Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-14 / 87. szám
1978. április 14-, péntek A gazdagabb, tartalmasabb életért Dalok szárnyán Gyulaiakkal Wiinschendorfban A közismert mondás, miszerint senki sem lehet a saját hazájában próféta, úgy látszik, a Békésszentandrá- si Háziipari és Népi Ipar- művészeti Szövetkezet Röpülj páva körére is érvényes. Kevesen dicsekedhetnek a megyében működő pávakörök közül olyan gyors sikerrel, elismeréssel, mint a szentándrásiak. Hogy mi a titka az 1974-ben alakult együttes sikereinek, azt a pávakör lelkes vezetőjétől és aktív tagjától, Laczkó Jó- zsefnétól tudtuk meg. — Először is nem minden hagyomány nélkül indultunk. Előttünk volt a szövetkezetnek egy igen jó néptáncegyüttese. Aztán annak megszűntével arra gondoltunk, hogy megpróbálunk a jó hangú lányok, asz- szonyokból egy pávakört alakítani. Ugyanis nemcsak énekelünk, hanem táncolunk is, és ezért elneveztek bennünket „mozgó pávakör”- nek. 1977 februárjában a tévé „Ki Mit Tud” vetélkedőjén is nagy sikert arattunk, s azóta is rendszeresen érkeznek meghívások Szolnok megyéből. Pest megyéből, és készítettek velünk rádió-, valamint filmfelvételeket is. Sikereinkben nem kis része van ügyes kísérőinknek: a három citerás- nak és köcsögdudásunknak. Munkánkra a koronát a tavalyi kiváló minősítés tette fel. S azt hiszem, érthető módon csodálkozunk azon, hogy a megyében sokszor úgy kellett kiharcolni egy- egy Meghívást, vagy részvételt a pávakör-találkozókra. Talán egy fél év óta kezd 20. No és a gyümölcs, Pjotr Ivanovics? Tudnál-e szerezni, mondjuk, szedret, műikor még virágjában lefagyott? De ő szerzett. A Kis Manyát négy versztánylra menesztette, s ő hozott is egy kis nyírfakosárral, azt mondta a kolostorban az utódjának, hogy betegnek -lesz — az asszonynak minden évben meg kell szednie a főpapnak a szedret. Ami a másik gyümölcsöt — a málnát — illeti, arról ő maga gondoskodott. Az idén a málnából is gyatra a termés — a közeli hegyalján mind kiégett, fel kellett másznia a szakadékos hegyen, az Ipatov-tisztáson túlra. De micsoda bogyóra akadt ! Hatalmas, zamatos, hamvas, terebélyes cserjés, olyan, mintha a patakra piros pokrócokat borítottak volna. Sebesen teleszedte a zománcozott vedret, aztán — jobban alakulni a megyében is sorsunk. — Milyen műsorral szokott fellépni az együttes? — Gyurján József táncpedagógus, együttesünk koreográfusa segítségével mindig más-más tájegység dalaiból, táncaiból állítjuk össze műsorainkat. Lehet, hogy ezért is kapunk oly gyakran meghívást az ország különböző tájairól. Most legutóbb Sárközi összeállításunkkal készültünk el. Legközelebb, augusztus 20- án, a pávakörök fesztiválján lépünk fel, majd december 3-án 12 Békés megyei együttessel közösen a népdalkörök országos minősítő versenyén veszünk majd részt. — Mit tart az együttes fő erősségének? — A fegyelmet. Rendkívül összetartó, jó közösséggé vált 16-tagú csoportunk. Lehet, kicsit én is szigorúbb, igényesebb vagyok a kelleténél, de ez az igényesség átárad a többiekre is. Az életünkben — a fellépések, az ének és tánc szeretetén kívül — valami jelentős többletre is szert tettünk. Valahogy másképp látjuk a világot, az embereket, s talán ezáltal különbül, igényesebben is élünk. — Es az utánpótlás biztosított-e? — Most rátapintott egyetlen