Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-30 / 101. szám

1978. április 30., vasárnap o SZÜLŐFÖLDÜNK Vörös május — magyar május Hogyan lett épp május elseje a munkásosztály nemzetközi ünnepe? A ha­gyomány megőrizte a luccai selyemszövők 1531-es má­jus elsejei sztrájkját és tüntetését, bár ennek a tör­ténelmi eseménynek aligha volt nagyobb szerepe a munkásünnep napjának ki­jelölésében. Sokkal valószí­nűbb, hogy az amerikai szakszervezeteknek a 8 órás munkanapért indított mozgalma tette e napot a dulótól a hatóságok is bele­törődtek a májusi felvonu­lásokba, ünnepségekbe. A munkások májusi ünnepét Ady Endre és Juhász Gyula versekkel köszöntötte (az utóbbi gyakran részt is vett a szegedi munkások ünnep­ségén), s a májusi emlékla­pokat a haladó művészek olyan kiválóságai díszített ték, mint Bíró Mihály, vagy Egry József. Az I. világháború kitöré­se megtörte ezt a hagyo­kások a harcra szavaztak, hogy tízezrek fogtak fegy­vert és ha kis időre is, meg­fordították a reménytelen­nek tűnő katonai helyzetet, .elválaszthatatlan az első szabad májustól. A Horthy-fasizmus 25 éve alatt legálisan felvonulá­sokra, tüntetésekre nem ke­rülhetett sor, népgyűléseket csak zárt helyen lehetett tartani, ünnepségeket csak majálisok formájában ren­dezhettek a munkások által Május 1-i felvonulás 1919-ben munkásmozgalom „jeles napjává”. A szakszervezetek ugyanis kimondták, hogy 1886. május elsején általá­nos sztrájkot szerveznek követelésük kikényszeríté­sére. A sztrájkokra, tünte­tésekre a hatóságok, a mun­káltatók erőszakkal vála­szoltak, majd a provokációs összecsapások nyomán le­tartóztatták és kivégezték a chicagói munkások nyolc vezetőjét. Az ő emléküknek is áldozott az amerikai szak- szervezetek kongresszusa, amikor 1890. május elsejét ismét harci nappá nyilvání­totta. Valószínűleg ehhez a döntéshez igazodott a II. Intemacionálé 1889-es pá­rizsi alapító kongresszusa, amely ezt a napot a 8 órás munkaidőért való nemzetkö­zi tüntetés napjává tette, Raymond Lavigne francia küldött előterjesztése alap­ján. Már az előkészítés idején Franciaországban és nálunk is felvetődött, hogy május elsejét állandó harci nappá nyilvánítsák, s ez a törek­vés az 1890-es májusi ün­nep nagy nemzetközi sike­re után egész általánossá lett, míg végül ezt a II. In- temacionálé határozatilag _ki is mondta. Míg az első 1890-es má­jus elseje világszerte bé­késen telt el, hisz a hatal­mon levők nem is képzelték el, hogy sikerülhet egy ilyen nemzetközi demons­tráció, 1891-től mind rend­szeresebb volt az erőszak, a karhatalommal való össze­csapás a burzsoá-demokra- tikus Franciaországban csakúgy, mint Európa elma­radottabb, keleti felén, Ma­gyarországon, majd később a cári Oroszországban. Az 1891-ben Orosházán, 1894-ben Hódmezővásárhe­lyen kiontott vér tette ma­gyar ünneppé is május el­sejét. (Itt -a hatóságok „pre­ventív intézkedésekkel’-’ akarták megzavarni a má­jusi ünnepséget, s provoká­ciójuk nyomán következett be a sortűz és Szántó Ko­vács János letartóztatása.) Bár a hatóságok betiltották olykor a felvonulásokat, olykor még a zászlók, táb­lák és jelvények viselését is igyekeztek megakadályoz­ni, a magyarországi mun­kásság évről évre megtar­totta, s mind nagyobb számban ünnepelte ezt a napot. Nem volt egyetlen bérmozgalom sem, amely ne követelte volna, a munkás­ünnep elsimerését, a mun­káltatóktól, s a századfor­A legnagyobb május else­jei demonstrációra 