Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-13 / 86. szám

1978. április 13., csütörtök Hit a nemes küldetésben I «r Dalok szárnyán Gyulaiakkal Wünschendorfban Elcsattant az utolsó taps Békéscsabán a Jókai Színház Moliére-estjén. Kezdődnek a tájelőadások. Ropog József, a Komarnói Magyar Területi Színház művésze vendégként játssza a Férjek iskolája fő­szerepét, és estéről estére páratlan sikereket arat. — Pedig eleinte tartottam az ismeretlen közönségtől, de hamar tapasztalhattam, hogy a színházi világot nem vá­lasztják el országhatárok, s a lelkes csapatmunkát min­denütt örömmel fogadja a néző — mondja Ropog Jó­zsef. — Életem nagy ajándé­ka ez a Békés megyei ven­Ropog József a Körös-parton dégszereplés, hiszen nálunk kevesebb lehetőség van az anyaszínházunkon kívüli já­tékra. Társulatunk évente 4—5 bemutatót tart, és az előadások nagy többségét tá­voli falvakba visszük. Hit a nemes küldetésben és igazi hivatástudat kell ahhoz, hogy a fárasztó körülmények ellenére elmélyült művészi munkával hálálhassuk meg a közönség ragaszkodását. Néhány évvel ezelőtt példá­ul Az ember tragédiáját mu­tattuk be, és különös szeren­csém volt, hogy .,csak” Adám alakját kelthettem életre, hi­szen voltak olyan kollégáim, akiknek 6—8 szerep is ju­tott... 19. Mutogatni kezdett a lá­nyának — a szemével, a ke­zével, öltözz át, ne hozzál rám szégyent, vagy akkor inkább vetkőzz neki. Meg akarsz sülni, hisz az imént még úgy mászkáltál, ahogy anyád világra hozott. Nem fogadott szót. Meg­makacsolta magát, mint egy zabolátlan csikó. Csak dúlt- fúlt magában. Hát ilyen fá­ból faragták az ő lányát. De ez még nem minden. A legotrombább ostobaságot éppen akkor követte el Al­ka, amikor Pelageja a szü­leiről kezdett el beszélget­ni Vlagyikkal. Egyszerű be­szélgetés. Ki-ki a tehetsége szerint. Pelageja azt gon­dolta, hogy ez legalább ér­dekelni fogja Alkát. Ehe­lyett mit csinált? Épp most kezdett el ásítozni. Majd meghalt az álmosságtól. Az­tán még ennél is rosszabb következett : hirtelen talpra szökkent, le a pongyolával, és szó nélkül ki a folyosó­ra. Csevegjél csak, beszél­gessél az udvarlómmal, anyám, nekem nincs időm. Én futok fürödni. Pelageja úgy szégyellte őszinte barátokra, nagy­szerű segítőtársakra találtam Békéscsabán. Szokatlan volt számomra az a széles körű program, amely a Jókai Színházban fogadott: egy időben zajlanak az előadá­sok, a próbák, a gyermek­színház produkciói, a tájolás és a klubszínházi esték. Az új élmények bizonyára so­káig termékenyítőén hatnak majd rám, és szeretném re­mélni, hoj^ itteni jelenlétem néhány emlékezetes pillana­tot adott a közönségnek, s talán a színház számára sem volt hiábavaló ez a vendég- szereplés. Első magyarországi bemu­tatkozásomnak távolabbi vi­dékekre is eljutott a híre: a jövő évadra szerződést aján­lottak számomra a szolnoki színház vezetői, és vissza­várnak Békéscsabára is. Megtisztelő ez a bizalom, a szívem mélyén mégis azt sze­retném, ha a magyar színé­szek jönnének hozzánk ven­dégszereplésre. Arra termé­szetesen gondolni se tudnék, hogy végleg elszerződjek a társulatomtól. Több mint másfél évtizede vagyok a he­lyemen, s úgy érzem, ott na­gyobb szükség van rám, mint bárhol a világon. Andódy Tibor magát a lánya miatt, hogy rá se mert nézni a tisztre. De úgy látszik, nagyon rosszul ismerte a mai