Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-20 / 117. szám
1978. május 20., szombat ' „Egy üzem — egy iskola” A mezőhegyesi általános iskolában is helyesen ismerték fel: a korszerű iskola csak úgy láthatja el sokrétű feladatát, ha szélesre tárja kapuit a társadalom felé. Ennek egyik módja: tartalmas kapcsolatok kiépítése a környék üzemeivel, s az ott dolgozó szocialista brigádokkal. Ez — mint beszámolójukban kiemelték — a diákok politikai, erkölcsi, technikai oktatása-nevelése szempontjából ma már elengedhetetlenül szükséges. E gondolat felismeréséből született meg az országosan indult mozgalom szervezett keretek között, néhány esztendővel ezelőtt. Mezőhegyesen az állami gazdasággal, a kendergyárral, 23 szocialista brigáddal és 8 KISZ-alapszervezettel épített ki az általános iskola állandó kapcsolatot az utóbbi években. Az így született hosszú távú szocialista együttműködési szerződések pedig — a szerződő feleknek egyaránt hasznos ' — vállalásokat és kötelességeket tartalmaznak. A vállalatok segítenek a tanulmányi kirándulások, üzemlátogatások megvalósításában, a pályaválasztási munkában, s az iskolában adódó kisebb-nagyobb munkák elvégzésében. (Az iskolára fordított anyagi kiadások táblázatát olvasgatva felmerül azonban annak a veszélye is, hogy túlzottan anyagiassá válik ez a kapcsolat.) Az iskola cserében vállalja, hogy lendít az üzemek kulturális életén, segít az őszi betakarítási munkákban, s a dolgozók továbbtanulni kívánó gyermekeinek felvételi előkészítésében. Azt valószínű tévedésből említik vállalt feladatként, hogy megszervezik a dolgozók iskoláját, hiszen ez minden általános iskolának állami kötelessége. A szerződésnek, az együttműködési kapcsolatnak hasznát majd a szakmát választó végzős 8-adikosok pályaválasztásában, a felnövő generáció — reméljük még inkább javuló —kötelességtudásában, s a 8 osztályt végzett felnőtt munkásemberek egyre növekvő számában mérhetjük majd le. B. S. E. Csütörtökön délután 5 órakor nyitotta meg Békéscsabán Csende Béla, a megyei tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője a grafikai hetet. A kiállítás anyagának bemutatására a Képcsarnok Munkácsy Mihály kiállítóhelyiségében került sor, számos érdeklődő jelenlétében. A kortárs művészek alkotásaiból ugyanebben az időben az ország számos városában nyitottak grafikai kiállítást Fotó: Veress Erzsi TÓTH BÉLA: I Legendák a lóról 16. — Majd látjuk, csak boldoguljatok! Megölelgetett, megdöngette a hátam, nyereggel ment a Kakasért. Itt álltak már az okos dögök a barátok távozta után a cserényben. Úgy tűnt, nem aludtam egy kummanatot egész éjjel. A Kakas lépteit számoltam. Most érhet a Túzokos halomra. Most a Kiri laposán léptet. Rátér a Dongér szárazulatára. Most a kökényesi dombra. Mégiscsak aludhattam, jó kivilágosodott a borult ég, mikor vetem föl a szemem. Hohoho, hát az én násznépem? Szaladok a padlás szájába, onnét ellátok a Dongér magasulatáig. Ám egy nyúl nem mozdul a bodoran rakódott havak között. Na, elbeszélgetek én az állatokkal, osztom, szorzóm : ez az enyém, ez a barátoké. De mivel mindig övéké volt a jobb a kiszámolásnál, hát elölről kezdtem többször is. Csak míg így etetve dézsmálom szét állatseregleteimet, hát szép ciripelve megszólal messziről egy szánkócsengő. Ök jöttek. Viktorék. Ahogy Pali megmondta. Apja, anyja, meg ő. A Kakas a ládás- szánkó saroglyájához kötve. Hogy örültem! Bántam is én, hogy egy fia egyházfit nem tudtak hozni, hiszen egy harangozó meg- egy kurátor maradt csak az őszi nagy himlőjárvány után a tudók közül. Majd csak akad tavaszra! A harangozó odasógorol a hetedik határban, a kurátor meg mozdulatlan beteg, de