fájó pontomra. Szövetkezetünknél 360 nő dolgozik, s ebből csak 12 jár a pávakörbe. Mindig a családra hivatkoznak. Pedig higyje el, be lehet osztani az időt. Az én családom is, mert látja, hogy szép, értelmes dolgot belemelegedett — dobozt hajogatott nyírfakéregből, és még a dobozt is teletömte. Alig bírt hazavánszorogni — hét verszta az út, ő maga hétrét görnyedt a teher alatt, és egész nap csak a patakban áztatott kétszer- sültet evett. — Apjuk, Anyiszja! — szólt be a küszöbről, fáradt mosollyal. — Agyon kéne csapni a magamfajta ostoba némbert. Ha megmondom, el se hiszitek, merre jártam __ M eglepte Anyiszja hallgatása, aki tétlenül, karba tett kézzel ült az asztalnál, lehajtott fejjel. Aztán az asszony a férjére nézett. Pavel behunyt szemmel feküdt, először azt hitte alszik. De nem aludt. Nehezen, fulladozva lélegzett, az arca verítékben úszott, a szívén nedves ruha. Csak nem újabb roham? Pelageja gyorsan az asztalra tette a málnás vedret meg a dobozt csinálunk, igazán örömmel kapcsolódik be munkámba. Alig van előadás, amelyikre ne kísérnének el. Valahogy a többieknél is így kellene. Csakhogy falun még a férfiak, de a nők gondolkodásában, is sok minden változásra vár. A szabad idő okos eltöltésének a szövetkezetnél nem egyetlen módja a pávakör és citerazenekar. A lelkiismeretesen működő szövetkezeti bizottság alaposan odafigyel a 8 osztályt el nem végzettek beiskolázására, vagy a továbbtanulásra vállalkozók támogatására is. Ez a bizottság szervezi a kismama- és nyugdíjas-találkozókat, a szövetkezet kulturális életét, s mint az eredmények bizonyítják, nem is akárhogyan. Ehhez azonban jó támogatóra, amolyan igazi gazdára is szükség van. Ilyen gazda a szövetkezet elnöke, Nagy Béla, aki lelkes pártfogója, sőt ötletmestere is a kulturális és sportéletnek. Fáradhatatlan közreműködésének köszönhető a pávakörnek juttatott HISZÖV-támogatás (amit csak a produkált eredmények után sikerült Megszerezni), része van a 700 tagot számláló szőnyegszövő és Spartacus Sportklub létrejöttében, s abban is, hogy a jóléti alapot szinte mindenre jutóan használják fel. — Amondó vagyok — summázza elveit az elnök —, a jól szervezett kulturális és sportélet jelentősen befolyásolja szövetkezetünk, de bármely vállalat dolgozóinak életét. Ha lehetőség van arra, hogy közösségben, tartalmasán és ugyanakkor szórakoztató formában töltsék el az emberek szabad idejüket, ez mindenképpen hozzájárul a lassú szemléletváltozáshoz. Erre falun pedig különösen minden munkaadónak gondolnia kell. Ezt nem lehet másként csinálni, mint hittel és meggyőződéssel. Ezért támogatja vezetésünk a sok-sok országos sikert is aratott szavalóinkat, vagy tavaly, az országos HISZÖV irodalmi vetélkedőn eredményesen szerepelt dolgozóinkat. Ezek a lehetőségek, alkalmak segítenek abban, hogy új, tartalmasabb életet élő embereket formáljunk. S még olyan csoda is megesik, hogy a pávakörben a tánc, a rendszeres mozgás, a művészet adta öröm —, és ez nem tréfa — komoly betegségéből kétf asszonyt is meggyógyított. Ugye, hogy érdemes csinálni? — Alka hol van? Csak nem felcserér’ szaladt el? Anyiszja megint nem válaszolt. — Azt kérdem, hol van Alka? Visszajött már a sütödéből? — Alka nincs... — Ni-i-incs? — Pelage já- nak megroggyant a lába, majdnem a szék mellé ült. Szóval