Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-23 / 95. szám

ISUilUWiia­1978. április 23., vasárnap O minimagazin Bemutatjuk az „EgYiitt—egymásért” ifiklubot Orosházán, az if júsági ház­ban 1972 óta működik az ifi­klub, amelynek képviselői az elmúlt héten Budapesten, a Fészek klubban vehették át a Kiváló ifiklubok pályáza­ton elért eredményért a KISZ KB dicsérő oklevelét. ELŐZMÉNYEK. A klub olyan céllal alakult, hogy az ifjúvezetők részére módszer­tani segítséget adjon. A módszertani csere ezen for­mája sikerült, fellendült az ifivezetői munka, s a jelen­leg negyven taggal működő klub kiváló közösségé ková- csolódott. Jelmondatuk lett: „Mindig, mindenben együtt kell tevékenykedni egymá­sért!” Így a módszertani cse­rén túl mindenben segítettek egymásnak a tagok, s a szabad idő hasznos eltöltésé­nek kiváló fórumává is lett a klub. HAGYOMÁNYOK: Rend­szeres társadalmi munkaak­ciók szervezése, idős embe­rek segítése, hazai és külföl­di közös túrák, és nem utol­sósorban hagyományként tartják kötelezőnek a mon­dást, amely naplójukban is helyet kapott: „Sose feledd! Nem az úttörők vannak az ifikért, hanem az ifik az úttörőkért!” Mert e negyven vidám, összetartó fiatal el­sősorban úttörővezető, ezt tekintik legfontosabb felada­tuknak. De szeretnek verse­nyezni, vetélkedőkön részt venni — és természetesen nyerni is. A nyereményt min­dig egy újabb közös prog­ramra fordítják, így került sor jó néhány külföldi túrá­ra is. Ezekről részletes nap­lófeljegyzést vezetnek, fény­képekkel illusztrálva. ERŐS SZÁLAK: Erős szá­lak fűzik össze klubtagjait. Jórészt középiskolás diákok a klub tagjai, de nem sza­kad meg a kapcsolat azok­kal sem, akik már máshol tanulnak vagy dolgoznak, ők is a klub „örökös tagjai”, mert legtöbben olyan pályá­ra tértek, ahol hivatásként a gyermekekkel való foglal­kozást választották, és ez ezer szállal köti a klub tag­jait. — fb — Első a munka — vallják a kardoskútiak Kardoskút csupán néhány ezer lakosú kisközség Oros­házától 5—6 kilométerre. KISZ alapszervezete a me­gyében mégis azon kevesek közé tartozik, akik kiérde­melték a KISZ Központi Bi­zottság Vörös Zászlaját Először a tsz-elnökkel ta­lálkoztam. Meglepődtem, mi­lyen fiatal. De az irodán nyüzsgő vezetők® többsége sem régen léphetett túl a harmadik ikszen. Elmondták, hogy a KISZ-titkár, Barna László tanulmányi szabadsá­gon van, néhány nap múlva vizsgázik. A marxis»—leni­nista esti egyetem utolsó évét végzi. Otthon várt ben­nünket. Készséges kísérő is akadt, így eljutottunk? az egyik új utca nemrég épült házának modern lakásába. A lakást látva inkább nagy­városba, nem pedig kisköz­ségbe képzelném magain. Íme a bizonyság, hogy meg­változott minden. Nincs már „isten háta mögött”, az itt élőknek ugyanúgy van lehe­tőségük korszerűen élni, mint bármelyik városlakónak. Mindezt alátámasztotta, amit a KISZ-titkártól hallottam. — Negyvenöt tagú alap­szervezetünk háromnegyed része a termelőszövetkezet­ben dolgozik. Ez meghatároz, za a szervezet jellegét, cél­jait. Tíz éves múlt után büsz­kén mondhatom, mindig az elsők között voltunk a járás­ban, de még a megyében is. — Elsősorban a termelő­munkában kell megállni a helyünket. A négy ifjúsági szocialista brigáddal mindig megbeszéljük á feladatokat. Az idei