három hete is tán. Szütyő- ből csurgatják szájába a tejet, hogy élete pilácsát valami pisla lángon tartsák. — Sebaj, gyerekeim! Hoztunk új istrángot, összekötlek én azzal bennőtöket, hogy soha semmi ki nem oldja, De köti is aztán sietve, míg anyósom az eszern- iszomot a karólábú asztalon szétrakja. Én csak nézek. Nekem jó. Viktor komolyan áll. Láthatott már odabent ehhez hasonlót. Nekem annyi, mintha kiscsikókat kötnének csak össze puha gondossággal. Próbán a békési munkáskórusnál Mint egy nagy család Fotó: Veress Erzsi Kétszer egy héten estefelé harmincöt-negyven ember abbahagyja amit éppen csinál, hogy a zeneiskolába menjen. Hattól nyolcig próba, elmaradni nem lehet. Nem annyira a fegyelem miatt — persze az is közrejátszik —, inkább mert nehéz elképzelni, hogy ott ne legyen. Hiányozna a tanulás, gyakorlás, de maga az összejövetel is. Így aztán csak ha éjszakai műszakba készül valaki, vagy beteg lett, akkor nincs itt. Pedig sokféle tevékenységet kell megszakítani a közös éneklés miatt, hiszen mint akárki más, annyira elfoglalt a kórustag is. A háromgyermekes anya, a kosárfonó, a tsz-tag, a pedagógus, a hegesztő, az ipari tanuló, meg a többiek. • • » Hosszabb idő után, 1975 végén megalakult — és meg is maradt — a békési művelődési központ munkáskórusa — mondja Kökéndi József karnagy, és sorolja is mindjárt az adatokat. — Vegyes kórus vagyunk: 22 nő és 17 férfi. Hatvan százalékkal nagyobb a fizikai dolgozók aránya, a többi pedagógus és alkalmazott. Jó ez az összetétel, egészségesnek tartom, főleg a ba- rátkozás szempontjából. Ugyanis nemcsak az történik itt, hogy jövünk, hozzálátunk a munkához, dolgozunk, hanem a kezdeti ismerkedés után hamar közelebb is kerültünk egymáshoz. Az életkor szerinti megoszlás is szerencsés, a középkorúak mellett sok fiatalunk is van, a fele tagságnál alig valamivel kevesebb a számuk. Nagy lekötöttség minden héten két estét évről-évre a kórusnak szentelni. És ehhez még hozzájönnek az időnkénti fellépések. Helyben, vidéken. Este, szombaton, vasárnap, vagy más ünnepnapon. Ahogy esik. Hogy tud ennek eleget tenni Vincze Imre, a Viharsarok Tsz fiatal fejőmestere? A fejőgulyás, ahogy tréfásan említi valaki. — A munkaidőm reggel négytől nyolcig és délután háromtól hatig tart, ezért egy kicsit mindig kések a próbákról, igencsak fél hét, mire ideérek. De el nem — Ásó, kapa, nagyharang! Soha el ne múljon fölöttetek a jó! Megpuszilgattak bennünket, összenyomták képes felünket. A csongrádi szlanka- menkát még összekötve ittuk, de ahogy leülünk az asztalhoz, hát csak szépen lekerül a kötőfékszár, s föl egy fogasra. Majd megőrizzük- öreg korunkig, ahogy jó házaknál a mennyasszonyi fátyolt szokás. Alkonyat előtt pakolnak ipamék. Sötét lesz az éjszaka úttalan utakon. Ahogy magunkra maradtunk, úgy éreztem, testvérem van. Palit is annak éreztem, hát most Pali testvére a testvérem. Viktor otthonos. Megtanult nyáron itt minden zugot. Dolgozik, mintha az előbb hagyta volna abba. Én is megtaláltam a magam dolgát, hiszen nem csupa eszem-iszom az élet amúgy sem. Fűtök, aljazok, étetem a jószágot. Vacsora se kellett, Viktor köpi el a pilácsot, mellém henteredik. Tudott-e valamit az éccakai világról, vagy se, sose mondta szegény, de hát én néked, mint hátralévő fiamnak úgy mondom el, mintha magamnak mondanám. Én öt teljes esztendeig apám szavaival, be voltam ugyan esküdve Vénusznak, a szerelem istennőjének lobogója alá, jártam is alatta becsülettel, ám oltárán nem tudtam áldozni. Úgy feküdtem Viktor mellett, ahogy anyám mellett feküdtem. maradnék. Mióta megalakultunk, mindig itt vagyok. Méghozzá az édesanyámmal együtt, aki három műszakos a