Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-25 / 121. szám
1978. május 25., csütörtök 4 Látogatóban a laktanyában Honvédelmi tudósítók határőreinknél Hagyomány már, hogy a határőrség orosházi, kiskun- halasi kerületének vezetői meghívják a területükön levő szerkesztőségek főszerkesztőit, honvédelmi tudósítóit, hogy megvitassák, milyen a megyei lapok és a határőrség kapcsolata, mi módon lehetne bővíteni, szorosabbá tenni, az újságok hogyan segíthetnék jobban a határőrizeti munkát. Ennek szellemében a közelmúltban a két határőrkerület területén levő szerkesztőségek, a Békés megyei Népújság, a Csongrád megyei Hírlap, a szegedi Délmagyarország és a kecskeméti Petőfi Népe munkatársai tanácskoztak Orosházán. A sajtó képviselőit köszöntötte dr. Csentes Mihály alezredes, az orosházi határőrkerület parancsnoka, dr. Berta Sándor alezredes, a pártbizottság titkára és Ba- na Ferenc alezredes, a politikai osztály vezetője. Az újságíróknak elsőként dr. Csentes Mihály alezredes adott tájékoztatást az orosházi kerület helyzetéről, életéről. Egyebek között elmondotta, hogy a határőrök az elmúlt évben is becsületesen eleget tettek a rájuk háruló kötelezettségüknek, éberen őrizték a kerület mintegy 300 kilométer hosz- szú határszakaszát. Elégedetten állapította meg, hogy a kerület vezetői, de az alegységek parancsnokai és személyi állománya szoros, hatékony kapcsolatot épített ki a működési területükön levő három megye 6 járás 42 határterületi község párt-, állami, társadalmi szerveivel, az ott élő lakossággal. Elismeréssel emlékezett meg az öt forgalomellenőrző ponton szolgálatot teljesítőkről, akik a rendkívül megnövekedett forgalom ellenére is becsületesen helytálltak. Magyarország határátkelő állomásain tavaly 32 millió utas fordult meg, ebből az orosházi kerület FEP-jein közel ötmillió utas. Ez nem kis megterhelést jelentett a határőröknek, hiszen a meglevő objektumokat jóval kisebb utasforgalomra tervezték. Ez a derekas helytállás egyebek mellett a fiatalok egyre javuló politikai, szakmai fel- készültségének köszönhető. Az útiokmányok ellenőrzésén kívül — ami már maga is nagy figyelmet, koncentrálást igényel — meg kellett küzdeniük a rekkenő hőséggel, a hideggel, a sok száz gépkocsi levegőszennyező hatásaival. Szó volt arról a kohéziós erőről is, amely a határőrségnél a fiatalokat átalakítja, nemes anyaggá gyúrja. Hiszen a határőrségfigyelmen kívül hagyni az új embertípusok kialakításának kovácsait, a tiszteket, akik többsége főiskolát, egyetemet végzett, a szakmai képesítés mellett tanári oklevelet is szerzett. A részletes tájékoztató után a jelenlevő újságírók sok kérdést intéztek a parancsnokhoz, behatóan érdeklődve a fiatalok körülményeiről, munDr. Csentes Mihály tájékoztatja az újságírókat hez bevonuló fiataloknak mindössze 32 százaléka párt-, illetve KISZ-tag, ám a leszereléskor a szervezettségük sok esetben eléri a 85 —90 százalékot. A beszámolóban nagy teret szentelt a határőrizeti munkát aktívan segítő önkéntes határőröknek is. Ebből 72 csoport csaknem 800 tagja tevékenykedik, akik együtt és külön sok-sok szolgálati időt töltenek az államhatárok védelmében. A KISZ-fiatalok jó munkájának köszönhető, hogy megkapták a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját. Az eredmények felsorolásánál természetesen nem szabad kájáról, sportolásukról, szórakozásukról. A baráti beszélgetés után laktanyalátogatás következett. Felkeresték a kiképző- bázist, ellátogattak a csapatmúzeumba, és a gyopárosi pihenőházba. Itt adta át Gazsó Béla alezredes több éves, a határőrizetet segítő munkája elismeréseként a Kiváló Határőr kitüntetést Weither Dánielnek, a Petőfi Népe főszerkesztőjének. A tervek szerint az újságírók és a határőrség vezetői legközelebb Baján, vagy Szegeden találkoznak. Béla Ottó Tizenhatezer hektár vetetlen