Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-25 / 121. szám
1978. május 25„ csütörtök o [2022215} Országos közművelődési tanácskozás kezdődött Békéscsabán (Folytatás az l. oldalról) kulturális feladatok végrehajtásának jó megszervezése, a személyi feltételek fokozott biztosítása, a párt- és állami irányítás erősítése, az elvi, politikai munka színvonalának javítása. Beszélt arról, hogy megkezdődött a kedvező szemléletváltozás, a közművelődés társadalmi bázisa kiszélesedett és újabb rétegekhez jutottak el a népművelők. A kérdéskört elemezve arra a következtetésre jutott, hogy mindez a kultúra társadalmi szerepének egyre általánosabb felismerését és elismerését bizonyítja, bár a közművelődés mind teljesebb kibontakozását még mindig számos gátló tényező, szemléletbeli tévedés is akadályozza. Hangsúlyozta, hogy a közművelődési programot nem lehet elképzelt sémák szerint megvalósítani, az szükséges, hogy a valósághoz közelebb, a lehetőségek és sajátosságok figyelembevételével törekedjünk előrelépni. Kulcskérdésként említette, hogy a közművelődés irányítói konkrét helyi programokat dolgozzanak ki. és terveikben ne általánosságokat ismételgessenek; hogy a tettek alapján alkossunk véleményt a közművelődési szemléletről, az erők összefogásának helyzetéről és eredményességéről. Itt említette meg a tanácsok köz- művelődési bizottságainak fontos szerepét, koordináló, tervező munkájuk jelentőségét. A miniszterhelyettes tájékoztatóját 1 élénk eszmecsere követte. Délután dr. Tóthpál József, a minisztérium főosztályvezetője tartott tájékoztatást a művelődési otthonok működésével kapcsolatos jogszabályok tervezett módosításáról, majd a résztvevők Gyulára látogattak. Itt Dér Lajos tanácselnök-helyettes adott ismertetőt a városról, ezután pedig a megye vendégei megtekintették a DüKozmosz—1011 A Szovjetunióból kedden föld körüli pályára állították a Kozmosz—1011 jelzésű mesterséges holdat, melynek feladata a világűr kutatásának folytatása. A szputnyik pályájának legfontosabb adatai : kezdeti rer-terem Kohán-emlékkiál- lítását. Ma délelőtt a békési városi könyvtárban folytatódik a program, dr. Becsei József, a Békés megyei Tanács művelődésügyi osztály- vezetője a közművelődési párthatározat végrehajtásának tapasztalatait, dr. Köteles Lajos, a megyei tanács főelőadója a helyi közművelődés egységes tervezetének eredményeit és problémaköreit ismerteti. A tanácskozás résztvevői délután Mezőbe- rény, Vésztő és Bélmegyer közművelődési intézményeivel ismerkednek meg. Holnap Békéscsabán Orosz László, a minisztérium főosztály- vezetője ad tájékoztatást színházművészetünk időszerű kérdéseiről. A konzultáción a Népszínház vezetői is részt vesznek. (s—n) keringési idő 104.9 perc; a föld felszínétől mért legnagyobb távolsága 1026 kilométer ; legkisebb távolsága 978 kilométer; a pálya síkjának az egyenlítő síkjával bezért szöge 82,9 fok'. A Kozmosz—1011 berendezései kifogástalanul működnek. (TASZSZ) Úttörő—tsz kapcsalat A békésszentandrási Tes- sedik Sámuel Termelőszövetkezet — ahol 56 fiatal dolgozik, s közülük 25 szakmunkás — jó kapcsolatot tart fenn a helyi általános iskolával. Az úttörők gyakran látogatnak a közös gazdaságba, megismerkednek a különböző szakmákkal. A fiatalok érdeklődését felkeltik az üzemlátogatások, bizonyítja ezt többek között, hogy ebben a tanévben két tanuló jelentkezett az állattenyésztő szakra a tsz-be, míg tavaly hatan szerződtek ide tanulónak, mezőgazda- sági gépszerelő, géplakatos szakmákra. ló a csabai víz Békéscsabán az utóbbi napokban többen jelezték szerkesztőségünknek, hogy zavaros a csapokból folyó ivóvíz, fogyaszthatatlan. Éppen ezért megkerestük a Békés megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomást, hogy megtudjuk, mi a jelenség oka, annak ellenére, hogy a Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat lapunk hasábjain közölte: ivóvízhálózati mosatási munkákat végez. A KÖJÁL vizsgálata megállapította, hogy a víz zavarosságát csupán ez okozta, s nincs fertőzés az ivóvízben. A csabai vezetékes ivóvíz egészségre ártalmas szennyezettséget nem tartalmaz. Jubiláló iskolák Kiváló tsz lett a gádoros! November 7. Fennállásának 25 éves évfordulóját ünnepli május 27-én szombaton, a Szeghalmi 2-es számú Általános Iskola. A jubileumi ünnepségen Nagy János, a Békés megyei Tanács elnökhelyettese mondott ünnepi megemlékezést, majd jutalmak átadására is sor kerül. Másik jubiláló általános iskolánk, a 75 éves Békéscsabai 2-es számú Általános Iskola május 29-én, hétfőn délelőtt fél 10 órai kezdettel tartja kisdobos- és úttörőavatással egybekötött jubileumi ünnepségét, amelyen Araczki János, Békéscsaba város tanácselnöke mond ün- népi beszédet. A műsorban közreműködik Kárpáti Tibor színművész a városi úttörő- zenekar, valamint az iskola énekkara. Este 6 órakor az ifjúsági házban pedig ünnepi hangversenyt rendeznek. A termelőszövetkezet jelentős szerepet tölt be Gádoros életében. Több mint 900 család munkakörülményeinek alakulását, szakmai, kulturális fejlődését segíti. A múlt évben a November 7. Termelőszövetkezet jelentős gazdasági eredményeket ért el. Ennek alapján a közelmúltban megkapta a Kiváló Termelőszövetkezet címet. Az üzemi pártvezetőség, amely három alapszervezetben tevékenykedik, évek óta hatékonyan hangolja össze a gazdasági tevékenységet. A termelőszövetkezet tagjai közül hárman a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, 10-en a Jubileumi Emlékérmet, 27-en pedig miniszteri kitüntetést kaptak. Ezenkívül két szocialista brigád a Szakma Kiváló Brigádja címet nyerte el. A Münnich Ferenc Szocialista Brigád a TOT elismerő oklevelét kapta meg. A termelőszövetkezetben 19 szocialista brigád dolgozik. A megyei közművelődési központ által szervezett munkásbrigádok közművelődési mozgalmába 13 brigád nevezett be. A gádoros! művelődési házzal együttműködve a szövetkezet létrehozta a szocialista brigádok klubját. Az 1977/78-as művelődési évadban 23 TIT-elő- adást hallgattak meg. A közelmúltban megkezdődött a sertéstenyésztő szakmunkások képzése. Kiss Imre tudósító Megyei óvodai nap Mezöberónyben Az óvodák alapításának 150 éves évfordulóját Me- zőberényben a művelődési házban ünnepelte nemrégiben a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya, az Országos Pedagógiai Társaság Békés megyei tagozata a község vezetőivel és közel 300 meghívott óvónővel. Szűcs Lajos tanácselnök köszöntötte a vendégeket és ismertette a mezőberényi óvodák történetét, a jövő lehetőségeit. Dr. Bilibok Pé- temé, a szarvasi óvónőképző intézet tanára beszélt az óvodák életéről, a pedagógia fejlődéséről 1828-tól napjainkig. Az ünnepség kedves színfoltja volt a mezőberényi óvodások műsora, önfeledt játéka. Az orosházi óvónők bábklubja is bemutatkozott műsorával, majd a résztvevők megtekintették a gyermekek munkáiból készült kiállítást. Vendéglátóipari dolgozók értekezlete Tájékoztatás az óvodai felvételek Békés megyei rendjéről Az 1978/79-es tanévi óvodai felvételek