programból példá­nak említhetem a húsprog­ram helyi védnökség! akciót, vagy az Egy brigád — egy hasznos újítás mozgalmat. A fiatalok ez évben megpá­lyázhatják a Kiváló Állatte­nyésztő címet is. A mező- gazdasági munkákat kíván­juk segíteni a betakarítási és a Kiváló Traktoros verse­nyekkel. Az egyéb munkate­rületen, ÁFÉSZ-nél, faipari vállalatnál dolgozó vagy ta­nuló fiatalok feladatait is a körülményekhez, lehetősé­gekhez igazodva határoztuk meg. A község és a termelő- szövetkezet vezetőivel nagyon jó a kapcsolatunk. Közülünk is sokan dolgoznak vezető beosztásban. — A KISZ-tagok három­negyed része valamilyen for­mában képezi magát. Leg­többen szakközépiskolába, szakmai tanfolyamokra jár­nak. Természetesen részt ve­szünk a politikai képzéseken is. Beneveztünk az Ifjúsági Vitakör vetélkedőbe, és a Kiváló Politikai Képzési Kör versenybe. — Évek óta kapcsolatot tartunk a helyi úttörőcsapat­tal. Ifivezetőket biztosítunk, közös rendezvényeket szerve­zünk, segítünk a pályaválasz­tásban. — Kulturális programunk is sokszínű. A VIT alkalmá­ból szellemi vetélkedőt tar­tunk, kiállítást rendezünk luba életéről. A tagok nagy >e könyvtárba járó. van lázbérletünk is. Fontos idatunk a politikai iroda­terjesztése. Sportéletünk t-nyáron mozgalmas. Ez kétszer községi sport­szeretnénk rendezni, sportoló élménybeszá- YnoW.' sportszellemi vetélke­dő, és többféle bajnokság. Fejleszteni kívánjuk a turiz­must is. Kihasználjuk az Ál­lami Ifjúsági Bizottság üdül­tetési akcióit. Biztosítjuk a fiataloknak a tavaly vásárolt sátrakat, kempingfelszerelést. Tervbe vettük a névadónk­ról elnevezett háromnapos Rákóczi-emléktúra megszer­vezését. Elgondolkodom, mennyi aktivitás, lelkesedés kell ezeknek a terveknek a meg­valósításához. De nem féltem a kardoskútiakat. Sok nehéz feladattal megbirkóztak már, és nem is akárhogyan. Visszafelé a parkban zsen­ge nyárfákat láttam hajla­dozni a szélben. A KISZ-ta- gok ültették, s figyelték, ki- rügyeznek-e a felszabadulás évfordulójára... Gubucz Katalin KISZ-esek és A Körösvidéki Társulatok Együttműködési Szerveze­te dr. Blanár László KISZ- alapszervezete szoros és gyümölcsöző kapcsolatot lé­tesített a gyulai 1-es számú Általános Iskola 6. c. osz­tályának úttörőrajávaL A KISZ részéről három évvel ezelőtt kezdődött a patroná­lómozgalom. Az akkori őrsi tagok ma már gimnázium­ba, felsőbb iskolába járó diákok, de a szoros szálak az iskola úttörőcsapatával még ma sem lazultak meg. Üj kisdiákok léptek a he­lyükbe, de a közös prog­ramtervezés, cselekvés meg­maradt. Az úttörők állandó részt­vevői, segítői a vállalati kultúr-, ünnepi és sport- rendezvényeknek. A KISZ- esek viszont meghívják őket alapszervi taggyűlé­seikre, kirándulásokra. Leg­utóbb április 4-én szerepel­tek nagy sikerrel az úttö­rők a vállalati ünnepségen, mozgalmi dalok, versek egy­séges tartalmi összhatása sok-sok tanulásról és gya­korlásról tanúskodott. Dér Lajosné oszályfőnök, de az egész iskolai nevelőkollek­tíva méltán lehet büszke úttörőire. Remélik, hogy a jó kap­csolat a KISZ-esek és az úttörők között a jövőben tovább fejlődik, és új tartal­mi vonásokkal erősödik. Pál Éva: Legnagyobb élményem? Hogy énekelhetek Csepregi Éva, Fábián Éva, Pál Éva. Együtt emlegetik őket, mint a Neoton Famí­lia Éváit. Most