ő integetett neki a hajóról, amikor kiért az erdőből a folyóhoz! A tulajdon lánya, ö meg még olyan jólesőn gondolta akkor: nahát, ugyan kinek a lánya lehet — idegen, ismeretlen embernek is integet — Azzal a csibésszel utazott el? — kérdezte eltompul tan Pelageja. — Egyedül. — Egyedül? Hová ment, a városba? És a fickó ’hol van? — Az még tegnap elutazott. — Apjuk, apjuk... — kiáltotta magából kikelve Pelageja — fel tudod fogni, mit tett velünk a lányunk? Anyiszja kihívta a pajtába, és ott megadta neki a kegyelemdöfést : Alka másállapotban van. Legalábbis azt mondta a nagynéniének meg az apjának, amikor1 még napközben hazaszaladt a pékségből, és sietve szede- lődzködött a városba. NAzt ígértem tegnap, tudósításom első részének végén, hogy ma a gérai „Volks- wacht” cikkével kezdem. Azzal a cikkel, mely az er- kelisták münchenbemsdorfi első hangversenyéről ír. „Nehéz nem rajongani, ám az ováció itt nagyon is helyénvaló. A Magyar Népköz- társaság délkeleti részén fekvő Gyula városának Erkel Ferenc kórusa a münchen- bernsdorfi kultúrházban tartott pénteki koncertjén fellelkesítette a közönséget: Hosszú idő óta nem volt ebben a teremben olyan viharos taps, amely a kórust és karnagyát, Rázga Józsefet köszöntötte. Mozart, Men- delsshon, Liszt, Kodály és mások műveit — magyar és német nyelven — magas muzikalitással, nagy éneklőkedvvel és jártassággal adták elő. Külön elismerést érdemel Pál Olga énekesszólista Robert Schumann dalainak interpretációjáért. ... A réten nem bokor sóhajt reszketeg, Nem a kakukk siratja az életet, A falunkban egy asz- szonyból özvegy lett... Valahogy így, ezekkel a gyerekkorában megjegyzett szavakkal szerette volna elsírni bánatát Pelageja. Vagy még inkább, szeretett volna térdre borulni és nyilvánosan vezekelni a férje előtt: „Bocsáss meg, bocsáss meg, Pavel, Záharo- vics! Én, én vittelek a sírba ...” De sem egyiket, sem másikat nem tette. Alig állt a lábán a vörös ravatal előtt a zokogó, a könnyektől dagadt Anyiszja mellett, és egy árva szót sem szólt. Mert ugyan ki hinne neki? Kit hatna meg a sírása? Pavelt az egész közeli és távoli rokonság elkísérte utolsó útjára. Az itteniek, a falubeliek •— magától értetődik, hogy nem is tehettek másként, de rajtuk kívül ide utazott a városból Pavel unokanővére, eljött az erdei faluból a nyugdíjas nagybácsi, Pavel egyik tiszt rokona is iderepült... Az elhunyt mellől egyes- egyedül a tulajdon lánya — Alka — hiányzott. (Folytatjuk) Kis országból jöttünk, de nagy szeretettel — mondta a kórus műsorközlője, és ezt a szeretetet a hallgatóság is megérezte. Egy dolog biztos : mindenkinek, aki ott volt, a koncert felejthetetlen élmény marad.” Amikor másnap, szombaton délelőtt a kórus vezetőit és Békés megye képviselőit a wünschendorfi polgármester, Fritz Höhne fogadta, már mindent tudott az előző esti nagy sikerről. Szívélyességére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a kis városháza előtt várt bennünket, és tessékelt fel munkatársaival együtt a polgármesteri fogadószobába, ahol a szokásos udvarias bemutatkozás perceken belül olyan baráti beszélgetéssé változott, mintha csak néhány napja hagytuk volna abba az eszmecserét. Fritz Höhne tizennyolc éve tölti be tisztét az Elster-parti városka élén, és az ősi település múltjának kitűnő