Békés megye minden óvodájában 1978. június 1-ével kezdődnek. Az óvodai felvételeket minden esetben jelentkezés előzi meg, amelynek időpontja Békés megyében 1978. június 1—7-ig tart. A gyermekgondozási segélyt igénybe vevő anyák gyermekeik jelentkeztetését, tanév közbeni felvételi igényét is az 1978. június 1—7- ig tartó időben eszközöljék. Azokban a városokban, nagyközségekben, községekben, ahol több tanácsi óvoda működik, a gyermekek arányos elosztása és a férőhelyek megfelelő arányú kihasználása, a túlzsúfoltság elkerülése érdekében óvodai körzeteket alakítanak ki. A körzetek határait a területileg illetékes tanács vb művelődésügyi szakigazgatási szerve jelöli ki — az óvodák, az óvodai férőhelyek és az óvodás korú gyermekek számának, valamint a közlekedési lehetőségek figyelembevételével. A szülők a területileg illetékes óvodába kérjék gyermekeik felvételét! Az óvodai felvételre jogosult az a gyermek, aki a 3. életévét 1978. szeptember 1- ig tölti be — testileg és szellemileg egészséges. Az óvodajogosultságot rendelet, az óvodai rendtartás 3. §-a szabályozza: „Az a gyermek, aki testi, érzékszervi, vagy értelmi fogyatékossága miatt a gyermekcsoportban saját, vagy mások egészségét, nyugalmát veszélyezteti, és az egészséges gyermekkel együtt eredményesen nem gondozható, nevelhető, óvodába nem járhat. E szempontból az alkalmasság elbírálása a területileg illetékes körzeti gyermekszakorvos, illetve gyermek-ideggondozó intézet, vagy a nevelési tanácsadó szakorvosa jogosult. Ilyen esetben a szülő a megyei tanács vb művelődésügyi szak- igazgatási szervétől kérheti fogyatékos gyermeke speciális (gyógypedagógiai) óvodai elhelyezését.” A gyermekek beírásához szükséges okiratokról minden esetben az óvoda vezetője ad tájékoztatást már a jelentkeztetés idején. Amennyiben az óvodába jelentkezők száma meghaladja az óvoda betöltetlen férőhelyeinek számát, az igényeket felvételi bizottság bírálja el. A felvételi bizottság az elbírálásnál az alábbi sorrendet veszi figyelembe az óvodai rendtartás értelmében : egyedülálló szülő gyermeke, sorkatonai szolgálatot teljesítő apa gyermeke, mindkét szülő dolgoïik, s nincs olyan felnőtt családtag, aki a gyermeket elláthatja, egyéb szociális körülmények (sokgyermekes család, lakáskörülmények, stb.), ötéves, illetve a következő tanévben iskolába lép a gyermek. A tanév eleji felvételekről kizárólag a felvételi bizottság, vagy a vezetőóvónő dönt. A felvételi bizottságok döntéséről június 22-től tájékozódhatnak a szülők a körzetileg illetékes óvodában. A gyermek felvételével és a gyermeket érintő problémával a szülők minden esetben az óvoda vezetőjéhez forduljanak. Az óvodai beíratások ideje: 1978. június 22—30-ig tart. Pártmegbizatások a KISZ-alapszervezeteknek Az új, 1978/79-es mozgalmi évre az Orosházi Üveggyárban a pártalapszervezetek többsége konkrét pártmegbízatást adott a KlSZ-alap- szervezetek számára, amelyek zömmel a gazdasági építőmunkával és a szocialista munkaversennyel kapcsolatos feladatokat tartalmaznak. A pártalapszervezetek rendszeresen beszámoltatják a KISZ-vezetöségeket a KISZ- alapszervezetefk munkájáról. A gyárban jelenleg 62 KISZ párttag tevékenykedik, közülük 19 töltött be az elmúlt mozgalmi évben valamilyen KISZ-vezetői tisztet. A párttaggá nevelést, párttaggá ajánlást a KlSZ-alap- szervezetek 50 százaléka tervszerűen végezte. E téren még nincs mindenütt jó összhang a párt és a KlSZ-alap- szervezetek között; a fiatalok nem eléggé kezdeményezőek. Az elmúlt mozgalmi évben a gyárban 15 fiatal nyert felvételt a pártba, közülük kilenc ifjúkommunista, akiket a KISZ-alapszervezetek ajánlottak felvételre. Tavaly a békéscsabai 40- es számú büfé dolgozói — a Béke és az Egyetértés brigád — 118 százalékra teljesítették tervüket. Ezt a jó eredményt kisebb létszámmal érték el, s az idei első negyedévi tervteljesítésük is 20 százalékkal több a tervezettnél. Mindezeket Patkós Jánostól, a büfé vezetőjétől hallottuk a napokban megtartott termelési értekezleten. Mint elmondotta : örvendetes, hogy a szeszmentes itaBékés megye országos közúthálózatán folyamatban levő szabályozások, munkák: Teljes útelzárás van a dé- vaványai gépállamási bekötő út 0—1,1 kilométer szemelvények közötti szakaszán (félforgalom megengedett). Egyéb kiépített út rendelkezésre áll. Szeghalom és Füzesgyarmat területén a kijelölt gyalogosátkelő-helyek festése folyik (úton folyó munkák táblával jelezve). Békéscsabán a Szabadság tér—Bartók Béla úti csomóink forgalma 60 százalékkal nőtt, az ételeké pedig 20 százalékkal. A panaszkönyvbe mintegy másfél éve senki sem tett bejegyzést. Szó esett a tanácskozáson a fagylaltellátásról. Arról, hogy jó lenne egy újabb gépet beszerezni, mert á jelenlegi — néhány perces szünetekkel — mindössze napi 150 kiló kapacitású. A büfébén a legnagyobb forgalom fél 12 és fél 2 között van, amikor naponta mintegy négyszázan ebédelpontban épült forgalomirányító jelzőlámpa műszaki átadása 1978. május 25-én lesz. A békéscsaba—makói ösz- szekötő út békéscsabai átkelési szakasza (Bartók Béla u. II. ütem) korszerűsítésének, valamint a Békéscsaba, Kétegyházi út munkáinak műszaki átadására 1978. május 25-én kerül sor. A Bartók Béla út II. ütem és a Temető sori csomópont végleges forgalomba helyezése egy későbbi időpontban lesz. Az Útinform jelenti nek. A vasárnapi tej- és kenyérellátás megfelelő, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy az élmúlt hónapban 20 százalékkal nagyobb eredményt értek el a tervezettnél. A büfé a megyénék az egyik legforgalmasabb vendéglátó helye. A legutóbbi hónapban kAmillió forint árbevételt értek el. A tervek szerint új szörpautomatát szerelnek fel a büfében, nagyobb gondot fordítanak a süteméntMilá- tásra, a kulturáltabb étkeztetésre és kiszolgálásra. Sándor Béla, a megyei vendéglátóipari vállalat osztályvezetője további jó munkát kért a büfé dolgozóitól, László Sándomé szocialista brigádvezető pedig az idősebbek és fiatalabbak együttműködéséről beszélt. A két szocialista brigád rendszeresen felkeresi az üzlet nyugdíjasait, s negyedévenként a Csaba utcai szociális otthon lakóit. Nem feledkeznek el a tanulásról sem : többen középiskolában, üzletvezetői tanfolyamon gyarapítják tudásukat. Futóki László, a megyei vendéglátóipari vállalat személyzeti osztályvezetője megelégedéssel beszélt az üzem- és munkaszervezés összhangjáról, s ezután kitüntetéseket adott át. Tegnap délelőtt 11 órakor Fekete Jánosné, Békéscsaba városi Tanácsának elnökhelyettese adta át a városközpontban épült lakóház négy műterm es lakását Gaburek Károly, Takács Győző, Trombitás Tamás és Ignácz Anna valamint Tóth Ernő képzőművészeiknek. Az ünnepélyes átadáson részt vett Csorba Géza, a Kulturális Minisztérium osztályvezetője és dr. Fülep Emil, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának képviselője is. Képünk: Takács Győző köszönetét mond a műtermes lakásokat létrehozó városi tanácsnak és a Művészeti Alapnak a nemes gesztusért Fotó: Veress Erzsébet