1930- ban került sor, a több mint tízezer tüntetőt mozgósító „csendes séta” az MSZDP számára főpróba volt a , szeptember elsejei tünte­téshez, mert először volt al­kalma megmutatni, hogy milyen erőket képes moz­gósítani. Amikor — a II. világháború éveiben — már szinte minden legális moz­galmi tevékenység tilos volt, a munkabeszüntetés volt az egyetlen — bár korántsem veszélytelen — módja má­jus elseje megünneplésének A Pécs környéki bányászok még a német megszállás ide­jén is így ünnepelték meg a munkásünnepet, kockáz­tatva az elhurcolást. A felszabadulást követő évek májusait is fel kell idéznünk. A munkásegység jegyében vörösbe boruló városokat, a korábban til­tott dalokat inkább kiáltó, mint éneklő embereket, a felvonulási útvonalak nyüzs­gését. A május elsejék han­gulatán, a jelszavakon, a táblák feliratán érződött, hogy halad előre a népi de­mokratikus forradalom út­ján az ország. Május elseje, a felszaba­dulás óta ismét állami, Első szabad május 1 a II. világháború után 1945-ben Budapesten, a Hősök-ter én (MTI-fotó — KS) mányt. Az első két háborús májust nem ünnepelhették munkaszünettel, gyűlések­kel a munkások. A kivéte­les háborús törvények^ fe­nyegetésétől megrettenő ve­zetők nem- tudták, nem merték követelni a májusi ünnepet a hatalomtól, de 1917 tavaszán a februári orosz forradalom híre fel­rázta a munkásságot és szervezeteit a kábulatból. 1917. május elsején ismét megálltak a gyárak, ha fel­vonulásra nem is, de nép­gyűlésekre megint sor ke­rült, s tízezrek követelték a békét, a polgári demokrati­kus átalakulást. A magyar munkásmozga­lom egyik legszebb májusi ünnepe 1919. május elseje. 1918 őszétől az ország népe két forradalmat élt át, s 1919 tavaszán joggal érezte magát győztesnek, az embe­riség élén haladónak, s ezt a diadalt köszöntötte ezen a napon, amelyet a Tanács- köztársaság állami ünneppé tett Budapest ekkor szó szerint vörösbe öltözött. Az ünnepi dekorációt a kor leg­jobb képzőművészei készí­tették; a felvonulásokon százezrek vettek részt. A délutáni népünnepélyek a háborús viszonyok ellenére — ha egy napra is —, kós­tolót adtak a jövendő bő­ségéből. Am az esti tűzijá­tékba belevegyült a közelgő front ágyúdöreje is. A pro­letárdiktatúra kritikus hely­zetbe került. Az a tény, hogy másnap a budapesti mun­látogatótt kirándulóhelye­ken. A kommunisták még­is megtalálták a módját, hogy ébren tartsák a töme­gekben a május elsejék iga­zi értelmét, hogy ez a nap nem csak majális, de harci nap, az osztályharc, a világ dolgozóival való szolidaritás ünnepe. „nemzeti” ünnep is. Ezt nemcsak a naptár piros be­tűje jelzi, de azzá tette ezt generációk tudatában az érte folyt harcok emléke, a nagy történelmi fordulókat jelző 1919-es, 1945-ös, 1957- es májusok. Kende János II szülőföld vonzása Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messze ringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. (Radnóti) A szülőföld szeretete, a szűkebb pátriához való kö­tődés altkor is megmarad az emberben, ha sorsa, hivatá­sa, munkája távolabbra so­dorta. A határokon túl élők kínzó honvágyáról már sok­szor olvastunk, hallottunk. De vajon nem lehet-e „hon­vágya” annak, aki ugyan a határokon belül él, de távol a szülőhelyétől, s munkája, elfoglaltsága csak nagy rit­kán engedi, hogy hazaláto­gasson. Van-e kötődés és milyen ez? Erről beszélget­tünk Hantos Jánossal, a Ma­gyar Vöröskereszt főtitkárá­val, aki békéscsabai születé­sű, s