A Körösök vidékén a mezőgazdaság tavaszi helyzetképe sajnos csak az elmúlt évihez viszonyítva tűnik kedvezőnek. Tavaly ugyanis az e térségben gazdálkodó termelőszövetkezetek szántóföldjeinek 22-23 százalékát borította belvíz. Most pedig mindössze a 9 százalékát. Ez a 9 százalék azonban több mint 11 ezer hektárt jelent. A képhez tartozik, hogy az idén a tavasz tulajdonképpen jól indult. Az eddig lehullott összcsaipadék-mennyi- ség — az a 260 milliméter — tulajdonképpen nem is lenne sok. Nagyobb baj ennél, hogy a 260 milliméter nagyobb hányada az utóbbi egy hónap leforgása alatt naponkénti eső formájában került a térség földjeire, amelyek ezt a mennyiséget már nem képesek befogadni. Példaként említhetjük, hogy a gyulavári Benin Tsz földjei jelenleg 90—100 százalékban telítettek vízzel, s így a tsz mintegy 900 hektáron eddig képtelen volt vetni. Legkedvezőtlenebb a helyzet a vésztői Körösmenti Tsz-ben, ahol a szántó egynegyede, azaz több mint 2000 hektár vetetlen ma még. De itt kell felsrorolnunk azoká- nyi Haladás Tsz-t, az 1400 hektár, a biharugrai és a sarkadi tsz-eket 900—900 hektár, a kötegyáni közös gazdaságot 740 hektár, illetve a mezőgyáni szövetkezetei 600 hektár vetetlen területtel. S ami meglepő, Geszten, ahol eleddig alig-alig jelent meg a belvíz, a legutóbbi napokig 300 hektárra nem tudtak ráménni a vetőgépek. A jelenleg belvízzel borított 11 ezer hektárnál jóval nagyobb a Körös vidéki tsz- ekben a be nem vetett terület, összességében meghaladja a 16 ezer hektárt, aminek az a magyarázata, hogy nemcsak a földek felszínén fodrozó vizek teszik lehetetlenné a vetést, hanem azokon az átázott talajokon sem tudják a földbe juttatni a magot, amelyeken a felületes szemlélő egyáltalán nem fedezhet föl belvizeket. Mindez azért is okoz külön gondot a tájegység közös gazdaságainak, mert ilyenkor május végén már semmilyen vetés nem kecsegtet különösebb eredményességgel. Azon a parlagon álló 16 ezer hektáron ugyanis javarészt kukoricát, illetve napraforgót kellene a tervek szerint termeszteni, erre azonban az így megkurtított tenyészidő már nem ad lehetőséget. Ugyanakkor a földvédelmi törvény a belvizes tsz-eket is mindenképpen arra szorítja, hogy minden hektár földet hasznosítsanak. Adottságokhoz alkalmazkodva A mezőkovácsházi Cj Alkotmány Tsz- ben — a tervek szerint — 1980-ban 100 mázsa kukoricát takarítanak be egy-egy hektárról. Ez a kijelentés azonban legalább két kérdést vá- laszolatlanul hagy. Az egyik: Honnan tudják ezt ilyen pontosan? A másik: Miért csak 1980-ban, az 1978-as szám nem elég kerek a 100 mázsához? Nos, a két kérdésre — mivel egymásból következnek — próbálkozzunk meg egyszerre válaszolni. Az Üj Alkotmány Tsz kukoricatermesztői nagyon jól tudják, hogy a jelenlegi legkorszerűbb technika és technológia, a megfelelő szaktudás, a szükséges műtrágyák és növényvédő szerek adagolása és a 100 mázsánál is többet „tudó” búzafajta mindmind alapvető feltétele tervük teljesítésének. Tudják azt is, hogy a felsorolt négy tényezőt összehozni nem telik egy tervidőszakba. Ha sok az ember ről a kovácsházi kukoricatermesztés esetében szóltunk. Vagyis a megfelelő szakértelemről, a korszerű gépekről, az előírás szerinti technológiáról, a kiváló minőségű - vetőmagról, a földek minőségéről. Ám a keverme- siek sikeréhez egy újabb tényező is nagymértékben hozzájárult : tudniillik, Kever- mesen szép számmal akad még kézi munkaerő — ezt is egyfajta adottságnak kell tekintenünk —, ennek közreműködésével nyílik itt arra évről évre lehetőség, hogy a cukorrépatáblákon kézi kapákkal állítsák be a 600 mázsás átlagtermést garantáló növénytőszámot. Szerencse kérdése? Mindezeken kívül azonban tudniak még egy nagyon fontos dolgot a mezőkovácsháziak. Jelesen azt, hogy míg a Rába—Steiger, az mindenütt Rába—Steiger, s a szuperfoszfát is azonos az ország minden táján, sőt a jugoszláv búzák vetőmagtételei is feltehetően megegyező tulaj donságúak, addig van egy olyan nagyon fontos termelési tényező ebben az egész körben, amely teljesen egyedi, semmi máshoz nem hasonlítható. Ez pedig nem más, mint a mezőkovácsházi földek minősége. Ez az, amelyhez minden más általános és átlagos tényezőt, lehetőséget és eszközt igazítani kell. S ez bizony beletelik néhány évbe. Világos, hogy itt az adottságokhoz való alkalmazkodásról van szó, arról a nagy tartalékról, amely ma a mezőgazdasági termelés fejlesztését szinte alapvetően határozza meg. Nagyon jó példa erre a kevermesiek cukorrépa-termesztése. Ismeretes, hogy a kevermesi Lenin Tsz-ben meghaladta a 600 mázsát az elmúlt esztendőben a cukorrépa termésátlaga. Az eredményesség összetevőit kutatva tulajdonképpen itt is azokat kellene most felsorolni, amiAzt kell tehát megállapítanunk, hogy a kiugró eredményeket produkálók, nem az ördöggel cimboráinak, nem kötöttek házasságot a jó szerencsével, hiszen az ő földjeik ugyanúgy fedetlenek. az időjárás viszontagságainak kitettek, mint .a gyengébben „muzsikálókéi” — az ő titkuk abban rejlik, hogy egyszerűen nem akarnak mást tenni, mint amit tehetnek, vagyis, alkalmazkodnak adottságaikhoz. Ezt viszont nagyon ügyesen teszik. Lehetne úgy is fogalmazni, hogy mezőgazdasági üzemeink közül egyre többen ismerik föl, mit is jelent lényegében az a korszakváltás, amely gazdaságunk történetébe úgy vonul be, mint a termelés extenzív szakaszáról az intenzív szakaszra való átmenet. Ami nagyon egyszerűen annyit jelent, hogy a rendelkezésünkre álló erőforrásokat, lehetőségeket igyekszünk azok végkimerüléséig kiaknázni. örvendetes, hogy ma már a jó példák nem ritkítják párjukat. Hiszen Mezőko- vácsháza és Kevermes mellé nyugodtan odatársíthatjuk a hunyai közös gazdaságot, ahol éveken keresztül képtelenek voltak a sertéstartásban az egyről a kettőre jutni. Ebben az ágazatban a termelés bővítéséhez nem halmozódott föl elegendő pénz, nem tellett új kocatartó telep építésére, pedig a hízósertés kibocsátásának növekedése végül is ettől függött. Amilyen egyszerű, olyan nagyszerű — szokták mondani —, s ez jól ráillik a hunyai módszerre is. A Hunyadi Tsz nem tett mást, mint azt, hogy a vemhes kocákat kihelyezte tagjaihoz a portákra, bízva abban, hogy a kocatartás évszázados haAz utóbbi években Békéscsabán három munkahelyen, továbbá Szarvason, Gyulán, Körösnagyharsányban, Bu- csán, Köröstarcsán, Kétegy- házán, Körösladányban, Sarkadon és még néhány helyen új postaházak építésével vagy a meglevők felújításával lényegesen javították a posta dolgozóinak munka- és életkörülményeit. Megfelelő berendezésekkel, eszközökkel látták el a hivatalokat, korszerűsítették a munka- folyamatokat. Majdnem mindenütt bevezették a vizet, van tisztálkodási lehetőség, jó a helyiségek fűtése, szellőztetése. Az üzemi balesetek alakulása azonban nem mindenütt tükrözi a változást, mert 1977-ben többen szenvedtek kisebb-nagyobb sérülést, mint 1976-ban, Békés megyében azonban javult a helyzet. Erről tárgyalt nemrég a Postás SzakszerJavultak a posta dolgozóinak munka- és életkörülményei vezet területi bizottsága Szegeden, a postaigazgatóság, valamint a hozzátartozó hivatalok vezetőivel. A tanácskozás során elhangzott egyebek közt az a vélemény, hogy ahol a munkának rangja, becsülete van, ott a munkavédelem is jó. Felhívták a figyelmet arra, hogy a munkavédelmi oktatás ne formális legyen, ha-- nem az egyes munkakörök sajátosságához igazodjék. Az oktatás mellett a jutalmazást és a felelősségre vonást is szükséges alkalmazni. Dr. Bakondi Antal, a vezérigazgatóság szakosztály- vezetője a balesetek hatékonyabb megelőzését szorgalmazta. Fejlődik a technika, ezzel egyidejűleg a postai szolgáltatás színvonala, amihez igazodva lelkiismeretesen kell dolgozni, betartva a munkavédelmi előírásokat is. A vezetők munkájának elbírálásánál az egyik legfontosabb szempont: hogyan védi a beosztottak egészségét, testi épségét — mondotta. Vágréti László, a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsának munkavédelmi felügyelője felszólalásában méltatta a posta dolgozóiról való gondoskodást, ami különösen az utóbbi években tapasztalható. Helyeselte, hogy megszűnt a „vaskalaposság”, ami régebben jellemzője volt a postának. A mai légkör kedvező feltételeket biztosít a jó munkához. Befejezésül Rózsa István, a Szegedi Postaigazgatóság vezetője válaszolt a felszólalásokra és meghatározta a hiányosságok megszüntetésére vonatkozó tennivalókat, amelyeket majd intézkedések követnek. P. B. gyományai itt hozzák majd meg gyümölcsüket. Nem kellett csalatkozniuk. Az elmúlt esztendőben 8000 malacot vásárolhattak vissza a tagoktól, hizlalhattak föl és bocsáthatták áruba minden különösebb beruházás nélkül. S miért ne tekinthetnénk sajátos adottságnak a hunyai gazdák sertésnevelő szorgalmát? Ha már itt tartunk, a sorból semmiként sem hagyhatjuk ki a bucsaiakat, akiknek példáját talán — nem alaptalanul — már többször is említettük. Megemlítjük most újból, már csak azért is, mert ők felelhetnek meg legjobban azoknak, akik még ma, ezekben a takarmányínséges időkben is nyűgnek tartják a több száz hektáros elárvult, kisül legelőket. Ugyanakkor Bucsán több ezer állat, juh, szarvas- marha formálja hússá, tejjé, gyapjúvá a gondosan kezelt több száz hektár legelő bő termését. Így változtatták a bucsaiak a korábban átoknak tartott adottságaikat leendő gazdagságuk forrásává. üranytojástojó tyúk Átok és áldás. Ez áll most figyelmünk középpontjában. Sokat hallani ez idő szerint arról, hogy a szakosított állattartó telepek legfőbb átka a telepen termelődő trágya, mert eltüntethetetlen. Műszaki-technológiai szempontból ez biztos így is van. Agronómus, állattartó szemmel nézve ebben a megítélésben azonban van valami rendkívül furcsa. Elegendő csak a cukorrépa-termesztésre visszautalni, hogy megértsük; a trágya nem átok, hanem áldás a földeken. Jó időben ismerték fel ezt a körösladányiak, amikor kidolgozták azt a sajátos módszert, amellyel időt, energiát megtakarítva napok alatt terítik ki földjeikre a telepeken felgyülemlett, nélkülözhetetlen szerves anyagot. A körösladányi módszerről megszületésekor írtunk már, sajnáljuk, hogy azóta sem hódított olyan gyors tempóban tért, ahogy akkor gondoltuk. Hangsúlyozzuk azonban, hogy ez nem szól a módszerben rejlő lehetőségek ellen, arról árulkodik inkább, hogy ezt a sokat emlegetett korszakváltást még nem mindenütt értékelik egyformán. Hogy mire gondolunk pontosan, annak bemutatására is van megyei példa. Mégpedig a geszti pálinka. Legalább a megyében mindenki tudja, milyen jófaj ta szilva terem a geszti földeken. A zamatos, tisztán csengő geszti kisüsti szilvapálinkának is legalább a hírét hallotta itt már mindenki, ha kóstolni még nem is kóstolhatta. A falut pálinkafőzés idején sokszor idegenek is fölkeresik, ám a „tüzes vízből” nem sok hagyja el a geszti tájékot. Egyszer azért, mert nem is főznek belőle hektoliter számra, másfelől azért, mert évről évre egyre több szilvafát vágnak ki, egyre több szilváskert tűnik el. Olyan ez, mint amikor a mesében megeszik az aranytojást tojó tyúkot. Egyszerűen arról van szó, hogy nincs gazdája itt egy önmagát kínáló üzletnek, nincs aki felkarolja a márkanév után kiáltó geszti pálinka ügyét. Pedig ez az ital — mint ahogy egyszer már meg is írtuk —, besorolhatna a pick szalámi, a gyulai kolbász, a kalocsai paprika1, a makói hagyma, a kecskeméti barackpálinka és a tokaji bor alkotta exporttermékek sorába. Ez lenne csak igazi példája az adottságokhoz való alkalmazkodásnak, a lehetőségek ésszerű kihasználásának. Kőváry E. Péter