gördült le a függöny. A három discó- királynő boldog, mosolyog. Ó kap egy puszit Pásztor Lacitól, aztán sietnek az öltözőbe. Azért látszik, még nem fejeződött be bennük a koncert. Beszélgető partne­rünk ezúttal Pál Éva. — Meddig tart hatása alatt a koncert? — Nem is tudom. Olyan jól sikerült est, mint a mostani Gyulán, egy-két órán át is. — Mit csinálsz ilyenkor legszívesebben ? — Iszom egy kólát, vagy kettőt. — Hogyan lettél pop-éne­kes? — Hatéves koromban már a Rádió gyermekkórusának tagja lettem. Elvégeztem a Bartók Béla szakiskolát, az OSZK és a Rádió énekstú­dióját. Amikor megnyertük a Ki Mit Tud?-ot, a KISZ Központi Művészegyüttesben énekeltem. Négy éve pedig a Neoton együtteshez csat­lakoztunk. Hát ilyen egysze­rűen. Fotó: Fábián Ferenc — Kócbabából azóta dis- có-királynő lett. Egyéni ba­bérokra nem vágyói? — Ügy érzem, hárman többre vagyunk képesek. A Famíliában különben min­denkinek vannak szólószá­mai is. — Melyik dalt szereted a legjobban? — Természetesen mind­egyiket. Egy picivel jobban a dinamikus nótákat, ha pedig most választani kell, akkor A riporter-t. — Hogyan születik egy számotok? — A próbákon először el­készül az alap, a zenei rész, aztán kialakítjuk az egész­nek a hangulatát, majd megtervezzük és betanuljuk a táncot. A fiúk szívesen vállalják a zsűrizést. — Ejfogadod a hasonlí­tást Tina Tumerhez? — Nagyon megtisztelő, de azt hiszem, túlzó. Mel­lesleg mindössze egyszer lát­tuk őket, talán két percig az Elszakadás című filmben, így dalaikon kívül keveset tudunk róluk. — Kérdés nélkül mit mondanál el? — Ez könnyű kérdés. Legnagyobb élményem, hogy énekelhetek és, hogy má­jusban megjelölik a Fami- lia harmadik nagylemeze, ezen angol nyelven világ- sláger-feldolgozásokat mu­tatunk be. F. I. Gyoma Őrsvezető­találkozó Háromnapos találkozóra gyűltek össze a szünidő vé­gén Gyomán a szarvasi já­rás legügyesebb úttörő őrs­vezetői. A változatos prog­ram lehetőséget nyújtott ar­ra, hogy a résztvevők gaz­dagítsák vezetői tudásukat és jó barátságot kössenek egymással. Az első napi ötletvásárt, társastánc-bemutatót és a KISZ—úttörő klubestet aka­dályverseny követte, ame­lyen eldőlt, hogy „ki a le­gény a gáton”. Az erőt, gyorsaságot, ügyességet igénylő versenyt a gyomai Szorgalom őrs nyerte, a VIT-vetélkedőn pedig a gyomai Mókus őrs „vitte el a pálmát”. Este a gyerekek gyertyafénynél találkoztak olyan gyomai emberekkel, akik sokat tettek a mai gyerekek szebb és jobb éle­téért. Az esti beszélgetés a tábortűz lángjánál fejező­dött be. Harmadnap az éneklő rajok ajkán csendül­tek fel a népdalok, mozgal­mi dalok, és elkészült a ta­lálkozó színes nótafája is. A találkozó befejezésekor hárman — Fazekas Erika békésszentandrási, Timár Attila hunyai és Vadai An­na kondorosi pajtások — kaptak jó munkájukért, öt­leteikért meghívást a július­ban megrendezésre kerülő veszprémi országos őrsveze­tői találkozóra. Olvastuk az Ifjúsági Magazin leg­frissebb számában, hogy a következő hazai és külföl­di lemezújdonságok vár­hatók a közeljövőben: ápri­lisban Kovács Kati, Szűcs Judit és a Mini együttes felvételei. Májusban jelenik meg a Piramis, a Neoton- discó, és Láss, ne csak nézz címei a VIT tiszteletére egy összeállítás Illés, Koncz, Kovács Kati, a Piramis és az LGT együttes régebbi felvételekkel. Világtalálkozóra készülünk Kuba várja a világ ifjúságát Kis-VIT a megyékben Havannai pillanatkép „A Világifjúsági Találkozó nemcsak KlSZ-fiataljaink ügye; szeretnénk, ha min­den magyar fiatal magáévá tenné e nagy demonstrációt, eszméjét és célkitűzéseit” — mondta Bényei Zoltán, a KISZ KB agitációs és pro­pagandaosztályának vezető­je. A fenti gondolat jegyében született meg a XI. VIT hazai programja: gazdag tö­megrendezvények adnak le­hetőséget, hogy minél több magyar fiatal ismerkedjen meg a VIT gondolatkörével, s „kóstolja meg” itthon a kubai nagy találkozó han­gulatát. Köszöntünk VIT — Havanna! A VIT-rendezvények az idei mozgalmi év legkiemel­kedőbb eseményei. Az ápri­lis 24-i miskolci szolidaritá­si nagygyűléssel nyit ha­zánkban a VIT-ünnepségek sora, de néhány esemény már előresietett. Megrendez­ték a szolidaritási és plakát­pályázatot, s az egész orszá­got átfogó „Köszöntünk VIT ! Köszöntünk Havan­na!” vetélkedők megyei for­dulóit. Egyre gazdagodik a VIT- alap: gyárak, üzemek, szo­cialista brigádok fiataljai­nak ezrei ajánlották föl ke­resetüket a szép cél megva­lósításához. Egymást köve­tik a VIT-műszakok, leg­utóbb az Egyesült Izzó fia­taljai dolgoztak a találkozó­ért, szó szerint: hiszen az Izzó világhírű lámpái vilá­gítanak majd Kubában. A kulturális rendezvények mellett (a felsoroltakon kí­vül jó néhány pályázat, közte a hagyományos Alkotó Ifjúság idei kiírása is a VIT-et köszönti), jelentős helyet kap a hazai VIT-ren- dezvényeken a sport is. A fesztivál-tízpróbákon és a VIT-túrákon lesz alkalmuk fiataljainknak a testedzésre, s egyben az Edzett Ifjúsá­gért mozgalom egyes köve­telményeinek teljesítésére is. A hazai VIT-események keretét a megyénként szer­vezett „Kis-VIT”-ek adják — Békés megyében április 30- án kerül erre sor —, né­hány napra hazánkba vará­zsolva az augusztusi kubai találkozó látványát, hangu­latát. Kilencven ország S hogy kik képviselik a magyar fiatalokat Kubában? Nos, a delegáció összetétele még nem ismert. A KISZ KB ülése után az elkövetke­zendő hetekben jelölik ki a küldetésre érdemeseket: a munkában, a tanulásban, a haza védelmében, a kultúrá­ban és a sportban legered­ményesebb fiatalokat. A KISZ KB Vörös Zászlajával kitüntetett 87 szervezet köz­vetlenül delegálhat egy-egy fiatalt Kubába. Megtisztelő ez a küldetés, hiszen a világ több mint 90 országának fiataljai között kell hazánkat, népünk mun­káját, államunk eszméjét képviselni. A fővédnök: Castro „Néhány hete személyesen is meggyőződhettünk a vi­lágtalálkozó előkészületeiről — mondta Barabás János, a KISZ KB titkára. — A mun­kák nagyszerűen haladnak: Kuba fiatalsága, egész népe nagy igyekezettel és szere­tettel készül a világ ifjúsá­gának fogadására. A részt­vevők száma, a találkozó iránt megnyilvánuló világ­méretű érdeklődés a béke­szerető fiatalság nagy de­monstrációját ígéri.” A XI. Világifjúsági Talál­kozót július 28. éSy augusztus 5. között rendezik meg Ha­vannában, s a találkozó ide­jén gazdag kulturális és sportrendezvényeken, vala­mint politikai akciókon ta­lálkoznak a világ fiataljai. Kubában 1978-at VIT-éwé nyilvánították, s a várako­zásra jellemző, hogy a nagy esemény fővédnökségét maga dr. Fidel Castro vállalta. M. Á.

Next

/
Oldalképek
Tartalom