fiata­lokat. Vlagyik — egy perc se telt bele — maga is ügetett. Méghozzá nem is az ajtón futott ki, hanem az ablakon — már csak a lába kalim­pál az ablakpárkányon. Mindent elfelejtett. Az any­ját, az apját... Pelageja már nem is ha­ragudott a» lányára. Hogy is haragudhatna sokáig a fia­tal kancájára, még ha meg is rúgta egy kicsit? Dohog az ember egy darabig, né­ha még meg is legyinti, de egy perc múlva már gyö­nyörködik benne: fut, csak úgy szedi a lábát, még a napsugár is vele szalad. Most már 'Pelageja is de­rűs mosollyal nézett ki a nyitott ablakon, és gyönyör­ködött a lányában. Szép lá­nya van. Dicsérni kell az ilyen lányt, nem szidni. Amoszovék, ha valaha is igazán emberek akarnak lenni, azt csakis Alkának köszönhetik majd. Az Alka szépségének. Ennek a mak­Nemzetiségi népzenei fesztivál Békéscsabán Tizenkét megyéből több mint 300 résztvevőt: énekes és hangszeres szólistát, kó­rust és zenekart várnak a magyarországi nemzetiségek népzenei fesztiváljára, ame­lyet április 15-én és 16-án ismét Békéscsabán tartanak meg. A Magyar Rádió há­romévenként ismétlődő ren­dezvényén délszláv, német, román és szlovák együttesek vesznek részt. Az anyaor­szágbeli népzenét — vendég­ként — a jugoszláv Stu- dentski-oktett, az NDK-beli Brummtopf-együttes és a csehszlovák Juraj Durecka hangszeres szólista képviseli a kétnapos rendezvényen. A szombati nyitó hangver­senyen a hazai nemzetiségi csoportok közül a Vujicsics- együttes délszláv, a Nagyár- pádi fúvószenekar német népzenével szerepel, Turla Pétemé román, a Nógrád megyei legendi menyecske­kórus szlovák népdalokat énekel. Magyar nyelvű nép­zenei előadók — Dévai Nagy Kamilla, valamint a Sebő- és a Mákvirág együttes — is fellépnek ,a műsorban. Vasárnap kora délutántól késő estig tart a nemzetiségi szemle. A délszláv és német bemutatón Baranya, Bács- Kiskun, Győr-Sopron, Ko­márom, Pest, Vas és Veszp­rém megye szólistái és együttesei lépnek színpadra, a román és szlovák bemuta­tón Békés, Borsod-Abaúj- Zemplén, Csongrád Fejér és Pest megyeiek zenélnek, da­lolnak majd. A nagy érdeklődésre szá­mot tartó műsorokat április 29-én, 30-án és május 1-én sugározza a Magyar Rádió. Mai tv-ajánlatunk: ELVESZETT PARADICSOM Sarkadi Imre színművét a Madách Színház művészei­nek tolmácsolásában látják, Mensáros László, Sztankay István és Piros Ildikó fősze­replésével 20 óra 40 perces kezdettel. Az irodalomtörté­net az Elveszett paradicso­mot az író legérettebb, leg­jobb művei közé sorolja, amelyben „mindinkább tisz­tuló, egyre határozottabban humánus világnézet fejeződik ki”. ráncos kincsnek, aki után kirohant a tiszt. Pelageja ez alatt az egy hónap alatt testben-lélekben megfiatalodott. Nem, nem, a haja nem nőt ki újra, az arca nem pi­rult ki, de úgy érezte, mint­ha visszatért volna az ifjú­sága. Mintha ő maga is sze­relmes volna. Igen, ölelkezett, meg csó- kolózott Alka Vlagyikkal (hogy is ne csókolózott vol­na egy ilyen derék fiúval, ha egyszer a falubelieknek is osztotta a kegyeit), Pela­geja pedig nvugtalankodott. Annyira izgult, hogy izgal­ma még azon is túltett, amikor ő járt jegyben. Meg aztán mi volt az az izga­lom ehhez mérten? Igaz, Pavel jó családból való fiú volt (régente Amoszovék él­tek a legjobban a faluban), de félénk. Mindjárt az asz- szonyra bízta magát. Ez meg olyan, mint a for­gószél, mint