időnként, ha csak tehe­ti, visszatér hivatalos és nem hivatalos látogatásokra. — Mit jelent a szű­kebb pátriához való kö­tődés, miben nyilvánul ez meg? — Már több mint 30 éve Budapesten élek, ha Békés­csabára indulok, fiaimnak mindig azt mondom: haza megyek. E látogatások min­dig sokat jelentenek szá­momra. Minden fiatalkori él­ményem, a felnőtté, az em­berré válás sok-sok buktató­val teli, de ugyanakkor fel­emelő emlékei idekötnek. Jaminai munkáscsalád ötö> diik gyermekeként nevelked­tem. Én voltam a legfiata­labb. S hogy annak idején tanulhattam, ahhoz a család többi tagjának bizony sok­szor kellett áldozatot hozni, ök dolgoztak, hogy én ta­nulhassak. Diákéveim emlékei is ide­kötnek. Az első iskolai él­mények, az első közös mun­ka, amikor a háború után az iskola rendbehozatalán dol­goztunk. Ajtókat, ablakokat javítottunk, rendbe hoztuk a tantermeket. Itt ismertem meg a közösség erejét. Mind­ez olyan emlék, amit soha nem lehet elfelejteni, de nem is szabad. Ha bárhová, bármilyen posztra kerül az ember, ezekből az emlékek­ből mindig meríthet, ezek adnak erőt a további mun­kához. — Az előbb említette a felnőtté válást. Ez a korszak a forradalmiság, a nagy változások kor­szaka is volt hazánkban. — Igen. És ez a másik kö­tődésem: a mozgalmi élet megismerése. Ezt is iitt kezd­tem. A viharsarki mozga­lommal apám révén talál­koztam, aki vasúti munkás volt. Magam is bekapcsolód­tam, s már 1944-ben ott vol­tam a MADISZ alakuló gyűlésén. Azután az akkori fiatalokra jellemző lelkese­déssel, hittel vettem részt minden olyan megmozdulás­ban, ami előre vitt. Ez a kezdet volt az indíték to­vábbi pályámon, s az alap is. Amikor egyetemi tanul­mányaim Budapestre szólí­tottak, akkor is vissza-visz- szaitértem Békéscsabára és környékére. Egy Gyulavári­ban tartott felejthetetlen gyűlésre még jól emlékszem. Amikor odaálltam a tömeg elé 20 évesen és első beszé­demet tartottam a munká­ról, a munkáshatalomról. Ha visszagondolok erre, sokszor még ma is csodálkozom azon, hogyan volt bátorsá­gom 20 éves, szinte gyer­mekfejjel beszélni a tömeg előtt. Békéscsabán végzett moz­galmi munkám egy életre összekötött a munkásmozga­lommal. A további éveket nem részletezem, csak egy- egy állomást említek: még ifjúkorban a MADISZ-köz- p>ontban végzett tevékeny­ség, később a Magyar—Szov­jet Társaság osztályvezetői tiszte, az Országos Béketa­nács titkári teendői, az MSZMP budapesti bizottsá­ga, a fővárosi tanácselnök­helyettesi funkció — ez utób­bi 15 éves szakaszt ölel fel — és a mostani: öt éve va­gyok a Magyar Vöröskereszt főtitkára. — Hogyan látja szülő­földje: Erzsébethely és d város, Békéscsaba fejlő­dését? — Ha távol is vagyok, a kapcsolat természetesen megvan. A lehetőségekhez mérten sűrűn ellátogatok ide, bár ez relatív. Ilyenkor Vantara Jánossal, a városi tanács elnökhelyettesével, aki iskolatársam volt, sokat beszélgetünk. Régebben sok­szor nagyon bántott,. hogy a város nem fejlődött úgy, mint az ország más Városai. Sokat jártam az országot, volt hát összehasonlítási ala­pom. Most legnagyobb örö­mömre már egészen más a helyzet. Békéscsaba rohamo­san fejlődik. Amit mostaná­ban tapasztalok, az nemcsak mennyiségi, hanem minőségi változás. Javultak az embe­rek életfeltételei, a körülmé­nyeik. Számomra ennél na­gyobb öröm nem lehet. Hi­szen az embernek mindig az a hely áll legközelebb a szívéhez, ahol született. Ez természetes. — Lehet, hogy szentimen- talizmusnak tűnik, amit most mondok. Hivatásomnál fog­va sokat járok külföldön. Furcsa módon ilyenkor jóval többel gondolok Békéscsabá­ra, mint amikor Budapesten vagyok. Kasnyik Judit Május elsejei népszokások Május 1-e azon ünnepek közé tartozik, melyek szinte a kezdetektől végigkísérték az emberiség történetét. A természet megújhodásának, az új életnek köszöntése már a pogány vallásokban is megtalálható. Jelképe az életfa — amelyet kultikus eredetű díszítő motívumként ma is alkalmaznak a nép­művészetben —! volt az őse a későbbi májusfának. Az ókori népeknél a május első napja tavaszt köszöntő, val­lásos örömünnep volt, mely­nek ősi pogány jellege bizo­nyos értelemben megmaradt a kereszténység korában is. A keresztény vallásban ösz- szekaposolódott a húsvét utáni ötvenedik nap, pün­kösd ünnepével, amelyen a falu népe pünkösdi királyt választott. A pünkösdi ki­rályság egy évig, vagy még annál is rövidebb ideig tar­tott, addig azonban sokféle előnnyel járt. A királyi pál­cával megajándékozott le­gény bíróként uralkodott, tiszteletére díszfelvonulást, lóversenyt rendeztek, mentes volt a közmunkák alól és kocsmaszámláját sem kellett kifizetnie. Május első napjához ná- ■ lünk számos népszokás fű­ződik. A majális tavaszt kö­szöntő örömünnep, melynek jelképe a májusfa, májfa. (Hajnalfának, jakabfának is nevezték.) A májusfa sok­féle fából készült. A Dél-Ai- földön főleg orgonát, Békés­csabán fűzfát, fűzgallyat, vagy virágzó meggyfát díszí­tettek fel. A legények sok helyt az erdőben töltötték az éjszakát, éjfélig bús, azután vidám nótákat énekelve. Hajnal felé belopták a má­jusfát a kedves házába. Beck Zoltán: Május elsejei népszokások című írása sze­rint éjjel szalagokkal földí­szítve tűzték a fát az udvar­ba és a földre írták, kik jár­tak itt. Ha valamelyik lány­ra haragudtak, kukon ca- szár-köteget tűztek a kémény mellé. Nemcsak a legények vittek májusfát. Az élelme­sebb lányok savanyú ubor­kát, paprikát, krumplit tet­tek a legények májusfájára. Szokás volt megyénkben az úgynevezett vámkerék állítása is. Ez abból állt, hogy egy oszlop tetejére sze­relt kocsikerékre borosüve­geket kötöttek, s akinek a többiek tréfás biztatása kö­zepette sikerült felmásznia, lehozhatott- egyet. Krupa András: Jeles na­pok a Békéscsabán és kör­nyékén élő szlovákoknál cí­mű könyvében érdekes nép­szokást említ. Előfordult, hogy a katonák lövöldözést rendeztek május elsején. Ez főleg Békéscsabán volt di­vatban, Szarvason már ül­dözték a hatóságok. Minden szlováklakta községben állí­tottak májusfát. Ez különbö­ző helyeken történt, Szarva­son például a templomban. A lányoknak vitt fákat apró ajándékokkal, naranccsal, cukorral, boros- és pálinkás- üveggel díszítették fel. A sze­renádozás szokása is visszave­zethető a tavasz ünnepére. A májusfa állításakor ugyanis a legények gyakran adtak éj­jelizenét kedvesük ablaka előtt. Május elsején a gyere­kek is ünnepeltek. Nem volt tanítás, kirándultak, majá­list tartottak. A békéscsabai erzsébethelyi diákok példá­ul a vasút menti erdőben töltötték az ünnepet. Ami­kor május elseje munkásün­neppé lett, Békés megye munkáslakossága is tünteté­sekkel, politikai megmozdu­lásokkal üdvözölte ezt a na­pot. Az egykori vallásos ün­nep politikái tartalommal telítődött, a szocialista or­szágokban a munka tisztele­tének és a dolgozó osztályok hatalmának jelképévé vált.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom