Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-27 / 98. szám
1978. április 27., csütörtök ■Kld-iWEKd Hirokó Nakamura zongoraestje Gyulán Forró hangulatú, emlékezetes koncert Az Országos Filharmónia a gyulai utolsó bérleti hangverseny vendégeként — Fischer Anni, a legkiválóbb magyar zongoraművész helyett — Hirokó Nakamu- rát, a japán zongoraművész nemzedék egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert egyéniségét küldte el. A gyulai műsor azonos volt a másnapi, budapesti bemutatkozáséval. J. S. Bach: a-moll, hét tételes és korabeli táncszámokból álló partitáját sokféle árnyalatra képes, acélos billentéssel szólaltatta meg. Érdekes, az ezt követő Beethoven: C-dúr (Waldstein) szonáta a japán művésznő felfogásában nem hasonlított az európai előadási stílusra, hiányzott belőle a Beethovenre jellemző drámaiság, csupán a technika csillogott; viszont annál jobban sikerültek a második részben előadott Chopin-mű- vek: a négy tételes h-moll szonáta, a népszerű g-moll ballada és a b-moll scherzo ragyogó előadása forró ünneplést váltott ki. Hirokó Nakamura a lelkes tapsot két ráadással köszönte meg : remekül sikerült W. A. Mozart: a-moll szonáta első tételének és az igen kedvelt Chopin: Gesz-dúr etűd rendkívül finom technikával történt előadása. Emlékezetes szép zongoraest volt, amelyet Rázga József, a békéscsabai városi zeneiskola igazgatójának konferálása egészített ki. Dr. Márai György Pávaköri próba Csaba szabadi ban Ha hétfő van, akkor az Csabaszabadiban a pávakör dalosainak ünnepet jelent, hiszen olyankor tartják a próbákat. A villámlással terhes áprilisi zápor sem tudta megzavarni a legutóbbi találkozót, pedig a dalos kedvű énekesek és a citerások nem is tudhatták, hogy tulajdonképpen főpróbára igyekeznek: a hét határban híres együttes most értesült csak, hogy fellépnek Békéscsabán a május 1-et köszöntő ünnepi műsorban. Az öreg iskola falai a Szabadság Tsz ifjúsági klubjának adnak otthont, ám hétfő esténként valóban a legifjabbak veszik birokukba a nagytermet. Nem számít az sem, hogy a rideg számokat nézve az átlagéletkor itt-ott túl van már az ötvenen, mert amikor közös dalolásról van szó, az énekesek állják a versenyt a fiatalokkal is. Talán a hirtelen jött zápor is segített, hogy hamarjában „összefutott” a daloskor. Volt öt házaspár, egy apa a fiával, sőt egy nagymama az unokáját is beszervezte dalolni. Az asszonyok szinte egyenesen a tsz földjeiről, s az aprójószágok mellől érkeztek, jóformán csak annyi idejük volt otthon, hogy a szekrényből magukra kapjanak egy kardigánt, fejükre tegyenek egy vasalt kendőt. Családi eseménnyel indult a próba: a társaság ifjú házas férjét, Kokavecz Lászlót köszöntötték sok szeretettel. Aztán a citerások legifjabb tagját, Susánszki Györgyöt nevenapján egy kupica jóféle pálinkával, ami hamar kedvet csinált a dalolásra. Gazsy Endréné, a pávakör csupaszív vezetője először a citerazenekar számait gyakoroltatta, de Pataki Pállal és Fajó Andrással, a köcsögduda vidám kedvű megszó- laltatójával az élen, a zenészek olyan muzsikát produkáltak, hogy azt nem lehetett csendben végighallgatni a dalosoknak sem. Vegyesen járták a szlovák és magyar dalok a vizet árasztó tavaszi szélről, a tavikacsákra leső szerelmes vadászról. Valami messzi múltba vittek a dallamok, s távoli hangulatok éledtek a megszépült arccal éneklők szemében. A pávakör dalainak jó részét maguk a dalosok ajánlják a műsorba. Kosa János- né a bőven termő nótafa, de Kádas Gábomé is sok szép dallamot hozott magával a Felvidékről, ahol gyerekkorát töltötte. A pávakör vezetője a dalosok kedvéért tanulja a szlovák nyelvet, jegyzi, kottázza a dalokat öt évvel ezelőtt alakult Csabaszabadiban a pávakör. Azóta sok szép fellépésük volt, bár sose törekedtek világot ámulatba ejtő hírnévre. önmaguk gyönyörűségére, az éneklés öröméért találkoznak a próbákon, s ha műsoraikkal a közönségnek is örömöt okozhatnak, az már külön boldogság. Mező- megyertől Sarkadig számos pávaköri találkozón szerepeltek, kiérdemelték az országos „Jó” minősítést, hallhattuk őket a rádió műsorában. Ezután szeretnének egy kicsit többet szerepelni a pávakört egyébként kitűnően patronáló Szabadság Tsz rendezvényein is. Legközelebb tehát Békéscsabán, a május 1-i ünnepi műsorban találkozhatunk a csabaszabadi dalosokkal. Andódy Tibor Zártak-e a kultúrházak? Egy kísérlet margójára Hosszú évek óta nagy viták kereszttüzébe került a művelődési otthonok munkája. A viták alapja az a megdöbbentő felmérés volt, amely szerint az ország lakosságának csupán 5 százaléka keresi fel a művelődési házakat. Így aztán igazán nem beszélhetünk ezekről a közösségi művelődés színhelyeként. Pedig a művelődési otthonok III. országos konferenciája a következőképpen fogalmazta meg az intézmények feladatát : „Legyenek a közösségi, társadalmi élet színterei, az alkotótevékenység tömeges kibontakoztatásának elősegí- tői, valamint a tudományok és a művészetek közvetítői.” Ettől a feladatteljesítéstől (néhány művelődési ház életétől eltekintve) eléggé távol állunk. Megváltozott az emberek életformája, változnia kell a művelődési házaknak is. De hogyan? Hogyan alakuljon az iskolarendszerű tanfolyamok, csoportok, szakkörök élete? Eléggé tartalmas és kötetlen programokat biztosítanak-e a klubok? Orosházán, a művelődési ház koncerttermében rendezték meg április 24-én este az önéletíró parasztok felolvasóestjét. Az esten Nagy Gyula, az orosházi múzeum nyugalmazott igazgatója és Varga Zoltán, a városi-járási könyvtár igazgatója mondott bevezetőt, majd Csa- rejs Jánosné, Csizmadia Imre, Juhász Nagy Vilmos, Koczka Pál, Násztor György, Sin Lajos, Erdős Tóth Sándor és Ujj lstvánné olvastak fel emlékező írásaikból. Képünkön: Kocka Pál felolvasás közben. Fotó: Gál Edit A Népművelési Intézet tanulmányok, kísérletek sorával próbálja megtalálni a legjobb megoldást. Alapvető szempont, hogy a művelődési házak szolgáltatásainak az emberek érdekeihez, a mindennapi élet problémáihoz kell alkalmazkodniuk, de úgy, hogy lehetőleg mindenki megtalálja a bekapcsolódási lehetőséget. Néhány kijelölt művelődési házban elkezdődött a „nyitott ház” kísérlet. Varga Tamás, a Népművelési Intézet művelődési otthon osztályának vezetőmunkatársa az 1976- os indulástól napjainkig figyelemmel kísérte, tanácsaival segítette az új módszereket; Szentpéteri Zoltán pedig az egyik ilyen „nyitott ház” vagy „előtérkísérlet” megvalósítója a csepelkirály- erdői Rideg Sándor Művelődési és Ifjúsági Házban. Megkértük őket, beszéljenek a közművelődés új módszerének eredményeiről : Varga Tamás: — Többről van szó ebben a kísérletben, mint nyitott ajtókról. A jó népművelő eddig is tárt kapukkal, vonzó programokkal várta az embereket. De ez ma már nem elég. Nyitottnak kell lennie az emberek élete, problémái iTánt. Ne legyen szakadék a kulturális kínálat és kereslet, a népművelői szándék és az igények között. A megváltozott életmódba kell a művelődési háznak beépülnie! Nem szabad csak fenn- költ célokra gondolni, ha terveznek egy-egy művelődési házban. Mindenkinek egyéni közművelődési programja van, ezt mi nem tudjuk az emberek helyett tervezni. A népművelő csak részmozzanatokba avatkozhat, igényt, képességet alakíthat ki a kultúra befogadására. — Akár a házépítés módja, a barkácsolás lehetősége, vagy jogi kérdések megoldása az, ami az érdeklődőket a házba vezeti, a felkínált lehetőségek láttán új érdeklődési területek születnek. Nem elég a programokat meghirdetni és szervezni az embereket, akik esetleg ráadásul úgy vélik, hogy nincs is szükségük ilyenfajta tudományra, vagy művészetekre. Olyan lehetőségek és helyzetek sokaságát kell megteremteni, amelyekben magától értődővé válik a tudományos ismeretek és művészetek elsajátítása. Szentpéteri Zoltán: — A mi művelődési házunkban óriási kihasználatlan előtér volt. Itt kísérletezünk most, bárki bejön az utcáról, bármihez hozzányúlhat, amit az előtérben talál. Űgynevezett konténerekben (tárolópolcokon)' helyezünk el miniműhelyeket, például szabás-varrásra ösztönző varrógépet, divatlapokat, modell- mintákat, tűt, cérnát, vagy diavetítőt, filmekkel, tanácsadó könyvekkel. Ezeket njinden kíváncsi önmaga kezelheti. Az előtérben még lemezjátszót, könyveket, újságokat is találnak, olyan körülményeket teremtünk, hogy otthonosan érezzék magukat a fiatalok és az idősebbek is. Aki így kedvet kap a varráshoz, mintázáshoz, filmezéshez, bekapcsolódhat a szakkörök munkájába. Segítünk a hétköznapi gondok megoldásában : ha házat építenek, százféle típustervet kínálunk nekik, ha háziállatokat tenyésztenek, vagy jogi problémájuk van könyvvel, jó tanáccsal szolgálunk. — Persze még hiányosak az eszközeink, s ez nemcsak a pénz miatt van így. A felnőttek (de a gyerekek) számára is használhatatlan társasjátékokat kapunk a kereskedelemben. Nincsenek diafilmsorozatok, egyéb didaktikus anyagok, útmutatók, amelyekre szükségünk lenne. A hiányok miatt mégsem keseredhetünk el. Azért választottuk ezt a pályát, hogy mintát adjunk az embereknek az okosabb éleire, az őszinte szóra, a barátságok építésére (ezt kellene a kluboknak is vállalniuk). Kialakult (bár még kisszámú) a törzsközönségünk, akik az előtérben beszélgetnek, játszanak, olvasnak, hallgatják a zenét. Egy idősebb férfi például minden este nálunk olvassa ki a napilapokat, s amikor egyik nap sajnálkozva mondtam, hogy ma nincs friss újság, ezt válaszolta: „Nem baj, hoztam”. 31. Ulka, a pékné, teával kí- nálgatta Pelageját — ő maga is éppen most ült asztalhoz mert végzett a kemencével, de Pelageja szinte hányingert kapott az Ulka puszta látványától. Izzadt, kövér, zsíros haja undorító, mintha soha életében nem járt volna fürdőben. Pelageja le sem ült, kijött. A piszkos szamovárra, laVórra, a mocskos kemencére, amelyet egyetlenegyszer sem meszeltek be, mióta ő eljött, búcsúpillantást sem mert vetni. Mert egyre úgy tetszett neki, hogy a szamovár is, a lavór is, a kemence is bánatosan és szemrehányóan néz rá... Odakinn tombolt a tavasz. Pelageja egész télen csak a jeges ablakra lehelt ko- pejkányi lyukon át látott ki, most azonban már áradt a fény a házba. De jó is lenne úgy igazán élni, mezítláb mászkálni a felolvadt földön, és teli tüdővel beszívni a túlparti langyos szellőt. De ő csak feküdt, nehezen lélegzett, fuldokolva, sípolva. Éppen úgy, mint a kovács- műhelyben a lyukas, kivén- hedt fújtató. A házban, mint Pavel betegsége idején, Anyiszja volt a gazdasszony. Magamagától jött. Pelageja nem beszélt a sógornőjével, és nem is titkolta, hogy nem kedveli. Mit szeretne rajta? Azt, hogy az egész család egészségét elhappolta? Pavel fiatalon halt meg, talán ő, Pelageja, a halálos ágyán fekszik, ennek meg kutya baja — majd kicsattan az egészségtől. Ha legalább a Nagy Manya valamivel tisztább volna, egy napig se tűmé tovább maga mellett ezt az egészséges némbert. De hát mit tehet — Manya akkor szerette volna megkaparintani a gazdasszony holmiját, mikor még egészséges volt, fenn járt. Egyszer késő este — már hosszabbak voltak a nappalok — eljött hozzá Pjotr Ivanovics. Vajon mennyi idő telt el Pavel temetése, vagyis az óta a nap óta, amikor utoljára találkoztak. Még egy éve sincs. Pjotr Ivanovics olyan megviseltnek látszott, hogy az asszony alig ismert rá. Megőszült, arcán borosta ütközött ki (látták valaha is borotválatlanul?), a tekintetében az üldözött farkas bánata villant meg. De ez még nem is minden. Pjotr Ivanovics ittas volt — leginkább ez lepte meg Pelageját. Se hallani, se látni nem lehetett ilyesmit ezelőtt! Pjotr Ivanovics legnagyobb erényének azt tartották, hogy sohasem engedett túlságosan az ital kísértésének. Inni persze ivott, anélkül nem megy, ha egyszer valaki egész életében vezető, de keményen tartotta magát — akár a cövek. Most meg elindult a küszöbről, s mintha odalökték volna — mint egy zsák, úgy lehuppant a kemencepadkára. — Bejöttelek megnézni. Aszongyák, betegeskedsz. — Beteg vagyok — válaszolta Pelageja. Megpróbált felkelni : vendég érkezett, nem is holmi alacsony rangú — de Pjotr Ivanovics legyintett : feküdj csak, nem kell. Pjotr Ivanovics első szavainak nem tulajdonított valami nagy jelentőséget. Pjotr Ivanovics, mint mindig, mellébeszélt, a vízözön- nél kezdte: a kolhozról, arról, hogy most jól meg lehet élni a kolhozban, sőt, nagyon is jól keresnek az emberek. Mondjuk, Oszka, a pásztor. Azelőtt emberszámba se vették. Pedig tavaly egyedül szeptember havában több mint kétszáz rubelt vágott zsebre. — Bizony, így van ez manapság — sóhajtott fel Pjotr Ivanovics. — Aztán mink ketten sem vagyunk hülyébbek, mégis, jutott nekünk valaha ennyi pénz? Pelage ja bólintott : bizony í»v van, mindezt ő maga is nem egyszer végiggondolta a betegsége alatt — nagyot változott az élet — és türelmetlenül várta, mikor rukkol már ki Pjotr Ivanovics. Hisz’ mégse azért jöt ide, hogy megbeszélje véli a kolhoz ügyeit? — Rosszkor születtünk, e: a helyzet — folytatta Pjoti Ivanovics. — Kicsit elsiet tűk. A te Alkád bezzeg, a: idejébe’... Szokott írni? Pelagejának vadul kala pálni kezdett a szíve: ugyai hová lyukad ki? Csak nen esett valami baja Alkának' De azért nyugodtan válaszolt, nem árulta el aggodalmát. — Szokott — mondta. —, Aztán, nem akar haza jönni? Nem volt elege mé{ a városból? Nem is tudom én nem sokra becsülöm í városi életet. Belezavarodd ott az ember abba a füst be, meg zajba ... — Belezavarodik vágj nem — válaszolt újra nyugodtan Pelageja —, vala hogy élni kell. Már ninci egyedül, ketten vannak. (Folytatjuk) Megyénkben is kísérleteznek a „nyitott ház” kialakításával a medgyesegyházi művelődési házban. Nemrégiben az ideérkező népművelők így nyilatkoztak a tapasztalatcserén : „Könnyű a m ed gyesieknek, mert ott az egész község segít, még szabadidőparkot is építenek. Máris érzik, hogy maguknak csinálják !” Nem lelkesedik még mindenki az új művelődési formákért. Az emberekben túlságosan mélyen gyökerezik a tudat, hogy a művelődési ház a formalitások, a rendezvények háza. Ezen a szemléleten csak a közművelődés folyamatosan formálódó gyakorlata változtathat. Bede Zsóka A barátság útján Több éves múltra visszatekintő, jó baráti kapcsolat alakult ki a zalaegerszegi ■Zala Bútorgyár Petőfi ifjúsági brigádja és a bélmegyeri általános iskola Világjáró szakköre között. Tavaly a bélmegyeri kisdiákok keresték fel Zalában barátaikat, megismerkedve életükkel, munkájukkal, most pedig otthonukban, Bélmegye- ren láthatták vendégül a szocialista brigád 12 tagját A gyerekek nagy lelkesedéssel mutatták be lakóhelyük nevezetességeit, iskolájukat sőt találkozót szerveztek a vendégeknek a szakkört támogató helyi tsz Rózsa Ferenc Szocialista Brigádjával is. Ez alkalommal újabb barátságok születtek. Az egymástól távol eső helységekben élő jóbarátok; a zalai munkások és a bélmegyeri kisdiákok a barátság útján mind közelebb kerültek egymáshoz. Mai tévéajánlatunk: Courteline-est A múlt század közepén született Courteline, a francia színpadok kedvelt szerzője, akinek egyfelvonásosait ismerhetjük meg a ma este 20.30 órakor kezdődő műsorban. Humora kedélyes, iróniája maró, gunyoros, ha kora polgárságát csúfolja ki. A francia előadás remeit színészi munkával húzza alá a szerző elképzeléseit. Két „nagyságos asszony” siránkozik A nagy bánat című egyfelvonásosban. Vajon mi a nagyobb bánat, a cseléd távozása, vagy a férj hűtlensége?