ismerője. Volt miről beszélni ! Tizenöt üzem, állami gazdaság, termelőszövetkezet található W ünsch en dóriban, mindezekhez egy kitűnő sport- egyesület, a „BSG Stahl”, sok szakosztállyal, és 800 igazolt sportolóval. Valamennyien kapunk egy-egy útikalauzt, melynek fotográfiái a városka számos nevezetességét bemutatják. Talán a leghíresebb közöttük az 1004 esztendős (nem tévedés: egy évezredes!) Szent Vitus templom, melyet 1974-ben renováltak. Hasonló építészeti érték az Elster partján magasodó, XI. századbeli premontrei kolostor, ahol néhány év múlva művészeti alkotóházat nyitnak, vagy az 1786-ban épített zárt fahíd, mely a- Hanza-városok korában a Nürnberg—Lipcse közötti kereskedelmi út fontos vámállomása volt. Mi minden van még Wünschendorfban? A múlt emlékei után elsők között a „Hanns Eisler” Oberschulét, a város általános iskoláját kell említenünk, hiszen növendékei alkotják azt az ifjúsági fúvószenekart, melynek Werner Hartmann a karnagya, és akik vendéglátóink voltak ezen a hét napon. Modem, céltudatosan tervezett iskola. Külön riportot érdemelne a számos itteni tapasztalat, legyen most elég annyi, hogy vendégszeretetből és gondoskodásból kitűnőre vizsgáztak. El is mondták az erkelisták : lesz mit viszonozni júliusban, amikor a Hartmann-ze- nekar Gyulára érkezik, vendégszereplésre... Három nap alatt úgy megismertük ezt az Elster-parti, megkapóan szép városkát, mintha mi magunk is tősgyökeres wünschendorfia'k lettünk volna. A házak végében kezdődő erdős hegyek sokakat felcsalogattak gyönyörködni a kilátásban, miközben a pompás német sör iránti érdeklődésünk sem hanyatlott különösebben. Komolyra fordítva a szót: április elsején és másodikén este az „Elsterperle” színháztermében zsúfolt ház fogadta a gyulai kórust. Semmi túlzás: a siker talán még az előző napit is túlszárnyalta, legyen tanúm rá egy újabb cikk, ismét a gérai „Volkswacht”-ból: „Az Erkel Ferenc kórus wünschendorfi vendéglátóinak ÖGSze kellett húzódniuk, hogy mindenki beférjen, és így volt ez vasárnap is... Ugyanis néhány óra alatt elterjedt a hír: amit a gyulai kórus produkált, az zenei csúcsteljesítmény volt.” A búcsúesten Fritz Höhne és Werner Hartmann a házigazda. összegeztük a hét nap eseményeit, a két karnagy, Rázga és Hartmann már a júliusi gyulai találkozóról beszélt, és összeállították a wünschendorfi. ifjúsági fúvószenekar magyarországi programját... Amikor pedig alaposan beesteledett, virágénekek, madrigálok, népdalok követték egymást: az erkelisták énekeltek. Az úton, hazafelé a Meri- dián-expressz röpített bennünket, volt időnk felidézni a zwickaui kirándulást, a Schumann-házban rögtönzött zárt körű hangversenyt, ahol Gerd Nauhaus igazgatóhelyettes tapsolt a leglelkesebben, és vezette körül vendégeit a múzeumi szobákban. Szívesen emlékeztünk házigazdáinkra, vendéglátásuk ezernyi apró jelére és reggel, amikor már a magyar határhoz közeledtünk, haza- gondoltunk. Azokra, akik örülnék majd annak, ha elmeséljük: jó hírt vittünk az Elster völgyébe a magyar kóruskultúráról. És ez a legfontosabb, minden utak és utazások igazi célja. Teljesíteni pedig kivételes öröm. Sass Ervin Fogadás Fritz Höhne polgármesternél. Fent: az évezredes Szent Vitus templom Jó ének- és tánckészség jellemzi a békésszentandrási pávakör tagjait B. Sajti Emese