csabai konzervgyárban. Miért? Ez nálunk családi szokás. A nagyszüleim is szerettek énekelni. Az ének, a dalolás: öröm, mindenki ezzel kezdi, vagy végzi a beszélgetést. Van akinél családi hagyomány, másnál pedig az iskolai énekkar folytatása. Így tartja Szabó Katalin, a mentő- állomás dolgozója és Szász Gyöngyi is, aki tanít. Vido- venyecz Anna még hozzáteszi: — Általános után nem tudtam hol énekelni, mert a községben nem volt rá mód. Aztán dolgozni kezdtem, előbb Békésen, aztán Csabán a földhivatalnál. Eltelt pár év, míg itt újra megtaláltam a helyem. Szívesen jövök, otthon érzem magam. — Én ebbe a zeneiskolába jártam .nyolc évig, ahol most próbálunk — folytatja Nagy Gábor harmadéves asztalosipari tanuló. — Nem is volt ebből aztán bajom, soha a világban. i Csak ahogy kirügyezett • bennem a férfiúi • készség, • hát meg is lett annak a vi- ; rágja. Megszületett a Matyi • gyerek, Voltam tizenhat [ éves, de én annak a kölök- S nek úgy örültem, nem adtam • volna oda az egész szultáni S lószerájért, elhiheted nekem, s Már bent laktam Csaná- | don, huszonegy mohamed ! lovaimat átadtam a fogarasi ; lóbanknak 500 rénus arany fo. ■ rintokért. Köprüli, a basa ! uralkodott Csanádon, a vár- : ban, de a negyven kívül va- ■ ló házban mindenféle náció S lakott velem együtt. Rácok, [ németek, erdélyi menekültek, g A török a cseri barátoknak | engedte a misét, a béke ked- g véért. A cserikben, mim kol- | dúló barátokban, pedig saját | derviseinek magyar megfelelőit látta. Ezek olyan parasztpapok voltak, akik imádkoztak minden nyelven, amit hallomásból tanultak. Tartottak barmokat, lovakat, marhákat, amikből ispotályt, olyan kórházfélét is pénzeltek. No, hogy a Matyi gye- rököm született, hát a cseri barátok csikós-ámadójának tettek. Annyi bajom sem volt, mint a sörke veséjének. Bár Viktort háborította Köprüli, ha én odajártam a mezőkön, hisz szépséges egy szép asz- szony volt, hogy Kikindától Lippáig nem találhattam volna mását. Fájt a fejem érette, hogy is cselezhetném meg ezt az átkozott rokont. (Folytatjuk) Czellózni, nagybőgőzni tanultam és a 3-as iskola kórusában énekeltem. Még egy gyermekoperában is felléptem. Nekem a zene és az ének az igazi szórakozásom, és nem áldozat az eltöltött idő. Egyébként is jól érzem itt magam, többen vagyunk fiatalok. És egy idősebb: Temesvári Pálné, Toncsi néni, a konzervgyár nyugdíjas munkása. — Rémesen izgultam, mikor próbaéneklésre jöttem. Féltem, hogy nem vesznek föl, ugyanis főleg fiatalokat kerestek. Dehát aki egy életen át énekelt — bárhova vetette is a sors az országban —, az próbálkozik. És sikerült! Pedig még meg is lepődtem, mert skálázásra számítottam és énekelni kellett. Egy bölcsődal jutott hirtelen az eszembe, azt adtam elő. ötven éve vagyok dalos, tagja voltam annak idején a békéscsabai erzsébethelyi vegyes karnak, Békésen meg az Iparos Dalkörnek. Énekeltem Gyulán is, Erdélyben is, mikor hol laktunk. Nemcsak én, a férjem is. A kórusban több házaspár énekel, meg apa a két ' lányával. Ám rajtuk is túltesz a Makra család: ők négyen tagok. És hogy ez az alig három esztendő annyira eggyé forrasztotta a társaságot, hogy komoly sikereket értek el, azt Kovács La- josné, a művelődési központ munkatársa — maga is énekari tag — foglalja ösz- sze. — Csak a legjelentősebbeket említem. Aránylag rövid idő — másfél év — után már a megyei minősítésben ezüstkoszorút kaptunk, diplomával. Tavaly májusban négy napig Romániában vendégszerepeltünk, Menyházán, Borosjenőn voltunk, sok szép emlékkel tértünk haza. A télen Békéscsabán a színházban a három város egyesített kórusában énekeltünk a Filharmónia bérleti estjén. És ott voltunk a Vándor Sán- dor-kórusszemlén és a forradalmi dalok fesztiválján is. • * * Próbák, tanulás, kemény munka közben nemcsak egy énekkar született, de egy összetartó, egymást becsülő, szerető kollektíva is. Kiscsoport, ahogy a mostanában divatos kifejezéssel mondják. Ragaszkodnak a dalhoz és egymáshoz. A szereplés izgalmát együtt élik át, és együtt is szórakoznak. A névnapokat közösen tartják a művelődési házban, _ s ilyenkor még több idő I van beszélgetni. S a vidám hangulatban fölcsendül a j dal is. A maguk gyönyörű- ■ ségére. Vass Márta : Nyitnikék A rádió műsorában hosz- szú évek óta üde színfoltot jelent az igen sokrétű anyagot feldolgozó kisiskolásoknak szóló műsor, a „Nyitnikék”. Bevallom, igen régen, hajdani gyeses csöndes délelőtt- jeimen adhattam át magam a műsorban szereplő talpraesett kisiskolások vidám versmondásának, a számtanban, környezetismeretben és irodalomban mutatott meglepő tájékozottságának. Természetesen — ez a komplexitásában ma is megújulni tudó — műsor, s a benne szereplő gyerekek nem mindennapos logikai készsége, fölényes tudása csak még inkább felszínre hozta bennem az írni, olvasni, számolni ma is nehezen tanuló sok-sok hátrányos helyzetű kisgyerek küszködését, s a kis eredményeket is csak szívós munkával elérni tudó tanítónők áldozatos munkáját. Éppen ezért a műsor hallgatása közben felötlött bennem, vajon beépítik-e a tantervekbe, s hallgatjákj-e rendszeresen a kevésbé fényes eredményeket felmutató iskolák alsós osztályaiban? Ugyanis — elbeszélgetve néhány pedagógussal —, ennek ellenkezőjéről többen is meggyőztek. Pedig a Nyitnikékben elhangzó érdekes feladványok, színes, tudományos és irodalmi előadások sok olyan új ismerettel gazdagíthatják az esetleg ingerszegényebb környezetben élő gyermekeket is, amit nem produkálhat — eszközök, idő híján — a pedagógus. Most a nyárra, a közeledő szünidőre készítették fel a gyerekeket a pénteki adásban. (Bár elég lehangoló, hogy idén még becsületes tavaszt sem érhettünk meg.) Szalai Marzsó László érdekes előadást tartott a rovarokról, Gebauer Mária pedig a nyár hangjaiból készített érdekes összeállítást. Ügy látszik, alaposan elszakadtam a természettől, mert a traktorok pöfögését, a vízen haladó csónak hangját, s az égzengést még csak felismertem, a madarak hangjait már csak úgy általában, a többit pedig egyáltalán. Ezért kicsit én is magamra vehettem a műsorvezető, Tárnái Márta korfao- lását, mikor a különböző gyümölcsök érési idejét tudakolva még szuperkészült- ségű kisdiák szereplői sem tudták megmondani : mikor is szüretelik a diót. Még egy kellemes meglepetés is ért. Óvodás lányom napok óta azzal nyaggat, írjak neki találós kérdéseket. Több napos vajúdás után végre a Nyitnikék műsor segített rajtam. Az ott elhangzó ügyes találós kérdéseket azonnal papírra vetettem. Irigykedve hallgattam a gyerekek válaszát, mikor a műsorvezető arról faggatta őket, hol is töltik a nyári szünetet? Az egyik nebuló a Balaton mellett, utána pedig saját víkendházukban „kapcsolódik ki”, a másik kislány pedig Jugoszláviát, a Balatont és a Tisza-partot jelölte meg pihenőhelyül. Eszembe jutott saját gyerekkorom, amikor egyik legnagyobb élményű üdülésemet Almáskamaráson tölthettem Változnak az idők?! Rövid eszmefuttatásom végére hagytam meglehetősen kellemetlen tapasztalatom Azt hiszem, senki sem csodálkozik azon, amit a tízperces matematika feladványokról el kell mondanom: a plusz és a mínusz számok tartományában még otthon voltam, de a szöveges feladatoknál már megtorpantam. Jövőre elsős lesz a lányom. Már látom, én is csak a pedagógusokban bízhatok. Hiába, matematikatudásom fölött elszállt az idő... B. S. E.