a tűz — észre sem veszed, máris meg­égetted a kezed, de hogy mit forgat a fejében — azt biz ki nem találod. „Anyus- ka, Anyuska” — evvel nem takarékoskodik, a szénát is segített hazahozni katonai autón, de a lapjait nem mu­tatja. Egy mukkot se szól a jövendőről. Na persze, Alkának egy­általán nem sietős — a többiek ilyenkor még ba­báznak. De hát a szóbeszéd. Kinek esne jól, ha lépten- nyomon kibeszélnék a lá­nyát? Meg aztán hamarosan itt az iskola. Csak nem kép­Hol van ez a Wünschen- dorf? És hogy kerültek oda a gyulai művelődési központ Erkel Ferenc vegyes kará­nak tagjai? Ha akarnánk, hosszú lehetne a történet ar­ról, hogyan született egy ba­rátság, ezúttal azonban csak a lényegről beszéljünk, A lényeg : hét élményekben és sikerekben gazdag nap a Német Demokratikus Köz­társaságban, a Gera megyei Wünschendorfban, Mün- chenbernsdorfban, közben kirándulás Weimarba, Zwic- kauba, Gerába. És minden sikerek, élmé­nyek koronája a barátság, mely vendéglátók és vendé­gek között szövődött egy hét alatt, és kezdődött évekkel ezelőtt két karnagy: Rázga József és Werner Hartmann jóvoltából. Ez az a történet, melyet hosszasan lehetne elmesélni, és bizonyára Rázga is és Hartmann is órákat áldozna rá. Mondták egy este a wünschendorfi sportklub hangulatos pinceéttermében, hogy évekkel ezelőtt kezdő­dött. És hol találkozhat két karnagy? Hangversenyen. És hol folytatódhat ez a ta­lálkozás? Űjabb hangverse­nyeken, mint ahogy folytató­dott is Wünschendorfban és Magyarországon. Legutóbb éppen Gyulán, és innen már egyenesen vezet a megkez­dett történet az újabb ran­zeli, hogy egy idáklánynak udvarolhat? Egyszóval Pelageja addig- addig törte a fejét, mígnem kifundálta — mulatságra hívja meg a házába a fia­talokat. Ott aztán, ezen a mulatságon, majd csak ki­csikarja belőle, mit akar. Mostanában a faluban igen nagyon divatosak vol­tak a fiatalok mulatságai. Ha valakinek a fia katoná­nak ment, vagy valaki be­fejezte a középiskolát, de csak úgy, minden különö­sebb ok nélkül is, rendez­tek ilyen mulatságokat. Persze a legjobb és leg­emlékezetesebb összejöve­telek Pjotr Ivanovicséi vol­tak — ott aztán volt min­den bőviben : bor is, enni­való is, muzsika is. Pelageja elhatározta, hogy még Pjotr Ivanovicson is túltesz. Hallottak már olyat, hogy fehér bor nincs az asztalon, a vendégei mégis berúgnak? Hát nála így lesz. öt üveg konyakot tesz az asztalra — nem olcsó mulatság, a ko­nyak majdnem másfélszer olyan drága, mint a fehér bor, de mit fukarkodjon? Két-három kenyereit még benyom a kemencébe — máris megvan a különbözet, az emberek viszont megem­legetik. Ami a harapnivalót illeti, abban is kitett magáért Pe­lageja. Fehér hal, kocsonya hús — ez kötelező. Enélkül manapság nem is asztal az asztal. (Folytatjuk) devúig: a gyulai Erkel ve­gyes kar március 28-án az NDK^ba indult. A készülődés mindenütt egyforma. Próbák, főpróbák, programkidolgozás, levélvál­tások. Amikor megérkezett a wünschendorfi polgármes­ter, Fritz Höhne utolsó leve­le a vendégszereplés legap­róbb részleteivel, a kórus már első külföldi útjának lázában élt. Nagy teljesít­mény másfél év alatt, mert mindössze ennyi idő telt el azóta, hogy Rázga József, a békéscsabai zeneiskola igaz­gatója elfogadta a meghí­vást: legyen a gyulaiak kar­nagya is. Akkor azonban, in­dulás előtt még nem