Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-21 / 118. szám
1978. május 21., vasárnap o IgHiWkfeM-----------------K ardoskúti mozaik A lakosság összefogásával immár több éve megépült Kardoskúton a vízmű, és 1975 óta minden lakásban, intézmény épületében ivóvíz folyik a csapból. Az emberek megszokták, természetesnek tartják. Ám a föld mélye nemcsak vizet, hanem gázt is rejt a határban, amire már 1959- ben fény derült. Kőolaj- és földgáztermelési központ alakult ki, de a gáz elkerülte Kardoskutat. — Majd most — közli örömmel Tóth Árpádné, a községi tanács vb-tifckára — ide is eljut a gáz. A vezeték- építés terve készül, a munka 1980 novemberre fejeződik be. — Hogy fogadta a hírt a lakosság? — Az idősebbek kissé bizalmatlanul. A lakásba való bevezetéssel és a gázhasználattal járó költségektől félnek. De úgy vélem, megéri az árát, mert mint ahogy a víz, a gáz is a kényelmet szolgálja. Az anyagi körülmények különbözők, tény azonban, hogy a lakosságnak több mint 7 millió forintja van a takarékszövetkezetben. Ebből érdemes valamennyit erre a célra felhasználni. Vajon mit szól a gáz bevezetéséhez Szabó Tibor, a TÜZÉP-telep vezetője? — Jelenleg 5 és fél millió forint az éves forgalom, amiből másfél millió jut a tüzelőre, a többi építőanyagra. Amire bevezetik a gázt, még több építőanyagra lesz szükség, ami pótolja a forgalomkiesést. ♦ A pusztaközpontiak régi álma valósul meg az idén: megjavítják és szélesítik azt a 4 kilométeres utat, amely Pusztaközpontot összeköti a községgel. Szolgáltatási gondok Fiizesgyarmaton Füzesgyarmaton jelenleg 56 kisiparos dolgozik. Hogy sok-e ez, vagy kevés? A számok túl sokat nem mondanak, hiszen ha csak az alapvető tevékenységet nézzük, akkor is kevésnek látszik ez az alig valamivel több mint félszáz kisiparos. Korábban lehet, hogy elég lett volna, ám most jóval nagyobb a lakossági igény, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt. Ha így nézzük, 'akkor jelenleg a nagyközségi szolgáltatások körében is bőven akad javítani való. Tulajdonképpen a már említett 56 kisiparos közül csak 38 az önálló, 12-en pedig munkaviszony mellett végzik a kisebb javításokat és további hat kisiparosra is — bár már túl vannak a nyígdíjkorhatáron — ' még mindig számítanak. A község vezetői keveslik, hogy csak 12 olyan szakember van, aki munkaviszony mellett „szolgáltat”. Lehetőség lenne arra, hogy többen is bekapcsolódjanak, hiszen a tsz-ben szép számmal dolgoznak szakemberek, de a mezőgazdasági nagyüzem vezetői nem szívesen járulnak hozzá a működési engedélyek kiváltásához. Mindössze egy ács, két szobafestő és mázoló van. Még rosszabb a helyzet a műszaki-technikai téren. A GELKA helyi kirendeltsége korántsem képes eleget tenni feladatának. Egy szerelőjük van, aki csak a tévé javításához ért, rádió, háztartási gép javítását nem is vállalja, azokat Szeghalamba kell beszállítani. Éppen ezért nagyon elkelne egy olyan kisiparos is a községben, aki ezekhez is értene. — A tanács csaknem 1 millió forinttal járul hozzá, hasonló összeget biztosít a KPM Békéscsabai Közúti Igazgatósága, s őszig el is készíti az utat. Nagyon fontos, mert azon az úton bonyolódik le minden forgalom, amely a pusztaiakat összeköti a külvilággal. Az iskolabusz is azon közlekedik — tájékoztat Tóth Árpádné. Az is jó hír, hogy a községben és Pusztaközpontban is tovább korszerűsítik a közvilágítást. ♦ Dr. Sebestyén György körzeti és üzemi orvos, valamint fogorvos is, így tehát jócskán van tennivalója. A lakosság elégedett vele. ő is jól érzi magát Kardoskúton. Naponta átlag 30 —35 beteg keresi fel, télen több is. A táppénzes nem sok. Lényegében tehát rendben van minden. Humor azért akad néha a rendelőben. Juhász Sándor- né asszisztens egy esetet így mesél el : — Jött a bácsi, hozott egy gombszerű valamit. Mutatta: „Ilyet kérek!” Vizsgálgattuk: mi lehet? Kiderült, hogy krumpliból formált tabletta. Szóval tablettát kért, csak azt kellett még megállapítani, hogy milyen gyógyszerből. Kereki Józsefné körzeti nővér is visszaemlékezik egy kis történetre: — A tsz-ek megalakulása után a tagok és hozzátartozók SZTK-jogosultak lettek. Akkor egyszer belépett a rendelőbe egy néni. Panaszkodott, hogy beteg, de a férje egészséges és ezért az ő SZTK-ját is elhasználja... ♦ Koós Sándor, a Rákóczi Tsz párttitkára a tavaszi vetésekre jónak tartja az eddigi időjárást. Gond a lucernabetakarítás. Amit levágtak, mindjárt a szárítóba vitték. Költségtöbbletet jelentett és a minőség is romlott. A búza nagyon szép, a tavalyinál jobb terméseredményre lehet számítani. Ami bosszantó: a napraforgóvetésből 50 hektárt tönkretettek a galambok. Annyira, hogy újra kellett vetni. Ez sem volt kis költség. — Nem védekeztek a galambok ellen? — kérdezem. — Megpróbáltuk. Körbeszórtuk a földet napraforgóval, de nekik nem az kellett. A friss hajtásokat csípték le. Egyébként a tsz gazdasági helyzete jó. Az egy főre jutó termelési érték — ahogy Koós Sándor tájékoztat — 360 ezer forint. Az egy tagra jutó havi kereset meghaladja a 4 ezer forintot, ami a fokozott gépesítésnek köszönhető. Csak az a baj, hogy kevés ’az ember, aminek az a magyarázata, hogy a közeli Orosházán és környékén a legtöbb üzem tárt karokkal várja a munkaerőt. Lehet tehát válogatni a munkahelyek között. Pásztor Béla A Magyar Autóklub vezetői Békéscsabán Dr. Walter Medárd, a Magyar Autóklub országos ügyvezető elnöke, Nagy József szervezési osztályvezető társaságában pénteken Békéscsabára látogatott és részt vett a MÁK Békés megyei szervezetének elnökségi ülésén. Dr. Horváth Ferenc, a MÁK megyei szervezetének elnöke tájékoztatta a vendégeket a klub munkájáról, eddigi eredményeiről és problémáiról. Örömmel mondotta el, hogy jól haladnak a műszaki állomás építésének előkészítési munkálatai. Az építőipari kapacitás ren- delekezésre áll és ez év szeptemberében hozzá tudnak kezdeni a közel 10 milliós beruházáshoz. Ezt követően baráti beszélgetés formájában megvitatták a megyei szervezet problémáit, s számos hasznos javaslat hangzott el a klubnak az autósok érdekében végzett és cipőjavító kisgép A lakossági szolgáltatások fejlesztését tartalmazó tervek szerint a városokban folyamatosan cipő gyorsjavító szalonokat létesítenek. A Medgyesegyházi Vasipari Szövetkezet vállalkozott arra, hogy ezeknek a szalonoknak nagyobb sorozatban kisgépeket állítson elő. Ehhez az OKISZ-tól is és a megyei KISZÖV-tól is egy-egy millió forintot kap támogatásként, amit a szövetkezet gépvásárlásra fordít. Az első gép egy 600 ezer forintos dobrevolver-eszterga, már meg is érkezett, s elsőrelát- hatóan júniusban már termel is. Ezenkívül egy csúcs- esztergát, egy marógépet és egy fúrógépet várnak még Med gyesegyházára a megrendelések alapján. munkája megjavításának érdekében. Dr. Walter Medárd többek között elmondotta, hogy az országos elnökség a jövőben személyes találkozások formájában szorosabb munka- kapcsolatot igyekszik kialakítani a vidéki szervezetekkel. így a kialakult új munkastílus következtében az információcsere a klubtagság érdekében végzett munkában gyorsabb és hatékonyabb lesz. Elmondotta még, hogy a műszaki állomás létesítéséhez az országos elnökség minden segítséget megad, de szükség van a megye autósainak még nagyobb összefogására, hogy az állomás minél gyorsabban felépülhessen. Ez a megyei szervezet munkájában, a taglétszám növelésében nyilvánulhat meg a leghatékonyabban. (demény) A cipőipari kisgépek gyártása mellett a medgyesegyházi szövetkezet felkészült olyan cikkek előállítására is, amelyek ma még hiánycikkeknek számítanak a boltokban. Ilyen például a kézifúró, amelyből a BELKER a jelenleginek többszörösét is átvenné, ha a medgyesegyházi vasasok győznék a gyártását. Ezen a termékükön egyébként már újítottak is, a szürkeöntvényből készült fúró- házat olyan alumíniumöntvénnyel helyettesítik, amelyet öntödéjükben saját maguk állítanak elő. Az említett két termék egyébként a vasipari szövetkezet árbevételeinek a következő évektől már mintegy 15 százalékát adja. A tervek szerint ez az árbevétel 1980-ban eléri majd a 40 millió forintot. Az orosházi Alföldi Kőolaj- és Gázipari Gépgyár különféle gépészeti berendezéseket, szerszámokat és szerelvényeket mutat be a vásáron Az Orosházi Üveggyár HUN- GAROPÁN és reflexiós üvegtermékeit sokan megnézték A Forgácsolószerszám-ipari Vállalat marófejcsaládja BNV- díjat kapott. A békéscsabai gyár különféle fémmegmunkáló szerszámokkal vesz részt a kiállításon A Békés megyei Vegyesipari Vállalat ÉTI—60 típusú gázkazánja BNV-díjat kapott Az orosházi KAZËP Szövetkezet vegyes tüzelésű, blokkos kazánnal szerepel a seregszemlén. Az új termék iránt már az első napokban nagy érdeklődés mutatkozott A Hajtóművek és Festőberendezések békéscsabai gyára az építőiparban használatos hajtóműveket mutat be A Híradótechnikai Vállalat békéscsabai gyáregysége bemutatta az új típusú laboratóriumi tápegységeket, telefontechnikai áramellátó rendszereket Fotó: Szekeres András