt szovjet részről is megállapították — nem hoztak ugyan igázi frontáttörést a megállapxxlás irányában, de a két fél álláspontja több kérdésben közelebb került egymáshoz. A hétvégi megbeszéléseken bizonyára azokra a részletekre helyezik a hangsúlyt, amelyek meggyorsítják a nukleáris fegyverzetcsökkentésről folytatott szovjet—amerikai tárgyalások menetét. Ma: Hella napja A Nap kél 3.55 — nyugszik 19.28 órakor. A Hold kél 23.42 — nyugszik 9.18 órakor. ÉVFORDULÓ Száz évvel ezelőtt, 1878. május 27-én született és 49 éves korában, 1927-ben halt meg Isadora Duncan, híres amerikai táncosnő, a koreográfia és a balettművészet egyik megújító ja. — KIVÄLÖ vállalkozás. A gyulai SERKÖV dolgozói és vezetői május 26-án, tegnap Gyulán, az Erkel Művelődési Központban tartották ünnepségüket. Az elmúlt évi szocialista munkaversenyben elért eredményükért vehették át a „Kiváló Vállalkozás” kitüntetést. — FILM LENGYELORSZÁGRÓL. Lengyelországról szóló kisfilmestet rendeztek májusi 26-án, tegnap este Békéscsabán, a TIT Értelmiségi Klubjában. — ZÖLDBORSÓ EXPORTRA. A Békéscsabai Konzervgyár pósteleki előkészítő telepén ezekben a napokban zöldborsókonzervet csomagolnak a dolgozók. A tíz va- gonnyi zöldborsó konzervet Bejrútba exportálják. — TŰZOLTÓ VERSENYEK. Május 27-én, ma délelőtt Békéscsabán, a mezőmegyeri sporttelepen a városi és városkörnyéki úttörőtűzoltók mérik össze ügyességüket. Ugyanezen a napon Bé- késszentandráson és Okány- ban az önkéntes és vállalati tűzoltók versenyeznek. Május 28-án, vasárnap délelőtt ugyancsak Békéscsabán a mezőimegyeri sportpályán lesz tűzoltóverseny. — SZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL. Az ifj. Horváth István amatőr színjátszó fesztivált és tanácskozást az idén negyedik alkalommal rendezik meg, július 4—9. között, Kazincbarcikán. A hazai 16 legjobb amatőr együttes mellett külföldi színjátszó csoportok is részt vesznek, s jelen lesz az amatőr színházak nemzetközi fesztiváljának elnöke is. — VÁROSI KÜLDÖTTGYŰLÉS. A KISZ gyulai városi bizottsága május 27- én, ma délelőtt 9 órakor az MSZMP székházában tartja meg városi küldöttgyűlését. — ÉPÍTŐK NAPJA. Az Orosházi Üveggyár dolgozói május 28-án, vasárnap, Gyopároson az úttörőtáborban ünnepük meg a hagyományos építők napját, melynek keretében kultúr- és sportműsort rendeznek. — ISKOLÁSOK A MOZIBAN. Egyre több általános és középiskola használja fel az iskolamozi előadásait. Ebben a tanévben a gerlai, a csorvási, a csabacsüdi és a békéscsabai 2-es, valamint az 5—6-os számú általános iskolák tanulói jártak a legtöbbet szervezett mozilátogatásra. A középiskolák közül gyakori mozinézők a kétegyházi szakmunkásképző és a vésztői gimnázium diákjai. — NŐTT A TAGLÉTSZÁM. A Battonya—Dombegyház és Vidéke AFÉSZ-nél a szocialista brigádok az elmúlt évben új szövetkezeti tagok beszervezését vállalták. Így a szövetkezeti taglétszám egy év alatt 225-tel gyarapodott. Változékony idő Várható időjárás, ma estig: változóan felhős idő, szórványosan kialakuló záporral, főként keleten zivatarral. Élénk, időnként még erős északi, északkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 8, 13 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 20 fok körül. (MTI) — NEVELÉSI KÉRDÉSEK. Békéscsabán, a városi népfront pedagógiai munkabizottsága május 25-én ülést tartott, melyen Tráher Bé- láné, a bizottság vezetője értékelte az 1977/78-ban végzett munkát. Ezután a jelenlevők megbeszélték a jövő tanévre vonatkozó témajavaslatokat, ezenkívül foglalkoztak a hazafias és internacionalista nevelés kérdéseivel, valamint az alkoholizmus és a fiatalkori bűnözés megakadályozásával kapcsolatos feladatokkal. — „VEZESS BIZTONSÁGOSABBAN” CÍMMEL hirdetett vetélkedőt a közelmúltban Békéscsabán a Volán 8- as számú Vállalat. A szakmai vetélkedő elsődleges célja a balesetmentes közúti közlekedés elősegítése. A személygépkocsi, tehergépkocsi és autóbusz kategóriában induló versenyzők a most folyó selejtezők után augusztusban vállalati döntőn mérik össze tudásukat. — AZ AKADÉMISTA DALI. Salvador Dalit, a különcségeiről ismert szürrealista spanyol festőművészt szerdán, a francig Szépművészeti Akadémia „külföldi tagjává” választották. A festőművész e tiszteletbeli ranggal többek között olyan hírességek társaságába került, mint az iráni császárnő, Artur Rubinstein zongoraművész, valamint Henry Moore szobrász. — TETÖTÜZ. Május 26-án, a kora hajnali órákban elektromos rövidzárlat következtében tűz keletkezett Eleken, a Kemény János út 75. számú ház melléképületében, melynek födém- és tetőszerkezetében jelentős anyagi kár keletkezett. A helyszínre siető gyulai állami tűzoltók hamarosan eloltották a tüzet. LOTTÚ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, a Tapolcán megtartott 21. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 11,18, 22, 36, 56 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 21. heti lottószelvények értékelése közben két darab öttalálatos szelvényre akadtak. A szelvények száma 1 254 862, s 4 056 396. A szelvények értékelése még tart • • • A május havi tárgynyere- mény-sorsoláson a 20. hét szelvényei vesznek részt. — AZ ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR május 29- én és 30-án rendezi . a gép- kocsi-nyereménybetétköny. vek idei második, sorrendben 68-ife sorsolását. A húzáson a január 31-ig váltott és az április 30-án még érvényben volt 5000 és 10 000 forintos nyereménybetétkönyvek vesznek részt. Hétfőn a Budapesten váltott betétkönyvekre 363 nyereményautó jut, kedden a vidéken váltottak között 588 kocsit sorsolnak ki. A húzáson összesen 951 személygépkocsi talál gazdára, az ötezer forintos betétkönyvekre összesen 665, a tízezresekre 286 nyeremény- autó jut. A kétnapos húzás összesített eredményét május 31- én teszik közzé. Carter sajtóértekezlete és mozgalmas víkendje Ki akar „hegemóniát”? Szovjet lapok a japán—kínai viszályról