tudtuk, milyen egyértelmű sikert tartogat számukra ez a ki­rándulás. Gyorsan telt az idő Buda­pesttől a Pannónia expresz- szen. Prága kora délelőtti napfénnyel és a Moldvával fogadta az érkezőket, aztán az Elba vezette utunkat Drezdáig, melyet Firenzéhez hasonlítanak a világutazók ; késő délután pedig már Ge- rában voltunk, ahol autó­busszal várta a negyventagú kórust Werner Hartmann, a jó barát. A meglepetések Wün­schendorfban folytatódtak. Hartmann ifjúsági fúvósze­nekara pompás térzenével várta a messziről érkezett barátokat, maid ki-ki ráta­lált házigazdáiéra, és nagy ismerkedés, nevetés, szótár­forgatás közepette szépen el­rendeződtek a dolgok. Más­nap Weimar az úticél. egy teljes nap Goethe, Schiller és Liszt városában. A múlt nagyszerű emlékei és a hu­szadik század vége között barangolva kerestük és ta­láltuk meg a híres város lel­két, igazi arcát. Gyönyörű­ség volt bekopogtatni Goethe otthonába, megérezni vala­mit a német nemzeti iroda­lom megteremtőjének fél év­kon, ott, ahol ő is kitekin­tett, és hosszú éveken át lát­ta a park fáinak zöldbe fordulását. Amikor jóval tizenkettő után a hírneves Fehér haty- tyú fogadóban megebédel­tünk, és a kórus elénekelte Karai Néger spirituáléját, csak mi tudtuk, mi az a meghatottság. És akkor is, amikor a Liszt-ház előtt Mendelsshon kórusdala csen­dült: „Az erdő csendje mé­lyén a szívünk hangja szól, hogy mint kell élni békén, és hogy kell élni jól.'. Ez a Mendelsshon-mű a kórus egyik sikerszáma lett. Vastaps újráztatta mindhá­rom hangversenyen, Wün­schendorfban és München- bernsdorfban egyaránt. A Liszt-ház előtt azonban csak a néma falak köszönték, és a járókelők, akik megálltak egy percre, és tudták, hogy miért... Délután Buchenwaldban jártunk. A Nemzetek útján megkerestük Magyarország emlékoszlopát, és a dal vi­rágaink mellett a legmél­tóbb emlékezéssé nemese­dett. Az égen komor felhők kavarogtak, a verőfényes ta­vaszból mintha a télbe lép­tünk volna vissza. Az erdők feketén övezték a borzalmak mezejét... A harmadik nap a ke­mény próba délelőttiét hoz­ta. Figyelem és fegyelem: ez jellemzi az erkelistákat, és a karnagy, hogy elégedett, csak a tekintete árulta el. Március 31-én este Mün- chenbernsdorf : az első hang­verseny. Előbb a politechni­kai iskolát látogattuk meg, ahol a városka polgármeste­re. Werna Pfannenberg be­szélt az örömről, hogy fo­gadhat minket; az új iskolá­ról, melyet 6 éve építettek és 570 tanuló jár oda; a város vegyes karáról, amellyel együtt lép fel a gyulai kó­rus a művelődési ház hang­versenytermében, este 7 órakor. Telt ház, a vendéglátók kórusa a színpadon, Raffai József, a Békés megyei Ta­nács tanácsosa üdvözlő sza­vakra válaszol és köszönti Münchenbemsdorf lakóit... És ami azután következett, sokáig felejthetetlen marad. Két nap múlva a Gerában megjelenő „Volkswacht” el­ragadtatva tudósít a hang­versenyről. De erről majd a folytatásban, holnap. százados weimari életéből; megilletődöttség és szívszo­rító nagyszerűség Liszt Fe­renc kései vendégeként há­zában látni a keze vonását, megérinteni híres zongorá­ját, és kitekinteni az abla- Sass Ervin tünk----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------r-r-rrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr j F jodor Abramov: Pelageja

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom